2015. dec. 31.

Boldog új évet!

Karácsony, karácsony, elmúlt jóvolt, jövősmenős-ajándékos-sokatevős-boldogságos.

A nagy kocsinkat még Mikuláskor eldarálták az autópályán, így Zeuszunk a karosszériásnál várja a januárt, hogy valaki végre javítási szándékkal hozzányúljon.
Emiatt MösziőYaris tolta végig az ünnepeket. És tudjátok mit? Befértünk. Csakazértis! :)
Ő jól van köszöni, igaz, már csak két dísztárcsája van meg, node kicsire nem adunk. :D

Az elmúlt napok arról szóltak, hogy megsütöttem életem első zserbóját (ó, annyira zserbó ízű lett, hogy elkapott az "istennő feeling"), a minap meg pl. megfőztem a besztof húslevesemet.
Ez úgy történt, hogy anyu kapott egy menő leveses szakácskönyvet karácsonyra, na azt én kölcsön is kértem rögtön (anyu úgyis konzervatív), és mindent betűről betűre úgy csináltam, ahogy le volt írva. Haboztam, simogattam, szeretgettem, 6 órán át főztem és tádáám! (Vagy 100* csináltam már persze, de így tudatosan még sosem.)

Elolvastam a napokban több, mint 5 könyvet (ebből oké, a 3 Funtineli boszorkányt, csak mert alapkedvenc),  különben meg már ideje is volt olvasnom.

Szinte minden futással megdöntöttem az előző rekordomat. Jellemzően mostanság kétnaponta mentem, mert az elfogyasztott süteménymennyiség azért megvolt, megvolt rendesen. És most úgy búcsúztatom az óévet, hogy a 10 km-es rekordom 56:16. Sosem gondoltam, hogy ilyen csodás is lehetek!

A gyerekek? Azok téliszünetesek. Nemes egyszerűséggel így:




A kupleráj ne zavarja senki szemét, az enyémet sem zavarja, Vízkeresztig gázolunk keresztül a játékokon, utána majd lesz rend.

Nézik a tv-t, játszanak együtt vagy külön, de már legalább akkorák, hogy sokszor úgy elvannak, mint a befőtt. Öröm ez már, de nagy öröm!

Idén először engedélyeztük Szilveszter alkalmából a "mindenki addig marad fent, amíg csak akar/bír/kedve tartja" -t . 21:16-kor mindketten, önszántukból együtt elmentek aludni. Papírhuszárok. :D

A lencse beáztatva, csülök bekészítve, pezsgő behűtve. Minden adott az újév kezdetéhez.
Így most csak egyszerűen küldök egy BUÉK-ot mindenkinek, aki szereti.


2015. dec. 9.

Végre egy tálentum a családban!

Hát én meg voltam győződve, hogy félig megírtam egy bejegyzést már egy hónapja... de sajnos nem.... Soká fekszem le mai is... :)

Ami van, az mutogatnivaló.
Petikém fel van ruházva egy adag zenei adottsággal. A kérdés az volt, kezdünk-e vele valamit.

Nézzük az elejét, a felháborító és durva részét:
Peti 2015. júniusa óta egyetlen fejlesztést sem kapott. Az előírt az heti 3.... Ugyanis a Klik meg az óvoda nem tudtak megegyezni. Hónapokig.
Mondjuk most sem egyeztek meg, de beindult a fejlesztés a múlt héten. Amikor Petikém két hónap szakadatlan ovibajárás megbetegedett, és két hetet itthon nyaral.
Szóval idén valószínű, ha minden jól megy, akkor jövő héten kap fejlesztést. És vége az évnek...

Az a borzasztó baj, hogy nagyon pengeélen táncolnak az ő képességei, ott tartunk, hogy nagy a lemaradás, de talán fejlesztéssel sulira behozza. Na így  -fél év fejlesztésmentességgel -nem fogja....

Mivel spéci gyerek, mindig úgy álltunk hozzá, hogy figyelgetjük, aztán egyszer, ha azt érezzük rajta, hogy valamit különösen szeret, vagy ért hozzá, akkor megtámogatjuk.

Így jutottunk el -és ez a kedves tökjó és király rész: zeneterápiára.

Találtunk egy kedves zeneterapeutát, aki pszichológus is, nagyon szimpatikus csaj. Ő általában csoportokat tart, de Peti egyéni foglalkozásokra jár hozzá. Amikor először elvittük és Petikém megcsillogtatta az ő tudását, akkor azt mondta, hogy ő ilyet 4 évestől még nem látott, és mindenféleképpen érdemes lenne foglalkozni vele.

Úgyhogy most ő egyfajta örömzenélést folytat vele ezen alkalmakkor, meg szeretné egy kicsit tanítgatni, amennyire Petinek kedve telik benne (bár a múltkor mesélte, hogy Peti lecsapott a zongorájára, és azon aztán mindent lejátszott, és akkor meg akarta neki mutatni a több ujjas használatot, de hogy Pínek olyan kicsik az ujjai, hogy nem éri el a billentyűket. Szóval zongorista nem lesz. :) )
Peti imádja ezeket az alkalmakat, én meg megnyugtatom magam, hogy valaki csak foglakozik vele ezen a téren .

Októberben voltunk nála először, akkor határozottan emlékszem, hogy a xilofonon és bébizongorán lejátszott számok repertoire-ja az alábbi volt: Bociboci, Jingle bells, Hull a pelyhes.

És egy hónap alatt már nem tudom felsorolni mi mindent játszik le úgy hallásra. (Érik a szőlő, Alma, alma, Mikulás, mikulás- bármi, amit megismer...)
Már csak az tűnik fel, hogy hallok valamit, hogy játssza, és csak gondolkodom, mi ez? Ja igen, biztos a youtube-on hallotta... (pl. a Wheels on the bus).

Mutatok kettőt, amiket korábban felvettünk.
Egy időben állandóan énekelte is, iszonyat cukin ám! De itt sajna nem. De a xilofonozása is király.



Ez meg az első, hogy két kézzel nyomta neki. Azóta meg nem videóztuk, mert megszokott jelenséggé vált.




Hogy mit hoz a Jézuska?
2 oktávos xilofont, minizongorát és furulyát. Aztán hadd szóljon! :D

2015. nov. 19.

Hangolódás

Telik az idő, telik az idő, így én nemrég pólóra vetkőztem majd feltettem a karácsonyi díszítést.

Most mit tehetnék? A faragott tök már megrohadt, abszolút jele annak, hogy jön a karácsony. (Végre lehet én is kipróbálhatom milyen az karácsonykor piros bikiniben és télapósapkában szőke hajjal a tengerparti homokban szaladgálni. )
Elővettem az elmaradhatatlan Mikulásos kávésbögrémet, az aranyszínű csillagforma ajtódíszt, a gyertyákat, arany kütyüket, harangokat és piros szépségeket.

Beültettem persze a gyerekeket is egyik hétvégén a nagy romantikus közös díszkészítésesdibe. Imádták is biza, édesek voltak.
Festettek diót pirosra (Eszti ragaszkodott a rózsaszínhez is, hagyjuk), tobozt aranyra, szóval akár jó is lehetett volna. De meglátva az eredményt.... Hajj... Nem bírta  a szemem no. :D
De abban maradtunk, hogy ez így egy kis kosárban tökéletes lesz a szobájukba téve (ahova ugye max este nézünk rá könnycsepptől nehezedő pillákkal, hogy hajj, de szép, mindjárt itt a karácsoiny.... :D)

A bal oldalit jobbára én festettem. Az mehet a konyhába. :P



Azóta megvettük a karácsonyos asztalterítőt is, nyugalom...


Itt jegyzem meg, hogy ügyes vagyok szép vagyok, de pl. még sosem használtam hóspray-t. Igazán rosszul is esett, amikor rájöttem, hogy azért volt aranyszínű a kupakja, mert ez aranyszínű hóspray. Nem tudom felfogni még most sem. ARANYszínű HÓspray. Értjük-é?
És cserébe még nem is szárad meg, hanem minden aranyszínű, amihez hozzáér.

De pl. Lacit ehhez hasonlóan nem hagyja nyugodni a kérdés a Tesco katalógusban látottak alapján, hogy miérthogyvanazhogy, figyeld: "fehér színű örökzöld műfenyő".
Hát szerintem egyértelműen azt jelzi, hogy az említett műfenyő nem fogja az örökzöld fehér leveleit lehullajtani. Vagy valahogy így...

Ami viszont nagyon tetszik, az az idei nagy divat: sós üveges adventi gyertyás:


Ezt azért tettük össze, hogy a tavalyi koszorú gyertyáit ne kelljen kidobni. Az üvegekben meg nem látszik úgysem, hogy használtak.
Persze a fél kiló sót a földről 3 napig takarítottam, de ebben a gyertyakészítősdiben egészen hatékony munkát végeztettem a kölykökkel. Jó volt, romantikus volt, éppenhogy a dzsinglbells nem szólt. (Vagyis haha, szólt  az, de erről majd később írok. Veszedelmes lesz.)

Az a kártya ott hátul pedig nem más, mint a híres "levél a Jézuskának/angyalkának". Mikor hogy...
Esztié a jobb oldal, tartalma: 16 tétel (kisLegó, nagyLegó, Playmobil, csillogós nyaklánc, Violettás bisszenbasz, MonsterHihg-os bisszenbassz, görkori stb.), Petikémé a bal oldal: 2 tétel. Abból is a pedálos biciklit mi juttattuk az eszébe, hogy tudja már, végülis ő azt akar kapni. Ha tud róla, ha nem, de most már tud. :)

Úgyhogy részemről már a karácsonyi menüt tervezgetem. Bár még nagy vágyam lenne egy karácsonyos ágynemű, de ahhoz még nyerek majd a havi sorsjegyen (spúr vagyok arra, na.).
És azt tudtátok, hogy a Zewának van hópelyhes WCpapírja? Nehogy lemaradjon róla valaki! ;)

2015. nov. 8.

"Hogy szolgál a kedves egészsége?"

Nincs semmi extra oka a nemírásnak, egyszerűen hagytam, hogy több, mint egy hónapig a félmaratonos posztomban gyönyörködhessen a világ. :)

Most azonban!

Elkezdte Píbádi az ovit szeptemberben (no jó, hát én még itt tartok a sztoriban).
Mert mesélnivalóan durva volt, hogy 7, azaz hét napot járt a hónapban oviba és megevett 3 kör antibiotikumot. Igenigen, én is csak néztem, hogy bírta, de azért megvan.

Elkezdte aug. 30-án, két nap múlva már taknyos volt (persze tüdőn landolós, szövődményes köhögősfulladós).
Majd meggyógyult (teljesen, totálisan), és 3 nap ovi után folyt az orra újra. Még pár napot így kihúzott, aztán újra kidőlt. 
Jó, szeptember vége óta legalább nem volt beteg, úgyhogy most így akkor ki lett egyenlítve a szeptember.

