2012. jún. 27.

Szülinapi happy helyett

A szülinapi folyékony halmazállapotú  posztot hanyagolom (vagyis nem írok tele most sorokat milyen csodás is az én babám), de ennek az az oka, hogy semmiféle jó érzésem nincs a szülinapjával kapcsolatosan. Így a csodálatosságáról majd később. :)

Nyilván a boldogságtól tele kéne rínom a lapot (pusztán hogy egyáltalán túlélte), de szinte kizárólag a rossz és negatív emlékek tolulnak a felszínre. Azokat meg visszadugdosom a mélyibe...
Hogy milyen borzalmas volt már azzal is szembesülni, hogy nem mehetünk haza, mert a koraintenzívre levitték ("biztos valami fertőzés"), majd kb. egy óra múlva végignézni, ahogy immár csövekkel, altatva és élethalálközt lebeg ("anyuka, most imádkozzunk, hogy felérjen vele a rohammentő". ) És még napokig-hetekig ugyanez...
Mondom vissza a mélyibe! Na!

Hűűű, üssetek meg, ha jövőre is ennyi negatív érzésem lesz a szülinapján és még nem mentem el kineziológushoz!

Egyébként meg a szokásos.

Ma van Peti első szülinapja: és se ajándék, se torta. Nempara nempara, még csak egy óra van.... :)
Lesz itt minden hepaj!
Tortát nem sütök, mert minekis... Esztinek sem volt.
Lacival persze nagy egyetértésben, aki szerint: "Vegyünk valami kis tortát, amit hárman megturkálunk." 
Ugye érti mindenki, miért is nem sütögetek?
Eszti sem evett bele a tortájába 3 éves koráig, ránézésre tudom, Petyuszom sem fog. :)
(Bár bibibiiii, ma megevett egy fél kiflit a babakocsiban. Ilyen még sosem történt! Egyszer evett ugyan egy Fornettis pogit, de azt is csak áztatta inkább.)

Ehh uncsi is vagyok... no majd máskor! 
(Egyszer pedig esküszöm elmesélem a 45 perces szülésemet. Amiről két napig azt hittem, hogy másfél órás volt. :D)


Kiderül az igazság

Tegnap muszáj volt újra elmennünk a dokihoz, mert Pepecku pöttyösödni kezdett. Az egész gyereket ellepte frankón.
Nem is volt ezzel gond, hiszen a napra pontosan egy évvel ezelőtti Eszti sztori miatt vágtuk, hogy ez Amoxicillin pötty. De a doktornő meg akarta nézni, hogy ha abbahagyjuk ezt az antibiotikumot, adjon-e másikat helyette.
Végül megbeszélte magával, hogy 5 napig ez megvolt, akkor nem nyom rá még egyet a gyerekre, ennek módfelett örültem.
Aminek baromira nem, hogy bakker sípol a tüdeje. Szerinte rosszabb, mint volt. Namondom fasza, mert már nem folyik az orra, nem köhög, én meg merészeltem olyan nagyot gondolni, hogy gyógyul...
Amúgy köszöni jól van, semmi nem látszik rajta, boldog...

Legalább megcsinálták a tanácsadást is, így nem kell csütörtökön visszamennünk.
A hivatalos eredmények egy éves korában (a szörnyülködő arckifejezéseket elővenni!):

6770 g és 69 cm.

Ahhh, máris jobban érzem magam, hogy színt vallottam. (Igen, a klasszikus kérdés: születési súlya 2650g volt, szóval laza egy kilóval maradtunk el a triplázástól (ami viszont ahhoz képest, mennyi súlygyarapodási lehetőségtől esett el, nem sok. Ilyenre gondolok, hogy a kórházból mondjuk akkora súllyal jött ki, ahogyan született, aztán már majdnem két hós volt... )

Nyünyö, nyünyü, de ma voltunk fejlesztésen. Csak a feladatok begyakorlása miatt.
Hát huhh. Én eddig akárkivel beszéltem a korai fejlesztésről, mindenki odavolt, hogy az milyenfrankó. És basszus tényleg!
Két (vagy három?) hete csináljuk a gyakorlatokat és tök sokat változott a mozgása. Erőben még seholse, de amúgy abban is történt előrelépés.
Pl. most leteszi a kezét, általában rendesen támaszkodik is rá (ez ugye nyünyüéknél nagy mumus).
A mozgásterapeuta (Tünde) is megerősítette, amit már látok egy ideje, mondta is, hogy "jaja, jóleszez". Én meg csak örültem magunknak. Így egy hónap múlva megyünk legközelebb, addig itthon nyomjuk, amit kell.

Amúgyis odavolt, milyen édes kiskölök, mert végigviháncolta az egészet (pedig abban reménykedtem, hogy majd bőgni fog és legalább oldódik a letapadt váladék.)
Nyilván ő azért sok sérülttel is találkozik, Peti meg megcsillogtatta minden tehetségét, cukker volt tényleg.


2012. jún. 25.

Borsörpálinka

Első körben köszönöm az aggódó sorokat és emileket. Valószínű drámaibban színeztem meg megint a sztorit, mint a valós helyzet. (Vagy a javulás miatt már feledésbe is merült az extrapara?)

