Hát-hogy-azt-a-kutyamindenit!
Ez a lényeg!
Ha részletekbe menően elmesélném, a felénél sikítva követelnétek, hogy hagyd abbbbaaaaaa! De tényleg ám! Olyan jó volt! :D
Konkrétan tökéletes, férjjel kettesben eltöltött hétvége!
Mi ugye, mint a semmittevésre tökéletesen alkalmas egyedek:
...magas színvonalú szálló, pazar svédasztal, koktélok, borutcás séták, vízipipa, szaunaszeánszok, napsütés, béke, nyugalom és persze ájlávjúbébi!
És ez még a fele sem volt, jó? :P
Gyerekfronton meg elmesélném, hogy most voltam a leginkább aggódós "mamánál hagyós" állapotban. Mert egyrészt még Petit nem hagytam magunk nélkül máshol, másrészt mostanában nagyon anyásnak bizonyult már jó pár hete.
Ráadásul csütörtökön jutott eszembe, hogy a kisdrágám minden alkalommal megébred éjszaka, ha nem otthon alszik. (És akkor jajj, kiabálni fogja, hogy anya, és jajj, szegénynek nem lesz ott az anyukája és jajj.... na ezt is sikeresen túlspiráztam péntek reggelre).
Ehelyett a fiúkölyök remekül elvolt, Csirke panaszolta a telefonban, hogy vacsira 3 virslijét megette. ("De ugye adtál mellé neki kenyeret is?" "Naná! De akkoris megette a vacsorámat!" - Jajja, egyértelmű, hogy Csirkének még nem kell gyerek. :D ), majd éjjel Peti tényleg ébredt 2* is, de azt kiabálta, hogy mama-mama (ez volt az a pont, amikor végleg megnyugodtam).
Etumama meg... na igen...
Azok papástól veszett egerek. De tényleg!
Pénteken még hagyján, elvitték délután játszóházba a gyerekeket (amely már önmagában is remek fejlesztésnek bizonyult, anyu bizonygatta, hogy "de higgyed el, hogy Pepp felmászott a legnagyobb csúszdán is és lecsúszott!" Majdnem nem hittem, mivel itthon NEM csúszdázik. Utálja...)
Node szombaton? Anyámborogass!
Ezek bevágták a kocsiba a kölyköket és lebumliztak velük Balatonkenesére! Bakker! Mert közelebb nem vót vííííz??? ("De, de ezt a strandot ismerjük." Megj: természetesen a Honvéd üdülő partja. Tényleg frankó egyébként.)
Dehát ilyet még én sem vállalok be a gyerekeimmel. Anyámék? Hát gondolkoztak azon, hogy alszanak ezek, meg hogy esznek? Nem. "Majd megoldjuk! Jó lesz az!"
És lőn. Aludt Peti odaúton délelőtt. Meg visszaúton is- szinte már este. Na mondom (azért látszik ugye, hogy az állandó telefonos kapcsolatot tartottam ) :ezek után hóttuti le sem fekszik este 10-ig. Nem-e? Anyu később: "Semmi izgi, Peti 10 perc alatt elaludt."
Ez volt az a pont, amikor azt mondtam, hogy innentől kezdve akkor kapnak két gyereket a nyakukba, amikor csak szeretnék! :D
Anyuval nem kell viccelni!
Esztikém ahogy beszálltunk hazafelé induláskor a kocsiba még kikiabált a mamának, hogy Mama, mikor hoztok el megint? Mire Etumama: "Öööö, már csak 15-öt kell aludni."
Így telt el a 3. felvonás!
2013. júl. 29.
2013. júl. 24.
Csak semmi gáz!
Eszti ma reggel mesélt valamit az oviról (nem tudom hogy jutott eszébe, ezer éve nem volt téma nála), majd megjegyezte, hogy nagyon jó a nyári szünet. Mondom tényleg? Miért jó?
Mert anyám itthon állandóan ölelget.
Áá, de cukiii! Annyira akkor mégsem rossz a "türelmetlenségi" helyzet, gondolom. :) (És most tekintsünk el az anyám/anyád/apám/apád elnevezésektől, mert ezek igen, így szoktak elhangozni a szájából.)
Aztán Peti tegnap este.
Azt úgy szoktam, hogy puszipuszi és beteszem az ágyába, majd átmegyek Eszti ágyához, őt is megsimogatom, beszélgetünk pár szót (mostanában mondjuk az összes általam ismert altatódalt el kell énekelnem és úgy mehetek csak ki), és amikor elindulok kifele, Petit is megsimogatom még egyszer meg jóéjt stb.
No tegnap este megfogta a kezem és nem akarta elengedni. Mondom de édi vagy, de most már aludj baba. Erre elkezdte puszilgatni a kezem.
Szóval szerintem jóban vagyunk mindkettővel. :)
Ez csak úgy ideteszem.
Mr Cukorfej kukucskál az erkélyen.
Mert anyám itthon állandóan ölelget.
Áá, de cukiii! Annyira akkor mégsem rossz a "türelmetlenségi" helyzet, gondolom. :) (És most tekintsünk el az anyám/anyád/apám/apád elnevezésektől, mert ezek igen, így szoktak elhangozni a szájából.)
Aztán Peti tegnap este.
Azt úgy szoktam, hogy puszipuszi és beteszem az ágyába, majd átmegyek Eszti ágyához, őt is megsimogatom, beszélgetünk pár szót (mostanában mondjuk az összes általam ismert altatódalt el kell énekelnem és úgy mehetek csak ki), és amikor elindulok kifele, Petit is megsimogatom még egyszer meg jóéjt stb.
No tegnap este megfogta a kezem és nem akarta elengedni. Mondom de édi vagy, de most már aludj baba. Erre elkezdte puszilgatni a kezem.
Szóval szerintem jóban vagyunk mindkettővel. :)
Ez csak úgy ideteszem.
Mr Cukorfej kukucskál az erkélyen.
2013. júl. 23.
Már csak hármat kell aludni!
Anyámborogass! Tényleg így vagyok ezzel az egésszel!
Biztos szerepet játszik benne az is, hogy van mit várni, nagyon van!
Dehát szenvedősen türelmetlen vagyok.
Ezvan. pont.
Ma bedugtam őket medencézni az erkélyre délelőtt, hogy amíg főzök, addig legalább egy kicsit relax legyen.
Ne is mondjam, nem volt, mert 5 perc múlva:
- Peti már a vizet borogatta le az erkélyen vödörből, leállítottam.
- Majd Eszti keménykedett, hogy nem ad neki más játékot, erre Pöpő visított. Rendet tettem.
- Majd Péterem elkezdte a lakásba behordani a vizet. Mire eszméltem, egy vödörnyit már rá is küldött a vasalnivalókra. Azokat kiteregettem.
