2012. jan. 30.

Torta történet 1.

Eszti tegnap hazaszállítmányozódott.
Beesett az ajtón, kifeküdt a hálóban és az első hozzám intézett mondata az alábbi volt:

És trambulinoztam is!
Hája, nekem is hiányoztál Bobbanci! :)

Kicsit visszaszelídítendő állapotban van, bár el kell ismernem a napi bögre tej ivásával valamint kefír és kőrözött evésével jó eséllyel utazik Pestre újra. (Itthon ezeket hírből sem.)

Anyuék közben felköszöntötték, azóta persze Bogyó és Babóca DVD fut órákon át.
És sajnos ma egész nap én is ezt dúdolgattam. Kellemetlen, mert én csak addig tudom a szöveget, hogy Bogyó és Babóca... Tovább nem.

És eljutottam arra a szintre, hogy tortát fogok készíteni.

Jahhhaaaj, ez igazán izgalmas lesz, ezzel a sütés dologgal nem állok valami jól. Egyszerűbb sütikék oké, node torta. Hejjjugyanmár!

Pénteken elmentem a bölcsibe, mondtam Zsóka néninek, hogy akkor Esztinek egy hét múlva hozunk tortát (szokott buli lenni szülinapkor). Mire Zsóka néni: "Nehogymár rendelj, süssél egyet, tortalap, puding és kész. Nem kell akkora ügyet csinálni belőle, baromi drága egy torta, na!

Én meg elhittem neki, bár szóltam, hogy azért nagyon ne készüljenek. Főleg, hogy nem vagyok hajlandó gyári piskótát venni. Szal azt is én sütöm meg.

Úgyhogy most szedem a terveket a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban elkészíthető tortához és írom a zaklatható, azonnali segítséget nyújtók listáját.
A torta persze csokitorta lehet csak. (Anyám, és Eszti nem is fogja megenni. Bár olyat már láttam tőle, hogy a torta krémjét megeszi... Mindegy is, mert gyerkőknek csokitorta dukál...)

Szóval csütörtöki roppant izgalmak lesznek ezek! Úúúú....
Mindenesetre ma már megvettem 3 szép gyertyát.
Fogtok ti még a tortámról hallani!!! :)


2012. jan. 28.

Laptop az asztalon

Este püspökkenyér sütése mindössze fél óra alatt. Egyedül, "éniskeverem"nélkül.
Este nyugodt vacsorázás  a felcsendülő "kakiltam" édes dallama nélkül.
Este nyugodt Petyuszfürdetés "énismegnézemakakit" és "anyafürdessen te kaki vagy apa" nélkül.
Este nyugodt fél órás Petyuszetetés "csakmégegy AnnaPetiGergőt olvassál, tényleg az utolsót" nélkül.

Reggel 8-ig ágyban henyélés fejen ugrálások nélkül.
Reggelire sokmagvas bajor kenyér puha belső nélkül.
Asztalon hagyott laptop "megmondtam-hogyahhoz-nenyúljál!" nélkül.

Jogos a kérdés, hogy de hol lehet Eszti?

Etumama ellopta megint.

"Van egy ingyen belépőm az ElevenParkba, eljöhet Eszti hétvégére?"
"Ha van kedve..."

Volt.


És szeretjük, imádjuk, hazavárjuk, de telefonon megint nem tudtam vele reggel beszélni, mert Csirkével sikítva játszottak a szobában.
Valamint mindent elmond, hogy reggel 6-kor kelt. Nyilván be volt sózva rendesen...

Úgyhogy dejóneki, dejónekünk.:)
Azért hiányzik a kis gatyamadzag.

2012. jan. 27.

Játékbarlang

Igazán kellemetlen a helyzet. Tegnap jöttem, rá, hogy oké, hogy 3-án Esztiszülinap, de az biza jövő héten van!

Megvásárolt ajándékok: 2 db pizsama, 1 lépcsős WC szűkítő. Aztánkész!

Annyit szenvedtem már, hogy mit kéne venni, de igazából már így is úszunk a játékban. Ha a mamáéknak megint elszállt az agyuk, akkor 3-a után még inkább úszni fogunk. De most akkor tényleg ne vegyünk neki semmit, aminek örülhet? Vagy örüljön a WC-nek? :) (Amúgy fog is, ismerem.)

Szóval tökölök, tökölök, talán valami apró kézügyességes bizbaszt beszerzek. Babylont vagy nagy gyöngyfűzős szettet. Nemtommég.

A játékbarlang meg igazi: Két napja hajítottam ki a pelenkákat, amivel Eszti Tündit pelenkázgatta. (Volt ugyanis vagy 15 a szobában belőlük, még Eszti régi pelusaiból.) Mindössze 6-ot tartottam meg. Két napja kevés lett.

