2014. júl. 31.

Lehet, mégis én vagyok az anyák gyöngye?

Laci elutazott. A -nála már hagyományosnak mondható- 3 napos Szelidi-tavi partyra.
Így én elindítottam a "3 napig egyedül a gyerekekkel" élménycsomagot. Úgyis olyan jól bírom az ilyet mostanában.

Délután még elugrottunk Esztivel csajosban, kettesben, hogy feltöltődjön. (Nohát ez is. Édes, cuki aranyfalat. És persze ilyenkor fagyi az alap. És ő minden alkalommal citromos fagyit kér színes tölcsérben, cukorgolyókkal és macis ostyával. Klassz! :) Érthető okokból eddig eltitkoltam előtte, hogy van belülről csokival bevont tölcsér is. :) )

Aztán Laci elment, én pedig 4-kor elindultam velük a nullkm kőhöz. Az messze is van, szórakoztató is, jó lesz! Aztán vagy két órát ide oda rohangáltak a szökőkút és a kmkő között. Jól elvoltak.

Majd jól kitaláltam, hogy ha már "bulivan", akkor együnk egy pizzát vacsira. És olyan simán ettünk egy pizzát a Labirintus kinti részében, hogy meg is voltam lepődve. Tetszett nekem mégiscsak ez a két gyerekes felállás.

Aztán persze este 7-kor már szó szerint hajtani kellett őket, hogy "ha-lad-junk-mááááár'", és már majdnem csak pozitív élményekkel gazdagodtunk a délután folyamán, amikor az Univer előtt mindketten beleborultak egy oltári nagy pocsolyába.

Ahh, anyám!
Már amúgy akartam mesélni. Mit mesélni, dicsekedni! Hogy Peti maximálisan felülmúlta a várakozásaimat, és egy pár nap alatt átfejlődött műanyag motorosból futóbiciklistává.
Node eszméletlen ügyes, komolyan mondom, amilyen nyominger az egyensúlyérzéke, hát hihetetlen, ahogy kavar vele. Eleinte úgy ment, mint Eszti anno: hajtotta magát állva, alig ült a nyeregre. És kb. 5 nap alatt ott tartunk, hogy már azt a haszontalan, ámde kétségkívül szórakoztató dolgot is csinálja, hogy álló helyzetben is megpróbálja két keréken egyensúlyozni magát. (Én is ezt szoktam piros lámpánál a bicajon.) Mi ez, ha nem folyamatos fejlesztés? :)

Szóval a két csimota jelen időjárási viszonyok között naponta azzal szórakoztatja magát, hogy keresztülgurulnak a tócsákon. Ez Esztinek elvileg nem nagy cucc pedálos bringával, de Pí.... Az nekiszalad, felkapja a lábát és a két keréken egyensúlyozva gurul (hogy ne kelljen belelépnie), ameddig bírja tartani a kormányt egyenesben. Na ezt a fajta mozgást nem néztem ki belőle, úgyhogy el vagyok ájulva tőle rendszeresen, ahogy csinálja.

Na és most is csinálták. Találtak egy óriási pocsolyát, és körbe-körbe zúgattak át rajta. Azt egyszercsak Eszti beleborult. A jó közepibe', hogy érezzük a feelinget!
Meg is lepődtem. Ő is.
Mondtam neki, "uhh, Babám, ez béndzsa volt". Azt mondta ja. :) És amíg ezt megbeszéltük -magam sem hittem el- de 30 másodperc sem telt el és Peti is elesett benne. Hát az emberek konkrétan röhögtek mellettünk. :D (Egyik gyerek sem vette zokon, bár Eszti bepróbálkozott, egy akkor ezt most lemosod a lábamról?- lal, de inkább villogó szemekkel hazaűztem őket. :) )

Szóval jól eltöltöttük a délután, örültem is magamnak, milyen sokáig boldogan elvoltunk, így este már nem volt itthon semmittevés, csak fürdés-fekvés-alvás.

De azért lássuk be, a "puszi-sziasztok-szeretlek" után a hűtőhöz vánszorogtam abban a reményben, hogy Laci hagyott itt nekem sört. És hagyott. (Sajnos ő 0,33-ast iszik csak. De megteszi. ;) )

2014. júl. 28.