- Majd Eszti csinált egy végzetes hibát, amitől a medence vize ott csorgott le az erkélyen kívülről. Sikítottam, mindenkit bezavartam...
...és megállapítottam, hogy az elmúlt fél órában a hagymát tudtam megpirítani. Jó buli volt ez nekem!
Aztán persze Eszti elsírta magát, amikor rákiabáltam, hogy nem érdekel, soha többet nem főzök nektek! (Jaja, csúnya, csúnya galád anyuka vagyok, de amúgy komolyan gondoltam, mert másnapra már vettem félárasban a Főzelékbárban ragut.) De akkor aztán nagy levegő, 10ig számol, lehiggad, gyerekekre mosolyog stb. stb.
Node a lényeg: Pepp 19 fogú, a színek az új mániája (és marha cuki, ahogy beazonosítja, hogy nana-hága -narancssárga vagy rózsaszín -ezt olyan sajátosan mondja, hogy leírni is képtelen vagyok. :) ), ma ebédnél rájöttem, hogy a csirkepaprikás a kedvence (téta, usi, hinom- tészta, husi, finom) és megint 3 tányérral evett meg csont kopaszra kikaparva az utolsó falatig, és szót fogadni? Na azt nem, de legalább azt is cukin csinálja.
Eszti meg szöveg-szöveg-szöveg. Hát őrajta be kell halni. Kb. minden megnyilvánulásán. Gondoltam rá, hogy egyszer szemezgetek belőle, de nincs értelme. A napját írhatnám le.
Úgyhogy megpróbáltam normál emberi módon kezelni a szenvedésemet.
Első körben elmentem futni. Nem jött be.
Második körben ittam egy sört. Az sem jött be.
És van még egy harmadik körös tervem estére.
Ha az sem jön be, akkor lefekszem, és mire felkelek, már csak kettőt kell aludni. :D
Biztos szerepet játszik benne az is, hogy van mit várni, nagyon van!
Dehát szenvedősen türelmetlen vagyok.
Ezvan. pont.
Ma bedugtam őket medencézni az erkélyre délelőtt, hogy amíg főzök, addig legalább egy kicsit relax legyen.
Ne is mondjam, nem volt, mert 5 perc múlva:
- Peti már a vizet borogatta le az erkélyen vödörből, leállítottam.
- Majd Eszti keménykedett, hogy nem ad neki más játékot, erre Pöpő visított. Rendet tettem.
- Majd Péterem elkezdte a lakásba behordani a vizet. Mire eszméltem, egy vödörnyit már rá is küldött a vasalnivalókra. Azokat kiteregettem.
- Majd Eszti csinált egy végzetes hibát, amitől a medence vize ott csorgott le az erkélyen kívülről. Sikítottam, mindenkit bezavartam...
...és megállapítottam, hogy az elmúlt fél órában a hagymát tudtam megpirítani. Jó buli volt ez nekem!
Aztán persze Eszti elsírta magát, amikor rákiabáltam, hogy nem érdekel, soha többet nem főzök nektek! (Jaja, csúnya, csúnya galád anyuka vagyok, de amúgy komolyan gondoltam, mert másnapra már vettem félárasban a Főzelékbárban ragut.) De akkor aztán nagy levegő, 10ig számol, lehiggad, gyerekekre mosolyog stb. stb.
Node a lényeg: Pepp 19 fogú, a színek az új mániája (és marha cuki, ahogy beazonosítja, hogy nana-hága -narancssárga vagy rózsaszín -ezt olyan sajátosan mondja, hogy leírni is képtelen vagyok. :) ), ma ebédnél rájöttem, hogy a csirkepaprikás a kedvence (téta, usi, hinom- tészta, husi, finom) és megint 3 tányérral evett meg csont kopaszra kikaparva az utolsó falatig, és szót fogadni? Na azt nem, de legalább azt is cukin csinálja.
Eszti meg szöveg-szöveg-szöveg. Hát őrajta be kell halni. Kb. minden megnyilvánulásán. Gondoltam rá, hogy egyszer szemezgetek belőle, de nincs értelme. A napját írhatnám le.
Úgyhogy megpróbáltam normál emberi módon kezelni a szenvedésemet.
Első körben elmentem futni. Nem jött be.
Második körben ittam egy sört. Az sem jött be.
És van még egy harmadik körös tervem estére.
Ha az sem jön be, akkor lefekszem, és mire felkelek, már csak kettőt kell aludni. :D
2013. júl. 19.
A magányos hétvége
Utálom tényleg a "hármasban a kölykecekkel" férjmentes napokat.
Laci elutazott.
Tudom persze, hogy van, aki tartósan egyedül neveli a gyerekeit, meg van, akinek sokkal több van, meg amúgyis tudom, hogy mintegy egymilliárd ember éhezik a földön.
De Laci elutazott.
A lelécelése utáni 10. percben már kialakult az itthon maradottak katasztrófahelyzete.
Egy pár perces hangos és boldog testvéri röhögcsélést követően sírás (az a fajta, amely miatt azonnal szaladsz), és látom ám, hogy ez a nagyon okos Eszter a Peti fejére húzta az egyik WC szűkítőt.
Sokkos állapotban ordítottam, mert közben elképzeltem, ahogy a tűzoltók lángvágóval szedik le a gyerek fejéről azt a műanyag szart.
Aztán sikerült egyedül megoldanom (tényleg csak annyin múlt, hogy a fülein nem tudta már áthúzni, mert hamarabb beszorult a feje).
Közben persze Eszti sírt (mindig nagyon bántja, ha véletlen fájdalmat okoz Petinek, gondolom az oroszlánüvöltésem sem segített a helyzeten), Peti sírt, mert éppen most téptem le a fejéről egy WC szűkítőt. Szóval fasza, és ekkor még csak reggel 9 volt.
Há'basszus, apa azonnal gyere hazaaaaa!
De amúgy jó volt, mert az akció után lapítottak, mint "szarafűben", így simán bevették, hogy futárt várunk, ezért délelőtt sehova sem megyünk.
Aztán a futár hamar jött, de mi azért nem mentünk sehova, cserébe kitakarítottuk végre a lakást. Vagyis én meg a gyerekek. Jahhh.... Nincs mit tenni, ezek lelkes gyerekek.
Így órákon át tartó folyamat lett a porszívózás, a porszívó szűrőinek kitisztítása, a WC teljes tisztítása, az erkély felmosása és a teregetés. (Ezen tapasztalatok miatt a portörléshez való spriccelőt már nem mertem elővenni.)
