2011. márc. 29.

Melléduma

Node kölök...

Oly szépen fejlődik a beszédkészsége: egész konkrétan elkezdett mellébeszélni...

De frankón!
Ezt figyeljétek!

Eszti, miért vetted le már megint a szemüveged?
Mert, meeert, meeeeert fiatal vagyok!

Aztán:
Ne csináld már lécci, most tényleg széttéped az újságot? Miért nem tudod békén hagyni?
Meeeert nagy a pocakom.

Telefonál a saját telefonjával. Hívja Donit (nem tudjuk, ki az, ezt ő találta ki, sokszor tárgyal vele a kádban is.) Szal:
Szia Doni!
Leveszi a telót a füléről:
Anyucika igazíts meg hajam fülemen! Megigazítom, teszek be egy hajgumit. Telefont visszateszi:
Nem tudtam beszélni Doni.

És akkor fegyelmezzek röhögve, vagy ne röhögjek vagy ne fegyelmezzek. Vagy hagyjuk az egészet! :D

Tűpróba

Tegnap úgy látszik afféle önsanyargatós napot kellett, hogy tartsak.

Reggel elmentem vérvételre. Ez a cukros vérvétel, ami azért gáz, mert nem az Izsáki úton van, hanem az SZTK-ban, így már hetek óta agyaltam, hogy oldjam meg Eszti elpasszintását, mert nem akartam magammal vinni. (Mivel reggeli után egy órával le kell venni a vért, és így babakocsival kellett volna elszáguldani rohamtempóban, meg "hol a lift, meg hol a vérvétel, meg Eszti maradj már nyugiban a kocsiban"...)
De aztán jött a megoldás!
Misi bácsi éppen Kméten ellenőrzött, így anyu eljött vele. Na mondom király, akkor csá, én már itt sem vagyok.

Persze későn indultak, addig én nem ettem reggelit, aztán utána baromi hamar ideértek (hamarabb, mint számoltam), így bezabbantottam a szalámis-szenyát és elrohantam vércsapolásra. Félúton eszembe jutott, hogy nem mostam reggeli után fogat. Affene... Sebaj, megoldom: van még talán két szem rágóm...
Aztán a táskámba pillantva megvilágosodtam, hogy igen, van is két szem rágóm, pont a vizeletmintám mellett...
Na ezek után maradtam büdösen... (Lehet ezért volt olyan nagyon nemkedves a vérvételes néni? :) )

De az SZTK-s körülmények rendesen elborzasztottak. Továbbra is két kérésem van odaföntre:

A) Istenem, add, hogy soha ne legyek beteg!
B) Ha már beteg leszek, add, hogy mindig legyen annyi zsém, hogy magándoki nézzen meg!

Iszonyat! Emberek hegyekben, az ajtók nyílnak, azokon neveket üvötöznek vagy sorszámokat, az emberek tülekednek, utálják a másikat. Én meg ott ültem bekucorodva a széken és vártam a megmenekülésemre. Aztán megmenekültem, aznapi első tű megoldva.

No ez le is zárult, hazajöttem, Eszti meg anyu persze egy percet nem voltak itthon, a városban lógtak. Jó is ez így!

Aztán délutánra volt egy fogorvos időpontom. Sima féléves kontrollnak indult, bár tudtam, hogy az egyik tömésem cseregyanús, mert mintha érezném. Aztán mire feleszméltem a fogorvosi székben, már egy injekcióstű állt ki a számból!

Először is a fogdokim új, ezelőtt csak a féléves kontrollokon voltam nála, nem tudtam mire számíthatok (konkrétan, pl. hogy szadista-e), amúgy meg szeretek a kezelések előtt egy egész napot azzal tölteni, hogy azon parázok, hogy jajmilesz!! Na most ez kimaradt, mert nem szarozott, kicserélte azonnal. Hát erre nem számítottam.

Deeeee, az új dokim egy csoda! Szeretem! Mert sikerült úgy megoldania, hogy semmit nem éreztem. Ráadásul ugye elspórolt egy napi parázást a dolgon. Király!
Így túlélve a második tűt is aznap elhatároztam, hogy nem leszek vénás drogos. Nem való az nekem!

2011. márc. 28.

Őrület elkezdve

Nehogy drága keresztanyám sokkot kapjon, hogy elvesztünk... :)

Szóval röviden.
Pénteken királyság, a szigetelősök a nap végén már rendesen az agyamra mentek. Ugyanis este 10-ig csinálták (nojóó, ez volt az ára annak, hogy egy nap alatt végezzenek). De aki engem ismer, az tudja, hogy 8 után már nagyon nem komálom az idegeneket a lakásban.
Ráadásul este 8-ig fúrtak is, szóval kb. attól rettegtem, mikor jön le valamelyik őrültenvisítós szomszéd balhézni (megjegyzem abszolút jogosan).
Node túléltük a napot.

