2014. szept. 29.

Keresztelő és ovibanalvás

a) Jaj, de jó is nekünk!
Tegnap volt Szilvike keresztelője és bibibiii, mi lettünk a keresztszülők!
Hát ez olyan jó!

A templomi szertartás a 3 éves saját gyerek nyakba csimpaszkodásával nem volt egy élmény. Hát komolyan, az a kis mégnincs9hónapos is jobban bírta, mint Pí.
Aki nem, éppen nem az orgona zenéjétől tojt be (ezzel számoltam ugyanis), hanem már a pap mély, öblös hangjától... Matricabéka volt.
Amikor ki kellett mennünk konkrétan a szertartásra, benyomtuk Lacipapa kezébe, de azonnal sírógörcsöt készült kapni, úgyhogy én izé... hát kivittem őt is magammal. Gondoltam, ha "engedjétek hozzám a gyermekeket", akkor csak nem muszáj a templom közepén megkínoznom szegénykémet azáltal, hogy nem engedem magamhoz.

Azért amíg a keresztvíz alá tartottuk Szilvit, addig hajlandó volt a földre leállni. :)

De a lényeg, hogy van egy édes keresztlányunk. Jejejeeee! :)

Meg a b) téma.
Hirtelen jött ez az egész, de jajj. Itt siránkozok már egész nap, hogy kicsi PíPí-met ott kellett hagynom az oviban. Brühühühü!

Eddig direkt én vittem őket, mert így reggel 1/2 8-kor keltek, szépen megreggeliztek és 1/2 9-re beérkeztünk. Utána hamar elment a nap neki ebéd utánig. Annyit azért simán kibír, gondolom.
Ma már viszont reggel mentünk, kb. Laci indulási idejében, és már ott is alszik.

Én nem is tudom, min parázok jobban, hogy degáz, ha bepisil (ez du. alvás közben 95% valószínűséggel), drága H. néni szerint, ne aggódjak, megoldják.
Vagy azon, hogy bekakil? (Igen, ezt is 85%-osan fogja művelni, egyszerűen nem megy még neki.) Tök látszik amúgy, hogy erőszakkal lett szobatisztítva. Küzdelem is az egész....
Vagy azon, hogy nem alszik el? (Az, hogy szórakozni fog, az olyan 80%... )
Vagy azon, hogy olyan sokáig ő nem nagyon játszik el? 

Különben sem volt oda az ötlettől, hogy ő ezen túl az oviban alszik.
Úgyhogy örülök, hogy legalább az első hónapot ilyen kényelmes félnapos tempóban szokhatta meg. Aztán majd lesz valahogy.

2014. szept. 26.

Hát akkor igyunk!


Mire is?

Arra, hogy tegnap reggel futottam hivatalosan először 5:59-es pace-szel 8 km-en? (Pace= min/km, ez 10 km/h-s átlagsebesség emberi nyelven. :)  )
Nem, nem erre iszunk.

Arra, hogy Peti megint egy teljes hetet az óvodában töltött (ezt is bepisilés nélkül? - A bekakilás nélküliség csak mázli egyelőre.)
Nem, nem erre iszunk.

Arra, hogy az óvónéni azt mondta, hogy persze, a tesók szeretik egymást, de olyat nagyon ritkán lát, amikor ennyire? Hogy Eszti néha csak úgy ül Peti mellett és tiszta szeretetből megöleli.
Nem, nem erre iszunk.

Arra, hogy október 1-től dolgozom egy olyan munkahelyen, ahova minden diplomám passzol (ritka, hogy egy állásra mind a szoc.munka, mind a szociológia megfelelő legyen) és ahova pont az én szakmai tapasztalatom az előírás (5 év szoc. szféra). És mindezt kormánytisztviselőként és megfelelő bérért és szakmai kihívást jelentő munkával (és protekció/hátszél nélkül)?
Na erre iszunk! :)

2014. szept. 23.

