2011. júl. 29.

A 2-ra kerülés biztos módja

Biztos ismeritek azt a szöveget a kocsik hátuljából, hogy "siess, mert várják a vesédet!"
Na valahogy így. Tegnap Petisrácot sebtiben lepasszolták a második emeletre, meeeeert.... kellett az ágya.
Egyébként tényleg! Magyar eü... :)

Már tegnap délelőtt megkaptuk az ígéretet, miszerint pénteken lemehet, ha jó lesz a laborja, de a mentő csak hozta, hozta a betegeket, így mire felértem hozzá délután, már összecsomagolták popsikrémestől és Ottókutyástól.

Mivel:
1.) A buci lába eltűnt, így az infúziós Heparin beszüntetve. (És lecsekkoltam, hogy a lába mozog is. Minden ujja. Uhhh, mázli...)
2.) A kaja nem ügy, hiszen eszik valamennyit üvegből, és amúgy is hallottam én szondázásról a másodikon is. Mondjuk szükségtelen, mert azért eszeget cumisból rendesen (legalábbis annyit, hogy éhhaláltól nem kell tartani), így szonda kilőve.
3.) A laborértékei javultak szépen.

Szóval süllyedtünk egyet.

A hely szép és jó, de óriási feladatot igényel megszervezni, hogy akkor hogy is csinálok egy 24 órás napból legalább 36-osat, hogy napközben Peti, este Eszti és akkor még aludni is kéne...

De befogom, mert a 2. emelet előnyei:

Végre egész nap bent lehetek a kölykeccel és nem küldenek ki, mert beavatkozás, vagy vizit, vagy pusztán mert új beteget hoztak és azt rendezik.
Nem szívom meg azzal, hogy kimegyek fejni és mire visszaérek lepattintanak, hogy csendespihenő van.
A gyereket a karomba foghatom. Jaaa, eddig is volt a kezemben, node hogyan...
...csak fektetve úgy, hogy a jobb oldalára igazgattam a monitoros tappancsok zsinórjait, balra az infúziós csövet, majd megigazítottam az infúziós pumpa tartóját, hogy a lábamat rátehessem. És izgultam, hogy az említett zsinórok össze ne csavarodjanak, be ne ragadjanak és ki ne húzódjanak. (Na jóó, a tappancsokat rendszeresen letépkedtem, de már profi módon tudtam észrevétlenül visszacsippentgetni őket.)

Szóval most rettegek minden nap, nehogy felkavarodjon még egyszer a 3-ra... (Mert ma éppen pl. ketten kerültek vissza... Mittudoménmiért.)

Persze kicsit zavar, hogy nincs pittyenő hang, meg nincs monitor, amit ellenőrizhetek (és ugyan ne kérdezze már meg senki, mi a fittyfenét akarok nézni egy PM vitte 120-as stabil pulzuson, és egy másik számon, amiről meg sosem tudtam mit mér, a szaturációt mérő bigyóka meg amúgy sem volt bekapcsolva ezer éve.) Úgyhogy így egyelőre minden jó odalent.

Csakhogy a napom már így is káoszos volt, de ezután... Ahhh...

Most reggel 6-kor kelek fejni, 7-kor indulunk bölcsi/meló/busz.
9-re beérek a kórházba, délután 5-ig tudok maradni, mert akkor elindulok és hazaérek 7-re, itthon megnézem él-e még a család.
Fürdés-fekvés Esztinek, én 1/2 10-kor fejek uccsót, alszom 4 órát, majd felkelek fejni hajnali 2-kor, és 3-kor visszafeküdve alszom még egyszer 3 órát. Szóval már igazán nincs honnan elvenni...

Most azért vagyunk extra ráérősek, mert bár minden szülő álma egy kettesben töltött hétvége, én szívesen lemondanék róla. Peti kórházban, Eszti a dédinél. Eddig próbáltam kétszer zaklatni telefonon, mindkétszer sikítozva örömködött azon, hogy éppen mit csinált. Úgyhogy ez utóbbi legalább megnyugtató.

2011. júl. 27.

1 és 19

Peti tekintetében siralmas első hóforduló...

Paraméterek: 2650 g-hoz képest jelenleg 2900 g. Felszedett 250 grammot. Amiből mondjuk 100 a beszerelt pacemaker, további 50 az infúziós cső, marad mondjuk egy 100-as. Node, az is valami.