De ezzel a délelőttel legalább megtörtük az éjjel-nappal homokozást. Nem gondoltam, hogy valaha ezt fogom mondani, de olyan jó volt takarítani. :)
Azóta rendben vannak, délután az udvaron hédereltünk órákig, ez jóvan (oké 6 gyerekre felügyeltem, de mindegyik túlélte), aztán akkora ocsmány megabalhét kaptam Esztitől (szimplán cseszett este 1/2 8-kor bejönni), hogy kettéállt a fülem. Aztán, amikor emiatt letiltottam a kedvenc esti rajzfilmjéről, akkor már neki is kettéállt. (Csak, hogy érezzük a balhé szintjeit: én még soha, de soha nem tiltottam le a kedvenc rajzfilmjéről, de ez az a pont volt, amikor paff, megtörtént. Bizonygattam mondjuk neki, hogy örüljön, hogy nem kapott egy taslást, debasszus, nem is érti mi az. Ehhh... mázlista kölök! ) De most már alszanak rendben.
Első nap túlélve.
Laci elutazott.
Tudom persze, hogy van, aki tartósan egyedül neveli a gyerekeit, meg van, akinek sokkal több van, meg amúgyis tudom, hogy mintegy egymilliárd ember éhezik a földön.
De Laci elutazott.
A lelécelése utáni 10. percben már kialakult az itthon maradottak katasztrófahelyzete.
Egy pár perces hangos és boldog testvéri röhögcsélést követően sírás (az a fajta, amely miatt azonnal szaladsz), és látom ám, hogy ez a nagyon okos Eszter a Peti fejére húzta az egyik WC szűkítőt.
Sokkos állapotban ordítottam, mert közben elképzeltem, ahogy a tűzoltók lángvágóval szedik le a gyerek fejéről azt a műanyag szart.
Aztán sikerült egyedül megoldanom (tényleg csak annyin múlt, hogy a fülein nem tudta már áthúzni, mert hamarabb beszorult a feje).
Közben persze Eszti sírt (mindig nagyon bántja, ha véletlen fájdalmat okoz Petinek, gondolom az oroszlánüvöltésem sem segített a helyzeten), Peti sírt, mert éppen most téptem le a fejéről egy WC szűkítőt. Szóval fasza, és ekkor még csak reggel 9 volt.
Há'basszus, apa azonnal gyere hazaaaaa!
De amúgy jó volt, mert az akció után lapítottak, mint "szarafűben", így simán bevették, hogy futárt várunk, ezért délelőtt sehova sem megyünk.
Aztán a futár hamar jött, de mi azért nem mentünk sehova, cserébe kitakarítottuk végre a lakást. Vagyis én meg a gyerekek. Jahhh.... Nincs mit tenni, ezek lelkes gyerekek.
Így órákon át tartó folyamat lett a porszívózás, a porszívó szűrőinek kitisztítása, a WC teljes tisztítása, az erkély felmosása és a teregetés. (Ezen tapasztalatok miatt a portörléshez való spriccelőt már nem mertem elővenni.)
De ezzel a délelőttel legalább megtörtük az éjjel-nappal homokozást. Nem gondoltam, hogy valaha ezt fogom mondani, de olyan jó volt takarítani. :)
Azóta rendben vannak, délután az udvaron hédereltünk órákig, ez jóvan (oké 6 gyerekre felügyeltem, de mindegyik túlélte), aztán akkora ocsmány megabalhét kaptam Esztitől (szimplán cseszett este 1/2 8-kor bejönni), hogy kettéállt a fülem. Aztán, amikor emiatt letiltottam a kedvenc esti rajzfilmjéről, akkor már neki is kettéállt. (Csak, hogy érezzük a balhé szintjeit: én még soha, de soha nem tiltottam le a kedvenc rajzfilmjéről, de ez az a pont volt, amikor paff, megtörtént. Bizonygattam mondjuk neki, hogy örüljön, hogy nem kapott egy taslást, debasszus, nem is érti mi az. Ehhh... mázlista kölök! ) De most már alszanak rendben.
Első nap túlélve.
2013. júl. 18.
Szénné unom az agyam, de egyedül lenni akkor is jó (lenne)
Tegnap valamiféle mélypontot értem el, amikor néztem a homokozó kölykeimet bambán és arra gondoltam, hogy
a) mikor lesz már este 8,
b) mikor lesz már jövő hétvége.
És rájöttem, hogy egyik később, mint a másik.
Laci szerint természetesen az én hibám az egész leépülésem, mert egyszerűen elkényeztettem a gyerekeket.
Valójában ja, nagy igazság ez, de másképp nem lehetett.
Minden nap eltervezem, hogy hova megyünk délelőtt, hova délután, itthon soha nem maradunk, nehogy unatkozniuk kelljen. Igazából tök jó fejnek gondolom magam, de ez az állandó játszótér/homokozás/főtéri csúszdázás kikezdi a tűrőképességem.
De itthon azzal indul a nap, hogy M2. Egy órán keresztül simán (Eszti csak, Petit szerencsére nem érdekli). Addig én elpakolok reggeli után meg előkészítek akármit az ebédhez. Utána tízórai, majd megyünk. Mindig valahova. De ekkora gyerekekkel képtelenség is lenne itthon ülni, nekik ez így a jó. Szóval nincs mit tenni!
Délután meg sokszor csak az udvarig megyünk (van a társasháznak egy zárt udvara, homokozóval meg egy rakat kint hagyott játékkal).
Tegnap aztán még az udvaron sem volt senki, pedig mostanság Eszti nagy barátságba keveredett a Martinnal (aki teljesen egyidős vele, szerintem egyetlenként a házban), és egész estig játszanak, pusmognak, rohangálnak együtt (főleg kedvencem, amikor a bodobácsokat rohangáltatják a testrészeiken órákig, ezért Eszti hajából itthon is küldtünk már ki az ablakon bodobácsokat- mert ugye ki számolja meg, hogy mennyi mászott fel és mennyi le). Tiszta cukik egyébként (a bogarak nélkül persze).
Na így épültem le 07.18-ára. (Pont egy hónapja van nyári szünet.)
Különben jópofa gyerekek, tényleg nincs egyéb gond velük, csak hát szórakozásokat kitalálni és kivitelezni azokat napról-napra, az nem izgi.
Éppen ezért nemrég vad lelkesedéssel elterveztem, hogy én pedig szülinapomra azt kérem, hogy egy egész napot egyedül tölthessek valahol, akárhol, bárhol!
Már előre élveztem!
De Laci ezen igényemet egyszerűen abszurdnak találta, aztán teljes mértékben sértő módon "nemnormálisnak" ítélte.