Ami aztán még hírérték, az ez (csak a szemét nézzétek):



Már megvan van vagy 2 hónapja. De pl. Pesten jártunk valamelyik hétvégén, és az öcsém is akkor lepődött meg rajta, szóval kimaradt a sztori mindenhonnan.
Amikor mondta  a szemész dokinő a szokásos kontrollon: hát gyanús neki, hogy nem az együttműködés hiánya miatt nem olvassa le a táblát, hanem nem is látja, noakkor legyen tapaszos.
Hát mondtam: "Ó igen!! Ez hiányzott, tudtam én!" Eredeti Tompika style :D

Viszont meglepően jól viseli. Sosem akarja levenni. Ami Pítől kisebb csodaféle.
Eladtuk neki KalózJack tapasznak, ami nem lehet más, csak tök menő, szóval őt most egyáltalán nem zavarja. (Más kérdés, hogy az utcán rendre megbámulják a kisgyerekek és felteszik a kérdéseiket az anyjuknak. Jellemzően: "Anya, hol a kisfiú szeme?" :D )
Meg, hogy azért az ovisfotózás napján csak beküldtük reggel a tapaszt, hogy miután lekattintották, utána tegye már rá az óvónéni, azért mégse maradjon már örök nyoma az ovis fotókon. :)

Eszti egészsége a másik véglet, az jól szolgál. Valójában volt beteg, neki mindig csak az orra folyik (de az nagyon), így legalább hiányoznia nem sikerült a suliból. (Nem, nem is akar. Elvetemült fajta ez, de tényleg... ) Egyszer belázasodott ugyan, amikoris azt sem tudtam vele mit is kell csinálni, mert vagy 3 éve nem volt lázas. De az is egy napig tartott csak és őszi szünet közepére esett.

Ő amúgy sajnos maximalistának néz ki, próbálom kinevelni belőle, de ez valami genetikailag meghatározott személyiségvonása lehet. Már most borzalom, mi lesz később!
Pl. jelentkezett mesemondóversenyre. Mert az olyan jó, amikor minden este tanulhattuk a mesét. Aztán persze tényleg ügyes volt, mert beválasztották az osztályban a 3 legjobb közé, így az iskolai versenyig eljutott. Onnan tovább már nem (ő ezt azért még személyes sértésnek vette.)
Már olvas és ír (nem azért mert már tanulták volna a betűket, hanem mert borzasztóan érdekli), és az összes szorgalmi feladatot megcsinálja... Köztársasági ösztöndíj lesz ebből meglássa mindenki!


2015. szept. 17.

Kötelező beszámoló a félmaratonról. Az ÉN félmaratonomról! :D

Amikor ilyeneket olvastam félmaraton kapcsán beszámolókban, hogy "mosolyogva lefutottam..." meg a "mekkora élmény volt...", mindig valami mentális betegség elharapózásának gyanúja suhintott meg az illetővel kapcsolatban.

És most itt állok (ülök), és csont nélkül azt mondom, életem egyik legboldogabb pillanata volt, amikor én, óóóó igen: ÉÉÉÉÉN, vasárnap lefutottam a félmaratont!

Májusban terveztem el véglegesen, hogy felkészülök rá. Úgyis futok már évek óta, itt az ideje, hogy felmutassak valamit. Ráadásul 35. szülinapra időzítve, hogy legyen mit mesélni 125 éves koromban.

Aztán nagy küzdelmek jöttek, mert ugyan már júniusban megfutottam az előtte kötelező 17-et, de nem mentem vele semmire, mert olyan iszonyú meleg volt, hogy általában képtelen voltam futni.

Ezért aztán rendszeresen keltem hajnali 5-6-kor, meg mentem este 9-kor, amikor még úgy-ahogy az időjárás engedte.
A legdurvább a félmaraton előtt két héttel az utolsó hosszúfutásom volt, amelyre máshogy nem kerülhetett sor, csak úgy, hogy délután strandoltunk, este lefektettem a kölyköket és 21-23-ig lenyomtam egy 18 km-et. Szóval azt kell mondjam, megküzdöttem én érte, de tényleg csak a kitartás volt a kérdés. (Hányszor gondoltam arra, hogy megy a halál futni hajnalban, amikor csörög az óra? Meg amikor 30 fok van este 8-kor is? De akkoris mentem.)

Pont a melegek miatt szinte a legvégén neveztem be, végig azon bizonytalankodva, hogy bár a 10 km-et hűvös időben 6-os pace-szel futom, a hosszúkat szinte mindig 7-essel. (perc/km)
És a Wizz Air félmaraton szintidős és a záróbusz 7.10-es pace-szel jön. Az meg milyen ciki, ha felvesz... Főleg az első félmaratonodon....
De egyszer határozottam odaléptem, leperkáltam a pénzt érte (amely pénzemet egyébként egy DKNY órába terveztem fektetni, az óra fele már meg is volt, de simán beáldoztam a nevezési díjért. Csak, hogy érezze mindenki, milyen fontos volt nekem ez az egész. ;) )

A verseny előtt megszereztem az "Első félmaratonom" hátsórajtszámot, beálltam szépen becsületesen a 2.30-ra tervezett iramfutók elé, hogy ha ők megelőznek, akkor tudjam, hogy túl lassú vagyok (ők 7-essel futottak). És elrajtoltunk.

És ez innentől kezdve valami varázslatos volt!
A 10-12. km-ig nem tudtam betelni azzal az érzéssel, hogy 11ezer ember fut mellettem. Egyszerűen hihetetlenül motiváló volt. Teljesen belefeledkeztem a városba, a szurkolókba, a futásba. Sodort magával az egész, hihetetlen élmény volt.
Aztán egy kanyarodás alkalmával láttam a záróbuszt is: 2 km-mel voltam előtte. Hát ettől megtáltosodtam! :)
Szóval csak mentem, mentem ahogy örvénylett előre az egész, teljesen kikapcsolva, futva, nemtudomelmondani.

Csak azért nem mondom, hogy így mosolyogva nyomtam végig, mert - krónikus futó ismerősöm szerint a holtpont ott jön el, ahol a max megfutott km-ed van, vagyis nekem a 18. km-nél volt várható - de nem volt ott semmilyen holtpont, a 17. km után már konkrétan azt éreztem, hogy na itt akkor nyomban kifekszem és elhalálozom.
Aztán az agyam teljesen nullán volt, a mozdulataim gépiesek, már éreztem, hogy bemerevedtek az izmaim, de egyszerűen nem volt mit tenni, ment az egész előre.
Már látszott a körülöttem futókon is a küzdelem, sokan már belegyalogoltak, de én csak futottam, futottam, futottam előre, mint mindenki, és én biza már a 20 km után elbőgtem magam.

"Hogy én ezt kegyetlenül megcsináltam! És ez mekkora boldogság már! És ezt nem is hiszem el!"

Nem szüttyöghettem rajta sokat, mert a mozgásom szerintem már nem ismerte volna fel azt az agyi utasítást, hogy "vedd elő a zsebkendőt a zsebedből", úgyhogy mentem, mentem éééés befutottam!
Csak így, lazán, életem első félmaratonján, 2 óra 26 perccel és az öröm úgy hullámozott rajtam keresztül kasul oda-vissza, mint még talán soha.

Végig szemmel kerestem Timit a kordon mögött, akit megláttam és ott ugrált boldogan. És azt éreztem, hogy a sors keze, hogy nem Csirke kísért el végül (aki közben kétoldali tüdőgyuszát kapott a 32 fokos hőségben), hanem egy lelkesítő, szintén futó, ezért a teljesítményemet átérző, akinek az első mondata az volt, hogy "Láttad, hogy a 2:30-asok utánad értek be???" Majd a második -átérezve a helyzetet- "Jövőre én is jövök!" :D Ámen.

Aztán estére már nem hajlott a térdem, másnapra meg olyan szintű izomláz kapott el, hogy már nem is éreztem, hogy a túlfutott térdemtől vagy az izomláztól nem tudok lépcsőzni (pedig úgy érzem, edzésileg felkészülten futottam le), de megérte!

Laci elől gondosan eltitkoltam vasárnap, hogy valójában kettőt nem tudok lépni, ne ronthassa el az örömömet (ez a legszomorúbb történet az egészben, semmilyen szinten nem támogat és korábban sem támogatott sajnos ebben a hosszútávfutásosdiban, ami végtelenül rossz érzés. De azért szeret ám biztos, mert a DKNY karórát meglepiből megvette szülinapomra. Pedig piszokdrága volt.)
Viszont ezen is túlléptem, mert még így is megérte. :)

Még így 4. napon is csont nélkül könnyek jönnek a szemembe, ha arra gondolok, ahogy a célvonalon túlmegyek és tudom, hogy megcsináltam, és hogy nincs nálam királyabb a világon!
Leírhatatlan érzés és élmény! Tényleg!

Úgyhogy nincs menekvés, megkapjátok az aktuális jótanácsomat:
"Boldogtalanok vagytok? Fussatok egy félmaratont!  :D "





2015. szept. 11.

Az elszabadult pokol

Gondolom érezzem, hogy de jól kinyaraltam magam, úgyhogy most már küzdjünk az élettel tovább.
Hát küzdünk.

Múlt héten elkezdődött az iskola.
Én természetesen korábban még élőben nem láttam első osztályos gyereket, úgyhogy minden új volt.
Kezdve az első szülőitől, ami kapásból sokkos állapotokat idézett elő nálam: du.5-től este 8-ig tartott, és azért csupán este 8-ig, mert az iskolát akkor bezárják.
Meg olyanokról ne is meséljek, hogy pl. elképzelésem sem volt, hogyan néz ki manapság a csomagolóanyag, amivel a füzeteket beborítják meg ilyen apróságok.

Én minden nagyobb dolgot/eszközt/ tanszert beszereztem aug. közepére. Kb. 5 dolog maradt hátra. Na azt a szaros 5 dolgot egy hét alatt 12 helyről kellett beszerezni, ráadásul ez a saját készítésű dallamkirakó egész héten elvitte az agykapacitásom 75 %-át. (Ének-zenei suli, állítólag ez egy hagyomány, hogy sk. a dallamkirakó- ami a bótban egy 500 Ft-os tétel lenne. Jó oké csinálom, de majdnem elvéreztem a súlya alatt. Ahhoz képest viszont szép lett. De csak másodikra....  ;) )

Ráadásul az egész családnak szoknia kell azt a témát, hogy nem alszunk el, nem fetrengünk 10 perccel tovább az ágyban, precízen küldjük másnapra, amit az iskola kér. (Mondjuk azt éreztem én is, hogy valahogy nem lesz rendben, hogy 5 napon belül 2 alkalommal is rosszul pakoltam be a táskájába másnapra.) Hát nekem ez így egy konkrét rémálomnak tűnt!

Az első héten én úgy elfáradtam szellemileg, mint nem tudnám megmondani mikor utoljára. (Természetesen -Murphy törvényeinek megfelelően- a munkámban is beszámolós időszak volt, vagyis éjjel-nappal zizegett az agyamban a sok nagyonfontos dolog.)
És ráadásul még aludni sem hagytak : Pí, az jön-megy éjjel 3 szoba közt, ő amúgy sem szokott, de Eszti konkrétan 4 napon keresztül hajnali 5-6 között járt ki kakilni, mert az ugye tök rendben van.... Hál'isten, azóta sem csinálja....

Vasárnap volt az a csodás nap, amikor reggelre kelve (8-ig aludt mindenki) elmondhattam, hogy már csak egy balettcipőt kell megvenni Esztinek szerdára.

Naés? Esztinek hogy tetszik? Meg ilyenek?

Na itt jelenik meg az igazi pokol. Szerintünk -reméljük, hogy csak átmeneti- pszichés zavarai vannak. Vagyis egyszerűen szólva: megőrült. (Hangsúlyozom, él bennünk a remény, hogy csak átmeneti.)

Szóval a suli jó, tetszik neki, mikor fogunk már betűket tanulni, most folyton csak színezünk., lelkes.
Viszont valószínűleg elfárad. Nagyon. És jön az ámokfutás.

Olyan durva, hogy akinek mondom, az rendre nem hiszi el Esztiről. Pedig de.
Sosem volt még ennyire begőzölve. És szinte minden este eljön a bekattanás.
Hiszti, balhé, üvöltözés, konkrét őrjöngés, üt-vág-hülyékvagytok.