A következő napok azonban azzal teltek, hogy kiötlöttük, hogyan tüntetjük el a nappaliból a fejemnyi nagyságnyi lyukakat a falból, amit szigetelés közben véletlenül átfúrtak. (És nekem híresen nagy a fejem!)
Háthoppá! Aznap még baromira idegesek voltunk miatta, ma már inkább örülünk, hogy a fúrós bácsinak nem sikerült teljes testével átesni a falon. Szóval cikivan kategória, mert a nappalihoz nem terveztünk hozzányúlni. Eddig...

Meg amúgyis a meló legalább egy héttel elcsúszik, mert az átok gipszkartont valamivel végig kell szántani, hogy festhető legyen, így halelujahh.

Hogy mi ezzel a baj? Hát a holnapi posztom tuti a sokkoló képek lesznek, amely a nappalinkat ábrázolja a maga széttúrt formájában (vagyis matrac a földön, és a szoba dugig a beépített szekrény tartalmával.)

De legalább Eszti élvezi! Imádja a felfordulás minden formáját!
(Én meg valami meglepő módon köszönömszépen jót alszom napok óta Laci mellett a földimatracon. Kicsit olyan főiskolás-nomád feeling (csak a sör hiányzik...).

2011. márc. 23.

Überzűrös, vagyis add hogy ennél nem lesz rosszabb a kétéves!

Így a közérdekű infók után eldicsekednék vele, hogy bibibiii, minden bizonnyal nekünk van a legzűrösebb, legellenállóbb, és lehisztisebb gyerekünk! Jelen pillanatban legalábbis!

Még csak pár hete kezdődött a nagyüzem, de Eszti iszonyat keményen nyomja.
A dirigálás hagyján, de olyan vad dolgai vannak, hogy behalok.

Én még azért gyűröm nagy levegővel, és rendületlenül magyarázom a "mit, miért, és hogyan (főleg: nem kéne...)", de az erőlködésem sokszor hasztalan.

Ugyanis:

a) verzió:
Amikor elkezdem elmagyarázni, hogy "nanemár". Hevesen gesztikulálva, bőgő hangon sikítja: anya ne beszéljen!

b) verzió:
Szimplán letojja, amit mondok (közben meg látom rajta, hogy veszi az adást, mert másfele néz, mit aki nem hall).

c) verzió (ami amúgy most már minden alkalommal jelentkezik):
A szemüvegletépés, mint zsarolási alap.

Boldogság a kétéves a háznál!
Pedig én azt gondoltam ám, hogy a dackorszakos hiszti olyan, ami a múltkor volt hetekig, hogy "eldobom magam, aztán bőgök, ha nem úgy van". De neeeeem, pedig így visszagondolva, az milyen szép élet volt! :)
Egy hónap nyugalom után a nyakunkba kaptuk ezt az új felállást.

A szemcsi-letépéshez egy minimális adalék: Szerintem tök vicces (szigorúan csak utólag.)
Akkor tépi le, ha összeveszik valakivel. De akkor már az első mondatoknál.
Mondom neki, hogy "héééé, azt nehogymááár", erre már le is vette.

Tegnap fürdés után éppen törölköztem, amikor bejött a fürdőszobába és megtette a vallomást:
Levettem szemüvegem.
És miért vetted le?
Összevesztem a lufival...

Szóval mit mondjak, olyan édes, így tartjuk a frontot azzal, hogy elmúlik, elmúlik... Majd... Valamikor... Mi meg simán túléljük... Valahogyan...

Lakásbontás

És igen! Eljött az idő, hogy újra szétszedjük a lakást!

Ahh, de nem vártam!

Szóval több okból is ki kell cserélni a szobákat. Mi ugyanis hálószoba gyanánt terpeszkedünk egy nagy alapterületű szobában, a kölykec meg egy miniben. Eddig nem is volt baj, de a kicsibe nem fér be még egy ágy (a hálónkba meg csak ne költözzön már be senki pluszban...)

Így szobacsere.

Előtte azonban nagy eredményeket értem el Lacinál a hangszigetelés ügyben. Aki ugye először "jó, jó nézz utána" hozzáállást tanúsította, majd a várható eredmény/ár arány kiderítése után heves tiltakozásba kezdett a dolog hallatán...
Háát ne mondjam, hónapok kitartó munkája kellett a megpuhításához. De végre ott tartunk, hogy pénteken jönnek a májsztrók és megcsinálják a kölyökszoba egy rétegű leszigetelését.
Én roppant boldog vagyok tőle, és neeem, nem érdekelnek a negatív vélemények a témában. Azt tapasztalom ugyanis, hogy igen megosztó téma.
De nem lehet nullára kizárni a hangokat utólagos hangszigetelésel, szal még én is izgatottan várom, hogy mennyit sikerül csillapítani a "megőrülök, hogy mit csinál este 10-kor" zajokból. (És porszívónak hangzik...)