Ezen túl eredményeink között tarjuk számon az alábbiakat:
egy ellopott zokni és body, 3 elcsórt Liberó pelenka és egy cumi. Na jó, ez utóbbi állítólag kórházi.
Ezeket mind a kölykön találtam, és nem én vittem neki.

Merthogy Petikénk, az biza már 4. napja bodyt hord. Roppant vagány, mi?
És hogy eddig miért nem?
Ehhh, mert annyi felület volt a testén bekötve/beszúrva/aládúcolva, hogy csak zokni fért rá. (Most nagyon nem viccelek.)

A második emeletnek nem sok híjja.
Csupán 3 (és ezt onnan tudom, hogy tegnapi napon 5, azaz öt nap után sikerült egy orvost elcsípnem az osztályon, aki szerencsétlenségére elég lassan sétálgatott ahhoz, hogy lecsapjak rá...)

Nu:
1.) Fertőzés. Naaaa, csak neheeeem? De igen. Volt egy felszíni sebfertőzése, de mivel klinikai tüneteket nem okozott, nem adtak neki antibiotikumot. (Ez azért jó, mert egy antibió kúra 2 hét minimum, ameddig hóttuti nem engedik ki.) A laborértékek talántalán javulóban is vannak, ha helyreállnak, akkor lesz kipipálva.

2.) Bal láb. Vazze bucira dagadva. Hát amikor megláttam, mondom nemááár, hogy fog ez a szerencsétlen kinézni egy ellőtt jobb kézzel és bal lábbal?
Most fel van polcolva már 4. napja és kap rá véralvadásgátlót. Állítólag csak lokális és valami nyirokmirigy meg keringés meg centrális véna. Ááá, felét nem fogtam fel, az a lényeg, hogy ez az egyetlen tű az infúziós állványán.

3.) Etetés. Ez meg a "hagyjukmár" kategória. A duma: "az éjszakás nővérnek nem evett üvegből"
3. napja ellövik ezt a poént. Így éjjel szondázgatják lelkesen. A bibi ott van, hogy amikor én etetem, akkor valahogy sikerül az összeset beletunkolnom az üvegből. 50-et. Igaz, hogy van, hogy fél óra alatt... És ennyi ideje nyilván nincs egy nővérkének sem egyetlen gyerekre. Csak akkor ne legyen már fő indok, hogy még gyengén eszik.

Esztimackó.
Elhanyagolva. Múlt héten szerdán folyt az orra. Egész pontosan 3* kellett megtörölni neki délután. Szimpla vizestakony, de megijedtünk, hogy csak ne most legyen már beteg! Nem is lett, dolog elfelejtve.
Majd mondom Lacinak hétvégén, hogy hejj, még csak bele sem néztünk szegény szájába a vizestakony után, lehet van egy foga. Megmosolyogtuk a dolgot, aztán el lett felejtve.
És tegnap jutottam el odáig, hogy na mutiiii gyerkő a szádat!!! És lőn. 19. fog kinőve.

És nagyon izgulok miatta, mert hosszas gondolkozás után úgy döntöttünk, eladjuk a hétvégére.
Az egész családom megy a dédihez és elviszik magukkal. Nagyon izgulok, mert elég anyás lett mostanában (és korábban nem volt ennyire az), meg még sosem aludt nélkülünk máshol éjszaka. De megbeszéltük vele és minden alkalommal azt mondta, hogy megy a dédihez Etumamával. És arra a kérdésre, hogy "anya meg apa nem lesz ott, nem baj?" azt válaszolta odabújok Gabihoz (vagyis nagyobbik öcsémhez). Hát jó.

És a Gabiról jut eszembe. Van egy halál jó poénja. Márhogy Esztinek...
A gyerek egyébként szerény meglátásom szerint jó képességű. Ügyesen beszél, amit megbeszélünk felfogja, és általában úgy csinálja. Mondókákat, énekeket elsajátítja (inkább csak nagyjából), logikusan kombinál.
Egy bibi van csak a gépezetben, és ez a "csigabiga".
Nem képes rá. Néha azt gondolom, direkt szívat. Neki ugyanis ez így hangzik: csigagabi

És ebből keletkezik az értelmes társalgás:
Anya: Nézd! Csigabiga.
Eszti: Csigagabi.
Anya: Biga. Csigaaaa bigaaaa.
Eszti: Csigagabi.
Anya: Nem szívem, biiiiggggaaaa, csigabiiiiggggaaaa.
Eszti: Csigagaaaabiiiii.
Anya: Jóvanhagyjuk. :)

2011. júl. 22.