De tök vicces lett a caros banda...


Meg a másik kedvencem.
Egyik reggel öltözik, sapka-sál-kesztyű.  
Anyaa, a hátizsákom!!
Itt van, vigyed!
Erre a kérdés: De minden benne van?
Benne hát! Spuri! (Természetesen halványlila fingom nincs mi az, aminek feltétlen benne kell lennie, de tudom, hogy a bölcsibe úgysem pakolja ki, így rizikózom, hogy ja, minden benne van.)
Aztán hazajövet megnéztem, benne van-e minden:


Jaja, minden benne van. :)

2012. jan. 25.

Utazásos

Hétvégén bepótoltuk az elmaradt karácsonyi utat mameszékhoz.

Meg is állapítottuk, hogy ez az a pillanat, amikor utazáshoz minden jó.

Eszti már "nagy", vagyis a legbosszantóbb problémája utazás közben a klasszikus: "Mikor érünk oda?" .
Nem kell azonban elnagyolni ezt sem, hiszen magyarázhatod ám neki, hogy 10 km, fél óra vagy 42 autó előzése után, akkor is megkérdezi újra 3 perc múlva.
Kivéve, ha így utazik:


Egyértelmű, hogy tiszta ész a gyerök!
Azért van a takaró a fején, mert már induláskor nyígni kezdett, hogy a szemébe süt a nap. De nem nagyon hatott meg, hogy a januári napfény bántja a 3 éves szemét, így kénytelen volt magának megoldani a problémát. (Jó, apa persze azonnal félreállt, nehogymár besüssön a kicsikéjének a szemébe az a fránya januári tűző nap, de pechükre a párás ablak ledobta a napellenzőt... :) ).
Szóval addig dolgozott, amíg megoldotta. Bakker én tuti elölről próbáltam volna meg rögzíteni, úgyhogy még büszke is voltam rá, mennyi esze van (vagyis több, mint így hirtelen nekem.)

Peti meg "kicsi", és még hajlamos akkor is bealudni a seggrázástól, ha egy órája kelt fel. (Hát ja, mostanában 1/2 9-9 közé tehető az esemény, de ez biztosan csak azért van, mert ilyenkor reggel piheni ki az éjszakát.)


Ezek után biztos voltam benne, hogy Eszti nem szunyál délutánit, hiszen 8-kor kelt, majd 10-kor még bealudt bő fél órára, de úgy lefeküdt, mint a kisangyal. (Anyám, hogy mennyire vonzó tud lenni számára a földön alvás. Meg sem próbáltuk ágyra tenni. Sőt, azt mondta, hogy ő este is ide fekszik. :))

Úgyhogy sima út volt.

Dédinél Eszti megkapta az év ajándékát szülinapjára: mamesz varrt neki egy matracot, két kispárnával és egy takaróval. (Jaaa, mit neki! Tündinek!) Miután mameszom a múltkori látogatása alkalmával rém jót szórakozott a nappali közepén aludni letett, bepelenkázott és betakargatott Tündi babán.
Luxusribi az a baba eléggé... És legközelebb ruhát is varr neki. No comment. :)

Mártiéknál meg béna voltam, nem fotóztam. Öreg hiba.
Viszont helyette lett egy csodálatos képem a mi csodálatos kislányunkról.


Hogymiaz? Csirkeláb vazze...

2012. jan. 20.

Vízbetojó Bübüke éhes

Már megint átsuhant ám rajtam a para (eskübecsszó tényleg csak átsuhant), hogy a kölykec nem beszél. A hangadás jellenző volt, de a kétszótagozás az még nulla.
De végre, tegnap óta bübüzik és dájdájozik.
Annyira örültem neki, amikor meghallottam tegnap, ránéztem, hogy he? Akkor persze abbahagyta, aztán visszabújtam az aktuálisan olvasott Metro katalógusom mögé, és akkor újra felhangzott.
És akkor huhh, azt gondoltam, jóvanpipa,ezismegvan.

Kaja téren is előreléptünk.
Gondom az van, de majd elsírom (konkrétan a tejmennyiség fogyasztásával, ami olyan alacsony, hogy szinte nem tudok étkezést kiváltani), de a hozzátáplálás szépen alakul.
Tutira most fogta fel szegénykém, hogy az is kaja ám. Mert egy csomószor volt már éhes, de balhézott, ha meglátta a tányért. Olyan igazi "neszívassál-miaszarez" arckifejezéssel és persze az ezzel karöltve járó sikítófrásszal.
Aminek az lett az eredménye, hogy azonnal tej a szájba és majd kapod utána.