Szóval csütörtökön kipakolás, pénteken szigetelés, aztán lelkes papa meg befűzve festeni.

És csak ha kész az egyik szoba, akkor esünk neki a másiknak (hogy legalább Esztinek kb. nyugta legyen.)

2011. márc. 21.

Zénó és a tojás

Megint sikerült belefutni egy olyan igazi, nemkétévesnek való mesébe.
(Ezen kívül már csak a Kisvakondnak a szüléses része a borzalmasabb. Hát azt hittem leborulok a székről, amikor megláttam. Na azóta elkerülöm rendesen...)

A "számítógépen mesenézés" fél órájában a mese.tv-n szokott Eszti megnézni ezt-azt.

Bele is futottunk Zénóba, akit amúgy nem komálok, de jól jön, mert csak 3-4 perces a mese.

No, Zénó és a tojásban a végén a tyúk seggéből hatalmas erőlködések közepette kijön a tojás. Húsvét alkalmából persze (no, hogy előtte miért kellett többek közt háromszög alakút tojnia, azt 6. nézésre sem vágom). Sebaj!

Szal a tojás küzdelmes erőlködésre kijön a tyúk tök szemből gyurmázott fenekéből...

...ééés Eszti már kérdezi is: Mi csinál a pipi feneke?
Há' mondom onnan jön ki a tojás. És ezután megpróbálkozom a lehetetlennel: megértetni egy kétévessel, hogy a tojás, amit ő elfogyaszt, az biza a tyúk fenekének produktuma.
És amúgyis percekig magyarázom a történetet - válaszolgatva a mitcsinál kérdésekre. Végül megegyezünk abban, hogy a tyúk tojja a tojást.

Én, mint aki jól végezte dolgát, boldogan elterülök a székben, Eszti elviharzik. Kérdezem tőle: Hova mész baba?

Eszti tojik tojást!


Hmm... asszem mégsem ment át a lényeg! :D

2011. márc. 19.

Kiskukacos

Tegnap este mindenki szívott!

Én elmentem a szokásos vizsgálatra a dokimhoz. (Aki azzal kezdte, hogy megkérdezte, hogy vagy anyu a műtét után, mire én csont nélkül beköptelek, hogy annyira azért nem pihensz, mert sétálgatsz... Heheheheee...)
De rendelési idő előtt 20 perccel érkezve már 8-an voltak előttem. Nekem meg muszáj volt kivárnom, mert az SZTK-ban csak így tudok jövő héten pecsétet szerezni. Barom egy rendszer...
Szóval tiszta ideg lettem mire bejutottam olyan negyed 7 tájékán. Kiolvasva addigra egy egész HOT magazint. (Há' nem volt más!) Uhhh... le is épültem a várakozási idő alatt rendesen...

Közben Laciék itthon szerelték a mosogatógépet. Röpke 4 órán át tartott és még Eszti is az ő nyakukon nyaralt (aki megjegyzem roppant mód élvezte a csavarok, csövek, szerszámok jelenlétét.) Szóval a kisműsor elképzelhető.

No, kismagzat jól van, mondtam dokibának, hogy ezúttal nem kell nemiszervet kutatni, mert már fel van térképezve a kiskukac.
Azért ő persze ránézett az UH-n és megmutatta.
Azt mondja, jó nagy van neki. Höhö, nézem én is, hogy jééé, látom! És az persze a lába volt... Tényleg le kell szoknom z UH diagnosztikáról!
De az orvos jól szórakozott, és le is mérte. Kerek egy centi! Ja,és ennyi a hír, mert más adatot nem osztott meg velem... :)

Amúgy sajnabajna most tartunk ott, hogy nem lesz neve, mert én tartom az Ákost, Laci meg előjött legújabban a Petivel. Szóval most ezen áll a családi dráma...
Ez ügyben én még a pénzfeldobásba is belemennék, de Laci szerintem még abban is csal. Így tovább várakozunk a közös ihletre.

2011. márc. 18.

Eszter, the boss

Volt már valaha kétéves főnökötök? Mert addig nekem ne ríjjon senki a saját 50 évese miatt! Becsülje meg!

A kétéves főnök egy rémálom!

Szoba közepe, és dirigál.

Az még hagyján, vicces is lehetne, de nagyon nem az, amikor látja, hogy az alattvalók csesznek azt csinálni, amit ő mond.
És akkor jön a móka-kacagás... helyett a hiszti-visítás-csapkodás kombó. (Nálunk természetesen már kiegészülve a szemüvegletépéssel is.)

