2016. nov. 12.

Ő meg itt Eszti



Eszti, akit bűn lenne kihagyni egy ilyen bemutatkozós körből.
Eszti, aki szerintünk a világ legjobb gyereke. Most nem azért, de a tavalyi kötelező esti balhék is megszűntek. Nincs vele semmi, de semmi gond vagy kérdés.
Eszti, aki mindig mindennel képben, van, mindig azt csinálja, amit kell. (És itt arra gondolok, hogy annyira helyén van a világlátása meg az érzelmi világa meg a mindene.)
Eszti, aki imád suliba járni, teljesen beolvadt a közegbe, és még nem kapott 97%-nál kevesebbet (mert jól összejött neki: kötelességtudó és okos is. És emiatt annyira könnyű vele.) Nem is én menedzselem a tanulmányait, hanem saját maga. Mondjuk néha előveszem a kötelességeimet, de minek... Hogy mondjuk "akkor hol is a vers, amit péntekre meg kell tanulni?" Ja, azt már megtanultam kedden. (Hát persze. Mit is gondoltam.) Nincs 8 éves... azért néha ijesztő. :)
Eszti, aki nem szeret semmilyen csokit. Viszont minden gyümölcsöt imád. És sajnos rákapott a sajtjainkra. ;) Én próbáltam rávilágítani neki, hogy ki látott már olyat, hogy egy gyerek penészes sajtot egyen, de sajnos nem ijedt meg. Így előle sajtot dugdosunk. :D
Eszti, aki megnézte 4* a Pán Pétert és tervei szerint még számtalanszor meg is szeretné.
Szóval Eszti, akiről a testvére fényében csak úgy tudunk gondolkodni, hogy "na, legalább az egyik jól sikerült." Egy csoda, de ténylegám.
Végtelen türelemmel és elfogadással kezeli Petit, amiről ide is teszek egy képet.
Boribon olvasása csak úgy jófejségből, mert Peti éppen unatkozott (hihetetlenül imádnivalóak).





2016. okt. 25.

Ő itt Peti


Peti, akit minden évben kötelezően el kell vinni a vonatkiállításra (értsd: helyi vasútmodell kiállítás). Idén nyilván kétszer, mert apa hazajött, így első számú családi program volt ez pénteken, majd Pí addig nyígott, hogy elmentem vele kettesben vasárnap is.
Peti, aki jelenleg minden fejlesztést megkap (határozottan azt gondolom, hogy segítettek hátulról logopédia ügyben).
Peti, aki még nem volt beteg a tanévben. Hadd hívjam fel a figyelmet október 25-e tényére. Dede, egyszer itthon fogtuk szeptember elején, mert taknyos lett, majd egyik reggel annyira köhögött, hogy biztos voltam benne, na... kezdődik... Aztán délelőtt 10-kor Laci felhívott, hogy finoman megkérdezze, minek is ülnek itthon, mert ennek aztán semmi baja. És tényleg.
Peti, akiről egy év után lekerült a szemtapasz. Igaz az utolsó hónapokban már csak délutánonként hordta pár órát, de komolyan mondom, az viselte meg a legjobban. Még a "végleg"szó hiányzik a mondatból, két hónap múlva futunk egy kontrollt és csak utána lesz kijelenthető, hogy végleg lekerült a tapasz.
Peti, aki amíg az apja nem volt itthon, minden egyes nap bepisilt éjszaka. (Ugyanúgy, ahogyan augusztusban is). Egyelőre a határkérdés márciusig nem aktuális, így talán megússzuk újra heti 1-2-vel.
Peti, aki képes lenne minden nap mákos gubát enni vaníliaöntettel. Szigor van, heti egyszer kap vacsorára ilyen cukortengert.
Peti, aki soha, de soha nem elégedett semmivel, és szükségét érzi mindig mindennek az ellenkezőjét cselekedni.
Peti, aki alig várja, hogy halottak napján menjünk a temetőbe halott embereket nézni. (Anyámborogass!)
Peti, aki az összes játékautóját odaadná egy igazi mosógépért, amit ő nyomkodhatna és irányíthatna. (Kissé autisztikus módon szereti ezt a dolgot.)
És Peti, akinek egyébként óriási szerencséje van a testvérével:


2016. okt. 9.

Férj nélkül az élet

Persze kezdtem a nagyrinyát az elutazás előtti napon, ahogy kell: "jahhaj, nem akarom hogy elmenj", "jahhaj, ki lesz most velem", meg egyébként is csak úgy "jahhaj"!

Aztán Laci elutazott, én meg kezdtem megvilágosodni:
Előszöris már tuti, hogy egggész jövő héten nem fogok főzni. Sőt. Utána héten sem. (Lacinak szoktam hétköznap többször főzni, mert a menzakaja nem tud jól működni az ő esetében.)