Csak a rinyarinyarinya

Jó tudom tiszta sor, de nem érdekel.
Nem érdekel, hogy örüljek, hogy nem az Ebola járvány közepében ülök, meg hogy nem 100 éve éltem Mo-on, meg ki tudja, mit nem olvastam ma Origon.
Értem, hogy ezer más problémám lehetne, de ez a Peti nekem éppen elég súlyosnak tűnt a múlt héten.
Hát az azért már az érzések alja, amikor akörül kerengtek a gondolataim, hogy a francért vállaltam még egy gyereket? Milyen remekül ellennénk az egyszemkislánnyal. Most tényleg kellett ez nekem?

Mostanra talán jobb a helyzet.
Vagy lehet, én vagyok jobban.
Mondjuk ez egyértelműen azért (büszkeségtől dagadó kebles, erőteljes sajátvállveregetésem következik 5 sorban), mert teljes az extázisom tegnap délután óta, amikoris zuhogó esőben lefutottam 12 km-et.
És a boldogöröm végig ott volt, mert amikor a legjobban zuhogott, akkor döntöttem úgy, hogy 6 km után nem folytatom a nagykört (ami még laza 1,5 km hazáig), hanem egyszerűen visszafordulok az úton, amin jöttem. (Nem, nincs esővédő felszerelésem. :) )
Úgyhogy a "de állat jó csaj vagyok" feeling még ma is csapkodja a hátam, szóval akkor már csak kibírom, míg megnő ez a gyerek, nem? :)

Az van, hogy KicsiPí... hmmm...
...nem az a klasszik jógyerek, na. Ez a kiindulópont.
Erre jön rá, hogy szétveti már itthon az unalom. Ez természetes is, és jó ideje érezhető, meséltem is már. Ez rendben is van, így minden nap van program, ahova kimozdulunk. Az oké is.
De a lakásban?
Ááááá! Az a kölök meg nem fogna egy vacak játékot sem játszás céljából! Semmit!
A hülye mobiljával hajlandó csak ellenni, amivel videót készít, majd ezeket sorban megnézegeti. Én viszont nem vagyok hajlandó a mobilját játéknak tekinteni....
Ez a "semmivelsemjátszom" amúgy sem frankó sajnos az ő szempontjából sem, de különösen idegőrlő nekem. Ugye.
Mert ez most ott tart, hogy a lakásban pl. nem mozoghat egyedül. Mert mindenhol csak a gubancot csinálja. Direkt.
Minden szabályt megszeg, minden kérésnek az ellenkezőjét csinálja, minden olyat pakol, bont, szétszed, kapcsol, teker, amit nem lehet. És nem hagyja abba, csak ha odamegyek, és fizikailag leszedem róla. Konkrétan szarik minden tiltásra, kérésre, szóbeli felszólításra. Csak vihogva csinálja tovább. (Állandóan lehúzza a WC-t, az erkélyen kidobál mindent, a mikrót bekapcsolja, a mosógépet meg ki, beindítja a mosogatógépet és most nem sorolom tovább.)

Oké, nem vagyok totál nyomorék, ezt még megoldottam volna pozitív életszemlélettel és ép ésszel.
De ezt tetézi az überbónusz: a szobatisztulásának rétestésztára emlékeztető folyamata. (Igenigen, nagyon szeretném elmesélni külön posztban, hogyan alakult ez június eleje óta, amióta hanyagoljuk a pelust. Roppant tanulságos ez a büdöskölök típusú "bepisilek az alsógatyába, odapisilek a szőnyegre, 3percenként kinyomok egy cseppet az alsógatyába, bekakilok, földrekakilok, kakiba csakazértis érdeklődve belenyúlok" gyereknél.
Ő az én tanítómesterem. Ő tanít engem, biza! Főleg a türelem és az "akkor-sem-lógatom-ki-az-ablakon" életérzés elsajátításában. Fú, nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire elegem volt már belőle. És mennyire úúú....
....dühös voltam rá.

(Volt egy délelőtt, amikor leszámoltam: 8 alsógatyát mostam ki. Nem baleset miatt, áááá. Direkt, korrekt gatyába belehugyozás.
Nyilván, ha sokat iszik sem kell neki 8* pisilnie 2 óra alatt. Ráadásul ha beáll a tükör elé szétterpesztett lábbal és nézi, hogy csorog le, az egyértelművé teszi a helyzetet.  Ennél jobban már csak a kakitaperolástól száll el az agyam. Oké, valameddig természetes kíváncsiság, de a picsábamá' ! Undorító, na.)
Különben meg már csak alváshoz van pelusa, itt tartunk -a délutánialvásos pedig rendszeresen száraz is marad- tök nincs vész, csak ne tekintené hullanagy poénnak.