Ez is hagyján, de egy csomó esetben az ember egyszerűen igyekszik elkerülni az ilyen szitukat. Klasszikusan még mindig szeretném néha a híradó egy 10 percét meghallgatni.
Node ezt a közben harci visítást rendező 2 éves főnök kislány nem segíti elő.

Balhé-elkerülési okok miatt van pl. az is (komolyan mondom, így leírva tök röhej), hogy ha 3-an jövünk haza, akkor:

Lacinak fel kell emelnie a lépcsőházajtónál a kapucsengő megnyomása miatt.
Majd le kell tennie, hogy a kinyíló ajtót ő nyithassa ki.
Majd fel kell emelnie, hogy a lépcsőházvilágítást megnyomja.
Majd le kell tennie, hogy a lépcsőn egyedül feljöhessen.
Majd fel kel emelnie, hogy a csengőnket megnyomja. (nem működik egyébként)
Majd le kell tennie, hogy a kulcssal a zárat piszkálja (csak mert nem fogja fel, hogy NEM ÉRI FEL kinyitni...), és így megyünk be az ajtón.

Ebben az esetben még az a szerencse, hogy velem nem próbálkozik be, mert én akkor sem cipelem a seggét, ha sikítófrászban tör ki a lépcsőház közepén. Ezt tudja is. (Velem amúgy egyéb szivatásokat rendez...)

Deee, azért el kell hogy mondjam, mennyire jól jön egy értelmes kétéves a háznál. Mondjuk, amikor ma pisilás közben vettem észre hogy nincs klópapír se a tartóban, se a tárolóban, és még zsepi sem a zsebemben.
Na akkor azért kb. 3 perc navigálás után sikerült szereznem Eszti által egy gurigával a szekrényből...

Így TheBoss ide vagy oda, még mindig a megtartására szavazok. :) (De azért baromira idegesít a dirigálása...)

2011. márc. 15.

Új gépállat - avagy a mosogatás boldogság!

Ó igenigenigen!
Ha minden jól megy, vettünk egy mosogatógépet.
Igen igen, mondhatnám azt is, hogy kaptam, mert eleve én hűtőt akartam, de Laci kijelentette: "az még működik! Kapsz egy mosogatógépet."
Én meg lássuk be, nem sokat tiltakoztam.

(Amúgy kedves tőle, hogy gondol rám. Menten el is sírom magam. Ugye Laci nem az a "kiporszívózzak helyetted Drágám?" fajta.
Az elmúlt napokban azonban egy csomót takarítottam meg főztem itthon (csak mert pont úgy jött ki.) Aminek az lett az eredménye, hogy elhagyta az alábbi mondat a száját: "Most már lassan abba kéne hagynod a házimunkát."
Én meg szolídan elrejtve a röhögőgörcsömet inkább csak mosolyogtam...
Mert remélem, hogy a szülésig gondolta... :) )

Szóval a mosogatógép onnan jött, hogy 0%-os THM volt a Tescoban az áruhitelre, és amondó vagyok, így érdemes beruházni. A havi 7500 Ft meg olyan lesz, mintha minden hónapban megbüntettek volna 2* a járdán parkolásért. Csak a végén lesz belőle egy mosogatógépem. Vaslogika emberek! Vaslogika!

Régóta téma ez nálunk, de valahogy sosem erőszakolódtam rajta (úgy vagyok vele, mint a nagy többség, hogy amíg nincs, addig nem hiányzik), de amióta itthon vagyok és naponta főzök igencsak látványosan megugrott a vízfogyasztásunk. Meg amúgy is idegesítő eset vagyok, mert főzök, főzök, és nem bírom, ha a mosatlan ott áll a mosogatóban, főzés közben is min. 2* elmosogatok és elpakolok. Az öblítésmentes állóvízben mosogatás meg mindig öblögetésbe torkollik, mert utálom nézni a tányéron csorgó habot (és elképzelve, hogy ezt megeszem utána).

Szóval az ideológiát már megkovácsoltam jó ideje!

Néztem is a neten, hogy mi a jófene kell ebbe a gépállatba.
De egy óra szemgúvasztás után elvesztem a dolgok között. Szóval úgy voltam vele- mivel 15%-os kedvezménnyel vásártam a DM-ben- hogy nem kérdezek: döntök.
Vettem sót, öblítőt és tablettát. Aztán a neten olvasgattam számtalan verziót, amelyek szerint most továbbra sem tudom, hogy mégis mit kell a mosogatógépbe pakolni, hogy nevéhez hűen mosogasson is... De még csak csütörtökre várjuk, addig meg kitökölöm. Vagy valaki elárulja nekem kommentben... ;-)

Érthetetlen, hogy a 3in 1 tabletta az öblítő és a só helyett van, vagy az csak úgy jobban hangzik, vagy a só/öblítő páros mellé nem is tabi kell, hanem por? És amúgyis he?

