2013. dec. 30.

3-ból 3, avagy ez még tőled is túlzás, Péter!

Nem is nagyon vártunk mást, minthogy Péterünk lebetegszik. Eddig 3 karácsonyból 3-on volt beteg.
De amit most művelt, az még tőle is erős volt. Jujj! De tényleg!

23-ára belázasodott. Egyefene, majd elmúlik.
Aztán másnap pesti karácsony, hát nem múlt el. De legalább Etumama úgy süthette a husikat, hogy egy 10 kilós matrica üldögélt a kezében. (Egyszerűen képtelenség volt leszedni onnan.)
Akkor még sikerült anyunak egyetlen kaja alkalmával klasszul beetetnie észrevétlenül egy adag harcsapaprikással. Másnap már semmit nem evett, de aludt lázasan. Aztán továbbra sem evett, de aludt, akkor már jobbára az én kezemben.

Aztán csúnyán köhögni kezdett és akkor este először arra gondoltam: hinnye. (Addig nem gondoltam, hogy ennyire bajos lesz a dolog...)
Másnap vége a karácsonynak, megmutogatom már az orvosnak. Tudtam, hogy két ünnep közt nincs a doktornőnk, úgyhogy vittük a helyetteshez. Ahol érthetetlen módon zárva volt az ajtó. Mondom hinnye!
Felhívtam az ügyeletet (még jó, hogy a híváslistámban szerepelt a szám, mert ugye a kukacproblémakor hívtam nemrég). Na ott nagy lelkesen meséli az asszisztens, hogy hova vinném, hát hozzájuk! 6 napig munkaszünet van! (Jó, nem jegyeztem meg neki, hogy 5 éve GYES-en vagyok, hát mittudomén, hogy milyen napok vannak!) Úgyhogy továbítottuk Petit az ügyeletre (neki nem sok gondja akadt ezzel, merthogy aludt.)
Ott 5-en voltak előttünk, kicsit remegtem, hogy van egy 5 napja nem evő és folyamatosan alvó gyerekem, akinek érzésre a tüdeje sem tiszta. Dehát aludni otthon is lehet, majd kidumálom, ha gáz van.
Nade berobbantam, és már az első kérdés meglepett: "Voltak már itt?". Hát nem. Nem is értem. De tényleg nem voltunk még az ügyeleten. :)

Aztán elhadartam a dokinak, hogy jójó, a gyerek szarul néz ki, de ez úgy szokott lenni, hogy...
És hogy ezt a fajta antibiót kérjük engedelmével, mert azt úgy szoktuk, hogy...
És szerencsére ennyiből megbeszéltük a dolgot, gyorsan felírta, amit sugalmaztam, aztán szerintem örült, hogy ennyivel le is pattanunk. Ugyanis, amikor kijöttünk, már nagyon druva volt: kígyózott a sor az ügyelet előtt, annyian voltak. Eszméletlen!

Aztán nagy boldogan beadtam az antibiót este (mert van az a szint, amikor már az anyja kéri és örömmel juttatja be a gyerkőcbe a cuccot.). Így aztán lett remény, hogy másnapra lemegy a láza, enni fog és egyáltalán életre kel, ugyanis Stornyára készültünk a dédihez meg a többi rokonokhoz.
És azt hittük, így is lett: reggelre lázmentes. Utazunk! Jippijájé!

Majd útközben eszik reggelit a kocsiban (nem evett), és majd elnézelődik Stornyáig, úgyis megállunk Solton kávézni (nem nézelődött, aludt. Végig. Solton sem kelt fel, amikor megálltuk és kiszálltunk.) Aztán volt fent, de utána megint aludt és megint. És este ette meg az első szelet bundás kenyerét itthon (előtte napokban néha nyögött egy olyat, hogy citromosat!, így napi egy citromos joghurt volt a stabil pont az étkezésében).
Szóval nincs láza, mégsem eszik és mégis aluszékony, mint a kutya!
És vasárnap még mindig. Bár enni már evett jobban. Édes volt, mert az ágyában nappal egy percet sem aludt, mindig ott feküdt le rajtunk/mellettünk a nappaliban az új autós játszószőnyegre. És fullra kidőlt. És akármit böffentett a száján, megkapta. Amikor a déditől hazaértünk, még fel sem hoztuk a csomagokat, amikor azt mondta: bundás kenyeret kérek. Eszti még kabátban állt az ajtóban, amikor én már a bundáskenyeret sütöttem meg. Nincs mese: fontossági sorrend van. :)

Nade vasárnapra már kezdtem aggódni. Már én is. Mindenre gondoltam, hogy leesett a vércukra, nincs vasa meg ilyenek, hiszen már két napja nem lázas és mégis ki van nyúlva (a  köhögése is már szépen felszakadt), amikor aztán délutánra áthívtuk az Artúrkutyásmamát, hogy nézze ő az alvó gyereket, mi meg elmegyünk bevásárolni. És jött. És a 6 napja alvó gyerek, aki nem mosolygott és beszélt már vagy egy hete szépen felállt, odabattyogott, a kezeit magasba emelte, és mosolyogva azt kiáltotta: mamaaaa! És csak egy kicsit bágyadt el estig, amúgy végig ébren volt.
És este....
...újra kapcsolgatta a mikrót (egy hete nincs rajta gyerekzár), szétlocsolta a felmosóvizet, kipacsálta a folyékony szappant és felmászott a mosogatógép tetejére. Ekkor tudtuk, hogy a nehezén túl van. :)
De azért jó durva volt ám. És lámlám, oly' bátor vagyok, hogy ma lemértem pucéran. Egy heti nulla étkezés után. Nem félek én a mérlegtől! Hohóóó! 
9,8 kg. Jó, többet sem állítom rá azért mostanában...
 

2013. dec. 27.

Úgy volt az a karácsony...

ESZTER: Ő érti a karácsony szellemét. És boldog. Potyognak az ajándékok, szép az élet! :) Óóó, ő még annyira édes, kicsi, tisztalelkű. Örül annak, amit csak kap!

Amikor nyáron a Vikiéknék voltunk elképedve vettem tudomásul, hogy amíg az én gyerekemnek kettő, azaz 2 db pónija van, addig van olyan, akinek egy egész játékosdoboznyi.
Úgyhogy beláttam, nekünk biza póniparkot kell építeni. Higgyétek el, hogy ez egy borzalmas értelmetlenség, de kötelező. Eszti mesélte, hogy az oviban is van a lányoknak sok pónijuk, meg kastély meg ilyen gyönyörök. Hátszóval jó, póni....

Úgyhogy Eszti kapott egy falka pónit, meg a mamáéknál egy sellőBarbie-t, a másik mamától meg egy "alvósállat" pónit (plüsst). Úgyhogy innentől kezdve a karácsony neki már csak boldog lehetett!
Most nézd már, hogy képes örülni neki! :)



PÉTER:
Nos, őt ha megkérdeznénk, milyen volt a karácsony, akkor valószínűleg visszakérdezne: Milyen karácsony? Úgy 5 napja nem nagyon van magánál. Lázas.
Óriási meglepetésünkre 23-án belázasodott estére. És azóta sem javult a helyzet. Gyakorlatilag az egész karácsonyi mulatságot ennek-annak (főleg persze Etumama) a kezében töltötte félig beájulva. Tegnap meg ma már csak szinte aludt, úgyhogy délután becsületesen látogatást tettünk az ügyeleten egy adag cuccért. Lehet elmesélem holnap az egészet. :)
Az a szerencse, hogy a készülődéskor még jól volt, maxon pörgött, a 23-ai Szentestét itthon meg a mamáéknál jól bírta. Aztán náluk kezdett melegedni és a romantikus esti vacsit már elterülve töltötte az etetőszékében.
Szóval 3-ból csak egy Szenteste borult meg, nem rossz arány. Ő amúgyis karácsonyi manó: 3-ból 3 karácsonykor volt beteg. De már nem sokat kell bírni, és megnő... :)
De amíg képben volt, édes volt. Csak nézett, meg játszott (ááábakker még puszilgatta is a szirénázó mentőautóját :D ), szemmel láthatóan sokkos volt. Asszem jövőre jobban fel kell készítenem, hogy Jézuska/angyalka/karifa/ajándék.
Mert ugyanez a bambafej van az összes fotón. :)


ANYA: Ó istenem! Én egészen konkrétan szerelmes vagyok az új ajándékomba! (Igazából ezért írtam az egész bejegyzést.)
Hogy lássátok! Ezt. :D


Beszarok, olyan jó! (Ez tipikusan az a dolog, amire vagy rábukik valaki, hogy defasza, vagy 3 napig röhög rajta, hogy miaszarez? :D Gondolom, mindenki magára ismer. :P )

Én az első kategória vagyok, úgyhogy ezzel aludtam. Komolyan! :D

Ez egy aranyszínű, maciformájú, kövekkel kirakott kulcstartó. A macinak mozog a keze-lába, nem rögzített és a hátuljába szívecskék vannak belelyuggatva.

Valószínűleg sosem fog kulcsot látni (biztos nem hagyom, hogy a kulcsok kiverjék belőle a köveket).

Én mindig mondtam Lacinak, hogy nekem igazán könnyű ajándékot venni. Mert mindegy, csak csillogjon! És ez... jajj! :D (Kaptam ám még fülbevalót is, és még hoppá: egy lakkot is, amit ha belegondolok, hogy Laci beállt a lakkok közé nézelődni, akkor nagyon kell röhögnöm, de ettől az egész még értékesebb.)
Úgyhogy kb. határtalan a boldogságom.

APA: Ő nyilván boldog, hogy mi azok vagyunk, osztjóvan. Más sztori róla nincs. :)




2013. dec. 23.

Boldog karácsonyt!

Reggel 8 óra (ja, elég korán keltek ma, ami azt illeti. :P )

És képzeld Petike ma jön a Jézuska és hoz majd egy csomó ajándékot! És képzeld, jujj, hoz neked majd egy mentőautót! ("Héé, ezt nem tudhatjuk, miért mondod neki?" Mert felírtuk a listára. Megj.: ezt a lista dolgot jövőre újra át kell beszélnünk.)
És képzeld Petike én elmegyek moziba apával, megnézzük a Jégvarááááázst. Te oda sahaaajnos nem jöhetsz, de addig alszol és amikor hazajövünk, akkor az angyalkák meg a Jézuska annyi ajándékot hoznak, hogy desokat! Hűűű, de izgi lesz ugye, Petike?

Petike válasza erre a kedves sztorira:
Kérek mézeskalácsot!

Miközben ezt hallgattam reggel az ágyban, még úgy félig alfában fekve rájöttem, hogy igen! Ezt jelenti számomra az anyaság.
Azt, hogy ha karácsonykor csak egy dolgot dughatok be a konnektorba, akkor az az elemtöltő lesz a fényképezőgép miatt és nem a telefonom. :)

Úgyhogy mindenkinek mézeskalácsos, boldogságos, szeretetteljes karácsonyt!

Ui: Igen, nálunk ma jön a Jézuska/angyalkák azon az alapon, hogy a gyereknek mindegy, úgysem tudja hányadika van. Este még Laci szülei is beszállnak az előrehozottba. Így legalább a Szentestét holnap Pesten tölthetjük az én családom körében. Tiszta jó, 3 Szenteste!
Közben meg bukta, mert reggel győztem magyarázni, hogy attól, hogy ma van "Szenteste level 1", attól még nem a 24. adventi naptáras üveget kell kibontani a 23-as kihagyásával.
De ettől még persze még boldogan zeng nálunk az Aaaaveeemariiiiiaaaa!


2013. dec. 21.

Téli szünet

Jajj de jó is ez!
Konkrétan élni sincs időm, mindent percre be kellett osztani, de megéri!
Kiforrott a téli szünet mára végképp.
Úgyhogy igazi gyerekek módjára Esztikém ma reggel 9-kor kelt, Peti meg 10-kor. Hoppá! Hoppá! Hoppá!
(Este még nyomtak egy adag műsort a fél 9-es fektetés után: "szomjas vagyok, vizet kérek, takarjál be, pisilni kell", de úgy este 9-re csend volt. Majd Eszti nálam töltötte az éjszakát, szerintem csak azért ébredt fel 9-kor, mert mocorogtam. :D
Ejj, szép az élet! Most még kölcsön sem tervezem őket adni! :D

Természetesen a délutáni alvás emiatt érdeklődés hiányában elmaradt. (Illetve csupán apa érdeklődött iránta. :D ) Így mi a könyvtárban múlattuk az időt. Jó volt!

