2017. jan. 17.

Mert én még nem láttam befagyva a Balatont

Már igen. Mert ha én befagyva akarom látni a Balatont, akkor megnézem. :D

Az egész a pezsgőn múlott.
Minden évben vettünk jódrága, muskotályosédes puccos pezsgőt Szilveszterre (tudjátok, Asti, Martini, ilyenek, amelyeknek kiemelkedő.... hmm.... a cukortartalmuk elsősorban. :D )
Idén bevásárláskor mondtam Lacinak, vegyünk valamit oszt kész, nem számít, mit.
Törley vöröspezsgő lett belőle. Arra volt pont jó, hogy egy fél pohárnyit újévkor összeütköztessünk, és mehetett a hűtőbe.

Én ezt utána hétfő este elő is vettem, csak ne szomorkodjon a hűtőben, árván (na jó, meg amúgyis szeretek inni).
Kivettem, öntöttem magamnak, hát még mindig vacak volt. Erre Laci meglátja -na mondom, vége a vigalomnak - erre nemhogy szóvá teszi, hogy "ha szar, ne idd már meg" (utálja a kötelező maradékfogyasztás eszméjét), hanem: "Húú, figyelj már, maradt egy kis gyerekpezsgő is! Ha összeöntöd őket, tuti finom lesz!"
Valóban finom lett.

A 3. pohár után aztán olvastam, hogy kurvahidegvan, befagyott a Balaton, és felcsillant a szemem! Gondoltam, hétvégén megnézzük má', úgyis január van, dögunalom meg minden. Aztán tovább csillant a szemem, hogy ahol decemberben voltunk wellnesselni kuponnal, az a szálloda alapból nagyon jó áron van télen, Esztiért meg a 8. év betöltéséig nem kell fizetni (van még addig 3 hét... ;) )
És már kértem is egy árajánlatot.

Laci ugyan kérdőn vonogatta a szemét az anyagi helyzetünk iránt érdeklődve, de nekem van ám erre is szövegem, ezt figyeld:

"Alvásban telő
időt, örömben fogyó
pénzt sose sajnálj."
Fodor Ákos

Laci amúgy sem vitázik velem ilyeneken. Rámnéz: utazunk? És már veszi is le a bőröndöt. ;)
Kedd délutánra megvolt az ajánlat, egy kattintás, és így az egész hétvégét Balatonkenesén töltöttük.

Pénteken még nem volt befagyva a tó, mert az erős szél feltörte. Szombat reggel aztán felkeltem, (óóó, merőben király volt a helyzet: Balatonra néző szoba... ), kirohantam az erkélyre (aznap volt éjszaka -17 fok), helyben, azonnal pizsamában fotóztam vagy 6-ot a napfelkeltés, befagyott Balatonról.


Aztán felkelt Laci, aki a nap első mondatával elrontott mindent: "Hüüüülyeeee, ez nincs is befagyva... Hát ott úsznak benne a kacsák."
Aztán pislogtam nagyokat (meghagyhatott volna abban a hitben, hogy.... Franc látta a kacsákat! ).  Mivel továbbra is erőteljesen pislogtam, majd még jobban pislogtam megértette a helyzetet: és mivel ő előző este a szaunában hallotta, hogy Siófok rendben van, átvitt minket Siófokra. Befagyottbalatonozni!
Iszonyú szél volt, így 10 percig élveztük csak helyben csúszkálva, de utána a nap folyamán szerencsére a balatonkenesei part is befagyott. Vasárnapra az eggggész!
(Ezért vasárnap reggel is pizsamában az erkélyen fotóztam vagy 6-ot.)

EZT-SZERETTEM-VOLNA-LÁTNI!







És lőn!
Boldogság!



2016. dec. 31.

BÚÉKos, de véletlenül sem múltba révedezősen elmélázós

Akartam én, akartam, valami klassz összefoglalást az évről, mert hát ez a szokás/divat/ígyillik, de nem érdekelt tovább 5 másodpercnél a kérdés, így annyiban hagytam.
Szembejött a minap egy Vekerdy idézet, azzal készültem zárni az évet, mert jópofa.