Az a szerencse (vagyis gondolom ez nem szerencse, hanem jól ki van ez találva így ösztönileg), hogy közben meg annyira szeretnivaló és édesfickó és olyan őrült jópofa, amikor beszél, meg magyarázza a dolgait, hogy szét kell zabálni. Így minden este, ahogyan néztem az ágyikójukban őket, ahogyan alszanak (csodálatos nyugalomban, elterülve, édesdeden), arra a következtetésre jutok, hogy jó, mégis maradhat.

És akkor még ugye nem is csak ő van a világon, hiszen Eszti is megérdemli, hogy foglalkozzanak vele.
Ő meg ugye a másik véglet. Szerintem ellenne egész napokat pusztán pónizással, legózással és babaházazással. És szót fogad. Jajj, áldás ez a tulajdonság!
Ráadásul általában még rá tudom venni, hogy aludjon délután egyet. Szóval ő pont tökéletes. Dehát csak nyári szünetes, szórakoztatnivaló gyerek ő is. Plusz a kötelezők (minthogy legalább ebéd legyen már dél körül).
Így érthető vagy sem, kikészültem és hullára unom a nagy boldog kétgyerekes nyári szünetet.

Petin ráadásul sokat aggódom, egyáltalán nem gondolom, hogy az ovi bármiféle problémát is megoldana, inkább felvet majd még 100 másikat. Erről majd máskor (vagy akkor sem. )
Tehát még az sem vigasz, hogy csak egy hónapot kell okosan eltölteni.
Nem. Ó. Jajj! És indul az újabb hét...(De legalább tegnap 12 km-et lefutottam. 1:16 alatt. Szinte elfelejtem a sírásrívás végére. Hejjjna! :)  )

2014. júl. 22.

"Jaj, úgy élvezem én!"

Ááá, egy francokat!
Kivagyok. Unom az egészet. Unom a mindent.

"Unom a pincért a sarki bárban,
unom a tévét a hálószobában,
unom a gitárt, mer' annyira hamis,
unom e dalt s benne magamat is."

Ezt napok óta dúdolgatom. És pont így is érzem magam. A nagy kétgyerekes nyári szünetben.

Úgyhogy majd írok bejegyzést. Ha már nem unom.

2014. júl. 15.

Jajj, ajjj, ahhh, uhhh! Olyan jó volt, hogy na!

Nem. Különben még ma sem vagyok teljesen jól.
Minden gondolatom akörül forog, hogy is kéne nekem multimilliomosnak lennem. (Minimum.)
Hogy minden hónapban egy hétvégét a Shirazban tölthessünk. (Vagy kettőt. Vagy akkor oda is költöznék mondjuk. :D )

Nem szoktam nagyon reklámozni, hol is vagyunk, ha megyünk. Sok fasza helyen voltunk már. Node eeeeeez!
Azt kell mondjam, mindenki menjen el ide (oké, először a malacperselyt kell fullra tölteni aztán kiötölni, hova varázsoljuk el a gyerekeket a hétvégére, mert kettesben van meg az igazi hangulata), nade értsétek! Tavaly már imádtuk (ritkán megyünk vissza ugyanarra a helyre, ez is jelzés értékű), mostanra rajongók lettünk.

Valami csodálatos, romantikus, rózsaszirmos volt a nyári kettesben hétvégénk Lacival. Most nem menőzök, hogy nagyon kellett már! Mert ja persze, kinek nem kell?
De valójában hétfő óta nem is értem, mit keres itt ennyi gyerek? Jól kizökkentem 3 nap alatt, mi? :)

Jó. Első körben úgy zuhogott az eső az autópályán, hogy konkrétan nem láttunk semmit. Aztán megkaptuk a világ legkisebb szobáját, de én tántoríthatatlanul csini papucsban mentem (nyaralok vazze) és a felújított wellness rész látványa után a szobát is azonnal megbocsátottuk.

Így aztán a hétvégén sokat ültünk, és pihentünk, és feküdtünk és kb. el is ment ezzel a sok mindennel a 3 nap. Dejóvoltnekünk!