Igenis komoly a dolog, tegnap este Lacival ketten fogtuk le, hogy kiszedjük a fürdőkádból, ahol először azért sikított, hogy kevés benne a víz (mert már előtte is balhézott és nem jött időben fürdeni és dugó mellett ugye szivárog le), aztán azért, mert nem rendesen mostam meg a fogát (nem, nyilván lefogva, szájkifeszítve örültem, hogy bejutott a fogkefe egy kicsit), aztán azért, mert nem töröltük szárazra (nem, mert ketten szedtük ki a kádból, miközben ő csapkodta magát a zuhanykabin aljához, és örültem, hogy a szoba közepén le tudom fogni, hogy lenyugodjon), majd azért, mert ő szőlőt akar enni (amely szőlő egész délután a tálban volt előtte), majd azért, mert nem olvastam esti mesét. Ezt később, amikor az ágyba befeszítettem, akkor pótoltam.

Ez csak egy laza fél óra volt a tegnapi napból. És hát lássuk be, iszonyú az egész.

Az a szerencse, hogy a két szülő közül valaki mindig tudja türelmesebben kezelni a helyzetet, bár hozzátenném, hogy szerintem ez egyszerűen senkitől nem várható el, amikor a gyerek 4. órája duzzog, hisztizik, balhézik és verekszik. Szóval ki vagyunk lőve estére mi is.

Úgyhogy ez a válaszom a mostanában divat: "Na, milyen az iskola?" kérdésre.
Egy iszonyatos horror sztori!

2015. aug. 31.

Az egész nyáron át nyaralás

Leszögezhetjük, hogy a nyári szünetben mégsem posztoltam minden nap.
Mert eggggész nyáron nyaraltunk, de kb. szinte majdnem.
Olyannyira, hogy elővettük a bőröndöt júli elején és tegnap tettem el. 
A gyógyszerest szintén. Nézegettem, hogy ez a mennyiség még tőlem is túlzás, de el nem raktam belőle semmit az elmúlt 2 hónapban:


Úgyhogy szemüvegeket elővenni, háromnapos hideg élelmet a monitorhoz készíteni, mert istenemre, én most elmesélek MINDENt!

Júniusig nem volt nagy buli, mert ovis ügyeletet kértünk két hetet, mi meg dolgoztunk.
Aztán július elején elmentünk Bükfürdőre. Négyesben a klasszik családi nyaralásra.

Állatjóvót!
(Innentől kezdve pszichésen fel lehet készülni a továbbolvasásra, mert nekem az összes nyaralás- utazás-kikapcsolódás állatjóvót.)

Egy szűk hetet voltunk egy király helyen. Amiben az volt a legjobb, hogy teljes ellátás volt (elkerülve ezzel az ebéd környéki "de én lángost akarok enni, én meg hot-dogot, de nem is ízlik a lángos, én meg nem hot-dogot akartam, hanem hamburgert, csak elfelejtettem hogy hívják..." zajos és kimerítő konfliktusokat.)

A hely amúgy is eszement jó volt, és hogy mit is csináltunk? Hát semmit. Totttál semmit.
Néha idetettük magunkat aztán meg oda. Kb. ennyi... :D (Na jó, pl. béreltünk bicajokat, hogy Eszti még utoljára kiélvezhesse a hátsó bicajülésen utazást: ugyanis ő most 20 kiló, a mi ülésünk meg 15 kiló súlyhatáros, de bérelni még 22 kilós súlyhatárosat tudtunk, meg mentünk óriásjátszóházba, meg én igenis felkeltem egyszer reggel 6-kor futni, ami marhára nem volt jó párosítás az egész napos svédasztalos étkezéssel (mert aznap délelőtt az anyagcserémet finoman szólva megpörgette a sport, úgyhogy többet nem is vállalkoztam rá.)

A gyerekek minden este a minidiscoban nyomultak, Eszti persze-persze, élvezte, mutogatott, énekelt lelkesen. De Peti.... Hát első nap nem akart csatlakozni, a második naptól meg ott csápolt, mint a veszedelem. Majd megzabáltam azt a cukiságot! (Alapból meglehetősen antiszoc. tud lenni.)
A szalmabáláknál:

Peti az 90 fokban meghajolva élte a vízben töltött idő 50%-át, a másik 50-et meg a kiscsúszdán. Gond egy szál se. Vicces volt.


Mi meg Lacival váltásban szaunáztunk. Ekkor volt az első hőségriadó.... :D

Aztán szépen hazajöttünk. Én maradtam szabin itthon a gyerekekkel. Kb. 4 napot sínylődtünk, amikor elutaztunk Pestre. Ott a gyermek utánfutókat elhagytuk, és mi mentünk kettesben tovább. Ekkor volt a második hőségriadó.
Kettesben a hétvégén voltunk gyerekmentes övezetben. Csináltunk-e valami értelmeset és hasznosat? Hmmmm.... asszem nem...
És állatjóvót! Bor-mámor-Shiraz. ;)
Addig Etumamáék nyomták a gyerekszórakoztatást.

Én már ekkor bőven elégedett lettem volna a nyárral, ha azt mondják ennyi volt. De nem ennyi volt. :)

Aztán hazamentünk vasárnap és kb. kedden már utaztunk is a gyerekekkel a dédihez. Egész héten ott maradtunk végül, hát nyaraltak ezek meg, legjellemzőbben így:

 

Majd hazajöttünk, de pár nap után úgy láttuk, hogy jön a 3. hőségriadó, így megint elmentünk a dédihez 4 napra. (Laci dolgozott ezekben a hetekben.).
Állatjóvót.

Itt már azért rendben el volt szaladva a paci. (Viráglocsolás után meghempergőzve a kifolyt vízben a terasz közepén. )


És el is telt a hónap.

Aztán augusztusban elkezdtem újra áldozni a munka oltárán, hát az olyan fura volt, hogy pl. egyik alkalommal még az első héten nem találtam oda az intézménybe, ahova készültem. Hát hosszú volt a kikapcs, na.
Az első héten így Laci maradt szabin a kölykökkel.

De aztán jött a következő hét: amit Etumamáék vállaltak be. Pesten....
(Vajon van-e itt petárdadurrogtatós, konfettis szmájli? ;) )

Hát má' még ekkora királyságot! Sose volt még ilyen!
Ott ültünk vasárnap este a kanapén a gyerekek leadózása után 8-kor a TV előtt valami veszettszar filmet nézve a számítógépről, söröztünk és közben KFC csirkekosarat ettünk. És 12* elmondtuk, hogy "ahh, de jó, hogy nem a visító gyerekeket kell a fürdőkádba kergetnünk éppen!".
A film egyébként, amelyet kb. 5 év teljes filmmentesség után megnéztem olyan vadszar volt, hogy lemondtam újabb 5 évre a TV készülékre pillantásról. (Nem, amúgy sincs rá időm, de ez így szebb ideológia.)

A héten aztán duhaj életet éltünk, dolgoztunk, esténként meg mindenféle jóságokat csináltunk. Mint pl. étteremben vacsoráztunk, meg a Dombon hullócsillagokat néztünk. Úúú, az olyan jó volt, a csillaghullós éjszakás rendezvényen a tök sötétben feküdt az a sok ember a domb tetején, jellemzően sörrel a kezében. :D. És volt a Planetáriumból egy emberke, aki ezt-azt megmutatott egy lézerrel. Így láttunk pl. egy felvillanó műholdat (azt, amikor a napelemen megvillan a fény), meg egy űrállomást is. Jó, oké, hullócsillagokat is. Meg amúgyis élmény volt.

A gyerekekről nem is kell mesélnem, hát azokkal minden jóság megtörtént, ami csak megtörténhetett: strand, pizza, játszóház, óriásjátszótér, metrózás, holnemvoltpark, állatkert, nememlékszematöbbire.

Aztán hazajöttek a gyermekeink, és a csonka héten Laci vigyázott rájuk, majd utána elutazunk anyuval meg Misipapával (meg öcsémGabival meg Misibácsi lányával) amolyan nagycsaládi hosszúhétvégre a 4naposra.
Azután, hogy megfogadtuk július elején, hogy megy a halál még egyszer 300 km-et egy nyaralásért (ld. Bükfürdő), elutaztunk 320-at Erdőbényére.
De jó volt, mert ott ugye anyu volt a főnök, úgyhogy kérem minden meg volt szervezve:már odafele strandoltunk, és ott is mindenfélét csináltunk:
-libegő:



-bob:
(Öööö, szerintem élvezte. :D )



-átcsúszópálya (két hegy között).

Itt mi laza 3 órát unatkoztunk Gabival meg a kölykökkel. Pí aludt egyet, utána meg szétcincálták Gabi idegrendszerét. (A pályához ugyanis a lelkes átcsúszók- vagyis mindenki, anyámat is beleértve... :D - fellibegőztek, ott kivárták a sort, felcsatolódtak, átcsúsztak, megvárták a kabint, ami visszahozta őket, majd lelibegőztek.)




- meg várak (Boldogkőváralja, Eger),
- középkori étterem, melynek kézzel evős kultúrájára Eszterem csak annyit mondott: "Jó lehetett ez a közepekor, de jobb, hogy már nem ott élünk" (banyek, egyre nagyobb sznob a gyerek. )

Majd az utolsó héten most kipihente mindenki a nyarat, de mivel 4. hőségriadó... Vagy 5.? Fene tudja: még szombaton elugrottunk strandolni egyet Tiszakécskére a gyermekekkel hármasban (Laci aaaaz semmipízértsem).


Ha már utolsó napokban ilyen király idő van, hadd legyen jó a kölyköknek, nem? Este hazaérve átmostam a fürdőrucikat, strandtörcsiket ünnepélyesen elbúcsúztatva ezzel a nyarat.
Épp le is száradtak, amikor vasárnap reggel Imre (Eszti/Peti csoporttársa volt Viki oviban, sokat szoktunk együtt lógni velük), szóval rámdobott egy sms-t, hogy mennek aznap strandra egy másik családdal, csatlakozunk-e mi is?
Pffff.... hát erre mi a jó válasz?:
Mikor mentek és hova? :D

Ez az apának küldött  "Helló apa, de szar neked, hogy szolgálatban vagy vasárnap!" fotó.



Emiatt tegnap este fél 8-ra értünk haza. Akkor újra kimostam a fürdőscuccokat, újra rituálisan elbúcsúztatva ezzel a nyarat. ;)

Majd összecuccoltam Pí benticipő, ágynemű, tisztasági, kulacs, fogkefe-fogkrém, kitudjamikellmég cuccokat, hogy reggel ő már mint igazán kinyaraltatott gyermek, újra az óvodában landolhasson.
És ott landolt. (Eszti még hawaii, mert csak holnap indul a suli.)

Ki bírta egyszuszra elolvasni? (Nem, úgysem hiszem el, ugyanis a felénél én is meguntam . )
De ami tuti: állatjóvót! :D









2015. júl. 4.

Fog, szülinap, nyaralás

Jó, hát vannak események: Esztinek kiesett a foga, Pí betöltötte a 4-et, és nemsokára nyaralni is megyünk. Jó, jó, hát most mesélem!