Egész nap "Mennyből az angyal"-t és "Jingle Bells"-t tolják. Hol egyik, hol másik.
Hát ez van, nem tehetek róla, hogy a hülye táncoló Ofotértes télapó angolul nyomja, ezért Eszti olthatatlan vágyat érzett a megtanulására (képzelhetitek az ékes angol kiejtést ), Peti meg ugye Esztit majmolja... Na az még szép egy sütemény, magyarul sem tud, de angolul énekel (felismerni hangzás alapján, jóvan? :) ).
De legalább megadják a téliszünetes alaphangulatot.

Különben meg kell jegyeznem, hogy szerintem unatkoznak itthon:


Pakolja, Pakolja. Magyarázza is, hogy világoskék, sötétkék. :D De nem érti, hogy egy szinten túl több már nem féééér beeee! Ő csak szuszakolja. És ha kiborul az egész, akkor dünnyög és újrakezdi.

A másik meg..


Addig nem is zavart, amíg nem figyeltem rá. De egy idő múlva észrevettem, hogy kisikálta a tartóból az egészet, és a takarója meg a lába is tiszta színes por. Aztán még neki állt feljebb, hogy így talán nem kéne kijönni az utcára.(Lehet, nem adja vissza a fotó, de a "vakolat" kifejezés itt nyer új értelmet. :D )


Hűűű igen, és a szép fogacskáról jut eszembe, hogy voltunk végre fogorvosnál!
És vittem a gyerekeket is.
Eszti lassan 5 éves, szerintem pont ideje, hogy lássa fogorvos. És látta. És minden rendben.
Petit remegő térdekkel fogtam le, hogy lássa fogorvos. És látta. És minden rendben. Huhhh... Azért parajancsi voltam emiatt.

Az orvos nem látta nyomát fogzománcproblémának, sem egyéb másnak. Bár megerősítette, hogy tényleg nagyon fehérek a fogai, de jelenleg minden normális. (Még a letört fogra is azt mondta, hogy azt hitte durvább. ) Persze szerinte maradó fognál is előjöhet a dolog, de ezzel meg úgy vagyok, hogy azzal már lehet mit csinálni. A tejfoggal nem. (És a beszédfejlődés miatt tök nem mindegy.)

Engem is látott, megyek is még egy kört töméscserére, de ez nem is számít.

Úgyhogy részemről továbbra is "Ooo Tannenbaum, oooo Tannenbaum wie grün sind deine Blätter!" (Ezt nem merem előadni Esztinek, még a végén ezt is meg akarja tanulni.:D )



2013. dec. 20.

A "hurrákarácsony" előszobájában

Hazajöttünk, azonnal belevetettük magunkat a süteménykészítésbe.
Szerdán megsütöttük a mézeskalácsot.
Erről eddig az volt a véleményem, hogy csak feeling miatt mindenki süti, mint a veszettkutya, de közben meg nem is szereti (én is pl. csak melegen eszek bele, aztán egyáltalán nem izgulok rá). Dehát, ha karácsony, akkor mézeskalács, nincs mese!

Na, de most ez az elméletem is romba dőlt.... Péter, hát persze, hogy ő döntötte romba! :)
Egyelőre ugyanis minden étkezésre mézeskalácsot képzel el magának immár 3. napja. Gondoltam, úgyis megunja 2 nap alatt a dolgot, de ma, mikor alvásidő után hazajöttem, már újra ott ültek apjával az asztalnál és pattogtak a vezényszavak: Szivecskéset! Angyalkásat! (Hö, mer' nem mindegy ám!)

Úgyhogy újra kell sütni még egy adagot a hétvégén...

Tegnap vaníliás kiflit csináltunk (Eszti havazós sütinek hívja, én meg nem vagyok biztos benne, hogy a vaníliás kifli ugyanaz-e, mint a hókifli). Mindenesetre olyan baromi finom, hogy azt meg Lacival ketten ettük meg félig.
Ma emiatt sütöttünk még egy adagot ebből is....

Még akarok egy-két dolgot sütni, de az biztos, hogy nem érdemes időben elkezdeni a sütkérezést. :D

Különben meg igenis ilyen giccsesen cukik és lelkesek, és nyújtják, és dögönyözik, és kiszúrják.
És Peti visítva csépeli a kezemet a tészta nyújtása közben a csillagformával, hogy anya, léééégyszíííves! Ilyet még sosem hallottam tőle... ;)
Szóval jövőre is csak lesz mézeskalács. :)


2013. dec. 18.

Változtatni kell a nyaralási stratégiánkon!

Elmentünk, megjöttünk, de hogy én ezekkel soha többet sehova!!! :D Anyámborogass!

Indultunk Pestre szombaton reggel. De már szó szerint indultunk....
Cserélem a pelust Peppnél és látom ám, hogy valami gáz van a kukival! Mondom affene, miaszarez? Valami kis fehér trutty jött belőle (és nem, nem vagyok hülye, nem a popsikrém volt).
Azonnal sokkos állapotba kerültem, hogy basszakutya, biztos húgyúti fertőzés vagy gomba, de az ügyeletre el kell vinni, ott valami szombati melótól alulmotivált vadbarom rányomja az antibiót ha kell, ha nem. Úristen, miért szombatoooon???
(Én azért már nem sok tünettől tudok sokkolódni, de ez most keményen az a téma volt!)

Felhívtam anyut, hogy gáz van, nem megyünk sehova sem!
Ő halkan megjegyezte, hogy a fiúknál előfordul.
Én morogtam kettőt, hogy az én gyerekemnél 2,5 év alatt semmi ilyesmi nem fordult elő, úgyhogy hagyjon a nagy élettapasztalatával!
Erre ő nagy bölcsen visszavonult.
Rámordultam azért még egyet, hogy derítse ki az ügyeletet Pesten, mert leadjuk Esztit neki és visszük a Petit oda.
Erre aztán már Laci verte ki a hoppot, hogy ő aztán biztos nem fog 2 órát várni Pesten az orvosra, itthon visszük el! Mert itthon ő mindig végzett fél óra alatt! (A "mindig" alatt ő természetesen azt az egyetlen alkalmat értette, amikor Esztit elvitte, mert a láza egyszer szombatra megdöngette a 40-et és fájt a füle is) és különben is Laci szerint senki nem megy sehova, le van szarva! Elege van!

Nekem is!

Úgyhogy elindult a vita arról, hogy ki az idiótább és ki az, aki rohadtul nem tudja megoldani a helyzetet. És már majdnem eljutottunk ahhoz a részhez, hogy egyébként ki is akart kettőnk közül jobban gyereket, amikor bevillant....
...hogy mondjuk telefonálok egyet az ügyeletre.
Ott kiderült, hogy egyrészt nem kell bevinni a kölyköt, mert túl fogja élni sima kukacfertőtlenítéssel és kamillás fürdővel.
Másrészt az istennő doktornőnk éppen  most ment el. Így azonnal felhívtam mobilon és mázli: felvette... És elmondta ugyanezt. És nempara és csak egy kis gyulladás, és részletesen hogyan kezeljük.
Éljenéljen! Röpke bőröndbehajigálás után indulunk!
Kifejezetten jók voltunk, mert azt a részt ki is hagytuk, hogy még 20 percig üvöltözzünk egymással a kocsiban. Úgyhogy Laci rám nézett, megállapította, hogy "akinek nincs gyereke, az rohadtul nem ért semmit! Pláne az elindulásokról..." És én beterülve az autósülésbe igazat adtam neki. :)

Pest. Még pont beestünk időben a Cirkusz elé, Eszti nagy vigyorral vonult el a mamáékkal. Petivel elmentünk. Mire megérkeztünk anyuékhoz kiabálta, hogy kakiltam. Majd egy fél óra múlva megint és megint és... aznap kb. 15*. Fasza, most meg fosik! És még el sem telt a nap...
Este már ott voltunk, hogy ez bakker marad a mamánál Pesten. Ezzel a kis fostalicskával kizárt a wellness!

És még nem is a lelkiismeretem volt a legnagyobb baj, hanem, hogy láttam anyu teendőinek listáját az elkövetkezendő napokra. Hát csak ne csesszek már ki vele! Meg hát szegény Petike!
Szegény Petikének vettem egy Legó rendőrautót a bűntudattól vezérelve (mondjuk ő szerintem pont fosik rá -szó szerint-, hogy hol nyaral...), de így legalább ma vehettem Esztinek is egy kb. akkora Legót. Mert az meg kiszúrja a rendellenességet a fa alatt ez ügyben, az tuti. :)
Merthogy Petike kapott 12 órát.
És élt vele.
Magam sem hittem el, hogy másnap minössze 2 kakker volt, az is rendben...
Így Legóautó megy a fa alá.

És végül négyesben nyaraltunk.

Az rendben is volt, már néha étkezni is lehetett tőlük normálisan. Bár Petit ne szépítsük, ő minden körülmények között egy übergáz! Hát itt se volt kutya (ki a vízből, be a vízbe, nemakarok vízbe, menjünk a vízbe, eszek, nemeszek, kérek husit, nemkérek husit, kéket, sárgát, nemakaroooook!!!!)

Ráadásul első nap nem volt utazóágyunk. Egyszerűen elfogyott a szállodában. A miénket meg nem vittük. És így Pepp a földön aludt egy matracon (azt ugye vittünk Esztinek, de ő meg kapott normál pótágyat). Azt hittem, ez maga lesz a a "lehetetlen küldetés", de nem az volt.  Sőt!
Peti 10 perc alatt elaludt az ágyam mellé letett matracon és egyszer sem riadt fel éjjel. (Pedig idegen helyen mindig fel szokott). Igaz, egyszer elcsíptem, amint éjjel 1-kor négykézláb a szobaajtó felé iszkolt, de ahogy megfogtam és visszatettem, aludt. Cuki volt. :)

Aztán másnap is szépen aludtak volna (akkor már Peti utazóágyban), ha Eszti nem kap egy csinimini kruppos rohamot úgy éjjel 2 tájban. (Nincs adventi wellness krupp nélkül. Tavaly ugye Peti kruppolt be Siófokon. Eszti meg nem is az a fajta, egyszer volt neki hasonlója, de az is már most 4 évesen). Úgyhogy szerencsére egyáltalán nem volt vészes, dehát ugatott, és nekem nem volt eszemben, hogy kirakjam az ablakba (mert egyáltalán nem fulladt, én meg balfék módon csak későn tettem össze a történetet). Úgyhogy ez aztán csitult is egy óra múlva. És legközelebb már csak reggel negyed 7-kor köhintett egyet. De arra már Peti felkelt....

Visszaúton beugrottunk Stonyára a dédiékhez is ebédre, szóval sokminden jó is történt. El ne képzeljétek, hogy horrornyaralás volt, mert egyértelműen élvezet volt, de ezek a sztorik! Ahhh! :)

Ezek miatt hóttuti, hogy többet nem! Évi egy nyaralás nyáron, aztán szevasz! Amúgyis már lassan vége a lastminute, extraáras utaknak, hiszen Eszti már az 5-öt tölti (eddig sosem fizettünk érte, de ennyi idősen már a legtöbb helyen kell. Kivéve a nagy szállókat, ott 6 éves korig ellavírozunk velük.)
Úgyhogy ezen túl nyáron nyaralunk (télen krupposak lesznek a gyerekek), csak nagy szállóba megyünk (a korhatár miatt) és csakis olyan helyre, ami lemondható az érkezés előtti 24 óráig (és ezt a részt nem is indoklom :D )!

2013. dec. 13.

Ne keressetek!

Ha nem jönnék erre tartósan, annak az az oka, hogy ahhhh....
Eszti benyomta az unalmast, hogy márpedig ő nem megy a mamához ma Pestre nélkülünk (vagyis szopi anyu/apu hétvégi forraltborozása, karácsonyi bevásárlása és ajándékcsomagolása) és semmilyen trükkel (szép szó, zsarolás, megvesztegetés, fenyegetés) nem is volt hajlandó elmozdulni erről az álláspontjáról.
Mivel anyuék a nemkétfilléres Cirkuszjegyeket már megvették, így addig tököltünk, amíg kitaláltuk, hogy megyünk mi is holnap reggel. Bakker, házhozvisszük a kölyköt a Cirkuszba! Aztán de jól jártunk! :)

Mondjuk délután lepasszoltuk őket a másik mamához, ahol víganvígan elvoltak. Azért hadd forraltborozzak mán az Urammal! Hejj! Szóval ez jó is volt.

