2017. máj. 26.

Hagyjatok már, alig tudtam belépni!

Vagy 20 perce izzadok, hogy mit is kell csinálni!

Mert persze, rég jártam itt, de nincs ki a szememre vesse. Sok a dolog kérem.

Na, most meséljem el, hogy hát volt az Esztinek szülinapja... (Még februárban. :D  )
Jó, most tök mindegy, mert kevéssé fotózzuk mostanában, csak messziről. Mert szép a lelkem, de a fogai... Aki ismeri a szüleit sejti, hogy szegény gyerek hogymegszívta. Szóval, ami a mi szánkban van fogállás, az neki hatványozottan jelentkezik.

Az hagyján, de voltunk fogorvosnál (éves kontrollon), és abban maradtunk a dokival, hogy Esztikém kap egy hónapot, hogy kirángassa a bal2-es tejfogát. (Mert mögötte már kinőtt a csontfog.) Nem tudta az a jóember, hogy akármit is próbálkozik, ő lesz az a szerencsés, aki kihúzhatja neki.
Esztikém ugyanis továbbra is az a finom darab, mint volt: megbeszéltük, hogy szükséges lenne rántani, tépni, húzni, ezért ő becsülettel minden nap simogat egyet a fogfelszínen.
Ráadásul, amióta én voltam fogtömésen, és a kedves doktorbácsi letesztelte rajtam a zselét ("Mi lenne, ha Esztinek is csak ezt kenném fel, próbáld ki, szerintem jól lezsibbaszt." -és tényleg, így kiderült, hogy nem is kell szuri, pont nem is foglalkozik ilyen alantas dolgokkal, mint a saját foga kirángatása.

Amúgy ő nem sokat változott az elmúlt 120 évben amióta nem jártam erre. Mondjuk ma lefotóztam, mert általános jelleggel élő tudósításokat szoktam küldeni férjnek (aki éppen ismét a határon van), és a fotó láttán megértettem mindent.
Hogy miért akarja mindenki etetni a gyereket.
Azok a lábak! Hirtelen nekem is az jutott eszembe róla, hogy kenek már egy kis mogyoróvajas szenyát szegénynek. :D


(Sosem volt kispista, de ez a csajosodási fázis nagyon megnyúlt nála mostanában. A hétvégén vettük meg a szandit: 45 percig válogatta a boltban...)
Amúgy az a hír járja, hogy idén az osztályban már csak 6 kitűnő lesz, Eszti még mindig tartja az iramot, egyelőre semmi megterhelő nincs neki benne. Szimplán ért mindent. Rám ütött. Szerintem. ;)
(A múltkor amúgy benyögte, hogy még jó hogy az intellektusát az apjától örökölte. Finoman vissza is kérdeztem, hogyhe? Most ezzel arra céloz-e, hogy nekem valami hibádzik? Hát megmondta, hogy "te 2 számot nem tudsz összeadni"! Jóvan, jóvan, de én legalább tudok hexameterben skandálni, az smafu?)

És van neki szerelmi élete (a tanító néni mesélte, hogy jajdecukik), de bakker, 8 éves, nem mesélhetem el a szaftos pletyiket, mert hát na... személyiségi jogok meg minden...

Úgyhogy ennyiben maradunk. Ha ügyes leszek, a napokban még Petit is sorra veszem. ;) 

2017. febr. 4.

Nanáhogy megvan az érem + egyéb értesítések

Most nem azért így fotóztam, hogy a többi is látszódjon.... (De igen. :D )
Karácsonyra kaptam egy éremtartót, Laci két hete meglepetésszerűen felszerelte a falra, így az a szép, hegedűformájú érem is kikerülhetett.
Semmi extra nem volt a versenyen, azon kívül, hogy kilométeres részeken csontra le volt fagyva az út, de maga a hőmérséklet a verseny közepére már 0 fok volt. Sem előtte napokban, sem utána nem volt ilyen meleg. Szóval jó volt!


De van ám még fotóm. Mert szép, szép, szép!
És olyan jó volt látni ezt így!
Hollókőn voltam a múlt héten, kötelező szakmai szeánsz volt. Dehát itt? Ahhh....