Esztinek múlt héten kiesett a foga végre. Azért végre, mert ő a finom lelkével egy pillanatra nem rángatta, nem nyúlt hozzá, az a fog a végén már 90 fokban kihajlítható volt a szájából és már mindenki, aki látta, legszívesebben rántott volna egyet rajta. De nem.
Így egyszer végre kilökte nyelvvel.
Aztán persze jött a fogtündér. A fene akart fogtündérezni, dehát erről zengenek a 6 évesek az ovi udvarán, hát tetszik, nem tetszik, a fogtündér viszi a fogat.
Fogalmam sem volt mit hoz a tündér meg ilyenek (ugye ez már az a kor, hogy "bezzeg az én időmben!", szóval akkor még ilyen nem volt), úgyhogy nagyon ravaszul megoldottam, hogy értelme is legyen a dolognak: kapott egy nagyobb ajándékot az első fogért: méghozzá egy fogtartó dobozt, amit gipszből kellett kiönteni és ki kellett festeni. Nekem nagyon tetszett, úgyis annyi vacka van már, ez legalább el is szórakoztatja egy fél délelőttre, meg értelme is van.
Amely értelem azonnal megkérdőjeleződött, amikor Eszti meglátta reggel, elmondtam, hogy ebből fogtartó dobozkát lehet kiönteni, és akkor a valamirevaló 6 éves agyával egyszerűen megkérdezte, hogy de mit teszek bele, ha a fogtündér elviszi a fogakat?.
Ööööö....
Apa reagált, hogy majd ezentúl ebbe tesszük bele a tündérnek az elvitelre szánt fogakat, oszt csók. (Legközelebb istenemre pénzt kap a fogtündértől!)

KicsiPí meg betöltötte a 4-et. Ó hála érte! (Nem mindig vagyok ilyen pozitív, de megígértem magamnak, hogy szülinapi poszthoz nem írok semmiféle galádságot. "Dehogy minek kell kidobálni a medencéből a cuccokat az erkélyen?")
Egy vágya volt: a sárga mentő. Ezzel már szórakoztat hónapok óta. Hogy neki az kell. De érted, már van mindenféle szirénázós, nyomógombos, villogós jármű (igen, mentő is, de a sima fehér...)
De ez most éppen a sárga mentőbe lett szerelmes, hát ennek kell megfelelni.
És amúgyis olyan élményeink vannak a mentősök világából, hogy pl. amikor a szemészeten voltunk, rosszul lett valaki, és jött érte a mentő. Sárga mentő!
Apám, a gyerek olyan fejjel nézte 20 percen keresztül, amíg ellátták a beteget bent a mentőben, hogy a mentősök beszálltak a kocsiba, és az egyik mondta a másiknak Petire mutatva: "a kék nem kell, de a villogót indíts már be!"
Majd két nap múlva ugyanzet eljátszották a házunk előtt parkoló mentősök is, akiket Peti az erkélyen lógva bámult percekig, amíg el nem indult. És meg nem villogtatta magát. :)

Így aztán a szülinapja előtt pár nappal körbetelefonáltuk a családot, hogy na akkor vallja be, ki vett neki sárga mentőt. És persze anyuéknál már be volt szerezve. (Mert ők megkaparintottak egy olyat, ami szirénázik is, én csak a nemszirénázós pontos másolatot tudtam volna beszerezni.)

És lett boldogság:


Óóóó!


Úgyhogy kiesett fog, szülinap és még nyaralni is megyünk!
Azt nem mesélem mikor, de Bükfürdőre. :)

Jaahhaaaj a lényeg! Amikor Laci szülei jöttek megköszönteni volt finom gesztenyetorta. Meg gyümölcstorta. Ez a gyerek annyit evett, hogy már rossz volt nézni, és már a mama is csak minimálvékonyra vagdosa a tortákat neki. De csak ette, és ette és sokat na.
Izgultam én, hogy ha már így esett a történet, akkor egy kis kaki se jöjjön ki belőle este 8-ig, amikoris fürdés előtt... Lemértem! :D
Így hoztuk össze a 13 kilót! (Najó, 12,90, de az már csak egy deci víz, nem?)

És már hivatalosan is megkezdődött a nyári szünet! Hát nem nagyon örültem, hogy ügyeletbe kellett bezsuppolnom őket, de sajnos egyszerűen a 11 hét nyári szünet megoldhatatlannak tűnt. Végülis rendben túlélték a két hét ügyeleti csoportot, úgyhogy e héttől kezdve már végig itthon lesznek. Mert, én, óigen, csodás: egész júliusban itthon leszek velük. És még pedagógus se vagyok. Hát ez egy luxus! Ójeeee! És akkor majd minden nap posztolni fogok! (Nemám. ;) )

2015. jún. 15.

Évzáró, ballagás, balettgála, nincs menekvés: képek

Hogy is menekülhetne bárki is a fotóktól! Hát csak elballagott a nagyobb ded (már nagyon nem ded).  És olyan jó volt, mert volt ugye az évzáró műsor meg a ballagás, és rögtön egy körben két gyermek is szerepelt.
Pível kapcsolatosan komoly fenntartásaim voltak. Egyrészt asszem kb. 3 alkalommal volt ott délelőtt, amikor a műsort gyakorolták, másrészt meg ja, én is ott üldögélek, ammeg majd ott kint üldögél a széken meg műsort ad. Debiztoshogynem.
És de.

Valójában csak a legvégén jött oda beseggelni az ölembe (majd a mamáéba), de addig visszatartották simán odasúgva neki, hogy ne menjen.
Az nagy poén, hogy az összes, de az összes fotón valaki figyelemmel tartja. (Óvónéni, gyerekek.)

Szóval nagyon jó volt, mert eme jeles eseményre eljött Etumama meg Artúrkutyásmama is a Hajniékkal (meg persze mi is apjával), szóval tömegesen képviseltük a családot.

Eszti az remekelt persze. És Petikém is. Magához képest mindenképpen. :) Részt vett rendesen, énekelt, ment stb. És az a fekete ünneplősgatya rajta! Vááá.... Zabálnivalóvolt.


Azért a méreteket úgy érezzük.... 


És hát a szépségem. Az meg elballagott. Mondjuk sokat vigyorogtunk rajtuk, mert nagy sírás-rívással elváltak egymástól, hogy 6-an elballagtak, a többiek még maradnak, majd másnaptól kezdve ugyanúgy jártak még oviba. 


Azért elmondhatom, hogy nagyon elégedett voltam Peti első ovis évével. Kb. egyik parám sem jött be, szerencsére.
A legnagyobb félelmem ugyanis az volt, hogy nem fogják szeretni, mert ugye sokan nagyok és kicsiPí az meg 3 éves kiskolbász, az borogat, szétszed, nem hagyja játszani őket. De komolyan mondom, néha meghatódtam, amikor láttam, hogyan álltak hozzá... (Oké, ez nem nagy szám tényleg, mostanában kb. mindenen meghatódom, nyilván a korral jár. :D )
De ezek a nagyfiúk (pont a képen lévők pl.) mindig figyeltek rá, ha megérkezett azonnal futottak hozzá, meg simizgették, szóval hajjj..... Pont a ballagók voltak a nagy felvigyázói. A szülőktől is rendre megkaptam, hogy otthon ajnározták a gyerekek, hogy "decukiaPeti".

Egyik nap pl. befizettem valamit az óvónéninek a csoportszobában, amikor Peti kiszaladt a lépcső felé. Mire odaértem, 3-an voltak már ott a csoportból a gyerekek és kézen fogva hozták vissza, magyarázva neki a "Petike ezt nem szabad" szöveget. (Szemmel láthatóan nem először reagáltak azonnal. :) )
És a legszebb, amikor péntekenként 10 óra környékén vittem be  a csoportba a fejlesztés után, akkor általában foglalkozások voltak. Ezek azonnal megakadtak és a gyerekek Petire rohanva ölelgették úgy, hogy ő eltűnt a kör közepén.... Olyan szeretettel voltak iránta mindig.... Hát ne sírjak-e én ilyenkor? Brühühüüüü!

Különben meg volt az a bizonyos balettgála. Hát én igenis akkoris sírtam.
Hát az a kislány olyan kis édesbogyóka volt és szép és cuki és nyomta a kis balettcipőjében a balettot. (Jajj, mindjár sírok megint.)
És én annyira izgultam, hogy az a félig kiesőben lévő foga még ne essen már ki, amíg le nem fotózzuk a gálán. :D
(És még, hogy jajj, de félek, hogy nem úszom meg és el kell mennem vele egy balettelőadásra. Ezek tényleg ámulva nézik Petivel karöltve a Hattyúk tava youtube videóit...)


Szóval ez egy imádatos kislány. Kész.(Minnyásírok.)





2015. jún. 3.

Mindenféle jóság


Esztikém elballagott az oviból tegnap. Ajjjj, hát tényleg iskolába megy. Pedig olyan kicsi még. Ááá, ezt visszavonom, meggondoltam, el sem hangzott.
Fittyfenét kislány: szemtelen, visszadumál, minden megmagyaráz és amikor feladatmegoldós füzetet csinál, odavakkantja a kérdést: Anya, itt mi a felcsi?(Színezni. Köszi-puszcsi.)

Na itt aztán már nem kérdés, növekszik.

Píbádi, az életem egy pernahajder. Jól meg is dolgoztatott minket. Anyám most képzeljük el, hogy említettem ugye, hogy beteg lett, pünkösd hétfő után még kedden itthon nyaralt, hogy kontrollálja az orvos. Aztán jól meggyógyult.(Szegényem két körös antibiót futott.)
Majd szombaton Laci szolgálatban volt (hangsúlyoznám, hogy kb. 3 havonta 1* megy....), na és KicsiPí a 3 órás játszóterezés végeztével kitaccsolt a bokorba... majd a kocsimba (iszonyat buli, amikor én vezetek, Eszti fujjog, Pí meg rókázik ütemesen. Arról meg ne is meséljek, hogy utoljára 3 hete hányt be az autósülésbe, akkoriban, amikor hurutosan kezdett köhögni....).
Aztán este végig róka, én meg már kezdtem agyalni, hogy és ha éjjel gáz lesz? Mit csinálok a két gyerekkel?
De aztán pozitív voltam, mert a fene akarja infúzióztatni a 4éves gyereket, addig kortyoltatom, amíg bírom (mást tudtommal nem csinálnak a hányóssal.)
Aztán megvilágosodtam, hogy anno ezer éve én biza írattam fel hányóskúpot. És juhuhúúúú, volt a hűtőben. Óriási vállveregetést csaptam magamnak! (Tök emlékszem, hogy szívtam a fogam, hogy 2000-be került az a vacak. )
Aztán még vasárnap kókadt volt, így legalább apjával aludt, amíg mi Esztivel csajosban gyereknapoztunk. Jó volt!

Namegaztán a jóság.... Ma jelenésem volt a logopédusánál év végi zárás kapcsán.
Óóó! Nem hittem el mi volt ott! Óóóóó! Tényleg!
Az a nő olyanokat mondott, hogy óóóó... (Felmerült, igen felmerült, ahogyan szokott, hogy ez nem az én gyerekem, de következetesen Petinek hívta az elemzett kölyköt, úgyhogy szerintem de, az volt. :) )
Szóvalhogy mennyit fejlődött, milyen gyönyörűen tartja a feladathelyzetet, milyen szépen beszél. Szerinte átlagon felüli (!) a szókincse (aktív és passzív is) és érettebben használja a nyelvtant, mint a korosztálya (igen, ekkor már a pad alá voltam beesve a sokkhatástól). Rendesen kommunikál, nem csak beszél, persze a beszédhibái megvannak, de sokat erősödtek az izmai, r-et sokszor már pergeti meg úgy egyáltalán. És vegyétek tudomásul, ezt le is fogja írni! :D ( Hogy majd gyengébb napjainkon nézegessem. :D )
Ááá, felét sem hittem el, de azért a fele is boldogság!

Laciról is írnék, mert miért hagyjam ki (ugyanis mindjárt én jövök, egyetlen mondattal....). Öööö... mittudomén, szeretjük és kész. (Ja, biztos ő is, mert most kétnaponta biciklizik, hogy felkészüljön a Velencei-tóra. Hát mondtam jól is teszed, mert én egy centit nem fogok tekerni előtte, úgyhogy valaki készüljön, ha segítséget kell hívni. ;) )

Rólam meg annyi jóság, szemeket kinyitni!:

Endomondo: Your numbers for May
5.572 Calories - 11:10:56 Hours - 103,6 Kilometers

Runnig természetesen. Ahhh, na ki van elájulva? (Énénénén! :) )
(103 km-et futottam májusban összesen, nehogy valaki ne értse véletlenül. :P )



2015. máj. 20.

