2016. aug. 16.

Nyári szünet

Jaja, a dedek visszatértek. Már rég. Mondjuk azóta sem tértem igazán magamhoz.

A két pinty olyan, mint volt. Csak pluszban még rajtuk van a nyaralás feeling. (Szemtelenebbek, mint valaha. ;) )

Ugyanis a nyár nem telik nekik rosszul. Szerintem persze.

A júniust azt kihúztuk. Peti az oviban ügyeletben, Eszti pár nap ügyelet/mama/tábor kombóval. A tábor neki nagyon jó volt: a Leskovskynak volt klassz hangszeres tábora, azt nagyon élvezte.
Amúgy meg ennyit kértem csak tőlük: a júniust bírják ki valahogy, utána düböröghet a nyári szünet.
Ha vért izzadva is, de megoldottuk: nem akartam őket nyáron ügyeletbe dugni, az olyan végtelenül szomorú igazából. Úgyhogy valahogy, akárhogy is, de megoldottuk, hogy szeptember 1-gyel kezdjenek csak ki ki a maga pályáján.

Petikém kiizzadta az ügyeletet: másik ovi, vadidegen óvónénik, borzalmas környezet (Ó, nem akarok rinyapicsának tűnni, de a prostik ott álltak az ovi mellett és fogták az ügyfeleket. Minden nap...). Petikém minden nap sírt. (Nem, őt nem érdekelték a prostik, csak úgy az ügyelet tette meg a hatását.)

Nade rajzoltunk striguláztunk, kihúztuk a napokat, és így túlélte mindenki (hangsúlyosan amúgyis csak erre játszottunk június végén).

Aztán, ahogy túlélte mindenki, kövi héten el is mentünk nyaralni.

Majd utána héten velem voltak itthon (ill. dédinél voltunk főleg).

Utána elvitt egy hetet Laci szabin. Na szívták is a vérét, mint állat, de ugye egy hétig az ember egyedül tud ezt-azt kitalálni gyerekszórakoztatni. Bár egyik nap már mondta, hogy ő elvitte, de higgyem el elvitte őket játszani, ki az arborétumba. ( Érts: Laci elvitte a gyerekeket J-Á-T-SZ-Ó-T-É-R-R-E. Ilyenre ő ugye, hát nem vetemedik gyakran. Finoman fogalmazok.) Délben hazaértek, és ahogy az ebédet követelték már kezdték is megtárgyalni a kisklambók az apjukkal, hogy akkor ez oké volt, de mit csinálunk délután. Bahh.. Azt.

Utána jött Laci anyukája egy hétig. Ők másfajta játszóra jártak, meg játszóházba, meg fagyizni, meg az uncsitesókkal nyomultak, az is elment így.

Majd jöttek anyuék. Az volt a szép világ! Hajj, még most is visszasírom. Elvitték Pestre őket, lehet sejteni.... Fel sem tudom sorolni (cirkusz, kalandpark, strand, mozi, izémizé követhetetlen.) Ez persze olyan jó, mert hóttuti, egy percig sem unatkoztak. Öröm volt ez! (Nekünk meg itthon kettesben pláne.)

Majd Laci vitte a múlt hetet szabadságon és tádáám, máris itt tartunk, amikor újra én viszek két hetet szabin. És így vége is lesz a nyárnak. Még a dédihez készülünk, mert minek üljünk itthon, amikor vidéken is ülhetünk.
Különben is oltárira ráérünk, ugyanis átmenetileg a státuszom a következő:
- egyedülálló szülő vagyok a nyári szünet közepén.
Még leírni is rettenetes, és valahogy úgy vagyok ezzel, hogy ha most nem őrülök meg, akkor kb. sosem. ;)
(Lacinak mennie kellett a határra. Az a hír járja, hogy hazajön két hét múlva, de az ismerősök egyike sem jött még haza, amikorra ígérték, szal maradjunk annyiban, hogy határozatlan ideig egyedülálló szülő vagyok.)

Így telik a nyár. Mivel mindenki egy-egy heteket vigyázott a gyerkőkre én azt mondom, tök jó nekik. Nem untak meg semmit, csak szórakoznak.
A következő két hétben velem lesznek. Mivel feltöltöttem sörrel a hűtőt, szerintem ezzel sem lesz gond. ;)

2016. aug. 4.

Mi hiányzik a képről?



Nanana? Senki? Mi? Hmmm?

A gyerekek! Hát azok hiányoznak róla!

Meglepetééés!
Egy hetet kaptunk az égiektől (na jó, ha őszinte akarok lenni, akkor inkább anyuéktól).