Az új Shelley hős meg az új hemüs

Kezdem a kisebbel, mert mostanában úgyis mindenki rá kíváncsi.

Előszöris ma egy nagyon kedves nővérke volt, és felvilágosított, hogy "jaa, igen, kevés a tej". (2 napja még sok volt, amit bevittem és mindig azon siránkoztak, hogy kiöntik a maradékot.)
Nos a dolognak nézzük a jó oldalát. Peti gyomra már elbír 50 milit, ami azért fejlődés. A mai kedves nővérke volt az első, aki rendesen nekiesett a cumisüvegből táplálásának, nem pedig a szondán leborogatást választotta, és lelkesen mesélte is, hogy 30 milik kábé már úgy mennek be. Ez jó.

Aztán valamelyik nap valami csoda folytán nem küldtek ki a vizit alkalmával, így láthattam A sebhelyeket. Úúúú, bakker, Frankenstein a kölykechez képest kanyarban sincs. Legalábbis mellkas szintjén tutira.
Az hagyján, hogy van egy hosszú vágás a mellkasán, egy kisebb az oldalán, de valami titokzatos oknál fogva - (höhö, pl. mondjuk szerintem, mert lusták voltak kihúzni...) benne hagyták a külső pacemaker drótjait, így bőr alól kilóg 4 kék huzal.

Misi bácsi szerint pesszimista a hozzáállásom, szerintem viszont csak a realitást nézem, amit mi sem bizonyít jobban, hogy még el sem meséltem, hogy igazából Peti tünetei tökéletesen passzolnak egy nagyon ritka genetikai rendellenességhez, szóval szindróma gyanús.
De Lacira tekintettel nem mesélem el. (Mert már így is megfenyegetett, hogy kivágja az internetdrótot a falból.)

Eszti szívem okés, mondjuk ma majdnem kipakoltam az autóból Pesten ülésestől, mindenestől, amikor észrevettem, hogy indulás előtt a neszeszeremmel játszott és kirakodott belőle mindent, valószínűleg át egy másikba, és én elhoztam a tök üreset.
Persze Laci szerint úgysem volt benne semmi nélkülözhetetlen (nem hát, csak szempillaspirál, parfüm, fülbevalók és egy adag füldugó), de mindegy.

Már amúgyis megbosszultam a dolgot. Ugyanis eltört a szemüvege, megint, így most már egy másfajta konstrukciót választottam neki, és így lett egy új hemüje. Tök randa, de vele elhitettük, hogy kafa...
Simán bevette, meeeeert: lila a szára. És neki ennyi elég a boldogsághoz.
(Ööö, azt meséltem, hogy a kedvenc kiscsajos nem vesz fel pl. kék ruhát? Mert az szerinte fiús? :) Váááá.... Vajon kitől örökölte???)

2011. júl. 19.

Érezd a ritmust!

Van, aki a családból már tuti érzi.
És az nem más, mint pacemaker-Péter.

Tegnap ugyanis beültették a ritmusszabályzót.

Izgalmas ugyan nem volt, mert 1/2 8-ra odaültem az intenzív elé, és délután 5-kor jöttem el onnan. De már annyira jól megy ez az egy helyben ülés, hogy még csak a pulzusomat sem emeli meg. Ez van mindig. Várakozni, hogy bemehess, hogy dokit szerezz, hogy mittudomén.

Közben lekapcsoltam egy aneszteziológust, aztán egy szívsebészt az aláírások miatt, majd a műtőbe tolás előtt 10 perccel ellopták a pénztárcámat (ami csak azért siralmas, mert bentről a gyermekintenzívről), de ez külön posztot érdemelne.
Semmi extra amúgy, pénz meg bankkártya letiltás, és ezerszer rosszabbul is elsülhetett volna (pl. Lacival voltunk Pesten, vagyis nem busszal kellett hazamennem, meg nem volt benne irat, meg amúgy sem szerettem azt a pénztárcámat.) Igazából nem is érdekelt, elkönyveltem a negatív energiák hatásának.

