2014. okt. 28.

Merthogy élünkvirulunk

Csak nyugalom nyugalom. Naná, hogy már nincs időm írni. Hűű, pedig lenne mit!

Mondjuk a legizgibb, hogy vezetek öregem! Oké, full bénán, dehát 500 km-et már csak levezettem az elmúlt héten és szerintem meglesz az 1000 is még hétvégéig (izé, mondtam, hogy jövős-menős a meló, ugye? )
Szóvalhogy nagyon durva, de volt egy péntek, amikor megvettük Yariskát (jesszus, mondtam, hogy van egy autóm? Fene tudja. Szóval van. Tűűűűzpiros Yariska! Csodálatosságos! :) Most cseréltük le a gumikat és ha feltettük rá a dísztárcsákat, akkor olyan fotót kaptok, hogy tömegesen elájultok! :D Jóvanna, végre nekem is van gépszerelmem! )

Szóval, amikor akkor pénteken elkezdtünk parkolózni vele, hát konkrétan siralmas volt a helyzet. Mit tudtam én, mit kell a pedálokkal csinálni. Meg úgy egyáltalán, miatököm ez?
Aztán akkor vasárnap képzeljétek, már hazajöttem vele Pestről (Nekem jó kis para volt. Ráadásul hátul aludtak a gyerekek. Illetve Eszti nem, ő folyamatosan előreszólogatott, hogy ha így fékezek, akkor ő nem tud aludni. Én meg még most sem tűrőm jól a beledumát, így visszasziszegtem, hogy akkor menjél busszal!) És azóta sem vagyok barátságban a vezetés közben hátul visító gyerekekkel. Meghogy vettem jó pár órát egy oktatótól, és banyek. Vezetek. Hihhhettettlen!

Azért persze Laci még nem nagyon engedte teljesen egyedül a messzebb utakat (mondjuk 30 km-en túl), így az életünk az úgy alakul, hogy Laci pont szabin van ugye a gyerekekkel (hogy-amelyik-kitalálta-az-őszi-szünetet!), és így aztán egyszerűen eljönnek velem dolgozni. Ahol beszélek az intézményekben, azon a településen ők játszótereznek.
Remekül elvannak egyébként. És Laci egy hős, ő mostanra már úgy érzi, hogy pont kettővel van több gyereke, mint elképzelte, de éppen törődik bele a sorsába. :D (Jó, tényleg nem szokta meg, hogy tartósan rá van passzolva egy vagy most pl. két gyerek.)

Meg voltunk pacemaker kontrollon, ami azért izgi még. Megbeszéltük, hogy akkor nov. 17. a műtét időpontja. Természetesen minimális takonykája sem lehet a gyereknek, szóval egyáltalán nem izgulok még a dolgon. Meg annyi helyen be lehet szívni a dolgot (pl. előtte héten már Laci meg anyu felváltva vannak itthon szabin Petivel, hogy oviba ne menjen, oszt, ha akkor betegszik le, akkor szívás). Új kör meg minden. Emiatt ezzel a Petiműtét problémával nem nagyon számolunk még.
Különben sem érek rá. Na. :)

Ja, futni sem. Most megideologizáltam magamnak, hogy nyilván lábpihentetésről beszéltünk az elmúlt hetekben, így már egy hete és két napja nem futottam. De most már úgy összekapom magam, hogy csak úgy hussanok majd! Vagy valami ilyesmi... ;)

Aztán ilyenkor klasszikusan minden egyszerre történik. A kocsik hol egyik, hol másik szervízben, kerékcserén. Aztán Tobi meghalt megint (megint a csat), úgyhogy 2 nap alatt szervált Laci egy új ülést a Teszveszről. Jó bolt volt. :)
Volt egy 15 éves osztálytalálkozónk is, amit kvázi leszerveztem (tuti öröklődik, mert anyu is most szervezi a sajátját. :) ), na az nagyon vicces volt! Annyit röhögtem, mint amúgy egy hét alatt. :)
És a lakásba mostantól csak az jöjjön be, aki legalább kivasal egy adag ruhát, vagy felmos. Értjük, hogy ez nem az a helyzet, amikor rá kell kérdezni az őszi nagytakarításra... ;)
Néha ja, teljes a káosz, és azt sem tudom, hogy hívnak, viszont a tököt megvettük Pipikémmel Halloweenra. Meg is veregettem a vállam, hogy végülis még abszolút képben vagyok!


2014. okt. 12.

Apa egy hős, avagy a gyerek már szobatiszta

Mondjuk apa hősiessége nem csak ebben rejlik.
Peti az Peti. Így ő attól a napól kezdve, hogy én először munkába indultam (napra pontosan!), na azóta ő egyetlen napot sem töltött az óvodában.
Azóta folyamatosan kezdődő tüdőgyulladása van... Most eszi a második kör antibiotikumot... Nesze neked 4,5 hónap antibigyótisztaság!