Úgyhogy, ha nem jönnék erre csütörtök után napokig, akkor mosogatok... :P

2011. márc. 13.

Jó idő

Amikor kisüt a nap, és itt a tavasz, és zöldellni kezdenek a fák és a nyílni a virágok!
Ohhh, akkor jössz rá, hogy a kölyködnek baromira nincs egy nyamvadt tavaszias ruhadarabja sem.
Majd amikor tennél érte kiderül, hogy boltok még nem kapták meg a tavaszi árukészletet...

Így énbabám továbbra is hógolyó formátumban nyomja az utcán...

Node ééén! Mázlimázli, nem is kicsi!
A torkos csüti után bizony már nem tudtam behúzni a télikabátomat. Így valójában nekem köszönheti mindenki a csodálatos, frissiben megérkezett tavaszt.
Mert csütörtök óta imádságok hegyeit küldtem fel, hogy legyen már jó idő, mert nincs egy rongyom sem...

2011. márc. 12.

Újabb hullám

Ami van:

Csütörtökön gyereklepattintva Torkos csütörtök. (Liberté, mint első osztály? Muhahhaaa... Laci szerint annyit fikáztam, hogy elmehetne Üvegtigrisnek. Nem is mennék bele a részletekbe, mert elvinne két oldalt.)
Persze Eszti mindeközben a mamáéknál bontotta a házat, mi meg azért a kajám ellenére jól éreztük magunkat.

Aztán, ami még "remek": újra előjött a hisztériahullám. Most már hóttuti, hogy énkölyköm biza hullámmozgás-szerűen működik a témában.
Ugyanis, amikor megkapta a szemüvegét, nagyon figyeltünk rá, hogy maxihiszti esetén, nehogy letépje. Figyeltünk, figyeltünk, csakhogy nem volt maxihiszti. Csak a lájtosabb akaratosság. És ez már egy hónapja így ment.

No aztán most felverődtek azok a hullámok. Kb. egy hete újra hajhullásos fázisba kerültünk tőle. Ami az én terhességtől megdúsult hajamnak nem nagyon árt, node Lacinak... Nem kéne már...

Kértük is kölykecet egy- egy hiszti alkalmával, hogy ugyan legyen már tekintettel ránk, és tegye már meg, hogy:

a) abbahagyja,
b) megmondja, mi a fene baja van,
c) vagy esetleg elmegy máshova bőgni, hogy legalább halljuk a Híradót...

De nem, kiborul valami überbaromságon, és bőőőőg, bőőőőőg, bőőőőg. Szigorúan a mi környékünkön (általában valamelyikünk nyakában). Úgy frankón 10 percig.

Így most heves várakozásban telnek napjaink, mikor lesz végre leszállóága az újabb hisztéria-rohamnak. (Amúgy meg fogjuk be, hiszen egy hónap simán nyugis volt.)

2011. márc. 9.

Gyereksereg

Tegnap a "király nap" kategória volt: Esztiék újra bevállalták a kecskeméti utat (nem győzök emiatt mindi boldogoskodni). Szóval vendégeink voltak!

Adri/Olivér tesók személyében betekintést kaptam a "milyen az élet két gyermekkel" örök kérdése mögé. És igen... Huhh... Sejtettem én!
De ahogyan Eszti nagy bölcsen megjegyezte: "már nem lehet visszacsinálni". :)

És ez így is van. Mert igen, miután másfél óra alatt megetettük a kétéveseket és magunkat, anyákat, majd gondoltam lehuppanunk egy kávéval, akkor jöttem rá, hogy bakker, Oli még nem evett... Szóval komolyan számon kell tartani, ki mikor mit csinál.

De ahányszor elnéztem azt a cukorbéka, állandóanvigyorex Olivért, azt mondom, hát, jó legyen. Majd max. csinálok listát a napközbeni teendőkről, ha odajutok... :)



Noés a csajok. Ajajjj! Azok annyira, de annyira édesek voltak. Jóvan, persze mindig ezt mondom, dehát tényleg így van!
Képesek voltak csajosan összeverekedni a hintalóért, majd sikítozva kergetőzni a konyhába ki, szobába be. De a legjobb persze, amikor berohantak a konyhából a hálószobába, és nagy csendben, elbújva a békésen eszegették a konyhából becsempészett játéknak kirakott száraztésztát... Mondom én, hogy cukik voltak!

Persze képesek voltak az utcán egy fél perces Olis babakocsi-igazítás közben motorostól kikerülni a látótérből. De azért meglettek...



