2016. aug. 16.

Nyári szünet

Jaja, a dedek visszatértek. Már rég. Mondjuk azóta sem tértem igazán magamhoz.

A két pinty olyan, mint volt. Csak pluszban még rajtuk van a nyaralás feeling. (Szemtelenebbek, mint valaha. ;) )

Ugyanis a nyár nem telik nekik rosszul. Szerintem persze.

A júniust azt kihúztuk. Peti az oviban ügyeletben, Eszti pár nap ügyelet/mama/tábor kombóval. A tábor neki nagyon jó volt: a Leskovskynak volt klassz hangszeres tábora, azt nagyon élvezte.
Amúgy meg ennyit kértem csak tőlük: a júniust bírják ki valahogy, utána düböröghet a nyári szünet.
Ha vért izzadva is, de megoldottuk: nem akartam őket nyáron ügyeletbe dugni, az olyan végtelenül szomorú igazából. Úgyhogy valahogy, akárhogy is, de megoldottuk, hogy szeptember 1-gyel kezdjenek csak ki ki a maga pályáján.

Petikém kiizzadta az ügyeletet: másik ovi, vadidegen óvónénik, borzalmas környezet (Ó, nem akarok rinyapicsának tűnni, de a prostik ott álltak az ovi mellett és fogták az ügyfeleket. Minden nap...). Petikém minden nap sírt. (Nem, őt nem érdekelték a prostik, csak úgy az ügyelet tette meg a hatását.)

Nade rajzoltunk striguláztunk, kihúztuk a napokat, és így túlélte mindenki (hangsúlyosan amúgyis csak erre játszottunk június végén).

Aztán, ahogy túlélte mindenki, kövi héten el is mentünk nyaralni.

Majd utána héten velem voltak itthon (ill. dédinél voltunk főleg).

Utána elvitt egy hetet Laci szabin. Na szívták is a vérét, mint állat, de ugye egy hétig az ember egyedül tud ezt-azt kitalálni gyerekszórakoztatni. Bár egyik nap már mondta, hogy ő elvitte, de higgyem el elvitte őket játszani, ki az arborétumba. ( Érts: Laci elvitte a gyerekeket J-Á-T-SZ-Ó-T-É-R-R-E. Ilyenre ő ugye, hát nem vetemedik gyakran. Finoman fogalmazok.) Délben hazaértek, és ahogy az ebédet követelték már kezdték is megtárgyalni a kisklambók az apjukkal, hogy akkor ez oké volt, de mit csinálunk délután. Bahh.. Azt.

Utána jött Laci anyukája egy hétig. Ők másfajta játszóra jártak, meg játszóházba, meg fagyizni, meg az uncsitesókkal nyomultak, az is elment így.

Majd jöttek anyuék. Az volt a szép világ! Hajj, még most is visszasírom. Elvitték Pestre őket, lehet sejteni.... Fel sem tudom sorolni (cirkusz, kalandpark, strand, mozi, izémizé követhetetlen.) Ez persze olyan jó, mert hóttuti, egy percig sem unatkoztak. Öröm volt ez! (Nekünk meg itthon kettesben pláne.)

Majd Laci vitte a múlt hetet szabadságon és tádáám, máris itt tartunk, amikor újra én viszek két hetet szabin. És így vége is lesz a nyárnak. Még a dédihez készülünk, mert minek üljünk itthon, amikor vidéken is ülhetünk.
Különben is oltárira ráérünk, ugyanis átmenetileg a státuszom a következő:
- egyedülálló szülő vagyok a nyári szünet közepén.
Még leírni is rettenetes, és valahogy úgy vagyok ezzel, hogy ha most nem őrülök meg, akkor kb. sosem. ;)
(Lacinak mennie kellett a határra. Az a hír járja, hogy hazajön két hét múlva, de az ismerősök egyike sem jött még haza, amikorra ígérték, szal maradjunk annyiban, hogy határozatlan ideig egyedülálló szülő vagyok.)