Egyébként -most bátran kitárulkozom, mert súlyos szentségtörés következik- az agyamra megy ez az instant Vekerdy. De tényleg. (Jójó, hallom a brutális felhördülést, de basszus, akkoris.) Szerintem kedélyesen elpuffan a tollából egy csomó önigazolásra tökéletesen alkalmas szösszenet, ezt kikapják az ügyes fb posztolók, aztán jóvan.  Nyilván van nekijje egy nagyon mély és tartalmas életműve, amit én nem ismerek - és tudom, tudom, ha így állok hozzá, meg se ismerjem ;)  -de én belátom, nekem ez sok blablabla marha sok.
Egy csomó gondolatát szeretném csípőből más szempontból is megközelíteni, de általában a csorda nem engedi. Tudomásul veszem. Vekerdy gondolatait elfogadni/követni KELL.

A nagy klasszikus a kedvencem, amikor rendben szidjuk az iskolarendszert, mert hát az így szar, úgy szar (mert ez amúgy ismerten így van), meg Vekerdy is megmondta, mennyire nem képes kezelni a gyereket. De az, hogy adott esetben emellé a gyereked sem túl okos (vagyis síkhülye). Hát azt már roppant kínos lenne számításba venni. Pl.(Volt ilyen beszélgetésem, de roppant kellemetlen lehet az ilyen, főleg, ha éppen nem tudok csendben maradni.)

De nem is ezt akartam ragozni, hanem hogy mindezek ellenére leltem valami kis cukiságra a tollából.
Eszembe jutott pár dolog a napokban megint fellángolt női szerepes ide-oda vagdalkozásos téma olvasása közben -nem, ne legyenek kétségeitek, egyáltalán nincs idegrendszerem ilyen cikkek végigolvasására, úgyhogy pont arról gondolkodtam, mi a szarról képesek ezek ennyit beszélni.

Hiszen a világ ennél sokkal egyszerűbb.
Körülnézek magam körül, azt látom, hogy a család kerek, a gyerekek boldogok (kb... :) ), a falak állnak. Amit nekem kell biztosítanom a családnak, azt igyekszem biztosítani, Laci is valahogy így van vele. És ennyit erről. Ebben a témában nincs több sor.
És akkor futott szembe velem ez az idézet. Vekerdytől. :) És eme gondolatmenetben egyszerűen konzerválódtam. Vagyis általa megönigazolódtam. :D

"Siker az, ha viszonylag kiegyensúlyozottan tudok élni, ha kibírom önmagamat, nem leszek magamtól depressziós, a családom sem lesz tőlem, és én sem a családomtól. Ezek valódi sikerek az életben."

Úgyhogy további sikereket kívánok magunknak és másoknak is 2017-re és az összes eljövendő esztendőre. (Igazából eme sor tartalmáért írtam le a fenti 45-öt, úgyhogy én is magamba nézhetnék, ha a "semmiről pofázásról" esik szó. ;) )

2016. dec. 30.

Most már a karácsony jön

Na a tervek szerint megvagyok, már csak két bejegyzés, és meglesz annyi, mint tavaly volt.

A karácsony, karácsony, ejj beszép! Jó is volt, megéltük szépen, nyugalomban.

Karácsony előtti héten én még végig dolgoztam, útközben valahol megsütöttem egy valag süteményt (egész pontosan 6 félét, ebből 2-ből dupla adagot), koordináltam a gyereksereget, etettem, itattam, becsülettel sportoltam és kb. tisztaságot produkáltam szentestére.
Most így annyira nem csoda, hogy mostanra már a feszültség szikrái pattognak itthon, mivel Laci bakker karácsony előtti héten már itthon seggelt szabadságon, és -amúgy kötelező jelleggel- még a jövő héten is itthon fog. Fölöslegesen idegesítettem ezen persze magam, mert sütit amúgy sem tud sütni.
Most ezzel nyilván nem azt akarom mondani, hogy izémizé vagy valami, szeretem ő is szeret (és egyéb közhelyek), de hogy szívem szerint mostanra már konkrétan lehajítanám a kanapéról... :D
Lássuk be, hosszúra kezd nyúlni a nagy, romantikus közös, családi téli szünet. :)

Tél ide vagy oda én továbbra is kötelezőnek érzem a gyerekeknek a napi legalább egy óra friss levegőn tartózkodást. Emiatt mindenféle ötletet bevetettem már, hogy ez meg is valósuljon -5 fokban is.
A legjobb kétségtelen a hófánkozás volt. Amely hófánkpálya már hosszú évek óta megépült, minden 2. alkalommal oda járok futni, szezonban sokat mentünk oda sétálni és játszóterezni is, de SOHA nem próbáltuk még. A fenti gyakoriság miatt nem is értem.
Igaz, hogy 0 fok volt és 80 km/h-s szél fújt, de kétségtelenül jó volt na!