Merthogy:
a) menjek bulizni (életemben 16-25 éves koromig csak buliztam, marha jól csináltam amúgy, mert ez idő alatt kiéltem magamból minden ilyen késztetést. A franc akar tombolni már, ezen már túl vagyok.)
b) akárkivel el (az össze barátnőm kisgyerekes vagy éppen nem a barátnőm, ha összefutok velük akkor jellemzően pelenkatéma van, azt meg minek tárgyaljam ki egy kölykök nélküli plusz estén is)
c) menjek a mameszhoz pihenni. (jó...)
Node egyedül??? Szerinte az ember egyedüllétre csak önpusztítás céljából vágyhat. De megnyugtattam, hogy ha eddig nem vágtam fel az ereimet attól, hogy ilyen értetlen és nem megértő, akkor nem egy egyedül töltött napon fogok robogó vonatok elé ugrani. Ehh, tényleg megsértett ezzel amúgy.
Olyannyira, hogy egy napig azt hittem, tényleg dilis vagyok, hogy kurvára el tudtam képzelni magam, ahogy alszom egyedül egy nagy, fehér ágyban, akkor kelek, amikor akarok, akkor veszem kézbe a könyvemet, amikor akarom, akkor eszek, amikor akarok és akkor futok egy fél órát, amikor akarok. Mindenféle önpusztító késztetések nélkül.
De hamar összekapartam az önbizalmam, mert azt gondolom, hogy ha felajánlanám ezt a lehetőséget 5 kisgyerekes anyukának, akkor 4 sikítva ugrálna örömében, hogy már össze is csomagolt, aztán menne. (Más kérdés, hogy én gyerek nélkül is sokszor szerettem egyedül lenni, szóval ez a szabadságélmény mindig bennem volt.)
Ezeket nem volt még alkalmam Laci fejéhez vágni, aki mit sem érti még most sem. És aki ezen a hétvégén is elutazik bulizni és amúgy sem jön játszótérre SOHA!
No nem kell aggódni, érti ő, hogy van valami bennem (most éppen a méla unalom :) ), csak nem hiszi el, hogy attól, hogy neki nincs, az emberek egy részének még igenis lenne igénye az egyedüllétre.
(Persze dacból és dühből le is tettem erről az egész egy napos boldogságról. Csakazértsem.)
Úgyhogy éppen a legközelebbi pihenésélményemet várom, ami azért nem lesz ám kutya. Jövő hét végére gyerkőcik utaznak a mamához Pestre. Mi meg másfelé. ;)
Szóval baj valójában csak kevés van, a gyerekeim édibogyók, de attól még jogom van szarrá unni magam.
a) mikor lesz már este 8,
b) mikor lesz már jövő hétvége.
És rájöttem, hogy egyik később, mint a másik.
Laci szerint természetesen az én hibám az egész leépülésem, mert egyszerűen elkényeztettem a gyerekeket.
Valójában ja, nagy igazság ez, de másképp nem lehetett.
Minden nap eltervezem, hogy hova megyünk délelőtt, hova délután, itthon soha nem maradunk, nehogy unatkozniuk kelljen. Igazából tök jó fejnek gondolom magam, de ez az állandó játszótér/homokozás/főtéri csúszdázás kikezdi a tűrőképességem.
De itthon azzal indul a nap, hogy M2. Egy órán keresztül simán (Eszti csak, Petit szerencsére nem érdekli). Addig én elpakolok reggeli után meg előkészítek akármit az ebédhez. Utána tízórai, majd megyünk. Mindig valahova. De ekkora gyerekekkel képtelenség is lenne itthon ülni, nekik ez így a jó. Szóval nincs mit tenni!
Délután meg sokszor csak az udvarig megyünk (van a társasháznak egy zárt udvara, homokozóval meg egy rakat kint hagyott játékkal).
Tegnap aztán még az udvaron sem volt senki, pedig mostanság Eszti nagy barátságba keveredett a Martinnal (aki teljesen egyidős vele, szerintem egyetlenként a házban), és egész estig játszanak, pusmognak, rohangálnak együtt (főleg kedvencem, amikor a bodobácsokat rohangáltatják a testrészeiken órákig, ezért Eszti hajából itthon is küldtünk már ki az ablakon bodobácsokat- mert ugye ki számolja meg, hogy mennyi mászott fel és mennyi le). Tiszta cukik egyébként (a bogarak nélkül persze).
Na így épültem le 07.18-ára. (Pont egy hónapja van nyári szünet.)
Különben jópofa gyerekek, tényleg nincs egyéb gond velük, csak hát szórakozásokat kitalálni és kivitelezni azokat napról-napra, az nem izgi.
Éppen ezért nemrég vad lelkesedéssel elterveztem, hogy én pedig szülinapomra azt kérem, hogy egy egész napot egyedül tölthessek valahol, akárhol, bárhol!
Már előre élveztem!
De Laci ezen igényemet egyszerűen abszurdnak találta, aztán teljes mértékben sértő módon "nemnormálisnak" ítélte.
Merthogy:
a) menjek bulizni (életemben 16-25 éves koromig csak buliztam, marha jól csináltam amúgy, mert ez idő alatt kiéltem magamból minden ilyen késztetést. A franc akar tombolni már, ezen már túl vagyok.)
b) akárkivel el (az össze barátnőm kisgyerekes vagy éppen nem a barátnőm, ha összefutok velük akkor jellemzően pelenkatéma van, azt meg minek tárgyaljam ki egy kölykök nélküli plusz estén is)
c) menjek a mameszhoz pihenni. (jó...)
Node egyedül??? Szerinte az ember egyedüllétre csak önpusztítás céljából vágyhat. De megnyugtattam, hogy ha eddig nem vágtam fel az ereimet attól, hogy ilyen értetlen és nem megértő, akkor nem egy egyedül töltött napon fogok robogó vonatok elé ugrani. Ehh, tényleg megsértett ezzel amúgy.
Olyannyira, hogy egy napig azt hittem, tényleg dilis vagyok, hogy kurvára el tudtam képzelni magam, ahogy alszom egyedül egy nagy, fehér ágyban, akkor kelek, amikor akarok, akkor veszem kézbe a könyvemet, amikor akarom, akkor eszek, amikor akarok és akkor futok egy fél órát, amikor akarok. Mindenféle önpusztító késztetések nélkül.
De hamar összekapartam az önbizalmam, mert azt gondolom, hogy ha felajánlanám ezt a lehetőséget 5 kisgyerekes anyukának, akkor 4 sikítva ugrálna örömében, hogy már össze is csomagolt, aztán menne. (Más kérdés, hogy én gyerek nélkül is sokszor szerettem egyedül lenni, szóval ez a szabadságélmény mindig bennem volt.)
Ezeket nem volt még alkalmam Laci fejéhez vágni, aki mit sem érti még most sem. És aki ezen a hétvégén is elutazik bulizni és amúgy sem jön játszótérre SOHA!