Szóval, amióta közölte a doki, hogy Peti nem vészes, azóta nem izgulok a csúnya köhögésen.
Eszti meg másnap felkelt és semmi... Nem értem, de nem is érdekel, azóta sincs baja...

Viszont kifejezetten megtetszett ez a Manó manna elixíres cucc ötlete Emi, (főleg, hogy alapból Flavinban kezdtem el gondolkodni), de ez legalább gyerekeknek való. Úgyhogy köszi, szerintem beleásom magam a témába kicsit. :)

Így szombaton bejutottunk a Főtérre, még éppen elcsíptük a Pálinkafeszt utolsó napjait.
Ezek mindig olyan jók. Ittünk sört, cidert (annyira imádom kimondani, hogy száááájdöööörrrrr), ettünk libatepertőt, pont úgy mint mindig (kivéve tavaly).


Ez egy makimajomgyerek (ugyan kire ütött???)
(Nem, nem rám, mondtam neki "húzóra", de azt nem értette. :) És az must, eskübecsszó.)



Peti részvételét bizonyítja, a képbe belógó napernyő... (Egyébként meg nem fotóztam le, ahogy csüngenek róla a buláta darabkák, mert olyat sokat látni...)


2012. jún. 22.

Nálunk minden normális

A múlt héten az immunológián rákérdeztem a dokira, -mégiscsak májsztró - tud-e valami betonstabil csodaszert immunerősítésre. Eszti miatt.
Ugyanis még távoli emlékeim között lebeg a kislány, aki sosem volt beteg. Aki két éves korában egy fia takony nélkül húzta ki az egész októbertől márciusig terjedőt, aki ha beteg lett összeugrott mindenki, hogy "jajjmivanatyaég!".

A bölcsi eleje is simaliba volt. Májustól decemberig semmi.
December óta? Hát a tököm kivan, hogy fejből nyomom az gyógyszertájékoztatókat.
Vágom, hogy kinek, mikor, melyik stádiumban milyen köptető, orrcsepp, orrspré kell, milyen időközönként és mennyi.
A doki szerint pedig nincs csodaszer ( "mert akkor mindenki azt szedné, nem?"), helyette viszont be kell érnem azzal, hogy ez teljesen normális.
Eszti korában a 8-12 alkalommal elkapott hurutos, náthás, taknyosság az alap.
Pfff.... Tehát igaz.

Később pont erről beszélgettünk a doktornőnkkel, aki szerint Eszti nem is beteg sokat (!), és igen, a 8-10 az teljesen normális, de szerinte a szülők kb. a 6. után készülnek ki teljesen. Én már nem számolom, de tény, hogy a 8-10 alkalom az- leszámítva mondjuk a nyarat -simán havi 1-2 megbetegedést jelent.
Most ez tényleg normáliiiissss??? Asszongyák.
Úgyhogy mi baromi normálisak vagyunk. Asszongyák.

Petyusz... Az egyszerűen vááááá! Hát ammeg nem is normális, úgyhogy ebből a szempontból rajta nem kell aggódni. Immunja neki sem lesz erősítve ("ne akarjunk paradicsomot abban a kertben, amelyikbe nem ültettünk paradicsommagot", vagyis kb. halottnak a csók alapon működne, max nyomelempótlás az, ami hatékony lehet, (alias Béres csepp) de ami vele éppen van... Grrr...hrrrr... (hehe, szó szerint is...)

Tegnapelőtt ugyanis kipróbáltam élesben, milyen az "a beteg gyerek ágya mellett virrasztás".
Pepperó fuldoklott a köhögéstől. De nem túlzok cseppet sem.
Délelőtt még halellujahh volt, hogy ráleltem az Ambroxolra, amitől oly szépen hurutosan köhögött. Aztán felkelt a délutáni alvásból, és már fuldokolva nyomta.
Az éjszaka folyamán -ezt figyeld- egyszer sem sírt!

Éjjel kettőkor már annyira gázul köhögött, hogy szóltam Lacinak, hogy akkor most van itt az idő, hogy a két hónapja kapott fulladás elleni kúpért elmenjen az ügyeletes gyógyszertárba. (Tökre örült, mert amúgy már este 10-kor megkérdezte, hozza-e, de akkor még nagyzoltam, hogy áá, nem kell!)

Aztán kúp után 4 körül el is csendesült.

Persze ez sem akadályozta meg abban, hogy reggel 7-kor keljen (ez a legújabb szokása. Nem, nem gáz, csak 11-kor már bóbiskol, ammeg nemfasza.)

Másnap?
Tényleg nagyon komolyan gondoltam, hogy ebből kórház lesz: a gyerek hörög, fullad, és láza is volt éjjel.
Hogy érezzétek: annyira gáz volt az éjszaka, hogy délelőtt kitakarítottam, elpakoltam, kimostam, vasaltam, hogy ha menni kell, akkor minden rendben legyen itthon.
Amúgyis roppant stílszerű lett volna Pepókirálytól: karácsony, Szilveszter után az 1. szülinapi buli is az intenzíven.

Aztán a délutáni orvoslátogatás nem támasztotta alá aggodalmam, a dokinő szerint annyira nem gáz a szitu, de bivalyosította a gyógyszereket, biztosamifix.
Kapott antibiót, hoztuk az inhalátort, de szerinte "jövő hétre kiszedjük a kölyköt a genyából!"
(Valójában ő finom darab, nem használta sem a "kölyök", sem a "genya" szót...)

