2010. dec. 31.

Hiányposzt

Nem kell azt hinni, hogy anno nem írtam meg ezt a posztot a koraterheségi problémáimról (vagy hát nekem nem okozott nagy problémákat, de Lacinak... ajajj... :) )

Az iméni eset csak egy példa lesz a legzűrösebb időkről.
Hozzá kell tennem, egy panasz szavam nincs, mert az első 12 hétben egyszer sem hánytam viszont keményen utálkoztam úgy kb. a 8-tól a 10. hétig (abszolut nem gáz intervallum szerintem). Szóval mondhatnánk, hogy olcsón megúsztam, nem úgy a drágaférjem, aki biza sok mindenen elgondolkozott ezekben a hetekben... :)

Egyik hétvégén anyuék jöttek, Lacival mentünk. Ahogyan az lenni szokott.
Már előző nap a TVPaprikán valami kagylós borzalmat nézve eltaláltam, hogy nekem biza másnap hal kell.
Laci még el is gondolkodott, hova menjünk, ki is tökölve a Sasfészket, dehát úgy voltam vele, hogy azért nehogymár a legújabb hoppom miatt étterembe loholjunk (mert ezt asszem hallgathatnám még évekig...), menjünk fel a Malomban a kajázókhoz, ott csak lesz valahol.

Így is lett: másnap alvásidőben Malom. Kb. 10 féle kajázó. Sétálom őket körbe jobbról balra, majd balról jobbra. És óriási a meglepetés, amikor kinyögöm: Hát minden szar.
Laci szeme keresztbe. Megijedek, mondom, huhh, talán egy görög saláta jó lesz. És el is viharzok megvenni. No drágaférj is csak a Mcdóig jut, visszatér 3 sajtburgerrel.
Megeszem a salátát, Laci is 2,5 burgert: meghagy egy felet: "csak, mert ismerlek" alapon. Be is nyomom. Kólával. Jaa, hogy hal, na olyat nem látott a gyomrom. Sebaj.

Következő napirendi pont: kávézó.
Jaaa, hogy attól pont hánynom kell 3 hete. Sebaj, tökös csaj vagyok (ekkor még azt hiszem...)
Beülünk, nekem a változatosság kedvéért nem tetszik semmi.
Laci kikéri a kávét és egy csokis mousse-t, amelyet pofátlanul nagy étvággyal lapátol. Majd persze kínálgat, hogyezmilyenfrankó.
Én már nehezen viselem:

-Béb, amúgy ha már ilyen jól érzed magad, nem ülnél át egy másik asztalhoz a büdös vackaiddal?
- Nem, de tényleg nem kérsz?
- Fúúúj, neeem, nekem más tetszik. (És ekkor már élénken szemezek a szembenlévő mozi pattogatott kukoricásával - márminthogy nem az árussal... a kukival. Márminthogy a pattogatottal...) Béb, én pattogatott kukit szeretnék enni!
- Mooost? És be akarod ide hozni?
- Nem, tényleg. Akkor veszel?
- Nem bakker nem kapsz 1000ért patt. kukit, hogy aztán 3 szem után kiköpdösd!
- De nem fogooom, naaaa... Eskübecsszó... Léccci!
- Akkor lemegyünk a CBA-ba és kapsz zacsisat. Ha nem kell, azt legalább becsomagolhatjuk.
- Jó.

Büdi kávé/mousse eltüntetve, lemegyünk a CBA-ba, ahol természetesen nyoma sincs zacsis kukinak. Így boldogtalanul elmajszolok egy csökkentett zsírtartalmú és mesterséges ízfokozó mentes Verdás Chipset. Jószar. Természetesen ezt közlöm is több soron Lacival.

Este fekszünk az ágyban. Drágaférj óvatosan tudakolja, hogy akkor mégis meddig tarthat ez az időszak pontosan? Mert ő biza már a szeneslapáton gondolkodik.
Tájékoztatom, hogy kisebb mázlival 3 hét, és amúgy sem szénnel fűtünk, így inkább aludjon.

És ez csak egy sztori a sok közül. És amúgy is már vége. Köszi jól vagyok. És a így már a házasságunk is... :)

Macikávé

Ezám a mi gyerekünk!
Biztonfix, hogy az!
Mámeg kávézik.

Laci már 2. hete itthon van, így új szokásos alakultak ki reggel (szigorúan a nagyágyban a fejünkön ugrálás után): apával kávézás.

Hát apa szív, na, hiszen a dolog eleinte abból állt, hogy Eszti megállapította a konyha közepén, hogy: apa kábézik.

Aztán pár nap múlva: keberem apa kábéját. Jó, keverd.

Később: Megitatom apát. Jó, gyere itass. (Roppant "kényelmes" módja a kávézásnak: a habtapin ülve fél ujjal segítve a kölyköt, nehogy a nyakadba borítsa és még élvezd is a feelinget.) Na mindegy, én a háttérben röhögök rajtuk.

Aztán tegnap jött a végkifejlet: megkóstolom apa kábéját. Apa próbálkozik egy: "ne kóstold meg, nem jó, ez felnőtteknek való" szöveggel. Okoskölyke meg lepattintja: Esztike felnőtt. No neméppen, de egye kutya, igyál bele, majd meglátod, hogy nem finom.

És megkóstolta, elvigyorodott és: kérsz még! Apa azóta a kávéjával menekül a majdkétévese elől, mert azért csak nem kéne elkávézgatnia annak is reggelente.

Aztán röpke problémamegoldásként elviharozunk Esztivel az Univerbe és vettünk neki Macikávét.

Gyerek boldog, hazaérünk: kábét akarok. Jóó, kóstold meg. Zsupsz az etetőszékbe. Elkészítettem egy pohárral csak lazán vízben oldva. Behörpintette. Kérsz még!

Oké, de akkor most tejeskávét kóstolj. Elkészítettem egy bögrével. Azt is lezúzta. Mondom egészségedre, mehetsz dolgodra.

És akkor elkezdődött a visítás: Neeem, majadok. Kábét akaroook.
Valószínűleg nem voltam jó idegállapotban, mert erre rögtön kiabáltam, hogy én meg Lacit akarooom, mert ő sokszor gyorsabban megoldja ezeket a helyzeteket.
Ki is jött és elmagyarázta a kis hisztériagépnek, hogy ő is csak 1 vagy 2 kávét iszik egy nap, mert annyi jár, és Esztibébi már benyomott 2-t is, holnap majd együtt nyomhatják reggel. És lőőn csoda, gyerek megnyugodva kiszállt a székből és elcsattogott a nappaliba. Azóta együtt kávéznak.

2010. dec. 29.

Az évtized ajándéka

Látom, megint nem a gyermek karácsonyi tündérviselkedése került leginkább a közérdeklődés középpontjába.
Mondjuk jó is ez így...

Elöljáróban közölnöm kell, hogy bár nem vagyok az az igazi lédi, de hülyepicsa tulajdonságokkal igenis rendelkezem. (Na csak óvatosan, annyira nem markánsan -Béb, nem kérek commentet.)

Először is vannak heppjeim márka ügyileg, másszor meg letojom a márkákat.
Ilyen a fürdőrruhám Calzedonia, de a farmerom leszarom, csak jól álljon. Mesélhetnék még a Rómában vett Vogue napszemcsimről, és az extraakciós 3000-es télikabátomról (ami rohadt jó...) No így ezen bevezető, csak hogy érthető legyen a boldogságom.

Laci nyomás alatt áll már régóta, megmondtam neki még ezer éve, nincs olyan, hogy megbeszélt ajándék. Meglepetéstakaroook!
Nem is vagyok túl bonyolult eset, mert ötlet híján engem nagy örömmel tölt el a 125. pár fülbevaló vagy karkötő is, szóval azért nagyokat nem lehet velem bukni.

És így, ezek után ajajj, demitkaptam, demitkaptam!

Egy csodálatos, varázslatos, fantasztikus.... nyakláncot. Miért évtized ajándéka? Mondjuk az ára miatt... Ugyanis igazi certifikált Swarovski-t (mert, ahogy Laci mondaná: ő "nem szarral hajigálózik").

És neeeem, ne merje senki azt álítani, hogy büdösdrága ajándékot kapni nem baromi jó (bár 3 napig szenvedtem rajta, hogy szegény embör megvette nekem a multidrága nyakláncot valamely számítógépes kültyüje helyett- de aztán rájöttem, hogy innentől kezdve még értékesebb az egész).

Én amúgy mindig szerettem volna a nagy, csillogó Swarovski boltból, és igen, csak mert Sw.(Csirke szerint a papagájos boltból, mert a kirakatban mindig van nagy kristálypapagáj...), de aztán annyira drága egy rohadt kis fikusznyi lánc is, iszonyaaaat drága, hogy letettem róla.

És most, óóójeee boldogság. Ráadásul olyan amerikaifilmes kattanós ékszerdobozban volt, hogy úgy nyithassam ki, mint akinek éppen megkérik a kezét... (Mondjuk én már a doboztól bőgni akartam- kit érdekel mi van benne, rajta van, hogy Swarovski... :) Mondom HP...)

Biztos azzal érdemeltem ki, hogy valószínűleg ez az uccsó karácsony drága ajándékkal.
Végülis két gyereket eltartani gáz, nem? (És igen, ez volt a hivatalos tájékoztatás... :) )

2010. dec. 27.

Karácsony

Nos a csoda megtörtént.
(Nálunk a Jézuska sztori él.)

Eszti sétában apjával, amíg feldíszítem a fát, meg aláteszem a motyót.
Gyerkőc kitalálja, hogy - ezen mindig behalok- ő pihenget babkocsi. Persze apja ennek módfelett örült, hiszen ott fokozatokkal jobban kezelhető a gyerek, mint séta közben. Elindulás.

15 perc (nem tévedés, lemértem) múlva telefon: "na kész vagy már"?
Anyám hol élsz, még éppenhogy vízszintben van a fa. Még menjetek.

Mennek.

Újabb 10 perc: "Na, mi van? Mehetünk már? Eszti már azt kiabálja, hogy: Jézsuskát akajoook!"
Oké, de mondd meg neki, hogy először is nem akarok, hanem szeretnék, másodszor meg csituljatok még 10 percig.

És aztán mindenoké, hazaérés, mindenkikész, és csengettyű.

Először is majd betojtam a röhögéstől, mert Eszti meg volt zavarodva, hogy majd csenget a Jézuska, és nem tudta, hova menjen. Egy ügyes lökéssel beindítottam a nappali felé, ahol aztán ámulva-bámulva nézett (közben persze 12* Miez? Miez?)
Szóval hatásos volt.



Ajándékok szétosztva: csomagolás.
Az első között jutott hozzá a krokodilhoz (megjegyzem annyira tipikus: egy 700 Ft-os, sziriszari, felhúzhatós kádas játékról van szó...), és onnantól kezdve nem érdekelte semmi.

Persze erőszakosan kibontattuk vele az ajándékait, majd jóvan, menjünk kádazni. Mostazonnal...



Apja mosdókagylós próbálkozása



Majd azt feladva: kád...



Így aztán simán elértük, hogy a kölyök csuromvizes szoknyában ment át a mamáékhoz.

A következő felvonás Pest (persze még előtte voltunk a kecskeméti mamáéknál is még aznap, Eszti össze is szedte a motyóját a fa alól, majd amikor a többi ajándékot is ki kellett volna osztani, akkor inkább rohant Artúrkutyát ölelgetni és persze már ott láttuk, hogy kezdődik az ajándékban úszás minősített esete).

Naszóval Pest is egy jó hely volt.
Ugyanis Esztire nem nagyon kellett felügyelnem.

Ó békés ünnepek!

Komolyan mondom ott heréltem egész nap azzal a boldog tudatban, hogy Eszti jó kezekben van, mert hol az egyik szobában sikoltozott a dédivel vagy a mamával, hol Csirke vitte el hintázni meg libikókázni. Önszántából...

Szóval én köszönöm szépen, jól elvoltam. A kölykec meg, ajajajj, egy szava, hisztije nem volt... Hála ezért a két napért a magasságosnak!

Külön posztot érdemelne: a gyermek tökéletes karácsonyi viselkedése, illetve az én ajándékom, amely tényleg az évtized ajándéka lett, és melyet kb. amerikai filmes módon sikítva vettem tudomásul.

2010. dec. 23.

Hova (ne) dugjuk az ajándékot

Nohát nohát, nálunk ma már őrült rohanás, fa és ajándékdugdosás...

Kölyök újra hajnalban kel (7 óra), emberfia ki sem nyitja olyankor még a szemét.
Na sebaj, gyerekbe tej betölt, aztán megyek visszafeküdni Laci mellé, aki viszont továbbra sem tudja kinyitni a szemét.
Kölyök ugrál (mikor kinek a fején, hasán és egyéb testrészein), mert ő valahogy tökéletesen éber állapotba kerül ébredés után. Majd inaktivitásunkat megunva lemászik az ágyról a telefonért. Azt eldugjuk. Nem szabad.