A tény, hogy se mézeskalács, se ajándékcsomagolás, se hiányzó ajándék beszerzése, se boldog egy- gyerekes lét. Helyette sürgős hajfestés, körömlakkozás, mosás, főzés, pakolás, elemfeltöltés. De gyorsan, gyorsan, mert mindjárt reggel lesz!
Vasárnap megyünk tovább wellnesselni: Peti még köhög, Eszti meg szeptember óta ma találta el, hogy nyilván le kéne taknyosodni. Ez az "úgy szép az élet, ha zajlik!" kategória!
Ahhh! Majd kisül ebből is valami! :)

Ui: Az ugye egyértelmű, hogy nem jutott eszembe a nagy szervezésben, hogy most lesz az X faktor döntője? Ááájáájj, mekkora bukta!! Báámmm....

2013. dec. 12.

CRP meg egy adag rózsaszín mittudomén

Olyan, de olyan borzalmas volt a tegnap éjjelem, hogy még!
Csak, hogy kép legyen róla a fejekben:

Eszti átjött éjjel valamikor, nyilván ok nélkül (már néha arra sem veszi a fáradtságot, hogy kitaláljon valami frappánsat), szóval átjött, én meg egy tiltakozó szó nélkül mentem arrébb a kanapén, hogy helyet csináljak neki. Mondván úgysem alszom a Peti miatt egy cseppet sem, mert az meg úúúgy köhögött. Hogy kész voltam!
Kapott persze csillapítót, de semmit nem ért az égvilágon. Ő aludt közben, de azt hallgatni, hogy a gyerek 6 órán keresztül szinte folyamatosan köhög. Hát kikészültem!
Így kikészült stádiumomban a hónom alá kaptam reggel és elvittem a gyerekorvoshoz. Úgy, hogy egyszerűen tudtam, hogy fölösleges. De vittem lelkesen!

A fejemben kész forgatókönyv élt, hogy mit fog mondani.
Előszöris boldog lesz, mert nagyon jól néz ki a Peti, nem tűnik betegnek, vidám, eszik, boldog. Másodsorban megnézi a torkát, ami kicsit piros lesz, mert annyit köhögött.
Harmadsorban meg meghallgatja a tüdejét és a nyakamat rá, hogy tiszta, így semmit nem fog adni. Ami persze nagyon jó, de ott motoszkál a "mivanha" faktor. Mivanha rosszabbodik, mivanha vasárnapra lerobban, mivanha mittudomén.

Elvittem, bejelentettem, hogy "ejj Drága doktornő, jöttem rabolni az idejét!"

Ő meg nagyon boldogan fogadott, mert a Peti tökéletes alany arra, hogy az új gépét próbálgassa!
Há' de tényleg! És a gép annyira jó, képzeljétek, CRP-t mér, amit nyilván csak a sokatlátott anyukák tudnak, mi az.
A vérből a CRP érték megmutatja, hogy van-e a szervezetben gyulladás. 5-ig normális, és ha szar van a palacsintában, akkor baromira elszáll az értéke: 30-50-100+ is lehet.
Namost a dolog azért szuper, mert ezzel egyszerűen megmérte Petim értékét, 6-os lett. Köszipuszicsá! Nincs bakteriális fertőzés, tuti nem kell antibió.

(Azért érezzük a szupertökös kisfiút!:
 Ujjbegyből vett vérrel dolgozik a gép. Petinek 3-an magyaráztunk lelkesen, hogy biza picit fájni fog, de semmi extra és "csak lazán gyerek". De szinte én sem hittem el, hogy Peti csak ült és nézelődött, amíg megszúrták. A szeme sem rebbent. Pedig az ujjbegyszúrás tök kellemetlen. És akkor mindenki odavolt, hogy milyen tökös kis legény ez, hiszen utoljára egy 6évessel folytattak harcot ezen szúrásért. Úgyhogy büszke voltam rá! Majd baromira tetszett neki a kötés az ujjbegyén, majd 5 perc múlva levetette a doktornővel.)
És ráadásul van ez a gépe és ezentúl bármikor rámérhet a Petire, ha beteg és még inkább csak indokolt esetben kap majd antibiót. Nem úgy kb tippre. Ez nekem óriási hír (tudom, hogy normál gyerek anyja szarik rá. :) )
Még szamócás ízesítésű lándzsás útifüvet is kaptunk ajándékba, mert a doki is kapta és adott nekünk. És jujj, finom (bár szegény Petim gyakorlottan megeszik ám minden szar ízűt, de azért örülök ennek).

És annyira közel voltam, hogy kitörjek a rózsaszín, szirupos bejegyzéseim közül és végre elpanaszolhassak valami tök pocsékat. Mert mostanában megint minden púderes, most mi'csináljak, szép az élet, nincs mit tenni! Aztán mondom elmesélem már, hogy frankón fosok, mert hóttuti beszoptam a kislánytól.
Úgyhogy már éppen fogalmaztam a borzalmat, ami különben csak egy fél délután tartott, erre vazze ráálltam reggel a mérlegre, és lefogytam 52 kilóra! (Az a versenysúlyom.)
Hát nem király egy fél napos hasmenésért? Deeeeee!!!! Így marad a szirup.

2013. dec. 10.

Heti örömforrásaim címszavakban

Szaunaszombat.
Boldogság volt, mert egyáltalán eljutottam. Már a múlt héten összepakolva vártam, hogy délután Eszti is elaludjon. Há' büdöskölke nem aludt el. Ellenben az apja már igen, így hoppon otthon maradtam. Dünnyögtem. Most szombaton viszont már nem. :)

Csajos délután vasárnap.
Végre sokáig aludtak hétvégén, így Esztit meg sem próbáltam délutáni alvásra bírni. Helyette elmentünk csajosban a karácsonyi vásárba. Olyan jó is volt! Bár a drágakislány addig volt atom lelkes, amíg bele nem seggelt az Alföldben a pénzbedobósokba (ez nálam elvi kérdés, de... az Alföldben az emeleten 20 forintossal mennek a gépek. Érted? Egy huszassal! Úgyhogy akár 3 körre is befizetem őket, ha arra járunk. :D ) Szóval pénzbedobósok, a vásárban körhinta (Ez is tabu. Nyilván nem vagyok idióta, hogy egyszer ellágyulva Petit is befizessem egy körre. A büdös életben nem mennénk el többet a környéken visítás nélkül.) Aztán evett édes pattogatott kukoricát, ivott egy teát, majd bejelentette, hogy akkor ő fázik, fogjam a teáját és a kukoricáját is. Mivel Peti is felkelt közben otthon, így hazamentünk. Tényleg jó élmény volt!

Nincsállásom.
Ja, mert nekem volt ám hova visszamennem. Már nincs. Nagyon boldog vagyok. Erről majd később (vagy nem, majd meglátjuk. ) Mindenesetre egy nagyon nehéz döntésen vagyok túl és semmit nem találok azon a részén a dolognak, hogy esetleg rosszul döntöttem volna. Egyszerűen megkönnyebbültem. Öröm a köbön! (A döntést már hetekkel ezelőtt meghoztam, de nem akartam addig hírét adni, amíg nem hivatalos.)

Fagyasztott pizza.
Szuperkirályság! Találtunk egy gyorsfagyasztott pizzát, ami finom! (Dr Oetker - Guseppe.)
Mi is csak egy kóstoltatós buli után vettük meg, de kifejezetten rendben van (amúgy élből nem veszek fagyós pizzát, mert szar, inkább sütök én. Az se pont százas, de legalább tudom, mi van benne).
Úgyhogy én ennek nagyon örülök. (Kell a fagyasztóba "végszükségre" ilyen étel, amikor esetleg nem tudok főzni, de mégsem ártana délben megetetni a gyerekeket.)

Wellness.
Jaaa, a jipijjájé wellness! Ez nagyon hűdeszuper, nagyon nagyon olcsón szereztem (gyakorlatilag naponta átnyálazom a kuponos/akciós/lastminute ajánlatokat. Szóval kvázi meg is érdemeltem.) Ezresével kapartam rá össze a pénzt, külön büszke vagyok rá. Úgyhogy megyünk.
Egyelőre a gyerekek nem százasak (Peti kifejezetten arra hajlik, hogy a köhögése durvul, nemhogy javulna), Stella meg éppen a szerelőnél. Mindig mondtam, hogy Stella egy ribanc, állandóan van valami nyűgje. Apám, de komolyan! Egyik este beszéltük Lacival 10-kor az ágyban, hogy lehet ki kéne gondolni, hogyan cseréljük le, hiszen koros már, és reggel a bébi nem indult el! Biztos megsértődött. Azóta elindult már, de valami nem stimmelt. Most megnézik. De attól még nyaralni készülünk. :)

Adventi játékok.
Na ez a másik napi rendszeres netezésem dec.1-24-ig (de legalább még mindig Pepp alvásidejéről beszélünk), szóval minden évben nyerek valamit, de ténylegám!
Nem nagy kunszt, már csak azért sem, mert ezeken a játékokon napi sorsolás van, ráadásul sok esetben naponta több kisebb értékű dolgot is lehet nyerni. És ne feledjük, hogy Mo. kicsi, szóval statisztikailag is tök esélyes nyerni.
December elején kikeresek egy csomó aventi nyereményjátékot, bekönyvejelzőzöm és dec. 24-ig napi rendszerességgel tippelek-játszok. Őrült vagyok, nem tagadom, de az akcióvadász ösztönöm az ilyet sem bírja kihagyni.
És sálálllááá! Már eredményes is vagyok, ugyanis pár napja nyertem egy 5000 forintos Deichmann vásárlási utalványt (vagy ha lefordítjuk, akkor egy gyerekcipőt). Úgyhogy lelkesen kattintgatok és válaszolgatok tovább, tökre megéri a ráfordított 20 perc. (Oké, tavaly egy ceruzaelem csomagot nyertem csak, de annak is örültem.)
Laci azért megjegyezte, hogy lassan újra felmutathatnék egy Caramell szintű nyereményt (még a gyerekek előtt nyertem egy wellnesshétvégét a Hotel Caramellbe), de én jelenleg éppen nagyon nagyon örülök a cipőutalványomnak is. :)
(És ha már itt tartunk: Kati játékán is játszom. ITT Körömlakkos cuccokért. Jóvan? :)

A lakkom.
Ahhh... az abszolút felszín... Ha látnátok milyen eszméletlen jó színű (egész pontosan olyan piros, mint a karácsonyfadíszek) körömlakkot leltem. Miss Sporty amúgy, amit imádok, mert ultratartós. És ezt megfejeltem gyűrűsujjon karácsonyi matricával is. Kábulatjólvagyok! Na!
 

2013. dec. 9.

Elmaradhatatlan Mikubá's beszámoló

Mikulás óta el vagyok maradva. Mert persze itt is a szokásos Télapós giccshegyek. A gyerekek boldogok, Eszti sikítva veszi tudomásul a Mikuláscsomagja tartalmát még akkor is, amikor útközben véletlen kicserélték őket és a Peti zacsijában megbújó zizit vette ki először.
Szóval ezeknek még kb. tényleg mindegy volt, boldogok voltak akármitől. Eszti kapott egy hullahopp karikát, imádja.
Peti meg azóta is a 3 lendkerekes kisautóját nyüstöli, ami két csokiskeksz mellé kapott. És minden alkalommal elmondja, hogy a Télapó hozta.
Persze itt is szabad volt a pálya, "ehetsz, amit akarsz gyerek, bulivaaan".
Sajna ez az elmélet ott bukott meg, hogy csütörtökön itthon, pénteken az oviban és szombaton az Artúrkutyás mamáéknál is halmozódott a csoki.
Ezzel is csak két gond adódott. Egyik, hogy a 3 napos csokievésbe én is beleestem (most tehetek róla, hogy olyan jó voltam, hogy mindenféle finomságot kaptam a Télapótól? Nem, ugye? :D) Dagi a hasam. Nem viccelek....
A másik, hogy a nagyobb gyermek, nemszépítve no.... szóval fosik.

Oké, ha az elfogyasztott csokoládé mennyiségét nézzük, a kisebbnek kéne jelentősebb gyomorproblémával küzdenie, szegény Eszti nem is használta ki vadul a lehetőségeket.
Nem olyan az! Meg minek is, hiszen -szabályozottan ugyan-, de rendszeresen kap édességet. (Nem úgy, mint a másik díszpéldány... na ő bele is vetette magát a témába... Jajj!)
Node mégis Eszti az, aki két napja elterülve nyávog, hogy fáj a hasa. Eme hasfájás csak akkor kifejezetten erős, és intenzív, ha
a) valaki rákérdez, "hogy vagy?". Esetleg "fáj még a hasad?" Erre rögtön megjelenik arcán A szenvedés. Illetve jelentős mértében jelentkezik a dolog:
b) éjszaka.

Éjszaka minden szar, jelenleg mondjuk főleg nekem.