Olyan végtelenül rettenetes, ha valaki nem tudja látni, milyen csodálatos a világ!

És van itt még valami. Igenis nagy álmom volt egy ilyen:
(Szerencsére elég homályos a fotó ahhoz, hogy feltehessem. :D )


Aki kemény, az kemény! (Ó, nem úgy van az: soha, de sohatöbbet, ez úgy csíp, mint az istennyila!)

Ennyi volt mára, nyomulhatnék a 8 éves lett a kislányom témakörben is, de ha jól emlékszem, egy fotó sem készült. Látszik, hogy már 8 éves. :D Mivel saját maga sem tudott egy hét alatt semmi értelmes ajándékot kérni (sőt, igazából már értelmetlent sem), így klasszikusan kirándulást kapott. Úgyhogy holnap megyünk strandolni! Nem, ott sem lesz fotózás.... ;)


2017. jan. 20.

Futóélet

Mert eltervezed, hogy laza leszel, nem erőlködsz, itt a tél, alapozol.
Aztán persze egész decemberben iszonyú cikinek érzed, hogy elkényelmesedett a tempód, ezért minden alkalommal kényelmesen ugyan, de lenyomsz legalább egy 10-est. És akkor elégedett vagy magaddal. Tél van, alapozol, mit is akarnál?

Közben kétszer is lefagy 1 mm csapadék a járdára, így megunod és minden ellenérzésed ellenére veszel egy 10 alkalmas bérletet a legközelebbi konditerembe. (Amit az elmúlt időszak időjárását tekintve egy pillanatig sem bánsz meg.)
Aztán dec. 30-án felhív a futókolléga, hogy januárra megbeszéltétek a városi futóversenyt, akkor neveztek-e?
Mivel a lányod iskolája szervezi, jótékonysági is, hát persze. Lezajlik a beszélgetés:

"Hallod, én nem futottam hosszút 6 hete. Lehet, csak a 10 km-re nevezek."
"Ne legyél már gyík! Simán lenyomsz 21-et."
"Jó, akkor menjünk félmaratonra."

Ezek után január 1-jén már lenyomod a 14-et. Valahol el kell kezdeni a hosszúzást. Közben imádod, hogy január 1-je van, mert kétszer is rád jön a szükség futás közben, és mivel senki nincs az úton, megoldod. (7 km alatt az ember kijut a városból, nyugodjon meg mindenki.)
És ha kedve támadna bárkinek a helyzeten vigyorogni, csak képzelje el, ahogy letolja az izzadt gatyáját magáról -2 fokban.. ;) 2* is. No comment.

Aztán ezután két hétig sem futsz kint, csak bent. Egyrészt jéggé fagyott az út, másrészt -a hideg alapvetően nem gáz, mindig futottál télen is-, de hosszút futni -10 fokban. Na azt még te sem...
A futópadon szép az élet: gyorsabb is vagy, bár az a gép egyszer 100 perc után kiakadt.... :D

Majd szombaton éjjel leesik 10 cm hó, és másnapra verőfényes 5 fokos csodás napra ébredsz. Bár a férjed megemlíti, hogy nem túl kedvezőek a feltételek a futáshoz, de mivel ő mindig ezt mondja, rá se hederítesz.
Kirohansz, hogy dekirály lesz, futsz egy utolsó hosszút a félmaraton előtt és akkor az a téma rendben lesz.
Az első 300 méteren a lendülettől jobb lábbal bokáig csúszol a latyakba. Visszafordulsz, hogy hazakullogsz, de végülis úgy érzed, annyira nem is hideg. Mész tovább.
A 4. km-nél mindezt lenyomod  a bal lábaddal is. Az már keményen cuppog is utána. Megígéred magadnak, hogy innen már minden km-t ajándéknak tekintesz, de ha fázni kezd, hazaindulsz. (Nem teszed meg. Sosem teszed meg. ;) )
Majd találsz egy 500 méteres szakaszt, amin oda-vissza lehet futni (csak 4 helyen van nulláralassítós, sárlatyakátlépős rész), és ezen lazán nyomod a maradékot.
És 1,5 óra futás után iszonyat elégedetten hazamész.
Két nap múlva 2,5 év betegségmentesség után kapar a torkod. Két napra rá már nincs hangod. (Péntekre lassan visszatér, úgyhogy megállapítod, nem betegség ez: végülis más bajod nincs, lófing ez.)