Akkor elkezdi pakolni az éjjeliszekrényt. Végülis pakolja csak, kit zavar. Mi pihenünk tovább, csukott szemmel.
Fél perc múlva azonban élénk csörgés kíséretében felkiált: ajándék, ajándék. Na ez volt az a pillanat, amikor Laci szeme is kinyílt, és elpenderítette az ágy alá rejtett becsomagolt ajándékok között lelkesen turkáló Esztert a szoba másik végébe... :)
Naszóval, ágy alá ne dugd a becsomagolt ajándékokat!

Egyébként én balra el, nálunk már ma jön egy Jézuska (voltaképpen kettő is), így most kívánok mindenkinek békés, boldog karácsonyi ünnepeket!
Hisztimenteset és jógyerek szindrómásat (ezt főleg magunknak és korosztályos barátaink családjainak)!

2010. dec. 21.

A fánkom meg a hintapalintás bébim

Életem egy rohanás.
No sebaj, majd elmúlik.

Tegnap még az alvásidőt is pár apróság beszerzésére kellett fordítanom (megvenni, kölykec hiányzó kb. 112. ajándékát, elfogyott a csomagoló meg egyebek).
Szép idő volt vagy 8 fok, mondom meg is érdemlem a kürtös kalácsomat a karácsonyi vásárban. (Mivel egész délelőtt takarítottam és főztem.)
Aztán megláttam a minifánkokat. Úúú, na nekem az kell. Elcseszett ötlet volt, mert 10 fánk volt felhalmozva egy mini tálcára és én eltökéltem, hogy menet közben fogom enni.
Miközben a szembeszél az összes porcukrot a kabátomra és a gatyámra fújta (az nem jön ám csak úgy le söprögetéssel) és a baracklekvárt lecsöpögtettem a cipőmre (höhö, mi az nekem, éppen előtte impregnáltam...) Noszóval kinézek, mint egy félidióta, de nem adom fel, benyomom a fánkokat.
Közben látok vagy 3 hajléktalant, amitől külön rosszul érzem magam, hogy én 500 Ft-ot dobtam ki az ablakon, miközben más a kukából étkezik. Viszont egyik sem jött oda pénzt lejmolni, így nem tudtam enyhíteni a lelkiismeretfurdalásomon.

Mindenesetre megettem mindent, megvettem mindent és aztán szépen hazaballagtam és nyűttük tovább a napot (Metró-dédi-Tesco). Szóval nem éppen ráérősben.

Jaaa, de hogy ez senkit sem?
No és hát.... ez volt a hinta-palinta bevezetőm. Sikeres, mi?

Szóval Esztim a világcukorkám.
Hinta palintát tudja a legügyesebben elénekelni.
Mielőtt bárkinek is a tökéletesség illúziója támadna, bevezetésként elmondanám, a dolog szó szerint így hangzik:

Inta-palinta
Jégi du
Kiskatu
Ugonyányú (igenigen kedveskéim: ez az "Ugorj a Dunába..." :) )
Zsupsz


És iszonyat nehéz levideózni, mert felszólításra nem énekli el, csak úgy magában dudorászva. Illetve most nagy és erős apa luxus szolgáltatásait kihasználva...

hinta palinta 1.

hinta palinta 2.

2010. dec. 18.

Semmi extraság

Teljesen fel vagyok dobva, hogy ma egész nap esik a hó, végre megint valamirevaló mennyiség.
Persze Eszti csak szív, mert apja a "zord időjárásra" tekintettel nem vitte ki délelőtt, amíg suliban voltam. (Szerintem csak cefetlusta volt overállba rázni a kölyköt, de ez csak magánvélemény...)
Kiscukorka neki egész nap jól viselkedett, bezzeg tegnap nekem rendesen lefalta az idegsejteimet.

Node a lényeg, igazából csak képpel jöttem.

És fantasztikus hírekkel, miszerint igenigen, már ki is bújt az az alsó kettes (legalábis bal oldalon), azt hittem távolabb van ez még, de olyan hirtelen kijött.
Laci viszont hüppögve vette tudomásul, hogy frankón szarul áll. Szerinte olyan béna, mint az ő fogsora. Így is van, igazából 45 fokos szöget ír le a többihez képest.

Megsimogattam Laci fejét is, ne legyen szomorú. Ez csak tejfog... Amúgy meg tőlünk sok jóra nem számíthat fog ügyben, majd gyűjtögetünk fogszabályzóra!

És, ami még király, végrevégre sikerült felvenni, ahogy kölykec a "Hinta palintát" énekli. Immáron végig. Majd jutúbra tolás után teszem ide is.

Apa 41,5-ös hadibakancsában. Még boldogan...



És most nézd a fejét milyen ideges, hogy kiszedjük belőle! :D

2010. dec. 16.

Anya kaja meg a szenzációs fog

Kezdem azt gondolni, hogy a kölyök kihasznál minket.
Az én kajámat rendszeresen beeszi.
Kapásból beette ma is. (Az meg, hogy az apját rendszeresen hátaslónak használja, na az meg megint más kérdés. :) )

Csak sajtos tésztát csináltam a tegnapi spagettis maradék tésztából. Ez jó is, annyira nem komálja, de megeszi.
Most eszi, eszi. Kérszmég, tészta.
Egy nagyon keveset hagytam, így azt is megkapta. Eszi, eszi. Kérszmég, tészta.
Én már cseles voltam, láttam, hogy igencsak nagy a lapátolás. így hagytam az enyémből.
Beette azt is. Kérszmég, tejfűűl. Hát egyed. Gondoltam ettől aztán már igazán lakjon jól.

Majd miután csupasz üresre zabbantotta a tejfölösdobozt, nem akart kiszállni az etetőszékből.

No sebaj, csinálok tejbegrízt magamnak, majd abból eszik, ha annyira éhes (egyébként egyáltalán nem szereti.) Na poén, addig ott üldögélt, amíg el nem készült, majd az adagjáról módszeresen lelapátolta a kakaóport, és ekkor már el tudtam távolítani a seggéhez tapadt etetőszékből... (Legalább teszteltük, hogy a tejbegrízt továbbra sem eszi meg.)

Amúgy meg halk zárójeles megegyzés, hogy ma reggel 1/2 9-kor kelt fel, tenap 1/2 8-kor, előtte meg 8-kor, szóval ez úgy tűnik, alakulgat.

Noésnoés a világszenzáció (amellett, hogy elfelejtettem elújságolni a talán a múlt héten a világunkba érkezett 4. szemfogat)... Az izgalomtól remegek, de ma a kakaóporos fogsuvickolás közben nagyon úgy néztem, hogy mégiscsak lesz alul 2-es foga. Merthogy ennek még biza a 2 alapfog virít csak odalennt (meg persze odébb az összes többi, node kettesekkel már nem is számoltunk... Gondoltam majd azt mondom pár év múlva, hogy áá, már kiestek neki... :) )

2010. dec. 15.

Csendélet...



Egyébként nem mindig borul az összes láda, de ha egy elindul, megy a többi is utána.
Rendet tenni? Azt meg minek? Majd este 8-kor...

Egyébként most már tuti, hogy van benne valami kódolt rendrakás.

Valamelyik nap pl. az esti rutinját megszakítva pakolni kezdett.

Este, amikor megfürdik, pizsi, aztán rohan a nappaliba bekapcsolni a TV-t, majd ül az ágyra, szigorúan a jobb oldalra, mert a másikra apját várja, és amíg elpakolok, addig tv-znek együtt, majd megyünk aludni (helyesbítek: kézenfogva elrángatom aludni.)

No tegnapelőtt meglátta, hogy a csatok nincsenek visszapakolva a helyükre, és leült a földre rendet tenni, majd amikor ezzel végzett, még a hajgumimat is visszateszem felkiáltással kivitte a fürdőszobába, és csak így állt neki az esti rutinnak.
Megzabálom, na!

Mondjuk egyetlen tized fokkal tudnám jobban szeretni, az akkor lenne, ha nem zabbantaná ki az olívabogyót a spagettimből. (Melyet egyébként halál viccesen olika-babócának hívott ma -az a gyanúm, hogy a Bogyó és Babóca meséből kavarta meg az olívabogyót babócára...)

Egyébként még bömbibéka nem múlt el, bár ritkább azért, de mit is akarok, veszélyes korhoz közeledünk, hát hadd legyen már gáz egy kicsit a kölök.

És ööö izémizé, nem jut eszembe egyéb érdekesség.

2010. dec. 13.

Végre előkerült a szánkó

Óboldogság a köbön! Szombaton lelkes palacsintasütögetés közben elkezdett esni a hó. Gondoltam unottan: csak a szokásos, mindjárt átvált esőbe.
De nem! És amikor Eszti felébredt, mondom menjünk is gyorsangyorsan. Kell joghurt? Neeem. Jóvan, akkor legalább hamarabb elindulunk.

Hó zuhog ezerrel, Eszti első igazi hóélménye.
Mondom király, mi? Hóóóó.
Eszti: óóóó.
Mondom baba: hhhhhóóóó.
Eszti: óóóó.
Mondom esik a... Áhagyjuk... :)

Elmentünk az Univerbe, ez volt az alap (mert továbbra is úgy gondoltam, mindjárt eláll.). Gyönyörű nagy pelyhek, Eszti élvezte nagyon, csakis a hóban volt hajlandó jönni, kivéve egy alkalmat a bolt előtt, ahol annak rendje s módja szerint eltaknyolt a sárban. Ezért jó a fehér kabát...

No bemegyünk, bevásárolunk, eltúlozzuk. (10 %-os akció: vettem egy rakat cuccot, megszakadok, menjünk haza, muszáj letenni a motyót.)
Hazafele kölök még egyszer elcsúszott, naná, hogy nem a hóban, friss hó nem csúszik. Most már a fehér sapka is kampec...)

Hazaérünk, még mindig zuhog a hó. Laci nagy nyugalomban pihent itthon a hátaközepére kívánt szombati meló után. Azt hitte, ez így is marad. De csalódnia kellett.

Ugyanis hazaesett a család 4 szatyorral, és egy szakadt, sáros gyerekkel.
Béb azonnalöltözzél,anyukádékhozmenjél a szánkóért. Siesssiess, amígesik a hó... Érted a hhhhó (ja, te ki tudod mondani.)

Szegényem meg sem tudott szólalni, jóférjként kocsiba pattant és elviharzott szánkóért.

Én addig olyan fontos dolgokkal töltöttem az időt, mint:

a) gyerek kitakarítása a sárból,
b) gyerek uzsonnapozícióba ültetése az asztalnál,
c) drága cipők impregnálása,
d) uzsonnázott gyerek overállba zsuppolása,
e) apa lépcsőházajtóban történő lelkes várása.

Apa megjött a szánkóval. nekivágtunk össznépileg és juhéjj! Végre az én kölyköm is szánkózott. Abszolút élvezte, minden pozícióban kipróbálta (húzta- kizárólag egyedül, tolta, ülte) király volt na!

No és kérdés, hogy mennyiben érte meg a buli.

Egy óra múlva hazajöttünk, Eszti a lépcsőházajtóban, ohne kesztyű és már 10 perce gyűri a havat. Mondtam neki, ha nem vesz kesztyűt, felmegyünk. Nem vett, és felvittem a sivító, lefagyottkezűt, aki még kb. 3/4 órán keresztül verte itthon a hoppot.
Ógolyóóóó, nemveszemleazoveállt, fetrengek- a-földön, nemveszemleasapkát, Micitakarok számítógépen... hát valahogy így...

És másnapra elolvadt.

2010. dec. 10.

Tescobusz

A poén viszont.
A megint öngyilkos merénylet: Tesco.
Egyrészt a buszra mindig vagy negyed órát kell várni. -20 fokban amúgy is gáz, meg Eszti sem a türelem mintaképe a buszváróban.
Arról meg, hogy egyedül megyünk egy ekkkkkkora bóóótba, na arról ne is meséljek.

Szóval ülünk a buszon, és csak szállnak fel, csak szállnak fel, apám 100ezer ember volt, nem is értettem, hogyhogy (mi mindig délután megyünk, akkor nincsenek sokan), na mindegy.

Mellettünk egy mamesz, természetesen a "jajdeédes, és milyenszép, és dekedves kislány" szöveggel. Hát mit mondjak, már ismerem, de azért kedvesen mosolygok, majd csak megérkezünk.
Majd nénike: "jaj, de szép fogai vannak!" És közelebb hajol titokzatoskodva: "Ezt csak magának mondom, de nagyon nagyok elöl a fogai".
Nagyon, nagyon közel voltam ahhoz, hogy elröhögjem magam.

Nagyok a fogai? És mit csináljak vele? Üssem ki őket elölről?
Ráadásul szegény gyerekben szerintem a felső fogacskái a legszebbek. Szépen állnak, szabályosak... Még most is röhögnöm kell.

Persze nyomi nénike beleültette a fülembe a bogarat és nézem itthon: "mutasd Eszti a fogadat! Ááá, semmmi! Hülye volt a néni". Mire a kölyök: hülye, hülye... Na klafa, még eredményes is volt a kaland: gyerekre is ragadt valami.

