2012. dec. 28.

Karácsonyos

Tegye fel a kezét, aki kiröhögött a világvégére vásárolt tartós kenyeremmel!
No, ez a tartós kenyér mentette meg a 26-ai reggelinket, miután zárva volt a pékség (ami máskor ünnepekkor is nyitva van).  Beeeee!

Az ünnep szép volt, jó volt, lassan vége lett. (Szerintem gyorsan, Laci szerint lassan.)

Most az a legcsodásabb a "kétünnepközt", hogy nem kell főzni, anyu egy egész hadseregnek elegendő ételt készített. Nem is világos, hogyan.

Ezt übereli, hogy a gyerekek reggel felkelve játszanak. Napok óta.
Értimindenki? Kaptak egy tengernyi játékot, és leülnek, és játszanak.
Eszti fél délelőtt APG-t lapozgatott, mert nézegette a képeket benne, Pepót meg egy kisebb közelharc árán sikerült csak letépnem a zenél vackáról (ami vagy 123féleképpen zenél, és csak azért bocsájtjuk meg anyuéknak a dolgot, mert van rajta hangerőszabályzó is), annyi időre, hogy egy 8 perces inhalálást elintézzünk.

Ja, ehh, tudom, már nem is sztori a sztori.
De amúgy valahogy jól időzítette a bulit: 23-án már sejthető volt, hogy nem úszta meg, icipici orrfolyás. Másnap brutálorrfolyás és már hörgés. Az viszont jó volt, hogy egggész karácsonykor valaki cígölte a seggét. Így egyáltalán nem volt beteg kinézetű, szomorú baba, sőőőőt.... Szóval ő csattogott a földön, beleakadt akárki lábába, már kapaszkodott is felfelé. Az a valaki meg úgyis felvette, ő meg boldogan hesszelt a kezekben.

Tegnap elvittük dokihoz. Ahol... figyeld, mekkora időzítés: a váróban belázasodott. Még jó hogy nem előtte napokban.
Aztán aludt itthon is még, majd kapott lázcsillapítót és fél óra múlva már a TVszekrényről kellett leszedni újra.

Úgyhogy idén egyelőre csak a stornyai út maradt el miatta, de még reménykedünk egy vasárnapi pótlásban... (Ja, mert antibió már itt figyel. Megegyeztünk a doktornővel, hogy én nem várok csodára, amikor legközelebb csak szerdán van gyerekdoki... Kicsit bosszant, hogy most a havi egy kúránál tartunk, és inkább abból a szempontból, hogy félek, hogy egy idő után nem fognak hatni. Doki szerint áááá, havi egy nem vészes, most adta ki egy kissrácnak a 3. kúráját egymás után, mert nem javul. Mondtam neki, oké, megnyugodtam, csókolom! :) A tüdeje még nem volt vészes.)

Különben jól megosztoztak a játékokon. A kiskonyhánál tört ki egy nagyobb csetepaté, de elfért.



 Pepókát pont ennyire érdekelte a karácsony. :) (Amúgy itthon is. Eszti szájtátva fát nézett, Peti meg kihasználva, hogy nem kapja el senki, ment nyomogatni a rádiós ébresztőóra gombjait.)



 Ezen olyan igazi mafla fejet vág, de pont azért tetszik. :)


Esztikémről meg nem nagyon született más kép, csak ahol süt, főz, etet, hűtőszekrényt pakol.






2012. dec. 23.

Karácsonykarácsonykarácsony (mindezt magam körül pörögve!)

A körmömön télapó és hóember dísz (most csináltam, állat lett!), Eszti alvás előtt (khmm... helyett... de ezért már megfenyegettem) "Kiskarácsony-nagykarácsonyt" énekel, kint esik a hó, bent egy fokkal melegebbre állítva a fűtés, minden sütemény kész, minden ajándék becsomagolva, a forralt bor a konyhában csak rám vár. Mondjam? Sálállááá! :D


Hozzánk ugyanis ma jön a Jézuska, mivel holnap Pesten jön össze az én egész családom, a szűkcsaládi Szenteste meg nekem alap, így előrehozva, mint általában.

Délután mennek a kölykök apjukkal sétálni, én meg gyorsan összerakom, amit kell. Szép az élet!

(No jóó, Eszti 6 egész nap betegségmentesség után fulltakony, ezért egy egész Intimissimis papírszatyornyi gyógyszerrel vágunk neki Pestnek. Pepó miatt, aki már 3. napja állja a sarat!
Nemnem, szó sincs útipatikáról: MINDENT viszünk. :) )

Mindenkinek boldogat, szépet, kedveset, kedélyeset, családiasat, otthonülőset és otthonszülőset (Zsuzsikám.... :P), vicceset, unalmasat, sokborosat, sokajándékosat és sokszereteteset! (A megfelelő rész aláhúzandó!)