Voltunk borozgatni, nézegettük a szuperholdat, nyugalomban étkeztünk és kiolvastam a Millenium trilógia 2. kötetét. (Először azt gondoltam ám, mik ezek? Hülyebéna krimik, de valójában  tök lekötnek és habzsolva olvasom őket. Így nincs mit tenni, hálásan köszönjük a skandináv krimik ötletét! ;) )

Szóval eszméletlen jó volt, még ma is azon tépelődtem, "dejóvolt", így asszem tényleg jóvolt.


Áá, a gyerekek. Hát persze!

Eszti nagy és okos. Ő ezt ésszel kezeli már. (Azt mondta nekem múlt héten, hogy - idézem: Ne aggódj anya, holnap elmentek apával, nem kell a gyerekekkel foglalkozni, hogy mit csináljon, hanem azt csinálsz amit akarsz. Pl. futkározhatsz, amikor akarsz, meg szexelhetsz apával.
Ó igen, alakul a szexualitás iránti érdeklődése, azám! Viszont így meg marhajó poén volt tőle. :)

Peti esetében viszont még mindig a "mamasegge" effektus a jellemző, úgyhogy őt Etumama megpillantása után egy pillanatig nem érdekeltük többé.

Hüttyögtem kettőt a kocsiban indulás után, hogy "jaj dehát szegény gyerekek", de Laci ezt rezignáltan vette tudomásul, mert szerinte ezt mindig eljátszom, úgyhogy inkább menjünk enni.

És tényleg. Voltam olyan gáz, hogy vacsora után, 20.15-kor jutott eszembe legközelebb, hogy "úristen, mi van a gyerekekkel?" (Kár volt aggódnom, természetesen este 1/4 9-kor még senki nem ért haza a játszóházból... )

Ettek rendesen, aludtak kb. rendesen, játszóházaztak, Petivel még egyet léptek is előre a szobatisztulás terén (így tegnap először nem kapott pelust akkor sem, amikor a Malomba mentünk el), bábszínházaztak (ahol Píkirály úgy megijedt, hogy bömbölve távozott).

Anyuék hozzáállásáról annyit, hogy egyik nap már gyanús volt, hogy Eszti a telefonban a csicsergése közben mintha elénekelte volna a pálinka dalt.
Aztán vasárnap már Peti is lelkesen kiabálva énekelte:
"Álmaim kéklő egén,
Gyümölcsfáim tetején,
Pálinka, szerelmem, légy az enyém!
"

Misipapa azt mondta: "Nyugodj meg! Jöttünk haza a játszóházból, Peti ült a nyakamban és ezt énekeltük az utcán. Jó hangosan!" És én már meg is nyugodtam. :)

Úgyhogy ezzel is rendben voltunk.

Aztán maradtunk még Pesten anyuéknál vasárnap, mert pont hétfőre kaptunk időpontot oltásra.
Így hétfőn Petikémnek MMR benyomva, bárányhimlő kettes oltás benyomva és vége is. Állítólag nincs több para oltás, ha kap is még, az már sima gyerekorvos általi lesz. De szerintem csak 6 évesen jön a kövi.

Így jöttünk haza végül hétfőn.
Most egy ideig nincs mit várni, úgyhogy én spec. a visszazökkenést várom az itthoni mindennapokba. Mert az még nem ért el...

2014. júl. 7.

Ha nyár, akkor déééédiiii!

Jó, már uncsi poén szerintem is.... :)

Viszont tényleg nyaraltunk egy jóízű falusit a héten. (Illetve a múlt héten.) Szerdán mentünk a dédiékhez Stornyára a gyerekekkel és tegnap este hozott haza minket a sofőrünk.
Ma már persze érzem, mekkora jóság volt, hogy reggel a gyerekeket a juhokkal együtt kihajtottam, majd este alvásra lettek csak behajtva. (Nem, nincsenek juhok, csak amolyan hasonlatnak szántam.)

Ma ugyanis újra azzal a teljesen megszokott felkiáltással keltek fel, hogy ma mit foguk csinálni?

Dédiéknél meg tök jó volt, egész nap az udvaron ügyködtek, lebarnultak, és délután mindenki lelkesen aludta a délutánikat. :) És még a dédik is boldogok voltak. Jó volt, remélem, még megyünk a nyáron.