Amúgy meg eredményes is volt, mert ezzel az úttal szereztem be az utolsó karácsonyi ajándékot is. Ójeee, még 2 apróság van hátra, de azokat akármikor megvehetem. Szóval király vagyok!

Alvászűrös

Már több, mint egy hete alapvető alvásprobémáink támadtak.
Az elalvás hagyján, bár az is horrorisztikus tud lenni (konkrétan ma hörgéssel szórakoztatta magát lefekvés után, majd elröhögcsélt magában. Titta ketty...), de amúgy az hagyján, 20 perc az átlag, addig zenél, kiabál, beszélget, rosszabb napjain zsarol (anyuka, anyucika segíts, beszorultam... haha, természetesen szó sincs ilyesmiről, csak rájött, hogy ez a szöveg nagyon bejön.)
Hanem a gond, hogy nem alszik.
Felkel 6-7 között, aztán persze halál fáradt meg szenvedős (korábban sosem viselte meg, ha egy-egy nap nem sikerült annyit aludni, amennyit kell, később pótolt, de bakker, egy hét után már látszanak rajta a fáradtnyűgök.) Valamelyik nap délután aludt 3 órát, örültem is neki, mint majom... És utána boldog is volt két napig.
Szóval érthetetlen az új szokása, miszerint hajnalban kel. De egyelőre menthetetlennek bizonyul. És sajna kevésnek is az alvása (délután sem pótolja, a szokásos 1,5 órát aluszkálja.)
No ennyi a nyűg.

2010. dec. 8.

Még mindig a nagyszakállú

Majdnem elfelejtettem elújságolni (hát jóvan, minnyá karácsony, de én még Mikubánál tartok), szóval legnagyobb örömömre csak sikerült összefutnunk egy igazi Télapóval.
A történetnek szép körítése is van.

Apa, anya, kölyök megy a Malomba, mert apának új telefon kell. (Meghala vala a másik...)
Apa a Malom bejárati ajtajában rájön, hogy hoppá nincs munkáltatóija, mert otthonhagyta. (Bezzeg, ha anya hagyta volna otthon... Ihajj!)
Sebaj, önfeláldozó anya: "Menjél haza érte, majd elleszünk Esztivel addig, max fél óra alatt megjárod".
Eszti: be a játékboltba, nem jön ki a játékboltból, kirángatom a játékboltból, be a Brendonban, imád a Brendonban, nem jön ki a Brendonból, kirángatom a Brendonból...

No megoldom én az apavárós problémát!
"Gyere kölykec, ott ül lenn a Mikulás, megnézzük!" (Bevallom, baromira nem akartam odamenni, mert százezren tornyosultak körülötte, mondom ezt inkább ne válalljuk. De addigra kevesebben lettek. Na menjünk!

Eszti, nézi a Télapót, nézi a Télapót (Télapó szemmel láthatólag rohadtul unta már a 156. "Télapó itt van"-t, és inkább attól tartottam én is, hogy ádáz, gonosz fejjel nekiront valamelyik -amúgy tényleg idegesítő óvodásnak.) Na mi jövünk, gyere Eszti, megsimogathatod a Télapót.
Abban a pillanatban fogta menekülőre a gyerek, de ugye tudjuk, nem hülye, így a krampusztól még futtában beszerezte a szaloncukrot, és elrobogott.
A szaloncukrot persze- mire apát összekapartuk, már szétolvasztotta a kezében, és az ujjával nyalogatta ki a csokit belőle, de 5 perc múlva győzött a kíngörcs. Szaloncukor lepasszol: anya, piszok. És mehettünk kezet mosni...

Azóta széltében hosszában meséli, ha valami megkérdezi, hogy járt-e nála a Télapó, vagy egyáltalán mi van a Télapóval: megijedtem.

Mondom, szenyák ezek a Mikubák!

2010. dec. 6.

Mikukép

Mivaaan? Bazári majmot a gyerekből? Ugyanmáár! :)



Pucold babám, pucold!



Keine Panik, azért a Kinder Pingui bejött...

Újcipi

Ugye Mikulás előtt bakancspucolás.
Olyan boldogan takarította (ma is mesélte anyunak, hogy takarította a bakancsát), ami nem is baj, úgy is el akarom tenni. Ugyanis vettünk egy másikat, szőrös belsejűt, rendesen télit. Leót.
No gyereknek illyen randa cipője még nem volt. Konkrétan ortopéd cipő benyomását kelti (oké, hogy gyógycipi, de ezért muszáj randának lenni?)
Sajna Salusban nem volt téli, így nem volt más lehetőség: Dr. Leó. Pár hete kinéztem a cipőt, egy padlizsánszínű 21-est. Nem vészes.

Pénteken elmentünk családilag megvenni, erre bakker pont ott volt egy kislány, aki fél évvel volt fiatalabb Esztinél, és éppen akkor vették meg a kinézett padlizsánszínű 21-est (csúnya, nagylábú kislány...)
Amikor Laci meglátta feketében a bakancsot, konkrétan ki akart vonulni a boltból gyereketől, asszonyostól, hogy na ezt nem!

Aztán finoman elmagyaráztam, hogy az a nagyon nem buli, hogy elmegyünk Pestre egy hülye spéci cipőért (mondjuk bakker Béb, most jutott eszembe a Szil-Coop feletti cipőbolt, na mindegy).
Szóval a spéci cipő elszámolható egészségpénztárra, így gyakorlatilag ingyen vesszük a gyerek cipőt. Már ez is luxus, szóval kussoljunk, lesz egy bűnranda cipője, oszt mivan? Csak minket érdekel, Kölyköt garantáltan nem...
Amúgy felvéve nem vészes, és a rálógó gatya eltakarja a nagyját. Ruhácskához meg használjuk a régit. 20-as, de igazából simán jó még... (Csak ohne béléses volt.)

Mikulás

Mamáéknál már csütörtökön érkezett a Télapó. Miután éles fenyegetettséget éltek át általunk, így neeem, Eszti semmiféle csokoládéval nem gazdagott. Ez így nagyon helyes!

Nekünk azért csurrant-cseppent egy-két csoki. (Neeem, ettől továbbra sem érzem rosszul magam...)

Hazaértünk, lehajigáltuk az ágyra a motyót...

Eszti azzal kezdte, hogy kapott egy bögrét. Szorongatta, majd bejelentette, hogy szomjas, víz. Hülyeanyja persze lusta volt kimenni a konyhába hozni bele vizet, átöntöttem a gyerek szem láttára a szobai pohárból a bögrébe. Hadd szórakozzon. Iszogatott is.
Térülök-fordulok, mire visszanézek, Eszti kezében a vizespohara, a földön a bögre és próbálja a látottak alapján reprodukálni az eseményeket. Mondanom sem kell, hogy bármilyen "ajajaajjj, azt nem kéne" hatástalannak bizonyult, ahogyan maga a művelet is sikertelennek... A víz mind egy cseppig mellément...
Jól van sebaj, hát úszik a lakás, mindegy, felitatjuk a nagyját.

Újabb térülök-fordulok: Laci kiabál (halkan jegyzem meg, ő végig Esztivel volt egy szobában): úúú, megette a csokit! Megyek be vigyorogva, hogy így jártunk...
Erre Laci: ...de papírostól!

Hát itt már annyira nem vigyorogtam. Leguggoltunk két oldalról a gyerek mellé, és egymás szavába vágva könyörgőre vettük a figurát.
Végül zsarolásra: "ha kinyitod a szádat, akkor csak a papírt vesszüki ki, és megkapod a maradék csokit is, csomagolás nélkül, jó?" No gyerek nem hülye: száj kinyit, papír kihalász és várja, hogy kibontsam a maradékot... Persze ezek után megkapta... Természetesen mindezen történet a vacsora előtti 10 percben.

Kiscsaládba tegnap érkezett meg a Télapó a délutáni alvás alatt. Szigorúan csak a bakancs pucolása után.
Be az ablakba, aztán ébredés után "jéé, mi van ott!" feeling.
Kapott két könyvet (Boribont és Bogyó és babócát, amelyek közül Boribont ma már 6* elolvastam egymás után, Bogyóékkal meg nem nagyon van kibékülve egyelőre. De szegény olyan boldogan mondogatta, hogy saját -vagyis nem kell visszavinni a könyvtárba, hogy öröm volt nézni)
Noés nem vagyok nagyon genya: Eszti kapott egész részletesen: egy Dörmi kismackó szeletet, egy Kinder tejszeletet és egy Kinder Pinguit. Óóó, az a lágy szívem...

Gyümölcs után meg is kapta őket uzsira.
Ma ha kérdezik töle, mit hozott a Télapó? Ajándékot.
És mi lett az ajándékkal?
Kiköptem.

No igen, tényleg... Ennyit a lágy szívemről.
Egyelőre a Dörmi és a tejszelet bukott meg, de a Pingui még hátravan...
Jófasza Mikulás, mi? :)

Mondjuk az egész buliba én nyertem a legtöbbet: Laci saját készítésű aszaltgyümölcskosarával Mikulásra. Hát a "mentenelsírommagam-deszeretlek" kategória, persze Béb, az atom romantikus lelkületével a könnycsordulós ajnározásomra érkezett büszkeségtől dagadó keblű válasza: "Hmm... mi lesz, majd ha meglátod a karácsonyi ajándékodat!"

2010. dec. 2.

Karácsony kész

Valamelyik nap elmentem alvásidőben megvenni Eszti ajándékait.
Már apránként beszereztük, amit akartunk, de volt még egy hátra: Duplo.

A dolog egy büdösnagy lehúzás (ez szimpla magánvélemény), dehát mint tudjuk, a Lego, az csak Lego, ráadásul már van egy adag ajándékba kapott építőelemünk. Emiatt értelemszerűen mi már csak Duplóban utazunk.

Hihetetlen, amit tudok művelni...

Elmentem az Alföldbe a játékboltba megvenni. Persze a kinézett akciónak vége lett, mire odaértem, így nem vettem meg. Büdös drága, átmegyek a Bambinibe, megnézem ott.

Ott volt egy másik fajta, amelyik jobban tetszett. Az alapelemes doboz, abban még figura is van. Juhéjj... Node nem veszem meg, mert az Alföldbe van egy 10%-os kuponom. Visszamegyek oda. Persze még útközben benézek az Óperenciás játékboltba. (mert annyira nem esik útba...)

Aztán lábam lejárva, éhes vagyok, szomjas vagyok, idióta vagyok! "Valaki adjon azonnal egy adag Duplót" hangulatban 1,5 óra elteltével beestem az Alföldbe, ahol... Nem volt alapelemes doboz.

Begurultam és vettem egy adag építőelemet (csak úgy szimplán ám, hol voltam én már annak a számolgatásától, hogy hány ablak van benne, van-e kiskocsi benne, meg figura...) és mérgemben vettem két állat+ ember figurát is hozzá.
Oszt jóvan.
Majd miután kb. 5-600 Ft különbségért szórakoztam ennyit, mindenféle tudatosság nélkül- mint aki jól végezte dolgát bebattyogtam a Malomban a kézzel készített Bonbonoshoz és vettem 6 szem kakaóbabot. 350-ért. De az finom volt...

Ekkor már telefonált a család. Eszt felkelt. Hív, mondom neki: Helló babám, tépek haza, jó?
Eszti: Télapó! Zenél, táncol, énekel!
Naja, te is hiányoztál... :)

És persze utána elmentünk táncoló télapót nézni.

Nomeg a bónuszpoén.
A csomagot bedobtam a szekrényébe a bodykhoz, majd jól ott is felejtettem. Nem tudom drágaEszter mikor leste ki, de egyik este fürdés után mondja: Könyv, ott van, olvas.
Hol van könyv? Mi van?
Szekrény. Ott van. Olvas.

Ahh! Már akkor említette apja, hogy van egy 20-asa, hogy Eszti meglátta a bepakolt cuccot a szekrényében és valamiért könyvnek gondolja. (Zacskóban van amúgy.)

És ma megkapta, amit lehetett kihozni a szituból.
Ugyanis tényleg volt egy könyv bedugva, még hónapokkal ezelőtt kapta a mamáéktól, csak mivel kisablakos, így nem akartuk, hogy eltépje. Noés, most odaadtuk neki, hadd örüljön. Meghát mit kamuzzak, hogy nincs ott semmi, amikor látta...
(És aprópici megjegyzés, hogy hülyeanyja azóta sem tüntette el a dobozt a bodyk tetejéről. -Csak legyen elég könyvünk menteni a helyzetet...)

Süsü, az éjszaka réme

Beszüntettük az állatkerttel alvást. Igaz, már hetekkel ezelőtt. Kipakoltam a kiságyból a plüssök nagy részét mindenféle probléma nélkül.
Maradtak: Micike (Micimackó), majom és a tentebárány. Meg néha Süsü. Ha eszébe jutott...

Na valamelyik este vitte magával. Ok.