2012. dec. 20.

Karácsony előtt világvége

Ez már milyen szívás amúgyis!

De karácsony előtt azért stabilan meg kell őrülni! Ez az alap.

Mindig próbálja az ember lánya elkerülni, de nem lehet. Szerintem.

Ha tétlenül ülnék a seggemen boldog hallelujah-t hallgatva, akkor szétesne minden. Így most őrült tempót diktálva hallgatom a boldog hallelujah-t!
Ha ezt onnan közelítjük meg, hogy ezek szerint én vagyok a család közepe, akkor máris nem olyan szörnyű a helyzet.

Előszöris, ha nem sok mindent akarok csinálni 23-27-ig (merthogy nekünk addig tart ám biza), akkor le kell törölni a port, ki kell puccantani a fürdőszobát, a tűzhelyet lesikálni, a nagyja mosást elintézni, vasalni, jólbevásárolni. Stb.

Másodsorban pedig meg kell sütni a sütiket, a mézeskalácsot kidíszíteni, csokidíszeket applikálni, kaját főzni, ajándékhalmokat csomagolni. Stb.

Ezeket, ha megfeszülök sem tudom kikerülni.

Úgyhogy lista van a tennivalókról -ezt szigorúan tartjuk- így ma üde színfoltként még Enikőéket is betettük a programba. (Még jó, hogy ő sem hajított el minket a karácsonyi készülődésben, mert szeptember óta nem sikerül összehoznunk a bulit. Úgyhogy úgy voltunk vele, senki kölyke (főleg a miénk persze) nem beteg, erre azonnal ugrani kell! :) )

A másik meg a világvége.
Ez a téma engem rendre foglalkoztatott, igazából évek óta elő-előjött. Már ezer éve a Nóri (asztrológus-kineziológus) sem készítette el a horoszkópomat csak 2012. dec. 21-ig. Mert ez van, kész.
Így szerettem volna ezt a napot együtt tölteni a családdal, mert ugye ki tudhatja.
Aztán jött Laci, hogy karácsonyi partyra menne délutántól és nem tudnám-e esetleg megmondani hánykor lesz a világvége, mert arra eskübecsszó hazajönne. Node ha úgy berúgsz és elfelejtesz?
Szóval neeem.
Ráadásul masszázsra is holnapra van időpontom (mert megérdemlem alapon rendbeteszi a karácsonyi hajtás miatt feszkómat, és különben is azért élünk, hogy jól érezzük magunkat.), úgyhogy valójában annyi lesz, hogy ma a bevásárláskor tényleg veszek tartós kenyeret, aztán várom békében a világvégét.

És a hír, amelyet nem vártak sokan. :)
Nórinál bonyolítottam a ruhabizniszt (itt fodrászNóri), és meglátta Petyuszomat, így:


És elkapta. Így:


Szóval már késő csajok kampányt indítani a szőkevitéz tincseiért! :)




2012. dec. 17.

KirályEszti és ZabaPeti

Aztán Eszterem hazajött, -még mindig ki akarom nyírni anyut, amiért berakta a gyereket a fóka szájába. De így karácsony előtt csak tán nem.
Amúgy délutáni alvásidőt tegnap megnyertük Lacival, tök jó is volt, a végképp boldogságomhoz úgyis elég volt annyi, hogy egy állat, karácsonyi manós viaszosvászon terítőt sikerült szerezni a JYSK-ben.

Eszti kiskirályoskodott, gyengén lehetett kinyalva a seneke Pesten, úgy nyomta itthon  a parancsszavakat, hogy alig győztük kiszedni abból a hitéből, hogy ő a főnök. Mára azért sikerült.

Elvonult oviba, holnap lesz a karácsonyi ünnepség, nem is tudom, meddig menjen... Lehet csak szerdáig.

Ma este összedobjuk a mézeskalács tésztáját, holnap kiszaggatjuk, kéne még mennem a Krisztához, masszázsra, a Nórihoz (fodrászhoz), még Enikőékkel is jó lenne találkozni, hajfestés, ajándékcsomi,  etyempetyem már ne is meséljem: rövid lesz a hét.

Petikémmel meg csodát tett a Baby Luuf: nagyon köszi a tippet! (Vagy inkább azt mondanám: "mééér nem szólt eddig senki arról, hogy ilyen fasza cucc létezik a világon?" Én tényleg azt hittem, már minden létezőt kapja, ha beteg.  De nem, mentolos hátbedörzsölőset még nem kapott. És azóta nem köhög bakker.)