Már vasárnap este elvitték őket. Olyan du. 4 fele indultak el, fél 6-kor, amikor hívtak, hogy megérkeztek ám, akkor mi már vígan túl voltunk egy óriásfagyin és boldogan limonádézgattunk valahol... a Főtéren... kettesben.
És azóta is ezt csináltuk minden nap. Kettesben.
Kettesben, mondtam már? (Ki irigy? Sokan? Jóvan. :P )

És végre eljutottunk -kettesben- Kalandparkba is. Olyan 3 éve - amióta egyszer Csirkét elvittük- ki akartam próbálni, de azóta sem jött össze. Nade most! 3 év után, végre eljutottunk!

Már amikor felcsatoltak, és fel kellett mászni arra az imbolygó létrára, ami felvitt a fára, ahol indult  a buli (és ahol a 37-es lábamnak sem hely volt, sem kapaszkodó...), hát azonnal megbántam.
Nem is értettem, mit keresek én itt! Utálom a magasat, a szűket, a bizonytalant, a sérülésveszélyest, az adrenalintúltengőset! (Én max. a mesekörhintára vagyok hajlandó felülni is, elpusztulás fenyegetne mondjuk egy hullámvasúton. Jesszus!) Laci meg. ("Jóvan elmegyek veled" - Informatikus az is. Nyilván okkal.)

Na és akkor így elindultunk a pályákon.

Bátran elmondhatom, hogy combközépig fostam össze magam már az első kilengő, instabil, mozgó izénél. Ordibáltam én hátra Lacinak, hogy a franc, aki ezt az egészet kitalálta, de ő csak azt ordibálta vissza izzadtan, hogy "Az, az! Franc, aki kitalálta..." Hát így...

Kb. 15 perc után iszonyúan elkezdett fájni a fejem. Nagyon rosszul érintett, mert pont most, amikor végre kettesben vagyunk, én meg itt szívatom magam és még a fejem is megfájdul tőle???

Tudom, hogy néha előfordul, de olyankor mindig elkezdek sokat inni, és általában bejön.
Így 5 méter magasan nem tűnt reálisnak az ivás. Mérges is voltam magamra, hogy reggel futás után nem figyeltem a folyadékpótlásra, csak a 0,7-es flakonban vittem vizet, utaztam 220 km-et és csak egyszer töltöttem fel.
Mondjuk fura volt, mert nem itt homlok környéken szokott fájni, de pff...

Meg hogy biztos a stressz, a túlzott koncentráció betett. Még így is gáz végig küzdeni, nemhogy fejfájósan! Jajajajjj!

Majd csoda történt! Az univerzum segített! Mikor már újabb 10 perc múlva már a szemem is könnyezett a fejfájástól, akkor valamiért hátranyúltam a fejvédőmön.
 ...és elcsavartam a gombot, ami meglazította a rendszert.
És abban a pillanatban elmúlt a fejfájás! (Noés még 3 óra múlva is látható volt a nyoma a homlokomon! :) )

Este 7-kor lejöttünk, egyszer sem kellett hozzám létrát hozni, bár többször annyira féltem, hogy grrrr... De eltökéltem magam, hogy kemény vagyok, megcsinálom.

Szóval este 7-kor fáradtan, de büszkén lejöttünk a magasból, biztosítottuk a lecsatolós srácot, hogy "peeersze, mi nagyon élveztük", beültünk a kocsiba, megbeszéltük, hogy legalább egy hamburgert megérdemlünk, majd távozóban hátranézve a kalandparkra megállapítottuk, hogy ide aztán a büdös életbe többet el nem jövünk. :D



2016. júl. 29.

Kiscsirke esküvője

Most így csúszik a dédis posz. Mégiscsak ez már valami!
Megházasodott az öcsém! (Csak a kisebbik, a középső még eladó. Szegény, keményen állta a sarat a témában, gondolhatjátok.)

Micsoda csoda! Oly'csodás és fantasztikus esemény! Oly' nagy boldogság ez!
(Most próbálom elódázni a vallomást, hogy olyan csodásak ja, valóban, de egy fotót sem sikerült a kedvesen és szépen mosolygó ifjú párról készítenünk. :)
De szerzek róluk később és - teljesen oda nem illő módon - majd beszúrom valamelyik újabb irományomba . Ezt megígérhetem! (Izé, valaki küldjön már nekem róluk valami kedves képet, amin szerepelnek. ;) )

Most szombaton volt a nagy nap, tök jó volt. Nekem mondjuk jobb, mert Laci volt a sofőr (Zeusz volt a menyasszonyi autó), így egyáltalán nem ivott. (Nem kell könnyeket hullatni, ma este mindent bepótol.)
A gyerekek élvezték, és mindenki boldog volt.
Kis létszámú esküvő volt, de meglepően bulisra sikeredett így is. (Nem kérdés, kik voltak a buli császárai.)