Nem kell azt képzelni, hogy a kisebb kópé maga húzta fel körönként a hófánkot.....

Jaaaaa... most esik le, hogy a karácsonyról akartam posztolni.

Na. Én egy szuperanya vagyok. Belátom, bevallom, vállalom.
Meg, hogy nem azért sütöttem 6 féle sütit, hogy aztán ne dicsekedjek vele úton, útfélen, höhöhö (meg fotózni azóta sem tanultam meg, szintén höhöhö):



A szentesti látkép anyuéknál, tökéletesen mutatja a dolgok állását:


Eszti Gazdálkodj okosan! társast kapott, aminek okán azonnal szívni kezdte a szabadlábon ténfergő családtagok vérét. Akit meglátott, annak játszania kellett!
Én szerencsésen máshol voltam, ebben amúgy nagyon jó vagyok, hogyan lehet elbújni, amikor Eszti nagyobb társaságban pl. UNO partnert keres. :D
(Másnap már én sem úsztam meg, de a 3. után igazából már kezdtem élvezni is. )
Peti meg az előtérben... Húbasszus. Kapott egy mosógépet. Ami zúg, pörög a dobja és mos. Na ennek megfelelően 1,5 napig folyamatosan mosott. Most ha erre bárki azt mondja, hogy tök rendben van, csak szereti a gépeket... Háthuhh. De legalább telitalálatos volt az ajándéka.

Mondanék valami viccesen frappánsat még, dehát nincs semmi, ennyi volt. Az ünnepek szépen, nyugodtan elteltek. Készíteni akartam pár közös képet, de ez jött össze. (Peti egy troll... :D Szerintem. ;) )







2016. dec. 25.

Most még nem a karácsony jön

Jó tudom, hogy karácsony van, de éppen más jutott eszembe!
Esztikém...
Dobpergéééés!
Megkapta az első 91% alá eső érdemjegyét. (Az szerintünk már 4-es, ugye?)
A környezetismeret dolgozata pár hete 88%-os lett...
Szívtuk is a vérét... Ő meg dünnyög is rendesen miatta. :)

Még oka is van pedig, szegény hiányzott az óráról.

Két napig ugyanis itthon volt december elején, mert azt hittük, előjön az a vírus, ami tavasszal volt egyszer neki (ami olyan, hogy lerohad a keze, amit egy torokvírus okoz, hülyén hangzik, de tényleg így van).
Tavasszal ugye azt mondták, hogy ez fertőző, így persze itthon fogtuk egyik szerdán, mert reggelre nagyon bepirosodott a keze.
Ne is mondjam, hogy egy órán belül lement neki a durva pirosság és vígan elvolt (bár szerintem amúgy napokig volt valami vele), és a szerda délelőttöt így a Mekiben ebédelgetve és a moziban filmet nézve töltötte. Szegény gyerök... :D

És mivel a kajáját lemondtuk ugye másnapra is, így csütörtökön is henyélt itthon egy kört.

A tananyagot persze azonnal bepótoltuk, de így is rettenetes sok időt elvett, mire a napi 5 tanóráját a füzetbe beírtuk, megcsináltuk este, meg pénteken, így a környezetet valóban csak átfutottuk.
És ennek az átfutásnak ez a havi szenzáció lett az eredménye. :) (És ő nagyon komolyan fel van háborodva ezen a dolgon...)

Meg más!  Volt neki decemberben csellókoncertje. Jajjj!
Most azzal biztatnak -egymástól független történetekben - az anyukák /apukák, hogy az elején ez a hangszer valóban nyekereg. (Nyekereg? Nyikorog, vicsorog, vánszorog, nyikog, sikolt! Csak úgy nyöszörög a vonó a húrokon). De hogy higgyük el, ez tök jó lesz, eddig senki nem bánta meg hogy a csellót választották. Na ezt a részét azért várjuk már! ;)
Viszont tök hihetetlen, hogy pár hónap alatt mennyit fejlődött a nulláról. Csak úgy repkednek a fisz-gisz-mittudoménmiszek és még akkor egy-két hete kezdtek el csak vonóval dolgozni. Mivel én egyáltalán nem értek a dologhoz, maximális csodálattal adóztam már annak is, amit ő így pár hónap csellóképzés után csinált. Egy kis dalt játszott le, persze oktatói segítséggel, de már vonóval. Cuki volt, akárhogy is nézem.