Ma is köhög, de ma legalább nem paráztam rajta, ha tegnap erre azt mondta elbírja, akkor elbírja.
De ha holnapra nem hagyja abba ezt a hörgést, szétesem.

Erre amúgy is jó esélyeim vannak, meeeert Eszti basszus 38-cal feküdt le. (Fokkal a hónaljában.)
És igen, elfogadom, hogy normális, elfogadom, hogy ez normális, elfogadom, hogy ez normális.


2012. jún. 20.

Valaki főzzön be velem!

Ismét csodálatos voltam ma.
Reggel elmentünk Petivel fejlesztésre. Semmi újdonság, csak megnézte, hogy sikerült-e elsajátítanom a gyakorlatokat, meg tett hozzá még párat.
A mozgásterapeuta azt is mondta, hogy nincs nagy gáz (khmm... relatív persze....), szóval Peti nagyon gyenge, de a mozgásminták kiválthatóak, úgyhogy tényleg csak gyúrni kell. Mi meg gyúrunk vazze!
Tényleg gyenguszPetyusz, annyira el is fáradt, hogy elaludt a babakocsiban. 1/2 12-kor ébredt, gondoltam szopacs, majd alszik még, de mikor?

Alvásidőben ugyanis végre meggyet akartam csinálni.
Annyira gáz volt, már a múlt héten eltettem egy adaggal, de azt is úgy, hogy csak és kizárólag szerdán lehetett a meggyemet megvenni, aznap kimagozni, majd másnap üvegbe tenni, mert semelyik másik napon nem értem rá. Be is szívtam, mert aznap mindössze 2,5 kg volt az egggész kispiacon, az is csúnya, de mindegy ez van. Eltettem.

Aztán megbeszéltem egy nénivel, hogy ma szedi le a végét, ma még lesz meggye, egyekutya csinálok még.
És, ami a csodálatos: kimagoztam Petyuszom mellett, aki ezután 1/2 2-kor szenvedni kezdett és le is tettem aludni. Varázslat! De tényleg! Úgyhogy most itt lébecolok. (Nem, nem fekszem le aludni, mert megittam vagy egy liter kólát, mivel az üvegjéből fogok hengert csinálni az egyik gyakorlathoz.)

Azért akadtak technikai problémáim a meggyel.
Ráparáztam a hülye szalicilre. Most nyilván nem azért vonták ki a forgalomból, mert olyan hűdefasza. De a Na-benzoátnak meg már a nevétől ráz a hideg.

Nos, aki ért hozzá: meggy, cukor, borkősav (ez mégiscsak természetes és tartósító is), összekeverve, majd az üvegbe töltés után, ha csak a két celofán közé tenném a szalicilt, az gáz? (Úgy, mint a befőtteknél szokták?) Megromlásveszélyes?
(Az első adagba még tettem, de ebbe nem akarommá'. )
Ma még írhattok, hogy hülyevagyúgynemjóóóó, holnap már nem. :)

2012. jún. 19.

Nyaralás-kirándulás-miegymás 3.

Azért a képek nem maradhatnak el!

Az élet csak fagyival lehet teljes.
Csakis vaníliafagyival és mivel nyaraltunk, akkor evett, amikor csak kérte.
A nap végére 3-at legyűrt.


Azt hihetnénk, hűdeéhes volt. 2 falat, aztááááán....
... kért egy vaníliafagyit. :)
Egyébként életében először most kapott gyorséttermi kaját. KFC sült krumplit. De nem kellett neki. (Igaza van, szerintem is szarok azok a sült krumplik.)


Laci követelte, hogy legyen egy kép macikról. Hogy elhiggyük, ott jártunk.
(Kölyök nem HarryPotter csinosabb szemüvegkerettel, hanem hülyeszülők nem vittek naptejet, viszont a biztonság kedvéért ujjatlanba öltöztették a gyereket.)


Eszti amúgy valami spéci gyerek. Baromira nem érdeklik az állatok. Vagyis nézni nem szereti őket.
Már a Vadasparkban sem izgult rá semmire (csak a kisállat simogatóra), azt gondoltuk, még kicsi.
De itt sem érdekelte más, csak a kilátó, a macilift (fingja nem volt mi az, csak ne a hülye cammogó medvéket kelljen bambulnia), és persze megkérdezte: apa hol is láttál mászókát?
Szóval nem kell egy ideig állatkertbe vinni a kölyköt. :)
(Pedig amúgy ez egy tök jó hely! http://medveotthon.hu/ )


Nyaralás-kirándulás-miegymás 2.

Jaaa, mert van ám itt még a tarsolyban.

Szóval alapvetően tök jó volt az egész hétvége, de tény, hogy a csúcspontja a vasárnap esti bodzás borozgatás volt itthon Lacival. (Huhh, de elfáradtunk.)