Ha házasodni akartok, menjetek a 13. kerületbe. Olyan hangulatosan volt megcsinálva, hogy ritkán látni tényleg olyat. (Arról, hogy jött egy hirtelen vihar és éppen akkor dördült hatalmasat az ég, amikor Csirke kimondta az "igen"-t, arról meg nem a polgármesteri hivatal tehet. :D )
De aztán az eső elállt, az étteremnél meg nem is esett egyáltalán. Úgyhogy megsülhettünk, ahogyan egy esküvőn kell!

Eszti volt a gyűrű hordozója. Hordozta is lelkesen. Megmondták neki, hogyan, mit, mikor és az olyan koncentrálással vitte végig a hadműveletet, hogy öröm volt nézni!

 1. számú ruha. Ez még a Fanni (unokatesó) majd' 20 évvel ezelőtti ruhája ám. Eszti meglátta és azt mondta, neki ez kell, mert ebben olyan, mint egy hercegkisasszony. Ha neki öröm, akkor ráigazította a dédi. 

Ezt csak, mert itt nagyon aranyosak.

Ők voltak a bulikirályok. Nagyon sokat nyomták a dance-t. Gyakorlatilag este 10-kor a táncparkettről szedtük össze őket. Már alig álltak a lábukon...

Peti azért meg-megpihent. Pl. ellopta a mikrofont és vagy fél órán át ott ült és énekeset játszott. Így.
Szét kell ilyenkor cincálni, olyan cuki.

Rólam jó fotók készültek. Meg vagyok elégedve, na (és a fotós képeit még nem is láttam. :D )
És a már publikált nagy kedvencem. Gondoltam is rá, hogy a hálószoba falára mehetne szobadísznek. Hát olyan jó! 

Na így volt ez, hogy a kisöcsém is elkelt, és éppen most Máltán sütteti a hasát, és hogy kívántunk nekik is minden szépet és jót (de minimum 2 gyereket, hogy nekik se legyen jobb! :D )


2016. júl. 19.

Nyaralunk! Nem, izé... Nyaraltunk!

Végülis már a két hét szabim is letelt, úgyhogy én már nyomom a taposómalmot.
Emiatt sokképes, kevésszöveges beszámoló érkezik.

Állat volt! Most először 1 teljes hétig nyaraltunk! Állat volt!

Nagyon jó helyen voltunk Bükfürdőn (ami még mindig ultrabrutál messze van tőlünk). Az idő nem volt extra, mint tavaly, de simán jó volt, nem esett. A gyerekek ugyanolyan hisztiket, balhékat és követelőzéseket vágtak le nagy jódolgukba, mint egyébként, úgyhogy ez is sima ügy volt.
Minden délelőtt medencéztünk, minden délután programoztunk.

Annyit ettünk, hogy még... Ez a teljes ellátás full gáz, de azért elég büszke vagyok magamra, aki ugyanannyi kilóval jött haza, mint ment el. (12-ket lefutottam becsülettel két nap is reggel- értsd: felkeltem, amíg mindenki aludt, és elmentem... Hát ennyit enni mégsem lehet...) És büszke voltam Lacira is, aki szerintem minden nap elment futni egy fél órát. Aztán persze mentünk enni... :)

Sokfotó, előreszólok, teker-teker-teker lefele.

Egyik nap a Holdfényliget Kalandparkban. Annyira nagyot csattant a végén, hogy még! Látszik is a fotón. Az eredménye (az meg a fejükön látszik): Eszti többet nem csúszott vele, Petit meg úgy kellett elrángatni a 16. csúszás után.

Kihagyhatatlan szalmabálás kép. Yo!

Laci, aki kb. 4 képen szerepel.... Így jár, aki fotóz... :)

No igen, van még róla kettő. Nem mintha ezen pl. látszana valami. :D

Eszterházy kastély. Meg a LOVE lányok. :)
Ezt amúgy mindenki szerette. Peti is a 45 perces tárlatvezetést. Nem gunyoroskodom, simán végigsétálta (és végigbeszélte persze). 

A nyaralás kétségtelen fénypontja. Dottó! Menni kellett vele kétszer, mert rájöttek, hogy ez este is közlekedik, és visítva kikövetelték kikönyörögték, hogy menjünk vele egyszer este is. Mentünk. (Meg ugye szép itt is az összeöltözésünk. ;) )

Erről nincs mit mondanom. Szívszerelmembüdöskölyke!

Medencébe be, medencéből ki, víz alá le, csúszdán lecsúszva (fejjel előre is a vízbe... no comment.) Végülis rák. (Mondjuk Eszti meg vízöntő, aztán azért negyedennyire sem... :) )

Azt hiszitek nem volt trambulin? De volt.

Ez így a végére. Mert csak.

Nem kell izélni, mondtam, hogy teker-teker. Ennyi képet még sosem raktam egy posztba.

Legközelebb folytatom az egy hét a dédinél fotósorozattal. Az csak fele ennyi lesz. ;)









2016. júl. 3.