Apa ráadásul mindenre rácáfolt, amit vártam tőle, mert pl. ő vitte be dokihoz pénteken (ahova elvileg már csak a táppénzes papírért mentek), de mivel nem volt éppen senki, így kérte a doktornőt, hogy hallgasson már rá a kölyökre, mert szerinte vacakul köhög. És ehhez egy hullámhosszon kell lenni a gyerekkel, hogy ezt így jól megérezd. És Laci jól megérezte: kezdődő tüdőgyuszi.

Úgyhogy Peti szerdáig még mindig itthon ül apjával.

És hát nagy nagy pozitív csalódás ez az egész. Laci ugye nem az "a gyerekkel a játszótéren boldogan csúszdázó" apuka stílus. Gondoltam is, hogy tuti befonja a szemöldökét egy hétig, amíg a Peti meg nem gyógyul. Ahhoz képest viszont immár 2. hete ül itthon vele és azt kell mondjam, nagyon kiegyensúlyozottan elvannak ők ketten.
Sőt! Hárman is, mert kivételesen -képzés miatt- tegnap sem voltam itthon.
Mondjuk főzést-mosást-takarítást természetesen nem várok el tőle, örülök így is, ha túléli. :)

Az életünk azért továbbra is maxra felforgatva. A mindennapi logisztika ugyanis nem csak arról szól, hogy egyiket oviba dobni, másikat meg itthon szórakoztatni, és mindezt egy szülőnek. (Mert nekem meg kell csinálnom egy 120 órás képzést, persze Pesten és 8.30-16.45ig tartó tanfolyamon. ) Vagyis hol itt vagyok, hol ott. De ha ott, akkor az utazás miatt ugye már reggel sem vagyok, így nem rakom össze őket, meg este is csak 6-ra érkezem.
Már előre izgalom lesz az őszi szünet és a tervezett pacemaker csere, és ugye előtte sem kéne oviba mennie, hogy egészséges maradjon. Mindezt novemberben. Hááát, nem tudjuk hogyan, majd valahogy lesz.

Ezen kívül fut a Yariska projekt. Szintén Pesten.

És, ha ez nem elég, akkor meg képzeljétek, leborultam a székről majdnem, amikor a múlt héten felhívott egy konduktor, aki bejelentette, hogy ő foglalkozik majd a Petivel, de nem fog tudni az oviba kijárni hozzá. Vagyis választhatok az 5 felajánlott hétköznap délelőtti időpont közül, amelyikre nekünk kell elhordani.
Ööööö.... Mondtam jóvan.
Értem én.... ekkora hiány van gyógypedből. Csakhát basszus.
Úgyhogy finoman megérdeklődtem, hogy ezt hogyan is szokák megoldani két dolgozó szülővel? Azt mondta, hogy ja, úgy. Vagy megoldják valahogy, vagy elmaradnak az órák...

Így most a pénteket beszéltük meg, hogy majd ha úgy alakul akkor visszük a gyereket mozgásfejlesztésre. Most pénteken pl. beteg volt, itthon volt vele apukája, így elvitte. Gondolom majd így néha eljut... Gáz egy kicsit.
Viszont ide már szülő nélkül megy be (korai fejlesztésen én mindig bent lehettem vele), és állítólag szuperügyes és együttműködő volt (az nem a Peti volt! :D ), és a konduktort is a kisujja köré csavarta a szeretlek szöveggel.
Ezek után azért megérdeklődtem a logopédiát az oviban, de szerencsére mondta az óvónéni, hogy már kereste is a Petit a logopédus, szóval azt helyben biztosítják.

Az a legnagyobb jóság, hogy annyira egyetértés van közöttünk Lacival ebben a munka témában (vagyis mindketten örülünk, hogy dolgozni kezdtem), hogy maximálisan a megoldásokon pörgünk (nekem pl. eszembe sem jut, hogy ezek miatt GYES-en kellett volna maradnom, és Laci is áldoz erre a türelméből és a munkájából rendesen.)
És ráadásul hamar ki is estem a GYES-es anyuka szerepből. Ma délelőtt Laci vádló tekintettel elkezdte felrázni az antibiotikumos üvegcsét (amit Pínek minden nap kb. ugyanabban az időpontban kell bevennie), hogy " ha én nem vagyok, elfelejted neki beadni a gyógyszert?". Ijesztő, de el....

Különben van borzalom is. Jaaahaaaaj! Hát fájogat a térdem. Már most jó pár hete.
Nem futáskor, hanem úgy alapból. Ki vagyok borulva, mert Laci azzal fenyeget, hogy pár hetet pihentetnem kéne, nem kéne futnom. Próbáltam most lassabban futni, meg kevesebbet és azt is lassabban, de semmi.
Még bepróbálkozom egy adag proenzivel, és ha az sem... akkor mondom: borzalom lesz!
(A hetekig futásmentességnek ugyanis leépülés az ára, vagyis a 6-os pace-szel 8 km-nek búcsút inthetek. Az ugye milyen brühühü lenne.)

Jó tudom, kinemszarja le. De baromira bírom, hogy kevesebb kiló vagyok, mint fősulis koromban. Enni meg azért szeretek. (Meg mondjuk futni is.)