Holnap akkoris elugrom vele dokihoz. Mert szeretünk oda járni. (Na jó, karácsony előtt nézzen rá egy körben a tüdejére, bár szinte semmi bajt nem észlelek. Amúgy is viszünk ajándékot a dokinak, mielőtt végképp hülyének néznétek. :) És, ha már ott vagyunk ugye... )

És a mai tádáááám: szinte az egészet belapátolta egyedül. Ezt neveztem ki az első igazán egyedül megevett kajának. Ezért a hírérték. :)



Karfiolos krumplipüré meg sült csirke. Éééés nem beszólni, még karácsony előtt megoldom a hajproblémát. Talán már ma! :D

A dolog különben azért jó és szép, mert megnyugodtam a témában asszem teljesen: kicsi marad. Ja.

1,5 éves lesz, nem fogok már többet a súlyán pörögni (amikor a dokinál várakozás közben lemértem - mert mi ugye külön szobában várakozunk. :P - szóval akkor láttam, hogy kb. semmit nem hízott két hét alatt, és akkor befejeztem ezt az egészet. Aztán vettem a Brendonban egy kocsicsizmát. Majdnem sírtam, hogy 15-ös és nagy rá. De még mielőtt bőghettem volna, elnyavajogtam Lacinak is, aki rávilágított, hogy kizárt, és így összemértem a mostani cipijével, és kiderült, azért elég nagy az a cipike.  De papírja szerint azért csak 15-ös. -Eszti első cipője 17-es volt 15 hónapos korában, és ő kicsinek számított- csak a viszonyítás kedvéért.)

Szóval már nincs olyan, hogy nullát eszik, 1,5 évesen nyilván nincs értelme tömni, éhen már nem fog halni, annyira már ismerem, hogy rendszeresen megéhezik, tehát nincs ilyen zavara sem, sőt, kifejezetten sokat képes enni (mondjuk melegszendvicsből viszi a prímet: többet betol, mint Eszti...) hát finnyázás, az persze van.
Pár hete annyit eszik, amennyit szeretne, úgy ahogy akarja. (Kivéve persze, ha idő van, vagy valahol vagyunk- akkor még mindig előkerül a mobil. :) ) Noés ekkor derült ki számomra, hogy mivel tök soká kezdtük el az egyedül kanalazást, semmi gondot nem okoz neki pl. beletenni a szájába (Eszti nagyon hamar kapott kanalat a kezébe, neki még az is nagy szám volt, hogy a szájába egyáltalán bele tudja tenni.)  Így azt hiszem, nem maradtunk le semmiről.
Max stagnálni fog a súlya az új stílustól.



2012. dec. 15.

Ez nem a tökéletes -1 gyerekes nap

Eszti drágám elpályázott tegnap Pestre.
De előtte még ki nem maradhat a heti: deokos-deügyes ez a gyerek rész. :)

A héten jött velünk tornára. Imádja ő is, tele van játékkal egy nappalink nagyságú szoba, naná, hogy imádja.
És most talált valami számos játékot. És fúú, tök kirakta.
Két darabos puzzle-t kellett egymásba rakni úgy, hogy az egyiken a szám van, a másikon meg annyi figura, amennyi a szám.
És tök ügyes volt, 4-ig ugyanis úgy rakta a számjegy mellé a megfelelő figurás darabot, hogy nem számolta le egyesével őket. Vagyis ránézésre állapította meg, mennyi körte van a képen. 5-től már megszámolgatta, de 10-ig így is simán összepárosította és sorba rakta. Büszke voltam rá, hogy ilyen okos, de tényleg!

Az elutazása természetesen a szokásos showműsorral volt körítve: csütörtökön reggel óta nyomta a köröket: Mikor megyünk már? Úgy szeretnék már indulni! Miért nem csütörtökön jön értem a mama?

Pénteken váltott: Mikor indulunk már? Már tiszta zizi vagyok, anya! Vegyük elő a bőröndöt!
 
Majd amikor eljött az indulás ideje, felöltözött. Mindenből szigorúan azt vette fel, amit Etumamától kapott. Piros Tenerifés póló, lila Miki egeres hosszú ujjú, rózsaszín pulcsi és a rózsaszín Minnie egeres mellényt sikerül lecibálnom az egész magára öltött ruhakupac tetejéről azzal, hogy azt majd elviszi magával a cuccai között.

Mi nem nagyon élvezzük maxban az egy-gyerekességet. Délután ugrunk el valami nagy bótba (mint Auchan kb.) a gyerekeknek még valami kisebb ajándékot venni a dédik megbízásából. Durva lesz a karácsonyunk, még a spájzból a játék fog kifelé borulni. De király ez!
Laci amúgy dolgozik, Pepó meg betegecske.
Ő sajna nem gyógyult meg. Reméltem, hogy pár napig napi 5 orrszipi marad csak vissza. De nem nyertem, mert 2 napja újra köhög. Na és ő ezzel nem lazázik, csúnyán hangzik, na.