Lefeküdtem 11 tájban (fránya Stephen King, egyszerűen nem fekszem le miatta- vagy a hülye Búra alatt-ot nézem, vagy jelenleg csak úgy ócskásan éppen a Dolorest olvasom. De az a faszi annyira tud írni, hogy ha belefulladok is a ponyvába, akkor is ronggyá olvasom a könyveit.)

Szóval éjfélre Esztinek fáj a hasa. (Oké, szomorú vagyok, de menjél vissza aludni!)
Éjjel 1 óra: Eszti jön: kakilni kell. Persze fosik. Király!
2 óra: Peti köhögőrohamos, alig hagyja abba.
3 óra: Peti még mindig köhög. Felkelek, köhögéscsillapítózom.
4 óra: Na itt éppen semmi nem történt...
5 óra: Eszti jön, hogy márpedig neki fáj a hasa, itt alszik (reggel derül ki, hogy előtte már az apjánál aludt, csak az kidobta a szobából, mert vergődött csak az ágyában...)
6 óra 20 perc: Peti köhög, majd bömböl, majd köhög. Majd 20 perc múlva felkel.

Úgyhogy A) gyerek itthon nyaral, mert nagy baja ugyan nincs, de azért csak megy a hasa egy kicsit.  Ráadásul szeptember óta egyhuzamban oviba jár, hát persze, lazuljon egy kört itthon. Nem tartom vészesnek a dolgot, ha vírus lenne, durvább lenne, szóval gondolom, megoldódik pár nap alatt.
B) gyerek múlt héten megette a rá szabott antibiót, és nem gyógyult meg maxra, és mostanra újra egyre jobban köhög. Alvás közben nagyon durván, amúgy éppen elmegy. Hát ő gázosabb téma...
De legalább boldogok.... végülis.
Az meg apró zárójeles infó, hogy a hónapok betegségmentessége után nekünk vasárnapra van lefoglalva az extraakciósan megszerzett wellnessünk. Óóó, nem, ez most nem a "jippijájjé wellnesselni megyünk" dicsekvős poszt. Azt majd holnap. Muhahahaaa! És alig várom! :)



2013. dec. 4.

Bezzeg az én időmben!

Most én vagyok vén vagy változik a világ?

Hát az nem úgy van, hogy:

"M&M's csokigolyók vagyunk,
Színes cukormáztól vígan csillogunk,
A kezedben nem, csak a szádban olvadunk."
(sállálááá-trállállááá)

Ehhez képest ezek a mai M&M's csokigolyók.... Cccc...






2013. nov. 30.

"Már csak egyet kell aludni"

És indul az advent!

A múlt héten vasárnap persze nálunk már előkerült a karácsonyi cucc fele.
Amikor apa kikönyörögte a Petitől, hogy ahelyett, hogy a földön fetrengve látványosan szenved, inkább menjen el vele savanyúságot venni, amíg mi Esztivel bepanírozzuk a husit. (Alapesetben levakarhatatlan a kölyök: Én is megyek apával, piros autóval.  De most ugye nem volt toppos formában.)
Így a rántott husi sütögetése közben el kellett szórakoztatnom a konyhaasztalnál ülő, lábát unatkozva lóbáló kislányt.
Gyorsan levettük a gyertyákat, mécseseket, díszeket, ablakmatricákat, ajtódíszeket, az adventi naptárat és az adventi "minden napra egy mese" könyvet. És elkezdtük a bulit.

Egyelőre ott tartunk, hogy  Mennyit kell még aludni, hogy kinyissuk az elsőt a naptárból?.
Nem érti, hogy édesmindegy, mert tényleg ám csak egy icinke-picinke apróság lesz benne, ő akkoris szétizgulja magát. Édi persze.
De tudom, hogy nemsokára  eljutunk a "Mennyit kell aludni, hogy jöjjön a Télapó?" és "Mikor lesz karácsony?" témakörökig (Nem említve a "Mikor lesz tél, amikor esik a hó?"  nagyon fontos kérdését - Itt az Alföldön? Soha! és a "Mikor megyünk nyaralni?"-t Amikor majd esik a hó.)

Az adventi naptár összeállításánál küzdöttem egy kört (pici is, és édesség is, de ne mindennap csoki legyen má'), de a végére jól megveregettem a vállam (meg a lila tehénét is. Hát láttátok, hogy milyen szuper táblás csokijai vannak a Milkának? Karácsonyfásat még nem sikerült beszereznem, de a LU kekszes is baromira tetszik. Olyat vettem is, pont adventi naptárba való. )

A vállveregtés folytatódik. Készen az adventi koszorú is.
Nem sokat molyoltam a témán, mert össze kellett hozni abszolút költséghatékony módon (már folyik a hónap utolsó hete vagyis- csórók vagyunk, egy fillérünk sincs- így decoupage-goltam egy fadobozt, festettem aranyszínűre diókat, leszárítottam egy szem narancsot, pici toboztermés volt itthon, a fahéjba beruháztam, de a csillagánizsba pl. már nem. Egyedül azokat a cukika piros golyókat vettem bele, de azok meg annyira megtetszettek, hogy muszáj volt.



Természetesen érzem én, hogy tűzvédelmi szempontból bukta az egész, de úgyis díszfunkciós (vagy akkor diszfunkciós, hahaha :D ), és majd max. egy kancsó víz mellett égetem a gyertyákat.

Önfényezésben nincs hiány (amúgy sem, de most azért jól összejött :D), úgyhogy aki esetleg facebookon kimarad volna a csodából. Ezt ma csináltam!


Annyira meg vagyok elégedve magammal, hogy ihajcsuhajj! (Mellesleg a szent alvásidőben jó? Mielőtt szó érné a házam elejét. :P)
És nem aggódni, még gondolkozom, hol is tehetném közzé a fantasztikus teljesítményeimet! De gondolom, a Petőfi Népét ez most annyira nem érdekli..

2013. nov. 28.

A csoda hamar ideért


Ma reggel Peti felegyenesedett!
Reggel nyávogott kettőt a biztonság kedvéért, majd kimászott az ágyunkból kizárólag azért, hogy Eszti kabátja mellett a kikészített reggeli kekszét marokra összeszorítsa.
Majd átdöcögött a mikróhoz, amelyen napok óta nincs gyerekzár (felesleges volt rátenni) és elindította.
Utána felmászott az etetőszékbe és gyors karvalymozdulattal kilopott egy fánkocskát a tálból. Gyorsan a szájába is tömte, mielőtt bármit is megakadályozhatnék.
Később direkt eldobta a fánkot, kiszórta a kakaóport, és kiöntötte a vizet a poharából.
De előtte még kikapcsolta a hosszabbítókat, bekapcsolta a mosogatógépet és kikapcsolta a működő mosógépet.
Ezt csak úgy fél 8-tól 8-ig...

Majd reggeli után betereltem a nappaliba, hogy megigyam a kávémat nyugalomban, ülve és netezgetve, ahogyan ez a negyed óra nekem minden reggel jár.
És így Petyuszkám is elfoglalta a szokásos helyét.
A radiátoron. (Jaaaaj, már vagy egy hete nem járt ilyen magasságokban!)


Ez nem mai kép, de mindennapos. Abszolút biztonságos persze, mi más lenne?
Mert általában addig integet/dumál/kalimpál, hogy észrevétlenül is végigsétálgat a radiátoron oda, ahol már nincs alatta a fotel. Kaptam már el éppen esés közben (és persze esett is már le, de valahogy lábra érkezett, mint a macska. Aztán visszamászott...)

Úgyhogy ja, az alapvető életjelenségei egy hét után rendeződni látszanak.

2013. nov. 27.

Egy nem sállállá meg egy sállállá

Van nekünk egy kis szottyosPéterünk.
Ez a drágakincs olyan beteg tud lenni!
Immár 6. napja hol lázas, hol hőemelkedéses, szóval 6. napja matricázódik valakire stabilan. llletve gyenge, nem nagyon járkál a lábán, mert eldől és emellett nem képes beszélni sem, kizárólag nyávogni. (Tényleg ám, így elnyúúúújtja a szavakat, úgy vonyítja az igényeit. Állat nagyon!)

Vasárnap már köhögni is kezdett, aztán éjjel már folyamatosan nyökögve aludt és nyomultam kb. előírásszerűen lázcsillapítani, mert folyamatosan gáz volt...
Hétfőn ezért bemutattam a gyerekorvosnak. Ő nagy örömmel fogadta, és megállapította, hogy "de jól néz ki ez a gyerek" és ennek megfelelően nem is adott neki semmit (vagyis tiszta volt a tüdeje). Hátha megbírja!

No, nem bírta. Köhög is, mint a kutya. Tegnap még éppen hagyján volt egy laza egésznapos hőemelkedése, de ma reggel aztán megint lázzal kelt, vagyis fel sem kelt egészen 10 óráig, akkor benyomtam egy adag csillapítót, hogy legalább a gyerekorvosig eljussunk.
Ott aztán már rágtam a doktornő küszöbét egy kis antibiotikumért. Tényleg jók vagyunk, az ő specialitásával is 3 hónapja kapott utoljára. És előtte is 3 hónapja. Szóval ezzel az évi 4 antibiókúrával tök megelégednék. A tavalyi statisztikához képest meg hajajjj!

És azért azt sem gondolom hűdefaszának, hogy már 6. napja hol kicsit, hol nagyon lázas, de az Algoflexes és az Ambroxolos üveg felét már kiitta. Úgyhogy ez most nagyon helyénvaló.
És most várjuk a csodát!
Ami reméljük, hamar jő, mert ami mostanra van... Hát ébren nem sokat volt ma... Azt is csak azért, mert köhögött...

Node van ám sálláláá is! Tegnap voltam CBA-ban, na mondom, ha már arra járok...
....rápróbálkozom én arra a pónira. Totál esélytelennek gondoltam, de visszavittem a Bambinibe (ez azért nem volt evidens, mert a blokkját elhajítottam).
És basszus, annyira rendesek voltak! De tényleg ám, mert először "hajajjj", aztán "meg kell kérdezni a főnököt", utána "lehet, hogy hetekbe fog telni, amíg engedélyezik a visszavételt". De, mivel kb. emlékeztem, melyik nap is vettem, és az árcetli rajta volt, így negyed óra alatt kibogarászták a gépükből. És volt póni, nincs póni! Tádááám!
Örültem hát!
Mondjuk sellőBarbie sincs, mert drágának találtam, így becseréltem két Lego alaplapra.

És Murphy alapvetéseinek újabb bizonyítéka: a sikeres akció után 2 óra múlva jelezte Hajnika, hogy nekik lehet, hogy kéne.... (Ha nem vették volna vissza, tuti nem kellett volna a kutyának sem, de ez már csak ilyen.)

Úgyhogy most van egy szétcsúszott gyerekünk, de legalább nincs pónink.

2013. nov. 25.

Péntek-szombat-pacemaker-láz

A világ működésének egyik alaptörvénye szerint, ha a gyerek nem volt beteg majdnem két, 2, azaz KETTŐ hónapja (igen tessék elájulni, hitetlenkedni és ámuldozni), akkor biztonfix, hogy egy nappal a fél éve tervezett pesti út előtt dől ki.
Hát így is volt ez.

De nem kell aggódni, mi azért elmentünk. Csütörtök délután Peti hőemelkedéseske, meg bágyadtka volt. Gondoltuk majd éjjel kiderül, hogy he.
Petivel amúgyis mindig olyan az élet, mint a korábbi GPS-ekben, amikor nem arra mentél, amerre a gép tervezte és minden kanyar után benyögte, hogy "Újratervezés".

Úgyhogy újraterveztük. Különben is, majd éjjel kiderül. Na aztán semmi se derült ki. Így nekivágtunk. Vártunk 2 órát a pacemaker ambulancián, szintén laza hőemelkedéseskében, megkaptuk az újabb fél évet a kövi kontrollig, aztán ennyi.

Marhára idegesített, mert akkor már legyen valami! Legyen magas láza, vagy köhögjön vagy taknyoljon, hogy lássam, merre tartunk, mert ez a semmi nélküli hőemelkedés. Ez gatyagáz!

Aztán én megpedzettem délután, hogy ne aludjunk Pesten, de Laci szerint nem mindegy hol lázas a gyerek? Így maradtunk. És tök jó volt, mert a nyonyóka klasszul rámatricázódott a mamára. Ahogy lenni szokott. Nekünk meg szabadság a köbön. Mamának kevésbé.... De ő úgyis mazochista.