Noésmég balettos nyílt nap is volt. Azon megintcsak dobtam egy hátast. Kb. ugyanezért.
Hogy milyen profin nyomják a klasszikus balett elemeit. (5-ös pozíció, plié, fondü, aztán ezek kicsi kislányok meg csinálják, ami elhangzik. Tiszta jópofaság na!)
Sikerült egy képet is lőnöm, amellyel nem tudom megsérteni senki személyiségi jogait. :D


Szóval Eszti egy élmény, akármit is csinál. Olyan értelmes gyerek, hogy öröm nézni (és hallgatni).
Ma anyuéknál Apenta víz volt. Megütközött rajta.
Hát a "penta", az öt. Az "a-penta", meg "az-öt"? Vagy mi?
Mondtam neki, hogy az csak egy név, ilyen értelemben ez most nem számít.
De akkor lehetne ahexa is?
Jesszus Eszterem, viselkedj már 8 éveshez méltóan! Különben ja, lehetne.... :D

2016. dec. 17.

Adventi wellness

Mert visszagondoltam, és már negyedik éve mentünk el adventi wellnessre. Úgyhogy ez már szinte tényleg hagyományosnak minősül.

Most már extrém módon keresem a lehetőségeket, ahol még Esztiért nem kell fizetni (még elvétve találni 8 éves korig ingyenes helyeket -most ne nézzetek így), így leltük meg az idei helyet is Balatonkenesén.

Az nagyon király, hogy amin évekkel ezelőtt még vacakolnunk kellett, azon ma már nem.
Megvettük a kupont -hihetetlen jó áron- és még októberben lefoglaltuk a szállást. Úgy voltunk vele, ha valami közbejön Pí miatt, akkor majd kialakítjuk a b)verziót.

Éltünk is mint hal a vízben, amikor múlt héten szerdán, érted: szerdán! (pénteken indultunk) azzal fogadott az óvónéni, hogy "Nahát, ti jöttetek oviba? Nem sokan leszünk... Sorra jelzik a szülők a hányás-fosást... "
Gyengén kerekedett ki a szemem! 
Ez valami országos brutáljárvány lehetett, mert amúgy annyi helyről hallottam. Az oviban is tarolt rendesen.
Úgyhogy remegő térdekkel hagytam ott Petit aznap a 4. kisgyermekként a csoportban, egész nap telefonközelben voltam, ha gáz van, ugorhassak. (Aznap több helyen is voltam, egy idősek otthonában is, ahol.... látogatási tilalom volt érvényben. Miért? Calici...)
Úgyhogy félig feladtam, egy ilyet az én fiam nem úszhat meg! És magam sem hittem el, hogy végül de. 

Így elmentünk pénteken nagy boldogan Kenesére, iszonyú jó is volt, hát valami rendezvény volt aznap (csapatépítő feelinges), így az egész szálló tök kihalt volt (nyilván a csapat volt itt-ott, de mi nem találkoztunk velük), mi emiatt eleve egy sokkal jobb szobát kaptunk, mint a megrendelt (konkrétan egybenyithatósat, Balatonranézőset, erkélyeset, és ha kimentünk az erkélyre, ott csapkodta a hullámokat a szél. Hajj! Márpedig szerencsések vagyunk!). Aznap üres volt az étterem, a medencetér, a játszóház, a miénk volt minden! :)
Úgyhogy ment a játszóház, medence, játszóház, csocsó. (Nekünk meg kaja, szauna, kaja, kaja, szauna, kaja- hééé, én emiatt szombaton majdnem egy 9-est lefutottam... szóval után jöhetett még egy adag kaja, szauna. Laci már nyifogott, hogy nem jó valami, nem jó, ő nem is evett sokat végig. És hétfőn éjszaka itthon be is rókázott. Így végül ő lett a gyenge láncszem.)

Szóval a hagyományos adventi wellness nagy királyság volt, Peti, az örök elégedetlenkedő is jókedvvel meséli, úgyhogy ennél jobb visszaigazoló nem létezik. :)

Hátdeszépek! Téli álmot alvó vitorlások!