Node már napok óta tolja belefelé a flamót, mint a kisangyal. Bár a zöldség egyértelműen sikeresebb.
Mondjuk eddig répán, csicsókán, céklán és sütőtökön van túl, amelyek elég édesek, úgyhogy lesz itt még izgalom, amikor mondjuk egy hétfői megaédes sütőtök után kedden kelbimbó kerül a szájába. :)

Úgyhogy el is terveztem, hogy jövő héten már meg is csinálom a husikockákat a fagyasztóba. Micsoddda csodddálatos előrelépés!

A súlya gyarapszik, az tuti, hogy mennyi arról fingom sincs, mert a paraszt verzióval mérem. Vagyis fürdés előtt én a mérlegre, majd én a mérlegre pucér gyerekkel. És aztán kivonok.
Ez azért jó, mert a digis személymérleg hol erre billen 100 grammot, hol arra. Az én 50 kilómnál nyilván mindegy, de a gyerek 5 kilójánál azért nem. De kétség kívül felfele tendál, oszt relax.

(És nem, nem félek, hogy a fürdés előtti pucérkölyök lepisili a mérleget, mert mostanában következetesen beletojik a fürdővízbe és előtte ereszti bele a pisit is. Jókat "mókázunk" mostanában ezen:

Anya édesen: Béééb, megint becart a vízbe!!! Gyereee!
Apa dünnyögve: Mert rászoktattad!
Anya zöld fejjel: Rábammeg, mondtam neki, vízbecarjál, merazjó, és azóta vízbecarik. Vagy hogyis csináltam?
Apa lilán: Mindegy, hagyjál, kiöntöm!
Eszti: Énismegnéézeeeem!)

Szóval mostanában csak kétnaponta tiszta a gyerek. (Amikor épp nem a vízbe tojik és megfürdethető.)

2012. jan. 17.

Genetika plusz egy pofon

Csak eljutottunk ám simán.
Ezen ment a para az utolsó héten már, hogy Eszti ne legyen beteg (ergo nehogy magunkkal kelljen cígölni Pestre), aztán Pepi ne legyen beteg (őt mondjuk muszáj lett volna magunkkal cígölni). És aztán jött a hétfő és hoppá! Elintézve!

Rém boldog vagyok tőle, mert a dolog úgy néz ki, hogy levették a vért, kidolgozzák DiGeorge-ra és ha bebizonyosodik, akkor lesz egy tanácsadás. Na ettől vagyok amúgy rém boldog. :)

Amúgy is mázlink volt, mert egy egész orvostanhallgató csapat volt jelen, így konkrétan magyarázatszerűen meghallgathattam és megvizsgálhattam a kölyök minden porcikáját, ami összefügg a genetikai eltéréssel. Hát vannak rajta rejtjelek, az biztos!
Mondjuk amikor a doki megkérdezte, hogy apjának is ilyen fejformája van-e, akkor azért mélyen hallgattam, mert szerintem kb. minden 3. ember feje deformált. Úgyhogy ezt a kérdést inkább hagyjuk.

De a lényeg, hogy mindent jól kihallgattam és művelődtem.
Biztos észrevehette a doki is, mert mikor távoztam, utánam szólt, hogy nehogy a neten olvasgassak, mert durva dolgok vannak fent. (Nem is értem, hogy gondolta... Één, neten olvasni?? Áááá, semmit! :))

Egyébként meg mondtam neki, hogy tudom... (Kezdve ugye a nagy klasszikussal, miszerint csecsemőmirigy nélkül nem lehet élni. Komolyan fejbe kéne ütni aki ilyet leírt és az első találatok között adja a gugli az infót.)

Ami bajos, vagyis jelen esetben a plusz egy pofon: az a hipotónia. Most értettem meg kb. mire megy ki az egész. Azt ugye már meséltem, hogy a Dévényes egyszerűen képtelen pozitív kijelentést tenni (bakker még arra sem, hogy hasról-hátra forog...). Ma már egészen azt éreztem, hogy arra akar rávezetni, hogy a gyerek nem fog tudni járni.
Mert- bár ő úgy fogalmaz, hogy nem ígérhet semmit, de basszus mindig hozzáteszi, hogy ami genetikailag kódolva van, abba nem tudnak belenyúlni, és hogy örülünk minden kicsinek meg blablabla...