Csak úgy vannak a történetek

Múlt hét előtt hétvégén voltunk egy jót kirándulni. Mert ezek a kölykök már pont akkorák, hogy ha egyszer unatkozni kezdenek a lakásban, akkor ott kő kövön nem marad.

Így elmentünk gyermekvasutazni. (Ó igen, ez még éppen azelőtt történt, hogy az kisiklott volna és napokig nem közlekedett.... Mert szerencsések vagyunk. :) )
Aztán leszálltunk és túráztunk egyet.
Nos, kőkemény 3 km-et tettünk meg a két gyerekkel 1 és 3/4 óra alatt...

Szerintem ezzel be is lőttük idénre a dolog maximumát. :D (Pedig mi olyan sokszor mennénk ám Lacival túrázni. Node majd pár év múlva. Idénre azonban a Velencei-tó romantikus körbebiciklizését stabilan beterveztem!)

No. Vissza.
Peti, az 200 méter után már apa vegyél fel a nyakadba!. (Próbáltam segíteni a szitun, de nem lehetett: Nem akarok anya hátára menni, apa vegyél fel a nyakadba!).
Laci így kipróbálhatta 1 és 3/4 órán át, milyen lenne, ha 12 kilóval nehezebb lenne. (Ó, igen "nemakarokrólabeszélni" téma. Nézegettem a rövidgatyát Pínek a H&M-ben. Addig-addig nézegettem, amíg csak átkullogtam a csecsemőrészlegre. Aholis sikeresen megvettem egy 92-es kisgatyát. Ami lecsúszik a hasáról vazze...)

Node a kirándulás egyebekben nagyon jó volt, simán elmegyünk máskor is, mert a kisvasút útvonalán annyi minden van. Most a Hárs-hegy kört tettük meg, ami tök jó volt, hiszen körbe ment az út és volt két kilátó is közben.
És nagyon komolyan kiakadtam, mert én becsszó kigugliztam, felkészültem: a narancssárga csíkot kell követni. Kész.
Majd egy útelágazásnál Laci szóvá tette, hogy itt biztosan le kell fordulnunk a n.sárga csíkról. Én nem tettem volna. Vitáztunk egy kört, de csak lefordultunk. És ő nyert.
Mégis hasznos a kockafej a családban.... (Aki minden körülmények között ugye gps-szel közlekedik. ;) )

Verjük le a fáról lógó kukacot!


Levertük!


Ténylegkomolyan ott voltunk mi is Esztivel, de most apa/Peti voltak szépek a képeken. (Jaaaj, igen, azt a tököm napszemcsit hagyjuk, a nyári hajnali félhomálytól kezdve le nem lehet vakarni róla.)



Aztán utána a héten éltünk éldegéltünk úgy, hogy Píbádi mondjuk már olyan két hete köhögött. Nem durván, de éjjelente úgy furcsának éreztem a légzését. Így aztán, amikor múlt csütörtökön újra begyulladt (kötőhártyás) szemmel jelentkezett, és amúgy sem ment oviba, mondtam a dokinak, hogy csak hallgasson már rá.
Báááz, ilyet még nem láttam, kiderült, hogy full beteg, csak nem vettük észre! Hát ő ugye, ha a tüdőn a cucc, akkor kidől, elborul, fel sem kel. Most semmi, de semmi. Csak a fura légzés. És nagyon hangos volt már a tüdeje!

Hát ezt is megéltük!
(Oké, most persze rém bosszantó módon itthon nyaral apjával. Ugyanis tök semmi látványos baja nincs, remekül elvan, naponta kisír egy kakaóscsigát, és egy jó adag táblagépezést.
Különben Laci szórakoztatja lelkesen, ha tudnátok, hogy ezek hol nem járnak! Laci szerintem a város összes ingyenes gyermek-szórakozóhelyét felderítette : Auchan játszóház, Decathlonban felállított trambulin stb... Szép az élet, no.)

Azért a hétvégét meg Simontornyán töltöttük. Márti már ezer éve befűzött minket, hogy Esztit vigyük el, amikor a Vár-Napok lesznek. Nos, szerintem 6* megbánta a dolgot, amikor Eszti a délelőtt 10 órai indulás után még 17-kor sem akart hazajönni, mert olyan jól érezte magát. És mindezért kb. 30 dkg eperrel ajándékoztuk meg. Ha ezt tudom, legalább egy kilót veszek... :D
Majd Eszti bejelentette, hogy neki a Márti kéne keresztanyukának, majd érdeklődve megkérdezte, hogy akkor a Márti is jön-e az év végi balett gálájára. :D Szóval szerintem ő rendben jól érezte magát.

És boldoggá tettük Foltipajtit is. Pénteken gyorsan elrohantunk hordozóeszközért, nehogymár szegény egyedül sínylődjön itthon. Ha egyszer utazunk, akkor utazik a nyúl is....
Mártiéknak megvolt a deguk régi ketrece, így minden adott volt ahhoz, hogy velünk nyaraljon. És ha láttátok volna, hogy milyen szinten ugrott rá a pár napja kaszált szénára! Óóó, hát annyira, hogy hoztunk haza is egy vödörrel. :)
Dédik meg örültek nekünk, úgyhogy megint mindenki boldog. :)




2015. máj. 10.

Az 5. családtag

Bizony, már sokan tudják, hogy belépett életünkbe az 5. családtag.
Lord Multispringusz  Foltingusz.

Oké, csak Foltos. Nem valami fantáziadús név (Folti), de akié a nyúl, az nevezi el. És Esztié.

Hát persze, akart a halál nyulat!

Eszti kezdte el verni a balhét érte, hogy neki nyúl kell. Mondtam, ide nekem ne... De csak mondta, csak mondta, így számításba vettem.
Mittudomén, milyen az, így egyszer elmentünk a kisállatkereskedésbe Esztivel és leinfóztuk, hogyan működik a nyúltartás. (Felszerelés, tartása stb,)
Na mivel elég vállalhatónak tűnt, mondtam, hogy jóvan, tőlem számításba vehetjük.

Node apja? Az kiborult. Hogy ide aztán nyúl nem jön. Ide ne merjünk hozni egyet sem, mert adjuramisten megeszi pörköltnek!

Aztán kezdődött a fűzögetés. Ez abból állt, hogy csitítottam Esztit, hogy legyen esze, kicsit apának is át kell gondolnia, de attól csak ideges lesz, ha folyamatosan nyomja neki a nyuszi szöveget. Várjon egy-két napot legalább!
Aztán a másik oldalt csitítottam, hogy ugyan már, ez csak egy kisnyuszi, Eszti olyan kis bájos, lesz neki egy bájos barátja. Igazán nem olyan nagy ügy, hogy ekkora műsort kelljen neki nyomni!

Aztán eljött a csata pillanata, amikor a két ellenérdekelt fél (6 éves vs. 36) ordibálva megtárgyalták, hogy:
"Márpedig nekem nem kell nyúl! Vagy én vagy a nyúl!"
"Akkor költözz el apa! Nekem akkor is kell egy nyuszi!"
És egyéb színvonalon aluli párbeszédek...

És az eredmény?
Nyúl. :)



Node most komolyan, hát nem zabálnivaló cukiság?
Iszonyú édes kis jószág. Imádom. :)
Szerintem Laci is. ;)




2015. máj. 6.

Szokásos eklektikusság, mert itt már sosem lesz rend

Annyi minden jóság van.

Csak az a rettenetes időhiányom.... ó csak az ne lenne, hogy mindent elmesélhetnék azonnal!

Szóvalhogy letettem a közig. alapvizsgát. Persze ezt csakis úgy, hogy nem mentem el tanulni előtte x napot, hogy a melómat ne kelljen később pótolni, így a vizsga előtt minden szabad percemben elővettem az anyagot, és szívtam magamba a tudást. (Értsd leveskevergetés, esti olvasgatás stb.stb közben és helyett.) Vérlázító helyzet volt. (Főleg az esti olvasmányt ezzel helyettesíteni.)

Ennek megfelelően 1 teljes hónapig nem is vasaltam. (Oké, annyit persze nem tanultam, de nem vasaltam. Kész.)
Ezt onnan tudom pontosra, hogy az ágyneműket hó végén szoktam lehúzni. És már itt volt a soron következő ágyneműhúzás (hál'isten, ez most krepp.)

Szóvalhogy anyukámék itt voltak vasárnap Pí névnapját megünnepelni, és akkor úgy izééé..... hát ő számolta fel a vasalnivalóimat. (Ahogy szokta...) Ezt kapta tőlem anyák napjára. :D (Jó, virág is volt, oké?)

És akkor hogy pl. voltunk majálison. Jó, persze, ez pont nem érdekel senkit: "Kérek vattacukrot. Zöldet!" Hát meg ilyen izgalmak. Tipikus majálisos sztorik.


Jajj, és azt mondom én nektek, hogy KicsiPí határozottan szobatiszta!
Ezt is onnan tudtam összerakni, hogy egy hónapja aludt itt az öcsémGabi, és még nagy poénosan mondtam neki, hogy Petike éjjel ki fog caplatni hozzá a kanapéra. De ne aggódjon, nincs vele baj, bekucorodik és alszik, de minden másnap oldalbahugyozza a mellette fekvőt. :D
És akkoriban tényleg rendre bepisilt éjszaka. Csak már nem akartam pelenkássá visszaminősíteni akkoriban a sztorit, így alálepedőztem mindig a vízhatlannal.
Naés, most jött újra öcsémGabi, itt aludt és eszembe jutott, hogy ez már nem is téma. Úgyhogy juhhéjjj! Megszobatisztult ez is!

Jajj, és még Esztikém. Végre megjött a hivatalos és visszavonhatatlan és megfellebbezhetetlen: tanulói jogviszonyba keveredett az Ének-Zenei Általános Iskolában. Hát nagyon boldog vagyok! Merthogy ugye eddig hiába kérdezte mindenki, mondtam, hogy amíg papír nincs a kezemben, addig nem tudunk semmit biztosra. És már van papírunk is róla!

Meg jujj, hát nyertünk egy adag lóvét is! Márhogy mi jártunk a legjobban, hogy a 2-3 éve lejárt autóhitelünk után még hozzánkvág a bank egy adag lóvét. Tiszta jó!
(Na, nem irigykedni, a kazánunkra kimondták a halálos ítéletet. Az új kazán: 300ezer. Döbbenet. És ha szegény nyugdíjas vagyok? De most komolyan?)
A klímámról meg ne is beszéljünk. Óóó, de nagy volt a szám októberben! "Ki-nem-szarja-le-hogy-nem-működik-a-klíma?" Aztán, amikor tegnap a 200. kilométer után a kocsiból úgy szállok ki, mint az izé. A tavaszi légy asszem...
Emberek: rétegek olvadtak le rólam ma is az autópályán klíma nélkül! Rétegek! (Sajnos valószínűleg csak vízrétegek, a zsírrétegeken annyira mondjuk nem nyervékolnék. :) )

Na és erről jut eszembe! Milyen zsírréteg? ;)
Hát voltam egy futóversenyen szombaton. Mondjuk óénállat, utaztam érte 140 km-et. De mivel a kollégákkal álltunk össze váltóban lefutni a félmaratont, így tudomásul vettem: ezvan.
Nagyon nagy élmény volt: ugye egész szombaton szakadt az eső. Szóval az hagyján, hogy odaúton a zuhogó esőben nem bírtam megelőzni 4 kamiont (sorozatban mentek egymás után) 120 km-en keresztül (!), de a verseny alatt is úgy szétáztunk, hogy számomra új értelmet nyert a "bőrig ázni" kifejezés. Mindenesetre akkoris nagyon nagy élmény volt és magamhoz képest valami remeket futottam. (42 percet a 7 km-en- mostanában ennél amúgy gyengébb szinten nyomom.)