Az ellenpólusról is legyen szó, azaz Petim és a Szakértői Bizottság

Ollan tré ám mindig ez a helyzet!

Van az a nagy és bölcs Szakértői Bizottság. Már amikor meglátom a behívójukat, elkészülök tőle.

Na ők előírtak a tavalyi évre 3 fejlesztést. (Gyakorlatlanok kedvéért- odamész, megvizsgálják a dedet órákon át, hogy mire képes, aztán megmondják, hogy a következő 1 vagy 2 tanévben milyen fejlesztés kéne a gyereknek.)

Szóval a tavalyi évre vonatkozóan ez így nézett ki:
Szeptembertől volt Petinek előírva 3 fejlesztése: a komplex, a logopédia, a mozgásfejlesztés. Ez rendben is lett volna. De.
A kialakult finanszírozási vita miatt (önk. kontra KLIK) januárig nem indult el semmi. Januárig!

Aztán elindult: az oviban napközben jött érte egy (talán konduktor) hölgy, el is vitte fejleszteni minden héten. Na és kb. ennyi az örömhír.

Logopédiát ugyanis nem kapott egész évben, mert nem került elő senki, aki őt mindenáron szerette volna fejleszteni...

Mozgásfejlesztésére meg kaptunk 3 időpontot, amiből választhattunk: amikor délelőtt, munkaidőben az oviba érte kellett menni, elvinni fejlesztésre egy másik helyszínre majd elvileg visszavinni az oviba. Barátok közt is olyan 1 óra 15 perces tevékenység minden héten. Hangsúlyozom: hétköznap délelőtt. Hangsúlyozom: munkát végzünk (papa-mama) heti 40 órában...
(Ahhoz képest elég sokszor eljutott akármilyen módon is.)

Iszonyú az egész, az egyértelmű, hogy nem dolgozó anyákra van tervezve a rendszer, de egy SNI-s gyermek miatt miért is ne járjak munkába?

Na és akkor így elmentünk idén is a vizsgálatra.
Hát... izé.. Nulla-zéró-kétszer áthúzva.

De azért előírt a csaj összesen 4 óra fejlesztést egy héten. Nyilván, ha újra melóból kell napközben elhordanom kétszer mozgásfejlesztésre valahova, akkor kár is volt...

A teljesítménye meg? Pfff...
Az tiszta sor, hogy a figyelemzavar biztosan bejátszik.

Arról vannak kétségeim egyébként, hogy mennyire értette meg valójában a feladatokat. Aki felmérte, az azt mondta, hogy bizonyos feladatokban, amikor elkapta az ívet, akkor teljesen átlagosan teljesített. Amikor viszont elnézett másfele, akkor nem is lehetett értékelni.
Szerinte súlyos figyelemzavar. Bennem maradt azonban a kérdés, hogy valóban csak ez-e az oka.

Aztán elmondtam neki, hogy fel fogjuk méretni magánban, és mondjuk pl. TSMT felé orientálódunk, mert ebben a rendszerben nem lehet eléldegélni így. Ezen aztán kicsit szemforgatott, de azt mondta, ahogy gondoljuk...

De akkor aztán határozottan közölte: a súlyos figyelemzavara és hiperaktivitása miatt feltétlen-sürgősen-azonnal menjünk gyermekpszichiáterhez.
Majd szinte már időpontot is intézett, de szerencsére ott és akkor nem sikerült neki, de olyan agresszív volt, hogy ez belőlem sajnos azonnali ellenállást váltott ki.

Most az van, hogy aug. végén telefonáljak be hozzájuk és majd ők kérnek nekünk időpontot. Óvatosan megjegyeztem, hogy ezt én is meg tudom ám tenni, de leintett. Kicsit olyan érzésem volt, hogy biztosra akar menni. (Vagy esetleg olyan hülyének néz, aki nem tud időpontot kérni egy szakrendelésre, de esküszöm, a legjobb formámat hoztam, úgyhogy maradok az előbbi feltevésénél.)

Így ennek a témának még utánamegyek a nyáron. Nem kétlem amúgy, hogy zűrös, de elég ijesztő volt egy mondatban hallani a "figyelemzavar" és a "hiperaktivitás" szavakat. (ADHD asszociációm támadt hirtelen... bár mondom, nem egyértelmű a kérdés szerintem.)

Node így ezt a problémakört becsomagoljuk, és nyár vége felé közeledve vesszük csak elő újra.
(Laci úgyis hamar megnyugtatott szerencsére, amikor elkezdtem volna pánikszerűen előteregetni neki, mivel járhat ez az egész: "Most egy diagnózissal több vagy kevesebb, nem mindegy?" Hát deeee. Így is zűrös, úgy is az lesz. Pont. )

A jó hír  a téma végére: legközelebb 2 év múlva, suli előtt hívják majd vissza. Ámen.