És okéoké, végére, a lényeg: apa vasszigorának köszönhetően Petikém önállóan gatyaletolva huppan a bilire kakilni. És ezzel párhuzamosan a délutáni alvások is pisimentesek.
Így most remegő kezekkel, hitetlenkedve, de megteszem a kijelentést: Peti mostantól szobatiszta. :)



2014. okt. 4.

Tipikus elsőnapos

Szerdán kezdtem el dolgozni.
Mivel pesti a központ, oda mentem fel. De mivel ki akartam kérni még az erkölcsimet előtte a központi okmányirodában, így hajnalban mentem.
Este szépen elrendeztem mindent, kb. egy órán keresztül pakolgattam a gyerekek cuccait, amit Esztizsákjába/Petizsákjába/óvónéniknek/tornaórára/papírgyűjtésre vinni kell Lacinak a gyerekekkel együtt reggel az oviba.
Aztán hajnali 3-kor megjelent Pí, hogy folyik a orrom. Jeeee! Ovinak lőttek. Újratervezés.

Úgyhogy ennyit aludtam aznap éjjel. Újraterveztem, a "ki-mikor-mit csinál" terveket.
Reggel 6-kor dobtam Lacira egy sms-t, hogy ne kelljen fel, mert valójában tök ráérnek. És hátradőltem a vonatülésben.

Egészen 8-ig elégedetten hátradőlve is maradtam, amikor kiderült, hogy nagy hiba van a rendszerben. Mert az szép és jó, hogy Laci bevállalta az első időszak betegségeit, lebeszélte a munkahelyén is.
Úgyhogy ezt rendben levőnek hittük, hogy ilyenkor ő marad gyermekkápolási táppénzen. De a gyerekorvos asszisztensnője gyorsan kiábrándított, hogy azúgytöknemjó.
Mert, ha én GYES-en vagyok és mellette dolgozom, akkor csak én vehetem igénybe a GYÁP-ot Peti után. Bááááám! Újratervezés.

Élénk gondolkozás, ki dolgozik még GYES mellett és ez hogy van és hogy lehet és telefonálgatást indítottunk Lacival párhuzamosan, mire Timi egy huszárvágással megoldotta a problémát: apára kell íratni a GYES-t. Jéééé! Tényleg.
Újabb telefonkör a MÁK-nak, majd a gyerekorvosnak, hogy reggel 8 óta már apa van GYES-en, csinálhatja a papírokat.
Szerintem az egész okmányiroda tisztában volt a problémánkkal, mivel a várakozás egy óráját ezzel az ide-oda telefonálgatással töltöttem.

Úgyhogy ezek után a "és milyen a meló?" kérdés, hirtelen nem is fontos. :)

Különben jó, meg klassz, az egészet vágom, hogy mit kell csinálnom, de nagyon-nagyon el vagyok még veszve, hogy hogyan is kell elindulnom ezen. Mert ez teljesen önálló munkavégzés.
Mindenesetre még keresik a befogadó intézményt, ahova adminisztrálni betelepülhetek, addig meg itthonról bogarásztam a jogszabályokat meg a protokollt. (Mondjuk 6 éve nem láttam szoc. törvényt, szóval volt mit nézegetnem.)

Ez az egész hirtelen munkábaállás fenekestől forgatta fel az életünket egyébként.
Pl. sajátautós. Megnéztem a területemet, hát ijesztően sokatmenős.
Vagyis csak annak fényében ijesztő, hogy ugye én akkor láttam a jogosítványomat, amikor kiadták az okmányirodában 7 éve.
És egészen eddig egyetlen alkalommal vezettem, amikoris majdnem elvittem egy építőmunkást Előszálláson, azóta Laci jobbnak látta, ha a jobb egyesen ülök. (Ő rántotta át a kormányt a másik sávba.)

Már veszem az órákat egy oktatótól. Akivel azt hittem, kerengünk majd boldogan min. 3 alkalomig a rutinpályán, de szerinte nem olyan vészes a helyzet, mint gondolta, úgyhogy már simán forgalomba kivitt. Azóta még Stellát sem sikerült lefullasztanom egyszer sem, úgyhogy kezdem azt érezni -mint még soha- hogy lehet tényleg fogok vezetni!

Laci azóta már nem családi autót néz, hanem nekem kisautót. Úgyhogy az autóvásárlós terveket is megborítottam rendesen. Stellát áruljuk, nekem nézünk egy kisautót, mert az kell a munkámhoz (ha valakinek van egy cuki ToyotaYariskája zsebből kikapva eladó, az szóljon nekem!), családi autócsere meg akkor lesz, ha Stellára rábukik valaki. Vagy nyerünk sorsjegyen.
Ugye? Ebből sem lesz melanómaszűrés....

Van izgalom.
Közben Pí most tök beteg lett.
A bejegyzett új rekordunk: 4,5 hónap antibió nélkül.Jippiiii!
Laci egyelőre lelkesen gyűri itthon a gyerekápolásos feladatokat. Gondolom, szigor és vasfegyelem uralkodik, mert Peti azóta nem pisilt és nem kakilt be.
A magam részéről finoman sem érdeklődöm az "ezt mégis hogyan csináltad" részletekről. :)