Nameghogy Petikém 7. hete jár óvodába (mínusz a múltkor 3 nap kötőhártyagyuszi, de azt nem számoljuk, mert nem a klasszik náthás-fulladós.)

Úgyhogy juhéjj, juhéjj, juhéjj!
Mindennek. (Na jó, a havi sorsjegyen pl. nem nyertem szerintem hónapok óta.)

Ui: Ja, de most jut eszembe, a múlt havin igen, egy 1000-t. :D




2015. ápr. 19.

Itt meg ott

Mivel illene kezdenem?
Mondjuk a Monster High sokkal! (Sokk, mint sokkhatás. :) )
Ó igen! Vagyis nem, nem akarok róla beszélni!
Na jó, legyen.
Értem én, hogy Ponyville-ből távozva kell valami új, de én leginkább valami átmenetre gondoltam. Winx Club stb.
Érvelni próbáltam Esztinek, hogy azok egyébként hullák, halottak, vámpírok és zombik (vagy mittudomén), és különben is így is 3 lámpával alszol, mert betojsz a sötétben a mese és a személyiségfejlődése kapcsolatáról, de egyetlen ütős érvvel ő nyert: Anya, ez a mese 6 éve aluliaknak nem ajánlott. És én már elmúltam 6.
Ez meg így van. Így elmentem az Alföldbe, mert névnapja lesz és mert ott most 40%-os leértékelésben lehetett beszerezni ezeket a töknemszép babákat. (Azért 10ezer egy ilyen baba, csak úgy borzadva mondom.) Hát most lesz ilyen is.
Aztán úgyis kinövi az egészet, gondolom.

Píről el kell mondani, hogy legutóbb már 4 hetet járt az óvodába egyhuzamban. Eddig még 3-at sem sikerült soha egyszerre teljesíteni, úgyhogy ez keményen új rekord! Hullámozzatok! Hullámozzatok!
Egyebekben jól megvan, köszöni szépen. Nincs is mit mesélnem, minden napra jut valami extrém. És ezek után, amikor a logopédusa rózsás lelkű kisgyereknek nevezi, akkor egyszerűen leborulok a székről. :D
De amúgy ez azért van, mert KicsiPí egyáltalán nem az a magában játszogató ded, és neki valójában tök mindegy, csak foglalkozzanak vele. A fejlesztéseken ezért általában elvan, mert ott körülötte forog a világ.


Aztán voltunk mindenhol.
Húsvétkor mamáméknál. Milyen szerencse, hogy van erre lehetőségünk (márhogy a gyerek térdig másszon a tyúkszarban), különben pont azt beszéltük többekkel, hogy sok gyerek már állatot sem nagyon lát. Én örülök, hogy az enyémek még igen.

Na ezek a tyúkok nem éheztek. 

Viszont Petit megcsípte az egyik (Anya, miért csípett meg a pipi? "Mert 25* mondtam, hogy amikor a tojást tojja, akkor ne tologasd ki fenekét a fészekből."), meg megkarmolta a macska is (Anya, megcsípett a cica! "Nem megcsípett, hanem megkarmolt, mert 25* mondtam, hogy amikor eszik, akkor pláne nem rángatjuk a farkát.") Nagy állatbarátnak néz ki a lelkem....

Aztán ennek apropóján gyorsan meg is néztük az új felsőlajosi állatkertet, ami nagyon cuki, sokkal hangulatosabb, mint a kecskeméti. És az, hogy kevesebb az állat, az senkit nem zaklatott fel, mivel ezeket a kölyköket ténylegesen kb. csak a láma meg a kecske érdekelte (mert azok eszik kézből a zoo csemegét.)


És tegnap meg a Tropicariumban voltunk, ami nem így volt tervezve, de a sors sodort el oda minket. Így hát mentünk és tök jó is volt! (Én a magam részéről teljesen elégedett vagyok a megyematricázással, mert így most bármikor felmehetünk Pestre, 1 óra alatt simaliba.)
Szóval a Tropicarium nagyon jó volt, tetszett a kölyköknek is. Boldogok voltak, amíg ott voltunk, meg amíg persze pizzát kaptak ebédre, majd utána -nyilván hálából- lenyomtak egy-egy sajátságos hisztit.
Na jó, értem én, hogy gyerekek, de amikor Eszti boldog a cápás állatkerttől, meg az ebédre beevett pizzától, akkor miért is kell a Campona közepén taknyanyálaegybe stílusú bömböléssel nemtudomásulvenni, hogy nem, most így hirtelen nem kap egy nyulat.
De komolyan, bőgésig hergelte magát, amikor eltalálta, hogy ő nyulat akar, mi meg pont nem raktuk zsebre egyet a kisállatkereskedésben.... Döbbenet! (Annyira nem ám, ezek az irreális témákon való őrülethisztériák napi rendszerességgel jönnek, általában estére időzítve. Ha nem alakul ki valami este 7-ig, akkor már meg szoktuk kérdezni, hogy te, Eszti ma nem fogsz bömbölni? :D
Jaaaj, különben nem gúnyolom, hát olyan édes, most képzeljétek el, egyik ilyen alkalommal, valami kőkemény hülyeségen kiverte a balhét és bőgött-bőgött világba. Aztán próbáltam megbeszélni vele valami értelmeset, hát azt mondta a lelkecském, hogy ő annyira szomorú, mert nem is tudja, miért kell neki minden nap nagyon sírnia, dehát kell! Hát mondom, jóvan, sebaj, akkor sírjál csak, majd megölelgetünk, ha már nagyon rossz, jó? Jó. :D)


Na így van ez.

2015. márc. 29.

Legyen valami!

Különben néha eszembe jut, hogy húú, ezt vagy azt elmesélhetném, de nem kell aggódni: a következő 10 percben már máson kattog az agyam.
Értem én teljesen. Végre kiszabadultam a rácsok mögül és rendszeres kapcsolatokat tartok fenn 100 cm felettiekkel. Így megszűnt az internetes közléskényszerem. :) De azért néha elnézek a blogom felé.

Az az igazság hogy sosem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de dolgozni jó. Oké, hogy természetesen soha, semmire nincs időm, a valahavolt barátaimnak már csak a monogramjára emlékszem és a porcicák száma a lakásban csak azért nem éri el a 15 éves statisztikai maximumát (nem, asszem ilyen szóösszetétel valójában nincs), szóval csak azért nem, mert Eszti imád spriccelni a portaszító spray-vel (nem hatásos.... ne vegyetek), és törölgetni.
De ezen kívül azonban teljesen elvagyunk.

Levizsgáztam (vagymicsináltam) jelnyelvből, nagy élmény volt, de tényleg. Én értem el a csoportban a legmagasabb %-ot (csak úgy bibibiiiiként mesélem), és úgy jöttem ki a vizsgáról, hogy ha kell, akár az "Anyám tyúkját" is eljelelem annak, aki kéri. :D

Na jó, persze annyira, de annyira elegem volt már az állandó pénteki Szegedre utazgatásokkal, hogy örömmámor volt, amikor most 3 hónapja az első pénteken végre nem utaztam sehova.
És naná, hogy gyorsan kihasználtuk a lehetőségeket: Lacival nagyon cselesek voltunk: ő szabit vett ki (mert amúgy 4-ig dolgozna), én viszont ugye csak 2-ig, így már együtt ebédeltünk és utána elmentünk szaunázni kettesben. Meg is állapítottuk, hogy szép az élet. Majd elrohantunk összeszedni a gyermekeinket....

Akik:

KicsiPí az egy őrület-ringlispíl, az a gyanúm, hogy ez már így is marad. Amikor meghúzódva megyek érte az oviba és H. néni rám se néz. Meglepődöm ezen, de aztán csak megkérdezem, hogy "Ma semmit nem akarsz mondani?" Ő vigyorogva azt mondja, nem, ma nem vesztünk össze. :)
Merthogy Petike néha nem alszik. És ez hagyján, de olyan szinten nyomja a műsort, hogy senkit nem hagy aludni, mert ő szórakoztatja a többieket. Nem kispályásan ám, ágyon ugrál, énekel és egyéb tevékenységeket végez, amelyeken az egész csoport gyerek remekül szórakozik, és amelyeket én aztán irulva-pirulva hallgatok végig, amikor elhozom őket az oviból. De mondom, ezt valószínűleg örökre meg kell szoknom. (Márhogy vár a pedagógus az ajtóban, hogy mit csinált aznap a gyerek. :) )

Itthon se kutya, meg kell hagyni: napi 3 posztot írhatnék róla. De lusta is vagyok erre, meg kit érdekel, hogy pl. napi rendszerességgel elkéri fogmosás után a kádban a fogkeféjét (elektromos), hogy ő egyedül is szeretné csinálni, majd 10 mp. múlva már nagy röhögés közepette a kukiját mossa vele. És egyebek. (Ez éppen fél órás történet megint, onnan jutott eszembe.)

Különben egy kis tapadókorongos ragacsgéza, hát nem nagyon lehet rá sokáig haragudni, az a nagy igazság. Annyira imádnivaló, hogy valahol elfelejti neki az ember az állandó kópéságát.

Esztikém meg egy nagylány. Nagyon nagy. Az hagyján, hogy két hét múlva íratjuk a suliba (természetesen "jól megfelelt" lett az eredménye, nem tud csalódást okozni.....), szóval elballag az oviból, amikor "dehiszen csak most született!"
Most éli a kaki-puki-nuni korszakát, és ha a lakás bármely pontján kiejtjük azt a szót, hogy szex, ő akárhol is van, kikiabálja, hogy hallottam ám!.
És ennek megfelelően felvilágosult is. Hát vért izzadtam, mire a sejtekig visszamenőleg elmagyaráztam egy 6 éves szintjének megfelelően a "hogyanleszakisbaba?" témát. (Még jó, hogy tök okos.)
Meg szerencse, hogy van egy öccse, aki igazán lelkesen megmutogatta neki a heregolyóit. Persze az említett öccs is ekkor szembesült a heregolyósággal, és utána napokig azt kiabálta mindenhol (értsd: a pékségbe belépve nem csókolom, hanem heregolyó és utána vad vihogás. Na mindegy, ő ugye ezzel jár. :D ).

Egyebekben Pí az elmúlt időszakban nyomott asszem 3 kör "egy hét ovi-egy hét betegség"-et, annyira gáz, de már apatikus a hozzáállásunk. Viszont Lacinak elfogyott a 42 nap igénybe vehető GYÁP-ja. Hát izé, kértünk méltányosságot, de passz, hogy mi lesz belőle.
Viszont én viszem a tavaszi szünetet, ami tök jó lesz remélem és elutazunk a dédihez.

Ja és lesz nyílt nap az oviban kedden. Hát biztos olyan jó lesz, hogy beborulok a pad alá.... (De nem, amúgy valószínű Peti még korából adódóan az ölemben fog ücsörögni, úgyhogy lehet, megúszom a  szembesülést. ;) )

Ennyi van most. (Úúúú, és a fejlécet sem cseréltem ki. Na majd talán áprilisban. ;) )

2015. márc. 7.