Ellenben a kedve remek. Huhhhh....
A múltkori folytatásaként még ezt elmesélem.

Szóval az úgy volt, hgy csak egy kis szaros 10 percet szerettem volna magamban tölteni. Egyedül, gyerek nélkül.
A zuhanykabinban.
Áááááá, dehogy élek luxussal: nem fürdeni akartam, csak szimplán kitakarítani.

Petikém el is legózgatott éppen magában, kirohantan, csinálom-csinálom. Már szinte végeztem is, amikor meghallottam, hogy bekapcsolta az inhalátorát.
Lóhalálába befelé, mert az a "ott tuti nem éri el" helyen van. És ja, bakker fent ült a tv-s szekrény tetején és éppen szerelte.
Basszus, meg sem mertem szólalni, mert ha hátranéz, már le is esett háttal. Kész. Már nem álmodok róla, hogy ennyiben marad a mászás, szerintem kezd belejönni a felfelé haladásba..

Az eső zuhog én meg úgy elfeküdtem a nyakam, hogy nem tudom lehajtani a fejem. Szóval ez nem az a nap. :)





2012. dec. 13.

Ezek így szórakoztatnak

Merthogy egyébként olyan jó gyerekek, de tényleg. Biztos velem van a baj, de így a 4. együtt töltött nap után rájöttem, hogy semmit, de semmit nem tudtam csinálni mellettük, azon kívül, hogy kiporszívóztam és ebédet főztem.

Reggeli után elpakolok, közben min. 2* berohanok, mert anyaaaa, a Peti magára borította a vizet, meg anyaaaa, a Peti bekapcsolta a porszívót. Aztán mire a kávémat behúzom (ez az én időm!!), addigra kimehetek tízórait csinálni, egyiknek a kezébe, másiknak a fejébe tenni, elpakolni és már kezdődik is az ebédfőzés/mosás/porszívózás valami. Ha ügyes voltam, akkor belefér egy fél órás séta, ha nem, akkor ennyi.
Közben folyamatosan ugrálok, mert az egyik ezt csinálja, a másik azt, nem gázok, csak gyerekek, de csinálják a szórakoztatást folyamatosan:
Vedd le!, Tedd fel!, Keresd meg!, Nézzük meg!, Kapcsold be!, Kérek teát-vizet!, Pisilek!, Kakilok!, Inkább átöltözöm! És ez csak a beszélőképes fele a bandának.

Pepó meg abban a remek fejlődési fázisban van, hogy mászik. Felfelé. Mindenre.
Én igen, azt hittem, mindkét gyerek esetében megúsztam, de nem.

Eszti a "nem mászós" fajta gyerek volt, Peti viszont az (érdekes, mert szinte az összes 2. gyerek mászós gyerek).

Esztikém életem előbb tudott lejönni az ágyról tolatva, mint felmászni rá, és soha nem is alkalmazott olyan módszereket, mint a fellépő szekrényhez tolása, arra feltérdelés (rosszabb esetben felállás) és boldog mosollyal lerántása annak, amit csak elér. (Igen, ez Peti.)

Ez a "mondomén-hogybüdöskölök" tétel egyes számú bizonyítása.
A kettes:

Nincs az a helyisége a lakásnak, ahova nyugodt szívvel be lehetne tenni.

A napokban rájött, hogy a mosogatógépen a gombot is el lehet csavarni és akkor világít. Eddig teljesen megelégedett az ajtó folyamatos lenyitogatásával, arra felmászással, a mosószeradagoló ki-be lökdösésével, illetve a - lehetőleg minél mocskosabb, használt evőeszközök- evőeszköztartóból történő módszeres kipakolásával.
Na ennek vége, bakker ki kellett húznom az áramból, mert amint a konyhába ért, nyomta.

A fürdőszoba már régi terep. Ha megy a mosógép, az örök kedvenc. Volt.
Már nem nézheti, mert ahogy tekeri a gép mosás közben a programválasztót, úgy teker rá a gyerek is egyet-egyet. Manuálisan. Mert azt biztos szeretik az ilyen mosógépek.
Ha nem működik, akkor azt már rég letojom, hogy bekapcsolja az indítót (mert az a szar is világít, ha megnyomja), arra gondolván, majd megunja. Na ez a pont eddig még nem érkezett el.

Most kezdem érteni, mi az a gyerekzár: az az a valami, ami nekünk egyik gépünkön sincs!

