2012. jún. 27.

Kiderül az igazság

Tegnap muszáj volt újra elmennünk a dokihoz, mert Pepecku pöttyösödni kezdett. Az egész gyereket ellepte frankón.
Nem is volt ezzel gond, hiszen a napra pontosan egy évvel ezelőtti Eszti sztori miatt vágtuk, hogy ez Amoxicillin pötty. De a doktornő meg akarta nézni, hogy ha abbahagyjuk ezt az antibiotikumot, adjon-e másikat helyette.
Végül megbeszélte magával, hogy 5 napig ez megvolt, akkor nem nyom rá még egyet a gyerekre, ennek módfelett örültem.
Aminek baromira nem, hogy bakker sípol a tüdeje. Szerinte rosszabb, mint volt. Namondom fasza, mert már nem folyik az orra, nem köhög, én meg merészeltem olyan nagyot gondolni, hogy gyógyul...
Amúgy köszöni jól van, semmi nem látszik rajta, boldog...

Legalább megcsinálták a tanácsadást is, így nem kell csütörtökön visszamennünk.
A hivatalos eredmények egy éves korában (a szörnyülködő arckifejezéseket elővenni!):

6770 g és 69 cm.

Ahhh, máris jobban érzem magam, hogy színt vallottam. (Igen, a klasszikus kérdés: születési súlya 2650g volt, szóval laza egy kilóval maradtunk el a triplázástól (ami viszont ahhoz képest, mennyi súlygyarapodási lehetőségtől esett el, nem sok. Ilyenre gondolok, hogy a kórházból mondjuk akkora súllyal jött ki, ahogyan született, aztán már majdnem két hós volt... )

Nyünyö, nyünyü, de ma voltunk fejlesztésen. Csak a feladatok begyakorlása miatt.
Hát huhh. Én eddig akárkivel beszéltem a korai fejlesztésről, mindenki odavolt, hogy az milyenfrankó. És basszus tényleg!
Két (vagy három?) hete csináljuk a gyakorlatokat és tök sokat változott a mozgása. Erőben még seholse, de amúgy abban is történt előrelépés.
Pl. most leteszi a kezét, általában rendesen támaszkodik is rá (ez ugye nyünyüéknél nagy mumus).
A mozgásterapeuta (Tünde) is megerősítette, amit már látok egy ideje, mondta is, hogy "jaja, jóleszez". Én meg csak örültem magunknak. Így egy hónap múlva megyünk legközelebb, addig itthon nyomjuk, amit kell.

Amúgyis odavolt, milyen édes kiskölök, mert végigviháncolta az egészet (pedig abban reménykedtem, hogy majd bőgni fog és legalább oldódik a letapadt váladék.)
Nyilván ő azért sok sérülttel is találkozik, Peti meg megcsillogtatta minden tehetségét, cukker volt tényleg.


3 megjegyzés:

  1. juhéééé, ügyes kisfiú :) a súlya meg - szerintem nem is olyan gáz, mint amennyit mondogattad, hogy fincike! majd megnő :)

    VálaszTörlés
  2. Boldog szülinapot Petinek!
    Nagyon ügyes, örülök. Szerintem sem olyan gáz a súlya.

    VálaszTörlés
  3. szerintem ez egy korrekt súly! látom megkóstolta a tortát is :)

    VálaszTörlés