Mösziőcuki


Téli balatonparti öltözői látkép



2016. dec. 16.

Nincs Mikulás fotó

Hát nem csináltam. Pedig lett volna lehetőség... 7. Egészen pontosan.
Ennyire volt durva a Mikulás: 7 csomaggal lettünk gazdagabbak.
Már vannak terveim, mit is csinálok velük (nem, a kályhában nem égnek jól...)

Az a szép az egészben, hogy ezek a gyerekek nem eszik meg csokit. Nagyon kevés dolog van amit hajlandóak, esetleg. Peti sem, pedig ő alapvetően szereti az édeset. Pl. a mozgásfejlesztésen mindig  választhatnak valami finomságot a végén, ha ügyesek voltak. A. néni már készül Petinek... chipssel...

Esztivel a múltkor kerengtünk a Malomban, ahol ki volt települve az a lajosmizsei cukrász (ha megfeszülök sem jut eszembe a neve). Mindenesetre ott megkóstolta a szezámmagos mézzel/cukorral összeragasztott izét (nem, ennek sem jut eszembe a neve). Arra azt mondta, húú, az nagyon finom. Olyat kapott. Azóta sem evett bele... De az legalább drága volt.
Peti meg Raffaellóra bukik, na azt mennyiségben tolja.

Így majd karácsonykor pótoljuk a fotókat! ;)

Én már amúgy is veszedelmesen kemény vagyok: ma csomagoltam be az ajándékok másik felét, és csókolom! Készen vagyok.
Még, ha lesz kedvem, akkor ajándékkísérőket gyártok rájuk. Ha lesz kedvem. (Nem, szerintem sem lesz. :D )
Úgyhogy elmondható, hogy mi már csak gyertyákat égetünk, mézeskalácsot gyúrunk és mit is? Ja igen, ablakmatricát gyártunk. Jeeee! Az is akkora buli!
Ugyanis Eszti veri a hisztit, mert nem tudja pöpecül meghúzni a kontúrt (megjegyzem, én sem, de az nem zavarja...), így én vergődöm a kontúros tubussal, és nekem igenis fájnak az ízületeim már a gépeléstől. Na most azzal a kezemmel kell szorítani a tubust. Néha úgy kivágnám az egész szart az ablakon. Ahhh...
(De nem teszem meg, és ezzel csodás önfeláldozásomnak lehettek tanúi.)
Úgyhogy ablakmatricákat gyártunk, meg süteményeket. Rendet nem rakok, ezt megígértem magamnak, ebből nem lesz hercehurca. Takarítás lesz csak és pont.

Úgyhogy haleluja karácsony!
Más nem jut eszembe, de holnap mesélek az immár hagyományosnak mondható adventi wellnessről.

2016. dec. 2.

Énisénis

Én is itt vagyok ám!

Azt ígértem magamnak (vagy nektek?), hogy idén legalább annyi bejegyzést írok, mint amennyit tavaly írtam. Így már csak 6 van hátra.... (ööö... már csak 5... ).
Lesz itt még boldogan Mikulásajándékokat bontó gyerekfotó, kiskosztümben a díszes karácsonyfa alatt viruló boldog gyerekek bemutatása és egyéb sablonfotók!

Most azonban rólam elmondandó:

Világszám vagyok, egy kincs. Hát képzeljétek: őzpörköltet főztem!
Nem vagyok őrült, nyilván nem vettem őzet a boltban, hogy aztán otthon elnézegethessem, hogy melyik testrésze mi és mire való.
Hanem Laci még a nyáron szerzett egy konyhakész csomagot. (Mondtam is neki, ha legközelebb számítógépet szerel puszira, akkor inkább maradjon a jól bevált "egy üveg vörösborban kiegyezünk" szövegnél. Ő ugyanis nem iszik vörösbort... ;) )
Na be is tettem a fagyasztóba a vadállatdarabokat, mert ugyan ki eszik nyáron vadat?
De mostanra tél lett. Aztán azt mondogatta a férjem, hogy már csakugyan meg kéne főzni.
És megfőztem! Olyan büszke voltam magamra! (Soha többet nem csinálok vadat egyébként, mert egy gyerek sem ette meg, de azért bemutattam, hogy ilyet is tudok.)
Majd ezek után megfejeltem az egész konyhaművészetem következő héten egy adag sült kacsacombbal. Nem, én még olyat sem sütöttem. Na!
Bár azt imádom, de a mameszkám viszonylag gyakran készít, így az én életemből az elkészítés kimaradt. Hát az is jó lett.
Egyelőre elmondható, hogy az önbizalmam nem szenvedett csorbát.