A nappali kb. rendben van, de ott a másik fellépő. Néha elbújik az asztal alatt, néha meg miatta a kanapéról/asztalról szedem le a térdén ugráló kölyköt.

A gyerekszoba? Áááá.... Párásító. Az bámmeg, még csipog is, ha megnyomja.

Különben oké, rendben van.

Ma valószínű megevett egy adag zsírkrétát és leküldött utána egy adag miszlikbe aprított papírdarabkát.
Mikor Esztin számon kértem, hogy "De miért nem szóltál, hogy akció van?", lazán azt felelte: Nem értem rá ezzel foglalkozni.
"Nem bakker, mert maximálisan lefoglalt a miszlikbe aprítás."

Tovább menve Peti a filctollnak leveszi a kupakját, és az orrába tömködi. A filctollat természetesen.
Emiatt tegnap, amikor elugrottunk a boltba, kedvem lett volna a nézőközönségnek a fejébe ordítani, hogy
 "Nemlátodhogyfilctoll??? Igen, többszínű, naaaaéééés?"
De tök el voltam foglalva, így nem üvöltöztem.

Ööö, ennyi. :) És ezek csak a rajz-szerszámok.

Különben ezt most olvastam:

"Nagyon jól tette a ház asszonya, ha sokat pihent, főleg üldögélt Lucakor, mert akkor várhatóan jó kotlósak lettek a tyúkjai az elkövetkezendő évben."

Hááát, nemtom ezek után mennyi tojásom lesz jövőre... :D


2012. dec. 12.

Ez a tegnapelőtti bejegyzés, jó?

Tudom. Minek ígérgetem, hogy úgysem.

Szóval Esztimeszti-Petyuszka-betegség kapcsán elmondható az alábbi:

Tökös kölykök, túlélték.

Peti az gáz volt, múlt hétfőn megszerezte az antibiotikumot, ahogy sejtettem, mert a tüdejére ment és fulladt. Ez most egy 5 napos adagos volt, el is fogyott pénteken.
Szombaton pedig úgy elkezdettt köhögni, hogy huhh... Meg is ijedtem, hogy tuti kevés volt az anyag, kell még antibió, és pont kimarad két nap, mire dokihoz jutunk.
Vasárnap délután szinte nem is aludt, majd este is folyamatos, fuldoklós, száraz köhögése volt, és hát éjfélig bírtam: akkor beadtam neki a kúpot.
És végecsókolom. Az egésznek.

Elvittem a kölyköket hétfőn reggel dokihoz melegében (igen, mindkettő jött, mert Eszti is betaknyosodott vasárnapra, de őt meg sem vizsgálták, mert minek), szóval már reggel azt nézegettem, hogy ennek gyereknek semmi baja, és ha sima-alap gyerek lenne, el sem vinném 0 fokban, szélben, duplakölök kombinációban a dokihoz, de mivel nem alap gyerek...

Így az orvosnak kellett bizonygatnia, hogy kb. tényleg nincs semmi baja. (Mondom jó, azon kívül, hogy tegnap megfulladni készült, nem rossz ez.)
Hihetetlen de így volt, semmi köhögés azóta. Ráadásul a kúp miatt meg is dicsértek, mert azért szüttyögtem neki is, hogy azt a durva anyagot benyomni a gyerek seggébe, hát, nem egy boldogság. De doki szerint nagyon jól csináltam, már gyakorlottan látom a dolgokat (hahaha), és ha kell, akkor kell. Ráadásul elvágta az egész köhögésmizériát teljesen. Ügyes voltam. (Ha ő mondja. :) )

Na és így, hogy megnyugodtunk Pepókával: Eszti hétfőn délután 8 percet aludt, mert felköhögte magát, majd egész éjjel úgy köhögött (szárazon, fuldokolva), hogy a kanapén aludt velem, hogy ne kelljen 10 percenként berohangálnom megnézni, megvan-e még. Dettó a két nappal korábbi Pepóköhögés.

Vele meg ugye pont az a baj, hogy normális gyerek. :)
Az ő seggében aztán nem landol szteroidos kúp, nem visszük jeges levegőre, nem szívatjuk Ventolinnal.
Viszont így nem is tudtam, mit csináljak vele, hogy legalább az inger csökkenjen. (Kakukkfüves szmötyit kapott, dehát... Még a méz csillapította leginkább, kb. 15-20 percre...) Aztán simogattam, meg simogattam, meg simogattam. Aztán valahogy reggel lett. És bámmm! Elmúlt. Érted? Szinte nyomtalanul. (Ilyen köhögéssel én még nem találkoztam egyiknél sem: csillapíthatatlan, kínzó, száraz, aztán elmúlik 1-2 nap alatt.)

