Őrület elkezdve

Nehogy drága keresztanyám sokkot kapjon, hogy elvesztünk... :)

Szóval röviden.
Pénteken királyság, a szigetelősök a nap végén már rendesen az agyamra mentek. Ugyanis este 10-ig csinálták (nojóó, ez volt az ára annak, hogy egy nap alatt végezzenek). De aki engem ismer, az tudja, hogy 8 után már nagyon nem komálom az idegeneket a lakásban.
Ráadásul este 8-ig fúrtak is, szóval kb. attól rettegtem, mikor jön le valamelyik őrültenvisítós szomszéd balhézni (megjegyzem abszolút jogosan).
Node túléltük a napot.

A következő napok azonban azzal teltek, hogy kiötlöttük, hogyan tüntetjük el a nappaliból a fejemnyi nagyságnyi lyukakat a falból, amit szigetelés közben véletlenül átfúrtak. (És nekem híresen nagy a fejem!)
Háthoppá! Aznap még baromira idegesek voltunk miatta, ma már inkább örülünk, hogy a fúrós bácsinak nem sikerült teljes testével átesni a falon. Szóval cikivan kategória, mert a nappalihoz nem terveztünk hozzányúlni. Eddig...

Meg amúgyis a meló legalább egy héttel elcsúszik, mert az átok gipszkartont valamivel végig kell szántani, hogy festhető legyen, így halelujahh.

Hogy mi ezzel a baj? Hát a holnapi posztom tuti a sokkoló képek lesznek, amely a nappalinkat ábrázolja a maga széttúrt formájában (vagyis matrac a földön, és a szoba dugig a beépített szekrény tartalmával.)

De legalább Eszti élvezi! Imádja a felfordulás minden formáját!
(Én meg valami meglepő módon köszönömszépen jót alszom napok óta Laci mellett a földimatracon. Kicsit olyan főiskolás-nomád feeling (csak a sör hiányzik...).