Minden jó volt amúgy. Érezhetően jól jöttek ki a dolgok. (Kivéve a MÁV-os sztori, de végülis simán megoldottuk azt is)
Eliffel még mindenféleképpen akartam találkozni, jejejee, találkoztunk is, de a napra ő bökött rá. Aztán kiderült, hogy anyuék is nyaralni mennek, így a fiúk mellé lazán bevackolhattunk a lakásba.
Majd Csirkére rákérdeztem, hogy biztos itthon akar-e aludni. Nem hülye gyerek, értette. Úgy elhúzott otthonról hogy hazajövetelünkig nem is láttuk viszont. De elvileg jön a hétvégén hozzánk, úgyhogy majd pótoljuk.

Voltunk Szentendrén. Nem is tudom, 2 éve voltunk talán, de vissza akartunk menni. Én konkrétan tepertős kenyérlángosozni.
Ellébecoltunk, Petyusz aludt egy nagyot a babakocsiban (jaaaa, mert anyuéknál 1/2 6-kor kelt a család - ugye reluxa...), Eszti elmolyolt, azt és annyit evett, amit akart. (Ez egész pontosan két gombóc fagyit jelentett, más nem érdekelte.) Engem meg Laci még egy táska vásárlására is kényszerített.
Vasárnap meg a Veresegyházi Macifarmon voltunk. Az is nagyon tetszett!
Igaz addigra Pepókirály beteg lett (jéééé),  de nem adtuk fel a nyaralást.

Azóta ő persze nyomorult állapotba került. Tegnap lefeküdt du. 1/2 1-kor és 1/2 5-kor már jobbnak láttam felkelteni. Úgyis olyan szaporán lélegzett, meg jöttek haza Esztiék is, meg azért 4 órát nyomni az nem egy általános dolog....
Folyt az orra, köhögött, majd amikor kiemeltem az ágyból éreztem, hogy meleg, és be is kakilt.
5 perc múlva pedig sűrű öklendezések közepette le is hányt.
Ekkor arra gondoltam, hogy ennél már csak az lehet rosszabb, ha a kaki híg a pelusban, mert akkor betehettem volna valami tankönyvbe a gyereket: köhögés-orrfolyás-láz-hányás-fosás. Ezt csináljátok utána!
Később helyrejött, a melegség eltűnt, a hányást meg valószínű csak a lecsorgó váladék okozta. A kaki is rendben volt. Úgyhogy csak a szimpla szokásos: ő a mi Petyuszunk.
Ma már hörög, ezen sem lepődtünk meg, visszük is hallgatózásra dokihoz.
(Asszem Enikő tényleg nem akartok a héten jönni.... :) )

De elújságolom, hogy tráláláááááá, megvan a kettesben wellnessünk! Hihetetlen ügyes vagyok, hogy megszereztem azt a helyet, amit akartam, röpke 20assal olcsóbban.
Most úgy tervezzük, hogy Pepó felépül, majd megvárjuk, hogy júliusban újra beteg lesz, aztán, ha abból kigyógyul, rá két nap múlva elszaladunk. Hátha kibír 4 napot betegség nélkül...
Így lehet gondolkodni, ha immunhiányos a gyerek.

2012. jún. 18.

Nyaralás-kirándulás-miegymás

18 éves korom óta utazgatok erre-arra. Nem túl nagy szerencsével. Mondjuk úgy 30%-ra tehető a balszerencsés utak száma. Ha beleszámítjuk, hogy a főiskolát majd az egyetemet sem helyben végeztem... noigen, szóval vannak sztorik a zsebemben:

Elvesztem, rossz buszra szálltam, nem volt csatlakozás, baleset, elromlott busz, nem szálltam fel a buszra, nem szálltam le a buszról. Stb.stb.stb.

És most úgy gondoltam, hogy ezek az élményeim már rég a padláson hevernek, meg amúgyis tökös csaj vagyok, felmegyünk mi a kölykökkel vonattal Pestre. Laci meg majd munkaidő után jön.
Eleinte csak egy játszóházazás volt a terv KÖKI-ben a fórumos csajokkal, majd később kigondoltuk Lacival, hogy anyuék úgysincsenek otthon Pesten, én meg két gyerekkel nem vagyok hajlandó nyaralásra áldozni (ezt a mostani út után sem bánom), szóval így elmegyünk, ott alszunk két napot, és megyünk kirándulgatni.

A kiindulópont pedig a pénteki játszóházazás.

Petit felkötöttem, Eszti meg olyan jókislány, elindultunk reggel.
Minden kb. jól is volt, amikor már majdnem megérkeztünk Pestre,  pááffff.... Vonat megáll, sok kalauz fel-le rohangál és páfff: felsővezeték-szakadás.
Utána akadt minden- csak mert vagány vagyok-:  a déli verőfényben két gyerekkel a vonatról leszállás a pusztába, a távolban látszódó házak becélzása, fél óra gyaloglás után egy buszmegállóban várakozás, majd egy csajhoz kiérkező taxiba beugrás "ejj, vigyetek már el minket is!" felkiáltással. (Nem vagyok pofátlan, utánam még egy fickó is beugrott hasonló módon, úgyhogy szükség törvényt bont.) Kész. Felértünk Pestre vagy felértünk Pestre?

Úgy szeretem a Petyuszkámat!


Nyaralás-szerkó

Peti már annyira unta a vonatút szerencsésebbik részét, hogy mindent megkapott. Dörmi papírt is.


Egyébként a városba besétálós kalamajkát ő simán végigaludta mei-taiban, úgyhogy áldottam az eszem, hogy nem babakocsit vittem.