Aztán. A hétvégi kaján gondolkodnom sem kellett: benéztem a fagyóba: jééé, van csirkecomb, lesz csirkepaprikás. Óóó, senki nem nyiffantott ám, hogy "pfff.. megint csirke" meg "pfff... a csontját kiszedted?"
Meg átrendeztük kicsit a gyerekszobát, letakarítottuk, amit nagytakarítás előtt szoktunk (nem is lett délre ebéd), de porszívóztam, amikor kellett, felmostam ebéd után (nem este 8 után sutyiban, mert apjuk tuti akkor megy a konyhába, amikor felmosok és pofátlanul még megjegyzéseket is tesz rá.)
Már éppen rá is jöttem, hogy egyébként mekkora elnyomás alatt vagyok tartva, amikor...

Meghozták az új szárítógépet. Ha már Laci elpucol két hetekre, nehogy ne legyen már látszatja a pluszpénznek. Na ezt puccra helyére állítva rendeltem meg, puccra a helyére is állították mondván, nem kell beszerelni sem, elég bedugni.
Elolvastam az egész használati utasítását, majd a hétvége folyamán az alábbi statisztikát produkáltam:
Kivettem 5 szárításból egyetlen 1 adag száraz ruhát. 
Az is csak azért lett száraz, mert Lacinak nyifogtam a telefonban, hogy "szarezb+", majd ő elolvasta  neten és elmagyarázta, hogyan kell értelmezni a használati utasítás egyes elemeit. Így az utolsó kört sikerült végre száraz ruhaként azonnal a szekrénybe pakolnom.
Egyelőre nem tudok tovább próbálkozni, vajon tényleg neki volt-e igaza, mert az egész lakásban nincs egy darab mosnivaló ruha sem. (Hozzátenném, szoba közepén ruhaszárítón száradó sem.)

Meg amúgy kemény csajnak képzelem magam, ezért elmentem a két gyermekkel meg a Yarissal (ennek lesz jelentősége, nem csak úgy mondom) a Mömaxba.
Ez meg úúúgy volt:
Laci bejelentette, hogy most már csakugyan el kell takarítani a nyulat, mert az nem állapot, hogy Esztinek nincs íróasztala. Mert a nyúlketrec miatt nem fér egyáltalán. Meg blablabla.
Úgyhogy gyorsan meghirdettem Jófogáson...
... a pelenkázókomódot. :)

El is adtuk, lett hely. Néztünk pár helyen íróasztalt, aztán annyiban maradt időhiány miatt.
De azt mondta Eszti pénteken, hogy neki igazán az tetszik, amelyiket a Mömaxban láttuk. Én meg nem szaroztam, lecsaptam a lehetőségre, ugyanis 16.000ért nézte ki az íróasztalt... Máshol a hasonló elosztásúak 2* ennyibe kerülnek, úgyhogy nekem nem kellett kétszer mondani.

Szombaton fel is csaptam őket és elmentem gyerekestől bútort venni. Ez már önmagában is szép mutatványnak tűnt.
Banyek, már ott kezdődtek a gondok, hogy imádkoztam kifele menet, hogy az íróasztal egyáltalán Yaris kompatibilis legyen. Aztán azon, hogy egyébként valahogy még a gyerekek is beférjenek mellé. Bár gyártottam 3 vészforgatókönyvet arra az esetre, ha az íróasztal nem fér, vagy a gyerekek nem férnek, az a verzió nem volt közte, hogy olyan nehéz lesz a csomag, hogy nem fogom tudni megemelni sem. Úgy taszigáltam be a hátsó ülésre. (Csomagtartó? Láttál te már Yarist? :D )

No, ehhez képest hazaértünk. Valahogy, akárhogy. Asztal, kétgyerek, mösziőYaris. A lépcsőn felcuccolás volt a legszebb mutatvány. Hát nem akarja azt tudni senki, de továbbra is kőkeménynek gondolom magam. Sérv nélkül megoldottam.
Mondtam Esztinek, hogy akkor ezt most két hétig így a folyosón átlépkedjük.

Eszti ugyan már akkor bepróbálkozott (mert ugye minden azonnal kell), de kértem, hogy jól nyissa ki a szemét!
Mi ez? Legó? Nem? Akkor nem építem össze...
De csak nyomta a lelki terrort (mint sóhajtás minden egyes átlépéskor, kiskutyaszemek meresztgetése a dobozra és társai). Nyert. Oké,oké: összeszerelem!

Hátöööizé...
Ma elmentünk az arborétumba sétálgatni, majd frissenboldogan hazaértünk, és akkor megéreztem a sugallatot, és nekiláttam. Az eredmény?