No nem kell aggódni, érti ő, hogy van valami bennem (most éppen a méla unalom :) ), csak nem hiszi el, hogy attól, hogy neki nincs, az emberek egy részének még igenis lenne igénye az egyedüllétre.
(Persze dacból és dühből le is tettem erről az egész egy napos boldogságról. Csakazértsem.)
Úgyhogy éppen a legközelebbi pihenésélményemet várom, ami azért nem lesz ám kutya. Jövő hét végére gyerkőcik utaznak a mamához Pestre. Mi meg másfelé. ;)
Szóval baj valójában csak kevés van, a gyerekeim édibogyók, de attól még jogom van szarrá unni magam.
2013. júl. 13.
10.0 -kilóban emberek, kilóban!
Hololollló, trálláláá és sálálláá.
Sajnos mindössze egy körtés Soproni volt itthon (nem készültem egyáltalán erre a gyors és hirtelen súlygyarapodásra :D ), de azt jelen esetben betudtuk pezsgő helyett!
Sajnos mindössze egy körtés Soproni volt itthon (nem készültem egyáltalán erre a gyors és hirtelen súlygyarapodásra :D ), de azt jelen esetben betudtuk pezsgő helyett!
2013. júl. 11.
Vándorlások - Eszter
Esztiről is szerettem volna pár sort írni. De olyan nehéz összefoglalni az ő korában, hogy miket tud/ismer.
Meg lehet, nem is kéne, mert leszek olyan perverz 2,5 év múlva, hogy visszatekerek ide és elolvasgatom, hogy Pepikirály hol tart hozzá képest.
Szóval így lesz a büdöskölke oldalirány kihangsúlyozva.
Szeretem, imádom édeskislány...
... de megőrülök, ha velem alszik.
Büdösanya vagyok, de ugye ismert, hogy az éjszaka folyamán még Laci mellől is elcsattogok a kanapéra, mert kb. minden zavar alvás közben.
Így gyereket csak indokolt esetben szeretek magam mellett tudni éjjel.
És a "de én veled szeretnék aludni", számomra egyáltalán nem indokolt eset. Kész!
Félreértés ne essék, bármilyen gikszer esetén én vagyok az, aki azonnal ugrik és gyereket hoz kifelé maga mellé, akár csak annyiért is, hogy hallom, hogy sokat van fent éjjel mondjuk orrfújás miatt.
De poénból... naaaaneeeem.
Mi nyári szünetben is időben fektetjük a kölyköket, nekem ez így egyértelmű. Olyan kicsik még, nekik valójában édesmindegy.
És ez tényleg azért kell, mert így korábban (reggel 7-8 között) kelnek és így délután Eszti simán alszik még. Tök rendben vannak.
Node Eszti már a nyári szünet elején rákapott a kijárkálásra.
És roppant poénosnak gondolja magát, amikor harmadszor is megjelenik a nappaliban, szemlesütve, meghunyászkodva: én csak azt akarom mondani, hooooogy...
Mondjuk vicces persze. Egyik este leültettük és elmagyaráztuk, hogy mi nagyon szeretünkgyerek nélkül sörözgetni, ha már lefeküdtek minden kedves kisgyermeket a családban, de ki ne merjen jönni, mert az erkélyen ágyazunk meg legközelebb mert mindenkinek így a kényelmes.
Megértette-e?
Apa: Akkor ma nem jössz már ki lefekvés után, ugye?
Eszti: De.
Apa: Miért jössz ki?
Eszti: Mert kijövök amíg csak élek!
Apa: Inkább ne gyere ki!
Eszti: De kijövök. Inkább örüljél, hogy nem éjszaka jövök ki.
Igen, én röhögtem. :)
Aztán pár napja már nem röhögök, amióta bizony éjszaka is kijön. Ez a dédinél történt együttalvásunk óta van így. Kifejezetten nem vagyok jópofa, amikor lefekszem 1/2 11-kor és a kölyök megérkezik 11-kor majmostól, hogy akkor ő költözik mellém.
Egyik nap éjjel pl. visszakísértem vagy 3*, majd reggel mentem be a hálóba, amikor Lacit hallottam, hogy már készülődik dolgozni.
És kit látok az ágy közepén hanyatt elterülve aludni? Ja....
Laci azt hitte, én küldtem be hozzá éjjel, mert már meguntam. Közben meg kiderült, hogy Eszti unta meg az anyai visszakísérgetést, ezért éjjel 2-kor szó nélkül bevackolt az apja mellé. ("Ha nincs ló, jó a szamár is.")
Bazicuki gyerek amikor alszik, de valójában minden délután lefekszem vele, amíg elalszik, tehát még ez sem lehet indok.
Node dolgozunk az ügyön... :D
Meg lehet, nem is kéne, mert leszek olyan perverz 2,5 év múlva, hogy visszatekerek ide és elolvasgatom, hogy Pepikirály hol tart hozzá képest.
Szóval így lesz a büdöskölke oldalirány kihangsúlyozva.
Szeretem, imádom édeskislány...
... de megőrülök, ha velem alszik.
Büdösanya vagyok, de ugye ismert, hogy az éjszaka folyamán még Laci mellől is elcsattogok a kanapéra, mert kb. minden zavar alvás közben.
Így gyereket csak indokolt esetben szeretek magam mellett tudni éjjel.
És a "de én veled szeretnék aludni", számomra egyáltalán nem indokolt eset. Kész!
Félreértés ne essék, bármilyen gikszer esetén én vagyok az, aki azonnal ugrik és gyereket hoz kifelé maga mellé, akár csak annyiért is, hogy hallom, hogy sokat van fent éjjel mondjuk orrfújás miatt.
De poénból... naaaaneeeem.
Mi nyári szünetben is időben fektetjük a kölyköket, nekem ez így egyértelmű. Olyan kicsik még, nekik valójában édesmindegy.
És ez tényleg azért kell, mert így korábban (reggel 7-8 között) kelnek és így délután Eszti simán alszik még. Tök rendben vannak.
Node Eszti már a nyári szünet elején rákapott a kijárkálásra.
És roppant poénosnak gondolja magát, amikor harmadszor is megjelenik a nappaliban, szemlesütve, meghunyászkodva: én csak azt akarom mondani, hooooogy...
Mondjuk vicces persze. Egyik este leültettük és elmagyaráztuk, hogy mi nagyon szeretünk
Megértette-e?
Apa: Akkor ma nem jössz már ki lefekvés után, ugye?
Eszti: De.
Apa: Miért jössz ki?
Eszti: Mert kijövök amíg csak élek!
Apa: Inkább ne gyere ki!