Orra még folyik kicsit, állapota miatt akár már mehetne holnap oviba, de inkább itthon tartom (bár így karácsony előtt még szerettem volna egygyerekes lenni egy kicsikét elrohangálni erre-arra,de nem számít), mert hétvégén elutazik, és ott, ahova megy, ott aztán nem lesz pihenő. :)

Mondjuk nekünk sem, amennyi dolgot el akarunk intézni, amíg nincs itthon: ajándékcsomagolás, nekem fodrász, Pepó haját levágom, mert bakker hátul már konkrét focistafrizkója van, meg kéne venni még egy-két dolgot, cipősdobozos buli, meg pl. egy könyvszekrényt, azt összerakni- ááá, kizárt, hogy a hétvége erre elég legyen. :) )

Szóval Esztim most itthon lazul a DVD előtt, közben poénból azt a hagyományos fajta C vitamint rágcsálja (tudjátok: filmréteg és alatta bazi savanyú- neki nagyon tetszik, csak 60mg-os, úgyhogy pár napig cukorkának nézheti) száz szónak is egy a vége: szerintem ez is rendbejön. :)

2012. dec. 9.

Főleg Mikulás

Mostanában nem nagyon értem rá.
Jöttek, mentünk volt minden.
De persze a hét élménye: a Mikulás.

Ez a kép tökéletesen megmutatja, hogy mekkora érdeklődés övezte a dolgot. Mindenki saját életkorának megfelelően...


Eszti: Úúúú, jött a Télapó! Úúú ajándék! Úúú mi van benne?
Peti: Na végre nem tették el ezt a fasza kis csipogó gombos izét olyan magasra, ahol sosem érem el.

Anya/apa: "Jaj, de kis aranyosak, ugye? Petiiii, ne nyomkodd már a párásító gombjaiiit!!!!"

Na, így telt. :)

Eszti viszont annyira édes volt, mert bejelentette, hogy pont azt kapta, amit szeretett volna (ez konkrétan gyurma, mert a régiek már használhatatlanná váltak). Emiatt aznap még a pár szelet csokijához sem nyúlt hozzá.
De aztán másnap... És harmadnap... És... na ennyit hagytunk neki csokit zabálni.
Másnap elvitte Artúrkutyásmama Halász Judit koncertre - hála neki, így nem nekünk kellett. Aztán ott is Télapó, ovis Télapó, Honvédségi Télapó- ahonnan amúgy már rágóval a szájában érkezett haza. Itt lett sürgősen berekesztve a végtelen cukor és csokizabbantás.

Persze Peti nem kapott csak 3 szem mandarint meg 1 banánt az autója mellé. Nyilván úgy gondolta, hogy többet érdemel.
Másnap ugyanis titokzatos módon legépészte az apja Mikulászacsiját a polcról és suttyomban benyomott egy fél szaloncukrot belőle. (Hogyan érhette el? Na az a sztori még nyomozati szakaszban van.)

Jaaaa, az étcsokis trüffeles Stühmer nem az enyém volt?





A betegséges helyzetjelentőset majd holnap. (Hétfőn kapott antibiót, pénteken ette az uccsót és szombat óta úgy köhög, hogy ihajj. Már nem is alszik miatta, szopacs, de szerintem újabb kör lesz ebből és örülhetünk, ha az éjjelt Rectodelt nélkül kihúzzuk. Mert már most, ami megy...  :S)

2012. dec. 2.

Csak a poén miatt

Hogy ne a csúnya sztori maradjon felül, mesélek egy jót!
Eszti drágám beszólt.

Volt vacsoránál egy középkorú, naaagy, dagadt bácsi. Szőrös volt teljesen és még überelte is az egészet a félhosszú, loboncosra hagyott hajával.

Eszti meglátta a másik asztalnál, látványosan felvidult az arca és azt mondta a mellette ülő apjának (jóó hangosan természetesen):
Nézd apa! Csubakka!

(Még most is majd beszarok a röhögéstől, ha eszembe jut. Mert apja persze ránézett, és azt mondta válaszként Esztinek: "Jééé, tényleg!" :D

A teleregény folytatása

Okéoké! Annyira tudtam, hogy ez lesz!