2012. jún. 14.

Tralalalaaaa

Történelmi eseménynek lehettem ma tanúja: 200 főzelék. Tralalaaaa! :)
Ennél csodálatosabb már csak akkor lenne a nap, ha este a gyerekek nélkül egy nagy jacuzziban pezsegnénk. De ennek nyilván nincs realitása, így tralalalaaaa.

Peti étkezési kultúrája gyatra.
Mire hónapok után végre lett étvágya, addigra meg beköszöntött a finnya-korszak. De ezzel már megküzd az ember.

Szóval a reggeli kilőve. Tápszer. Kb. 100. Ha meg kell fognia a kenyeret, szinte felsikít az undortól.
Aztán egy órán belül meg is eszi a tízórait, általában joghurt utána gyümölcsöt. Ez rendben is szokott lenni.

Aztán lefekvés előtt jön a főmumus: a főzelék.
Bámbáááám, lőjjetek inkább le! : Fél óra, kanalanként, játékkal-zenével körítve, néha kiköpködve, de 100ig kötelezően elmegyünk.
Utána, hogy ne haljon már éhen a gyerek: desszert.

Na itt meg is állhatunk egy szóra.
Amikor elkezdtük végre a tejtermékeket enni, akkor persze a natúr termékek, mint élvezetes dolgok a legkevésbbé sem jelentettek Peti számára élvezetet. A fejéből ítélve inkább kínzószerként működtek.
Aztán nem hagytam annyiban a dolgot, minden nap adtam neki, így mára már egy fél doboz natúr joghurtot meg is eszik simán.
Node, amíg ugye nem ette, de mégis kapjon már tejeset, a varázsszerhez nyúltunk: vaníliapuding.
Atyagatya, a kölyök, mintha a rég nem látott barátját találta volna meg a kis, fehér, Humanas műanyag poharakban.
Korlátlan mennyiségben fogyasztja és boldog tőle. Báááz, látom a fején, hogy ennél jobb akkor és ott nem történhetne vele...

Úgyhogy ebéd után desszert, ha az elfogy, sírásrívás. (Egyszer kipróbáltam, hogy "jajszegényke, hadd egyen már, ha akar". Azonban 2. pohár bekebelezése után is keservesen sírt és mutogatta, hogy "még". Csak jelzem, hogy főzelék, + 2*100 az már jó sok kaja, nem az éhhalál fenyegette éppen.)
Így most már jobban érthető, a tralalaaa 200 főzelék, ugye?

Később még belapátol egy adag pépet (előtte még gyümölcsöt), akkor mindig 200 felett, de az meg konkértan egy szar.  (Kb. liszt, cukor, némi vitamin, az is csak a feeling miatt.)
Nem is tudom, meddig normális, hogy a gyerek tejpépet eszik kajára?
Szóval nagyobb öröm számomra, ha rendes ételből eszik sokat.

Kiszúrtuk, hogy Pepókának az ételekhez való viszonya sem normális. Nem akarja megkóstolni a kajákat. Szinte kiszagolja, hogy étel, és elhajítja. Csak a bulátát fogja meg és eszi meg (emiatt gondolom, hogy azért akkora baj nincs.)
Viszont egy ideje mindent megkóstoltatunk vele, amit mi eszünk. Hogy szokja, érezze, hogy más ízek is vannak a világon.
Egy ideig semmit, de semmit nem volt hajlandó megízlelni. (Belenyalt és köpött.)
Na, mi volt az első, amelyet aztán folyamatosan nyalni kezdett?
A túrógombócom csokiszósza...
Pff... asszem vele nem lesznek kakaóscsiga problémáink.


Aztán tegnap már lelkesen lapátolta a csirkepaprikást is. (Értsd: hajlandó volt a kanalamról lenyalogatni, amit rátettem.) Legnagyobb örömömre tésztával együtt is (Mert: Jaaa, hogy darabos? Hát azt inkább ne....) Később rájöttem, hogy nagy lelkesedésemben valószínűleg most vezettem be a tojást az étrendbe, észrevétlenül.


2012. jún. 11.

Jelentés

Elsősorban iszonyat éhes vagyok, mert este 9-kor jutottam el a bringámig. (Teli hassal meg nem éppen kellemes, így nem ragozom.) Kész borzalom, hogy annyi időm nincsen, hogy felseggeljek rá hetente 3*...  (Heti 3 a terv, amiből heti 2 teljesül és ami a múlt héten heti 1-re redukálódott.)
Szóval kénytelen voltam este nekiesni, és amúgyis éhes vagyok.

A másik nagy hír, hogy vasárnap elmentem pihenőt fújni a gyerkők alvásidejében (persze a Malomba, tengeni-lengeni a legjobb hely), aztán a CBA-ban fel akartak szedni. (Pedig még a szilikonjaim is itthon maradtak. Biztos a pink lábkörmöm...) Nade, ennek is nagyon örültem. Akkoris, ha Laci csúúúnyán nézett miatta... :) (Inkább örülne mellesleg.... :P)

Aztán szombaton eljött a mameszom. Úgy gondolta, hoz egy kis borsót, de én meg úgy gondoltam, igencsak menjünk el a szemész dokinőhoz is, ha már pont akkor rendel.
Azt meg mindenkinek a képzeletére bízom milyen jópofa szórakozás volt hazabotorkálni tűző napsütésben egy pupillatágítózott, napfénytől alapból ordító majd'évessel, egy pulpillatág majd' 3,5 évessel és egy szintén becsöppentett majd' 80 évessel. (Megjegyzem a mamesz bírta a legjobban, ő legalább nyitott szemmel jött végig az utcán.)