Hosszú, mert már rég nem írtam

Na nem kell azt gondolni, hogy annyira ráérek.
Merthogy Eszti úgy volt a múlt héten, hogy két nap takony, aztán mehet is oviba, csakhogy csütörtökön nem én indítottam őket reggel.
Pesten voltam (hivatalos ügyben), és Laci szerintem egyszerűen lusta volt mindkét gyereket felpakolni reggel, az egyiket az oviba leadni, a másikat meg visszahozni. :)
Fel is hívott először Laci, hogy Eszti nem mehet oviba, mert reggel kifújta az orrát és köhögött is. "Údedurva!"
Majd Eszti, hogy úú anya úgy köhögtem, mint a Peti  ( a hurutos köhögésre célozva). "Oké, de csak egyszer, szóval nemár". De már mindegy volt...
Így ő is itthon nyaralt még pénteken is, úgyhogy kvázi semmit nem tudtam elintézni, amit kellett volna (osztálytalálkozót is szervezek közben), ráadásul a két gyerek felpakolásával dokihoz menni az igazolásokért, na az már önmagában is kitett egy délelőttöt.
Tegnap már mindketten mehettek oviba, és azért megvan a varázsa ugye, hogy Peti megint antibiotikumos végkifejlet nélkül volt egy hétig náthás. Nem, nem hiszem el, de tényleg....

Azon izgultam hűdenagyon, hogy ma jusson el mindkettő, mert ma van a fotózás. És hát egyelőre ott vannak. :)

Úgyhogy tegnap beírattam gyorsan Esztit  a sulielőkészítőbe (az Ének-Zenei suliba tervezzük járatni, és ők indítanak nagycsoportosoknak előkészítőt, ún. Zeneovit). Ez heti egy alkalom, és a felvételire készítik fel a gyerekeket.
Tök egyértelmű volt, hogy Esztit szeretnénk, ha ide járna, mert alapból dalospacsirta, akkor meg miért ne aknázzuk ki ezt egy olyan sulival, ahol a zenét jobban nyomják.
Szóval azt gondolom, tetszeni fog neki, ráadásul az szerintem nagy előny minden szempontból az életben, ha az ember rendelkezik zenei alapokkal.

Aztán megy a harc itthon, mert Laci már meg is hirdette Stellát. Az oké, de ő a család gépjárműfelelőse, én viszont a...
...hát én vagyok a család költségvetési szerve. Na. :)
Szóval sejthető, megy a háború. Értem én, hogy új kocsi kell, de Laci nem érti meg, hogy az nem kompromisszum, hogy "márpedig ezt a kocsit néztem ki, kell a pénz rá!".
Egyelőre ott tartunk, hogy úgy néz ki fegyverszünet van. Megadom a kért összeget, ha elmegy bőrgyógyászhoz melanómaszűrésre.
Higgyétek el, nekem megér ez ennyi pénzt. Évek óta képtelenség rávenni...

Addig meg Családi Nap volt a honvédségnél szombaton. Jó volt!
Az legalább stabilan kedves történet. :)

Amikor megláttuk ezt a képet itthon, az egész család felkiáltott (Eszti, apa, én), hogy decukiiiii .
Jó, perverz dolog élvezni a lógótaknyos, síró kisfiú képét, dehát tényleg olyan édi. :)

Megérkeztünk és Peti végigbőgte az első fél órát. Első körben a túl hangos katonai bemutató miatt (ott csak zene szólt, meg lőttek néha), második körben a vadászrepcsis bemutatót miatt (az mondjuk durva is volt, nem csak a mi gyerekünk kapaszkodott ilyen mértékben az anyja nyakába...) Aztán megsajnálták hamar a mellettünk állók és kapott egy zajvédőt a fejére. (Nem, mintha segített volna  a helyzeten.) Szóval igazán kapaszkodósan indult a buli. Nagyon nem szereti szegényem az erős zajokat.


Node vége lett a hangzavarnak, és utána bulivót!
A cseppet sem műanyag vattacukor. (Szerintem sötét szobában világított is volna.)


Annyira akarta a tűzoltóautót, de az volt az első, hogy letisztázta az ajtóban ugye nem szirénázik? :)
Nem.


 "Eszti, vágjál már bérgyilkos fejet!" 
Peti meg természetesen addig rángatta, amíg szétesett az egész. Akkor odaugrott a katonabácsi aggódva, hogy "jajj, nem ütött meg?". Én csak néztem, mert bennem ez fel sem merült, hanem csak arra gondoltam: "vazze, ezt is szétszedte..." :D


És a megacukiság a végére. Hát nem? :)


2014. szept. 15.