Azért én általában reális vagyok. Tehát úgy gyereket nevelni, hogy mozgássérült lesz és mellé még fogyatékos is, szerintem egyszerűen nincs értelme. Mert akkor minek csinálod? Mert a tiéd? Vagy hogy? Értitek?
(Hjja, egyszerűen teszek ilyen kijelentéseket, mert az első felháborodott kommentre vissza fogok pofázni, hogy aki nincs benne, nem tudja, milyen érzés lehet ez. Szóval kusti.. :) )

Na, így az, hogy szindróma jellemző a háti és nyaki hipotónia, az nem esett jól.

Mindegy, továbbra is azt gondolom kissé morogva, hogy hagyják már meg nekünk a lehetőséget, hogy bízzunk abban, hogy valamelyest rendben lesz.

Egyébként meg én általában szeretek berendezkedni a rosszabb verzióra, és hihetetlen magam számára is, hogy mozgás tekintetében nem tudok így hozzáállni. Peti ugyanis mindig mozog, jár keze-lába, keresi a játékait és menne is utánuk.
Értem én, hogy hiányoznak mozgásmintái, de nem tudom elképzelni, hogy 5 év múlva is háton fekszik és mozog keze-lába.
Szóval ehhez látni kell Öcsisajtot, mert tényleg nem így képzeli az ember a tök béna kölyköt.

(És jóó, senki nem mondta a szefósságot, csak neteztem... :) És azért a genetikai eltérések esetében azért ez egy esélyes dolog.)

Így oda lyukadtam, hogy teljesen felesleges ezzel foglalkozni, mert nem tudjuk, mit lehet kihozni Pepókirályból. Mondjuk érdemesebb azt a kérdést boncolgatnom, hogy vajon lehet-e a kihúzott fog helyén fantomfájdalom. Tudjátok, mint a levágott láb esetében.
Meg vagyok győződve, hogy nekem olyanom van.

És így a végére fel is teszek egy tegnapi képet, mielőtt tömeges hisztériás sírógörcsöt kapnának kedves olvasóim, hogy milyen szar is nekünk. :)
Merthogy tök cuki:

2012. jan. 14.

Jejejeeee kaja

Amúgy PetyuszBéka mindig beéget.
Rinyáltam egy kört anyunak még szombaton, hogy nem eszik a büdös, most mit csináljak. Se tejet rendesen, se gyümölcsöt. Nem is alszik egyben nappal max. 40 percet.

Erre kölyök megevett vagy 50 gramm gyümölcsöt, ráhúzott egy teljes adag tejet és aludt 2,5 órát egyben.
Bakker, ezért is Pestig kellett mennünk...

Tegnap eljött a mameszom látogatóba. (Haha, látogatóba... amikor meghallotta szegény, hogy 35 forintért kényszerültem tojást vásárolni, eldobta az agyát, és hozott a drága 60-at. Hadd együk. :))

Szóval rí a szám, hogy ez vazze nem eszik (nem, a mama úgysem tudja, mi az a vazze...), erre megint betolt 50 gramm kaját és ráhúzta a teljes adag tejet.
Node hogy húzta be! Olyat se láttam még tőle.
Verekedett a következő falatért! Annyira szép volt nézni!
Persze jól meg is szívattam magam, mert pont csicsókát csináltam neki, és mivel előző nap kapott először, nem mertem többet adni neki ennél az 50-nél, mert az elég durva kaja.

(Azóta sem ismételte meg "a meghalok a kajáért" stílusú táplálkozást, viszont ma benne van 70 csicsóka, és 50 alma - no ez is aztán: szigorúan párolva, mert így érhető el csak a selymes állag, amit a királyfi elvisel... Egy egészben maradt darabka és lőttek a kajának... Pááff, node meg sem lepődünk, láttunk már ilyet 2 éve... Szóval hozzátápi+ a tejadag. Azért közlemény jellegű, mert ilyen ma fordult elő először!)

Naés mit keres a gyerekben csicsóka?
Teljesen rákattantam, persze Elif miatt, aki szénné dícsérte nemrégiben és mivel még sosem ettem, nekem ki kellett próbálnom.

Húú, überkirály élmény volt az első, ezért eszem nyakra-főre, de bizony gyomorkicsinálós.
Biztos durva, mert én nem vagyok puffadós, meg fenet tudja milyen fajta, és igazából azt sem tudtam eddig, mi az hogy "hascsikarás", de most megtudtam.

Ráadásul pont mesélte a zöldségesben az eladó, hogy ő annyira szereti, de nem bírja megenni, mert napokig fel van puffadva tőle.