Eszti: De kijövök. Inkább örüljél, hogy nem éjszaka jövök ki.
Igen, én röhögtem. :)
Aztán pár napja már nem röhögök, amióta bizony éjszaka is kijön. Ez a dédinél történt együttalvásunk óta van így. Kifejezetten nem vagyok jópofa, amikor lefekszem 1/2 11-kor és a kölyök megérkezik 11-kor majmostól, hogy akkor ő költözik mellém.
Egyik nap éjjel pl. visszakísértem vagy 3*, majd reggel mentem be a hálóba, amikor Lacit hallottam, hogy már készülődik dolgozni.
És kit látok az ágy közepén hanyatt elterülve aludni? Ja....
Laci azt hitte, én küldtem be hozzá éjjel, mert már meguntam. Közben meg kiderült, hogy Eszti unta meg az anyai visszakísérgetést, ezért éjjel 2-kor szó nélkül bevackolt az apja mellé. ("Ha nincs ló, jó a szamár is.")
Bazicuki gyerek amikor alszik, de valójában minden délután lefekszem vele, amíg elalszik, tehát még ez sem lehet indok.
Node dolgozunk az ügyön... :D
2013. júl. 8.
Fejlődések- Péter
Kezdjük a 18 foggal. Peppnek kinőtt a két hiányzó rágófoga. Valamikor, valahogy, de stabilan ott vannak. :)
Most már tényleg az alsó kettesek hiányoznak csak. Hogy hova fognak beférni egy teljes alsó fogsorba, az még kérdés. De ma lehet, hogy látom is már az egyik csücskét (vagy lehet, hogy nem látom.)
Tegnap Laci a gyerekekkel átment a mamáékhoz, én direkt nem mentem, hogy nagy nyugiban megnézhessen a Fanni filmjét. (Rém büszke voltam rá amúgy! :) )
A mamától persze rendben bekekszezve és bepalacsintázva tértek haza. No mondom, eljött az idő, gyerek bekajálva, nekem összeszedve minden bátorság... Ejtsük meg a 2 éves mérlegelést!
9,8 kg.
Már érzem, hogy a 10 kiló is pezsgőbontós ünnep lesz. Nem gáz, már tényleg nem számít.
Úgyis veszett fejsze nyele.
Ugyanis véget ért a klasszikus szerepem az etetésében. Eddig még akaratán kívül tudtam belelapátolni pár plusz kanállal. Pár hete ez már kilőve, mert nem hajlandó segítséggel étkezni.
Csak és kizárólag egyedül.
Természetesen ezt az egyedül evést is saját stílusban adja elő. Amíg éhes, addig tömi, mint a kisangyal. Aztán a vége felé elkezdi kevergetni, tapicskolni, kilapátolni majd kiköpködni. Valójában minden nagyétkezés felmosással ér véget ( a tízórais joghurtot azért sikerül kb. rendben kienni a dobozából).
Aztán. Ezzel be is végeztük a kaja közbeni játékot, meg mobiltelefonos etetéseket. Csodás!
Ebben amúgy az a nagyon érdekes, hogy elterveztem, amint betölti a kettőt, vasszigorral véget vetek ennek az egész vacakolásnak. Pár nap és nyilván belerázódik, hogy játszadozás nélkül is lehet enni. (Remélve, hogy az étkezés, mint létfenntartó ösztöne nem a leszakadt 22-es kromoszómájában volt benne...)
És tádááám, Nem abban volt... :) Pár héttel a határidő előtt az egyedül evéssel probléma megoldva. (Szerintem érez ez a gyerek engem. )
Gyümölcs meg na, az egy nagy hullanulla. Szétesem ettől egyébként, hogy míg Eszti a mamánál napi 10 barackot is megevett. Meg lopta a ribizlit minden kertbe-sétája alkalmával. Meg amint új gyümölcs jelenik meg a zöldségesben kikönyörgi, hogy vegyünk már pár szemet belőle, még ha drága is...
...addig a nyünyügyerek, na pont ő nem hajlandó megenni. De nem hajlandó. Így khmmm.. turmix...
Nincs mit tenni, lehet hogy még 5 évesen is így eszi, de az ő esetében a cél szentesíti az eszközt. Így pfff... Rányomtuk az "ezvan" bélyeget.
De azért történt egy kis hiba a gépezetben:
Bizonyítékaim vannak, hogy életében egyszer megette a dinnyét (másnap mondjuk már kiköpte....)
Meg egyszer anyu is megetette pár falat sárgadinnyével. Node ennyi a maximum...
Különben szépen kommunikál, főleg szavakat mond és alap mondatokat használ (alany-állítmány), de észrevettem, hogy ha szóösszetételről van szó, akkor simán kimondja a 4 szótagú szavakat is. (dédi-mama, tündér-bogár így szünettel szétszedve. )
A színeket kb. 85%-os biztonsággal felismeri.
Először mindenre azt mondja, hogy pijo-pijo. "Nem piros, hanem?" És akkor kb. tudja. (A zöld, kék, piros, sárga és lila viszonylatában.)
Mi van még?
Ja szobatisztulás. Jajj! Előszöris nem ül meg biztonságosan a bilin, miért is ülne? :D Szerintem az egyensúlyi dologgal lehet összefüggésben.
Bár lelkesen hozza naponta, hogy pipi meg biji, de csak szöveg. Ráül és feláll.
Majd belelép. Majd a fejére teszi. Majd röhög rajta. :) Szóval még sosem semmi, nem is izgat egyelőre az erőltetése, úgyis szobatiszta lesz előbb-utóbb.
Különben is úgy vélem, hogy a gyerek, amint érett rá, akkor egyik napról a másikra képes szobatisztává válni. Úgyhogy ez nyugvópont.
Viszont érik-érik a dolog, ez kétségtelen. Mert, ha bekakil azt mondja: kakitál. (És ezt olyan megbízhatóan csinálja, hogy valamelyik nap fürdés előtt csak lekaptam róla a pelust- hiszen nem mondott semmit a kakitémáról- és lazán a lábfejemen landolt egy egész adag pelusból kiesett kaki. Iszonyat undi volt... Azóta is látom magamon, ha lenézek a lábfejemre. :D )
Szóval így áll két évesen. Nem egy gáz szitu szerintem. :)
Most már tényleg az alsó kettesek hiányoznak csak. Hogy hova fognak beférni egy teljes alsó fogsorba, az még kérdés. De ma lehet, hogy látom is már az egyik csücskét (vagy lehet, hogy nem látom.)
