Zarándokolni volna jó!

Visszagondoltam a régi életemre, amikor még se gyerek, se semmise nem volt. És basszus, nemhogy az érzés nincs meg, de arra sem emlékszem, mi a szart csináltam, amikor hazajöttem a melóból? He?
Leültem és nyugtom volt? Volt pofám itthon unatkozni? Vagy mi történt?

Tegnap csak egy fél órás sétát tettünk motorral a két gyerkőccel. A "nem is emlékszem milyen volt" életemért sikítottam!
A séta utolsó harmadában már Eszti is azt mondta, hogy na most már húzzunk haza!. Sejthetitek...

Peti az egy konkrét agyrém.... Száguld a motorral, nem figyel, száguld ki az útra, nem hallgat a felszólításaimra, tolatva gurul ki az útra, ha szólok visít, ha nem szólok a szobanövényeim sorsára jut (erről később). Vagyis vagy a gyerek visít, mert megállítom, és kitépem a segge alól a motort, vagy én visítok, hogy azonnal álljon meg, és különbenis hogy gondolta?

És apám, még vásárolni sem tudtam a pékségben, mert a két nyitott ajtó között rohangált, és egy "fél kiló kenyeret kérek szeletelve"-t  tudtam odabökni mindössze (az, hogy még mit akartam, marhára nem jutott eszembe). Hát eszméletlen! Semmi gáz, de tényleg! De, ha ezután valakinek pusztán az anyai szerelem okán fiú gyermeket kívánnék, akkor az tekintse rosszindulatú megjegyzésnek.

És egyébként most csoda, hogy amikor tegnap olvastam, hogy Orbán Viktor magánzarándokként megy Rómába, hááááát.... nagyon szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy nekem is kurvára Rómába kéne magánzarándokolnom?

Aztán ma reggel Peti megörvendeztetett azzal, hogy fél 9-ig aludt, ezért én tök nyugiban megreggeliztem, megkávéztam és netezgettem vagy egy órát magamban. Mindig kompenzál. :)

Tudtam, hogy emiatt nem lesz délutáni alvás, de miután valami tévedés folytán pl. remekül beebédelt, ezért akkor is boldog voltam. És egy fél órára betettem az ágyába pihenni. (Igazából meg tudom ideologizálni, miért is fektettem le, valójában meg bevallom, hogy körmöt lakkoztam... :) Ő meg lelkesen énekelte a "Mennyből az angyalt", úgyhogy megbékélt a sorsával.)

Különben meg ma mindketten bebizonyították, hogy tesók. Peti addig hajtotta a hintalovat, amíg az előrefelé felborult. (Anno Eszti is elnyomta ezt a poént. Persze ő felállt, sírt, továbbment, mösziő Nyonyó meg nem sírt, de estében ráharapott a szájára. Igen, folyt a vér, mint szokott (aszonta rá a gyerek: nem ízlik. Hátbasszus...)

Esztit meg törölgetem, nézem milyen szép gyerek, aztán látom közelről, hogy csempe a jobb kettes foga.  Egyáltalán nem látszik, csak ha direktbe nézem, de bakker, csak letörte valahogy (ma volt az oviban a Szent György napi vásár, Laci szerint az ott vásárolt grillázs műve... ) Tényleg nem látszik, de a tény, az tény. Ez is töröttfogas.

Ja, igen... régi életem: valaha voltak szobanövényeim, na erre emlékszem Még anyu hagyta itt nekem őket... Fél éven belül mind meghaltak. Na nem ám, egyetlen egy megmaradt. Azt akkor ajándékoztuk el, amikor Eszti jópár hónaposan odacsattogott hozzá és megette a levelét. Ami mérgező volt....
Állatom? Az nem volt. Egyszer ugyan egy teknős legyűrt pár évet mellettünk, de ő is elhalálozott.
Szokták mondani, hogy először legyenek növényeid, majd ha azok túlélik, akkor vállalj gyereket! Hát én bátor voltam.

Ez onnan jutott eszembe, hogy pár hete ültettünk magocskákat, ki is keltek (paradicsom, bazsalikom, metélőhagyma és metélőpetrezselyem), kikelt kb.12 palántám. Na mostanra kijelenthetjük, hogy kampec mindnek... Komolyan elszomorított... Pedig simogattuk is őket (hálátlan dögök)....

Ezek után örülök, hogy kölykök tekintetében megálltunk a csempefogaknál...

Zöld erdőben jártam...

Történelmi jelentőségű pillanataink vannak.

Pl. idén volt Peti első locsolkodása. Annyira cuki volt. Az hát! (Amúgyis tök jó volt nézni hétfőn a sok kis fiúmanót az utcán az apukájával/papájával, kezükben a tojásokal teli zacsival.)