Szóval itt vége is az agyalásnak, pont. Mert levanámeztojva, hiszen mi elmegyünk nyaralni! Mindjárt! Ágyőpáésviszlát!
(Aki most ezt olvassa és erre a hírre betörni készülne hozzánk, annak szólok, hogy nagyon kár lenne, mert nem jött meg pénteken a fizetésünk, így egy fillér kp. nincs itthon. És mivel nem nagyon TV-zünk, az sem mai darab, nem érdemes vinni. Ellenben vannak szép muskátlijaim. De azokat meg kívülről is el lehet lopni.)
Csókolom!

(Ui: Most jut eszembe... azok nem is muskátlik, mert utálom a muskátlikat. Hanem petúniák!)

2016. júl. 1.

Bemutatom a szupertehetséges, szuperokos Esztit! (Aki nem Eszter, mert az szerinte béna név.)


Fontos tudnivaló, nagggyon fontos (ami nélkül nem is élhetnek blogolvasók...) :
Eszti bizonyítványa. Az első.

Olyan izgi...
... is lehetne ez, de az ő esetében hogy őszinte legyek az izgalom csekély mértékű volt. Annyira durva leány, de tényleg.

Természetesen kitűnő lett, természetesen 4 tantárgyból dicsérettel. És természetesen bizonyítványosztás előtt még azon aggódott, hogy vajon matekból 5 lesz-e. (Mivel 91% alatti dolgozata sosem volt semmiből , így nem tűnt túl reálisnak az aggodalom. Csak az a nyamvadt maximalizmus! Azt tudnám kigyilkolni belőle!)

Úgyhogy az ő bizonyítványával most megyünk ingyen moziba, cirkuszba, játszóházba, meg még az Alföld játékosztályán is 20%-kal olcsóbban vásárolunk. Tiszta biznisz a csaj, végülis nekem rendben van ez.

Az, hogy merre orientálódik, az nagyon nem látszik, mert egyelőre mindenben annnnnyira tehetséges (hogy már röhej valóban).

Szóval anno ugye kezdődött a "vigyük már úszni, mert annyira tehetséges".  Végül azt ő unta meg. Abbamaradt egy éve.

Aztán a félévben elkapott a balett tanárnő, hogy ezt nem szokta sokaknak felajánlani, de érdemes lenne elgondolkozni Eszti esetében a balettintézeten, mert annnnnyira tehetséges! (Éppen előtte volt nyílt óra, meg is állapítottam, hogy tiszta csetlőbotló. :) Hát asszem nem értek a baletthoz. Sem. :) ) Node erre a tehetséggondozásra sem jelentkeztünk, mivel a balettintézet talán Pesten van és 10 éves kortól... Szóval nem hiszem, hogy akartuk volna. Heti egyszer jár balettra, mert szereti. És maradjon ez így...

És kb. egy hónapja este felhívott egy úriember, hogy ő a csellótanár a suliban, és lehetőség lenne hangszer előkészítőre járni. (Egyébként a zeneiskolában 3. osztályban lesznek hangszer tanoncként elsősök.)
Elvitte az elsősök közül a még nem hangszeren játszó gyerekeket felmérni mindenféle kéz-koordináció, ritmus, mittudomén, miket mondott alapján.
És döbbenet: Eszti kiemelkedő teljesítményt nyújtott, szívesen foglalkozna vele előkészítőben jövőre.
Mivel Eszti is úgy jött haza, hogy csak a csellóról volt képes magyarázni, és még lesz lehetőség jövőre mégis másik hangszert választani, ha ez nem jön be neki. Így csellózni fog. Hát ez van. (Lacinak azért erősen el kellett adni a témát: "Nemár, van kis cselló, gyerekméret, és a suliban lesz az oktatás a napközi idején. Áá, nem hiszem, hogy hazahozza gyakorolni. " Huhahahhaaa! :)

Különben meg teljesen értem én ezeket a nagy tehetségeket: szerintem a tanárok rögtön kiszúrják azt, hogy Eszti szót fogad, fegyelmezett, kötelességtudó és valóban elég okos gyerek, na. Ezt most minden nagyzolás nélkül mondom.

Mert, ha nagyzolni akarnék, akkor lehet el sem mesélném majd  egy másik nap az ellenpólust. Akivel újra megjártuk a Szakértői Bizottságot, akik újra vad élvezetet nyújtottak, majd gyermekpszichiáteri kivizsgálásra gondolják elküldeni Petit. Annyira gyík sztori lesz, lehet el sem mesélem nyaralás előtt. Majd csak, ha rápihentem.
De nem kell aggódni, annyira nem súlyos a szitu, csak a Szakértői Bizottság. Az súlyos... :)

2016. jún. 26.