Hát az első pont a fiók összeillesztése volt, amit én összeragasztottam a facsavaroknál, ahogy le volt írva, de valahogy nem úgy áll, ahogy a képen mutatja. És különben majd szétestem, mire összeütöttem úgy, hogy ne legyen rés az alja meg a szélek között (de amúgy van).
Úgyhogy részemről maradok a Legónál.
Meg a hétköznapi főzésnél, csak jönne már haza Laci, mert így most két hétig izgulhatok, hogy lesz-e fiókja az íróasztalnak.

Meg most már azért csak hiányzik a férj. Mittudomén. Közeleg az éjjel. És most már napok óta nincs, aki megmentsen a Petitől...  (Kóricál basszus, sőt, újabban be is pisil, én meg gyilkos vagyok, ha keltenek.)
Eszti meg még igazából nem tudja a fiók problematikát. Hát boldog napok várnak ránk. :)




2016. szept. 30.

Szeptemberi egyetlen

Nézelődök erre, nézelődök arra, hát csak látom ám, hogy egy bejegyzést sem szültem meg szeptemberben.
Úgyhogy íme.

Voltaképpen, ha jól megnézem, akkor kb. pont ott tartunk, mint ahol abbahagytam, csak pepitában.

Laci újra megy a határra két hétre, csak én most úgy maradok itthon, hogy már ovit/sulit nyomunk ezerrel. Logisztikai izgalom lesz, az már biztos.

A visszailleszkedés a dolgos hétköznapokba elég simán ment.

Eszti ment szeptember 1-gyel nagy mellénnyel, nagy táskával, boldog mosollyal: elvégre ő szeret iskolába járni.

Peti meg szintén ment, kis mellénnyel, kis táskával, duzzogva: ő meg sosem szeretett óvodába járni.

A csoportja egyébként egy katasztrófa lett, a régiek elmentek az elmúlt 1 ill. 2 évben, talán 6-an maradtak. És idén feltöltötték őket. Lett egy valag sni-s kishaver, meg egy igazi fullgáz csoport réme kisfiú. Úgyhogy szívásnak tűnik az egész. H óvónéni is saját bevallása alapján hirtelen többet öregedett a ténylegesen eltelt időszaknál, ráadásul Peti életében nem mesélt annyit az oviról, mint most (E. fellökött, E. csúnyán bánik a gyerekekkel, E felébresztett stb.stb.) E. egy kis botrány.

És lett új óvónéni is. Szerintem konkrétan pályakezdő, olyan fiatal (vagy csak én öregedtem nagyot???) de a nagyonkedves, nagyonaranyos előnye emiatt megvan. Én meg szeretem, ha kedves emberek vannak a fiúcskámmal.

A fejlesztés idén szépen elindult. Sajnos nem tudom elhordani az előírt heti két mozgásfejlesztésre. Ugye siránkoztam már, hogy ezt úgy képzelik, hogy van két délelőtti időpont a héten, amikor nem a fejlesztő megy az oviba, hanem te viszed el az oviból a kölyköd, bedobod fejlesztésre, 45 perc után meg visszaviszed az oviba. Na ki tudja ezt elképzelni? Ugye? Én sem.

Ezért párhuzamosan TSMT-t kezdtünk szeptemberben.

Logopédus tavaly óta nincs. Most azonban már szálakat kezdtem megmozgatni, amely szál azt azért elmondta, hogy ezek az előírt óraszámok le vannak osztva a logopédusoknak, hát ott kell lennie valakinél a Petinek. Jövő hétre utánanéz. Ezt nem hagyhatom annyiban, nagyon csúnyán artikulál, kell neki a logopédia, kész.

Én meg... Rendben meg vagyok elégedve magammal továbbra is, a család rendben, a falak állnak.
Szeptemberben lenyomtam két félmaratont (a múlt hétvégit új egyéni rekorddal), ami igenis nagy szám, mert egy súlyos mentális válságon vagyok túl. (Majdnem abbahagytam a hosszúfutásokat.)
Egyre inkább azt gondolom, hogy nekem nyáron kell megcsinálnom az éves pihenést, nem télen. Tavaly 1-2 fokban futottam a legnagyobb rekordjaimat, a melegben viszont már 25 fok felett botrányosan visszaesik a teljesítményem. Úgyhogy a szeptemberi sikerek kellettek, hogy feltápászkodjak. És fussak tovább.

Ennyi legyen is elég így szeptemberre. ;)

2016. aug. 16.

Nyári szünet

Jaja, a dedek visszatértek. Már rég. Mondjuk azóta sem tértem igazán magamhoz.

A két pinty olyan, mint volt. Csak pluszban még rajtuk van a nyaralás feeling. (Szemtelenebbek, mint valaha. ;) )

Ugyanis a nyár nem telik nekik rosszul. Szerintem persze.