Elnézegeted a városban a járdák lefagyott állapotát, az időjárás legpozitívabb kilátásait (ami semmiféleképpen nem fog holnapig fagyot olvasztani), elképzeled, ahogy holnap reggel -10 fokban rajthoz állsz egy laza 21-esre.... Hűdekirály!
(Persze gyártasz nagy szájjal b) verziókat: ha lefagy valamelyik testrészed, max kiállsz a 3. körnél. De úgysem fogsz, mert tök királyul néz ki a befutóérem.)
Remélem, megmutatom. ;)




2017. jan. 17.

Mert én még nem láttam befagyva a Balatont

Már igen. Mert ha én befagyva akarom látni a Balatont, akkor megnézem. :D

Az egész a pezsgőn múlott.
Minden évben vettünk jódrága, muskotályosédes puccos pezsgőt Szilveszterre (tudjátok, Asti, Martini, ilyenek, amelyeknek kiemelkedő.... hmm.... a cukortartalmuk elsősorban. :D )
Idén bevásárláskor mondtam Lacinak, vegyünk valamit oszt kész, nem számít, mit.
Törley vöröspezsgő lett belőle. Arra volt pont jó, hogy egy fél pohárnyit újévkor összeütköztessünk, és mehetett a hűtőbe.

Én ezt utána hétfő este elő is vettem, csak ne szomorkodjon a hűtőben, árván (na jó, meg amúgyis szeretek inni).
Kivettem, öntöttem magamnak, hát még mindig vacak volt. Erre Laci meglátja -na mondom, vége a vigalomnak - erre nemhogy szóvá teszi, hogy "ha szar, ne idd már meg" (utálja a kötelező maradékfogyasztás eszméjét), hanem: "Húú, figyelj már, maradt egy kis gyerekpezsgő is! Ha összeöntöd őket, tuti finom lesz!"
Valóban finom lett.

A 3. pohár után aztán olvastam, hogy kurvahidegvan, befagyott a Balaton, és felcsillant a szemem! Gondoltam, hétvégén megnézzük má', úgyis január van, dögunalom meg minden. Aztán tovább csillant a szemem, hogy ahol decemberben voltunk wellnesselni kuponnal, az a szálloda alapból nagyon jó áron van télen, Esztiért meg a 8. év betöltéséig nem kell fizetni (van még addig 3 hét... ;) )
És már kértem is egy árajánlatot.

Laci ugyan kérdőn vonogatta a szemét az anyagi helyzetünk iránt érdeklődve, de nekem van ám erre is szövegem, ezt figyeld:

"Alvásban telő
időt, örömben fogyó
pénzt sose sajnálj."
Fodor Ákos

Laci amúgy sem vitázik velem ilyeneken. Rámnéz: utazunk? És már veszi is le a bőröndöt. ;)
Kedd délutánra megvolt az ajánlat, egy kattintás, és így az egész hétvégét Balatonkenesén töltöttük.

Pénteken még nem volt befagyva a tó, mert az erős szél feltörte. Szombat reggel aztán felkeltem, (óóó, merőben király volt a helyzet: Balatonra néző szoba... ), kirohantam az erkélyre (aznap volt éjszaka -17 fok), helyben, azonnal pizsamában fotóztam vagy 6-ot a napfelkeltés, befagyott Balatonról.


Aztán felkelt Laci, aki a nap első mondatával elrontott mindent: "Hüüüülyeeee, ez nincs is befagyva... Hát ott úsznak benne a kacsák."
Aztán pislogtam nagyokat (meghagyhatott volna abban a hitben, hogy.... Franc látta a kacsákat! ).  Mivel továbbra is erőteljesen pislogtam, majd még jobban pislogtam megértette a helyzetet: és mivel ő előző este a szaunában hallotta, hogy Siófok rendben van, átvitt minket Siófokra. Befagyottbalatonozni!
Iszonyú szél volt, így 10 percig élveztük csak helyben csúszkálva, de utána a nap folyamán szerencsére a balatonkenesei part is befagyott. Vasárnapra az eggggész!
(Ezért vasárnap reggel is pizsamában az erkélyen fotóztam vagy 6-ot.)