Hortobágy

Ki nem hagynám az alábbi dicsekvős posztot. Sohaaaaa!

Mert akkora királylány vagyok, kőkemény királylány!

Mert elkezdtem megcsinálni a félmaratonmániát (ez minden évszakban egy lefutott félmaratont jelent, de mivel BSI-s, így csak BSI által szervezett verseny számít.)

A tavaszi megvolt, de egy sérülés miatt kihagytam 2,5 hetet, és nem mertem a pár héttel ezelőtti K&H-s versenyen elindulni 21 km-es távon. (De tök jó volt, mert céggel elmentünk maratonváltót futni).
Így a nyári események közül kizárásos alapon csak a Hortobágyi terepfutóverseny maradt.

A sérülésem amúgy nagyon durva volt, hónapokig szenvedtem vele (masszázs, kinez tapasz, sportorvos, gyulladáscsökkentő minden!) és most nagyon úgy néz ki, hogy a 45ezres futócipőm kukába reptetése oldotta meg a problémát. Ennyit arról, hogy a futás olcsó sport...

Nadehogy a lényeg.
Nagyon remegtünk már az utolsó napokban! I-vel mentünk (aki ffi és sokkal jobb futó nálam), 160 km-et utaztunk, hogy kb. tudatosan kinyírjuk magunkat.

És tényleg.

Délután 3-kor indult a félmaraton, 38 fok volt ott, és pusztaság (szó szerint... sehol nem volt árnyék).

Hát küzdelem volt. Bátran állítom, végig. Ugyanis már 2 km után éreztem, hogy lüktet az agyam, mert átforrósodott a fejem.
Az nagy büszkeségem, hogy 14 km-ig képes voltam egyáltalán futásban haladni. A 3. körben már nem.
Hihetetlen volt az egész, mindenki küzdött, de nagyon. Az én környékemen nem futott már senki folyamatosan...
Emiatt sokkal emberibb is volt az egész, nagyon sok emberrel beszéltem pl. út közben, bíztattak, amikor már csak vonszoltam magam, aztán én, amikor beértem, mert ő vonszolta magát. 16 km környékén beértem I-t, aki konkrétan nem bírt tovább futni, és begyalogolt (rá is vertem 3 percet).

Nem is tudom, leírni mennyire volt kemény. Nagyon. (A sapkámat pl. a 3 km-enkénti frissítésekkor a hordóban vízbe mártva tettem a fejemre, és csontra megszáradt, mire a következő ponthoz értem.)
Hiába láttam, hogy már 19 km-nél vagyok, 2 van csak hátra, már csak gyalogolni bírtam. Aztán valaki megint beért, és egy vizes törölközőt tett a nyakamra, hogy "menjél, már nincs sok hátra", akkor megint futottam (vagy izé, vonszolódtam futómozdulatokkal). Aztán összefutottam a bácsikkal, akik mesélték, hogy ők biza 2 órára tették ezt a versenyt. Hát röhögtem (volna, ha bírok), szóval velem érkeztek be: 2:30-cal. (Én 2:15-re gondoltam, hogy azon belül tuti meglesz... Képtelenség volt.)
Életem első félmaratonja is beljebb volt 2:30-nál. Mostanában olyan 2 óra körül futottam meg őket én is. És az a durva, hogy kiderült:
a) ez a szint ott az erős középmezőnyt jelentette (nők között a 42. helyen estem be.)
b) a verseny női 3. helyezettjének ideje 2:00:32 volt.

Higgyétek el, ez az egy vállalható képem lett... ;)

Szeretem magamat azért, hogy magam alá gyűrtem egy ilyen eseményt, ami valóban embert próbáló volt. (Sokan kiálltak belőle, volt, akit a mentő vitt el. Nem ragozom. )
Érti-e mindenki, hogy mostanában nem kell hozzánk jönni, mert ha bekopogna valaki az ajtón, csakis az arcommal találná szembe magát? Mert akkkkkora lett! :)

2016. jún. 20.

Ó az a csodás játszótér!

Hétvége szerintem Petinek maga a Kánaán volt.

Valahogy a jóidő beköszöntével maxra erősödött benne a játszótér mánia. Hát én bevallom azt hittem, hogy lassan ez már kihalóban van, de úgy látszik, még van egy nagy felszállóág...

Már kisbab' korukban is utáltam menni a játszótérre. Ott ülni a játszótéren. Minő rettenet: homokozni a játszótéren!

Ahhoz képest már rinyálnom sem kéne, mert voltaképpen csak ott kell ülnöm a kispadon és győzködni magam, hogy "ó, ez igenis jó nekem!" Barnul pl. a lábam, meg ilyenek.