Aztán.
Ki nem hagyható, el nem felejthető egy rólam szóló posztban: a legújabb futás sikerem. Bebebeeee, aki szemet forgat erre. (Mert kurva sok munkám van benne. Pl. ma is elmentem egy 10-esre. Nem túlzok, hogy majd levitte a szél a fejem.... De mivel a hétvégén nem érek rá, amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. :) )
Node a történet: 2 hete behúztam az personal bestemet félmaratonon 2 óra alá. Hát ez egy akkora "aztakurva" volt, hogy nem számítottam rá.
Siófokon voltunk futni, és állatjó idő volt (15 fok), nem volt tömeg (vagyis de, de kezelhetően), és nem volt semmi szintemelkedés. Aztán mentem nagy nyugiban, szép idővel, de eszembe sem jutott a rekorddöntés, aztán amikor 15 km után annyira belejöttem, hogy bemondott a teló egy 5:22-es pace-t is, akkor már nem hagytam, tüdőkiköpve zúztam a maradék kilométereket, kihozva a max. sebességet magamból. Kemény volt.
Majd, amikor megláttam messziről a célban az órát, hogy 1 perccel is beljebb vagyok, mint 2 óra, akkor az utolsó 200 méteren besprinteltem. És 1:59:10. Hivatalosan. (Bele is gravíroztattam az érmembe, apám, életem vágya volt 2 óra alá behozni a 21-est!) Boldogság volt egyszerűen. Sírtam is. Szoktam is. :)

Még annyit tudnotok kell, hogy felfedeztem a spanyolviaszt!
Elmentem vért adni. Ez oké, már nagyon indultam, mert ezer éve nem jutottam el, hol ezért, hol azért, de most, hogy vége a futószezonnak, igenis elvittem magam. És sajnos szarul jött ki, mert két nap múlva megjött a menstruációm. Kicsit aggódtam is, hogy vashiányban elfáradok, de annyira nem kellett volna aggódni. Viszont 4 nap alatt letudtam a dolgot. Szóval akinek erős és sokáig tart, az ne rinyáljon, adjon vért!
Meg amúgyis adjon vért, aki teheti!

Fotót nem mellékelek magamról.
Jaaaj, de! Hát ez olyan jó! (Tudom, fb miatt már túl vannak rajta sokan, de annyira tetszik a feelingem!)


Ugye jól láthatóak a rénszarvasok? Akkor jó!


2016. nov. 12.

Ő meg itt Eszti



Eszti, akit bűn lenne kihagyni egy ilyen bemutatkozós körből.
Eszti, aki szerintünk a világ legjobb gyereke. Most nem azért, de a tavalyi kötelező esti balhék is megszűntek. Nincs vele semmi, de semmi gond vagy kérdés.
Eszti, aki mindig mindennel képben, van, mindig azt csinálja, amit kell. (És itt arra gondolok, hogy annyira helyén van a világlátása meg az érzelmi világa meg a mindene.)
Eszti, aki imád suliba járni, teljesen beolvadt a közegbe, és még nem kapott 97%-nál kevesebbet (mert jól összejött neki: kötelességtudó és okos is. És emiatt annyira könnyű vele.) Nem is én menedzselem a tanulmányait, hanem saját maga. Mondjuk néha előveszem a kötelességeimet, de minek... Hogy mondjuk "akkor hol is a vers, amit péntekre meg kell tanulni?" Ja, azt már megtanultam kedden. (Hát persze. Mit is gondoltam.) Nincs 8 éves... azért néha ijesztő. :)
Eszti, aki nem szeret semmilyen csokit. Viszont minden gyümölcsöt imád. És sajnos rákapott a sajtjainkra. ;) Én próbáltam rávilágítani neki, hogy ki látott már olyat, hogy egy gyerek penészes sajtot egyen, de sajnos nem ijedt meg. Így előle sajtot dugdosunk. :D
Eszti, aki megnézte 4* a Pán Pétert és tervei szerint még számtalanszor meg is szeretné.
Szóval Eszti, akiről a testvére fényében csak úgy tudunk gondolkodni, hogy "na, legalább az egyik jól sikerült." Egy csoda, de ténylegám.
Végtelen türelemmel és elfogadással kezeli Petit, amiről ide is teszek egy képet.
Boribon olvasása csak úgy jófejségből, mert Peti éppen unatkozott (hihetetlenül imádnivalóak).