Tegnap Laci a gyerekekkel átment a mamáékhoz, én direkt nem mentem, hogy nagy nyugiban megnézhessen a Fanni filmjét. (Rém büszke voltam rá amúgy! :) )
A mamától persze rendben bekekszezve és bepalacsintázva tértek haza. No mondom, eljött az idő, gyerek bekajálva, nekem összeszedve minden bátorság... Ejtsük meg a 2 éves mérlegelést!
9,8 kg.
Már érzem, hogy a 10 kiló is pezsgőbontós ünnep lesz. Nem gáz, már tényleg nem számít.
Úgyis veszett fejsze nyele.
Ugyanis véget ért a klasszikus szerepem az etetésében. Eddig még akaratán kívül tudtam belelapátolni pár plusz kanállal. Pár hete ez már kilőve, mert nem hajlandó segítséggel étkezni.
Csak és kizárólag egyedül.
Természetesen ezt az egyedül evést is saját stílusban adja elő. Amíg éhes, addig tömi, mint a kisangyal. Aztán a vége felé elkezdi kevergetni, tapicskolni, kilapátolni majd kiköpködni. Valójában minden nagyétkezés felmosással ér véget ( a tízórais joghurtot azért sikerül kb. rendben kienni a dobozából).
Aztán. Ezzel be is végeztük a kaja közbeni játékot, meg mobiltelefonos etetéseket. Csodás!
Ebben amúgy az a nagyon érdekes, hogy elterveztem, amint betölti a kettőt, vasszigorral véget vetek ennek az egész vacakolásnak. Pár nap és nyilván belerázódik, hogy játszadozás nélkül is lehet enni. (Remélve, hogy az étkezés, mint létfenntartó ösztöne nem a leszakadt 22-es kromoszómájában volt benne...)
És tádááám, Nem abban volt... :) Pár héttel a határidő előtt az egyedül evéssel probléma megoldva. (Szerintem érez ez a gyerek engem. )
Gyümölcs meg na, az egy nagy hullanulla. Szétesem ettől egyébként, hogy míg Eszti a mamánál napi 10 barackot is megevett. Meg lopta a ribizlit minden kertbe-sétája alkalmával. Meg amint új gyümölcs jelenik meg a zöldségesben kikönyörgi, hogy vegyünk már pár szemet belőle, még ha drága is...
...addig a nyünyügyerek, na pont ő nem hajlandó megenni. De nem hajlandó. Így khmmm.. turmix...
Nincs mit tenni, lehet hogy még 5 évesen is így eszi, de az ő esetében a cél szentesíti az eszközt. Így pfff... Rányomtuk az "ezvan" bélyeget.
De azért történt egy kis hiba a gépezetben:
Bizonyítékaim vannak, hogy életében egyszer megette a dinnyét (másnap mondjuk már kiköpte....)
Meg egyszer anyu is megetette pár falat sárgadinnyével. Node ennyi a maximum...
Különben szépen kommunikál, főleg szavakat mond és alap mondatokat használ (alany-állítmány), de észrevettem, hogy ha szóösszetételről van szó, akkor simán kimondja a 4 szótagú szavakat is. (dédi-mama, tündér-bogár így szünettel szétszedve. )
A színeket kb. 85%-os biztonsággal felismeri.
Először mindenre azt mondja, hogy pijo-pijo. "Nem piros, hanem?" És akkor kb. tudja. (A zöld, kék, piros, sárga és lila viszonylatában.)
Mi van még?
Ja szobatisztulás. Jajj! Előszöris nem ül meg biztonságosan a bilin, miért is ülne? :D Szerintem az egyensúlyi dologgal lehet összefüggésben.
Bár lelkesen hozza naponta, hogy pipi meg biji, de csak szöveg. Ráül és feláll.
Majd belelép. Majd a fejére teszi. Majd röhög rajta. :) Szóval még sosem semmi, nem is izgat egyelőre az erőltetése, úgyis szobatiszta lesz előbb-utóbb.
Különben is úgy vélem, hogy a gyerek, amint érett rá, akkor egyik napról a másikra képes szobatisztává válni. Úgyhogy ez nyugvópont.
Viszont érik-érik a dolog, ez kétségtelen. Mert, ha bekakil azt mondja: kakitál. (És ezt olyan megbízhatóan csinálja, hogy valamelyik nap fürdés előtt csak lekaptam róla a pelust- hiszen nem mondott semmit a kakitémáról- és lazán a lábfejemen landolt egy egész adag pelusból kiesett kaki. Iszonyat undi volt... Azóta is látom magamon, ha lenézek a lábfejemre. :D )
Szóval így áll két évesen. Nem egy gáz szitu szerintem. :)
2013. júl. 6.
Nyaralááááááás (második felvonás vége)
Csütörtökön este jöttünk haza a déditől. Érted? Ahogy terveztük. Bírom ezt a Pepót, hogy még immunhiánnyal is jól állja a sarat. Semmi baj nem volt a köhögésével.
Ne mondjam ugye? Hogy az egész hűdejó volt!
Az volt a legfrankóbb, hogy kölykök reggel ki az udvarra, és este be (oké, persze, a délutáni alvással megszakítva).
De olyan jó volt látni, hogy a "panellakók" egész nap a levegőn jöttek-mentek, pakoltak, homokoztak (mameszék direkt ezért hozattak homokot), medencéztek (miután Mártiék meg még azt is hoztak nekik).
Fényesre nyalt popóval (és fullteli csomagtartóval ;) ) tértünk haza. Éhen halni még egy ideig nem fogunk! (Imádom amúgy ezeket az eredeti kertből kihúzott kajákat. Sajnos ez is úgy kimarad, ha nincs kiskerted. )
Persze el kell mondjam, bármennyire is vonzó ez a kertes ház téma...az élmény közben változtattam a hasonló terveimen.
Petim ugyanis...
... megcsipkedte valami óriáshangya, könyöke/térde leverve, kisujja elvágva, a nyelve szétharapva (tátongó sebesre), és a beton nagy monoklijáról ne is beszéljünk....
Szóval, ha pusztán az ő túlélési esélyeit nézem, akkor marad a társasház. :D
Eleve úgy volt anno megbeszélve a mamesszal, hogy akkor megyünk nyaralni, ha Pepó megtanul járni (4kézláb csattogó gyerekkel nem lehet mit kezdni az udvaron). No jó, megtanult már rég.
De nagyon gyenge még az egyensúlya, így futkározás közben állandóan esik-kel. Emellé ő az a gyerek, akire csak azért nem mondjuk, hogy rossz, mert gyerekre nem mondjuk, hogy rossz. :D
Hááát, izé... fiú. Meg eleven. Meg kíváncsi. Meg "de nekünk papírunk van róla".
Folyamatosan randalírozik, mindent pakol, mindenre felmászik, megnéz, megtapogat. Különben ez nekem nagy öröm, inkább ilyen legyen, mint nyünyü.