Szóval elmentünk szemészetre, Esztinek is esedékes volt a kontroll, mameszt is megnézettük, aztán rákérdeztem Petyuszra, hogy mikor lenne érdemes. "Most." Így ő is kipipálva.

Az eredmények: Esztinél lencse-csere (valamit variálnak a dioptriával), mameszomnak műteni kell a másik szemét is, Petyusz viszont rendben van. (Laci boldog reakciója a hírre: "Dejóó, legalább valami rendben van vele!"  Mondtam neki, hogy ennyi erővel a gyerek csontsűrűségét is megnézethetnénk, ha az ilyen hírektől ennyire boldog lesz! De megbeszéltük, hogy inkább nem kockáztatunk.)

Úgyhogy megnyugodtam, legalábbis Petivel kapcsolatban biztosan, hogy megvolt az éves szemészet.

Ja, és ma jött egy levél az önkormányzattól, hogy két óvodai csoport indítását tervezik a belvárosban. (Vajon mekkora balhé lehetett, ha ezt csak úgy hirtelen eldöntötték?) Az apró bibi csak az, hogy a Mátis Kálmán utcaiban.... Hmm... Hmm...
Persze beadjuk, nem vacakolunk protkóval sem, aztán lesz, ami lesz.

Holnap van izgalom, megyünk immunológiára. Persze még csak vérvétel lesz, de az Igg pótláson rezeg a léc. (Állítólag más is a csökkent T-sejtre kapja, nem feltétlen Igg csökkenésre.) Na mindegy, izgi.
Meg legalább Lacival eltöltött félcsaládi program. (És a hátizsák az ajtóba van készítve.)


2012. jún. 7.

Fekete vagy fehér

Jáá, Julcsi, beletrafáltál a kérdéssel.
Akartam ugyanis írni bizony, hogy akkor most mi van a Dévénnyel, de túl sok lett volna egyszerre.

Elöljáróban azért helyreigazítanám az előző poszt általam rosszul kommunikált részét.
Szóval a mozgásterapeuta néni igen kedves volt, tapasztalt, jól felkészült és maximálisan szimpatikus, és nem ő generálta a lelkiismeret furdalásom csíráit. Azt saját magam intéztem, jó? :)

Ő szimplán elmondta, hogy ilyen esetekben szerencsés mindent csinálni, ami elérhető (pl. van valami spéci úszás, amiről pont a múlt héten beszélt a védőnő is, de erről is akkor hallottam először. És szerencsére ezen nem aggódhatok, mert Peti immunstátusza miatt úgysem vittem volna úszni), majd ezután jött, hogy a Katona módszer is jó lett volna, ha marad. Szóval a hölgy nagyon kedves volt, és nem ítélkezett. Én nyünnyögtem csak magamban, hogy mit is kellett volna másképp tenni. De ezen túl tudtam lépni hamar. (Csak nem akartam már, hogy úgy jöjjön le, hogy elítélően nyilatkozott, mert amúgy nagyon szimpi nő.)

Naés igen, elhangzott, ami ilyenkor el szokott: a "Dévény módszer az csak egy kötőszöveti masszázs, nem alkalmas hipotónia kezelésére".
Dévényes szerint pont alkalmas.
Azt hiszed, amelyiket akarod.

Meggyőződésem amúgy, hogy Dévény nélkül még itt sem tartanánk.
Most úgy érzem, az a valószínű, hogy nem ez a leghatásosabb módszer, amit Petin alkalmazni lehet, de igazából a semminél jobb volt, most meg másfajta módszerekkel is nekiesünk. (Szerencsére az is elhangzott, hogy Peti még nincs egy éves, szóval semmi nincs veszve, illetve az is, hogy onnantól kezdve, hogy a gyerek értelmileg nem sérült és "akar", onnantól kezdve sokkal egyszerűbb a munka velük.)
A Dévény és hipotónia kapcsolata meg... Most mit mondjak, kinek higgyek? Amikor Eszti 3 hónaposan nulla fejtartással az első kezelés délutánján már megtartotta a buksiját. Nekem ennyi bőven elég.
Sajnos azonban tényleg úgy áll a dolog, hogy kb. hit kérdése az egész. Kinek mi tetszik.

Szóval részemről nem bánom, hogy elhordtuk, és hordjuk oda, mert eredménye az van, hogy melyik módszer a besztof, hát az meg sosem fog kiderülni. :)

Na, de  unom már ezt a sok agyalást, úgyhogy legközelebb már valami érdekesebb dologgal jövök eskübecsszó!

2012. jún. 6.

Ide is eljutottunk...

Oh igen, végrevégre valaki szakember ránézett a kölyökre.
És megállapította, hoogy ...

... nyaki is háti hipotóniája van. :)
Háháá, ettől persze még nem megyünk a falnak, ezt eddig is tudtuk.