Sorjában

Petikém végigürizte múlt héten az ovit. Semmi extra izgi nem volt, hacsak annyi nem, hogy kéretik hullámozva ünnepelni, hiszen egy teljes hetet járt oviba betegség nélkül. Mint valami normálimmunos gyerek! :)
Amúgy szerda, csütörtök már fél napot ott volt (egyelőre úgy beszéltük meg, így is marad, nem fog bent aludni, mert van ezeregy oka ennek.)
Kicsit tartottam tőle, hogy szénné fogja magát unni, hiszen még az udvarra sem tudtak kimenni egész nap. De állítólag jól elvolt.
Csütörtökön kapott egy kisebb "anya-anya" stílusú bőgőrohamot, de mesélte az óvónéni, hogy Peti rácsimpaszkodott és le sem tudta tenni egy ideig (én meg ennek örültem, hogy megszeretgették, amikor sírt.) Hédi néni amúgy ráérzett, mert pont szerdán említette délután, hogy "még tök jól elvan, de fog sírni, ne aggódj! Az a normális! Ha nem most, majd később!"  Mondtam nem aggódok, tudom. :) És másnap tényleg. Meg érzésem szerint fog is még.

De nem most, mert vasárnapra elővette a nátha. Úgyhogy itthon nyaral. (Holnaptól meg már Eszti is. Végülis ő csak ma lett taknyos, de akkor már maradjon ő is, ha lehet.)

Pénteken meg voltunk a GOKIban PM kontrollon. Úgy egyeztünk meg az orvossal, hogy novemberben megműtik.
Az az igaz, hogy szerinte bírná még egy ideig az elem (ráadásul azt én sem tudtam, hogy van benne egy pót-telep is, amely az elem teljes lemerülése esetén bekapcsol és még további kb. 3 hónapot bír), szóval semmi akut helyzettel nem kell számolni.
De első körben két hónap múlva akart még egy kontrollt, novemberben, és utána kiírni műtétre, de kértem, hogy nemár. Karácsony közelében se legyen műtét lehetséges időpontja!
Úgyhogy azt mondta, akkor legyünk túl rajta novemberben, és kész! Egyetértettem.

Így a hétvégét Pesten töltöttük, jó volt, ahogy az lenni szokott. Lacival lófráltunk rengeteget kettesben. :)
Aztán történt még valami, így döntés született a ribanc kérdésben.
Ki-ki? Hát Stella! Nem jött velünk haza!
Bepakoltunk vasárnap, puszi integetés ééééés nem indul a kocsi!
Úgyhogy Laciék próbálkoztak Misipapával meg Csirkével, de semmi, így Misi papa hozott haza minket, a kocsi meg Pesten maradt. Majd valahogy lesz vele valami, férfidolog ez ugye, nemtom.
De az biztos, hogy túlmentünk a tűréshatáron, mert ezt a "nem indulok el néha" dolgot már eljátszotta párszor és a szerelő nem talál rajta semmit. Úgyhogy vége.
Valahogyan kocsicsere lesz! Csókolom!

2014. szept. 9.

Direkt kihagyva az "első nap az óvodában" klasszikus posztot

Meg nincs is még mit mesélni. Mert az ovis beszoktatás itt úgy néz ki, hogy hétfő-kedd 9-11-ig (szigorúan anyamentesen. Mondjuk erről a dologról nem vagyok túl jó véleménnyel, de egyelőre kettőből kettőnél nem okozott gondot, szóval evvan). Szerda-csütörtök-péntek már rendesen 8-ebéd utánig, félnaposban, és kövi héten mehetne is az ottalvás.

Így egyelőre annyi történt, hogy roppant megelégedésemre Peppkirálynak sikerült 2*2 órát eltöltenie az oviban anélkül, hogy bepisilt/bekakilt és bármely gyermeket lecsapott volna. Kezdetnek nem rossz.