Petit felkísérhettem a műtő ajtajáig, mondom, hogy jó fejek azért ott a dolgozók nagy része. Ez volt 12-kor.

Aztán amikor még 4-kor sem tolták le, akkor már biza elkönyveltem, hogy készvége, ez pont egy rutinműtétnél komplikálódott be... De szerencsére nem, csak eddig tartott az előző műtét miatt és kész.
A jó hír, hogy a műtőben le tudták már venni azonnal lélegeztetőről, pedig mondta a nővérke, hogy általában azon érkeznek vissza.
A rossz hír, hogy ma egész nap aludt.

Ezen a rohadt 3-on nem nagyon tudok beszélni orvossal, mert kb. egyet látok, az is rohangál állandóan, telefonon meg a nővérkék adnak infót...
Szóval ez a szunyaság most nem tetszik. Kíváncsi vagyok, holnap milyen állapotban lesz.

Nopersze én mondtam neki, hogy aludjon bakker, mert ma olyan nemfasza nővérkéje volt, hogy az brrr... Szóval fekszik, alszik, meghunyászkodik. És úgy látszik szegénykém szó szerint vette.

Mesélhetnék, de inkább hagyjuk. De pl. etetés után bedugta az alvó gyerek szájába a cumi, én meg kértem, ha nem érdekli a kölyköt, akkor nemááár.
Azt elfogadtam, hogy kérték, vigyünk be cumit anyapótléknak, vagy hogy erősödjön a szája (ugyanis nem nagyon tud még cumisüvegből enni), de soha nem láttam a szájában és szopómozgást sem végez üres szájjal. Ergo nemár egy nővérke miatt szoktassák rá.
(És mit mondott a "kedves". "Jajmár anyuka, a cumi kell, mert milyen jó lesz majd, ha a kontrollokon meg katéterezéskor le lehet nyugtatni valamivel a gyereket." Báááá!!! Főleg, hogy szerintem gyerkőknél a katéterezést altatásban csinálják...)

A pacemaker meg nem izgat fel igazán senkit, csak annyiból, hogy így újabb min. 7-10 nap, amíg ezután a műtét után is regenerálódik.
Valójában a kontrollokon kívül semmivel nem jár, csak nem mehet át a Ferihegyi mágneses kapun meg MR-t nem csinálhatnak neki. Ennyi.

És mivel neki van saját szívritmusa, (olyan 50-60-as pulzusa a 110-120 helyett), ezért ha valami oknál fogva bekattana a kütyüje, akkor még az sem a vég.
Szóval ez a része igazából csak ennyiből áll.

És Eszticica is érzi a ritmust kellőképpen.

A hétvégék a mamánál már kezdenek őrültek lenni. Mondjuk a mama (alias anyu) nem nagyon hajlandó alább adni a kölyök szórakoztatását egy vidámparknál illetve egy Palatinus strandnál. Hiába magyarázom, hogy ennek az is jó lenne, ha felülnének a villamosra, aztán szökőkutaznának 6 megállóval arrébb!

Egyébként is Eszti akár oda is költözhetne, mert végletesen már kisvakondos étkészlete is lett Pesten a gyereknek (az abszolút "muszáj" fürdőszobai fellépőig minden be van szerezve amúgy). Szóval Esztinek aztán Hawaii-dizsi az élet odafent nagyPöstben.

És itthon sem rosszabb... Én már kezdtem szüttyögni, hogy a kialakult helyzet miatt szegényke heti 3 napot be van dugva bölcsibe, és brühühüü szegínke.

De Laci rendre hozza az olyan infókat, hogy menynire boldog ott a kölykünk.
Pl. ment érte, éppen nagy buli volt, szólt a zene már az ajtóban, így kileste, mi folyik odabent. Hát Eszti a buli közepén eszeveszetten táncolt a többiekkel. Szóval nem szomorkodik odabent.
Arról meg nem beszélve, hogy ő a helyi kiskedvenc... Állítólag mindenki haza akarja vinni... (Néha odaadnám nekik... :P)

Úgyhogy baromira nem kell sajnálnom asszem. Sőőőt, pénteken még frankón be is sértődött, hogy apa ment dolgozni, és őt nem vitte el a "bölcsi járattal" bölcsibe.