Szóval a szakértő véleménye szerint a tökös kiskirály nem is olyan tökös, de azért kiskirály.
Iszonyat gyenge a háta és a nyaka, valamit a végtagjai is.
Jelenleg a 6-9 hós kornak megfelelő a mozgása (hozzátenném a ruhamérete is, szóval nincs ok pánikra :) )

Az a megoldás, hogy még visszamegyünk jövő héten, kapunk erősítős tornát itthonra (hogy tökösödjön) azt napi 2* megcsináljuk, így pont a nyári szünet végére lesz értelme tovább haladni. Addig ugyanis, amíg ilyen gyengék az izmai, nem fog tudni tovább haladni a mozgásfejlődésben.

Úgyhogy mondjam, hogy rém boldog vagyok? Hogy csak sikerült eljutni még idejében, és legalább tudunk is valamit csinálni! Yesss!

És hogy kavartunk idáig? Hát na, az tök gáz az egész....

Még Peti 6 hónapos korában felhívtam a híres Juhar utcát, hogy "hellóbelló, géndefektes Petyusz a hónom alatt, kérik-e". Persze nem kérték, mert azt mondták, hogy szakorvosi javaslat kell a korai fejlesztéshez. De szerezzem be, mert ilyen esetekben már papír alapján megadják a véleményt.
Nem is értettem, hogy most akkor a kardiológustól vagy mégis kitől szerezzek, de mivel mentünk genetikára, gondoltam majd onnan.

Ugye a genetika vérvétel-eredmény-tanácsadás áttéve a 3. időpontra, frankón április lett, mire megszereztem végre azt a nyomorult egy sort orvosi pecséttel. Azonnal írtam a kérelmet a Szakértői Bizottsághoz, és huhh...

Közben kedves I., a blogomra keveredett és szólt, hogy frankón ment volna sima kérelemre is, mert nekik sem volt kifejezetten javaslatuk a fejlesztésre, de beadták az összes kórházi zárót, így rögtön bekerültek...
Hát vótam ideges, hogy elcsesztem 5 hónapot a semmire. De hiába, nem tudtam volna mit csinálni, ha egyszer azt mondták, hogy kell az a szar....

Persze május végén megjött a Szakértőis javaslat a fejlesztésre, és izgultam, hogy bejutunk-e még nyári szünet előtt vagy milesz?
Pénteken felhívtam őket és már névről beazonosítottak, tehát már tudtak rólunk, és így lett mára egy felmérésünk.
Nagyon örültem neki, de tényleg!

Azért okozott kisebb (de csak átmeneti) törést az életemben, hogy elhangzott, hogy a Katona módszert ha csináltuk volna, már nem itt tartanánk.
Fúúú, rohadt Katona módszer amúgyis úgy utálom, és egyébként sem hiszem, hogy megvalósítható lett volna a napi 7 fejés mellé beépíteni a napi 6*fél órás gyakorlatokat a 2 hónapos, szinte csak alvó kölök életébe.
Szóval nem, nem vagyok hajlandó lelkiismeret furdalást érezni emiatt. És amúgyis, akkor elmondhatnám, hogy a gyerek jó esetben már négykézláb van vagy mászik, de az életünk eddig csupa gyötrelem volt, mert napi 3 (!) órát a gyerek nyúzásával töltöttem - tiszta sor, hogy lehet erre írni ellenvéleményeket (miszerint a gyerek érdeke és az anya önfeláldozása stb.), de azt mind bla-bla-bla-nak nyilvánítom, és letojom.

Emellett érzem, hogy már sokkal hamarabb itt kellett volna lennünk a korai fejlesztésen, de ez ügyben is max, ha erőszakosabb vagyok, akkor érhettem volna célt, szóval ezt a problémát is inkább elteszem zsebre, mert nem tehetek mást.
És azért tegyük hozzá, senki, de senki nem mondta, hogy bárhova is el kellene vinnem. Ha nem tudom, hogy létezik fejlesztés, itthon ülünk a seggünkön, míg majd csak lesz valami.

Most úgy érzem, ha még egyszer történne az egész, akkor is így történne, úgyhogy tényleg nem is aggasztom magam tovább. (Szerencsére Laci egy laza mondatával helyretette az aggodalmaim a telefonban, úgyhogy ennyit erről.)

Ja, agyilag? Hát rákérdeztem, de az egész arra volt jó, hogy hülyét csináljak magamból.
" a diGeorge nem jár értelmi sérüléssel" , "Miért, lát valamit rajta? "
Szóval igen, tudom, és nem látok rajta és minek aggódom, ha szemmel láthatóan okos.
És ezt megfejelve ma beültünk az etetőszékbe és mutatta, hogy enni fog! (Aztán nem evett persze, de most először jelelte.)
De amúgy azt mondta a nő (nem tom mi a megnevezése, mozgásterápiával foglalkozik, az tuti...), hogy ha akarom, akkor csinál erre egy tesztet legközelebb. Végülis, hmmm.... nem is akarom.... :)

Váá, és a slusszpoén: "Egyen a Peti sok húst, hogy az izmai jól fejlődhessenek."
Mondtam neki, hogy jópofa gondolat, csak az a baj, hogy a húst zöldséggel körítik.... :D
(Egyszer elmesélem már az étkezéseinket, mint életünk roppant szórakoztató szemelvényét...)