15/8, farsang, felvételi meg egyéb nyalánkságok

15/8 Óóó, ez is óóóó! 100 éve volt már de elmaradhatatlan történet a mi mindenféle évfordulónk. (15. sima és 8. házassági)
Aminek okán mi 2 hete kettesben töltöttük a hétvégét. Mondhatnám fellengzősen, hogy ahogy szoktuk. Meg hogy bibibiiii.
Hááát, az olyan jó volt, hogy hétfő reggel, mikor mentem valahova messzibe, a kocsiban szinte még hallottam a fülemben a szaunakályha kattogását!
Elemezhetném tovább, de sejthető: áááállatjjjóóvóóót! Kettesbenség, könyv, szauna, szerelem, szauna, jókaja, szauna és nyugalom. :) (Nem, futni nem jutottam el, mert valami béna módon a fitnesstermet nem lehetett 9 előtt kinyitni. )

Aztán vasárnap szedjük fel a gyerekeket Etumamától, aki megjelent az ajtóban: 40 fokos lázzal. Na innentől kezdve összekapkodtuk a cuccaikat és visszavonulót fújtunk, mert ez vazze tuti influenzás. Hát az volt.
Hogy az milyen módon történhetett meg, hogy az a kisfiú, aki úgy él, hogy egyszercsak azt veszed észre, hogy valahogyan már megint az öledben, karodban, hátadon van, és magad sem tudod hogy került oda, na ez a kisfiú megúszta. Pedig az influenza ugye fertőz már napokkal korábban is, de valami óriási mák és csoda folytán senki nem kapta el. (Anyu mondjuk mindenki helyett kidőlt.)
És azért a professzionális gyerekszórakoztatást megint űzték rendesen. Voltak pl. egy előadáson, a "Szépség és a Szörnyeteg"-et nézték meg. Petikém azóta, ha menyasszonyi ruhakölcsönzőt lát, kiabálja már, hogy "ott a Szépséééég!" . Valami legalább megragadt. :)

Noaztán. Volt a farsang is. (Lehet, hogy ez még előtte???)
Muszáj említeni, mert annyira cukik voltak. Persze Pí csak a farsangra ment be, mert pont beteg volt, de szerencsére éppen már abban a stádiumban, amikor már csak köhintése sem volt, csak amolyan "biztosamifix" alapon itthon üldögélt.

Nem voltunk túl fantáziadúsak. Eszti angyalka, Pí meg bandita volt. Csak amolyan mindennapos dolgok. :)


Jó, ez előző napi ruhapróba volt, mindenki megnyugtatásául közlöm, Petire adtunk zoknit, és Eszti is fehérben nyomta.


Kifejezetten büszke voltam magamra, hogy minimális kiegészítőkkel megoldottam a legényt, mert ő egyébként semmit nem visel el magán (kalap, álarc stb. ááá, kilőve...)

Aztán Esztikém elment felvételizni izé képességvizsgálatra. Annyira izgultam, pedig nagy a magabiztosságom. De ahogy néztem a gyerkőket (egy körben 6-an voltak bent), hát szerintem mindegyik tök ügyes volt. Kíváncsi leszek az eredményre izé javaslatra. Azt hiszem 3 kategória van: "nem megfelelt", "megfelelt", és "jól megfelelt". Vagy valahogy így, és a "megfelelt" azt gondolom meglesz stabilan.
Nagyon nem gondolkoztunk más suliban, szóval beütne, ha nem jönne akármi miatt is.

El is felejtettem, mit akartam még, de nem is baj, mert megyek és végre Stephen Kinget olvasok. Mert a múltkor is kivettem a könyvtárból 8 (!) könyvet. Ne kérdezze senki mireföl, de a wellness alatt elolvastam egy hosszút, meg az Adjátok vissza a hegyeimet! (De az rövid. És amúgyis mekkora szar ötlet volt, hát nem boldog órák könyve az! De csodás különben.). Azóta meg (igen, 2 hete!) majdnem minden este dolgoztam itthon, mert ez ilyen helyzet volt.
Hajajjjajj, nehéz az élet, bár érdekes módon annyira nem izgat, megtalálom benne, hol kompenzálom. Csak a könyvek miatt hát na, mert így nem tudok olvasni. De pénteken úgy döntöttem, hogy a hétvégén egy betűt sem fogok a munkára áldozni. Így marad King.Végre!

2015. febr. 19.

6.

Ó, az én drága kislányom, ó igen, ó 6 éves lett (ó tudom, hogy már majdnem egy hónapja.... :) )

Ennek szentelhetnék még hosszú ömlengő sorokat, hogy "hol van már az én kicsi babám?" (hát biza már erősen a múlt ködébe vész), de most is csak azért írok, mert egyesek már nem hagynak élni! :P

Noszóval Esztikém 6 éves lett, tisztára hihetetlen. Főleg hogy ez most tényleg már akkora gyerek, hogy az iskola kapuit veri. Jövő héten lesz a felvételi (oké, nem az, hanem izé..... képességvizsgálat, jóvan?), ének-zenei suliba pályázik, nekem nagyon tetszik az elgondolás, hogy ilyen jellegű általánosban alapozzon.

Annyira nem vagyunk nagy izgalomban emiatt, mert ő még mindig Miss Csoda, hát csak megfelel már oda!
A minap írta meg a difer-t az oviban (ez amolyan összetett teszt, ami a képességeket méri, 5 és 6 évesen csinálták náluk meg), ami annyiban érdekelt, hogy tavaly kérdeztem az óvónénit, "Jólett?" Ő meg: "Jóhát!" Ennyiben maradtunk, így adatokat nem tudtam pontosan.
De most úgy jött haza Eszti, hogy volt, amit nem tudott. Úgyhogy gondoltam, idén csak fokozott érdeklődést mutatok már.
Aztán H. néni mondta, hogy ja, tényleg volt valami, amit nem tudott 100%-ra, csak 98-ra (és ami valami 500-as kategóriás számokkal bíbelődés, hát miért is kéne tudnia).
Szóval a korosztályos átlag 75%. Ő meg 93%-osra csinálta meg. H. néni szerint nem fenyegeti túlzottan a tanulási probléma veszélye.
Hát bólogattam, hogy okos ez, ez ismert. Aztán megvállveregettem a gyermeket, mert hát azért mégis. :)

Aztán további fényezés:
Lassan véget ér az ovis úszás is, ennek pont ma volt a nyílt napja. Hát asszem vannak kommunikációs problémáink. A gyerek ugyanis szinte megtanult úszni. Azért ezen meglepődtem, mondtam is neki, hogy említhette volna ezt a tényt úgy mellesleg...
Óriási pozitív csalódás volt számomra ez az ovisúszás, mert így, hogy Esztinek már volt alapja (vízhez szokott és siklani tudott a kezdetekkor) és a haladó csoportba került, így eljutott oda a 10 alkalom alatt, hogy mellúszó kar- és lábtempó megy már (a lélegzetvétel még nem). Hát ez a gyerek egy csoda.(A lélegzetvételt meg nem is vették.)

Ja, hogy a 6. szülinap....

Akkora szívás ez a gyerekszülinap amúgy, hát szó szerint  egy hétig folyamatos buli volt. (És még így is sikerült megúsznom a gyerekszülinapi party-t, amik lassan divatba érkeznek a korosztályában. Volt már pár buliban, fel is vetette, hogy esetleg legyen már neki is, mondtam neki, ha ki akar nyírni, akkor legyen! Nem akart.)
Anyuék jöttek egyik hétvégén, sütöttem tortát. Két nap múlva volt az ovis szülinap, sütöttem tortát. Aztán utána hétvégén jöttek Artúrkutyásmamáék meg a Hajniék, és ekkor már rendeltem a tortát. Már meguntam a sütést....
Ráadásul én biza megtettem (Megtettem? Hát velem ez csak úgy megtörtént véletlen!), hogy az ovis szülinapra szépen becsomagoltam a tortát, mellétettem a gyertyákat, küldtem üccsit azzal a remek érzéssel, hogy de mekkora király anyuka vagyok.
És ez a meseszerű érzés úgy délutánig ki is tartott, amikoris Eszti hazajött, és azzal lépett be az ajtón, hogy De gáz vagy anya, csak 5 gyertyát küldtél be!
Óóóó, hát nem 5 éves vagy? :D
(Az óvónénik szerencsére jófejek, és végül a meseolvasáshoz használt gyertyát lőtték be 6-odiknak, ha már anyának ez ugye nem egészen jött össze.)

Van pár fotó is, ez a kedvencem, de jellemzően ez lett homályos.
Különben meg mindegy is, hiszen a fotók nagy részén az látható, hogy Petit kézzel húzom vissza az égő gyertyák mellőle (mert az ünnepeltté az első fújás), aztán Petit lábbal tolom ki a képből, hogy Esztit lefotózhassuk, aztán Petit a grabancánál fogva tartjuk, ne ő vegye el az ajándékot az ajándékhozótól. Szóval csak a szokásos. :)
Igen, Csirke öcsém értelmi képességei is ütik egy 10 éves szintjét. :D


És azért anyut pl. már kénytelen voltam felhívni, mielőtt megérkeztek délelőtt, hogy haladjanak már, mert Eszti addig sminkeli magát, amíg meg nem érkeznek... (Lakk, smink és csillogós harisnya nélkül nem lehet szülinap ugyebár.)


Hát ennyi volt a nagy 6 éves szülinaposság! Most már csak a 6 éves oltás van hátra. Hahahaaaa!

2015. jan. 30.

Ezt megint mutogatnom kell

Hogy folytatólagos legyen:
Igen, köszönöm a remek sztorikat, amiket írtatok nekem az "amikor én összetörtem a kocsit" témakörben. Egyrészt jól szórakoztam, másrészt meg a szomszéd tehene okán (vagyis dögöjön meg az is), meg is nyugodtam, hogy hát van ez így. :)
Kénytelenek voltunk Cascot kötni rám (Laci szerint kockázatos vagyok, nem is értem....), de így most egy kicsit nyugi van.

Közben jelzem, ez az 1000. bejegyzésem. Juhuhúú! :)

Aztán még. Végrevégre vége a 120 órás képzésemnek (ami kvázi a munkavégzésem feltétele volt.) Friss és meleg, pont ma vizsgáztam, és ez eddig egy rakat "csütörtök-péntek-szombat reggeltől estig Pesten" képzési nappal járt, úgyhogy nagyon megkönnyebbültem. Ma.

Azért persze sosem maradok buli nélkül: most minden pénteken jelnyelvi képzésre járok. Szegedre. Csak, hogy úgy egyszerű legyen az élet.
A jelnyelv egyrészt iszonyat érdekes dolog, és tényleg ezer pozitív dolgot tudnék mesélni róla, tényleg nagy élmény.
Másrészt viszont (amiért szóba hozom), emiatt nem tudom péntekenként Petit mozgásfejlesztésre vinni. Március végéig egyszer sem.
Laci nyilvánvalóan nem tud kijönni a munkahelyéről, hogy 9-10-ig elvigye Pít a mozgásfejlesztésre, majd utána leadja az oviba... Szóval ez egy kicsit izé.
De persze megbeszéltük a konduktorral, tök rendi nő amúgy. Vettünk óriás gimnasztikai labdát (mert éppen csak ez hiányzott már a lakásba :) ), és még bukfencezünk is ezerrel. Szóval kaptunk feladatokat, így kell ezt kihúznunk pár hónapig.