EZT-SZERETTEM-VOLNA-LÁTNI!







És lőn!
Boldogság!



2016. dec. 31.

BÚÉKos, de véletlenül sem múltba révedezősen elmélázós

Akartam én, akartam, valami klassz összefoglalást az évről, mert hát ez a szokás/divat/ígyillik, de nem érdekelt tovább 5 másodpercnél a kérdés, így annyiban hagytam.
Szembejött a minap egy Vekerdy idézet, azzal készültem zárni az évet, mert jópofa.

Egyébként -most bátran kitárulkozom, mert súlyos szentségtörés következik- az agyamra megy ez az instant Vekerdy. De tényleg. (Jójó, hallom a brutális felhördülést, de basszus, akkoris.) Szerintem kedélyesen elpuffan a tollából egy csomó önigazolásra tökéletesen alkalmas szösszenet, ezt kikapják az ügyes fb posztolók, aztán jóvan.  Nyilván van nekijje egy nagyon mély és tartalmas életműve, amit én nem ismerek - és tudom, tudom, ha így állok hozzá, meg se ismerjem ;)  -de én belátom, nekem ez sok blablabla marha sok.
Egy csomó gondolatát szeretném csípőből más szempontból is megközelíteni, de általában a csorda nem engedi. Tudomásul veszem. Vekerdy gondolatait elfogadni/követni KELL.

A nagy klasszikus a kedvencem, amikor rendben szidjuk az iskolarendszert, mert hát az így szar, úgy szar (mert ez amúgy ismerten így van), meg Vekerdy is megmondta, mennyire nem képes kezelni a gyereket. De az, hogy adott esetben emellé a gyereked sem túl okos (vagyis síkhülye). Hát azt már roppant kínos lenne számításba venni. Pl.(Volt ilyen beszélgetésem, de roppant kellemetlen lehet az ilyen, főleg, ha éppen nem tudok csendben maradni.)

De nem is ezt akartam ragozni, hanem hogy mindezek ellenére leltem valami kis cukiságra a tollából.
Eszembe jutott pár dolog a napokban megint fellángolt női szerepes ide-oda vagdalkozásos téma olvasása közben -nem, ne legyenek kétségeitek, egyáltalán nincs idegrendszerem ilyen cikkek végigolvasására, úgyhogy pont arról gondolkodtam, mi a szarról képesek ezek ennyit beszélni.

Hiszen a világ ennél sokkal egyszerűbb.
Körülnézek magam körül, azt látom, hogy a család kerek, a gyerekek boldogok (kb... :) ), a falak állnak. Amit nekem kell biztosítanom a családnak, azt igyekszem biztosítani, Laci is valahogy így van vele. És ennyit erről. Ebben a témában nincs több sor.
És akkor futott szembe velem ez az idézet. Vekerdytől. :) És eme gondolatmenetben egyszerűen konzerválódtam. Vagyis általa megönigazolódtam. :D

"Siker az, ha viszonylag kiegyensúlyozottan tudok élni, ha kibírom önmagamat, nem leszek magamtól depressziós, a családom sem lesz tőlem, és én sem a családomtól. Ezek valódi sikerek az életben."

Úgyhogy további sikereket kívánok magunknak és másoknak is 2017-re és az összes eljövendő esztendőre. (Igazából eme sor tartalmáért írtam le a fenti 45-öt, úgyhogy én is magamba nézhetnék, ha a "semmiről pofázásról" esik szó. ;) )

2016. dec. 30.

Most már a karácsony jön

Na a tervek szerint megvagyok, már csak két bejegyzés, és meglesz annyi, mint tavaly volt.

A karácsony, karácsony, ejj beszép! Jó is volt, megéltük szépen, nyugalomban.