Na és ezek után úgy döntöttem, hogy nincs mit tenni, a répa után ez lesz a következő zöldség, ami Pepibe szalad. (Természetesen a döntésemet az befolyásolta, hogy a krumpli undorító mixelve, és alaposan utánaolvastam: mindenhol csak jó dolgokat írnak a csicsókáról összetétele és csecsemőtáplálás szempontjából is, és be is jött nagyon. De azért fokozott óvatossággal kellett kezelnem. )

Szóval szép új rekord, és ma már kétszer is több tejet evett, mint amennyit bekészítettem. (Na ilyenkor kell Eszti torokfájós-köhögősét benyalni. Még nem történt meg ugyanis, és már Eszti is aligalig beteg.)

Úgyhogy ma egyszer elmondhatom, hogy: jejejeeee kaja!

Fokozom a színvonalat

Ezt hallgassátok, ollan édibédi volt már megen...

Petyusz a szokásos hajnali megabömbölését tolta, már az agyam eldobni készültem, amikor hallom a másik ágyról: Anyaaaa!
Mondom néki, minnyá megyek, csak itt álldogálok még egy kicsit (mondjuk minek, azt nem tudom, mert ez bömböl simogatva, fektetve, paskolva, vállveregetve, pisszegve mindenhogy...)
Anyaaaa!
Minnyá Eszti!
Annnnyaaaa!
Odaszaladok: Mondd baba!
Almás pite.
He?
Almás pite.
Jól van, akkor aludj tovább... :)

2012. jan. 13.

Magas színvonalú társalgás

Esztivel a szokásos társalgások egyike:

Tündi meggyógyult.
Miért? Beteg volt?
Igen.
Mi baja volt?
Fájta a pocakja, meg kucizott.
Köhögött is? Szegény...
Igen. És nem tette a szája elé a kezét.
Ejejj, akkor mondani kell neki, hogy Tündi! Tedd a szád elé a kezed!
Szemrehányó tekintettel a drágalány:
Anyaaaa! Tündi nem tudja a szája elé tenni a kezét. Ő egy játékbaba!!
(Bázzz, hogy erre nem gondoltam! :)

Ennél amúgy cukibb, amikor az esti fodrászkört futjuk:
Minden nap megcsinálja a hajamat, ami abból áll, hogy 6* a fejembe döfi a csatokat és belehelyez vagy 125-öt (amúgy az összeset, ami a csatos dobozban van.) Király, de elmolyol vele 25 percig, úgyhogy hadd szórakozzon!
Tegnap apja haját fésülte (aki ismeri apját, azt most kapta el nyilván a heves röhögőgörcs, de most szólok, hogy igenis, az ő fejébe is bele lehet szúrni a csatokat.)
Szóval fésül, szúr, veszekednek, apa menekülni próbál. Esély sincs rá.

Apaaaa! Azért csinálom a csatokat, hogy cííííp legyél!

És apa megenyhül és folytatják a csatolást.

2012. jan. 11.

Szar-helyzet

Mondjuk az előző gyorsan összedobott helyzetjelentés helyett megírhattam volna jelen elmélkedésemet is, a központi kérdésről: a kakiról.

Én nem tudom, máshol is így van-e, de ez frankón életünk igen fontos eleme.
(Nem, nem a szülői kakk a téma lényege.)

Egyrészt ott van Megacuki "Tojógalamb" Eszter.
Az bakker napi 2. Vagy 3, ha nincs szerencsénk.
Mert ez annyit eszik, hogy röhej. Itthon fel sem tűnik (mert azért kellőképpen válogatós), de amikor azt mesélik a bölcsiben, hogy már mindenki lefeküdt délután, de Eszti még mindig ebédelt. Na akkor megértjük.

Általában, ha meghalljuk felcsendülni a "Kakiltam" felkiáltás édes dallamát, Lacival azonnali verseny indul...
...hogy kinek van hirtelen valami halaszthatatlan dolga. A lakás egyéb helyiségeiben persze.

Általában én nyerek, így Lacié a bilitakarítás.
Ő az, aki anno pelenkát sem cserélt, mert "ajajjj, kaki", most meg pontos elemzésekbe merül a gyerekkaki fajtákról. ("A pecsába, ezt utálom a legjobban, amikor pisi és kaki is van a biliben, mert akkor fúúúj, loccsan a WC-be. De persze jobb, mint amikor csak lapos kaki és az meg ugye nem zuttyan ki egy borításra...")
Brrr, szerintem ez nem is megszokható. :)
(Ja, WC problémáink vannak, ezért nem váltunk egyelőre, ugyanis télen a mi WC-nkben kb. 13 fok van, úgyhogy csak tavasszal tervezzük a beszoktatást.)

Egyébként Eszti maga is rendszeresen elemzést végez arról, hogyan jött ki és milyet tojt.
Királyság!