A júniust azt kihúztuk. Peti az oviban ügyeletben, Eszti pár nap ügyelet/mama/tábor kombóval. A tábor neki nagyon jó volt: a Leskovskynak volt klassz hangszeres tábora, azt nagyon élvezte.
Amúgy meg ennyit kértem csak tőlük: a júniust bírják ki valahogy, utána düböröghet a nyári szünet.
Ha vért izzadva is, de megoldottuk: nem akartam őket nyáron ügyeletbe dugni, az olyan végtelenül szomorú igazából. Úgyhogy valahogy, akárhogy is, de megoldottuk, hogy szeptember 1-gyel kezdjenek csak ki ki a maga pályáján.

Petikém kiizzadta az ügyeletet: másik ovi, vadidegen óvónénik, borzalmas környezet (Ó, nem akarok rinyapicsának tűnni, de a prostik ott álltak az ovi mellett és fogták az ügyfeleket. Minden nap...). Petikém minden nap sírt. (Nem, őt nem érdekelték a prostik, csak úgy az ügyelet tette meg a hatását.)

Nade rajzoltunk striguláztunk, kihúztuk a napokat, és így túlélte mindenki (hangsúlyosan amúgyis csak erre játszottunk június végén).

Aztán, ahogy túlélte mindenki, kövi héten el is mentünk nyaralni.

Majd utána héten velem voltak itthon (ill. dédinél voltunk főleg).

Utána elvitt egy hetet Laci szabin. Na szívták is a vérét, mint állat, de ugye egy hétig az ember egyedül tud ezt-azt kitalálni gyerekszórakoztatni. Bár egyik nap már mondta, hogy ő elvitte, de higgyem el elvitte őket játszani, ki az arborétumba. ( Érts: Laci elvitte a gyerekeket J-Á-T-SZ-Ó-T-É-R-R-E. Ilyenre ő ugye, hát nem vetemedik gyakran. Finoman fogalmazok.) Délben hazaértek, és ahogy az ebédet követelték már kezdték is megtárgyalni a kisklambók az apjukkal, hogy akkor ez oké volt, de mit csinálunk délután. Bahh.. Azt.

Utána jött Laci anyukája egy hétig. Ők másfajta játszóra jártak, meg játszóházba, meg fagyizni, meg az uncsitesókkal nyomultak, az is elment így.

Majd jöttek anyuék. Az volt a szép világ! Hajj, még most is visszasírom. Elvitték Pestre őket, lehet sejteni.... Fel sem tudom sorolni (cirkusz, kalandpark, strand, mozi, izémizé követhetetlen.) Ez persze olyan jó, mert hóttuti, egy percig sem unatkoztak. Öröm volt ez! (Nekünk meg itthon kettesben pláne.)

Majd Laci vitte a múlt hetet szabadságon és tádáám, máris itt tartunk, amikor újra én viszek két hetet szabin. És így vége is lesz a nyárnak. Még a dédihez készülünk, mert minek üljünk itthon, amikor vidéken is ülhetünk.
Különben is oltárira ráérünk, ugyanis átmenetileg a státuszom a következő:
- egyedülálló szülő vagyok a nyári szünet közepén.
Még leírni is rettenetes, és valahogy úgy vagyok ezzel, hogy ha most nem őrülök meg, akkor kb. sosem. ;)
(Lacinak mennie kellett a határra. Az a hír járja, hogy hazajön két hét múlva, de az ismerősök egyike sem jött még haza, amikorra ígérték, szal maradjunk annyiban, hogy határozatlan ideig egyedülálló szülő vagyok.)

Így telik a nyár. Mivel mindenki egy-egy heteket vigyázott a gyerkőkre én azt mondom, tök jó nekik. Nem untak meg semmit, csak szórakoznak.
A következő két hétben velem lesznek. Mivel feltöltöttem sörrel a hűtőt, szerintem ezzel sem lesz gond. ;)

2016. aug. 4.

Mi hiányzik a képről?



Nanana? Senki? Mi? Hmmm?

A gyerekek! Hát azok hiányoznak róla!

Meglepetééés!
Egy hetet kaptunk az égiektől (na jó, ha őszinte akarok lenni, akkor inkább anyuéktól).

Már vasárnap este elvitték őket. Olyan du. 4 fele indultak el, fél 6-kor, amikor hívtak, hogy megérkeztek ám, akkor mi már vígan túl voltunk egy óriásfagyin és boldogan limonádézgattunk valahol... a Főtéren... kettesben.
És azóta is ezt csináltuk minden nap. Kettesben.
Kettesben, mondtam már? (Ki irigy? Sokan? Jóvan. :P )

És végre eljutottunk -kettesben- Kalandparkba is. Olyan 3 éve - amióta egyszer Csirkét elvittük- ki akartam próbálni, de azóta sem jött össze. Nade most! 3 év után, végre eljutottunk!