Délután lefeküdt szépen, simán, a "nemotthonalszom" balhé nélkül. (A hőemelkedés egy naaaaagy előnye.)
Aludt is rendben nagyot. Mi meg addig átmentünk az Ázsia Centerbe. Mert ott vagy lopják a motyót a kínaiak, vagy adót csalnak, hát nem tudom... Mindenesetre  nagyon érdemes csokiügyben benézni. Meg mondjuk mi nem csak csokiügyben szoktunk...  Úgyhogy adventi naptárba minicsokik, picikekszek is kipipálva. Nagyon olcsón. Öröm!
Aztán anyu hívott, hogy délutáni alvás után Peti van olyan állapotban, hogy azt követeli, menjenek buszozni, úgyhogy ne is siessünk.

Így nem siettünk. Végigbámultuk a Galaxy játékáruházat.
Azért a 35ezres életnagyságú Chucky baba kemény.... (A horrorfilmből. És oké, később eldiskuráltunk az öcséimmel, hogy az valszeg még csak nem is életnagyságú.) De azért a vagy 5féle Freddy Krueger se volt kutya. Megveheted és a polcra kiteheted.... És nézheted. De el ne aludj! Muhahahaaaaa!
Szóval azért jól szórakoztunk.
Megvettük az utolsó 10%-nyi ajándékot is. Egyik sem elmstreeti.

Majd hazamentünk menőztünk ezerrel anyunak, hogy "hűű, nééézd miket vettünk!"
Majd anyu görbülő szája alapján hamar kiderült, hogy frankón-szépen ugyanazokat vásárolgattuk a kölyköknek.
A szirénázó autó Peppnek még csak hagyján, kocsiból sok kell... Meg örülök is, ha vesznek autókat. De hogy anyuék belenyúltak és vettek egy ugyanolyan méretű és színű plüss pónit, mint mi? Hát az már nemsemmi! :) Úgyhogy a miénket eladjuk és veszünk az árán sellőBarbie-t. (Anyu! Ne vegyél a gyereknek sellőBarbie-t jó? :P )
(Valaki? Cimkés, 25 cm-es lila (szerintem Twilight Sparkle... de Laci tudja a nevüket ) 3000-ért tök akciósan vettük, de 2500ért eladjuk. Senki? Nos? Nem viccelek, utazik a Vaterára pár nap múlva. :) )

Aztán a gyerekek szétszedték a nagyszülőket. Eszti olyan HelloKittys szívószálas üccsivel tért haza, amilyet én nem is láttam még, Peti meg.... na ő a főrafkós. Különben tök poénfej a gyerek (ha éppen nem a szüleit szivatja.)

Reggel úgy kelt fel, hogy kivettem az ágyából (hajnali 6 órakor... khmmm...), aztán kitépte magát a kezemből és kirontott megnézem mamát felkiáltással. Áttört két becsukott ajtón, a fénytől elvakultan beszédült a konyhába és így sikeresen megérkezett anyu kezébe.
Mire kivakartam magam az ágyból, addigra anyu kiöntötte a tejet egy kis bögrébe Petinek, aki már be is itta a felét. Ekkor értem ki a kakaóporral.
Mondom neki: "kérsz kakaót?" (ugyanis itthon NEM issza meg a tejet. Mondjuk a kakaót sem, de abból legalább úgy csinál, mintha inna. Néha. Akár 50 milit is...).
Azt mondja erre Péter:  Kérek kakaót!
Elkészítem, beleiszik, asszongya: Tejet kérek!
Anyám röhög, hogy "ugyeugye?" Mondom: "ne röhögj, ennek nincs még vége!".
Lehúzom a kakaót, kiöntjük neki a bögrébe a tejet újra. Gyerek nézi. Nézi. Mama, kérek kakaót!. Mama szigorú:  "Nem kapsz kakaót, mert az előbb sem ittad meg!"
Gyerek tovább nézi a tejet. Nézi. Majd körülnéz, a szeme megállapodik a papán. Papa, kérek kakaót!. 
Ugyeugye? :)
Délelőtt Misi papa is elvitte buszozni/villamosozni/egyébjárművezni. Marhára bírja a drágám. Tudjátok vidéki gyerök ha a fővárosba szabadul...

Aztán az útnak volt még pozitív hatása a vasárnap reggelre is, de már így is kottaunalmasan sokat írtam. Blablabla-blablabla. Jóéjt!




2013. nov. 21.

A majdnemsüket dalospacsirta

Heti történet, hogy Pepp rájött az éneklés művészetére. Vagyis inkább arra, hogy az egész versszakot meg lehet tanulni kívülről. Sőt célszerű is, mert akkor nem kell anyával/Esztivel visítva közölni a 16. Cickomcickom után is, hogy mégegyszeeeeer!

Eddig az énekek első két sorát eldünnyögte, aztán ennyi volt a dalolás.
Míg a minap egyik reggel- a reggeli készülődés közepén -, amíg Eszti a gatyáját húzta, én meg szendvicset kentem, folyamatosan ott lófrált valamelyikünknél a bekapcsolt "mégegyszeeer" gombbal. És ebből a 20 perces folyamatos énekeltetésnek az lett az eredménye, hogy már a reggelinél elénekelte az egészet. (Oké, apa mellé is beállt, de apa tényleg nagyon gyengén nyomja a "Cickom cickom"-ot... )

Petire viszont ódebüszke voltam! Nemcsak azért, mert megtanulta, hanem mert tőlem... (Eszti az első dalait a bölcsiből szedte. Később persze mindent megtanult, amit én énekeltem neki, de nem a kezeim között érzett rá erre. Viszont kb. ennyi idős volt ő is.)
Szóval fel is vettem videóra egyszer sutyiban hátulról, de a sajátos artikulációjának köszönhetően a szavak 9/10-e felismerhetetlen. 1/10:  a dallama, a "cickom-cickom", meg az "elkapom azt".

De azóta mindenféle dalt sokszor elénekeltet és meg is tanulja pikk-pakk. Most már tud vagy 4 éneket is. (Azért meg nem mutatja a tudományt, videózni pl. hátulról sikerült, amíg nem vett észre... :) ) Jelzem a múlt héten még nem, szóval szó szerint ez a heti tudomány.

A logopédián mondta Ildi néni, hogy már egy ideje aggasztja a susogó hangok hiánya. Mennyire használja vagy nem használja. Hát ja... Szerinte ez nagyon gyakori, ha nem hall jól a gyerek.
Váááháháááá, sikítani akartam, majd gyorsan venni a csokis kakaós csigát, de tök jó voltam, elhatároztam, hogy nem leszek stresszevő. Sikítani idegenek előtt meg csaknemár.

Úgyhogy a szokásos stersszoldás: felhívtam Lacit, aki mindig tudja mit kell mondani.
Most is konkrétan kiröhögött. Hogy most ezen tényleg csodálkozom-é, hiszen Petit kb. minden orvoshoz el kell vinni, mert minden baja van. Csak talán a  bőrgyógyászaton nem jártunk még vele.
Mondtam, hogy ezzel nem is lenne baj, de mindig el is csúszik. Tehát elvittük szemészetre, azonnal bebukta, most ezért nem látta mostanában audiológus sem.
"Nembajbébi, ez ilyen!"
Úgyhogy a végén már én is vihogtam egy kört, hogy ja, ez ilyen, aztán noproblém.

Én különben mindig figyeltem, aztán ezen a héten is, amikor ez szóba jött. De úgy voltam vele, hogy az a gyerek, aki a) a háta mögött elsuttogott "túró rudi" szóra felém fordul és felkiált, hogy kérek túrórudit, illetve b) a suttogva feltett kérdésre suttogva válaszol, azzal akkor nagy baj tán nincs.

De úgy volt a tuti, ahogy elintézte nekünk Ildi néni. Jó fej volt, mert megbeszéltük, hogy megnézetjük berkeken belül. Van valami hallásfejlesztő szakember (vagymicsoda a neve) náluk, majd ő megnézi. És komolyan is gondolta, mert a következő alkalomra tényleg bejött egy csaj a logopédiai foglalkozásra és tesztelte, meg figyelte.
És ő is megerősítette, hogy semmi gyanúsat nem észlel, ami arra utalna, hogy nem hall. Úgyhogy maradnak a beszédgyakorlatok.
Így legalább Petinek ezt a rettegett részét is kipipáltuk.

Már csak fogorvoshoz kéne eljutnunk, de esküszöm már az is közel van.
Nekem lenne bajom, de mire adott hónapban eljutnék a dokihoz, egyszerűen elköltöm a rá félretett pénzt. (Oda vinném a gyerekeket is. )
Sanyarú a GYES-es élet, de tényleg.  Ráadásul mennénk is wellnesselni, de má'mégilyet! Nincs rá píííííz.
Különben meg tényleg gáz, mert itt a karácsony, és nem esett jól, hogy ki kellett húzni pár dolgot, amit egyszerűen nincs keretünk megvenni a gyerekeknek. Jó, én nem is húztam volna ki őket, de Laci elvette a listámat, fogott egy tollat és "miaszarez?" meg "biztoshogynem!" és "mennyibekerüüülezavacak?" felkiáltásokkal egyszerűen a pénztárcánkhoz szabta az elképzeléseimet. :) Jó a férfi a háznál!

Viszont, amit kigondoltunk, azokat meg már 90% meg is vettük a kölyköknek. Hoppá! A maradék 10-et is szeretnénk beszerezni. Holnap. PM kontroll Pesten. Meg mama/papa/Gabi/Csirke. Meg játékbolt az Ázsiában. Meg IKEA. Talán még Meki is. Kettesben. Hololóóóó! :)




2013. nov. 18.

Kinehagyjammá' édesEszterem!

Különösen semmi izgalom. Vagy a francokat nem, de magánéleti, nem gyerekéleti, majd elmesélem később.
Szóval a drágakisfiú mellett a drágakislányról mit is mondhatnék?

Ő egy csoda, de frankón! Ilyen gyereket még nem láttam. Tökéletes.
Ez van, mit rondítsam a témát.

Csak nézz rá! És mondd, hogy nem adja a nevét! (Eszter- jelentése: csillag, bájos lányka)



Említettem már a lelkesedésem az új óvodai fotóssal kapcsolatban ugye? :)
Hát vagy 20 ilyen jellegű, természetesmosolyos, szuper képet csináltak Esztiről. El vagyok ragadtatva. (A képet én fotóztam az előhívott papírképről, mert ennyit tudok.)

Koránál fogva nála már nem olyan a fejlődés, hogy egyik napról a másikra változik valami. Hanem hogy egyszercsak feleszmélek, hogy jéééé....
Jééé, már semmiben nem igényel segítséget, megkeni a reggelijét, ruhát választ, felöltözik, elpakol, a gyerekbiztos kupakot simán kinyitja (csak a C vitamin önkiszolgálása miatt tanítottam meg neki), jön-megy, szerintem kb. az oviba is eljutna reggel magától. (Tetszene is neki, az már biztos!)

Rendszeresen összeveszünk ki-kit szeret jobban. Szeretlek, én jobban, én annális jobban, én 2* annyira, én meg 30* annyira. Szerintem ez így okés. :)

Petit imádja, na ez is nagyon okés. Akkor gurul be rá, ha rajzol és Peti belefirkál, vagy legózik és Peti megy rombolni játszani hozzá. Különben meg Peti se kutya. Vagyis, de, néha egészen erős hasonlóságot mutat. :D
Pl. tegnap levideóztam a babázós játékukat. Ez alapjáték... És jajj, de kell röhögnöm mindig! :D Ekkor már fél órája ezt játszották. És Peti még 25*-re is hagyta, hogy befektessék babaként az ágyba...És apám, mozdulatlanul tűri, hogy Eszti elrendezze. Annyira jópofák!


És Eszterem ennyire szépen színez (eddig is ügyes volt, de ezen a képen hátrahőköltem. Mert van változás a pár héttel ezelőttihez képest.) Különben nem is kéne feljegyeznem, hiszen 2,5 év múlva ezt fogom összehasonlítgatni Pepp színezésével.... de sebaj... Kell ez ide, mert itt tart Eszti most.)



Direkt jó közelről fotóztam. :)
Úgyhogy egy cseppet sem marad el Pepp imádnivalóságától, csak finomabb stílusban dicsértem, mielőtt megint az vád érne, hogy a poszt alá kellett tenni a felmosóvödröt. :P



2013. nov. 15.

Amikor annyira kell imádni!


Amikor megzizülve pörög maga körül, lóbálva és hajigálva a plüssöket és a röhögéstől pukkadozva kérdezgeti: Anya mit csinálok?

Amikor kétpofára tömi a karfiollevest, ömlik mindenfelé (én mégis roppant elégedetten nézem), és azt kiabálja, hogy nagyon finom, anyucika.

Amikor étkezés vége felé szó nélkül kinyújtja a kezét és meg kell simogatnom.

Amikor beüti a kezét és azt mondja: Bocsi Peti!

Amikor röhögőgörcsöt kap, mert Eszti szórakozik vele.