Éjjel 2 óra. Megyek ki pisilni, erre nyöszörgést hallok. Uhh, sokkosan megálltam a folyósó közepén.
Pár másodperc múlva erősödő nyöszörgés, majd egy anya. Majd még egy, de az már sírásba hajló...

Kész. Meghűlt bennem a vér. Gondoltam: beteg. Beteg és folyik az orra. Edugult az orra. Köhög. Hányt. Vagy hányi fog. (Ezzel az éjszakai repertoirral rendelkezünk ugyanis.)
Be is romboltam hozzá. És mit látok?? Szegény gyerek ott vergődik a hálózsákban, hasra akar fordulni, de a hasába beleáll egy Süsü. Így nem sikerül és nyávog hozzá.

Vigyorogtam egy jót rajta, majd megmentettem az ádáz, hasába beleálló sárkánytól. És aludt is tovább azonnal...

2010. dec. 1.

Az első hóélmény

Miután napok óta az egész országban havazik, azért nálunk biztosamituti esik az eső.
Node ma reggel!

Felhúzom Eszti redőnyét, és ójeee! Esik a hó!
Esztit kicsomagolom a hálószákból, és beállítom az ablakba.

Nézd babám, minden milyen szép fehér! Látod? Esik a hó!

Eszti néz, néz, majd az utcára nézve boldogan elmosolyodik:

Ott van. Apa kocsija.

Kinek mi a fontos... :)

2010. nov. 29.

Bömbibébi

Óhát, annyira nem izgat. Különben Esztit hívhatnám bömbölős büdöskölkének, mivel olyan csodálatos új verziót fejlesztett ki a célelérésre.
Mondjuk célt még nem ért vele, de halálosan idegesítő tud lenni.
Ha nem lehet, nem úgy, nem most: bömböléééés. Olyan 3-4 percig folyamatosan, erőlködve, óriási krokodilkönnyeket potyogtatva. Szép.

A dologgal nem is itt a bibi, mert én letojom. Mondtam neki, hogy ez nagyon nem gyere be, de azért idejöhet hozzám. Általában bőgve oda is jön, és a nyakamban folyatja majdnem minden arcán lévő testnyílásának testnedveit (értsd: takony, könny, nyál). Ilyenkor tényleg azt érzem, hogy milyen szép anyának lenni. :)

Viszont a műsor Lacit azonnal kiborítja. És erőlködik. "Mi van? Miért sírsz? Jó, akkor hagyd abba! Hagyd abba most! Fejeeeeezd máááár beeee!" Kb. így. Ő nem bírja...

Szóval ez úgy néz ki nálunk, hogy gyereken kitör a balhé: bőg, én meg ugrom apát nyugtatgatni, hogy "hagyjad már, sose hagyja abba, amíg foglalkozol vele" blablabla.

Ráadásul be kellett szombat este ugrani a CBA-ba. No kölök megint előadta a "nemnyugszom meg, bőgök" magánszámot. Nem tudni, amúgy miért, mert nem közölte. Lacinak már megint lilult a feje. Én meg sztoikus nyugalommal figyelem a hasonló bolti balhékat. Ettől persze Laci még idegesebb. Nem is tudtam eldönteni, melyik hisztije a gázabb. Szóval szép az élet...

Node a kedvencem. Elmentünk tegnap a Hervisbe Esztivel kettecskén (mert Laci látván, hogy esik az eső, visszafordult az ajtóból -egy gyufa kihúzva). Aztán jókislány persze lezavarta a megabalhékat a Hervisben is - nem jön, elveszik (3* egymás után-marha jó volt, mert a kettes számú elveszés alkalmával keresem, keresem, majd egyszercsak látok egy nagykabátos bébit oldalra kizuhanni a felakasztott nadrágok közül), node még üvöltözik, ha elhúzom a labdáktól stb. De azért sikerült venni egy adag zokni, amit akartam.

Nagy nyugiban haza is megyünk, sztorikat el sem mesélem,annyiszor előfordult már.
Erre a vacsoránál beszélgetés közben okosférj megjegyzi, hogy "amúgyis szerinte a kölyök akkor gázos, ha hármasban vagyunk". No igen, mert velem egy mintapéldány. Há tényleg.
Akkor nagyon közel álltam hozzá, hogy lesikítsam a fejét (de lehet, meg is tettem), hogy "hállllóóóó, hol élsz"?

Szóval így.

Amúgy nem gáz szerintem, csak így leírva, rá kell jönnie, hogy ezzel nem ér el semmi, aztán gondolom abbamarad. Vagy kopp.

Hogyan cseszik ki a Mikulás a jónéppel

Apa a héten szabin. Kivéve ma, amikor azért még elment dolgozni...
No sebaj. legalább elpanaszolhatom az új borzalmakat.
Táncoló télapók az utcán... Vááááá!

Pár bolt előtt ki van rakva néhány napja az az óriási méretű télapó, amely zenél, énekel és táncol.

No ne mondjam, hogy mindegyik előtt súlyos 5 perceket töltünk odafele, majd vissza, mert ugye amíg énekel, addig nézzük.

Amúgyis úgy indult, hogy Eszti meglátta, szája tátva maradt: téjapú.
Mondom az biza.
Elkezdett táncolni- már a Mikulás. Kölyök nagy szemekkel továbbra is szájtátva nézi. Majd bamba tekintettel rámnéz és bejelenti: megijesztett.
Majdnem elröhögtem magam. Mondom oké, de akkor rémüldözz vagy valami, ne ezzel a helyrebamba képpel bámuld már! De tényleg teljesen beleesett...

Most már nem ijeszti meg, viszont végig kell várni az egész dallamot (asszem 3* nyomja egymás után, majd szünetet tart) addig mi vígan állunk a hol zuhogó esőben, hol viharos szélben. Mert hát hadd örüljön a gyerek...

2010. nov. 26.

Képszórás

Dobok pár képet is.
Laci jövő héten szabin lesz, szóval ki tudja, mikor hogy jutok ide...

Az említett mai nagyjelenet... (Nem, nem pihen a lelkem... Bömböl...)



Ne szójjá be, mert szólok a Pennys haveroknak!



És egy kép a csakazértis egyedül témakörben.
Hogy fordítva van? Na ez adott helyzetben rajtam kívül a kutyát nem izgatta...

HJ

Amúgy az Eszternek nevezett kis cukorka köszöni jól van.

Új felfedezésem van: minél korábban fekszik le, annál később kel.
Mostanában új alvási szokásai vannak (mondjuk meglehetősen bosszantóak, de lehetne rosszabb is...)
Szóval eddig lefeküdt, aztán még eldumálgatott 15-20 percet, aztán szunya.
Most lefekszik, dumáldumál, aztán kiabál: anya, anya, anyucika, simi, simike.
Egy ideig hagyom, aztán bemegyek, aztán kijövök, persze újra kiabál. Aztán egyre inkább hagyom.
Megbeszéltem vele minden este, hogy amikor lefekszik, akkor simizem egy kicsit, de aztán csá. Kijövök és alvás van. (Mivel a rácsoságyba behajolva nem most tervezek rászokni a 20 perces simikre...). Tudom, hogy érti a lényeget és határokat próbálgat, csak már eljutottunk oda, hogy egyik este még 3/4 10-kor is dumált.

Tegnap azonban király volt, itt volt a dédi, aki úgy kipurcantotta a kölyköt, hogy az - 112 ezer év óta először- lefeküdt és azonnal, csöndben, úgymaradva elaludt.

Persze szoppantyú volt, mert már alvás előtt hallottam, hogy fúrnak, olyan frankó csini hangon, amikor azt gondolod, hogy a szomszéd hóttuti mindjárt beesik felülről.
Mondtam is Esztinek lefekvéskor, hogy ha arra ébredne, hogy fúrnak, akkor nyuginyugi, nem kell parázni. És lőőőn, 50 perc múlva már nyomták is (anyátok).
És okoskölök felébredt, és elkezdte mondogatni: nyuginyugi. Nem parázott. :)

Viszont emiatt este is kipurcanva, úgymaradva aludt el. Már 9 előtt.
És ma reggel fél 9-kor mondom kész, felkeltem...

Meg ami van, hogy visszaminősültünk rágókás bébivé. Hajajjj, szerintem az utolsó szemfogát várjuk, de elég nyögvenyelősen érkezik.
Kölök ökle folyamatosan a szájában, és ettől persze úszik a nyálban minden... Guszta darab, de most megbeszéltük vele, ha nagyon rághatnékja van, ne a kezét zabbantyúzza már, hanem van egy csomó rágókája, egye azokat. És sokszor le is cseréli a kezét rájuk.

Éééés, kimondta, hogy doktorbácsi. (Vagyis 4 szótagú szó.) Ez csak a kezdet, azóta egyre többet sikerül.

Éééés szép és okos továbbra is, és lefotóztam egy csodálatos "nagykabátban az előszobában hasonfekve bömbölök" nagyjelenetet (amely ma éppen azért pattant ki, mert szenyaanya nem engedte, hogy a koszos cipőben és motoron a frissen porszívozott szobában teperjen.), szóval hisztiben sincs hiány.

Az új háttérkép, mint az időm rablója

Ójeee, újra megérkeztem...
Nem nagyon volt időm a héten...

Először is a fél netes időmet a napokban az tette ki, hogy adventi háttérképet válasszak a mobilomra. Most egy büdösnagy virág van rajta, ami élőben csodálatos volt, de mobilképen tök bendzsó.

No a turkálás a képek közt ott kezdődik, hogy a wallpaper mutogatás előtt az oldal olyan intim kérdéseket tesz fel, minthogy milyen telefonom van. Bakker, mittudomén. Rózsaszín. Ölég kafa... Jócsajos...
A program persze nem éri be ennyivel...
No akkor megnézem...
Samsung.
Ójeee, beírom, oszt válasszak típust.
Hagyjálmááár... Próbálgatom (arra emlékszem, hogy betű, szám és van benne 7-es...) Nincs meg.
Felhívom Lacit azzal a tervekkel, hogy idegbeteg módjára üvöltözve követelem, hogy azonnal mondja meg, milyen telefonom van. Hát nem hív vissza. Ennek is most kell veszettül dolgoznia...

Mire megtaláltam egyedül, magamtól, pusztán az agyi kapacitásommal: addigra felkelt Eszti.

Aztán másnap a képeket válogattam. Mondanom sem kell, hogy több ezerből egy sem tetszik igazán... No comment. Azért találtam kettőt-hármat, amivel talán beérem két hétig. (Mert akkor ugyebár elkezdek majd karácsonyiakat válogatni...)

Laci bírja is az ilyen akcióimat. (Ja, mert nem kell azt gondolni, hogy fel tudom önállóan tenni a kis rózsaszínre a háttérképet.)
No sebaj, biztos nem az agyamért érkezett a napokban haza egy csokor virággal (szépszép, mert megérdemlem. :P Vagy kiharcoltam? ).

2010. nov. 22.

MondókaBéla

Ugye mindenki ismeri Esztert, aki heves fejcsóválással jelzi, hogy azonnal hagyjak abba mindenféle mondóka és éneklés jellegű tevékenységet! Mert ő azt nem szereti.

No ez egyik napról a másikra egyszerűen megváltozott.

Most - a ló túlsó oldalán-, naponta 3* hozza a Füzesi Zsuzsa mondókáskönyvet, hogy énekel, énekel. Jó sok van benne, de amit csak ismerek, azt mindent végignyomjuk! És imádja!

De a legjobb, hogy suttyomban megtanulgatja őket. Ma közel álltam hozzá, hogy szerteszéjjel puszilgassam, még az is megbocsátást nyert, hogy cseszett rendesen reggelizni (vagyis 3 falat aztán köszönöm...)

Ugyanis:
Etetőszék. Nem eszik. Köszönöm. Mondtam neki, hogy na ez nagyon nem frankó, éhes leszel... Erre Eszti?: Perec. He?

Gyerekek, perec, sósat, ropog, éhes lesz.

Ááá becarok kiskomám, igenigen, ugye mindenki által felismerhető volt? Szóval szeressük az okos fejét!

Amit annyira nem szeretünk, hogy eljött az idő. Tegnap kimondta az első enyém szót. Azóta pedig már többször is elhangzott. Ma konkrétan pl. akkor, amikor mosnék fel, ő egy ideje már szórakozhatott a felmosóval, mikor kértem, hogy most már adja oda. Erre szorongatva a felmosót: Enyém. Enyém. Enyém. Így asszem kijelenthetem, hogy a mi vonatunk is befutott az "enyém" pályaudvarra...

Szombat

Ahh, végre eljutottam ide is!
Az elmúlt napok izgalmai között említeném a szombati tanfolyamot.

Most volt az első. Ez azzal járt, hogy Esztire apja vigyázott, és ez így lesz minden szombaton. Még egy évig... És olyan minőségben lesz ez így, amilyenre még nem volt példa. Pl. egyszerűen nem volt még rá soha szükség, hogy apja keljen fel reggel, amikor Eszti, ő adja a tejet, reggelit stb. és egészen ebéd utánig ő legyen vele.