Viszont amíg így lustán ültem, és az anya löksz a hintán? kérdésre nyögve rendre azt a választ adtam, hogy "ahhh, tanuld már meg lökni magad édes fiam!"
Így már alakul az is. Úgy megmotiváltam, mi? :D
(Jó, persze koránál fogva is már illik azért lassacskán eljutni ide, de az ő esetében azért örülünk ám.)

Szóval elérte a szinteket: fel tud mászni a mászókára (tavaly a méretei miatt volt, ami necces volt), le tud csúszni a tűzoltócsúszdán, és tudja magát lökni a hintán. Más nem is kell!

Ráadásul a mozgásfejlődési zizik miatt a fejlesztésen kifejezetten javasolták nyárra a játszózást. Hajajjj... nem menekülök én már sosem!

(Eszti neccesebb, őt már mindez kevéssé érdekli. Neki csak akkor kafa a játszó, ha összebeszélünk ismerősökkel, és van játszópajtás. Nagylányos.)


Na. Hétvégén volt fórumtali. Mert biza, mi már 7,5 éve tényleg csoportot alkotunk. Margitszigeten a nagy játszón találkoztunk. Király volt!
Peti 5 órán át nyomta. Általában teljesen egyedül persze.... Egyszer húztam el lángost (és az ilyenkor megkerülhetetlen kék vattacukrot) enni. Eszti inkább társasozott.

Aztán Pesten aludtunk, hogy vasárnap programozzunk valamerre. (Ezekkel már képtelenség otthon ülni hétvégén, így valahova mindig megyünk.) Laci, hogy bebizonyítsa, hogy ő igen kemény legény, vasárnap délelőttre egy kafa játszózásba egyezett bele. ("Tudod, hogy úgy utálom. Bárhova máshova elmegyek, csak a játszótérre ne!" Akkor gyere strandra! "Na jó, oda se... " :D )

Úgyhogy nagy esemény volt ez minálunk: Laci a játszótéren!
Hát kb. térben ott volt. Na. Azért nem ült le homokozni. :D

Délután meg Tabajdra mentünk el, mert a mezítlábas park Eszti nagy vágya volt. Még tavaly beígértük neki egy ilyenben kirándulás után, és most tudtuk betartani az ígéretet. Jópofa dolog ez amúgy! Ráadásul a piknikezéssel is szívja a vérünket az első napsugarak megjelenése óta, úgyhogy azt is kipipáltuk neki.

Én azért sikítoztam aprókat útközben... ;)

És a patak iszapjában tapicskolást már hősiesen nem vállaltam be. 

Mondhatnánk, hogy olcsón megúsztuk, de mivel Laci este lefehéredve jött be a hálóba közölni, hogy átgondolta, és szerinte rossz helyen mentünk le az autópályáról, egyel később, mint a matricánk engedi, így ezt nem mondom.
Mondtam neki, nem baj, kérünk részletfizetést, méltányosságot, kiköhögjük majd azt a 15-öt vagy mennyiaz.
Majd ment egy kört a konyhában, és visszatérve bejelentette, hogy oké, de visszafele ugyanúgy hamarabb mentünk fel a pályára... Hátizé. Affenébe!

De ez persze nem ront a hétvége megítélésén. Majd kérünk részletfizetés, méltányosságot és kiköhögjük azt. (Tudom ám, hogy ott pont szarnak a méltányosságra. ;) )


2016. jún. 15.

Évzárás

Nade most tényleg, hát nem irtó cuki?


Szerencsére csak évzáróra szokták kérni a kifejezetten fehér ing/fekete gatya párost, mert Pínek ez is a tavalyi szerkója, de decit nem nőtt benne, és a kis termete miatt így 15 cm-es a felhajtás (mindig félek, hogy egyszer leesik az alja.)

Az évzárón annyira nem égetett be, mint mondjuk az anyák apján. Bár már harcedzettnek számítok, az anyák napi műsort is mosolyogva tűrtem. (Ott ugyanis egy sorban álltak, ő egy ideig mondta, amit kell, majd elkezdett mutogatni rám, majd a sorból óvatos, apró léptekkel kiosonni- feltűnésmentes volt valóban... ;) , majd az utolsó éneket -amelyen egy átlag anyuka már a könnyeit törölgeti,- ő végig brümmögte. Megjegyzem, tök jól, pont az ütemre csinálta. :)
Szóval annyira nem érzékenyültem el, miután az egész anyuka sor ott röhögött mellettem.
Végül átadta az ajándékot nagy vidáman: anya, három szemet rajzoltam neked.

És nem viccelt. :D


(Erről jut eszembe, a minap kaptuk meg a behívót 5 éves státuszra. Mondja a védőnő az időpontkéréskor, hogy "meg hozzatok már légyszi egy családrajzot". Először kikerekedett a szemem, mert rájöttem, hogy Esztinél is kellett ilyen.
Aztán megkérdeztem, hogy az úgy jó lesz-e, hogy az egész család egy mentőautóban ül és senki nem látszik ki belőle. Merthogy a mentőautón kívül kb. semmit nem tud rajzolni.
Nem egy finommotorika fenomén, na.)