Tényleg olyan jó, hogy már lehet velük rendesen nyaralni. Bár hozzátenném, Petikirályt még több alkalommal is a letaposós módszerrel altattam el délután, de ennyi belefért (este viszont tök cuki volt, kérte, hogy úgy tegyük az ágyát, hogy lásson minket alvás közben). Így Eszti mellettem aludt a nagyágyon, Peti meg minket nézett és úgy aludt el, miközben én még olvastam.

Nomeg ki ne hagyjam már: jól is jött az egész utazás!

Még Zalakaros előtt indulás előtt egy nappal kitekertem a piacra 5 kg meggyért. Mert bontott meggy eltevése nélkül nem megyek nyaralni, és az érdi bőtermő fajtát néztem ki magamnak, amely viszont pár nap múlva már leérett.
Na el is tettem a bőröndpakolás és lakásrendbetétel idején 10 üveggel. Meg is veregettem a vállam, hogy defaszacsaj vagyok. Úgy megoldottam, de úúúúgy!

Természetesen maximálisan elspóroltam a tartósítószert (régen ez tipikusan szaliciles cucc volt, végtelenül egyszerű is volt azzal eltenni, dehát annak befellegzett...)
Szóval kitaláltam egy remek módszert, hogy fogom eltenni tartósítószer nélkül. El is tettem a 10 üveget. Csodásak voltak!

És micsoda időzítés!
Én tényleg meg vagyok győzödve róla, mekkora mázlista vagyok! :)

Stornyára indulás délelőttjén, szerdán lazán benyitottam a spájzba, ahol ejjj, mi fogadott?
Megforrt az összes! Hogy honnan vettem észre? Hát onnan, hogy annyira megforrtak, hogy némelyik egyszerűen felnyomta a kupakot, és szétspriccelt, így a lé szép meggyvörös csíkban lefolyt a fehér festésen a 4. emeleti polcról a padlóra.
Ejjboldogság!

Gyorsan gyereknek tv bekapcsolás( "csöndbelegyélnezavarjál" :) ),  takarítás, kidobálás, üvegelmosás, falmosás stb. Majd pörögtem egyet magam körül, hogy akkor most vajon téli boldogtalanságra leszek-e kárhoztatva emiatt, vagy mi? (A bolti meggy nem meggy. Se ízre, se kinézetre, az áráról ne is beszéljünk. Ez elvi kérdés, nem veszek meg bolti meggybefőttet.)

De aztán pánikszerűen felhívtam keresztanyuékat, hogy van-e még meggyük a fán. És volt. :)
Úgyhogy rendben elutaztunk, másnap leszedtem a meggyüket, és a mamánál szépen hőkezelve (recept szerint :P ) eltettem. És a dunsztból kiszedve vasárnap hazahoztuk őket. Most nagyon esélyes, hogy ebből meggyes-mákos muffin hegyeket fogok sütni a télen. :) )

Meg volt a dédinek szülinapja is, úgyhogy szombaton aztán mindenki ott volt (EtumamaMisipapaGabiCsirkeNiki), végképp buli volt!

Megint maradunk pár napot itthon, de annyi dolog van, hogy fel sem bírom sorolni. (Másik dédi is szülinapos, el kell menni hozzá, meg úszni is kéne, mert van még a bérletből pár alkalom és július végéig van csak, meg én még be sem vásároltam a hónapban, csak azért nem kong a hűtőnk, mert a dédi felpakolt, babanézőbe is el kéne menni, amíg el nem repül az a baba- szó szerint: Franciaországba, könyvtár, mert csütörtökre kelve kiolvastam az uccsó könyvemet is stbstbstb.) Úgyhogy még mindig nem punnyadunk, elpörgünk. :)






Képes

Noigen. A nyaralás, az nyaralás! :)
(Jaja, szar a dátum a fotókon. Béb' csináld meg elfelejtettem mindig mondani, már a múltkor is láttam.)



Dédi kinyírna a fotóért, de ő úgyse látja. Ellenben remekül látszik a szandi talpán a fél centis csirkeszar réteg. :)
Viszont megtanított egy régesrégi hintázós éneket a Petinek (ja, persze, Eszti is megtanulta, de Peti szívatta igazán azzal órákig, hogy mégegyszer.)


Itt csak úgy édesek. :)


Hát ez meg...ha azt mondja bárki is, hogy nem iszonyatcukizabálnivaló, akkor az hazudik! :P


(A kisgatya megtévesztő. Higgyétek el nekem... naaaa-gyooon megtévesztő. ;) )