No apjuk kellőképpen aggódott is (no nemám a gyerek miatt hanem hogy hogyan fog ő a számítógéphez ülni délelőtt. Persze a válasz baromi egyszerű: sehogy apukám, sehogy... :D ) Így is lett, viszont egy használati utasítást igényelt Esztihez (melynek pontjai közé szerette volna tudni, mennyi tejet iszik, meg ilyenek apróságok, de én lelkesen azt is feltüntettem, hogy mit kell a kölökre adni, ha elindulnak sétálni stb.)

És mikor hazajöttem.... hmm... minden rendben volt... Még azt is kell gondolnom, hogy nem is árt ezeknek hogy néha kettesben vannak. A kapcsolatuk ugyanis egyszer háborús zónához hasonlít, másszor meg dúl a szerelem. Kicsit szélsőséges népek, na! :)

A tanfolyamom meg... Háát... 10-kor már komolyan elgondolkodtam, hogy 112 humán papírral a hátam mögött mit is üldögélek egy rakat képlet között? De kemény voltam, és kitartottam.

2010. nov. 18.

Utcai balhék

Anyuék ma jönnek.
Hogy miért ma, és nem szerdán?

Gabi felhív hétfőn: Úú, anyuék nem szerdán mennek ám, hanem szombaton! (Úúú, tényleg, dejó, hogy szólsz!) Majd visszahívlak, ha hazaértek este. (Jó.)
Gabi este 7-kor: anyuék szerdán mennek ám! (Jó, okés.)
Anyu este 1/2 8-kor: akkor megyünk csütörtökön... (:D)

Nekem mindegy, csak valakijöjjön valamikor elvinni a kölyköt egy körre, amíg az ablakokat letakarítom.

Megjegyzem tegnap a konyhát suvickoltam, Eszti több, mint másfél órán keresztül békénhagyott. Néha kijött, megállapította, hogy anya takarít, és visszavonult a nappaliba. Rém büszke voltam rá, mondtam is neki, hogy "jajjdejógyerek vagy, mikor lesz böjtje?". Hát hamar lett...

Most ott tartunk, hogy ezzel a gyerekkel nem lehet az utcára kimenni! Egyszerűen nem hat sem a szép szó, sem az erélyes, sem a megmagyarázás, sem a rángatás.
Soha nem arra akar menni, mint én (ő valahogy mindig a játszótér felé veszi az irányt).
Tegnap délután elindulunk. Eszti kiabál: moto, moto... Mondom nem visszük a motort, mert babakocsit viszünk, mert én nem szórakozom veled! De ő már rá is pattant a motorra. Persze megsajnálom, hiszen annyira szeretné...(Áá, bakker, tudom, hogy megbánom, tudom, hogy megbánom.)
Elindulunk motorral.
Két sarok, Eszti motorról le, "anya, viszed". Naigen, erre gondoltam.

Újabb két sarok: apa kanyarodik be kocsival. Mondom "dekirály vagy" és már be is vágtam a motort az elős ülésre. Apa elhajt.

Gyereknek leesik, hogy anya nem viszi a motort és azonnal eldobja magát, leül a földre és bömböli, hogy motooooo, motoooo...

Ahh, faszaaa! Apa telefon, "fel ne vidd azt a nyomoronc piros szart! Megyünk vissza érte." Apa értelemszerűen röhögve fogadja a hírt.

És visszamegyünk a motorért, majd 1,5 óra múlva úgy térünk haza a boltból, hogy a vállamon egy táska, kezemben egy szatyor a boltból, hónom alatt egy háztartási papírtörlő multipack, másik kezemben egy piros motor, és a lábammal segítem útba a gyereket. (Akit persze még néha azért vonszolni kell, mert ő vaksötétben is menne játszóra...)

2010. nov. 16.

Fejlődés

Node az utóbbi időben jó kis fejlődésen ment keresztül egyébként szívemcsücske gyermek, aki mindezután a balhéhengerlet után, azért odajött a lábamhoz, átkarolta és mondta, hogy szejetem (és gondolom reménykedve, hogy nem csak a lábamra gondolt...)

Szóval énekel.
Csigabiga gyeje ki. Ezt pont idáig tudja.
Inta-paninta-kiskatu-zsupsz. Ezt pont így tudja. (Gyengébbek kedvéért az a kiskatona rész.)

Szóval számol.
Egy-kető
Megjegyzem eddig is számolt, csak eddig kető-hájom módon. Aztán addig magyaráztuk neki, hogy van egy is, amíg lett, csak ehhez el kellett hagyni a hármat.
A poén, hogy manapság érti, hogy vannak számok: ezért ilyeneket magyaráz, amikor több dolog van a képen: négy-kinenc-hájom.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy számfogalma csak a kettőről van. Ha valamiből kettő van, akkor az mondja.

És a színek.
Kettőt ismer: piros és kék.
Eleinte minden piros volt, most a pirosat már nagy eséllyel eltalálja, a kéket is, de ezeken kívül minden beleesik az említett két színtartományba.

No ennyi, hogy ne csak szidjam szegín kölyköt.

A majdnem sikeres nevelt

Ahhh, ma szerettem volna beszámolni a tökéletes nevelési módszereimről, vagyis, hogy a "véreskéz" elméletnek köszönhetően kicsit visszatértünk a régi kerékvágásba (legalábbis újra van tészta a táljában és nem ette meg, nomeg a sapkáját sem tépte le ezer éve útközben mérgében.) De mire a csodát leírtam volna, ma akkora patáliával érkeztünk haza a játszótérről, hogy arról jobb nem is mesélni.
Így érthető módon a gyerek kezelésének lehetőségeiről most nem állok neki értekezni...

Miután a játszón voltunk vagy másfél órát (nagytakarítás és miegymás mellett), úgy kellett hazarángatnom. Persze addigra már úgy bőgött, és piros foltos és taknyos volt a feje, majd hazaérve levetkőzött. Szigorúan egyedül (ez ugyanis az új kedvenc szavunk...).
No, beállt a konyha közepére és bejelentette: ebííííd.
Egyrészt büszke voltam rá, hogy eltalálta a megfelelő étkezés nevét, másrészt megmondtam, hogy jócskán megérdemli, hogy várnia kell vagy 20 percet, amíg tésztát főzök a ragulevesbe. (És akkor még óriásmák, hogy tegnap este megfőztem a levest.)

Még hüppögött egy kicsit, de aztán elvonult Duplózni...

2010. nov. 15.

Nagytakarítás

Mindenki várva várja azt a pillanatot az évben, amikor elvégezheti a lakás nagytakarítását! Ódeboldogság, hogy ez nálunk most következett be!
Külön élvezet ez egy 21 hóssal a nyakamban...

Mivel ezzel számoltam, így ma elkezdtem és pénteken tervezem befejezni.
A dolog úgy kezdődött, hogy elkezdtem Eszti szobájában a bútorok lemosását, és 5 perc múlva oltári sikongatás, örömködés. Ezt megnézem...

Eszti a mosogatószeres víz habjával játszadozott, mire odaértem, már Mici feje is be volt vele kenve. Mit csinálsz gyerek, hejj! Erre boldogan mutat Micire: sampon...
Szóval most erre haragudjál! Mosogatószeres víz magasra kerül, Eszti kezébe egy tiszta, és nem vizes törlőruha, aztán csak végeztünk így két szobával. (Közben persze egy tízórai, egy játszóterezés is befigyelt, dehát ezért szánok rá 5 napot...)

Nagyon nem panaszkodom, mert anyuék lelkesen eljönnek szerdán, és legalább Esztit lefoglalják, amíg az ablakokat megpuceválom (anyu, ugye tiszta sor, hogy szerdára zuhogó esőt ígértek?). No mindegy, nyűjjük ezt a takarítás dolgot.

2010. nov. 13.

Metrós kávés őrület

Az úúúúgy vala...

A fórumon beszéltünk a Dolce Gusto kávéfőzőről. Aztán belépve a Metroba pont belebotlottunk egy Krups kapszulás kávéfőző bemutatóba, amelyre nekem azonnal sorba kellett állnom egy adagért. De csak azért, mert pont ma beszéltünk hasonló masináról és csak ezért.

Szóval, gyerek a bevásárlókocsi közepén csücsül (nem volt már rendes gyerektartós kocsi), apja tolja, de már forgatja a szemét.
Forgatja, forgatja persze, mert:
a) el kell jönni bevásárolni,
b) el kell hozni a boltban beőrülős gyereket,
c) és a hülye felesége még beáll kávéért.

Elindulunk a bejárati ajtó mellől a hostesstől. A kávé forró, a gyerek folyamatosan beszáll-kiszáll a bevásárlókocsiba (nekem tele a kezem kávéval, bocsi). Így apa kissé elkészülve. Engem meg csak a kávé érdekel.
Aztán belekóstoltam, és rájöttem, hogy nem is akarok kávét inni...

Anya: Béb fogd meg lécci!
Apa: Aztán melyik kezemmel? Amelyikkel a gyereket fogom, vagy amelyikkel a kocsit.
Anya: Akkor idd meg, nekem mégsem kell!
Apa: Akkor minek kérted el? És amúgyis tejeskávé, mégcsak nem is cappucino.
Anya: De akkor most mit csináljak vele?
Apa: Nem érdekel, hagyd a pulton, csak csinálj valamit!

Továbbra is döntésképtelen vagyok, így elmegyek megnézni a Duplókat. A kávémmal. Apa/gyerek a másik irányban...

Amikor legközelebb összefutottunk apának már lila a feje.

Apa: Haladjunkmáááár!
Anya: Jó, de a kávét nem iszod meg?
Apa: Nem, nincs benne cukor.
Anya: Akkor most mit csináljak vele?
Apa: Nem érdekel, menjünk!

Hamar átszeljük a multigigaméreteket: tejespult.
Apa fejének lilasága nem csökken. Engem továbbra is a kávé érdekel. A gyerek? No igen, az már beőrülve... Dehát nekem tele a kezem...

Apa: Ha nem azt a rohadt kávét szorongatnád, talán összekaparhatnád Esztit a sorok közül.
Anya: Jó, de mit csináljak a kávéval? Mondtam már, hogy nem kérem?
Apa: Mondtad, hagyd ott valahol, de ne idegesíts! Mi kell még?
Anya: Vaj, sajt.

Sajt be a kocsiba. Vaj sehol. Kávé viszont van a kezemben. Esküszöm, nagyon keresem a vajat, nagyon keresem, közben látom, hogy a sor végén apja a bekergült gyereket kergeti. Már ekkor sejtem, hogy nem lesz ennek jó vége.

Apa: Hol a vaj?
Anya: Bakker nem találom és amúgy is, kávéval a kezemben nem tudok rohangálni!
Apa: Vidd Esztit, meg a kosarat! Keress halat! Én előkerítem a vajat!
(Eskübecsszó nem hallom a halas kérést...)

Így beállítom a kocsit a jégkrémespult mellé, Esztivel elbeszélgetek és közben megnézegetem a müzliket.

Apa: Hol a hal?
Anya: Milyen hal?
Apa: Ááá, vazze, mondtam, hogy nézzél halat!
Anya: Jaaa, nem hallottam.
Apa: Mert az a rohadt kávé!

Éééés, ezzel elveszi a kezemből, és lehúzza az egészet. Egyszuszra.

Anya: Ezt megtehetted volna 20 perce is...

Végül sorbanállás, fizetés, kedélyesen dédihez vonulás.
Este arra gondoltam, hogy apa ölébe elnyújtózva megjegyzem már neki, hogy milyen régen kaptam virágot, de aztán úgy véltem, ez nem a legjobb helyzet erre... :)

2010. nov. 11.

Nem sok, de ez van

Délután Eszti felkel és ellépünk a ma nyílt Pennybe. Hogy miért követünk el ilyen őrületet, hogy minigyerekkel az ezeremberes tömegbe vonulunk? Hát nanáhogy a lufiért!
Már szegénynek ezer éve nem volt lufija, és ez szomorú...

Amúgy a mamáék mellett nyílik, és amúgy is le kell passzolnom Esztit egy röpke negyed órára a Hajninak, mert én biza találtam egy nekem tetsző tanfolyamot, és el is megyek rá. Ma van a beiratkozás, 4-kor indulok és Laci csak negyedre 5-re ér haza.

Szóval ez így megint nagyon jó!

Tegnap visszavittük a könyvtárba a Boribon könyveket. Hoztunk ki másik 3-at. De annyira felhúztam magam, hogy a "Boribon focizik"-ot vissza is viszem. Annyira idegesítő a szövege, hogy nem bírom. És hosszú is. Nem hiszem, hogy Eszti nagyon befordulna rajta... Nekünk meg csak jobb lesz!

És ennyi az izgalom...

2010. nov. 10.

Eső meg reszelt sajt meg ilyenek

Azért jó, ha esik az eső: mert Eszti simán babakocsival utazik akárhova. Még a fejét is behúzza, rá ne essen az eső...