2011. júl. 16.

3.

Na jaaaa, nem járok örömtáncot, hiszen még ezt a szintet is intenzív osztálynak hívják, de legalább már süllyedtünk egyet.

Szal az úgy van, hogy
5. emelet: műtő,
4. emelet: posztoperatív intenzív,
3. emelet: intenzív osztály,
2. emelet: fekvőbeteg ellátás.

Szóval a cél: süllyedni lefele.

Mondjuk örültem a hírnek, aztán beromboltam Petihez. (Mert az überbéna, hogy ide egyszerre csak egy szülő mehet be. Mondjuk az viszont majdnem egész nap ott lehet, úgyhogy befogtam.)
És, koppantam is, mert a 4. emelet a maga 3-4 betegével, ehhez 2 orvossal, egy vagon nővérkével és modern felszerelésével maga volt az 5*-os szállás.
Persze Laci szerint csak hülye negatív vagyok, mert -höhö, és ez a csodálatos: "milyen fasza új volt a padló...", de igazából olyan ócska gépparkja volt a kölöknek, hogy pl. folyamosan pittyegett a légzésfigyelő, mert nem érzékelte a pacemakerét. Na mindegy, eggyel lejjebb van, osztjóvan.

Noés veszteségek.
Még nem teljes a lista gondolom, de tényleg öröm minden nap, amikor nem jelentik be, hogy ja és amúgy hiányzik ez vagy az a szerve, vagy csak szimplán nem működik.

Szóval veszteség:

1.) elugrott szívritmus (vagyis gyerkő előjegyezve pacemaker beültetésre),
2.) nem mozgó jobb kézfej (a karját látjuk mozogni, de artéria preparálás alatt vsz. idegi sérülés történhetett. Amúgy pontosan nem tudják, de a rtg és uh tanulsága szerint nem kp-i idegrendszeri a gond.)
3.) csecsemőmirigy teljes hiánya (ez az igazi befordulós és kétségbeejtő dolog, amiről nem is szóltak, hanem egyszerűen kilestem a papírjaiból.)

A pacemaker buli stabil, holnap már kajtathatjuk a sebészt meg az altatóorvost.

A keze, hmm... passz... A traumatológus szerint várjunk még (nemtom mire, nyilván a csodára), de inkább reménykedünk, hogy amúgyis balkezes lett volna apja révén. Talán.

Csecsemőmirigy. Na ez a nagyon gáz. Sajnos elegem van, hogy ezt a problémát nem tekinti senki igazán komolynak, de bakker egy olyan szervről van szó, amely az immunrendszert kialakítja. Ergo nincs hormon, amit termel és nincs immunrendszer. De totálnincs!

Szóval ezek után ne mondja nekem senki, hogy áá, nem gáz! Csak éppen vannak olyan irodalmak, amelyek az élettel összeegyeztethetetlennek tartják az ilyen állapotot, mert minden banális fertőzést elkap, ami szövődményes meg stb lesz, arról nem is beszélve, hogy olyan sejtek nélkül, amelyek betegségeket ismernek fel és küzdenek le, nem is tudom, hogy fog élni...
És még amit nem tudnak a csecsemőmirigyről (mint növekedésszabályozás, szociális fejlődés, kognitív folyamatok befolyásolása). Szóval én befordulva, Laci meg engem rugdosva, mert ő nem hajlandó a mellkasi légbubik óta semminek utánaolvasni. És nekem persze nem hisz.

De legalább a 3 napos ezen bőgésem után kiszedett az állapotból így: sebaj, elfogadjuk úgy, ahogyan lesz, és alkalmazkodunk bármilyen helyzethez. Ó én bölcsem! (Amúgy döbbenet, de ez frankón az én dumám, és még csak fel sem tűnik neki.) Így kénytelen vagyok erre az álláspontra átállni én is.

Így majd lesz valami, majd megküzdünk vele, és majd valahogyan...

Eszticica szegénykémről nem is mesélek soha semmit, pedig lenne mit.
Gyere enni!
Miért?
Mert, ha nem eszel, éhes leszel.
Miért leszek éhes?
Mert nem jut a hasadba kaja, akkor éhes leszel.
Miért nem jut a hasamba kaja?
Vazze, mert nem jössz enni, azéééért!!