2016. okt. 25.

Ő itt Peti


Peti, akit minden évben kötelezően el kell vinni a vonatkiállításra (értsd: helyi vasútmodell kiállítás). Idén nyilván kétszer, mert apa hazajött, így első számú családi program volt ez pénteken, majd Pí addig nyígott, hogy elmentem vele kettesben vasárnap is.
Peti, aki jelenleg minden fejlesztést megkap (határozottan azt gondolom, hogy segítettek hátulról logopédia ügyben).
Peti, aki még nem volt beteg a tanévben. Hadd hívjam fel a figyelmet október 25-e tényére. Dede, egyszer itthon fogtuk szeptember elején, mert taknyos lett, majd egyik reggel annyira köhögött, hogy biztos voltam benne, na... kezdődik... Aztán délelőtt 10-kor Laci felhívott, hogy finoman megkérdezze, minek is ülnek itthon, mert ennek aztán semmi baja. És tényleg.
Peti, akiről egy év után lekerült a szemtapasz. Igaz az utolsó hónapokban már csak délutánonként hordta pár órát, de komolyan mondom, az viselte meg a legjobban. Még a "végleg"szó hiányzik a mondatból, két hónap múlva futunk egy kontrollt és csak utána lesz kijelenthető, hogy végleg lekerült a tapasz.
Peti, aki amíg az apja nem volt itthon, minden egyes nap bepisilt éjszaka. (Ugyanúgy, ahogyan augusztusban is). Egyelőre a határkérdés márciusig nem aktuális, így talán megússzuk újra heti 1-2-vel.
Peti, aki képes lenne minden nap mákos gubát enni vaníliaöntettel. Szigor van, heti egyszer kap vacsorára ilyen cukortengert.
Peti, aki soha, de soha nem elégedett semmivel, és szükségét érzi mindig mindennek az ellenkezőjét cselekedni.
Peti, aki alig várja, hogy halottak napján menjünk a temetőbe halott embereket nézni. (Anyámborogass!)
Peti, aki az összes játékautóját odaadná egy igazi mosógépért, amit ő nyomkodhatna és irányíthatna. (Kissé autisztikus módon szereti ezt a dolgot.)
És Peti, akinek egyébként óriási szerencséje van a testvérével:


2016. okt. 9.

Férj nélkül az élet

Persze kezdtem a nagyrinyát az elutazás előtti napon, ahogy kell: "jahhaj, nem akarom hogy elmenj", "jahhaj, ki lesz most velem", meg egyébként is csak úgy "jahhaj"!

Aztán Laci elutazott, én meg kezdtem megvilágosodni:
Előszöris már tuti, hogy egggész jövő héten nem fogok főzni. Sőt. Utána héten sem. (Lacinak szoktam hétköznap többször főzni, mert a menzakaja nem tud jól működni az ő esetében.)

Aztán. A hétvégi kaján gondolkodnom sem kellett: benéztem a fagyóba: jééé, van csirkecomb, lesz csirkepaprikás. Óóó, senki nem nyiffantott ám, hogy "pfff.. megint csirke" meg "pfff... a csontját kiszedted?"
Meg átrendeztük kicsit a gyerekszobát, letakarítottuk, amit nagytakarítás előtt szoktunk (nem is lett délre ebéd), de porszívóztam, amikor kellett, felmostam ebéd után (nem este 8 után sutyiban, mert apjuk tuti akkor megy a konyhába, amikor felmosok és pofátlanul még megjegyzéseket is tesz rá.)
Már éppen rá is jöttem, hogy egyébként mekkora elnyomás alatt vagyok tartva, amikor...