Kikéredzkedett ma is persze a boltban, majd hazafele is egy kicsit sétált, mert azért az nem maradhat el, de kb. 15 perc után visszaszállt a kocsiba.
Igazán kényelmes így az élet (nekem is).

Persze a negyed órás séta alatt a szomorúság ért engem, hogy Eszti rájött, hogy valójában a tócsákat kikerülni egyedül anyának érdeke, a gyereknek ez überkirály buli, szóval tolta bele magát az összesbe bakancsostól, melegítőstől... Mindig bejelentette, hogy nemnem, kerül. Mondjuk vettem észre... Jól is nézett ki utána...

Ebédre spagettit csináltam. De ettől is kivagyok ám. Mert kapásból kétfélét.
A kölyök ugyanis darálthús-fóbiás.
Frankón imádja az összes-féle-fajta húst, de darálva?? Inkább az éhhalál... Szerintem nincs már olyan anya a világon, akinek a 21hós gyermekének pürésített főtt csirkemelladagok figyelnének a fagyasztójában (rajtam kívül). Dehát spagi nem megy darált hús nélkül, csak max így.

Amúgy is elvonult egy adag kukival, mondom de király, gyorsan sajtot reszelek.
Ez nálunk külön műsorszám: "hogyan reszeljünk sajtot ohne kölök" mert, ha ott van, azonnal tátogatja a száját, mint a kismadarak.
Csak Eszti nem olyan cuki ám ilyenkor, mert folyamatosan hamma-hamma felkiáltásokat is végez közben és ez a 2. perc után annyira idegesítő, hogy folyamatosan potyogtatni kell neki a sajtdarabkákat(különben megőrülsz).
Mondjuk pofátlanabb fázisaiban nem hammát mond, hanem harap-harap... és tényleg. A fél sajt eltűnik ilyenkor a fejében, szóval nálunk ez úgy működik, ha el van foglalva, akkor kell gyorsan lereszelni a kajába a sajtot, különben jön a kis éhenkórász haramia és bezsebeli.

No, le is reszeltem, már éppen az olívabogyót vágtam fel, mire visszaért a konyhába. És már jött is. Mondom ez olívabogyó... Jójó, olika, hamma-hamma...
Áááánemáááár...

És frankó beette az adagját.
Úgy érzem, ezt a részt nem lehet megkerülni, valamit muszáj már az előkészítéskor eltüntetnie a konyhapultról...

Úú, és kb egy hete kéne mesélnem a 13. fogról. Szinte már kinőtt, csak elfelejtettem mondani, hogy ójeee, 3. szemfog!

Noaztán még azt tettem tegnap, hogy vásártam egy csodacuki hajpántot.
Ugyanis nekem van egy, amivel több apró bibi van: fekete, ki van nyúlva (mert nagy a fejem), és rendszerint a vattapamacsokra van hajítva, így állandóan szöszös. De azt akár 1,5 órán át is hordja anélkül, hogy levenné. nem úgy, mint a max 10 percet bíró csatokat. Na akkor kap egy sajátot.

Direkt kértem, hogy válassza ki a csatosnál, melyiket szeretné, mert ha megveszem és nem hordja, akkor kirakom a hóra.
Természetesen egy pillanatig nem figyelt rám, mert be volt gőzölve a sok csattól és bizsutól, így megvettem, ami nekem tetszett. Lila, lepkés, extraédi, pont gyerekméret. Ééééés nem hordja... Mehetünk a hóra... :)

2010. nov. 9.

Amúgy meg....

... annyira cuki. (Mert persze mindemellett csak ezért nem adtuk még el...)
Felkel reggel és levág egy monológot (csak minden 3. szavát értem), arról, hogy apa itthon van, vasárnap van. Ekkor elmondom, hogy nem, ma nem vasárnap van, és apa dolgozik. Erre: apa, apa, apuci, elment, dolgozni, kiment, autó.
Komolyan zabálnivaló! Főleg ezzel a vasárnap dumával. (Vasárnap kérdezte még az ágyban fekve reggel, hol van apa, és mondtam neki, hogy itthon van, alszik, mert vasárnap van, innen jön a duma).

Egyébként meg sztároltam magam itthon elég rendesen, mert Teszveszen megszereztem egy télikabit meg egy overált is, összesen 5 rugóért. A kabi már megjött, hát beszaráscuki tündérkés, meg szőröskapucnis, szóval király, és még a mérettel sincs gubanc.

Vasszigor

Ma reggel felkeltem, és úgy döntöttem előveszem a tartalék türelmemet és következetességemet, és uzsgyi!

Így is lett.
Egyetlen "azt nem szabad, mert...." hangzik csak el, a következőnél megszüntetjük a cselekvést. Persze figyelmeztetem erről.

Így ma már nem játszhatott a száraztésztájával (ami hónapok óta egy dobozban áll a konyhában, azt szokta "főzni", és pár napja tüntelőleg eszi. Az hagyján, hogy megrágja, kiköpi a habtapira, de utána bevesz még egyet a szájába és újabb kör rágás-köpés jön. Gondolom az segíti hozzá, hogy már az elsőnél tájékoztatom, hogy az nem finom, nem kéne megenni, és amúgy sem köpdösni.)
Aztán elvettem az újságjait. Újabb Metró katalógus jött, megbeszéltük, hogy elolvashatja, de ha összegyűri vagy eltépi, elveszem. És már gyűrte is. Oké, szevasz újság...

Szóval valahogy így. A legszebb az egészben, hogy még egyszer sem sértődött meg rajta. Tutkó érti nagyon jól, mi a szitu. Szóval vaskalap, vasszigor, aztán majd csak enyhülhetünk. Vagy úgy belejövök a véreskezezésbe, hogy ígymaradunk... Nesze neked éntudat!

2010. nov. 8.

Most már lehet szavam...

Azt kell mondja, hogy a hetek óta tartó séta körüli hercehurca nemcsak egy csöppapró probléma volt, hanem bevezetője a NAGY öntudatra ébredésnek.
Kb. 3-4 napja a gyermek egyszeűen katasztrófa. Annyira neveletlen és nem hallgat rám, hogy ma eljött a nagy pillanat (amelyről azt gondoltam, hogy velem ugyan nem fog megtörténni...): Esztit úgy elzavartam ebéd közben a szobába, hogy még én is bőgtem. Mert olyan megszeppent fejjel ment el, hogy teljesen megsajnáltam...
De tényleg tűrhetetlen az a nagy "én" életérzés, amit produkál.
Azt amit kér, azt azonnal, amit én kérek, az meg le van ejtve...

Amíg kicsibe nyomja, lecarom, de amikor arról van szó, hogy pl. kifele jövet elkap egy paprikát a zöldségesben és amikor kérem, hogy engedje el annál jobban szorítja? Heee?
És addig szorította, amíg elveimmel ellentétben egyszerűen azt mondtam neki, hogy jééé, ott egy kutyus... Pedig nem is volt ott. Muszáj volt, mert amíg a paprika téma volt, addig annál jobban szorította, minél inkább kértem, hogy ne tegye! Aztán persze magyarázhattam, hogy baromira nem volt ott a kutyus, csak azért mondtam, mert nem engedte el a parikát.
És ezek a sztorik naponta 12* előfordulnak. Minél inkább kérem valamire, hogy na ezt már ne, annál jobban csinálja.

Persze nem voltam olyan naív, hogy azt gondoljam a tökéletes gyermek örökre megmarad, de azért reméltem még pár hónap nyugalmat. De valahogy ilyen téren Eszti mindig élen jár... Yess! Szoppantyú... De majd megoldjuk, csak még nem tudom, hogyan.

2010. nov. 5.

Szavam sem lehet

Katasztrófa, de nincs időm egyáltalán.
Ma rendbepuccantottam a lakást, megfőztem, mostam, így úgy döntöttem, megérdemlem az alvásidős ellépést.
Mondjuk nem volt nehéz teljesíteni, miután Eszti az óraátállítás óta nem vágja mennyit kéne aludni és rendszeresen 7-kor kel. Tegnap ugyan megcsillogtatott egy kis reménysugarat az aznapi 3/4 8-as ébredéssel, de csak átvágott.
Végülis nekem így is jó, mert egy csomó mindenre jut időm délelőtt...

Jaaa, és ellépés..
Már megint nem öncélú a dolog. Az angolruhaturiba akarok bevetődni, természetesen a gyerekbe... Nincs egy rongya sem szegény kölöknek, na. És vele aztán be nem teszem a lábam oda.

A mai sétánk után ugyanis Eszti megtanulta a "csúnyán viselkedtem" kifejezést. Mondjuk az halálosan jó volt, ahogyan ismételgette itthon (szerintem persze mindenféle meggyőződés nélkül), hogy csúnyán viselkelkedtél, csúnyán, csúnyán. Amúgy nem volt vicces akkor, amikor az új bosszúmódszert alkalmazta, amely legújabban abból áll, hogy
"Nem mehetek amerre akarok? Akkor kabbe, letépem a sapkámat, majd a kabátomat, majd ha elég gyors vagyok, akkor még a sálamat is."

Mondjuk, ha belegondolok, ez sokkal barátibb gesztus tőle mint az "elhagyom magam és anya húzzon haza félkézzel" módnál. Szóval végülis szavam sem lehet...

Nem mellesleg ma hosszas tanítgatás után reggeli után rámnézett és azt mondta: Köszönöm, elég. Nem pedig a tálcára köpte az utolsó falatot.
Há' tényleg egy szavam sem lehet... :)

2010. nov. 3.

Ezmegaz

Az elmúlt napok arról szóltak, hogy gyerek az egyik nagyszülővel, majd gyerek a másik nagyszülővel, majd gyerek a családdal és tegnap újra gyerek az egyik nagyszülővel. (Két-két órákról van ám szó, csak így lazábban hangzik...)
Így mi Lacival békességben megkávéztuk életem kávéját a Freiben, de Lacié is nagy ász volt ám.

Tegnap csináltam sütit. Készült is róla fotó. A kép címe:

Amíg anya a sütőpapírral vacakol...




A történet arról szól, hogy lelkesen sütöttem egy adag sütit, ha már a mama meg a Hajni voltak olyan jók és átjöttek délután Esztire vigyázni alvásidőben. Majd elkezdtem a sütőpapírt vágni és mire visszafordultam... Már csak arra kellett kérnem kedvenc gyermekemet, hogy maradjon úgy, amíg hozom a fényképezőt.

Ami egyébként még látható:
a) a gyerek baromi kultúráltan, kanállal eszi a nyers tésztát az edényből.
b) éééés, hopppá, hol a rózsaszín pulcsi?? Nohát kimostam, mert az új lila is megfelelő számára. Ójjeeee! Már van kettő, amit szívesen hord. Igaz, hogy ez utóbbi 92-es? De nem lehet minden tökéletes!

Ha már ruhák: elkezdtem kajtatni a télikabátot meg overállt. Persze boltokban nulla sikerrel. Illetve inkább arról van szó, előjött belőlem a spúrabb énem, hogy a francokat fogok 10 rugóért overállt meg kabit venni. Így Teszveszen keresgélek. És nagyon boldog vagyok, mert 2000 körül már árulnak overálokat (az inkább az a bajom vele, hogy mi van, ha nem lesz igazi tél? Akkor ne legyen már egy potyakezeslábas a nyakunkon, nem?)

No ennyi...

Meg egy bónusz videó: Kirakós
Igaz uncsi, de olyan ügyes Esztim, hogy magam is meglepődtem, amikor egyszer azt vettem észre, hogy elkezdi kirakni a kirakókat és gyakorlatilag az egészet ki tudja tenni.
Amúgy meg azzal nem kell foglalkozni, hogy 3* a fejemhez vágja, mert idegbeteg lett, alapesetben nem csinálja, de most eléggé begurult... Hát ez ilyen.

2010. okt. 29.

Szövegelés

Erről naponta 6* írhatnék 4 oldalt. Annyi halálosan jó szöveget nyom naponta.

Amúgy a kedvenc szavaim:
- tányinyó. (távirányító) Ez csak úgy tetszik.
- combibombi (comb) Szegénykémnek annyit mondtuk, hogy most azt hiszi, így hívják... hmm... az egész lábát... :)
- Nemnem, sajnos. Hát ez meg a behalás kategóriája. El tudjátok képzelni milyen az, amikor megkérdezed a gyereked, hogy Eszti, eszel vacsira brokkolit? Nemnem, sajnos.
Idehozod a poharat? Nemnem, sajnos.
És sorolhatnám...

Szerintem egyre ügyesebben beszél. Sokszor mondatnak tűnően.
Egy hiányosságunk van egyelőre: a 4 szótagú szavak. Azokkal nem boldogul, valamit mindig leharap belőle (kivéve a combibombi, az nagyon megy). Mondjuk leharapva sokkal viccesebb a szó.

És az elmúlt napok besztof szövege:

Szedi a kavicsokat a parkolóban. Megfog egy követ és elkezdi sorolni a nem létező részeit:

Füme(füle), ujja, orra, szeme, takony.