Laci szokta megnyugtatásul mondogatni nekem, hogy "ne aggódj, ebben a gyerekben csak pozitívan lehet csalódni!". Ettől mindig mosolyognom kell. Mert így van. :)

Nélkülem ott maradt simán, ezt így is vártam. Mert szegény 2 éve sóvárogva néz be abba a csoportszobába, ahova végre bebocsátást nyert. Szóval első nap konkrétan vissza se nézett.
Ma azért már ellőtte, hogy rámugrott, hogy nem maradok itt.
De aztán vicces volt, mert Esztit kerestem a szememmel, hogy segítsen be, de két nagycsopis fiúcska jött oda, megfogták a kezét és egy kedves "gyere Petike velünk!" felszólítással elvitték.

Az óvónénik mesélték, hogy szó sincs arról, hogy a Peti Esztin lógna, hanem pont fordítva: Eszti jár a nyomában, segíti, anyáskodik felette (ahogy amúgy mindig). Pedig direkt nem akartam rátaksálni ezt a feladatot, mégis magától, szeretetből csinálja. (Mert Eszti ilyen.)
Úgyhogy ez a leválós rész bennem sokkal kisebb stresszt okoz emiatt. Mert tudom, hogy ha nem vagyok ott, akkor is van valaki, akivel szoros a kapcsolata. És ez annyira megnyugtató! (Persze első nap, amikor otthagytam, elbőgtem a kötelező kört, de szerintem ezt kb. mindenki megteszi.:) )

Noés aztán! Úúúú!
Hazajöttem tegnap. És rendesen arcul csapott a felismerés, hogy gyerek nélkül a lakás 1 óra 15 perc alatt lazán puccra takarítható (ágyneműhúzás, portörlés, porszívózás, felmosás).
Ma meg. Úúúú! Kitekertem a futós játszótérre. Begyűjtöttem össz-vissz:10 km bicajozást és 8 km futást. Majd ezek után immár Pível megfőztem az ebédet. Pusztán maradékból, de olyan jót csináltam, hogy elájultam magamtól. Rendesen jó volt ez a nap is!

Szóval én kb. úgy számoltam, hogy "papírunk van róla", így Petikém két nap ovi után már ki fog dőlni (tök jogos felvetés, nemár, hogy nega vagyok. :) A normál gyerek egy hétig szokta bírni az ovikezdést...). Így nekem most ez a 2*2 óra is nagy ajándéka volt már a hétnek! 
Boldog vagyok!

(Egyelőre lassú, megfontolt munkahelykeresésben vagyok. (Lesz egy nyugdíjas mamánk márciustól.) Addig meg, ha van valami klassz, amit tényleg szívesen csinálnék, azt azonnal megpályázom, hátha... de különben irtó szerencsés vagyok, hogy itthon lóghatok még GYES-en egy ideig. Bár nemtom meddig, mert Laci kocsit akar cserélni... Pedig az elmúlt két nap után is már kezdem úgy érezni, hogy mégiscsak élvezném én ezt! )

2014. szept. 7.

Szabadulás a rácsok mögül

Jajjj, mit tettünk!

Amikor a múlt hét végét nem töltöttük itthon, azért volt, aki dolgozott a lakásban.
Laci nagy örömmel hívott fel péntek este, hogy ő bizony leszerelte Peti kiságyának a rácsait!

"Óóóó" - mondom "a legjobbkor, mert pont ma anyuéknál Petikénk életében először átugrotta  az utazóágy szélét, és azóta este 1/2 10-kor is még volt kint röhögcsélni egy kört..."

Tény, hogy beszéltünk róla, node döntést nem voltam hajlandó hozni az ügyben. Vagyis felőlem akár 10 éves koráig is alhatott volna a rácsosban (pusztán az én kényelmi szempontjaim miatt).
Persze így adott volt a téma: lesz, ami lesz!

Természetesen vasárnap este óta aztán semmi kényelem nincs az altatásban. Peti az Peti. És nincs, ami megállítsa többé!
Este a mese- altatóéneklés- varázsgömbfújás-simi,szia,szeretlek után folyamatosan kirohangál, villanyt kapcsolgat, bemászik Esztihez és -személyes kedvencem: kinyitogatja a szekrényajtót és kihajigálja a ruhákat a szoba közepére. Ollláréé, bulivaaaaan!!!

