2012. jún. 20.

Valaki főzzön be velem!

Ismét csodálatos voltam ma.
Reggel elmentünk Petivel fejlesztésre. Semmi újdonság, csak megnézte, hogy sikerült-e elsajátítanom a gyakorlatokat, meg tett hozzá még párat.
A mozgásterapeuta azt is mondta, hogy nincs nagy gáz (khmm... relatív persze....), szóval Peti nagyon gyenge, de a mozgásminták kiválthatóak, úgyhogy tényleg csak gyúrni kell. Mi meg gyúrunk vazze!
Tényleg gyenguszPetyusz, annyira el is fáradt, hogy elaludt a babakocsiban. 1/2 12-kor ébredt, gondoltam szopacs, majd alszik még, de mikor?

Alvásidőben ugyanis végre meggyet akartam csinálni.
Annyira gáz volt, már a múlt héten eltettem egy adaggal, de azt is úgy, hogy csak és kizárólag szerdán lehetett a meggyemet megvenni, aznap kimagozni, majd másnap üvegbe tenni, mert semelyik másik napon nem értem rá. Be is szívtam, mert aznap mindössze 2,5 kg volt az egggész kispiacon, az is csúnya, de mindegy ez van. Eltettem.

Aztán megbeszéltem egy nénivel, hogy ma szedi le a végét, ma még lesz meggye, egyekutya csinálok még.
És, ami a csodálatos: kimagoztam Petyuszom mellett, aki ezután 1/2 2-kor szenvedni kezdett és le is tettem aludni. Varázslat! De tényleg! Úgyhogy most itt lébecolok. (Nem, nem fekszem le aludni, mert megittam vagy egy liter kólát, mivel az üvegjéből fogok hengert csinálni az egyik gyakorlathoz.)

Azért akadtak technikai problémáim a meggyel.
Ráparáztam a hülye szalicilre. Most nyilván nem azért vonták ki a forgalomból, mert olyan hűdefasza. De a Na-benzoátnak meg már a nevétől ráz a hideg.

Nos, aki ért hozzá: meggy, cukor, borkősav (ez mégiscsak természetes és tartósító is), összekeverve, majd az üvegbe töltés után, ha csak a két celofán közé tenném a szalicilt, az gáz? (Úgy, mint a befőtteknél szokták?) Megromlásveszélyes?
(Az első adagba még tettem, de ebbe nem akarommá'. )
Ma még írhattok, hogy hülyevagyúgynemjóóóó, holnap már nem. :)

5 megjegyzés:

  1. Anyukám évek óta úgy teszi el a lekvárokat meg a befőtteket, hogy semmi tartósítószert nem tesz bele. A lekvárokat egyébként lefelé fordítva rakja el, így nem juthat bele levegő. Így aztán én mertem adni belőlük bőven a lányoknak.

    Anna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még nem merem, nem merem teljesen elhagyni. Bár látod, beletenni sem merem. :)

      Törlés
  2. Én is a két celofán közé teszem a szalicilt... de az is jó ha a befőttesüveg kupakját és a celofánt is szaliciles vízbe mártod :) Egyébként ha van benne elegendő cukor és még légmentesen is le tudod zárni akkor nem fog megromlani :) (remélem még nem késő)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösziköszi, nem is reméltem, hogy ilyen hamar befutsz! :) És igen, így a "két celofán közé szalicil" megoldásban csináltam.

      Törlés