Ma ugyanis ellógtam itthonról alvásidőben, és nem volt időm írni, este meg ki nem hagynám az Alkonyatot. (Az a film hihetetlenül rossz, de már annyira, hogy muszáj megnéznem az összes részét, Lacival együtt. És ha a 3. részben sem hoznak össze egy szexjelenetet, akkor tényleg tökönszúrom magam! Különben is, igazi nő szerintem nem választaná sosem azt a fatökű vámpírt (már ha csak az ösztönök felől közelítjük is meg)- a dologról amúgyis annyit, hogy pl. két rész után sem emlékszem, hogy hívják. A töketlen vámpírt.  A szétgyurka Jacob-éra bezzeg igen jól emlékszem. Szóval látnom kell este 8-kor, na! :) )

De mivel megígértem, hát ja... buktam az adventi koszorút. Most csináltam volna. :)

Szóvalis.
Elmegy az ember fia két szaros éjszakára lelazulni családostól. Lazul is, amíg lehet.
És akkor második éjjel Peti olyan 10 tájban köhögött egy csúnyát. Laci felpattant: "Ez hányi fog!".
Hallgatom... " Ááá, nem fog!"

Éjfél után egyszercsak fulladt. De semmi baja nem volt előtte, hallom, hogy nem kap levegőt, csak úgy tépi befelé, küzdelmesen. Gondoltam, rohadtélet, ez asztmás roham! Aztán jött 2-3 durva ugatás. A rohadtélet, ez krupp!

Aztán csend, csak a hosszú levegőbetépések folyamatosan.
Lacival hallgattuk, és megállapítottuk, hogy übergáz van. Általában én vagyok a pesszimistább, de Laci már ott tartott hogy azonnal pakoljunk össze (jelzem éjfél múlt még mindig), mert ha rohanunk, akkor Kméten rohanjuk kórházba, mert ezt a kölyköt meglátják az ügyeleten, aztán üdülhetünk Siófokon...)
Na meg ugye, hogy visszük ügyeletre: csakis 4-esben, mert én nem tudok vezetni, Laci meg nem megy kettesben Pepókával.

Majd nagy nehezen kitököltük, hogy lehet, bedugult teljesen az orra.
Kikaptam Petit hálózsákostól a kiságyból, kiromboltam a recepciós sráchoz vele, és megérdeklődtem, hogy így éjfél tájban vajon van-e kölcsibe egy porszívója. (Mert legalább az orrszívót elvittem magammal. Amúgy a Ventolint is, de később kiderül, üres volt a kiba* palack...)
Akkor esett le a nagy kő a szívemről, amikor a srác kedvesen visszakérdezett a maga kb. 25 évével és ránézésre gyerekmentes előéletével, hogy "szívni kell az orrát?" Tudta. Vagyis nem mi voltunk az elsők. :)

És már hozta is. Kitököltük, hogy vagyok olyan jó fej, hogy nem verem fel az összes szobaszomszédot egy laza éjjeli porszívózásssal, így bevittük a játszóházba. És itt porszívóztunk.

A nagyja baj el is múlt,Peti utána is aludt végig, bár a légzése gázos volt még, de aztán 5 körül még egy kört futottunk az ugrálóvár mellé, és reggelre már csak szörcsögött. Na ekkor vettem biztosra, hogy ez tüdőgyulladás!

Aztán ettünk, játszottak, kicsekkoltunk. Dédinél csak egy órát maradtunk, és alvásidőben jöttünk haza.
Illetve hát nem haza, hanem a réglátott gyerekorvosunkhoz, akivel reggel rögtön beszéltem és szerencsére -bár délelőtt van pénteken rendelése -fogadott a katonatelepi idejében.
Tökéletes időben érkeztünk, rendelés legeleje, sehol senki, így rögtön bejutottunk. Ahol az első két mondatom után, kedvesen, Pepó fejét simogatva:

"Jaj Petike, neked mindent ki kell próbálni? Ez krupp volt."

Mifenetökömfütty nemáááár!! Az én fejemben mindenféle borzalmak jöttek elő, de szerencsére semmi nem indokolta ezt.

Rákérdeztem, hogy akkor most ezzel fogunk kórházba járkálni? Mert akkor tökömfütty! (De ezt már mondtam. :) )
De hálahála nem, a dokinőnk azt mondta, hogy elég bénának kell lenni ahhoz, hogy a kruppos rohamot otthon ne tudjuk elmulasztani. És ugyanazt csinálják a kórházban, mint itthon tennénk (rá kell azonnal kapcsolni a hidegpárásítót, meg a Rectodelt kúpot nyomni, ha gáz lenne -ez a fulladás elleni kúp, amúgy is van itthon a tüdős bajok miatt, de szteroidos, szóval ezt amolyan legvégső megoldásra tartjuk.)
Ráadásul leggyakrabban egyetlen éjszaka jelentkezik. Igaz, hogy a semmiből és esetleg csak rekedtség jelzi előre a dolgot. Mondjuk, akivel beszéltem- érdekes módon ezzel egy csomóan összefutottak már- az mind azt mondta, hogy már lehet tudni, ha reked délután a kölyök, hogy éjjel gáz lesz. És van rá homeós bigyó, ami nagyban lecsökkenti a roham kialakulásának esélyét.
Plusz nem vészes: Andus szerint ha lesz is még, az sosem lesz rosszabb, mint az első, na most nekem ez állat megnyugtató, mert csak 3 ugatással járt a dolog és nem készült oxigénhiányos állapotba keveredni.