Első napokban esténként olyan 132* kísértem vissza, de abban a pillanatban már pattant is ki ismét az ágyból. Tegyük hozzá, hogy készültem lelkileg, jól teleszívtam magam empátiával és elfogadással, és ez elég is volt khmmm... a buli elejére... :)
Szóval ezt úgy kb. az első 15 percben lehet türelemmel bírni, aztán a többi már a "kivanámatököm" felkiáltásokkal tarkítva zajlott. Mígnem tegnap már annyira elgurult  a gyógyszerem, hogy előkaptam egy olyan módszert, amitől Vekerdy bácsi lazán kiszaladna a világból. És így csak 3* jött ki. (Nem gyerekbarát, úgyhogy hagyjuk is.)
Mivel 8-kor fektetünk, így 9-re azért általában már csend van. Nem is panaszkodom nagyon, és Eszti is hetekig csinálta a műsort, amikor rájött, hogy ki lehet mászni a "nagylányágyból". Mondjuk ő 2 éves volt.... ;) Szóval majd izéé.... bízom benne, hogy 10 évesen csaktán nem így lesz ez. :)

Éjjel nem mindig gáz, mert nem ébred fel minden nap annyira, hogy kicsászkáljon.
Amikor megtörténik, akkor is max. 2* jön ki egymás után, szerencsére utána visszaalszik. De azért, amikor asszem a 3. rácsnélküli éjjelen vagy óránként felkelt és kiszaladt (persze vakegérben, egyik alkalommal pl. felkenődött a csukott ajtóra), na akkor abban biztos voltam, hogy reggel visszatesszük az ágyrácsokat. (Valójában már éjszaka neki akartam állni a szerelésnek, de aztán valahogy letettem róla. ) És hát tegnap volt lomtalanítás, úgyhogy tettünk róla, hogy egyik éjszaka se kívánjam meg az ágyszerelést. :)

A legnagyobb félelmem amúgy a délutáni altatás volt. Konkrétan, hogy ezt a kölyköt az atyaúristen sem fekteti majd le ezentúl.
De az ágya mellett strázsálva 1/2-3/4 óra alatt eddig mindig sikeresen megoldottam. El vagyok ájulva csodás képességeimtől. Úgyhogy, ha ez kell, akkor strázsálok még két évig.... (Eszti is ebben a korban már csak úgy aludt el, ha melléfeküdtem délutánonként. Kétségtelen, hogy az egy fokkal kényelmesebb megoldás volt. :) )

Szóval igen, csak jelen van valami nagyfiúsodási tendencia. És holnap elindul az ovis életbe. (Jáhááháááj!!!!)

Ui: Gyököt vonni a fentiekből. Ma 21.47-ig zajlott a buli. Már minden volt itt kéremszépen. Borzalomborzalomborzalom! Holnap felhívom a kukásokat, hova vitték el két napja a lomokat! (Hogy mi a véleményem így este negyed 11 tájban? Hogy a f@szért dobtuk ki a rácsokat!)

2014. szept. 3.

A hétvége

Elég nyomoroncnak nézett ki még egy hónapja. Laci szolgálatot vállalt szombatra (egyébként olyan 2-3 havonta 1* van ilyen, szóval semmi extra amúgy).
Na aztán a csajok kitalálták, hogy legyen már végre fórumos tali. Na és akkor lett és a legjobbkor!
Így mivel totál ráérősek voltunk, meg amúgyis nagyon szerettem volna menni én is, hát felmentünk Pestre a gyerekekkel.

Két hete direkt otthagytuk az utazóágyat anyuéknál, meg pár ruhát is, hogy csak hátizsákos turistaként menjek én a két gyerekkel. Vonattal.

Hát olyan menő voltam! Oké, tudom, hogy már nagyok. És oké, Laci kivitt az állomásra péntek délután anyu meg Csirkével várt minket Zuglóban. Dehát akkoris! Tök menő vagyok! Még sosem mentünk tömegközlekedve.