A másik gatyamadzagról meg ne is beszéljünk.
Hát az állandó kakiproblémás. Ugyanis hónapok óta egyetlen alkalommal volt normális kakija: amikor infúziót kapott.
Vagyis ezer %, hogy allergén tényezők játszanak szerepet a dologban, mert ahogy viszaállt anyatejre, jajj, volt itt minden.
De az orvosunk szerint ne kísérletezzek tovább a kaják kivonásával, mert akkor meg nem lesz tejem, így ha szerinte nem gáz, akkor szerintem sem.

A legrosszabb a szilárd kakk volt, ezen meg is ijedtem, mert fájt is neki kinyomni.
Valószínűsítem, hogy a kevés kaja okozta. Így a problémát megoldandó, folyadékot akartam pótolni neki: természetesen víz és pohár kombóval.
Büszkén állítom, hogy a látvány és ízélmény együttes hatására Pepikirály majdnem elájult.
No, nem vagyok nagyon szadi, kapott karácsonyra tanulópoharat, de erről akkor is azt gondolom, hogy ha Eszti enélkül tanult meg pohárból inni, akkor Peti is meg fog (vagy ez megint "ahogyan azt Móricka elképzeli?"). Punktum.
Mindenesetre sem vizet nem ivott, sem poarat nem használt, de most úgy néz ki, újra a régi kerékvágásban nyomjuk.

A csecsemőkakis sztorik meg amúgyis általános derültségre adnak okot a családokban. (Vagy csak tényleg mi vagyunk defektesek?)

Gyorsan írok valamit

Gyorsan írok még, mert ha ez így megy tovább, megnyertem Esztit holnaptól itthon.
(Bakker, ennyit bírt: 5 napot a bölcsiben és voilá: újra köhög.)
Szóval ezerrel kitakarítottam, hajat festettem és még főzök valamit holnapra, mert nálam ez a kétgyerekes családmodell nem működik hibátlanul.

Voltunk Pesten szombaton.
Már majdnem sikerült normális képet gyártani a kölykökről, plusz anyu is majdnem nyert egy közöset velük. De nem. Eszti benyomta az unalmast.


Azért a szemüvegcsere az megy...


Aztán ezt neked küldöm Béb:
Asszem én nyerek minden versenyt! Jelen esetben az enyém még a tiéden is túltesz:


Petikirályról akartam összefoglalót írni, hogy mégis már milyen 6 hónaposan, de ahogy elkezdtem... háááát... inkább nem...

Súlya minimális, hosszát nem tudom, enni nem eszik rendesen, hozzátáplálás? ammegmi?, aludni nem alszik, a mozgásfejlődése súlyos lemaradós, viszont frankót kakil a fürdővízbe és nagyon keményen ki tudja marni az ember szemét.

Najó, amúgy 5,5 hónapos kora óta fordul, de csak hasról hátra, vissza még nagyon- nagyon messze van. A Dévényesünk meg roppant nem kedvesen nyilatkozik mindig, pedig szerintem az, hogy állandóan mozgásban van, az egy tök jó dolog. (Úgy értem nem csak fekszik, hanem folyamatosan mozog keze-lába.) És ma igazából csak egyszer ébredt fel éjjel, 4-kor.
És amúgyis cuki, le is fotóztam étkezés közben: (bocs, mancsolás közben...)
Mert anya arcába röhögni bezzeg van esze... :)


Ja és visszavettem a tejet a kajámba. A gyerekorvosunk úgy adta ki, hogy 6 hós korában vegyem vissza a tejtermékeket, kivéve a tejet magában.
Ugye nem kell mondanom, milyen műsorszám megy minden egyes kakis pelenka cseréje alkalmával... (Keresem, keresem nem jött-e vissza a vér, de még nem leltem semmit benne szerencsére.)
Azért nagy bátran egy szem szaloncukorral vállaltam be a tejvisszaépítést, és azóta sem mertem még pl sajtot enni.

Huhh, másra nem emlékszem.
Eszti az csak szimplán cuki, bár most, hogy újra beteg lesz megkezdjük az egymás idegein táncikálást itthon. Amúgy mostanában nem olyan vészes a hisztifaktor.

Na, gyorsan összedobtam ezt így, ágyőpá, ki tudja, mikor jövök legközelebb.
Ja, mert valamit alkotni kéne, ugyanis hétfőn megyünk genetikára (amire szeptemberben kaptunk időpontot, szóval nem érdemes lemondani.)

2012. jan. 8.

És amit a kórháztól kaptam...

Első körben egy kiadós nátha.
Mondjuk az egész folyosó hurutosan köhögött, a szoba, amelyben laktam meg konkrétan fuldoklott, szóval oké, elfér.
4. napra kb. helyrejöttem.