Már amikor felcsatoltak, és fel kellett mászni arra az imbolygó létrára, ami felvitt a fára, ahol indult  a buli (és ahol a 37-es lábamnak sem hely volt, sem kapaszkodó...), hát azonnal megbántam.
Nem is értettem, mit keresek én itt! Utálom a magasat, a szűket, a bizonytalant, a sérülésveszélyest, az adrenalintúltengőset! (Én max. a mesekörhintára vagyok hajlandó felülni is, elpusztulás fenyegetne mondjuk egy hullámvasúton. Jesszus!) Laci meg. ("Jóvan elmegyek veled" - Informatikus az is. Nyilván okkal.)

Na és akkor így elindultunk a pályákon.

Bátran elmondhatom, hogy combközépig fostam össze magam már az első kilengő, instabil, mozgó izénél. Ordibáltam én hátra Lacinak, hogy a franc, aki ezt az egészet kitalálta, de ő csak azt ordibálta vissza izzadtan, hogy "Az, az! Franc, aki kitalálta..." Hát így...

Kb. 15 perc után iszonyúan elkezdett fájni a fejem. Nagyon rosszul érintett, mert pont most, amikor végre kettesben vagyunk, én meg itt szívatom magam és még a fejem is megfájdul tőle???

Tudom, hogy néha előfordul, de olyankor mindig elkezdek sokat inni, és általában bejön.
Így 5 méter magasan nem tűnt reálisnak az ivás. Mérges is voltam magamra, hogy reggel futás után nem figyeltem a folyadékpótlásra, csak a 0,7-es flakonban vittem vizet, utaztam 220 km-et és csak egyszer töltöttem fel.
Mondjuk fura volt, mert nem itt homlok környéken szokott fájni, de pff...

Meg hogy biztos a stressz, a túlzott koncentráció betett. Még így is gáz végig küzdeni, nemhogy fejfájósan! Jajajajjj!

Majd csoda történt! Az univerzum segített! Mikor már újabb 10 perc múlva már a szemem is könnyezett a fejfájástól, akkor valamiért hátranyúltam a fejvédőmön.
 ...és elcsavartam a gombot, ami meglazította a rendszert.
És abban a pillanatban elmúlt a fejfájás! (Noés még 3 óra múlva is látható volt a nyoma a homlokomon! :) )

Este 7-kor lejöttünk, egyszer sem kellett hozzám létrát hozni, bár többször annyira féltem, hogy grrrr... De eltökéltem magam, hogy kemény vagyok, megcsinálom.

Szóval este 7-kor fáradtan, de büszkén lejöttünk a magasból, biztosítottuk a lecsatolós srácot, hogy "peeersze, mi nagyon élveztük", beültünk a kocsiba, megbeszéltük, hogy legalább egy hamburgert megérdemlünk, majd távozóban hátranézve a kalandparkra megállapítottuk, hogy ide aztán a büdös életbe többet el nem jövünk. :D



2016. júl. 29.

Kiscsirke esküvője

Most így csúszik a dédis posz. Mégiscsak ez már valami!
Megházasodott az öcsém! (Csak a kisebbik, a középső még eladó. Szegény, keményen állta a sarat a témában, gondolhatjátok.)

Micsoda csoda! Oly'csodás és fantasztikus esemény! Oly' nagy boldogság ez!
(Most próbálom elódázni a vallomást, hogy olyan csodásak ja, valóban, de egy fotót sem sikerült a kedvesen és szépen mosolygó ifjú párról készítenünk. :)
De szerzek róluk később és - teljesen oda nem illő módon - majd beszúrom valamelyik újabb irományomba . Ezt megígérhetem! (Izé, valaki küldjön már nekem róluk valami kedves képet, amin szerepelnek. ;) )

Most szombaton volt a nagy nap, tök jó volt. Nekem mondjuk jobb, mert Laci volt a sofőr (Zeusz volt a menyasszonyi autó), így egyáltalán nem ivott. (Nem kell könnyeket hullatni, ma este mindent bepótol.)
A gyerekek élvezték, és mindenki boldog volt.
Kis létszámú esküvő volt, de meglepően bulisra sikeredett így is. (Nem kérdés, kik voltak a buli császárai.)

Ha házasodni akartok, menjetek a 13. kerületbe. Olyan hangulatosan volt megcsinálva, hogy ritkán látni tényleg olyat. (Arról, hogy jött egy hirtelen vihar és éppen akkor dördült hatalmasat az ég, amikor Csirke kimondta az "igen"-t, arról meg nem a polgármesteri hivatal tehet. :D )
De aztán az eső elállt, az étteremnél meg nem is esett egyáltalán. Úgyhogy megsülhettünk, ahogyan egy esküvőn kell!