Karácsony előtti héten én még végig dolgoztam, útközben valahol megsütöttem egy valag süteményt (egész pontosan 6 félét, ebből 2-ből dupla adagot), koordináltam a gyereksereget, etettem, itattam, becsülettel sportoltam és kb. tisztaságot produkáltam szentestére.
Most így annyira nem csoda, hogy mostanra már a feszültség szikrái pattognak itthon, mivel Laci bakker karácsony előtti héten már itthon seggelt szabadságon, és -amúgy kötelező jelleggel- még a jövő héten is itthon fog. Fölöslegesen idegesítettem ezen persze magam, mert sütit amúgy sem tud sütni.
Most ezzel nyilván nem azt akarom mondani, hogy izémizé vagy valami, szeretem ő is szeret (és egyéb közhelyek), de hogy szívem szerint mostanra már konkrétan lehajítanám a kanapéról... :D
Lássuk be, hosszúra kezd nyúlni a nagy, romantikus közös, családi téli szünet. :)

Tél ide vagy oda én továbbra is kötelezőnek érzem a gyerekeknek a napi legalább egy óra friss levegőn tartózkodást. Emiatt mindenféle ötletet bevetettem már, hogy ez meg is valósuljon -5 fokban is.
A legjobb kétségtelen a hófánkozás volt. Amely hófánkpálya már hosszú évek óta megépült, minden 2. alkalommal oda járok futni, szezonban sokat mentünk oda sétálni és játszóterezni is, de SOHA nem próbáltuk még. A fenti gyakoriság miatt nem is értem.
Igaz, hogy 0 fok volt és 80 km/h-s szél fújt, de kétségtelenül jó volt na!


Nem kell azt képzelni, hogy a kisebb kópé maga húzta fel körönként a hófánkot.....

Jaaaaa... most esik le, hogy a karácsonyról akartam posztolni.

Na. Én egy szuperanya vagyok. Belátom, bevallom, vállalom.
Meg, hogy nem azért sütöttem 6 féle sütit, hogy aztán ne dicsekedjek vele úton, útfélen, höhöhö (meg fotózni azóta sem tanultam meg, szintén höhöhö):



A szentesti látkép anyuéknál, tökéletesen mutatja a dolgok állását:


Eszti Gazdálkodj okosan! társast kapott, aminek okán azonnal szívni kezdte a szabadlábon ténfergő családtagok vérét. Akit meglátott, annak játszania kellett!
Én szerencsésen máshol voltam, ebben amúgy nagyon jó vagyok, hogyan lehet elbújni, amikor Eszti nagyobb társaságban pl. UNO partnert keres. :D
(Másnap már én sem úsztam meg, de a 3. után igazából már kezdtem élvezni is. )
Peti meg az előtérben... Húbasszus. Kapott egy mosógépet. Ami zúg, pörög a dobja és mos. Na ennek megfelelően 1,5 napig folyamatosan mosott. Most ha erre bárki azt mondja, hogy tök rendben van, csak szereti a gépeket... Háthuhh. De legalább telitalálatos volt az ajándéka.

Mondanék valami viccesen frappánsat még, dehát nincs semmi, ennyi volt. Az ünnepek szépen, nyugodtan elteltek. Készíteni akartam pár közös képet, de ez jött össze. (Peti egy troll... :D Szerintem. ;) )







2016. dec. 25.

Most még nem a karácsony jön

Jó tudom, hogy karácsony van, de éppen más jutott eszembe!
Esztikém...
Dobpergéééés!
Megkapta az első 91% alá eső érdemjegyét. (Az szerintünk már 4-es, ugye?)
A környezetismeret dolgozata pár hete 88%-os lett...
Szívtuk is a vérét... Ő meg dünnyög is rendesen miatta. :)

Még oka is van pedig, szegény hiányzott az óráról.

Két napig ugyanis itthon volt december elején, mert azt hittük, előjön az a vírus, ami tavasszal volt egyszer neki (ami olyan, hogy lerohad a keze, amit egy torokvírus okoz, hülyén hangzik, de tényleg így van).
Tavasszal ugye azt mondták, hogy ez fertőző, így persze itthon fogtuk egyik szerdán, mert reggelre nagyon bepirosodott a keze.
Ne is mondjam, hogy egy órán belül lement neki a durva pirosság és vígan elvolt (bár szerintem amúgy napokig volt valami vele), és a szerda délelőttöt így a Mekiben ebédelgetve és a moziban filmet nézve töltötte. Szegény gyerök... :D

És mivel a kajáját lemondtuk ugye másnapra is, így csütörtökön is henyélt itthon egy kört.