Meghozták az új szárítógépet. Ha már Laci elpucol két hetekre, nehogy ne legyen már látszatja a pluszpénznek. Na ezt puccra helyére állítva rendeltem meg, puccra a helyére is állították mondván, nem kell beszerelni sem, elég bedugni.
Elolvastam az egész használati utasítását, majd a hétvége folyamán az alábbi statisztikát produkáltam:
Kivettem 5 szárításból egyetlen 1 adag száraz ruhát. 
Az is csak azért lett száraz, mert Lacinak nyifogtam a telefonban, hogy "szarezb+", majd ő elolvasta  neten és elmagyarázta, hogyan kell értelmezni a használati utasítás egyes elemeit. Így az utolsó kört sikerült végre száraz ruhaként azonnal a szekrénybe pakolnom.
Egyelőre nem tudok tovább próbálkozni, vajon tényleg neki volt-e igaza, mert az egész lakásban nincs egy darab mosnivaló ruha sem. (Hozzátenném, szoba közepén ruhaszárítón száradó sem.)

Meg amúgy kemény csajnak képzelem magam, ezért elmentem a két gyermekkel meg a Yarissal (ennek lesz jelentősége, nem csak úgy mondom) a Mömaxba.
Ez meg úúúgy volt:
Laci bejelentette, hogy most már csakugyan el kell takarítani a nyulat, mert az nem állapot, hogy Esztinek nincs íróasztala. Mert a nyúlketrec miatt nem fér egyáltalán. Meg blablabla.
Úgyhogy gyorsan meghirdettem Jófogáson...
... a pelenkázókomódot. :)

El is adtuk, lett hely. Néztünk pár helyen íróasztalt, aztán annyiban maradt időhiány miatt.
De azt mondta Eszti pénteken, hogy neki igazán az tetszik, amelyiket a Mömaxban láttuk. Én meg nem szaroztam, lecsaptam a lehetőségre, ugyanis 16.000ért nézte ki az íróasztalt... Máshol a hasonló elosztásúak 2* ennyibe kerülnek, úgyhogy nekem nem kellett kétszer mondani.

Szombaton fel is csaptam őket és elmentem gyerekestől bútort venni. Ez már önmagában is szép mutatványnak tűnt.
Banyek, már ott kezdődtek a gondok, hogy imádkoztam kifele menet, hogy az íróasztal egyáltalán Yaris kompatibilis legyen. Aztán azon, hogy egyébként valahogy még a gyerekek is beférjenek mellé. Bár gyártottam 3 vészforgatókönyvet arra az esetre, ha az íróasztal nem fér, vagy a gyerekek nem férnek, az a verzió nem volt közte, hogy olyan nehéz lesz a csomag, hogy nem fogom tudni megemelni sem. Úgy taszigáltam be a hátsó ülésre. (Csomagtartó? Láttál te már Yarist? :D )

No, ehhez képest hazaértünk. Valahogy, akárhogy. Asztal, kétgyerek, mösziőYaris. A lépcsőn felcuccolás volt a legszebb mutatvány. Hát nem akarja azt tudni senki, de továbbra is kőkeménynek gondolom magam. Sérv nélkül megoldottam.
Mondtam Esztinek, hogy akkor ezt most két hétig így a folyosón átlépkedjük.

Eszti ugyan már akkor bepróbálkozott (mert ugye minden azonnal kell), de kértem, hogy jól nyissa ki a szemét!
Mi ez? Legó? Nem? Akkor nem építem össze...
De csak nyomta a lelki terrort (mint sóhajtás minden egyes átlépéskor, kiskutyaszemek meresztgetése a dobozra és társai). Nyert. Oké,oké: összeszerelem!

Hátöööizé...
Ma elmentünk az arborétumba sétálgatni, majd frissenboldogan hazaértünk, és akkor megéreztem a sugallatot, és nekiláttam. Az eredmény?

Hát az első pont a fiók összeillesztése volt, amit én összeragasztottam a facsavaroknál, ahogy le volt írva, de valahogy nem úgy áll, ahogy a képen mutatja. És különben majd szétestem, mire összeütöttem úgy, hogy ne legyen rés az alja meg a szélek között (de amúgy van).
Úgyhogy részemről maradok a Legónál.
Meg a hétköznapi főzésnél, csak jönne már haza Laci, mert így most két hétig izgulhatok, hogy lesz-e fiókja az íróasztalnak.

Meg most már azért csak hiányzik a férj. Mittudomén. Közeleg az éjjel. És most már napok óta nincs, aki megmentsen a Petitől...  (Kóricál basszus, sőt, újabban be is pisil, én meg gyilkos vagyok, ha keltenek.)
Eszti meg még igazából nem tudja a fiók problematikát. Hát boldog napok várnak ránk. :)