Amikor nem tudok beszaladni elég gyorsan a WC-re, mert ő kétszer is elcsúszik a kövön a rohanásban, de odaér és fejét  a két lábam közé bedugva kiabálja, hogy anya pisiiiil!

Amikor fürdés előtt meztelenül szaladgál és a fenekét csapkodja vidám, pucérseggű felkiáltásokkal. 

Amikor lefektettem és miután Esztinek elénekeltem a 3 altatódalát, és megyek el az ágya mellett még megsimizve a hátát JóéjtPeti!, és ő szorítja a bal keze alatt sorrendben a macit, Ottókutyát és a Tigrist, és rám se nézve visszaszól, hogy JóéjtAnya!.

Amikor néha éjjel felsír és úgy kiabál ki sírva, hogy anyucikaaaa, anyucikaaaa!
 
Ja, és ki ne hagyjuk, hogy amikor ezer éve nem tettem mérlegre és egy jól bevacsorált nap után este pucéran ráállítom, az 10,7-et mutat. :P

Óigen a fiam, az a fiam! Mindigszerelem. :)

2013. nov. 11.

Soha többet arcfestés!

Pénteken volt a "Tök jó nap!" vagy valami hasonló néven futott az ovis adománygyűjtés.
Jól megcsinálták, mert a kamerarendszerre nincs pénz (pedig ki akarják építeni, mert jééé, itt is lopják a ruhákat), így volt büfé a szülői felajánlásokból, meg lehetett játszani sokféle játékot, és a befolyt pénz megy a kamerákra. Nyáron is volt már ilyen, akkor csak az ovis játékokra ment a pénz, elég jó ötlet szerintem. Pont azért, mert nem agresszív. Ha akarod elmész és költesz pénzt, ha nem, akkor nem.
Mi persze lelkesek vagyunk. Odamentünk, elvertük a pénzt, amit rászántunk, és mindenki boldog volt.

Egészen az arcfestéses sorbanállásig.
Ugyanis Laci megérkezett, és rögtön beállt a sorba. Mi ettünk, játszottunk a gyerekekkel, és laza fél óra múlva a sor még mindig kb. ott állt.
Persze a kislánykánk rá volt izgulva, mert sosem volt még arcfestésen, így egy ideig tűrtünk. De annyira nem haladt a sor, és ráadásul az egész rendezvény az aulában volt: nyomor, büdös, ezerember, hogy lebeszéltük. Meglepően simán.

Olyan aranyos volt, ahogy nagy lemondóan belátta, hogy ez nem pálya így, és hazamentünk. Persze beígértük neki az atyaúristent is.
Aztán itthon lepakoltunk, szusszantunk, majd hallgattuk Eszti eszmefuttatását, hogy milyen klassz is lesz, ha legközelebb valahol lesz arcfestés, mert akkor biztos kap egy pillangót az arcára, hogy hááát ellágyultunk. Felöltöztünk, és visszamentünk.

Beültünk a kocsiba és közben elhangzottak a vélemények:
Szerintem: "Szerencséd van, hogy ilyen szüleid vannak Eszter."
Eszti szerint: Nektek arany szívetek van.
Hát az! :D

Laci elment Petivel a mamáékhoz, mi meg visszaálltunk a sorba arcot festetni. 



A durva az volt, hogy Eszti leült, a csaj ránézett, és azt mondta:
"Na, ez itt egy pillangó vagy póni lesz!"
Mondom bakker, ja, pillangóvágyakkal érkeztünk. (De a pónis verzió is simán mehetett volna.)
Tényleg ennyire kiskirálylány benyomást kelt? (Mert előtte az édesaranyos copfos kislányt pl. 3-an beszélték le a fekete denevérről a szeme körül. :D )

Eszti így nagggyon boldog volt, meg tényleg aranyos is lett a festés.
Aztán lemostuk este.

Noés, reggelre piros lett az egész feje! És ez a pirosság kb. egész nap megmaradt. 
Nem hóttdurván, de olyan látvány volt, mintha lázas lenne. Aztán vasárnap már csak a fél feje volt piros.
És estére lett egy pattanás a homlokán (soha nem láttam még rajta, hiszen ez egy gyerek!)

Úgyhogy meg is állapítottuk, hogy nagyon okos döntés volt visszamenni, és festéket tuningolni annak a gyereknek a fejére, akinek egyébként a paradicsomtól és a savanyúságtól is kipirosodik a bőre...

Természetesen ezután mi elterveztük: "Soha többet arcfestés!" (De mint tudjuk, ember tervez, gyerek végez, úgyhogy nem ez lesz a végszó a témában asszem. :D )

Ma közben nekiestem a lakásnak nagytakarítás címszóval. Egyszerűen nem válogathattam, mert ezek még mindig egészségesek (vagyis csak egy ded van itthon, annak sem kell napi 5* inhalálni) és amúgy az egészet advent előtt be akarom fejezni. Szóval kb. most vagy soha!
Kegyetlen nyögvenyelős lesz, mert Peti pont abban a korban van, amikor semmit nem lehet mellette/nélküle csinálni.
Meg ő a Peti amúgyis...
A könyvszekrény lepakolásával kezdtem a bulit 9.52-kor. És ő már 9.56-kor leesett a létráról. Én fent álltam, ő lejjebb... Így megy a dolog. :)

Szóval egyelőre nem haladtam oltári léptekben, de reményeim szerint a hét végére végzek az ablakpucolással és a függönymosással is.

Most több meló is lesz ezzel, pl. viszlát bébi a családban, ezért szelektálom a bébijátékokat, megmaradt ruhákat, felszereléseket, hogy majd jól a Hajniék fejére zúdíthassam őket, hiszen januárban ott is érkezik a hercegnő.
(Aki tudott a 3 gyerekes terveimről, azoknak jelzem, hogy mostanra maxra befuccsoltak. Laci egyértelműen ellenzi -mindig is ellenezte- az ötletet is, én meg mostanra eljutottam oda, hogy újra megcsapott a bébimentes szabadság szele, szóval erősen kezdek az ő álláspontja fel hajlani. Úgyhogy marad ez a 2. Vagyis szerintem 1,5, de ebbe ne menjünk bele. :) )

2013. nov. 9.

Ez rohadtul az én napom volt (és alapvetően azt akartam írni, hogy kuuurvára az volt, csak szolid leszek mégis)!

Reggel futni mentem.
Ez két dolog miatt érdekes: egyrészt, mert néha olyan flashélményem van közben, hogy beszarok. Nem szó szerint.

És nem is mindig jelentkezik, de sokszor igen (gondolom adrenalin + a zene hatása, vagy nemtom, de egyszerűen szinte elmegy a kép, és lenulláz az agyam és csak vagyok bele a világba. Szenzációs élmény!) És ma is volt ilyen több is.

Másrészt, ha tudom, hogy szauna közelében vagyok, akkor egyszerűen úgy érzem teljesnek a képet, hogy a sport meglegyen a lazulás előtt. Ezt sem tudom, miért van így. De így áll össze a fejemben egész tökéletessé a kép. Az idő meg pörfikt volt erre, már reggel is.

Futás után jellemző kicsattanó energiával tértem haza. Oké, reggelizni és kávézni pont a besamel és a darálthús kevergetése közben állva sikerült, de ez meg persze benne van a pakliban.

Szóval előkészítettem a lasagne-t és mire betoltam a sütőbe, mehettem is masszázsra. Néhanapján eljárok Korokan hátmasszázsra. Mert állat jó, asszem energiáramlást is segíti, meg az érzés is fasza (nem simogatós, hanem a nyomással masszírozós )
Kétezerért meg nem is a "luxus" kategóriája. És szerintem nem voltam már vagy két hónapja...
Pont így dobta a gép, hogy mára adott időpontot  a csaj, de így passzolt aztán rendesen a napomba!

Aztán ebédeltetés, fektetés, éééés már el is sétáltam a Fürdőbe szaunázni!
Ugyanis Laci, az a drága férj, akitől kb. mindig értelmes ajándékot kapok (mert annyira tudja, mi kellhet nekem, hogy az csoda!) szóval még a szülinapomra kaptam tőle utalványt a Fürdőbe (reflektálva a "hagyjatok békén egy napig" igényemre).
Megkaptam gavallérosan 5000 forint értékben, hogy amikor megyek, akkor mindenre be tudjam magam fizetni. Ideértve pl. az élménymedencét, meg a vénasszonyoklakta gyógyvizet, meg a szaunafelöntéseket is.
Nagy gálánsan hozzátette anno, hogy természetesen biztosítja  a szabadidőt is az utalvány igénybevételéhez.
Csakhogy eszemben sincs szottyos mamik között melegíteni a seggem a gyógyvízben és még a hullámmedence sem izgat, a felöntések viszont tök későn, csak 18.00-tól kezdődnek, így Laci kb. ma szembesült vele, hogy 5000ért nem egy, hanem öt (!!!) alkalommal el tudok menni szaunázni. :D (És ugye a szabadidőt beígérte erre, hát így járt.)

Úgyhogy ma jutottam oda először a szülinapom óta, marha jó volt, szaunáztam, olvastam órákig.  És ekkor már annyira jól éreztem magam, hogy hazaúton MP3-at hallgattam (amúgy kizárólag futáshoz használom), és az utcán hangosan énekelgettem, hogy:
"Itt nem vagyok idegen, fekszem a szíveden, és hallom, hogy dobog.
A fekhely mellett most is töltve áll, a hűs borospohár,
Itt érzem, otthon vagyok.
Nem is tudod, milyen nagy dolog." 

Igen, néztek furán, de már kevesen voltak az utcán. Meg tényleg nem tudott megrengetni. Egy élmény volt az egész!

Most értem haza, a kölyköket várom, ők a mamánál vagy a Hajninál randalíroznak. Ott tuti nem hiányzom nekik... :D

Majd most olvasom, hogy Magdi pedzette, van hír, hogy BTW újra visszajönne? Mondjuk nem tartom reálisnak (vagyis igazságtalan lenne a többi kiesővel szemben), de már maga a hír is örömet okozott.
És így ma, terveimmel ellentétben mégis megnézem az X-faktort és lehet, hogy még tüdőgyilkos mikrós pattogatott kukoricát is eszem mellé! Jippijjájéééé!

(Ui: Tuuuuudom, hogy visszarakták őket. Olvastam Origón. :D )

2013. nov. 8.

Az énkisfiúm

Hát én úgy szeretem.
Ez az egy szerencséje van amúgy.
A heti mérlegünket nem mesélem el minden részletre kiterjedően, de egyik nap leugrottam venni egy sóskiflit a pékségben. Mire visszaértem (össz-vissz 7 perc!), Laci mesélte, hogy a gyerek konkrétan szaltózott egyet a kanapéról. Ő már csak azt látta, hgy a lába a magasban és pördül egyet. A nyaka azért maradt meg, mert egy díszpárnán landolt.  Tegnap éppen eltörte a üveg sószórót a konyhakövön, és ma reggel meg csak ennyi.



Komolyan mondom, hogy éppen a fogamat mostam a fürdőszobában, azt is úgy, hogy meg-megállítottam a zizegő fogkefét, mert ugye 30 mp-enként ki kell hallgatózni ennél a gyereknél.
De olyan jól elvolt, hallottam, ahogy folyamatosan nyikorog a kisautója. Vagyis játszik szépen.
Ja, csak éppen a tejszín közepében nyikorgatta a kiskocsiját.

Roppant jópofa kissrác amúgy, mert elég annyinak elhangoznia, hogy "nemszabad", mitcsinááálsz", "jaaaaj Peti nemááár" és afféle pavlovi reflexként jön az ölembe lenyomni egy puszit.
Puszi lenyom, rámnéz, és ha csúnyán nézek, akkor lenyom még egyet. (El kell ismernem, hogy roppant hatásos különben... :D )

A "hűdesajnálom érzés"-t próbálja eljátszani (na igen, szerintem ez pont a letört 22-es kromoszómában lehetett) akkor is, amikor tép egyet függönyön (amióta fel tud állni, csinálja...), majd apja egy karlendítéssel elsuhintja onnan pont bele a babzsákfotel közepébe. És a kölyök kifelé vigyorogva a fotelből kiabálja, hogy bocsiapa-bocsiapa.
Hát, hogy ne essek már szét tőle, hmmm? :D

Anyu vírusairól annyit, hogy eltelt egy hét, tehát kijelenthetjük, hogy a gyerekek olyan szépen megúszták (érthetetlen tényleg, hogyan), és ki lett beteg? Laci.
Áá, vazze, ha már minden rendben, akkor is kell egy gócpont!