Upsz...
Igen, próbáltam rávilágítani, hogy a takony valójában nem testrész, de a röhögésem miatt nehezen ment...

Dédinek is pá

Dédi is ellépett tegnap haza. Szerencsére készen lett az új szemüvege, így boldogan távozott. Mondjuk, ha nem lett volna készen, akkor is boldog lett volna (mert ezek a dédik már csak ilyenek).

Előszöris el van ájulva, hogy Eszti milyen kedves-aranyos-okos-szófogadó.
Na mondom, akkor majd csak nézd meg mit művel a sétának álcázott, egyébként horrorisztikus elemekkel tarkított levegőn tartózkodás alkalmával...
Mondanom sem kell ugye, hogy a kölyköm -aki egyébként kb. 2 hete elviselhetetlen műsort vág le séta közben (ezt még nem mesélem el, mert aktívan javítani tervezek a helyzeten)- szóval ez az Eszter szépen sétálgatva néha leveleket szedve tette meg a 1,5 órás sétát. Mindig mondtam, hogy jól el tudja adni magát.

De sebaj, mert másnap azért bemutatta a magánszámát a Malomban. Konkrétan ahogy kirángattuk közös erővel a játékboltból, és lementünk a lifttel, a bejárati ajtóban bejelentette, hogy nem öltözik fel és ennek igazolásaképp leült a földre és hanyatt akarta vágni magát. (Ami egyébként is iszonyat vicces, ugyanis a kölök óvatos. Nagyon. Vagyis a hanyattvágódás egy nagyon lassú könykökre ereszkedésből és óvatos fejletételből áll. No nem az a klasszikus az tuti!)
De a Malomban ugye szól a zene, így nem nagyon törődtem vele, hogy az óbégatós hisztit kiverte, kabát fel, be a kocsiba és ott zsupsz, csönd lett. Mameszom meg: jééé, ilyet is tud? Há' nanaá, ezt magyarázom már két napja! :)

Node ezen kívül tényeg cuki volt, nyomta a műsort folyamatosan és olyan dumákat vágott le, hogy én is behaltam rajta, nemhogy a dédi!
Szóval jó volt.

2010. okt. 27.

Zizzenős időszak

Totális elhavazásban voltam, mivel a héten eljöttek Csirkéék is látogatóba. Ez király is, de ihajj, semennyi időm nem volt. Ma elpályáztak, és jött a mameszom cserébe. És neki azt köszönhetjük, hogy elköpte Esztinek, hogy Csirkét Tamásnak hívják, és a kölyök azóta két néven szólítja meg. Amúgy mamesz is kafa, mert ennek a gyereknek édesmindegy, hogy ki, de valaki foglalkozzon már vele, és ez most meg is van rendesen.

Node, hogy Csirkét mennyire imádja? Hát zabálnivalóan! (Mondjuk én is imádnám azt, aki állanóan dobál a feje fölé, meg akit lehet megmászni rendszeresen és nem jajong miatta...)
Szóval Csírabéla rendszeresen ölelgetve szeretgetve volt. De nagyon cukisan ám!



És a reggelt így kezdték, kölök felkelt, beitta a tejet, átdzsasztázott Csirkéékhez, ráfeküdt a hasára, és ott alfázott még vagy 10 percet...

Persze persze Nikivel is jól kijönnek, csak ő nem dobál olyan magasra... :)

Így jelenleg Eszti folyamatos felpörgés állapotában leledzik, immáron 3 napja, zizz-zizz-zizz, kb így.
Szóval huhh... Főzök is egy kávét... (Ja, Béb, elfogyott a kávéd, upsz, bocsesz...)

2010. okt. 25.

Hétvégi alvásparty

Hát azolyan Murphy, de a csudiba, nagyon keményen: ha valamit eltervezek, hogy persze így és így lesz, az sokszor annyira nem. Így szívattam meg magam szombaton is.
Békésen lefeküdtünk este 10-kor, majd én nem tudtam elaludni (ebben már biztosan szerepe volt King bának, ugyanis eléggé be volt sózva a seggem, hogy az uccsó 150 oldal van már csak hátra...), így kitaláltam, hogy kimegyek a nappaliba olvasni, és legkésőbb éjfélkor lefekszem. Akkor is még alszom legalább 8 órát, mert Eszti úgysem kel 8-nál hamarabb... Nem is kelt, na de éjjel... Áááá...
Felsírt vagy 4* (minden alkalommal be kellett mennem), én meg szidtam magam minden egyes alkalommal, hogy minek is maradtam fent olyan sokáig, mert a könyvet nem tudtam kiolvasni ám... Grrr... És reggel:
a) találtam egy szúnyogot a szobájában (ez már nyáron is képes volt felébreszten)
b) találtam egy alsó szemfogat. Na ez is valami.

Anyuék jöttek vasárnap, és Eszterem persze boldog volt, meg hallelujah, hogy csak vele foglalkozik a fél lakás, és akkora felpörgést rendezett, hogy úgy gondolta a party az party, ő már többet ne fekszik le délután. Na én nem pont így gondoltam.
De annyira be volt őrülve (bőgött, az hagyján, de nem feküdt le, hanem azonnal felállt a kiságyban), hogy még a szobából sem tudtam kijönni 20 percig. És még mindig bőgött.
Na akkor megvilágosodtam: szóltam anyunak, hogy menjen be, csitítsa le (mondja meg neki, hogy egyet alszik, és utána játszanak meg blablabla), ezt anyu jócskán félreértette és 20 perces hátsimivel altatta el a kölyköt. Végülis nekem mindegy, de azért ma megtárgyaltam Esztivel, hogy nincsen ám mama, aki majd kedvesen hátat fog neki simizgetni (na el is aludt pikkpakk... :) ).

Nemaka és a napi cukiságok

Egyes számú napi cukiság: reggel szorongatja a böhöm nagy majmot a kezében. Mondom neki tegyük már le, hiszen így nehézkes lesz a pizsit levenni. Nemaka(r). Szeretem. Jó akkor, így öltözünk, ha már ilyen édibédi vagy!

Kettes számú: a virslis történet. Ugye a virsli az, amit a kölyök havonta egyszer kap maximum. Persze imádja, mert miért is ne? Mindegyik imádja...
Noés ezek után ma frankfurti levest főztem. Kimertem neki a tányérjába.
Meglátta, hogy virslis és felragyogott az arca, de frankón boldog volt:

Virsli. Úszik. Virsli ott kukucskál.
És neeem, nem röhögtem, mondtam neki, ha már így előbújtak, akkor gyorsan táplálkozzuk meg őket!

És ami a kevésbé cukiság kategóriája: ajajajjj, hétvége óta egyre többet hallom, hogy nemaka. Bizonybizony: nemakar. De olyan dacolós felhanggal teszi. Még csak gyanú... De nemsokára ütős lesz szerintem...
Arról szól a dolog, hogy a legkevésbbé sem az őrá vonatkozó dolgokra mondja, hanem kb. mindenre.
(Gyere elmegyünk a boltba - Jön is azonnal bakancsot húzni -De kell kabát-sapka-sál- Nemaka. Nem a fenét! Megyünk az úton: most akkor veszünk tejet. Nemaka. Jó, azért én bemegyek a tejboltba. Anya mindjárt jön, csak megkeveri a levest. Nemaka. Jópersze...) HmmHmmm. Aggódni kezdek vala.

2010. okt. 23.

Csak képek

Kiválasztottam, mely fotók felelnek meg Elif kritériumainak (vagyis vmely gyerek rajta és legalább a fele látszik is... :) ) Így ezek lettek a nyerők:



Léna! Mosolyogj!



Eszti! Te is!



Az utolsó cseppig bepuszilt meggyszósz



Kihasználva az óvónénit...

2010. okt. 22.

Végre egy kis izgalom

Vagyis végre történik valami!
Tegnap óta ugyanis vendégeink voltak Léna és Zsuzsi személyében. Ma délután mentek el, és komolyan mondom felüdülés volt ez a két nap. Merthogy végre történt valami!
Léna és Eszti tökre egy idősek, igazából régóta hasonlóan is működnek, meg hasonló jellemzőik vannak szép számmal.
És most is olyan szépen összhangban feküdtek pl. délután, összhangban keltek, majd este-reggel szintén, hogy az csoda.
Amúgy Léna önállósága varázslatos. Persze Zsuzsinak sok munkája akadt vele, de ahogy eszik, öltözik egyedül hát kész voltam!

Egyébként meg jó volt látni, hogy Zsuzsi is úgy rángatta haza a kavicsozgató, pocsolyázgató, lépcsőzgető kislányát egy laza délutáni séta után, mint én.
(Mondjuk ő egy finomabb stílust képviselt, amolyan felveszlek gyengéden "Gyere ide, ne sírjál, megvígasztallak!" -szerűen szemben az én vehemensebb- sivalkodó kölyök a hónomalácsapva "Ajóégbe haladjunk már! A fene és még be is kakiltál? Nanemááár" -szerű gyerekhazacígőlésemhez képest.)

Ma a délutáni buszhoz kikísérős séta szinte brutálisra sikeredett, amikor Eszterem letojva, hogy a busz nemsokára indul és egyébként is haladjunk már, nemes egyszerűséggel elterült a betonon és visítva, kapálózva a hónom alatt kellett vinnem. Mondjuk ebben a pillanatban majdnem Zsuzsinak adtam (hehe, finoman felajánlottam, hogy vigye el magával, mert én kihajítom. De nem vitte- szerintem neki sem kellett... :D)
Aztán persze lehiggadtam, gyerek is, és az este szép csendesen telt: Eszti eljátszott magában a játékaival, míg én hajat mostam, pakoltam, blabla... (Mert még Laci sem volt itthon.)

Egyébként meg olyan csodacukik voltak, rendszeresen ölelkeztek össze Léna meg Eszti és puszipuszi, meg simisimi, hát zabálnivalóak voltak na (egye kutya, még akkor is, amikor több alkalommal összeverekedtek a motorért és a hintalóért.)

Egyszóval jó volt, ójee! Zsuzsiéknak hálahála, hogy ilyen hosszú útra keltek, ráadásul 20 hetes pocaklakóval (úgy vélem Flórával.. :))!

2010. okt. 20.

Életképek

Mostanság semmi extraizgalom nincsen.
Szemfogak már nagyon közel, minden jel: takony, hőem., fehérség arra mutat. De hiába várom bármelyik napra, csak nem bukkan elő...
Így izgalom híjján csak pillanatképek maradnak:

Apa annyira izgalmasat olvas...


Najó, lehet mégis belelapozok...


Egyébként imádja ezt a nyamvad Boribont. Egyelőre csak a könyvtárból szereztük be őket, de már rendeltem egy halommal: télapóra, karácsonyra, csakúgyra...

Másik eget rengető problémánk egyébként: a haja.

Szép is, szőke is, selymes is és a szemébe is lóg.
Így két lehetőség akad megoldani a gondokat:
a) vagy hagyom, hogy lógjon neki a szemébe (lány vagy édesem, így jártál),
b) vagy levágom, de akkor garantáltan kisJózsika lesz megint.

Így inkább szenvedünk a csatokkal abban a hiszemben, hogy igazából csak pár hét/hónap átmenetet kell kibírni, amíg megnő annyira, hogy el lehessen fésülni a szeméből.
Mindenesetre kezdem megérteni a bubifejűre gyártott kislányokat...
De az enyémnek akkoris hosszú haja lesz!

Ebben a csat ügyben meg elég végletes a gyerek:
Hol kiszedi a csatokat, hajgumit, mindent, hol meg direkt berakatja (de, ha berakjuk, akkor az összesnek mennie kell... Néhányat azért el szoktam csalni, mert már így is olyan ilyenkor, mint egy karácsonyfa.)
Néha csak csendben eljátszik valahol, de már hallom is, hogy kibeszem-kibeszem. És veszi is. (Ez most amúgy a legcukibb "beszédhibája": a v helyett b-t mondd. Mint lebes - leves)

Szóltam neki, hogy vigyázz, villan a fényképező. És becsukta a szemét...



Ja és könyörgön ne kérdezze meg senki, hogy miért van minden képen az angolturiból szerzett, teljesen kinyúlt, rózsaszín pullóver rajta jó? (Nem hajlandó felvenni másikat. Amikor kimostam, és megszáradt -akkor már 3. napja nem hordta- és megmutattam neki, bakker boldogan sikongatott, hogy megvan a pulcsi... Óanyám!)

2010. okt. 18.