A tananyagot persze azonnal bepótoltuk, de így is rettenetes sok időt elvett, mire a napi 5 tanóráját a füzetbe beírtuk, megcsináltuk este, meg pénteken, így a környezetet valóban csak átfutottuk.
És ennek az átfutásnak ez a havi szenzáció lett az eredménye. :) (És ő nagyon komolyan fel van háborodva ezen a dolgon...)

Meg más!  Volt neki decemberben csellókoncertje. Jajjj!
Most azzal biztatnak -egymástól független történetekben - az anyukák /apukák, hogy az elején ez a hangszer valóban nyekereg. (Nyekereg? Nyikorog, vicsorog, vánszorog, nyikog, sikolt! Csak úgy nyöszörög a vonó a húrokon). De hogy higgyük el, ez tök jó lesz, eddig senki nem bánta meg hogy a csellót választották. Na ezt a részét azért várjuk már! ;)
Viszont tök hihetetlen, hogy pár hónap alatt mennyit fejlődött a nulláról. Csak úgy repkednek a fisz-gisz-mittudoménmiszek és még akkor egy-két hete kezdtek el csak vonóval dolgozni. Mivel én egyáltalán nem értek a dologhoz, maximális csodálattal adóztam már annak is, amit ő így pár hónap csellóképzés után csinált. Egy kis dalt játszott le, persze oktatói segítséggel, de már vonóval. Cuki volt, akárhogy is nézem.

Noésmég balettos nyílt nap is volt. Azon megintcsak dobtam egy hátast. Kb. ugyanezért.
Hogy milyen profin nyomják a klasszikus balett elemeit. (5-ös pozíció, plié, fondü, aztán ezek kicsi kislányok meg csinálják, ami elhangzik. Tiszta jópofaság na!)
Sikerült egy képet is lőnöm, amellyel nem tudom megsérteni senki személyiségi jogait. :D


Szóval Eszti egy élmény, akármit is csinál. Olyan értelmes gyerek, hogy öröm nézni (és hallgatni).
Ma anyuéknál Apenta víz volt. Megütközött rajta.
Hát a "penta", az öt. Az "a-penta", meg "az-öt"? Vagy mi?
Mondtam neki, hogy az csak egy név, ilyen értelemben ez most nem számít.
De akkor lehetne ahexa is?
Jesszus Eszterem, viselkedj már 8 éveshez méltóan! Különben ja, lehetne.... :D

2016. dec. 17.

Adventi wellness

Mert visszagondoltam, és már negyedik éve mentünk el adventi wellnessre. Úgyhogy ez már szinte tényleg hagyományosnak minősül.

Most már extrém módon keresem a lehetőségeket, ahol még Esztiért nem kell fizetni (még elvétve találni 8 éves korig ingyenes helyeket -most ne nézzetek így), így leltük meg az idei helyet is Balatonkenesén.

Az nagyon király, hogy amin évekkel ezelőtt még vacakolnunk kellett, azon ma már nem.
Megvettük a kupont -hihetetlen jó áron- és még októberben lefoglaltuk a szállást. Úgy voltunk vele, ha valami közbejön Pí miatt, akkor majd kialakítjuk a b)verziót.

Éltünk is mint hal a vízben, amikor múlt héten szerdán, érted: szerdán! (pénteken indultunk) azzal fogadott az óvónéni, hogy "Nahát, ti jöttetek oviba? Nem sokan leszünk... Sorra jelzik a szülők a hányás-fosást... "
Gyengén kerekedett ki a szemem! 
Ez valami országos brutáljárvány lehetett, mert amúgy annyi helyről hallottam. Az oviban is tarolt rendesen.
Úgyhogy remegő térdekkel hagytam ott Petit aznap a 4. kisgyermekként a csoportban, egész nap telefonközelben voltam, ha gáz van, ugorhassak. (Aznap több helyen is voltam, egy idősek otthonában is, ahol.... látogatási tilalom volt érvényben. Miért? Calici...)
Úgyhogy félig feladtam, egy ilyet az én fiam nem úszhat meg! És magam sem hittem el, hogy végül de. 