Eszti volt a gyűrű hordozója. Hordozta is lelkesen. Megmondták neki, hogyan, mit, mikor és az olyan koncentrálással vitte végig a hadműveletet, hogy öröm volt nézni!

 1. számú ruha. Ez még a Fanni (unokatesó) majd' 20 évvel ezelőtti ruhája ám. Eszti meglátta és azt mondta, neki ez kell, mert ebben olyan, mint egy hercegkisasszony. Ha neki öröm, akkor ráigazította a dédi. 

Ezt csak, mert itt nagyon aranyosak.

Ők voltak a bulikirályok. Nagyon sokat nyomták a dance-t. Gyakorlatilag este 10-kor a táncparkettről szedtük össze őket. Már alig álltak a lábukon...

Peti azért meg-megpihent. Pl. ellopta a mikrofont és vagy fél órán át ott ült és énekeset játszott. Így.
Szét kell ilyenkor cincálni, olyan cuki.

Rólam jó fotók készültek. Meg vagyok elégedve, na (és a fotós képeit még nem is láttam. :D )
És a már publikált nagy kedvencem. Gondoltam is rá, hogy a hálószoba falára mehetne szobadísznek. Hát olyan jó! 

Na így volt ez, hogy a kisöcsém is elkelt, és éppen most Máltán sütteti a hasát, és hogy kívántunk nekik is minden szépet és jót (de minimum 2 gyereket, hogy nekik se legyen jobb! :D )


2016. júl. 19.

Nyaralunk! Nem, izé... Nyaraltunk!

Végülis már a két hét szabim is letelt, úgyhogy én már nyomom a taposómalmot.
Emiatt sokképes, kevésszöveges beszámoló érkezik.

Állat volt! Most először 1 teljes hétig nyaraltunk! Állat volt!

Nagyon jó helyen voltunk Bükfürdőn (ami még mindig ultrabrutál messze van tőlünk). Az idő nem volt extra, mint tavaly, de simán jó volt, nem esett. A gyerekek ugyanolyan hisztiket, balhékat és követelőzéseket vágtak le nagy jódolgukba, mint egyébként, úgyhogy ez is sima ügy volt.
Minden délelőtt medencéztünk, minden délután programoztunk.

Annyit ettünk, hogy még... Ez a teljes ellátás full gáz, de azért elég büszke vagyok magamra, aki ugyanannyi kilóval jött haza, mint ment el. (12-ket lefutottam becsülettel két nap is reggel- értsd: felkeltem, amíg mindenki aludt, és elmentem... Hát ennyit enni mégsem lehet...) És büszke voltam Lacira is, aki szerintem minden nap elment futni egy fél órát. Aztán persze mentünk enni... :)

Sokfotó, előreszólok, teker-teker-teker lefele.

Egyik nap a Holdfényliget Kalandparkban. Annyira nagyot csattant a végén, hogy még! Látszik is a fotón. Az eredménye (az meg a fejükön látszik): Eszti többet nem csúszott vele, Petit meg úgy kellett elrángatni a 16. csúszás után.

Kihagyhatatlan szalmabálás kép. Yo!

Laci, aki kb. 4 képen szerepel.... Így jár, aki fotóz... :)

No igen, van még róla kettő. Nem mintha ezen pl. látszana valami. :D

Eszterházy kastély. Meg a LOVE lányok. :)
Ezt amúgy mindenki szerette. Peti is a 45 perces tárlatvezetést. Nem gunyoroskodom, simán végigsétálta (és végigbeszélte persze). 

A nyaralás kétségtelen fénypontja. Dottó! Menni kellett vele kétszer, mert rájöttek, hogy ez este is közlekedik, és visítva kikövetelték kikönyörögték, hogy menjünk vele egyszer este is. Mentünk. (Meg ugye szép itt is az összeöltözésünk. ;) )

Erről nincs mit mondanom. Szívszerelmembüdöskölyke!

Medencébe be, medencéből ki, víz alá le, csúszdán lecsúszva (fejjel előre is a vízbe... no comment.) Végülis rák. (Mondjuk Eszti meg vízöntő, aztán azért negyedennyire sem... :) )

Azt hiszitek nem volt trambulin? De volt.

Ez így a végére. Mert csak.

Nem kell izélni, mondtam, hogy teker-teker. Ennyi képet még sosem raktam egy posztba.

Legközelebb folytatom az egy hét a dédinél fotósorozattal. Az csak fele ennyi lesz. ;)









2016. júl. 3.