Úgyhogy ennyi a sztori, szerintem roppant szerencsés. (És a legjobb, hogy a gyakorlatokat egy csomó módszer gyakorlataiból szedi össze, nem csak egy módszert alkalmaz. )
Részemről továbbra is boldogság! :)

2012. jún. 5.

Mostmáraztán tényleg leszakad a táska!

Asszem elkapattam a kölyköm tralllalaaaalaaaa!
Tök egyszerű egyébként hónaljkutyát varázsolni a második gyerekből.
Az elsőnél még úgy-ahogy figyel az ember, a másodiknál pont leszarja....

Tegnap nagyon jól jött ki, a 10milliószoros napon pont eljutottam végre masszázsra (vettem kupont, meeeert: a szomszéd utcában volt hirdetve... Így is már lejárt a kupon, csak megbeszéltük a masszőrrel, hogy majd elintézzük. Ennyire nem jutok el ilyen helyekre.) Node megvolt, pont tegnapra esett, úgyhogy szétpozitívrezegtem.

Node tényleg, úúúgy lelazultam, hogy még a karjaim is himbilimbiztek a testem mellett ahogy hazasétáltam. A nőnek meg nagyon jó meglátásai voltak Petivel való viszonyommal kapcsolatban, így azt a boldog szembesülést éltem át, hogy áááá, ez el van kényeztetve...

Gondoltam, előveszem a vasszigort, hazamegyek, és legalább, amíg szétesősre lazultam, addig nem kapom fel a kistáskát.
Kistáska azonban meglátott (jellemzően éppen az apjára volt tapadva), széles mosolyt indított és már nyújtotta is mindkét kezét felém. Szóval ennyit a hirtelen terveimről... :)

Egyébként semmi gáz, hülyeség ez az elkényeztetés dolog, mert szerintem minden szülő annyit abajgassa a kölykét még ilyen miniként, amennyit csak bírja. Hiszen ő még minidg csak egy kicsike babcika, de már nem sokáiiiiiig!!!!
És nekem már nem esik jól, na!

Az a fő problémamegoldási stratégiám ugyanis a nyávogására, hogy felkapom hónaljba.
Mert általában csinálok valamit, amit inkább csinálok tovább fél kézzel, minthogy egyáltalán ne csinálja.
Ebből azonban már az van, hogy rendre ott nyaral. Szeret is ott lenni egyébként, de ahh, uhhh, nekem már sok....
A babakocsizásról meg ne is beszéljünk. 20 perc max, utána ordítás (mint az a híres fába szorult), aztán kiveszem, mert csak ne üvöltsönmá'. Igen, ez is már bajos, hogy így kell hazahoznom még a pékségből is.

Amúgy is kevésbé vagyok vele szigoros, mint Esztivel (igen, azért nehéz sutbadobni a "jajjszegényke" érzést), de mostantól lesz ihajcsuhajj!

Persze csak a felkapkodásban. Csak azért, mert nehéz. (Na jó, nem az, csak nyüzüge vagyok.)

Erről ennyit, hiszen mondjuk jobb dolgom is lehetne, mint ezen nyünnyögni, ugyanis holnap megyünk végre korai fejlesztésre, egyelőre csak felmérődni, de már ezen is annyit izgultam, hogy nem jutunk be a nyári szünet előtt. Majd elmesélem az előzményeket.
Most persze már azon izgulok, hogy mit találnak még nála. (Oké, hogy nyünyü a mozgása, de mittudomén, hogy szellemiek terén milyen kritériumok vannak -mint a balra dobva a labdát jobbra nézi-e megkerülve az asztalt, vagy hasonlók...)
Szóval rommá izgulom magam, még jó, hogy ma már belefér a napba egy-két negatív gondolat is...
(Neeem, annyira nem gyagya szerintem, csak így a lemaradások terén agyaltam már és futtattam le vagy 21 verziót az állapotára.)

2012. jún. 4.

Sokképes esküvős

Mivel mindkét gyerkő összekapta magát szombatra, engedélyeztem, hogy részt vegyenek Kriszta esküvőjén.
Szépvolt, jóvolt, bár a nyomi Reni miatt az ebédre Laci+2 kölyök felállásban mentünk.
Hogy értse mindenki:  Móni+Reni helyett, így az küzdelem volt. (Mondjuk úgy, hogy elhangzott aznap párszor a "nembaj Béb, majd megnőnek" klasszikus mondat. :) )

Teszek képeket.

Ez legalább nem beállított.
(Megj.: a sarkon belógós szakadt bácsi neeeeem a násznép része, és Kriszta neeeem dagi, csak félidős terhes. :D)


Az esküvő után ebéd volt, egyébként remekül megoldva a Krisztáéknál.
Ahol azért a lényeg megvolt: rózsaszirom. (Eszti be van csavarodva a sziromszórásért, úgyhogy felszedte az összeset, majd szórta.)



Ez meg a kedvenc képem, hát szerteszét szakadtam a röhögéstől Laci művészfotója láttán....
Azt gondolom, hogy a címe:

"Rohadt rózsaszirmok a zsebre vágott mobiltelefonon" :P


És a bizonyítékok, hogy mindenki ott volt.