Így elmentünk pénteken nagy boldogan Kenesére, iszonyú jó is volt, hát valami rendezvény volt aznap (csapatépítő feelinges), így az egész szálló tök kihalt volt (nyilván a csapat volt itt-ott, de mi nem találkoztunk velük), mi emiatt eleve egy sokkal jobb szobát kaptunk, mint a megrendelt (konkrétan egybenyithatósat, Balatonranézőset, erkélyeset, és ha kimentünk az erkélyre, ott csapkodta a hullámokat a szél. Hajj! Márpedig szerencsések vagyunk!). Aznap üres volt az étterem, a medencetér, a játszóház, a miénk volt minden! :)
Úgyhogy ment a játszóház, medence, játszóház, csocsó. (Nekünk meg kaja, szauna, kaja, kaja, szauna, kaja- hééé, én emiatt szombaton majdnem egy 9-est lefutottam... szóval után jöhetett még egy adag kaja, szauna. Laci már nyifogott, hogy nem jó valami, nem jó, ő nem is evett sokat végig. És hétfőn éjszaka itthon be is rókázott. Így végül ő lett a gyenge láncszem.)

Szóval a hagyományos adventi wellness nagy királyság volt, Peti, az örök elégedetlenkedő is jókedvvel meséli, úgyhogy ennél jobb visszaigazoló nem létezik. :)

Hátdeszépek! Téli álmot alvó vitorlások!


Mösziőcuki


Téli balatonparti öltözői látkép



2016. dec. 16.

Nincs Mikulás fotó

Hát nem csináltam. Pedig lett volna lehetőség... 7. Egészen pontosan.
Ennyire volt durva a Mikulás: 7 csomaggal lettünk gazdagabbak.
Már vannak terveim, mit is csinálok velük (nem, a kályhában nem égnek jól...)

Az a szép az egészben, hogy ezek a gyerekek nem eszik meg csokit. Nagyon kevés dolog van amit hajlandóak, esetleg. Peti sem, pedig ő alapvetően szereti az édeset. Pl. a mozgásfejlesztésen mindig  választhatnak valami finomságot a végén, ha ügyesek voltak. A. néni már készül Petinek... chipssel...

Esztivel a múltkor kerengtünk a Malomban, ahol ki volt települve az a lajosmizsei cukrász (ha megfeszülök sem jut eszembe a neve). Mindenesetre ott megkóstolta a szezámmagos mézzel/cukorral összeragasztott izét (nem, ennek sem jut eszembe a neve). Arra azt mondta, húú, az nagyon finom. Olyat kapott. Azóta sem evett bele... De az legalább drága volt.
Peti meg Raffaellóra bukik, na azt mennyiségben tolja.

Így majd karácsonykor pótoljuk a fotókat! ;)

Én már amúgy is veszedelmesen kemény vagyok: ma csomagoltam be az ajándékok másik felét, és csókolom! Készen vagyok.
Még, ha lesz kedvem, akkor ajándékkísérőket gyártok rájuk. Ha lesz kedvem. (Nem, szerintem sem lesz. :D )
Úgyhogy elmondható, hogy mi már csak gyertyákat égetünk, mézeskalácsot gyúrunk és mit is? Ja igen, ablakmatricát gyártunk. Jeeee! Az is akkora buli!
Ugyanis Eszti veri a hisztit, mert nem tudja pöpecül meghúzni a kontúrt (megjegyzem, én sem, de az nem zavarja...), így én vergődöm a kontúros tubussal, és nekem igenis fájnak az ízületeim már a gépeléstől. Na most azzal a kezemmel kell szorítani a tubust. Néha úgy kivágnám az egész szart az ablakon. Ahhh...
(De nem teszem meg, és ezzel csodás önfeláldozásomnak lehettek tanúi.)
Úgyhogy ablakmatricákat gyártunk, meg süteményeket. Rendet nem rakok, ezt megígértem magamnak, ebből nem lesz hercehurca. Takarítás lesz csak és pont.

Úgyhogy haleluja karácsony!
Más nem jut eszembe, de holnap mesélek az immár hagyományosnak mondható adventi wellnessről.

2016. dec. 2.

Énisénis

Én is itt vagyok ám!