De ez a tulajdonsága pl. a csirkeólban/fáskamrában/szerszámok környékén nem éppen poén. Így még pisilni sem mentem el nélküle, mert nem lehetett másra bízni (mamesz/papesz a 80 év felettiek gyorsaságával rendelkeznek, még azt sem mondhattam, "figyelj már rá egy picit!", mert a mentő hamarabb kiér a gyerekhez, mint ők, hogy mondjuk a lépcső tetejéről levakarják. :) ).
Szóval én is jókat pihentem... alvásidőben. :D
De Laci jófej volt, nem kellett neki magyaráznom, hogy az állandó felügyeletet tartani igenis huhh.... Ő egyértelműnek vette, hogy értünk jövet megáll a Birkás pincészetnél és vesz nekem egy üveg bort. Hamár ennyit dolgoztam a nyaraláson. :) (Rosét, mert nyár van. Bár szerintem az, hogy erre esett a választása, ez csak mázli.)
Úgy jöttünk el, hogy ha lesz még nyáron alkalom, akkor megismételjük.
Esztit két napig nem lehetett kivakarni a sarazásból.
A kötelező kellékek (remélem, Fanni órája felismerhető jobb felkarra - sármentes övezetbe- mentve.) Pepp meg hátul éppen észrevette, hogy Eszti menet közben összesarazta a kezét.
Macskacicót élete kockáztatásával is simogatta. Tényleg bármi áron. A jelenlétét nem unta meg 4 napig, pedig Artúr kutyával mindig találkozik (mármint rendszeresen lát szőrös állatot, na. :D )
Úgyhogy vége, most pár hétig itthon leszünk. Normál helyzetben. :)
És holnap esetleg elmesélem, micsoda fejlődésen ment keresztül Petim a nyaralós napokban (vagy csak lehet, hogy az éjjel-nappal utána rohangálás miatt észrevehettem, hogy igazából mennyire ügyeske. ;) .
Ja, és ha már Fanniról szót ejtettem!
"Legyőzhetetlenek" TV Premier: 2013. július 7. 16:10 M1-en. Tessék nézni, mert ő játszik benne! :)
Előzetes
Ne mondjam ugye? Hogy az egész hűdejó volt!
Az volt a legfrankóbb, hogy kölykök reggel ki az udvarra, és este be (oké, persze, a délutáni alvással megszakítva).
De olyan jó volt látni, hogy a "panellakók" egész nap a levegőn jöttek-mentek, pakoltak, homokoztak (mameszék direkt ezért hozattak homokot), medencéztek (miután Mártiék meg még azt is hoztak nekik).
Fényesre nyalt popóval (és fullteli csomagtartóval ;) ) tértünk haza. Éhen halni még egy ideig nem fogunk! (Imádom amúgy ezeket az eredeti kertből kihúzott kajákat. Sajnos ez is úgy kimarad, ha nincs kiskerted. )
Persze el kell mondjam, bármennyire is vonzó ez a kertes ház téma...az élmény közben változtattam a hasonló terveimen.
Petim ugyanis...
... megcsipkedte valami óriáshangya, könyöke/térde leverve, kisujja elvágva, a nyelve szétharapva (tátongó sebesre), és a beton nagy monoklijáról ne is beszéljünk....
Szóval, ha pusztán az ő túlélési esélyeit nézem, akkor marad a társasház. :D
Eleve úgy volt anno megbeszélve a mamesszal, hogy akkor megyünk nyaralni, ha Pepó megtanul járni (4kézláb csattogó gyerekkel nem lehet mit kezdni az udvaron). No jó, megtanult már rég.
De nagyon gyenge még az egyensúlya, így futkározás közben állandóan esik-kel. Emellé ő az a gyerek, akire csak azért nem mondjuk, hogy rossz, mert gyerekre nem mondjuk, hogy rossz. :D
Hááát, izé... fiú. Meg eleven. Meg kíváncsi. Meg "de nekünk papírunk van róla".
Folyamatosan randalírozik, mindent pakol, mindenre felmászik, megnéz, megtapogat. Különben ez nekem nagy öröm, inkább ilyen legyen, mint nyünyü.
De ez a tulajdonsága pl. a csirkeólban/fáskamrában/szerszámok környékén nem éppen poén. Így még pisilni sem mentem el nélküle, mert nem lehetett másra bízni (mamesz/papesz a 80 év felettiek gyorsaságával rendelkeznek, még azt sem mondhattam, "figyelj már rá egy picit!", mert a mentő hamarabb kiér a gyerekhez, mint ők, hogy mondjuk a lépcső tetejéről levakarják. :) ).
Szóval én is jókat pihentem... alvásidőben. :D
De Laci jófej volt, nem kellett neki magyaráznom, hogy az állandó felügyeletet tartani igenis huhh.... Ő egyértelműnek vette, hogy értünk jövet megáll a Birkás pincészetnél és vesz nekem egy üveg bort. Hamár ennyit dolgoztam a nyaraláson. :) (Rosét, mert nyár van. Bár szerintem az, hogy erre esett a választása, ez csak mázli.)
Úgy jöttünk el, hogy ha lesz még nyáron alkalom, akkor megismételjük.
Esztit két napig nem lehetett kivakarni a sarazásból.
A kötelező kellékek (remélem, Fanni órája felismerhető jobb felkarra - sármentes övezetbe- mentve.) Pepp meg hátul éppen észrevette, hogy Eszti menet közben összesarazta a kezét.
Macskacicót élete kockáztatásával is simogatta. Tényleg bármi áron. A jelenlétét nem unta meg 4 napig, pedig Artúr kutyával mindig találkozik (mármint rendszeresen lát szőrös állatot, na. :D )
Ez csak vicces volt. Túró rudit ritkán eszünk mostanában. Úgy kimaradt, amióta nincs "minden 5. nyer" akció a Pöttyösnél. És ez tényleg ezzel függ össze.
Na és a szomszéd néni hozott nekik egyik este. Pepp betolta, majd nyomta a "beakadt lemez" stílusban... vagy 20 percig: udi, udi, udi, enni, enni, udi. Majd megzabáltam! :)
Úgyhogy vége, most pár hétig itthon leszünk. Normál helyzetben. :)
És holnap esetleg elmesélem, micsoda fejlődésen ment keresztül Petim a nyaralós napokban (vagy csak lehet, hogy az éjjel-nappal utána rohangálás miatt észrevehettem, hogy igazából mennyire ügyeske. ;) .
Ja, és ha már Fanniról szót ejtettem!
"Legyőzhetetlenek" TV Premier: 2013. július 7. 16:10 M1-en. Tessék nézni, mert ő játszik benne! :)
Előzetes
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)