Egyébként még pár kép:

Azt nem fotóztam le végül, hogy gyűrte szegény Olit Eszti... Nem is tudtam, melyiket sajnáljam jobban: Olivért, aki már menekült, ha meglátta Esztit közeledni, vagy a "megvígasztalom babát" Esztit, akit úgy kellett levakarni szegény kissrác nyakáról a nagy szeretete miatt. (No jóó, Oli nyert, de csak mert fiatalabb.)

Najóóó, akkor cseréljünk könyvet!




Nemááááár!!!


2011. márc. 5.

Akció akció hátán

Eszti hamar tett róla, hogy ne a csúnya büntetéses negatív poszt viruljon a lap tetején...

Ma suli.
Az ilyen szombatok majdnem mindig abból állnak, hogy elmegyek reggel, és amikor délben hazajövök, akkor apja nagy lelkesen meséli, milyen kis édes volt Eszti, minden zökkenőmentes és amúgyis.
No, ma nem egészen.

Hazajöttem. Már a fejükön láttam, hogy akció volt.
Eszti -aki a bűnbánásról még nemigen hallott-, éppen tolta befele az ebédet.
Meglátva, hogy hazajöttem, már boldogan kiabálta is ki a konyhából a nap sztoriját: apa mérges, megettem a dm-es krémet.
Huhh, a történet eleve jól kezdődik...

Laci küldött erről sms-t - és nagyon boldog vagyok, hogy ma itthon felejtettem a telómat, mert asszem ideges lettem volna.

Az sms ugyanis így szólt:
"Mi a teendő, ha 2 perc alatt megevett egy szőlőzsírt és azt mondta, ki volt száradva a szája?"

Annyira kellett röhögnöm, hogy nem volt valami hiteles a szidás. A Labellóban maradt még félig, de szét volt mancsolva az egész. Azt nem tudja megmondani, evett-e belőle, vagy csak szétkente, de nagyon nagy a hiány, így gyanítom, hogy evett is.
Ráadásul baromi jól szórakozott rajta... (és volt képe lefekvéskor kérni, hogy a másikkal is kenjem be a száját... Na persze gyerek, asszem hidratálva lettél ma rendesen!)
(Egyébként egy időben állandóan nyalogatta a száját az utcán és nagyon ki volt száradva, innen ismeri a Labelló tartózkodási helyét és a kenegetések módját.)

Aztán nem ért még véget a délelőtt...
De asszem nem mesélem el teljes részletességgel:

Gyerkőc bekakilva, majd pelenkázás közben caros seggel kiabálva, hogy még kell kaki, majd ugyanilyen minőségű fenékkel biliért rohanás a másik szobába és 15 perc rajta ülés után persze semmi. Majd az egész betetőzéseként: nem kell pelenka, bugyipelenkát veszek (mert azt mondtam neki ezer éve, hogy akkor kell csak bugyipelenkát használni, ha már bilit is fog. Na ő ezt az időt elérkezettnek tekintette.) Laci meg: "azt sem tudom, hogy kell felvenni a bugyipelust, hagyjuk már!"
És hát Laci meg a gyerekkaki nem felhőtlen viszonyáról nem kell regélnem ugye? :)
Szóval csoda, ha a "kakisseggű pucérgyerek a nappaliban" tájkép után egyáltalán elenged legközelebb is suliba...

2011. márc. 4.

Legatyásodva

Ódejóó, hogy elmentünk wellnesselni!
Tudtam én, hogy mikor megérkezik a GYED utáni első GYES... Hát, az szomorú arcot fog eredményezni.
Node adóváltozások ide, gyerekek után járó kedvezmények oda: legnagyobb örömömre ezek által pont pótolva lett a kieső összeg. Így kb. annyi a bevételünk, mint eddig volt. Na eddig az örömhír!

A gatyásodás kezdődik egy 75 rugós gázszámlával, folytatódik egy nyaralással, majd megübereltük egy elmaradt tandíjjal és rezsi fizetéssel.
Így ebben a hónapban kemény gatyafelkötésre kell kényszerülnünk.

Ami miatt a poszt keletkezik, az a "gatyásodási mutató" növekedését okozó további tényező:
és egyben mély felháborodásom, amelyet a közterület felügyelők váltottak ki. És ezt okulásul írom le minden kecskemétinek.

A) sztori: tegnap a szabályosan parkoló, bérlettel ellátott kocsinkon ott a büntetés. Egy fecni, az is szétázva, miszerint 3 rugó a bünti, majd küldik a csekket.
Én már akkor idegbeteg lettem, mert az tiszta sor, hogy az ilyenekkel nem lehet harcba szállni semmilyen igazságtalanság miatt, mert nem éri meg a befektetett postabélyeget sem. Na én ideges, Laci nyugodt. Csak tévedés lehet.