Azt ígértem magamnak (vagy nektek?), hogy idén legalább annyi bejegyzést írok, mint amennyit tavaly írtam. Így már csak 6 van hátra.... (ööö... már csak 5... ).
Lesz itt még boldogan Mikulásajándékokat bontó gyerekfotó, kiskosztümben a díszes karácsonyfa alatt viruló boldog gyerekek bemutatása és egyéb sablonfotók!

Most azonban rólam elmondandó:

Világszám vagyok, egy kincs. Hát képzeljétek: őzpörköltet főztem!
Nem vagyok őrült, nyilván nem vettem őzet a boltban, hogy aztán otthon elnézegethessem, hogy melyik testrésze mi és mire való.
Hanem Laci még a nyáron szerzett egy konyhakész csomagot. (Mondtam is neki, ha legközelebb számítógépet szerel puszira, akkor inkább maradjon a jól bevált "egy üveg vörösborban kiegyezünk" szövegnél. Ő ugyanis nem iszik vörösbort... ;) )
Na be is tettem a fagyasztóba a vadállatdarabokat, mert ugyan ki eszik nyáron vadat?
De mostanra tél lett. Aztán azt mondogatta a férjem, hogy már csakugyan meg kéne főzni.
És megfőztem! Olyan büszke voltam magamra! (Soha többet nem csinálok vadat egyébként, mert egy gyerek sem ette meg, de azért bemutattam, hogy ilyet is tudok.)
Majd ezek után megfejeltem az egész konyhaművészetem következő héten egy adag sült kacsacombbal. Nem, én még olyat sem sütöttem. Na!
Bár azt imádom, de a mameszkám viszonylag gyakran készít, így az én életemből az elkészítés kimaradt. Hát az is jó lett.
Egyelőre elmondható, hogy az önbizalmam nem szenvedett csorbát.

Aztán.
Ki nem hagyható, el nem felejthető egy rólam szóló posztban: a legújabb futás sikerem. Bebebeeee, aki szemet forgat erre. (Mert kurva sok munkám van benne. Pl. ma is elmentem egy 10-esre. Nem túlzok, hogy majd levitte a szél a fejem.... De mivel a hétvégén nem érek rá, amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. :) )
Node a történet: 2 hete behúztam az personal bestemet félmaratonon 2 óra alá. Hát ez egy akkora "aztakurva" volt, hogy nem számítottam rá.
Siófokon voltunk futni, és állatjó idő volt (15 fok), nem volt tömeg (vagyis de, de kezelhetően), és nem volt semmi szintemelkedés. Aztán mentem nagy nyugiban, szép idővel, de eszembe sem jutott a rekorddöntés, aztán amikor 15 km után annyira belejöttem, hogy bemondott a teló egy 5:22-es pace-t is, akkor már nem hagytam, tüdőkiköpve zúztam a maradék kilométereket, kihozva a max. sebességet magamból. Kemény volt.
Majd, amikor megláttam messziről a célban az órát, hogy 1 perccel is beljebb vagyok, mint 2 óra, akkor az utolsó 200 méteren besprinteltem. És 1:59:10. Hivatalosan. (Bele is gravíroztattam az érmembe, apám, életem vágya volt 2 óra alá behozni a 21-est!) Boldogság volt egyszerűen. Sírtam is. Szoktam is. :)

Még annyit tudnotok kell, hogy felfedeztem a spanyolviaszt!
Elmentem vért adni. Ez oké, már nagyon indultam, mert ezer éve nem jutottam el, hol ezért, hol azért, de most, hogy vége a futószezonnak, igenis elvittem magam. És sajnos szarul jött ki, mert két nap múlva megjött a menstruációm. Kicsit aggódtam is, hogy vashiányban elfáradok, de annyira nem kellett volna aggódni. Viszont 4 nap alatt letudtam a dolgot. Szóval akinek erős és sokáig tart, az ne rinyáljon, adjon vért!
Meg amúgyis adjon vért, aki teheti!

Fotót nem mellékelek magamról.
Jaaaj, de! Hát ez olyan jó! (Tudom, fb miatt már túl vannak rajta sokan, de annyira tetszik a feelingem!)


Ugye jól láthatóak a rénszarvasok? Akkor jó!