Pedig úúgy, de úúúgy megfogadtam, hogy én biza a "miért?" korszakra extra türelemmel és mindent elmagyarázva fogok reagálni. Node ezennel jelentem, tévedés volt.

2011. júl. 13.

Egyet előre kettőt hátra...

Valahogy ez jellemezte az eltelt időszakot.
Már éppen elkezdtem bízni valamiben, tudja az ég, miben, de akkor is.

Erre egészen idáig a mellkasában lévő levegővel szórakoztunk. Ami úgy nézett ki, hogy cső az egyik oldalra, az nem vitte ki a buborékokat, így másik cső, majd megjelent a másik oldalon is, oda is egy cső. Ááá, nem szép így az élet.

Emiatt ma jutottunk el oda, hogy Petit végre levették a lélegeztetőgépről. Egyelőre bírja, bár szóltak a dokik, hogy nem kell megijedni, ha visszateszik, mert ezt szokták, ha nagyon kifáradna. De szerintük jó állapotban van.

Azt hittem, hogy ez eufórikus boldogsággal fog eltölteni, ha meglátom végre orrcső nélkül, erre kapott egy oxigénmaszkot. Ami akkora, mint a feje és szemmel láthatólag zavarja.

Amúgy sem egy türelmes beteg a lelkecském... Mesélték a nővérek, hogy a tubus kihúzása után a gyerkő egyszerűen kikapta a másik orrlyukából a gyomorszondát is. Azóta vissza sem tették...

Mi egyébként megvagyunk, kezdjük szép lassan feldolgozgatni, hogy lesz egy nagyon beteg gyermekünk. Nem egyszerű egyébként.

Sok minden van a "járulékos veszteség" kategóriájában, amik szépen lassan derülgetnek ki, és egyelőre kedvem sincs beszámolni róla. Majd, ha teljes lesz a lista... És hosszú lesz.

2011. júl. 9.

Csőből áll a világ

Van két gyerekem, de jelenleg kb. egy sem.

Egyes számú gatyamadzag, ismertebb nevén Eszter, ma délután elment Etumamával strandra. Azóta úgy frankón nem áll velem szóba, mert ki nem száll a mama 15 cm-es köréből.
Konkrétan még a fenekét sem törölhettem ki...

Kettes számú gatyamadzag egészen szívszorító állapotban van. Ugyanis egyre inkább éber, és sír.
Illetve sírna, ha szerencsétlennek jönnek ki hang a torkán. Megrendítő élmény...

A lélegeztetőn nyaral továbbra is, mert közben lett valami légbuborék a mellkasában, amit el kellett távolítani (és igen, ez plusz egy cső a mellkasba dugva, majd másnap kicserélve egy kisebbre, és utána: "akkor már benne is hagyjuk, ha esetleg megint visszajönne a levegő a mellkasba" alapon.) Amúgy a bal fülén, száján és a fenekén kívül nincs olyan lyuk rajta, amiből ne jönne ki valami (vagy menne be), bár ma nem volt már katéter a kukacán. Így az végülis plusz egy szabad lyuk.

Rettenetes... így önvédelmi okokból próbálunk nem belegondolni bármibe is.

Viszont hihetetlen gyakorlatot szerzünk az orvosi műszerek terén: dr. Laci pl. már remekül tudja felcsíptetni a gyerekre a vér oxigénszintjét mérő kütyüjét. (Ami amúgy a mozgástól mindig leesik róla.)

És nem,még nem hülyültünk bele teljesen a helyzetbe, azonban pontosan leírva ijesztőnek tűnik. Ezét van az, hogy csak röpke részleteket tálalok...

2011. júl. 6.

Kérdések és válaszok

Most nem is annyira a lelkiállapotom, inkább a rettenetes időhiány miatt nem tudok válaszolni semmire.
Pedig tudom, hogy rengeteg kérdés merült fel az elmúlt időszakban.

Nos.
BébiPeti a csecsemő szívsebészeti posztoperatív intenzíven van. Már a neve sem kecsegtet semmi jóval amúgy.
Viszont a kórház tiszta puccos (van valami alapítványi beütése a részlegnek).
A dokik baromi rendesek, minden telefonálgatásra korrektül tájékoztatnak a helyzetről.