Így telik a nyár. Mivel mindenki egy-egy heteket vigyázott a gyerkőkre én azt mondom, tök jó nekik. Nem untak meg semmit, csak szórakoznak.
A következő két hétben velem lesznek. Mivel feltöltöttem sörrel a hűtőt, szerintem ezzel sem lesz gond. ;)

2016. aug. 4.

Mi hiányzik a képről?



Nanana? Senki? Mi? Hmmm?

A gyerekek! Hát azok hiányoznak róla!

Meglepetééés!
Egy hetet kaptunk az égiektől (na jó, ha őszinte akarok lenni, akkor inkább anyuéktól).

Már vasárnap este elvitték őket. Olyan du. 4 fele indultak el, fél 6-kor, amikor hívtak, hogy megérkeztek ám, akkor mi már vígan túl voltunk egy óriásfagyin és boldogan limonádézgattunk valahol... a Főtéren... kettesben.
És azóta is ezt csináltuk minden nap. Kettesben.
Kettesben, mondtam már? (Ki irigy? Sokan? Jóvan. :P )

És végre eljutottunk -kettesben- Kalandparkba is. Olyan 3 éve - amióta egyszer Csirkét elvittük- ki akartam próbálni, de azóta sem jött össze. Nade most! 3 év után, végre eljutottunk!

Már amikor felcsatoltak, és fel kellett mászni arra az imbolygó létrára, ami felvitt a fára, ahol indult  a buli (és ahol a 37-es lábamnak sem hely volt, sem kapaszkodó...), hát azonnal megbántam.
Nem is értettem, mit keresek én itt! Utálom a magasat, a szűket, a bizonytalant, a sérülésveszélyest, az adrenalintúltengőset! (Én max. a mesekörhintára vagyok hajlandó felülni is, elpusztulás fenyegetne mondjuk egy hullámvasúton. Jesszus!) Laci meg. ("Jóvan elmegyek veled" - Informatikus az is. Nyilván okkal.)

Na és akkor így elindultunk a pályákon.

Bátran elmondhatom, hogy combközépig fostam össze magam már az első kilengő, instabil, mozgó izénél. Ordibáltam én hátra Lacinak, hogy a franc, aki ezt az egészet kitalálta, de ő csak azt ordibálta vissza izzadtan, hogy "Az, az! Franc, aki kitalálta..." Hát így...

Kb. 15 perc után iszonyúan elkezdett fájni a fejem. Nagyon rosszul érintett, mert pont most, amikor végre kettesben vagyunk, én meg itt szívatom magam és még a fejem is megfájdul tőle???

Tudom, hogy néha előfordul, de olyankor mindig elkezdek sokat inni, és általában bejön.
Így 5 méter magasan nem tűnt reálisnak az ivás. Mérges is voltam magamra, hogy reggel futás után nem figyeltem a folyadékpótlásra, csak a 0,7-es flakonban vittem vizet, utaztam 220 km-et és csak egyszer töltöttem fel.
Mondjuk fura volt, mert nem itt homlok környéken szokott fájni, de pff...

Meg hogy biztos a stressz, a túlzott koncentráció betett. Még így is gáz végig küzdeni, nemhogy fejfájósan! Jajajajjj!

Majd csoda történt! Az univerzum segített! Mikor már újabb 10 perc múlva már a szemem is könnyezett a fejfájástól, akkor valamiért hátranyúltam a fejvédőmön.
 ...és elcsavartam a gombot, ami meglazította a rendszert.
És abban a pillanatban elmúlt a fejfájás! (Noés még 3 óra múlva is látható volt a nyoma a homlokomon! :) )

Este 7-kor lejöttünk, egyszer sem kellett hozzám létrát hozni, bár többször annyira féltem, hogy grrrr... De eltökéltem magam, hogy kemény vagyok, megcsinálom.

Szóval este 7-kor fáradtan, de büszkén lejöttünk a magasból, biztosítottuk a lecsatolós srácot, hogy "peeersze, mi nagyon élveztük", beültünk a kocsiba, megbeszéltük, hogy legalább egy hamburgert megérdemlünk, majd távozóban hátranézve a kalandparkra megállapítottuk, hogy ide aztán a büdös életbe többet el nem jövünk. :D