Ma felhívtam őket, hogyivanez.
És bakker, nem hittem el: szerintük mi a járdán szabálytalanul parkoltunk (illetve pontosítok: rálógott a kocsi orra a járdára. És nem lóghat rá. Egyáltalán.) Hihetetlen mély dühöt éreztem - már ezer éve nem voltam ilyen mérges. Heee???

a) Nincs rendes méretű parkolóhely. Máshogy nem lehet parkolni.
b) Évekig sokszor nem tudtam kijönni babakocsival, mert nem fértem el a kocsiktól, ezért Laci mindig ügyel arra, hogy a járdán el lehessen férni.
c) Amúgy meg igen, tényleg hosszú a kocsi eleje (de vazze, nem egy limo, csak egy szimpla Seat! , és valószínű tényleg szabálysértettünk. Mint mindenki más. De nincs más lehetőség!
(Faszikám erre olyan okosságot mondott a telefon végén, hogy parkoljunk párhuzamosan (kisebb lincsveszély a többi lakótól...) inkább kevesebben férjenek (negyedannyian), de azok szabályosan parkoljanak.
d) Az összes kocsinak belóg az eleje, és a kereke sokszor a járdán van. Cetli csak a mi kocsinkon volt.

Fájfáj, és nem a 6000, amit hirtelen buktunk. A legkevésbbé sem. Hanem az, hogy alapvetően szabálytisztelők vagyunk (bár egyszer zúztunk már be egy 40-es táblába 60-nal vagy ilyesmi), és amellett, hogy jogos a dolog, szerintem egy figyelmeztetéssel is megúszhattuk volna.

Nojóvan, dühöngtem egy kört magamban. Sírtam is végtelen dühömben. De vége. Benyeljük.

B) sztori: 5 perccel a telefonálásom után jön Laci, hogy nem fogom elhinni, de ma is ott a cetli. Egy újabb 3 rugós bírság...
Újabb telefon, újabb fölösleges pénzpazarlás, Laci is telefon, újabb pénzpazarlás. Mert megmagyarázzák. Tegnap is bünti, ma is bünti.

De eddig nem volt baj? Most meg egymás után két nap is?
És továbbra is fenntartom, hogy a ház előtt nem tudunk parkolni máshogy. Csak ha a kocsi eleje rálóg.

Én mostanra megnyugodtam, most Lacinak fáj ez az egész. Vettem neki egy meggyes-mákos túrórudit, hátha megnyugszik.

Úgyhogy ezek után mindenkinek üzenem, nehogy rálógjon a járdára, mert ezek egyik napról a másikra csont nélkül büntetnek. (És szerintem utaznak is rá...)

2011. márc. 3.

Noés a képek


Hmm... Jóvan, nem egy Vogue címlap, de elmegy...




Gyerünk lift, haladjál!










Újra itthon

Hazajöttünk, mindenjóvolt.
Azért képes beszámoló nélkül persze nincsen megúszva a dolog.

Szóval Eszti imádta az egészet. Teljesen fel volt pörögve a "nyaralástól". Nagggyon cuki volt. Bár kezelni okosan kellett, mert első nap még fasza volt a svédasztal, vacsira halat evett párolt zöldséggel. (Ómicsoda boldogságez!)
De már másnap ebédre rájött, hogy van itt minden más! Van olikabogyó, meg mozarella, meg jubuka. Így kb. mást nem is volt hajlandó enni.
Reggelinél kb. a 2 havi virslikvótáját lőtte el. Megígértem magamnak, hogy ehet amennyit akar, nem számolom, nem számolom, hadd egyen... (de 3,5 darab volt...)

A pancsolásból csak úgy tudtuk kikönyörögni, hogy gyere, átöltözünk, és megyünk a játszóházba. A játszóházból meg úgy, hogy gyere, megyünk pancsolni. A köztes dolgok nem érdekelték. (Mint reggeli, ebéd és társai...)

Szóval nagyon jó volt látni a boldog fejét. A miénket is biztos jó lehetett, főleg, hogy a reggeli után a szobába visszaérve 5 percet nem ülhettünk a fenekünkön, mert a kölyök konkrétan pucérra vetkőzött és riadt "hol van úszópelenka" felkiáltásokkal pakolta a böröndünket... Mertmostazonnal mennikell!!

Node tegnap hazajöttünk, még lefojtottuk a kikapcsolódásunkat egy laza, jól megérdemelt, ingyen Frei kávéval. És az enyém világraszóló volt. Chilis. De rendesen, nem csak úgy lájtosan, mint a chilis csokijuk... Tetszett.

Szóval élmények megvannak, ma éjszaka mindenki külön szobában aludt (csakhogy tuti kipihenjük a wellness fáradalmakat.) És az élet megy tovább.