Az ellenpólusról is legyen szó, azaz Petim és a Szakértői Bizottság

Ollan tré ám mindig ez a helyzet!

Van az a nagy és bölcs Szakértői Bizottság. Már amikor meglátom a behívójukat, elkészülök tőle.

Na ők előírtak a tavalyi évre 3 fejlesztést. (Gyakorlatlanok kedvéért- odamész, megvizsgálják a dedet órákon át, hogy mire képes, aztán megmondják, hogy a következő 1 vagy 2 tanévben milyen fejlesztés kéne a gyereknek.)

Szóval a tavalyi évre vonatkozóan ez így nézett ki:
Szeptembertől volt Petinek előírva 3 fejlesztése: a komplex, a logopédia, a mozgásfejlesztés. Ez rendben is lett volna. De.
A kialakult finanszírozási vita miatt (önk. kontra KLIK) januárig nem indult el semmi. Januárig!

Aztán elindult: az oviban napközben jött érte egy (talán konduktor) hölgy, el is vitte fejleszteni minden héten. Na és kb. ennyi az örömhír.

Logopédiát ugyanis nem kapott egész évben, mert nem került elő senki, aki őt mindenáron szerette volna fejleszteni...

Mozgásfejlesztésére meg kaptunk 3 időpontot, amiből választhattunk: amikor délelőtt, munkaidőben az oviba érte kellett menni, elvinni fejlesztésre egy másik helyszínre majd elvileg visszavinni az oviba. Barátok közt is olyan 1 óra 15 perces tevékenység minden héten. Hangsúlyozom: hétköznap délelőtt. Hangsúlyozom: munkát végzünk (papa-mama) heti 40 órában...
(Ahhoz képest elég sokszor eljutott akármilyen módon is.)

Iszonyú az egész, az egyértelmű, hogy nem dolgozó anyákra van tervezve a rendszer, de egy SNI-s gyermek miatt miért is ne járjak munkába?

Na és akkor így elmentünk idén is a vizsgálatra.
Hát... izé.. Nulla-zéró-kétszer áthúzva.

De azért előírt a csaj összesen 4 óra fejlesztést egy héten. Nyilván, ha újra melóból kell napközben elhordanom kétszer mozgásfejlesztésre valahova, akkor kár is volt...

A teljesítménye meg? Pfff...
Az tiszta sor, hogy a figyelemzavar biztosan bejátszik.

Arról vannak kétségeim egyébként, hogy mennyire értette meg valójában a feladatokat. Aki felmérte, az azt mondta, hogy bizonyos feladatokban, amikor elkapta az ívet, akkor teljesen átlagosan teljesített. Amikor viszont elnézett másfele, akkor nem is lehetett értékelni.
Szerinte súlyos figyelemzavar. Bennem maradt azonban a kérdés, hogy valóban csak ez-e az oka.

Aztán elmondtam neki, hogy fel fogjuk méretni magánban, és mondjuk pl. TSMT felé orientálódunk, mert ebben a rendszerben nem lehet eléldegélni így. Ezen aztán kicsit szemforgatott, de azt mondta, ahogy gondoljuk...

De akkor aztán határozottan közölte: a súlyos figyelemzavara és hiperaktivitása miatt feltétlen-sürgősen-azonnal menjünk gyermekpszichiáterhez.
Majd szinte már időpontot is intézett, de szerencsére ott és akkor nem sikerült neki, de olyan agresszív volt, hogy ez belőlem sajnos azonnali ellenállást váltott ki.

Most az van, hogy aug. végén telefonáljak be hozzájuk és majd ők kérnek nekünk időpontot. Óvatosan megjegyeztem, hogy ezt én is meg tudom ám tenni, de leintett. Kicsit olyan érzésem volt, hogy biztosra akar menni. (Vagy esetleg olyan hülyének néz, aki nem tud időpontot kérni egy szakrendelésre, de esküszöm, a legjobb formámat hoztam, úgyhogy maradok az előbbi feltevésénél.)

Így ennek a témának még utánamegyek a nyáron. Nem kétlem amúgy, hogy zűrös, de elég ijesztő volt egy mondatban hallani a "figyelemzavar" és a "hiperaktivitás" szavakat. (ADHD asszociációm támadt hirtelen... bár mondom, nem egyértelmű a kérdés szerintem.)

Node így ezt a problémakört becsomagoljuk, és nyár vége felé közeledve vesszük csak elő újra.
(Laci úgyis hamar megnyugtatott szerencsére, amikor elkezdtem volna pánikszerűen előteregetni neki, mivel járhat ez az egész: "Most egy diagnózissal több vagy kevesebb, nem mindegy?" Hát deeee. Így is zűrös, úgy is az lesz. Pont. )

A jó hír  a téma végére: legközelebb 2 év múlva, suli előtt hívják majd vissza. Ámen.