Node, tegnap. Ahh, el sem hiszem! Azt mondta H. néni, hogy a fejlesztős nő az oviban visszahozta a Petit a komplex fejlesztéséről (ezt szerencsére az oviban kapja, de pont emiatt ritkán tudok beszélni a vele).
Noszóval állítólag olyanokat mondott, hogy ő boldog lenne, ha csupa ilyen gyerekek járnának hozzá, mint a Peti (Ki ez a fiú? :D ), meg hogy semmi baj nincs vele, az értelme is rendben, nagymozgások terén sincs nagy hátránya (öööö??? Ki ez a fiú???) Hát hitetlenkedve hallgattam...
Kérdeztem is H. nénit, hogy de biztostényleg a Petit hozta vissza akkor? De nem volt mit tenni, igen. Róla beszélt. :D

És akkor ma felvettem ezt a videót. Oké, megint kakaóscsigaevés közben, de ő egyszerűen így szép. :)

Most ezután merje valaki azt mondani, hogy a bébi-táblagép egy hülyeség!
Imádja a nyomogatós vackokat icipicikora óta, és hát én spec. utáltam ezt a vackát is (nem, mintha nem tőlünk kapta volna), de tény, hogy van benne betűfelismerést segítő funkció, és tény, hogy a gép egyre gyakrabban mondja a "Rossz, próbáld újra!" helyett, hogy "Jó!"
Nekem ez a mutatványa most roppant tetszik! Szerintem okkal. :)


És, ha mindenki elájult, hogy csoda ez a gyerek, azért elmesélem, hogy ma ült uzsi közben az oviban és lazán bepisilt. Tök ezer éve nem történt már ilyen. És amikor megérdeklődtük, hogy egyébként ezt miért csinálta, azt mondta: mert most a gatyámba akartam pisilni. Hát, oké, kafa. :)
Csak azért mondom, hogy nem kell azt hinni, hogy fenékig tejfel az élet! :D

Különben meg biztosan tervezem, hogy jövök a blogom környékére mostanában. Hiszen a kedvenc kislányom nemsokára 6, hat, HAT éves lesz! Nem is értem, hogy. :) De buli lesz. Sok. :)

2015. jan. 11.

Hogyan kell boldog szülinapot okozni a kedvenc férjednek? (Értsük az iróniát a közlésben, jó?)

Vagy mondjuk úgy, hogy maximálisan emlékezetessé tettem a szülinapját. És ebben akkor még irónia sincs.
Összetörtem a kocsit.
Igen, pont a születésnapján. Mert az időzítéshez úgy értek. ;)

Volt csütörtökön az a szülinap, szépen eltervezve minden, hogy mit sütök, mit veszek még meg meló után, amikor délelőtt 9 táján aztán öööö... hát... izéé... no, összetörtem Yariskát.

Az úgy volt, hogy próbálom szépíteni a dolgot, de marhára nem lehet, konkrétan belehajtottam egy Volvósba, szépen balesetezve, ahogy kell. Annyi szépítést megengedek magamnak, hogy legalább nem fékezés nélkül. Mert a végén azért nagyon fékeztem. Dehát csattant.
Kivittem a Volvos jobb hátsó kerekét, meg mösziőYaris.... brühhh...  hát megcsúnyult, na.

Ennyi a rossz.

Ezen túl, azonban elővett a mázli, mint annyiszor, komolyan mondom, olyan szerencsém van. Eleve nem történt személyi sérülés, mindkét autóval tovább lehetett menni (hát a Volvóval nyilván a szervízbe rögtön...)
Egy velem egykorú srácot vittem el oldalról, apám egy rossz szava nem volt, egy fél megjegyzést nem tett, hogy csesszem meg vagy valami. (Én biztos ideges lennék, ha valaki belémjönne hátulról, hát azzal annyi macera van!)

Aztán a rendőrök pont arra jártak, és azok is huhhh. Adtak betétlapot, segítettek mindenben, a kocsimat szétszedték, hogy útközben ne hulljanak le róla darabok, meg megnézegették, hogy mehetek-e vele. (Ja, mert ez naná, hogy nem itthon, hanem Kiskunfélegyházán volt.). Ilyeneket mondtak, hogy "nem kell aggódni, bárkivel előfordulhat!". Érted?
Meg "jajj, ez a szép kocsi, de biztos meg tudják csinálni, szép lesz megint!".
És a végén sajnálatukat fejezték ki, hogy meg kell, hogy büntessenek, de majd alulról mérik meg az árát, jó? Komolyan álmélkodtam, hogy milyen kedves emberek ezek így reggel 9 tájban.

Így megúsztam 6 büntiponttal és 15ezer büntetéssel (50ezerig terjedhetett volna). A sztorit meg annyival, hogy tapasztalat. Tudtam, hogy kezdő sofőr vagyok, valami simán történni fog, de elég komolyan reménykedtem abban, hogy egyszer majd csak úgy leviszem a tükröt vagy valami kisebb balhé lesz. (Vagy ugye a gyorshajtás... Khmm...)
Hát jó, ez nem egészen jött, be, de ennél rosszabb is lehetett volna. Ezentúl érzem, hogy jobban fogok tudni figyelni (amúgy az volt a baj, hogy rengeteget mentem már, tényleg több, mint 6000 km-et, és sajnos teljesen megszoktam, hogy már tudom, hova kell menni. Ez meg kivételesen teljesen új hely volt, kerestem az utcát és nem néztem körül.)

Úgyhogy miután elment a kedves Volvo-s srác, akit elgyaptam, meg a kedves rendőrök, utána felhívtam az autószerelőt, de mondta, ha megy a kocsi és nem folyt el semmim, akkor karosszériáshoz menjek első körben.  És ennél a pontnál voltam kénytelen Lacinak a telefonban boldog szülinapot kívánva elmesélni, hogy mellesleg Yarisom kissé megsérült (csak mert nem volt karosszériás kontaktom, tőle szereztem).

Mázli ad.425: a rendszámom gallyra ment, és másnapra (!) kaptam időpontot az okmányirodába (oda kb. két hét amúgy).

Hát igen. Szerencsehegyek. De mennyibe fog ez kerülni? Az jujj.
De, aki összetöri a kocsiját, az kussoljon, úgyhogy szépen meghunyászkodva várom a végét. Nagy levegőt veszek, ránézek a számlára, kifizetem és elfelejtjük. (Igen, még mindig mázli, mert Zeusszal, akit ugye 6 évesen vettünk meg, Laci elment a szerelőhöz és annyira jó állapotban van, hogy az olajcserén kívül semmit nem kellett vele csinálni, így onnan megmaradt a szerelőre szánt pénz. Az most el is megy.)

Laci sem vészes, mire hazaért este, abszolút megértő oldalát vette elő, néha ugyan nem bír magával és tesz olyan kijelentéseket: hogy "na, neked pont olyan UAZ kéne, azt aztán törhetnéd!". Meg "ugye, csak volt honnan örökölnie a fiadnak a rontombontomságot?" :)  De ezen túl, ő sem vészes.

Bár kisebb konfliktunk azért akadt a fényezésen, mert ő nagyon úgy gondolta, hogy marhára nem kéne lefényeztetnem a kocsin a cserélt elemeket, mert "úgyis csak szétcseszed". És ezt még azelőtt mondta, hogy kiderült volna, hogy nem csak a lökhárítót, hanem a motorháztetőt is cserélni kell. Hát na, biztos nem fogok fekete lökhárítóval és motorháztetővel járni. Na!
De ez is csak 3 mondatos konfliktus volt.

Úgyhogy megvettem neki az ajándékát, és este még remek túrótortát is sütöttem, hogy azért elmondhassam, hogy valami hasznom is volt aznap. És kész.
Azért, amikor megkérdeztem Lacit, emlékszel, hogy tavaly a 35. szülinapodra mit kaptál? Akkor elgondolkodott egy fél percre, mire eszébe jutott: "ja, akkor mentünk el egy napra Visegrádra kettesben."
Mibe, hogy jövőre azonnal tudni fogja a választ a kérdésre: "Mi is volt a 36. szülinapodon?" ;)

2015. jan. 1.

Boldog új évet! Ha már itt vagyok január elsején

Kénytelen vagyok szilveszteres-újéves posztot írni.

Kezdem a 30-a éjszakával. Mert az aztán az igazi volt!
Feküdtem 22.30-kor. Eszti megjelent 22.45-kor, hogy fáj a füle. (Amennyi takony ebből a gyerekből kijött a napokban, hát nem is csodálkoztam rajta.)
Átfuttattam agyban, hogy igazából semmi baj, mindenki itthon van, bárki ráér majd vele az ügyeleten holnap fülcseppért sorban állni.
Le is fektettem. Persze Lacihoz. (Hát azért fájós füllel nem lehet ám saját ágyban aludni.)

Aztán újra jött 23.30-kor. Hogy de fáj a füle.
Mondom a francccc.... Kibattyogtam a konyhába, leszedtem a melegíthető zselét, megmikróztam. Bevittem a hálóba. Apja dünnyögött valamit, hogy ne keménykedjek, ő már egy fél órája megmelegítette a cseresznyemagpárnát, de nem jött be. Na oké, mértem ki neki egy csekély mennyiségű fájdalomcsillapítót és azzal meg a zselével a fülén visszafeküdt.

Aztán 00.15-kor jött Pí.
Pí azzal állított be a szoba közepébe, hogy sírós hangon megkérdezte: Eszti hol van? Betojok, de ez kifelé jövet lecsekkolta, hogy Eszti nincs az ágyában.... :)
Bekucorodott, node ő meg köhögött. Folyamatosan.
Egy fél óra múlva semmi nem változott, így megfutottuk vele is a köröket: orrszívás, Ventolin, köhögéscsillapító. Ezután el is aludt egy fél óra múlva.

2,5 óra múlva megjelent Eszti, hogy de neki megint fáj a füle. Mondtam apával közöld már, hiszen reggel van, és én nem aludtam még semmit (már nem szívesen adtam volna neki újabb adag fájdalomcsillapítót). Ő visszafeküdt, elaludt és 20 perc múlva elmúlt Pí köhögéscsillapítójának a hatása, ezért reggel 8-ig gyakorlatilag folyamatosan köhögve aludt mellettem.

Ezek után nem kérdés, hogy 31-én -miután fél tízkor este már kókadoztam a könyvem felett- tízkor csont nélkül aludtam. Kicsit megzavart az éjfél és egy óra közötti időszak (meg eközben Petikém is megérkezett mellém), de ezen túl reggel 8-ig összcsaládilag aludtunk.
Úgyhogy elmondhatom, hogy ejj, de jó volt a Szilveszter! :)

De ma kibontjuk a drágapezsgőnket este. Nehogy megmaradjonmá' véletlen!
(Esztinek meg egyelőre elmúlt a fülfájása a fülgyertyázástól, úgyhogy még az ügyeletet sem látogattuk meg.)

Azért a szokásos sonkás-sajtos-olívás szupervacsoránk kihagyhatatlanul megvolt. Csalódás, de a gasztrosznobizmusunkat sem csillogtattuk meg a szokott mértékben, mert nem az olasz sonkaboltban kötöttünk ki. (Egyszerűen olyan jól néztek ki a házi sertés finomságok, hogy úgy döntöttünk, mit nekünk napon szárítás! Jó lesz az füstölve is. :) )


És akkor így ma, a klasszik lencseebéd mellett levideóztam Pipikénk fejlődő zenei ízlésének tanúbizonyságát:


Az eredeti itt hallgatható.

Mondjuk ugyanez a téma, amikor azt mondja Peti Laci gatyaszárát rángatva, hogy apa-apa berakod a nemkérekmástcsakelégidőt? (hihihihi, mert apja nem egy Ákos rajongó, no), akkor az utóbbi csak a fejét fogja, mert szerinte ennél Pepp JingleBells mániája is jobb volt:


Igen, erre pl. karácsony este rátalált, és nem eresztette!
A megnyugtató megoldást az hozta meg, hogy Csirke talált neki egy 10 órás verziót a youtube-on. Hadd szóljon! :D (Ha ez a gyerek egyszer rákattan valamire, akkor hetekig megy! És a Jingle Bells előtt az egész decemberünket a Mennyből az angyal szőtte át. Szigorúan Zámbó Jimmy előadásában. Jujj. :D )

Úgyhogy Laci nem elégedett a helyzettel, de én sem voltam, amikor a kisédesszőkekislány meg egy időben folyamatosan ezerrel Sabaton-t énekelgetett.... ;)