A legnagyobb félelmem természetesen az volt, hogy valamelyik gyerek benyögi a vonatút közepén, hogy pisilnie kell (abba meg bele sem mertem gondolni, hogy Píre esetleg rájön a kakilás. :D ).
De persze bejött a para. Eszti még hagyján, ő már kibírja azt az időt, ha muszáj. De Peti... na ő benyögte, hogy pisilnie kell. Kimentünk a WC-re, ráállt a klóra, lenézett a zakatoló lyukra a mélyben és bejelentette, hogy inkább nem jön több pisi. Tehát értsük ki a lényeget: a vonat wc-jének látványa már a 3 éves gyerek vizelési ingerét is minimálisra csökkenti. :)

Aztán aznap este őrület volt, anyu egyedül volt otthon velünk, a gyerekek pedig -nem volt se a papa, sem az öcséim, akiket zaklassanak, így - szétszedték, fúú, keményen őrület volt (anyu mondjuk nem átall a hátán a két! visítozó gyerekkel rohangálni a lakásban. Ijesztő, de tényleg. :D )

Másnap aztán fenomenális volt a fórumos tali (ez még a babás fórumunk, azoké, akik 2009. februárjában szültek. Petivel terhesen már semmi igényem nem volt más (2011júniusban szülők) fórumban taggá válni).
Biztos, mert a miénk jól működött. :)

Valójában mindig is áldás volt ez a fórum, annyit segített a kezdeti nehézségekben. Azóta is azt gondolom, hogy nagyon megerősítette az önbizalmamat a gyereknevelési kérdésekben, és így sokkal, de sokkal könnyebb az élet. Mostanra meg már életem egy részévé vált. Főleg, amikor néha összejövünk a fb-on este és hülyeségeken röhögcsélünk.

És már tudom, hogy szerencsénk volt, mert olyan embereket kapcsolt össze ez az egész, akik képesek voltak csapattá kovácsolódni.
És olyan vicces volt, mert sokakkal van már régóta személyes kapcsolatom persze, de még mindig volt, akivel nem is találkoztunk a 6 év alatt, csak neten keresztül. Mégis azt éreztem, hogy ismerem.
És 26 aktív tagból 10-en eljöttünk. Meg az a rengeteg gyerek (ööö... asszem összesen 19).
És, ha belegondolok, hogy sokunk az első gyerekét várta, amikor csatlakozott, mostanra meg van, aki a negyediket. Úúú, hihetetlen! Sok ideje traccsolgatunk mi már együtt, na! :)

Szóval nagyon-nagyon jó volt találkozni a csapat egy részével, és az idő is egyszerűen tökély volt.

Aztán meg egyéni szerencsénk, hogy Julcsinak rejlett a kocsijában egy háti hordozó, és bár Peti már évek óta nem aludt olyanban, most mégis rá tudtam beszélni. És olyan jó volt, mert aludt a hátamon egy 3/4 órát, és így végül késő délutánig maradhattunk a Hajógyári szigeten. Tudjátok, a faszacsúszdáknál (APG). Mindig meg akartuk nézni amúgy is. Hát jó volt úgy az egész!

A gyerekek ugye maxon élvezték (nem, én egyet sem fotóztam, ellenben engedély nélkül elloptam 3 képet. :) )
Sajna olyat nem találtam, amikor a nagy csúszdából csak úgy potyogtak ki a gyerekek, mert volt, hogy hatan kapaszkodtak egymásba, és úgy csúsztak le. Sikítva. :) Édibédikcukorkirályok voltak! :)


Ez meg annyira jellegzetes kép. Tudom is mit kérdez Peti. Megyünk csúszdázni, Eszti? :)
Szegénykémet visszafogtam rendesen, mert az óriáscsúszdán csak Esztivel mehetett le.


Az első képen látható legkisebb csúszdáról ugyanis rögtön leborult kb. a 3. csúszásánál, szóval "jobb a békesség" alapon Eszti mindig ölbe fogta az óriáscsúszdákban. Imádták mindketten, de amikor Eszti el volt merülve a többiekkel való rohangálásban és közös csúszdázásban, akkor nyilván nem rángattam ki a közegéből, hogy "csússz az öcséddel, hejj!" :)


De összességében asszem mindenki boldog volt aznap. :)

Így lehetett az, hogy nagy kényelmesen vasárnap délután jöttünk csak haza. Ezért Laci még ki is pihenhette vasárnap a szolgálatot nélkülünk (nem nagyon aludt éjjel).
Én meg este 6-kor a vonatozásból hazaérkezve elkezdhettem azon gondolkozni, hogy izé.... mit is kell Esztinek holnap az óvodába vinni? :)