Mi azért felkészültünk erre az akcióra kellőképpen, ahogy egy "mégnincs3évessel" ez szükséges:
- Csütörtökön megtanítottam neki a "Zöld erdőben jártam..." kezdetűt. Azért ezt, mert ez az egyetlen, amire esélyem volt, hogy Peppem ízes feketepákós tájszólásában is felismerik.
- Aztán egyik nap sokat mondogatta úgy magában, így Laci előkapta a telefonját és hangrögzítette (ha esetleg a minichief cseszne elmondani élesben, akkor majd lejátszák. Fő a bizalom ugye. :) )
- És betanítottam apát a lehetséges zsarolási utakra (mint pl: "akkor lesz csokitojás, ha elmondod a verset" ). Hehehe.

Aztán lett belőle locsolás, a verset mindenki Peti saját szájából hallhatta, lett érte sok csokitojása (amelyeket a kézhezkapás pillanatában kibontott, és egyetlen egyet beléjük harapva eltette őket. Gondolom tesztelt vagy valami... ) Kár, hogy nem láttam, biztos édi volt.

A másik: Valamelyik nap éhes volt már vacsi időre, és azt találta mondani a kajája felett, hogy kérek uborkát. Azonnal vágtam neki 3 karika kígyóuborkát, és megette. (Komolyan! Pedig bazi sokáig kerestem a földön, előkében, bodyjába becsúszva. De így 3 nap után még nem került elő, szal szerintem megette. )
Nem rossz ez egy soha, semmilyen zöldséget és gyümölcsöt meg nem evő, tészta-kenyér típusú gyerektől. (Főleg, ha hozzászámolom, hogy két napja egy fél almát is elrágcsált. Nem értettem, hogyhogy, de megette.)
Azt azért úgy képzeljük el, hogy nálunk továbbra sincs olyan, hogy "úgysem eszi meg". Minden nap megpróbálom rávenni, hogy uzsira legyen gyümölcs (mondjuk a banán 3naponta egyszer lemegy), vagy kaja mellé vágom a retket/uborkát. Soha, de soha nem él a lehetőséggel. Így ez érthető szenzáció!

Jó, hát ez kettő. Emlékszem három volt, de azt azóta elfelejtettem. Jó nagy sztori lehetett. :)

Az lenne még történelmi jelentőségű pillanat, ha végre nem a pelenkába pisilne. Engem továbbra sem izgatna, hiszen az utolsó lépcsőfoknál tartunk (vagyis mondja, meg tudja irányítani, a nap bizonyos szakaszaiban, ha bilire dobom, akkor pisil bele simán, de úgy Petisen szarik az egészre. :) Tehát ez kell már csak, hogy átkapcsoljon, hogy pelus nélkül szebb az élet. )
Node hétfőn ovibaíratás. Fúú, ha erre gondolok, egyrészt "muhahha, óvodába, mi?" másrészt elönt a pánik.
Különben meg mindegy persze, olyan Mónisan szarok én erre, még az is simán esélyes, hogy fel sem veszik... Majd lesz, ahogy lesz.

Ui: banyek rájöttem, mi volt a harmadik: tegnap Laci elvitte a gyereket játszótérre! Nem a sima "mosolyogva kézenfogva megyek" típusút! Hanem a "visítok, ha valami nem tetszik" fajtát. De ténylegám! Amíg mi úszni voltunk Esztivel, ők Peppel elugrottak egy eddig számomra ismeretlen játszótérre. Ami mellesleg olyan fullosan fasza, hogy elájultam (Petőfivárosban... így nem csoda), és mi van kiépítve a játszótér körül? Egy futópálya. Meg park, meg kinti sporteszközök meg ivókút. Hát én ilyen jót még nem láttam... Pedig egy ideje űzöm a játszóterezést... ;)

Ui2: banyek2, tökre nem is ezt akartam, bár ez is történelmi .. :) Hanem hogy húsvét hétfő délután kimentünk a dombhoz. Ott a játszótéren Peti csúszdázott! Nagyon sokat és élvezte. Na erre mondom azt, hogy basszus, ezt is megértük! (Sőt kicsit hintázott is, de azt csak kicsit. ) Az egyensúlyproblémái miatt -meg szerintem hipotónka is még megtartani magát betonstabilan- szóval eddig ezeket ő nem.