És ha valaki Szarvasra menne pihenni, a Liget hotel szerintem nagyon kafa hely, csak ajánlani tudom. Kicsi ugyan, de megvan minden, ami kell. És sokkal kedvesebbek az emberek, mint pl. a Karos Spa multiméretű szállodájában. Bár mi azt a helyet is komáltuk.

2011. márc. 1.

Évfordulós-romantikus-wellness...

Amely szerintem minden, csak nem romantikus, Laci szerint meg minden, csak nem wellness. :) De ne értse félre senki, kösz, jól elvagyunk!

(Kb. így: Menjünk pancsolni! Most nem megyünk, várjuk meg apát! Menjünk a másik medencébe! Kérem a labdát! Kérem a bálnát. Hol van apa? Szallonnázik (szaunázik). Apa visz pancsolni. Éhes vagyok. Vacsorázok. Mit eszel? Virslit. Na az nincs, majd reggelire tuti lesz. Halacska jó lesz? Nem jó. Megeszed? Megeszem. Ne tömjed be egyszerre! Ne köpjed ki! Apa vidd el, amíg eszek. Még eszik Eszti. Mit eszik? Zöldet. (salátalevél) Jóegyed, csak mi is hadd együnk már apával, jó? Nemjó. Szóval szép az élet! :)

Azt már a vacsoránál leszögeztük Lacival teljes egyetértésben, hogy két gyerekkel hóttuti, hogy már nem jövünk el wellnesselni. Még ez az egy is kemény! (De az az egy legalább imádja a szitut.)

Node az alvás.
Én szeretem imádom a Lacit, de vele aludni (módosítok: bárkivel is). Hmmmm... Az nemolyankirály. Igazából az lenne a legfrankóbb, ha a férj-feleség külön szobában alvása társadalmilag elfogadott lenne. (És itt inkább a lakások felépítésére gondolok. Milyen jó lehetne minden lakásban két mini háló...)
És neeem, Lacival semmi gond. Minimális szinten horkol, kb. mint minden 2. férfi -hacsak nem mindegyik. Node én erre csont nélkül ébredek. Alvás terén vagyok a leghisztisebb: zavar a hang, a beszűrődő fény, és egyébként is minden. Füldugó a minimum éjszakára.

Na ez a bevezető.
Bónuszfeltét: Esztivel soha nem aludtunk még egy szobában, így igazán remegve vágtunk bele a "márpedig-mi-akkoris-együtt-megyünk" wellnessbe.

Kölykec berakva a kiságyba. El is aludt röpke 3/4órás folyamatos dumálás után.

Iccaka:
Felébredek. Laci horkol. Kölök szól? Ja nem. Oké, alszom tovább.

Felébredek. Laci horkol. Pisilnem kell. Áááá, kibírom. Kölök szól? Ja, nem. Oké, alszom tovább.

Felébredek. Laci horkol. Pisilnem kell. Kibírom. De mi van, ha még csak hajnal kettő? Akkoris kibírom. Kölök? Neeem, az alszik. Oké, alszom tovább.

Felébredek. Pisilnem kell. Nem bírom ki reggelig. Elindulok a vélt jó irányba. Belerúgok egy papírszatyorba. Bekapcsol a WC szellőző. A pecsába. Be nem megyek, amíg az zúg. Így is necces, mert Eszti az ajtó mellett alszik.
Na jóóó, kivárom. A töksötét szoba közepén állok vagy 5 percig, mire végre elhallgat és rájövök, hogy valójában a fejem fölött zúgott a fűtés, nem a szellőző.
Bemegyek, pisi, visszafekszem minden oké, mindenki alszik. Király!

Csak én nem. Világosodik. Akkor lehet már vagy hajnali 6. Oké. Nem alszom, nézelődök. Eltelik már vagy egy óra. Felkelek, megnézem Laci karóráját, bakker még csak fél hét. És megint pisilnem kell.

No nem, ilyenkor már nem megyek el. Most voltam, tuti csak icipicit kellene. Annyit meg nem ér az akció. (Laci a múltkor amúgy is nagy leleményesen beazonosította az egyik reklám alkalmával, hogy nyilván az éjszakai sűrű vizelési ingeremet prosztata-problémák okozzák...)

Jólvanjólvan, nem pisilek. És király: érzem, hogy zuhanok alfába. Minnyá elalszom. Kölök szól? Nem, az nem lehet, még csak fél 7. De ő az... Alfából ki, bétába be. Elhallgat. Vissza alfába.
Mielőtt elaludnék: kölök szól? Paff igen, és azonnal aktív a "Télapó kisfiú vagy kislány" témájú filozofálgatást indít a kiságyban. Igen, ma korán kelt. Én is.