Most gyorsan főztem, végre kakaós csigát sütöttem (még nem tudom, ez végre beválik-e, de próbálkozom vele lelkesen), és megyünk Eszti ovis "Tök jó" bulijára.  Mert az ígérték, 20 fok lesz!



2013. nov. 4.

A régi kerékvágásban

Mindenki újra a helyén van.
Eszti oviban (csak szólok, hogy már több, mint egy hónapja egyfolytában hoppá), Pepp itthon randalírozik, és Laci is dolgozik.

Azt, hogy egy hónapja nem voltak betegek nem tekintem a helyzet elkiabálásának (vagyis mondjuk volt egy fél napos hányósvírus, de azt a mi esetünkben nulla problémaként tudom értékelni.)
Szóval szó sincs elkiabálásról, mert anyu jött csütörtök este és hozta magával a kezdődő tüdőgyulladását is. Csak azért nem küldtem haza, mert nem voltam meggyőződve, hogy kibírná a hazautat tömegközlekedéssel (és persze nagy a szám, mert elutaztak, így tudom, hogy egy hétig nem olvas. :D )
Szóval azért kapták az ívet a kölykök rendesen, de ahhoz képest még ma sincs semmi izgalom. (Azt, hogy mennyi C vitamin figyel bennük, le sem írom.)

És pont anyu miatt a hétvégénk... az maga volt a szabadság!
Én komolyan nem tudom, anyám hogy képes 3 napon keresztül folyamatosan játszani velük. De tény, hogy emiatt Peti elfelejtette a létezésemet is. Rám sem nézett, oda sem jött hozzám, a kezemet sem fogta meg az utcán, puszit kérésre sem adott (amúgy nagy puszigyáros és ki nem lehet  a seggemből rángatni, totális anyjamajma, de most?)
Az anya nézd helyett ment a folyamatos mamaaaaa kiabálás, és én kb. feleslegessé váltam a családban.
Brühühüüdekáááár.... :P


Igen sajátos fürdetés.

Szóval lazultunk Lacival.
Csütörtök este már kapásból elmentünk meginni egy sört.
Pénteken meg is mondtam neki, hogy soha többet nem megyek el vele meginni egy sört! (Sejthető az oka: mert nem is csak egy volt és nem is csak sör.) Szóval az este remek volt, és ennek megfelelően ébredtem pénteken reggel.
Aztán persze temetőzés meg minden, ami ilyenkor kell.

Anyu közben kivasalta az összes létező ruhát. (Kaptam tőlük egy vasalót a születésnapomra. Perverz ajándék, mert szerinte az én vasalóm nem elég jól vasal, ezért feltétlen le kellett cserélnie az amúgy egy éves gépemet. Vagyis kb. vett magának egy vasalót, mert azóta az hóttuti, hogy többet használta, mint én. Ráadásul őrült, tehát kivasalja még a pizsamákat meg a kistrikókat is. Hiába sulykolom ennek feleslegességét. Ááá...)

Úgyhogy sok munkám nem volt, szombaton elvitte Petit sétálni, már az is egy élmény volt, hogy álltam a konyhában és főztem ragulevest meg sztrapacskát. (Általában nem fektetek kétfogásos menübe időt. )
És most ugye.... nem ugráltam vízért, kekszért, pisilni, kakilni, búgócsigátpörgetni.

És ez utóbbiért már nem is fogok, mert a hétvége hozadéka, hogy Peti megtanulta bepörgetni és a megfelelő pillanatban elengedni. (Eddig ezt nekünk kellett csinálni.)
Boldogságom ez, mert Eszti azt mondta- ahogy nézte Pöpőt-, hogy ezt ő biztos nem tudja így megcsinálni. :)

Ami nem boldogság, hogy kiesett a ByTheWay, így többet nem nézek  X-faktort sem. A többiekről határozott (általában természetesen negatív) véleményem van (bár a nyertest borítékolom- tanúm van rá, hogy már megmondtam ezer éve.)
De azért alapvetően extrasemmittevős volt a hétvége. Ami nagy juhéjjjj és trallalallla! :)

2013. okt. 30.

Őszi szünet

Nem unatkozunk egyáltalán.
Kezdjük azzal, hogy az óraátállítás óta reggel 1/2 7-kor kel. Valamelyik. Tök pepitában nyomják, szóval ha az egyik még épp ma aludna, akkor hóttuti a másik ébreszt.
Peti sosem volt az a későnkelős fajta, de eddig általában 7-kor ébredt, amikor Esztit is keltettük.

Ma Eszti állítólag bőgött egy ideje már, mert nem mert kijönni. Én jópofa módon meg sem hallottam, mert füldugóval aludtam (általában meghallom őket így is, biztos fáradt voltam). Mire eszméletemre tértem, Laci már kihozta.
El is szégyelltem magam, hogy annyira gyökér vagyok amikor felébreszt, hogy már ki sem mer jönni a szobából. (Ő azért éjjelente még rendre megjelenik, bár egyre ritkábban, viszont ilyenkor sajna állandóan rámorgok, amikor felriadok.)

Szóval ezerrel bujdokoltam szégyenemben, amikor egy laza délelőtti beszélgetésből kiderült, hogy nem is tőlem félt kijönni, hanem mert van valaki a szobában (mostanában alakult ki nála ez a tipikus gyerekpara). Úgyhogy én legalább megnyugodtam, hogy nem vagyok fullköcsög.

És persze Eszti nagylány már, szórakozásra vágyik.  Reggel néz egy kis tv-t, de szerencsére megunja hamar.
Aztán eddig elmentünk játszóra, ha már ilyen jó az idő, a nap többi része meg: színezés, festés, falevelek szárítása, ragasztása, gyöngy, zsírkréta és ma még a tököt is kifaragtuk. (Ez a Halloween ebből a szempontból nagyon tetszik nekem, a kölykök élvezik a faragást és a kivilágított lámpást.)

Szedtünk még az arborétumban hétvégén leveleket. Sokat, sokfélét, így azokkal dolgozunk most.
Ja, arborétum:

Egy kis szemüveg ide, meg egy kis csempefog oda, de akkoris annyira édes! :D


Persze az arborétumi séta számára főleg ezt jelentette (apa vigyél):


Eszti meg. Csak arra tudtam rábeszélni, hogy legalább a játszósszoknyájában és -harisnyájában jöjjön el, ha már melegítőről szó sem lehet.



De legalább már min. olyan képeket tud fotózni, mint én (én általában pocsék, homályos képekre vagyok képes...)


Na ez az arborétum amolyan zárójeles megjegyzés volt. :)

Itthon témára vissza: miután kitalálom, mit is csináljunk, onnantól Esztivel nincs gond, előpakolok és órákig elvan ezzel, Peti meg... naszóval egyedül nem tud leveleket ragasztani. :D Viszont nem maradhat ki semmiből, ugye. Úgyhogy nincs unalom tényleg.

Peti persze megint jajjmááá'! :D Ő most rácuppant a Boribonra (miután a bugyuta Micimackósat egyszerűen eldugtam, szerintem attól a könyvtől úgyis max. hülyül a gyerek), na és akkor most az ovassá bojibont megy. Egész nap! És ezt szó szerint kell érteni.
Vagyis reggel már hozza az ágyba a 4 meglévő kötetet és lebeszélhetetlen a dologról.
Ma pl. Eszti mentett meg minket, és elkezdte neki olvasni az ágyban- nem meglepő, hogy ő is tudja már kívülről, és amikor elakadt, akkor vettem észre, hogy én is tudom kívülről a szöveget.
Sok más könyvet próbáltam már (könyvtárból is hoztunk, meg itthon az összessel leültünk- Bogyó és Babóca, Kippkopp, Maszat könyvek, de egyelőre a gyerek hajthatatlan Boribon fun! :)

És már ezer éve akarom mesélni, hogy ez a nyünyükisfiú egész nyáron gyakorolta (Esztiutánzásból), és már hetek óta abszolút szabályosan ugrál két lábon. Szerintem ez szuper! (Amúgyis az, nagy mérföldkő ez, tőle meg végképp kiváló!)

De mielőtt elájulnánk a Peticsodálattól... Fantasztikus szemléltető videó készült a két gyerek közti különbségről.
Eszti a Sün Balázst szavalja vacsora közben. Csak a végét vettem fel, meg is zavartam egy kicsit, de olyan édes, ahogy szavalja. Peti meg.... "Csinálj horrorosan!" És azt tökéletesen csinálja... :D




2013. okt. 26.

Na ki a király?

Ahh! Ahh! Eszméletlen módon elájulva vagyok. Saját magamtól! :D

Azt úgy kell elképzelni, hogy én amolyan tingilingifutó vagyok. Rendszeresen eljárok, most már jóval több, mint egy éve, fél óra kocogás, és csókolom. (Bár ez sem rossz azért, de nem gyúrtam teljesítményre sosem ez ügyben. )

Laci már egy ideje mondogatja, hogy mérjük le, odaadja azt a nagyon okos telefonját futós alkalmazással.
Mondom oké, ma az idő tökéletes futásra, alvásidőben tuti megyek. De, ha már így ráérek, akkor most sokat futok.
Vagyis megnézem, mennyi megy úgy lazán.

És azóta vagyok elájulva, amióta hazajöttem.

8,2 km- 53 perc alatt.

(Csak a hatás kedvéért: ez a Petőfi S. utca, Hullám Vendéglőnél lekanyarodva, el az Arborétumig, a Domb lakóparknál visszakanyarva, a sárga kh mellett vissza a Petőfi S. utcára.)

Hát beszarok magamtól, hogy igen, ezt simán megcsináltam! :D

2013. okt. 25.

Hogyisvagyok?

Főleg én.
Tegnap kaptam Lacitól egy nagy adag négercsókot. Úgyhogy az "anya hogy van"-t egész pontosan ne részletezzük!
Négercsókosan.... (Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy gondolkodnom kéne, mielőtt eszek, hiszen jóérzésű ember futva menekül ettől a borzalomtól. Én viszont csak akkor érzem borzalmasnak, amikor már megettem min. 5-öt! És ez az érzés is csak egy napig tart. :D )

Aztán megint beleestem abba a hibába, hogy rábukkantam egy bestsellerre a könyvtárban, és hú, nanáhogy elolvasom már, hisz mindenki imádja. Hát persze, hogy nem kellett volna!
(Úgyis olyan régen meséltem itt a film- és könyvélményeimről!)

Egy rettenetes dolog van a "A szürke ötven árnyalatá"-ban (vagy inkább azt mondanám, hogy a szexuális élet élénkítő hatásán kívül konkrétan semmi más nincs benne).
Viszont nagyon karakteresen "Twilight". És ettől aztán híresen messzire szaladok!
(Azt nem is meséltem, hogy azt is elolvastam ám (-majdnem)! Mert annyira mondták: "de hidd el, a könyv nagyon jó!"
Nos nem az! Sőt! Elképesztő!
De elolvastam az első kötetet, ami eleve nem volt könnyű. Elolvastam a másodikat, mert "bebizonyítom, hogy kibírom", az már kifejezetten szenvedés volt, meg át is lapozgattam rendesen. És a harmadikra egyszer ránéztem a könyvtárban és azt mondtam, nincs az a pénz! :D )
De! Ebben az esetben nem zárkózom el a 3 kötet elolvasásától, annyira ugyanis nem vészes (vagyis ezek legalább dugnak),  de asszem befejezem a közkedvelt irodalmak olvasását.
Most egy kis Marquez-zel hozom rendbe borzolt idegeimet.(Amúgyis sznob vagyok, és kész!)

Aztán elgondolkodtam ezen a defektemen, mely szerint miért nem képes nekem tetszeni semmi, ami az emberek nagy részének tetszik (a filmekről ne is meséljek, apáááám, megvernétek, ha véleményezném a nagy kedvenceket! :P )?
Úgyhogy pörgettem-pörgettem, mi az, ami nekem is tetszett, meg mindenki másnak is.

Sokat gondolkodtam, muszáj volt valamit találnom pusztán bizonyításképpen, hogy nem is vagyok ám én deviáns.
És trálállllááá találtam is: Gyűrűk Ura! (És az filmen is nagyon!)
Úgyhogy nem is vagyok deviáns, csókolom!

Ezen túl tegnap megvettük Eszti nagy ajándékát karácsonyra. És ez olyan megnyugtató! (Nálunk gyerekek esetében az 1 nagy ajándék (a "hűha" stílusú) és a 2-3 kisebb dívik.) Úgyhogy most a "nagyot" egy -40%-os akcióban beszereztük . Nagyon örülök neki, majd megmondom persze később, mi az, de tényleg nagy. :)

Annyira ráálltam pár hete erre a karácsony témára, hogy simán körülnéztem akcióügyileg és már meg is vettünk 1-2 cuccot (oké, szerencsénk volt, mert kifizették a repnap túlóráit, így jókor csinálom), de a Pagonynál is volt -30%-os eksön egy fél napig, azt is muszáj volt kihasználni, mert a könyv az meg alap. Meg máshol is találtam mostanában, úgyhogy kifejezetten elégedett vagyok magammal, hogy a karácsonyi kapkodás egy része kihúzva. Ráadásul tényleg csak a nagyon jó áron lévőket vettem meg, úgyhogy élénk vállveregetés jár nekem.