5. nap éreztem, hogy huhh. Émelygek.
Jóvan, nekem már mindegy. (Hittem akkor.)

Node estére olyan történt, ami még sosem.
Hánytam. Estére már 3*.
Én is az a fajta vagyok, aki utoljára 23 évesen a vbk-tól.
Még terhesen sem taccsoltam soha, így igencsak meglepett a dolog és meg is sértődtem kellőképpen.

Gondoltam, ha eddig nem raktak ki az intenzívről, akkor most tuti. De nem.
Mindenki kedves volt nagyon, szerintük a kimerültségtől van. (Bizonygattam én, hogy annyira azért nem vagyok hisztipicsa, hogy pár nap zűrtől iderókázzak, de mindegy.)

Miközben lelkesen taccsoltam, arra gondoltam:

0. körben: mekkora szar poén volt Esztit a hányós betegsége alkalmával a "zsiráf, te hánytál már?" örök poénnal szórakoztatnom. (Márhogy nyilván nem a lányomEsztit...:) )

1. körben: ha én is hányósfosós leszek, kampec a tejemnek, az hóttuti.

2. körben: ha frankón hányok vagy 2 napig, és a tejemnek már úgyis mindegy, akkor az legalább, hmm... -2 kiló.

Így megnyugodva szétestem. Olyannyira, hogy aznap este haza kellett jönnöm, mert szegény Pepihez még beszélni sem volt erőm, és a nagyon kedves nővér megígérte, hogy sima ügy lesz az éjszaka. (Szerencsére az is volt.)

Meg kell állapítanom, hogy hányni szar. Nagyon szar. (Ja, azt mondtam már, hogy én az orromon is hányok? Mert van ám, aki nem. Hihetetlen!)

Aztán reggelre semmi bajom nem volt, így 6-kor a háztartási kekszes zacsimmal már vissza is száguldottam.
Közben kiderült, hogy abban a szobában, ahol előtte aludtam, anyuka hányikfosik hazament, a kölykece meg az elkülönítőben nyaral. Szóval mondom én, hogy annyira nem vagyok hisztipicsa, na! Vírusvótaz!

2012. jan. 6.

Kórházsztori

Felkeltem, körülnéztem és megállapítottam, hogy hisztis picsa vagyok. És mivel ezt eddig is tudtuk, így nagy törést nem okozott az életemben a felismerés.

Úgyhogy most megosztom a kórházsztorit és maradványait.

A sztori mondjuk nem sok, extra szívás a köbön.
Nagyon örültem, hogy Peti beteg-beteg, de legalább nem köhög és az orra sem folyik. Aztán kiderült, hogy ez a baj. Mert a tüdejében meg gyűlik a cucc.

A gyerekorvosunk lelkiismeretesen kétnaponta ránézett, aztán 23-án már éreztem a bajt.
Azzal kezdtük, hogy nem indult a kocsi... Rég rossz...
Aztán kendővel elszaladtam a dokihoz, aki már azzal kezdte, hogy ő bizony nem aludt 2-3-ig, mert a Petin gondolkodott, nem meri karácsonyra így hagyni.
Éééés, amely mondatánál tudtam, hogy vége: "Már beszéltem a Gyenes főorvossal..."

Ekkor tudtam, hogy kalapkabát ágyő Mennyből az angyal.

Aztán a doktornőnk újszülötthöz indult és berakott engem is a kocsijába Petistől és a kórházba elvitt. És ne is mondjam, hogy a drágafőorvosunk azonnal "branül-intenzív osztály" felkiáltást hallatott.

Nem menekültünk volna semmiféleképpen, mert miután nagyon keveset evett, két nap kórház után ezt is konkrétan a semmire csökkentette, így ha nem a trutyi bentragadással, akkor kiszáradás-veszéllyel lyukadtunk volna ki ugyanitt.

Amúgy fel is voltam készülve, hogy Peti papírkutya, esetleg megyünk kórházban, de csessze meg, hogy 23-án...

Persze mindenki azt mondta, hogy ez egy szar vírus, ami taccsra vág bármely csecsemőt (nem csak papírkutyáékat), de bakker, van még ilyen vírus vagy 8.
Úgyhogy részemről a kórházas hátizsák becsomagolva maradt.