Ami jelenleg annyi, hogy Petit a mellkas-zárás után felébresztették.
Kicsit sokkolt is a dolog, mert nem tudtam, hogy máris sor kerül erre. Viszont tiszta kómás volt, úgyhogy még most kevéssé volt szívfájdító jelenség.

Mára kihozták az elkülönített szobából és a vele együtt érkező géppark is csökkent. (Vagyis a duplasoros injekcióstűkből álló tartozéka ma éppen csak egy soros volt.)

A következő lépés a lélegeztetőgépről levétel. Ha sikerülne a tüdejében lévő valami izémizékét csökkenteni, akkor lehet, hogy már holnap.
És ezen izgulhatjuk a következő kört. Mert ma még nem sikerült.

Amúgy meg továbbra sem merek nagyon bizakodni, mert valahogy a fülembe csengenek az olyan mondatok, hogy "dehát már olyan jól volt" meg "már szépen javult és mégis".
Meghát van még min izgulni éppen elég.
Az hagyján, hogy a fizikai állapota nem tudjuk, milyen lehet majd (a szervei, amelyek elcsesződhettek a műtét alatt, vagy éppen most pl. pacemaker-es a kölyök, most még külső, de ha nem ugrik vissza a szívritmusa, akkor belső is lesz belőle), de ott van még talonban a műtét miatti idegrendszeri károsodás lehetősége, és ez lássuk be, nagyon gáz.
De itt még baromira nem tartunk, csak úgy felmerülnek ilyen dolgok.

A látogatáskor zsilipruha meg sterilizált kéz, és így lehet simogatni a szabadon álló részeit (ami az ő esetében a feje és a bal karja). Így mondjuk elég bénán hangzik.

Viszont az egyetlen, amit végig remeknek ítéltem meg, az az, hogy anyatejet kaphat. Fasza, mert gyomorszondán keresztül.
Így most egyetlen szabad pillanatom sincs, mert fejek. Naponta 6* + éjszaka 1*. És nagyon gáz. Ez konkrétan elvesz a napból 3 órát. És akkor nem mesélem el, hogyan lehet ezeket útközben (mondjuk Pestre busszal) megoldani.

No mindegy, kb. ennyi a jelenlegi helyzet. Várjuk a csodát továbbra is, senki nem mondja ugyanis, hogy mi várható, így csak élünk napról, napra...

2011. júl. 4.

...

Petivel annyi van, hogy ma délután lezárták a mellkasát. Egyelőre bírja.

Mi tegnap hazajöttünk Pestről. Muszáj volt már egy kicsit mindenféleképpen. Eszti miatt is.

Szegénykémet megviselte a múlt hét kellőképpen, de aztán a hétvégén egy kicsit összekaptuk magunkat vele.
Holnap már megy is bölcsibe, már ezt is szeretett volna. Mi meg Pestre.

Petikénk állapotáról nem küldök napi tájékoztatást, mert sajnos engem nem tölt el reménységgel az olyan apróság, mint hogy pl. levették dialízisről, vagy a cukra éppen most jó, és nem kap inzulint. Mert amúgyis a szervei egy része gyógyszeres támogatással működik.
Szóval szar az egész.

2011. júl. 1.

Életjel

Szó szerint.
Bevillant, hogy azért egy alábbi poszt után illene annyit közölnöm, hogy a műtét tegnap megvolt. 5 órán át tartott.
Voltaképpen a saját szüleinkkel sem igazán tudunk beszélni, így senki sem valami jól értesült a témában. (Így külön elnézést, hogy semmi reakciót nem adtunk a telefonokra, sms-ekre. Nem ment.)

Peti a dokik szerint elég jól viselte az egészet, ahhoz képest, hogy elég ramaty állapotban volt már a műtét előtt.
Semmi részletet nem mesélek, mert az egyenlő lenne a népek sokkolásával. Tényleg durva... Legyen elég annyi, hogy a mellkasa még nyitott, mert még nem lehetett visszazárni. És ez csak a legkisebb dolog.

Jelenleg az állapota továbbra is kritikus, érdeklődéseink alkalmával sokszor mondják az orvosok, hogy órákig küzdöttek ezzel vagy azzal a problémával.
De még él.
És nekünk be kell érnünk ennyivel.