Szóval itt vége is az agyalásnak, pont. Mert levanámeztojva, hiszen mi elmegyünk nyaralni! Mindjárt! Ágyőpáésviszlát!
(Aki most ezt olvassa és erre a hírre betörni készülne hozzánk, annak szólok, hogy nagyon kár lenne, mert nem jött meg pénteken a fizetésünk, így egy fillér kp. nincs itthon. És mivel nem nagyon TV-zünk, az sem mai darab, nem érdemes vinni. Ellenben vannak szép muskátlijaim. De azokat meg kívülről is el lehet lopni.)
Csókolom!

(Ui: Most jut eszembe... azok nem is muskátlik, mert utálom a muskátlikat. Hanem petúniák!)

2016. júl. 1.

Bemutatom a szupertehetséges, szuperokos Esztit! (Aki nem Eszter, mert az szerinte béna név.)


Fontos tudnivaló, nagggyon fontos (ami nélkül nem is élhetnek blogolvasók...) :
Eszti bizonyítványa. Az első.

Olyan izgi...
... is lehetne ez, de az ő esetében hogy őszinte legyek az izgalom csekély mértékű volt. Annyira durva leány, de tényleg.

Természetesen kitűnő lett, természetesen 4 tantárgyból dicsérettel. És természetesen bizonyítványosztás előtt még azon aggódott, hogy vajon matekból 5 lesz-e. (Mivel 91% alatti dolgozata sosem volt semmiből , így nem tűnt túl reálisnak az aggodalom. Csak az a nyamvadt maximalizmus! Azt tudnám kigyilkolni belőle!)

Úgyhogy az ő bizonyítványával most megyünk ingyen moziba, cirkuszba, játszóházba, meg még az Alföld játékosztályán is 20%-kal olcsóbban vásárolunk. Tiszta biznisz a csaj, végülis nekem rendben van ez.

Az, hogy merre orientálódik, az nagyon nem látszik, mert egyelőre mindenben annnnnyira tehetséges (hogy már röhej valóban).

Szóval anno ugye kezdődött a "vigyük már úszni, mert annyira tehetséges".  Végül azt ő unta meg. Abbamaradt egy éve.

Aztán a félévben elkapott a balett tanárnő, hogy ezt nem szokta sokaknak felajánlani, de érdemes lenne elgondolkozni Eszti esetében a balettintézeten, mert annnnnyira tehetséges! (Éppen előtte volt nyílt óra, meg is állapítottam, hogy tiszta csetlőbotló. :) Hát asszem nem értek a baletthoz. Sem. :) ) Node erre a tehetséggondozásra sem jelentkeztünk, mivel a balettintézet talán Pesten van és 10 éves kortól... Szóval nem hiszem, hogy akartuk volna. Heti egyszer jár balettra, mert szereti. És maradjon ez így...

És kb. egy hónapja este felhívott egy úriember, hogy ő a csellótanár a suliban, és lehetőség lenne hangszer előkészítőre járni. (Egyébként a zeneiskolában 3. osztályban lesznek hangszer tanoncként elsősök.)
Elvitte az elsősök közül a még nem hangszeren játszó gyerekeket felmérni mindenféle kéz-koordináció, ritmus, mittudomén, miket mondott alapján.
És döbbenet: Eszti kiemelkedő teljesítményt nyújtott, szívesen foglalkozna vele előkészítőben jövőre.
Mivel Eszti is úgy jött haza, hogy csak a csellóról volt képes magyarázni, és még lesz lehetőség jövőre mégis másik hangszert választani, ha ez nem jön be neki. Így csellózni fog. Hát ez van. (Lacinak azért erősen el kellett adni a témát: "Nemár, van kis cselló, gyerekméret, és a suliban lesz az oktatás a napközi idején. Áá, nem hiszem, hogy hazahozza gyakorolni. " Huhahahhaaa! :)

Különben meg teljesen értem én ezeket a nagy tehetségeket: szerintem a tanárok rögtön kiszúrják azt, hogy Eszti szót fogad, fegyelmezett, kötelességtudó és valóban elég okos gyerek, na. Ezt most minden nagyzolás nélkül mondom.

Mert, ha nagyzolni akarnék, akkor lehet el sem mesélném majd  egy másik nap az ellenpólust. Akivel újra megjártuk a Szakértői Bizottságot, akik újra vad élvezetet nyújtottak, majd gyermekpszichiáteri kivizsgálásra gondolják elküldeni Petit. Annyira gyík sztori lesz, lehet el sem mesélem nyaralás előtt. Majd csak, ha rápihentem.
De nem kell aggódni, annyira nem súlyos a szitu, csak a Szakértői Bizottság. Az súlyos... :)