Most csoda, hogy a pirosleveles őszi 25 fokban MerryChristmas stílusban énekelgetek?

(Ui: Hohóó, most jut eszembe, én nézem az X faktort! A TV nekem sosincs bekapcsolva, ez az egyetlen, amin elmerengek. Nahoppá! Máris barátságosabbnak tűnik a természetem, mi? :D )


2013. okt. 21.

CsodálatosEszter újra itthon

Ő tényleg csodálatos!

Korábban anyuékat feltétlen szükségesnek tartottam tájékoztatni, hogy a múltkor a Jászai Mari téren egy dilis nő el akart vinni egy 4 éves gyereket az anyja mellől, és ugye mit tesz ilyen hírek olvasása eredményeképpen egy másik 4 éves gyerek anyja? Figyelmezteti a mamáékat, hogy mindig fogják a gyerek kezét az utcán!

És a gyerek mit tesz? Amikor felhívom első körben hogy megérkeztek-e pénteken sikeresen, akkor ő nem is köszön a telefonban, hanem felveszi és nagy humorosan azt mondja: Ne aggódj, megvagyok, nem raboltak el! Majd röhög egy jót a poénon.
Oké, végülis értem a lényeget, hazaértek rendben.

Aztán vasárnap megérkeztek, mesélt egy csomót, mi mindent csináltak Pesten. Nagy boldogságomra később úgy nyilatkozott, hogy a színház (Pöttöm Panna) jobban tetszett neki, mint a mozi (bár azt is megnézné még egyszer azért). Telefonban korábban már mesélte a mozizás kapcsán, hogy Ittam ám kólát! Hihi! Meg ettem pattogatott kukoricát! Hihi!, aztán hazaérkezett a figurás kóláspohárral, amely fél literes volt! Basszus, mondom, ez megivott fél liter kólát? Erre anyu: "Simán. De nem vészes, mert cukormentes volt!" Ehhh... Jó.
(Ezek után azt mondom, meg is érdemelték, hogy a kölyök éjszaka 2* kelt fel, hogy fáj a hasa, és elvonult kakilni. :D Édesítőszer....)

(Különben van egy állat jó sztori erről  cukros szmötyi témáról. Mert ugye Eszti nagyon jól tudja... Apjával vásárolni voltak kettesben. Hazajövet lebuknak rögtön a kétdeci szívószálas üdítősdobozzal. Mondom neki: "Ejjejjj, ez meg micsoda?"
Azt válaszolja Eszti röhögcsélve: Ezt apa vette. Azt mondtam neki, hogy tele van gyümölccsel.
Apa -megjátszva az ártatlant- ránéz: "Miért, nincs is tele gyümölccsel?"
Eszti nagyon nevetve: Ááá, ez csak cukor!  :D )

Naszóval  a másik, ami néha ijesztő, az a kötelességtudata.
Világ életében ilyen volt, szóval erre még most is azt mondom, hogy veleszületett dolog.
Mindig betartja a szabályokat. Mindig. Sosem leng ki. Sosem. Egyszer szólok, megjegyzi. (Érthető azért, mekkora arculcsapás az ilyen gyerek után egy mösziőPéter :D ).

Az a szerencse, hogy a hiszti az azért rendben megvan, különben még talán aggódnék is. (Áááá, francokat aggódnék ám, csak úgy csinálok, azt mondanám: jógyerek ez, oszt jónapot! )
(Szoktam Lacit nyugtatgatni, hogy ez a kőkemény hiszti a személyiségfejlődés szerves része, ne idegeskedjenmá' rajta, ez így a normális. Hááát, ő azért kételkedik néha. Főleg az elgurult gyógyszeres "sekép-sehang" bömbölések alkalmával. :D )

A nagyszülőkkel Eszti hazaért vasárnap délelőtt, ezért mi alvásidőben természetesen elmentünk. Most cikisebb volt, mert időre mentünk.
Így itthon hagytuk a két kölyköt, amelyek közül egy sem aludt még (nem szeretek így elmenni, az a biztos, ha mindkettő elaludt.)
Eszti ráadásul elkezdett pityeregni is, hogy mi nélküle megyünk nyaralni (mert látta, hogy elővettük a strandtáskát). Bizonygattam, hogy "nemnem, de mennem kell". Apja bement, kezébe nyomta a táblagépet azzal, hogy csak egy "Mása és a medvét" nézhet, utána lefekszik ügyesen. Eskübecsszó!
És láttatok már 4 éves gyereket, amelyik sutyiban nem nyomja tovább a youtube-ot, ha senki sem figyel rá? Hát ez az. Ő biza a megbeszéltek alapján Mása után lefeküdt aludni.
Mondom, hogy nem az a tipikus!
De nagyon szerethető tulajdonság a megbízhatóság. :)

2013. okt. 18.

Peti csak Peti mindig, de csak mert Eszti elhagyott minket

Petiszívem remekül alkalmazkodik. Azonnal tudja, kinek lehet szívni a vérét. Előveszi a csábos csempefogas  mosolyát és mehet a buli!

Tegnap sikerült elcsípni a modellvasút kiállítást a mamánál a Művközpontban. Az tök jó is volt, másrészről meg Peti pl. nem azt kiabálta a liftnél, hogy Anyaaa! Nyomom!, hanem Mamaaaaa! Nyomom!, röhögve rongybabázott, amikor kézenfogta, és amúgyis, ha nem volt muszáj, le nem szállt a kezéből.

Ma Enikőék voltak itt, végre társasági élet! Hát jellemzően Enikőre mászott rá, nem Dórira. (Ez egy háttérinfó neked Enikőm, hogy azért az alvásból úgy kelt ám fel, hogy szia Góji! :D )

Persze megint csak Petike így, Petike úgy, de ez van. Eszti nincs is itthon! :)
(Ja, mamázik a hétvégén, habzsidőzsi...)

Emiatt a délután nagy tapasztalata, hogy Pöpike viselkedése pusztán túl van lihegve általam. Oké, szót nem fogad. Ha akarna sem tudná, hogyan kell nekiállni, úgyhogy ez mindegy.
Meg hát az alap, hogy a billegős fotelben ugrál táncol a radiátorra helyezett zenélő tehén nyomogatása közben.
De amúgy meg olyan aranyosan elvan, hogy Lacival egész délután unatkoztunk. Néztük, ahogy rajzolgat, ahogy búgócsigázik, az összes feltett kérdésre módszeresen válaszoltunk (nem nagy szám persze, de a 125. Miez? vagyis Peti komplex megfogalmazásában: Ésezmicsoda? és a 245. Micsinász? -ról való türelmes elmélkedés azért 2 gyerek mellett nekem igenis néha olyan válaszokat szül, hogy "Dekantálom a bort, jóvan?". )
Teljesítettem az összes Anya, ovassá! parancsot (Mit olvassak? Micimackót! ) és így 42* elolvashattam az idióta számolós Micimackó bengasztorit. Nagyon béna, higgyétek el!
És még a fürdős vízköpködős és habbal az egész kabinajtót bekenős magánszámát is ráérősen az ajtó mellől röhögtem végig.

Aztán, ha már ráérősben nyomultunk, Petiről le is vettem a pelust már fél 6-kor. Össze is pisilte magát szépen fél 8-ra.
Na, az van a szobatisztaság terén, hogy amikor eszébe jut, akkor pisil. Tetszik neki, nyomja neki, kiabálja, hogy csorog! És boldogan vihog hozzá, intézkedik a WC lehúzásról, a villany lekapcsolásról. Ez rendben is van.
De nem azért szól, mert kell neki, hanem azért pisil, mert a) én is pisilek b) átpelusozom c) meglátja a bilit/WC-t.
Emiatt nem vettem le róla a pelust, mert a fene akarja napi 8* a hugyosbékát tisztázni (nincs is neki csak 2 alsógatyája :D ).
De szétesek, mennyire cukik ezek a kis kék alsógatyeszok. Én rózsaszín hercegnős vékonyka bugyikákban utaztam eddig. De ezek a komoly fiúcskaalsók.... Ahhh.... :D

Naszóval esténként volt eddig pelus nélkül 1-2 órára, amelyek tisztán teltek, amikor levettem a pelust pisilt, meg amikor mentünk fürdeni akkoris.
Viszont meg kell állapítsam, hogy hosszabb távon nem működik pelus nélkül a dolog. Úgyhogy még gondolkodom, mit is kell csinálni ilyenkor. Mert az, hogy tiszta hugyesz lett a gatyája, az biza egy cseppet sem zavarta....

2013. okt. 15.

Most meg már kicsit hullámvasutas ez a lelkesedés téma

Tegnap végre sütöttem palacsintát. Petinek még péntek este valahogy kipattant a fejéből és azóta emlegette.
Amúgy ritkán sütök, mert Pepp amíg van, addig minden étkezésre palacsintát gondol enni. (Hangsúlyoztam sütés közben is, hogy először ebédelünk, aztán lesz csak palacsinta. Mire ő: Nem kérek ebédet. :) Hát persze! Szóval csak ennyire veszélyes nálunk palacsintát sütni.)

Úgyhogy sütöttem a  palacsintát, ablak nyitva, jógyerek természetesen éppen azzal volt elfoglalva, hogy kidobjon egy játékserpenyőt az ablakon, és akkor valahogyan akkorát esett kb. az etetőszék környékén, hogy elterült, mint béka ééééés letört a foga.
Na nekem se kellett több. Kiborultam.

Elővettem azonnal a roppant boldogító "mivanha" játékot. Mivanha azért tört le a foga, mert nála is jelentkezik a fogzománcprobléma? Mivanha emiatt még több le fog törni belőle? Mivanha a másik is simán letörik egy kis eséstől? Mivanhamivanhamivanha?

Tudtam már akkoris, hogy befejezhetem a rinyálást, mert ez a gyerek annyiszor nyalta már fel a betont, hogy már az is csoda, hogy eddig megúszta a fogsora. Ráadásul sok gyerek kivitelezi ezt (és közülük is Peti a büdöskölök faj tagja, hát ez van! )

Persze felhívtam azonnal Lacit, akinek az első kérdése: "Mit csináltál vele?"
Mondom, dehülyevagy, gondolom szájonvágtam. Basszus!
Következő kérés: "Oké, akkor fotózd le, majd megmondom tényleg gáz-e!"

Aztán persze nem nyugtatott meg, hogy szerinte annyira nem gáz, mint ahogy előadtam.
Dehát én úgy örültem neki, hogy szép, szoros, fehér kis fogsora van. Úgy voltam vele, ha mégis bekövetkezik nála a súlyos fogromlás (ami a digeorge-ban mint lehetőség benne van), akkor is lesz egy csomó képünk arról, hogy volt valaha szép foga. És ez nekem valamiért megnyugtató volt.
Na akkor kedvemre nézegethetem a régi képeket, mert a foga jelenleg elöl csempe...

Ráadásul szegény mondogatta később evés közben, hogy fáj fogam, amitől jól beparáztam, hogy nyilván mástól sem fájhat, minthogy ki fog esni az egész (de igen, ezt tök egyedül találtam ki a diplomáimmal a zsebemben), szóval aztán megnéztem.
Nos, a kölyök úgy bevágta a száját, hogy lila lett az ínye a foga felett. Tök durva.

Úgyhogy, amíg ki nem heverem a dolgot, addig a nyomában járok, "jajvigyázzkicsikém", "nehogyeless", "ügyesenüljfelamotorra", "megfogomakezed". Gondolom, az elkövetkező napokra abszolút gátja lettem az egészséges fejlődésének. :D

(A hullámvasút téma folytatódhatna, mert a fejlesztésen néha tényleg olyan, mint akinél elmentek otthonról, és nem tudom hova tenni. Formabedobó? Miaszaraz? És társai.... De e témában megnyugtatom magam hamar, úgyhogy inkább nem borzolom pluszban a kedélyeimet azzal, hogy összeszedem erről a gondolataimat. )

Viszont édescukifalatkáim.
Ezek ketten 1 órán keresztül filctollaztak. Úgy kellett erőbedobással elvennem a filceket fél 8-kor, hogy vége, fürdés. És nem örültek. Nagyon, nagyon édesek voltak!