Azóta amúgy szar a helyzet, még pénteken rendben volt, tiszta tüdő, másnap már egész nap aludt, nem evett és nem ivott, ma kicsit már jobb, de erőteljesen az antibiózás felé úszunk, mert ez megint a tüdeje felé tart (vírusfertőzés indítja be ugyanis a kruppot, szóval ez most az, de tüdőgyusza megelőzés céljából muszáj lesz...)
Semmi gáz ezzel, csak hozzuk a kéthavonta egy kúrát. Grr....

Na így menj el 3 napra az immunhiányossal!
Amúgy jól vagyunk, szerencsére második éjszakára tartogatta a meglepit. :)




2012. dec. 1.

Adventi wellness

Szerdán elindultunk, majd a Bagoly Egház környékén visszafordultunk, mert itthon maradt egy csomag. Így Lacival már itt összevesztünk.

Szerintem a családi nyaralás alapvető velejárója, bár tény, hogy olyan dühös voltam rá, hogy legszívesebben kiraktam volna a kocsiból és hozzávágtam volna az alsógatyáit a bőröndből. Tudjátok, olyan nagy szóró mozdulatokkal!
Olyan mérges voltam, hogy csak minimálisan sem tudja elképzelni, hogy mennyi mindent kell nekem egyedül elpakolni, 22 féle eshetőségre felkészülni, és még sorrendiséget is tartani, hogy mondjuk ha a mameszhoz beugrunk, akkor csak egy táskát kelljen becipelni...gyerekkajával ruhával, pelussal.

De mivel tudjuk, hogy csak Laci tudja vezetni az autót, így maradhatott benne. És akkor már a gatyái is.

Aztán dédinél megálltunk útközben Stornyán, Petivel beugrottunk keresztanyuékhoz rántott húst enni (nem, nem én...), megebédeltünk, majd csoportos alvás után mentünk tovább.



Siófokon voltunk, Bónuszbrigádos ajánlat, simán féláras. (És ezért a fotóért visszaadnak 500 Ft-ot. :)



Tágas szoba, óriási játszóház ugrálóvárral apám. A legjobb, hogy mindez a lobby mellett, vagyis igenis nyugiban kávéztünk reggeli után és boroztuk vacsi után, rálátással az őrültködő gyermekekre. Szerintem ez volt a legzseniálisabb!




Nameg az alvásidős szaunázásom. Jáááj, az is dejóvót!
Több, mint 2 óra szabadság jutott.
Először elmentem futni. Pusztán ki akartam próbálni a futópadot, ezért vittem felszerelést.
Aztán az nem lett belőle, mert nem volt futópad, így beértem az elipszis géppel- olyanon még úgysem voltam.
25 percet téptem, elfáradtam, majd lementem szaunázni. Boldogan láttam, hogy mégis feltöltötték a merülődézsát, amelybe 2 kör szauna után belehuppantam, a 3. kör után már kihagytam. Mert az volt olyan hideg, ami nem kellemes bizsergetést okozott, hanem gyilkos indulatokat, hogy bakker, ez kurvahideg! (Tudom, hogy a finnek pl. a hóba nyomják, én kb. 22 fokba szeretek merülni, az is pont elég sokkoló.)

A kölykök jók voltak, mondjuk Petikém állandóan verte a balhét, azt a büdös akaratos mindenét!
Laci közölte is vele, hogy valójában ki van nyalva a segge, igazán javíthatna valamit a helyzeten, de nem túlzás, körberöhögte a gyerek, aztán ment tovább.

Víz tekintetében is jól állnak, szeretik, wellness bébik. Igaz, hogy az első medencébe érkezéskor mindkettő nyomta a fosimosit, de aztán rendeződtek. Csupa szép, csupa jó volt. Kisebb gikszer utsó iccaka. Majd hazajöttünk.

Ne tévesszen meg senkit a rózsaszín gumi... Télen nem lehet ilyen kicsi méretűt kapni (meg mondjuk semmilyet), így szegény Petinek kénytelen voltam identitászavart okozni az örökölt rózsaszínnel.



Jaaaaa és igen, először nem haza mentük. Hanem Katonatelepre...
Tovább is van mondjam még?
Majd holnap megtudjátok, ki az, aki sehol sem tagadhatja meg önmagát, mi van Katonatelepen és mit kértem pizsamában, hajnali fél egykor a recepciós sráctól. (Még jó, hogy amúgy állatjó H&M-es a pizsim...)