Szóval az évzáró egy irtó hosszú műsor volt (vagy fél óra), nem semmi, hogy ezt így betanították az óvó nénik a csoportnak (vegyes csopi még mindig, és most több, mint fele már nagycsoportos volt). Petikém azon kívül, hogy egyszer összeverekedett a mellette álló kisfiúval, meg kb. egész végig H. nénire próbált rámászni, végülis ügyes volt. (Végignyomta a fél órás műsort, énekelt, körtáncolt, és még a 4 soros szövegét is elmondta. )
Emberek, 6 sorban csorgott a hátamon végig a víz, mire véget ért a műsor.

De kapott érte fagyit, csakis csokisat, hát persze! (Ez azért különösen jó, mert már előre látom, hogy idén nyáron csak és kizárólag csokifagyit lesz hajlandó enni. És így én is, aki rendre nyalom körbe, hogy ne folyjon. Már most utálom a csokifagyit... ;) )






2016. máj. 29.

Hellóbelló! (Most mi van, nem kell nézni! :P )

Felkeltem és eldöntöttem, blogot fogok írni. (Oké nem, ez nem egészen így történt, de ebbe ne menjünk bele. :) )

Végignéztem az életünkön -amolyan hol is kezdjem a dolgot színezettel - de rá kellett jönnöm: velünk kb. pont úgy zajlik az élet, ahogyan fél éve. (Leszámítva, hogy ma pl.  jóval melegebb van mint Szilveszterkor volt. ;) )

Azért némi felzárkózás:

Eszti: Ő ugyebár okos, ügyes, perszehogykitűnő, kialakulóban lévő osztálystrébere, és mondjuk egy ideje annyira nem szép. :) A 7. szülinapja szép volt-jó volt (valaha februárban), de nem sok fotó készült róla: a fogai kihullva, és ami kijött, azok 50 %-a nem jó irányba áll. Ijesztő na. :) Nyilván tőlünk örökölte és fogszabis lesz, de legalább a barázdazárást megspóroljuk. (A fogorvos azt mondta, hogy valóban szupi a barázdazárás, de 10 gyerekből olyan 1 esetben szükségtelennek tartja, és az Eszti, mert nála a barázda felszíne szinte sima. De akkor pl. hogy rágja meg a husit? )
Szóval így. Azt, hogy legújabban éppen miben iszonyú tehetséges, az egy későbbi poszt témája.
De ő továbbra is egy végtelenül jóindulatú és kedves kislány.  Semmi gond vele. Semmi. (Még a háziját is hamarabb csinálja meg, mint ahogyan én rákérdezek, hogy van-e házi.... Elsős. Durva. )

Peti: Ő az ellenkező kérdéskör. Nem azért persze, a fogai még megvannak. ;)
Mr. Akarat, mindent-máshogy-csinálok, leszarom-hogy-azt-nem-lehet, szót-soha-nem fogadok és mindent-szétszedek. Elég idegőrlő teremtmény, valljuk be, de mivel a visszáru nincs, hát próbáljuk kihozni belőle, amit lehet. (Viselkedés tekintetében ez jelenleg nem túl sok. )
Mivel most is elrúgta  a pöttyöst, a cukiságát majd máskor mesélem.

Laci: Hát róla mit is, mit is? Jahaaaj, hát persze! Ő.... hát... izé... egyszer felhívott, hogy különítsek már el neki x összeget a havi pénzállományból, mert neki kell egy: ...gitár.
Kicsit aggódtam, hogy ez nála már valószínűleg a kapuzárási pánik egyik tünete. Aztán örültem, hogy igazából még mindig jobban jártam, mintha egy 1,5 millás fekete motorral jelent volna meg, a háta mögött egy bögyös szőkével. (Bár, amennyit gyakorol itthon... hát néha eszembe jut a bögyös szőke.)
A gyerekek viszont imádják, és annyira cukik, amikor a "Ha én rózsa volnék"-ot énekli Eszti, Laci meg gitározik mellé. (Petit nem kell említenem a témában, ő továbbra is imád minden zenét. )

Én: Továbbra is szép és okos vagyok, és végtelenül elégedett önmagammal. És valójában kevéssé vagyok kizökkenthető ebből az álláspontból. (Nem, az sem érdekel, ha beképzeltnek gondolnak, annyira jó bizonyos koron túl lenni.) És ha az anyakirálynő boldog, akkor mindenki az.
Ámen.

Viszont visszatértem, és mivel láttam, hogy a múlt évben 20 bejegyzést sikerült összehordanom (hát ölég gyenge teljesítmény az is...), kitűztem a célt idénre is.
Hát... ez az 1. :D