Betegségbeszámoló

Laci gyógyulóban, de még rendesen náthás volt a napokban.
Persze gyerek egész hétvégén apja seggébe bújva létezett. Miért is ne? Apa biztosan azért takarózott be a kanapé sarkában, hogy nekem mesét olvasson, nem?
Aztán tegnap reggel Eszti is 37,7-tel kelt. Már az fura volt, hogy egész éjjel hallottam beszélgetni, egyszer be is mentem megnézni, mi a baja (mert ihajj, nagylány ám, nem sír, ha felébred, csak eldumálgat), de semmi kirívót nem tapasztaltam. Reggelre viszont meleg volt.
Nyüffentyű is volt, amikor felkelt, de reggeli után helyrerázódott, így az eredeti terveinket nem borítottuk fel, és elmentünk a Széchényivárosi piacra. Mézvásár és magyar termékek vására volt.
Nos, az olyan sznob népeknek mint mi, maga a Kánaán. Haza is tértünk a legújabb őrületünkkel felpakolva: méz. (Óh, csodálatos dolgokat szereztünk: levendulamézet és harmatmézet. Jó vettünk selyemfüvet is, de azt csak azért, mert elfogyóban van itthon a gyalogakác... Állat nem? Persze odáig nem merészkedtünk, hogy megkóstoljuk pl. fokhagymás vagy kakukkfüves verzióban is, de asszem ez csak idő kérdése.)

Node mire hazaértünk, addigra Esztinek semmi baja nem volt, csak az emlékeztetett minket a reggelre, hogy délutáni alvásból 40 perc után sírva ébredt, bementem hozzá, megsimogattam és hagytam még pihenni. Aztán vissza is pihent még röpke 2 órára. De negyed 5-kor már úgy voltunk vele, hogy ébresztőt fújunk.
(Szó szerint, mert Laci akkora rettenetes orrfújást rendezett ennek okán, hogy arra még a halottak is... De tényleg.
Amúgy is elegem van a betegségéből. Pl. nagy nyugalomban este olvasom a Stephen Kingemet, már nemsokára befejezem a Setét torony 7. kötetét, ergo vége lesz. Erre sunyialjas módon 10 percenként elköhögi magát a hátam mögött a számítógépnél. Hát már mondtam neki, hogy a) gyógyuljon meg, b) ha lehet értesítsen már köhögés előtt, hogy ne ugorjak le a kanapéról ijedtemben. Szerinte köcsög vagyok és egyáltalán nem megértő... Hmmm... lehet... Viszont most alig várom, hogy beteg legyek, és én is settenkedve a fülébe hörögjek... )

Demivel szerelmes is vagyok belé, megsütöttem neki Elif cookie-ját, amit nem mellesleg majdnem betermeltem már most, szal apa siess hazaaaaaa!!! (Húú, Elifem a cucc nagyon jóóó!)

2010. okt. 15.

Táncoslábú kislányka

Ha ez az Eszter egyszer elkezdi... Akkor popóriszálás van!
Szerintem kifejezetten rám hasonlít... Neeem, én nem tudok táncolni, viszont viccesen csinálom!
Ő is, hasonlóan. Ez a popóriszálós tánca...

Szerettem volna, ha a teljes repertoárként bemutatja a fejrázást is, de nem értette, mit szeretnék, így az kimaradt. (Mert előtte egyébként fejrázás miatt potyogott ki a hajából a csat és a hajgumi, szóval állatkeményen nyomja.)

Popórisza baba

Ja igen, még nem volt alkalmam posztolni, hogy Esztinek most minden -ka, -ke (mint kicsinyítőképző), de asszem jól hallható: Esztike-esztike, táncika... Titta vicces amúgy!

Tescobuli

Ma porszívózás után úgy döntöttem, elteszem végre. Mivel két napja orrszívásra nem használtuk, így két hét után juhéjj, beraktam a szekrénybe.
Mondjuk lehet, elhamarkodott volt, mert Laci kihalófélben van két napja. Így is csoda, hogy eddig húzta, mivel már hetek óta mondja, hogy mindenki beteg a munkahelyén, végül ő is kifogta. Mi meg remegünk itthon, és esszük a mindenfélét a jó kondíciónkért..
Beteg férfiról nem mesélek, így úgy döntöttem, nem zaklatom bevásárlással, felcsaptam Eszteremet, és elmentünk busszal a Tescoba.
Jó is volt minden.

Majd éppen, amikor elbambultam, és azon révedeztem, hogy az élet az biza szép, majd lehajoltam Esztihez, aki nagy levegővétellel egy oltárit beletüsszentett a fejembe... Nem mesélem el, milyen az, amikor a gyerek dugig tömi a száját kiflivel, és eltüsszenti magát, jó? A képzeletekre bízom...

Mindenesetre gyakorlatilag a Tescoban sikerült vacsoráznunk, mert olyan a világon nincs, hogy titokban a kosaramba rejtsek egy pár kiflit. Amint meglátja, persze kér-kér. (Mert ott mindig jófajta magosat veszünk, aztán arra persze rendesen rá van kattanva). Így kapott is.

A kifli után belefutottunk egy Actimeles promócióba, így letoltuk joghurttal a dolgot. Aztán ezek után beugrottunk a postára megnézni a Veronikát, akitől kaptunk egy adag szerencsesütit. Abba meg már a buszon belekóstoltunk...
Így gondoltam nem szükséges egészségesen megtáplálnom a kölyköt vacsora címszóval(megszenvedte a helyes táplálkozást már szerencsétlen a déli sóskával úgyis).

2010. okt. 14.

Egyéb helyzetünk

Na és jelenleg hogy állunk?
Há' gyerök nem felkel reggel 8-kor? Már egész héten ilyen "korán" kelt. Laci szerint kezd felnőni.
Mondjuk nekem is jobb a nap, mert több időnk van mindenre, de az nem frankó, hogy délután is megtartotta a 40-50 perces alvásait...
Én keveslem, ő meg annyira nem.
Mondjuk tuti neki van igaza, mert alváskor mostanában megint úgy kell lelőni. (Vagyis lefekszik és bakker még dumál 20 percig. Folyamatosan. ) Úgyhogy, gondolom annyira nincs elfáradva.

Viszont újra babakocsiban utazik. És imádja! Döbbenet!
Reggel mondtam neki, hogy messze megyünk, ezért babakocsis buli lesz. A hibát ott vétettem, hogy már akkor mondtam neki, amikor még éppenhogy sehogysem álltunk. A bejelentésem után ugyanis odament a babakocsihoz, megsimogatta, megpuszilta (ami jár, az jár ugye), majd leült, és elkezdte húzni a bakancsát. (Folyamatos segí, segí felkiáltásokkal fűszerezve.). És ez egészen addig tartott, amíg én elmosogattam, felöltöztem, összepakoltam. (Cirka 20 perc.)

Ennél már csak a dumája jobb. Egyszerű, tökéletes logika, ami ezekben a kölykökben jelen van.
Szellőztetés ma reggel:

Anya: Úúú Eszti, menjünk az ablak elől, mert anya jó hideget csinált ide!
Gyerek: Kesztyű, kesztyű...

Mondom én, vaslogika!

Képek

Bilitéma: Kb. még mindig tévézésre használja, de rém vicces, ahogy trónol rajta (természetesen Mici társaságában.)



Reggel mondom: sietünk: ruha fel, csat be, csá... Csak a fésű maradt ki a buliból



(Homályhomály, hát persze, vaku nélkül nyomtam.)



Hmmm... innen nézve mondjuk olyan, mintha beszárítottam volna...

Én már többet nem eszek...

Azért nagyon remek, ha az embernek gyereke van, mert a büdös életbe nem tud többet normálisan étkezni.
Reggeli: Gyerek csak a kenyér belét eszi, így én megeszem a héját. És befogom, mert legalább egyszerre eszünk.
Ebéd: Én etetek, enne a kölök is magától, ha hagynám (vagyis nincs idegrendszerem kivárni, amíg szemenként megeszi a rizst stb.). Nem, nem aggódom, hogy emiatt 12 éves korában is én fogom etetni...
Arról nem is beszélve, hogy jaj csöpög -> papírtörlőt hozni, jaj a víz lemaradt -> felállni és pótolni stb. És máris 5* felálltam, a kajám elhűlt és a tököm ki...
Vacsorát meg nem eszek, így buktam a bulit.

Nade a csoki, süti egyebek? Elbújva, apám, elbújva!
Ha nem akarjuk ugyanis, hogy vacsora előtt, túlsósat, egészségtelent, akkor a mérgező cuccokkal el kell bújni. Nem kell arra gondolni, hogy rendszeresen a konyhaszekrényből étkezünk (ahol a nassolnivalók vannak), de akkor is előfordul, hogy ennék olyat, amit neki nem szívesen adok.
És nekem nem kifogás, hogy jajj, dehát a szülei is megeszik, hadd egye ő is. Ja, eheti majd ő is 30 évesen. (Brühühü... szegín, ártatlan, hátrányos helyzetű ded...)
Mindenesetre tegnap gondoltam, hogy miután Eszti már megvacsorázott, megehetek egy banánt a nappali közepén (na jó, legalább a felére gondoltam), de lócart, kölyök beette 3 harapásra... Na szevasz!

2010. okt. 12.

Kirucc meg a hétvégifilm

Vasárnap voltunk Pesten. Az szokásos jó volt. Anyuék hoztak fügekaktuszt (már ezer éve meg akartam kóstolni), lime-ot, meg spanyol bort/sört. Az ilyen meg sosem rossz.
Kölykec lepasszolva délután, mi meg elmentünk az Árkádba kabátvadászatra. Eredményes is volt, sőt még én is szereztem egy elég szuper sapkát. Jaaaa, Eszti? Természetesen lett egy új Helló Kittys melegítőfelsője... Csudaszuper!
Nehogymár kimaradjon a buliból!
Aki amúgy a délután folyamán megjárt egy adag buszt, villamost, és két játszóteret is. Asszem happyhawaii volt neki is az élet.

Persze hazainduláskor eljátszottuk a szokásos "otthagytunk valamit" családi műsort. Mert mindig eljátszuk...
Dráma kategóriában asszem visszük is a prímet:

10 perce elindultunk. Egyirányú út... Telefon. A pecsába, ottmaradt a virág.
M: Vissza kell mennünk...
L: Vazze itt nem lehet megfordulni, nem.
M: Vazze meg kell fordulnunk, mert ott maradt a virág!
L: Hülye virág! Itt nem lehet megfordulni. Veszítünk vagy félórát. És amúgyis (emelkedő hangerő) mindig otthagysz valamit!
M: Nyasgem (már kiabálva), a múltkor is a te telefonod maradt ott.
L: Direkt mondtam, hogy pakolj össze rendesen!
M: Én meg direkt mondtam, hogy nyasgem!
És csönd, csönd, csönd (közben visszafele indulás),majd csönd, csönd, melybe gyerekhang visít bele: kiszállsz!
Igen, csak ez hiányzott...
De azért hazaértünk viszonylag rendezett körülmények között 1/2 8-ra, virágostól.

Tegnap meg Laci itthon volt, az jó volt, mert szeressük az ilyet. De a film, amit szerzett délutáni alvásra... Hát az majdnem válóperes lett...
Jesszusomdeborzasztóvolt! Már az elején a szereposztásnál láttam, hogy bajok lesznek.

A Stallone produkciós akciófilm szereplői ugyanis: Stallone (akinek kora és plasztikái miatt nem mozog egyetlen arcizma sem... mert az ugye akkor kókemény, ha az arcizma sem rándul - hahaha, szerintem jópoén vót na!).
Node nem állunk meg: Mickey Rourke (szintén plasztikakirály, jesszusom), Eric Roberts, Jet Li, kis mellékszerepben Sczwarzenegger éééés: neeem, Chuck Norris nem volt. De kétségtelenül hiányzott. :)
Persze volt egy lány, akit naná, hogy meg kellett menteni... Mondtam Lacinak, ha a végén Stallone a 65 +/- 5 évével és nemmozgó arcával összesmárolódik vele, akkor hóttutifix, hogy idehányok. De nem volt smaci. Megúsztam...

2010. okt. 8.

HJ

Semmi extra izgalom nincsen.
A taknyunkat kikiáltottam fogtakonynak, mert immár egy hete van is meg nincs is. Valamelyik nap azt hittem felerősödött, de aztán nem. Amúgy napi két orrszívás játszik csak be, az meg nem olyan vészes. Persze bosszantó...

Megjegyzem a gyerekem brutál jólnevelt. De szerintem valamilyen módon így született, nem hiszem, hogy ezer %-ig én csináltam volna. Bár az még királyabb lenne! Jókat menőzhetnék vele...
Néha amúgy megijeszt vele...
Valamelyik nap babakocsis távolságra mentünk, be is ült szépen. Kértem, hogy dugja már el a kezét a takaró alá, mert hideg van és esik az eső. Megtette, és egész úton nem vette elő... Még akkor sem, amikor a postán a postásnéni kérte, hogy dobjon már egy puszit. Dobott is, de csak cuppantva, kéz maradt...

Igen, igen, elrakom ezt is rosszabb napokra.(Mert a hétvégi túlpörgés szerencsére csillapodott.)

Hétvégén megyünk Pestre, hámondjuk a nyaralásból ma este hazaérkező mama/papa ezt nem tudják, de az biztos, hogy mi leszünk a hétvége nagy boldogsága:
Nyaralás utáni elpakolás, mosás, hétvégi főzés megfűszerezve egy lepasszolt unokával. Hmmm... nincs is annál jobb. (Ja, mert persze Esztit alváskor lepasszoljuk... :) )