Aztán az intenzíven nyaraltunk jó ideig, majd kikerültünk a csecsemőosztályra, ahol szerintem igen eltúlzott intézkedésként nem engedtek csak ki Szilveszter előtt.
Ugyanis a gyereket úgy meggyógyították, hogy még csak az orra sem folyt már (mert közben sikerül köhögtetni és orrotfolyatni is, így távozott belőle, ami a tüdejében felgyülemlett.)
De nagyon lecsökkent a súlya.
Ezen meg nem értettem, mit kell lovagolni (nem csak én, az összes vizitelő orvos hétvégén már azt kérdezgette, miért vagyunk itt), szóval infúzión volt 3 napig, aztán csak nagyon lassan alakult a kajája, és bónuszba a keringése tehermentesítése céljából vízhajtót kapott.

Szóval szépen leesett róla 30-40 deka, így most olyan kicsi a súlya, hogy le sem írom.

A kajával a mai napig szenvedünk, egyáltalán nem hozza a régi mennyiségeket, és szerintem nem is javul... Ha 120-at megeszik, akkor már trallallázok. És emellé még nem ártana a hozzátáplálást is folytatni, de örülök, ha tejből megeszik mennyiséget, nemhogy egyebet nyomni bele...
Úgyhogy jelenleg ez a betegségmaradvány nyomorít minket.
Ja, és az elcseszett alváskultúráról nem is írok.

Úgyhogy van itt nyomor a köbön, de azért tegnap vettem egy sorsjegyet (nem nyert), és benyomtam egy rakat kókuszos Bonbonettis szaloncukrot. (Igen, a tejcsokisból! Ezt is okkal.)

2012. jan. 5.

Ígért képek

Eszti szívem.
Igazából ő boldog volt.


Petyusz szívem.
Hát ő is biztos.
Édesem minden képen ezt az überbamba fejét hozza, így kénytelen voltam ezt betenni.
(Mondjuk így visszanézve olyan, mintha apja lecsapni készülne, de eskübecsszó csak simi lett belőle. :) )


Noés Eszti-szilveszter.
Lerí róla, hogy apjával voltak itthon ketten (ha csak az öltözködési stílusát nézzük. Kicsit az Adam Sandler-es "Apafej" jutott eszembe róluk. Nyilván ok nélkül persze... :P)

2012. jan. 3.

A tőből elcseszett karácsony

Sokan szememre hányták már, hogy magamról nem mesélek.
Hát most fogok.

Hánynom kell az egésztől. Még most is. (Ennek testi tünetekben történő megjelenéséről később.)

Egész decemberben azt hallgattam úton útfélen, hogy "ajj, ezek a karácsonyok már nem arról szólnak", meg "ohh, nincs karácsonyi hangulatom" meg egyéb überrinyák az emberektől. És ezek az emberek végül mind megkapták a karácsonyukat.

Én meg, legszebben szólva is szívtam, mint a torkosborz (kacifántosabb kifejezésre gondolok amúgy, de Laci látom finomította a múltkori bejegyzésemet is, úgyhogy próbálok visszavenni.)
Dec. 23-áig -mint ismeretes teljesen puccba vágtam a lakást, karácsonyi zenéket hallgattam, minden ajándékot becsomagoltam, megsütöttem a sütiket, és 23-án reggel a kicsi édes kislányom kinyitotta az adventi naptár utolsó fiókját (lévén aznapra terveztük a szűkcsaládos szentestét.)

Majd fasza volt azt mondani délben az édes kicsi kislánynak, hogy a Jézuska csak viccelt, és elhalasztja az eljövetelét.

Majd annál is faszább volt 24-én délután -egy gyerekkel karácsonyozni. Mert biza úgy döntöttünk, hogy Petyuszt az intenzíven hátrahagyva hazajövök és Esztinek megszerezzük a karácsony örömét.
Petyusz kivolt már teljesen, szinte csak aludt, az intenzíves nővérekre pedig még most is bármikor rábíznám a gyerekem. (Két baba volt bent akkoriban és tényleg az első nyekkere ugrottak. Ha nem nyugodott a bébi, akkor képesek voltak tartós seggriszálásra... Hihetetlen pozitív tapasztalatom ez egyébként.)

Szóval a kurvajó karácsonyunk ebből a 3 órából állt.

És nem, még most sem tettem túl magam rajta.

Amúgy is rosszul vagyok a karácsonyfától, az adventi illóolajtól, a koszorútól és teljes mértékben antiszociális lettem: utálom az embereket, mindenki csak rinyál állandóan, holott örülhetnének, hogy lyuk van a seggükön. (Ezt ne cenzúrázd Béb!)

Szóval így vagyok.

De fogok tenni képet a dec. 24-ei karácsonyi Esztiről, a jan. 2-ai karácsonyi Petyuszról és SzilvEszterről (igen, tudom, hogy ezt a poént már ellőttem pár éve).