Dédis húsvét

Péntek reggel lett, túltettem magam Márquez-en.
Aztán elindultunk húsvétolni Simontornyára, aztán kávéztunk/sütiztünk/Lidliztünk Solton, aztán megérkeztünk, aztán a dédiék boldogok voltak, aztán átugrottunk a Mártihoz megbeszélni a délutáni futást (Márti, Laci, én), aztán Laci elment hozzájuk megebédelni (sokkot kapott, hogy a mamánál rizskochot rendeltem, Mártiéknál meg tök reformkaja hal volt), aztán Laci ebéd után visszajövet látta, hogy komplett bal hátsó defektünk van, aztán mázlink volt, hogy mindez pénteken és nem útközben, aztán elvitte a kocsit gumishoz, aztán lenyírtam a füvet, aztán délután elmentünk futni tömegesen (még sosem futottam pályán), aztán addig Fannit fűztük be gyerekvigyázósnak (nem volt más választása, mint vállalni), aztán éjszaka kétóránként szórakoztatott valamelyik (szomjas vagyok, annyaaaa nemalszoook), aztán reggel lett, aztán sütött a nap, aztán kiporszívóztuk a kocsit, aztán megérkeztek Etumamáék, aztán sikerült legyűrnöm Petit aludni, aztán Eszti is elálmosodott és magától aludt fél órát, aztán sütöttem sütit, aztán Etumama/Misipapa elvitte nyuszifészket csinálni a gyerekeket, aztán zuhogott az eső, aztán átmentünk a keresztanyuékhoz (vittük Etumamát is, mert a seggéből nem tudtuk kiszedni az aprónépet, nélküle meg általános balhé lett volna), aztán befestettük a tojásokat, aztán megettük a sonka-tojás-hagyma kombót, aztán sok vizet ittunk éjszaka, aztán Eszti óránként ivott éjszaka, aztán vele Peti is fel-felébredt, aztán Eszti fosingázott is éjszaka, aztán reggel 37.8-cal kelt nyűgösen, aztán meghallotta, hogy a nyuszi valamit elpotyogtatott az udvaron, aztán a nyuszis hír, két szendvics után lement normálba a hője, aztán megtalálták a nyuszifészket, aztán mindenki boldog volt, aztán a fostalicska-kislány telezabálta magát cukorral (diéta? húsvétkor? nem akartam gyereket bántalmazni ) és így továbbra is fosizott, aztán Laci nyávogós volt délelőtt a futástémára, így Csirkével mentünk el futni, aztán Csirke kemény volt, mert 800 méteren már rám vert egy kört (ez egy áááállat), aztán Peti kidőlt és elaludt délben, aztán említettem Esztinek, ha alszik délután egyet, akkor megállunk hazafelé Dunaföldváron fagyizni, aztán el is ment aludni, aztán elpakoltunk, aztán elindultunk, aztán keresztanyuéknál nem indult a kocsi (említettem már, hogy Stella egy hisztis ribi? Ja, említettem.), aztán Laci azt akarta, hogy üljek be a volán mögé és nyomjam a féket, aztán sikítoztam, hogy nem emlékszem melyik a fék, aztán áttelefonáltunk a Gabinak, hogy azonnal szaladjanak (úgyis zuhog), mert "megkőtóni", aztán megtaláltam a féket, aztán kereszttyanyu/keresztapu/Laciék megtolták és valahogy elindult mégis, aztán bátrak voltunk, mert csak megálltunk Földváron fagyizni, aztán simán elindult az autó, aztán hazaértünk, aztán 2 nap után majdnem jót aludtam éjszaka, de aztán kicsi fosógép még ma éjszaka is nyomta. Aztán ennyi.

Dédis húsvét képekben

Ide vajon mi van elvetve?

Már semmi... :D

Huncut-cuki

Dolog van! (Nyuszifészek készítés.)

Szóval emmeg így szereti a macskát. Nem csak a macskát amúgy, de szerencsére a bodobácsokat és a tyúkokat nem tudta megölelni....

Így kell meggyógyítani a hasfájós, nyűgös gyereket fél óra alatt és egyben levinni a hőemelkedését (Huhh, meggyógyultam a cukortól.- Maoam. Örökké hálásak leszünk a megismertetéséért Katának! :P )

Ó Márquez!

Olyan szép reggelünk van!
Felkeltem negyed 8-kor (kipihenten, üdén, a gyerekek még 8-ig aludtak).
Látom ám, hogy szép az idő (a dédihez készülünk, nem túl buli a 3 napos zuhogó eső, úgyhogy jupiiii!), a madarak csicseregnek, ahogy kell.
A tegnap kipróbált lakkom marhajóóóó! (Most először kentem rá a másik csillogósomat a simalaza rózsaszínre. És azt kell mondanom, mindig ilyet akartam!)
Szóval boldogság!

Erre vazze olvasom, hogy meghalt Gabriel Garcia Márquez.
Még egy könnycseppet is hullajtottam, de tényleg.

A gyerekek vidáman felkeltek, az utazás miatt ugye fel vannak pörögve, mint állat! Mondom Lacinak szomorúan, hogy hajj.... ez van.
Nem szívesen mondom a válaszát. ("Azmegki?" Nézzük el neki közösen, mert informatikus. Próbáltam is elmagyarázni, hogy ez most olyan, mintha innentől kezdve soha többet nem lehetne arra számítani, hogy a Windows-on új frissítéseket adnak ki. Hát nem hatotta meg. És különben is "ki volt az, úúúúú, ugye nem ő írta a Trónok harcát?" Hahaha...)

Tényleg szerettem Marquezt. Annyira különlegesen írt! Hangulatban!
A "Száz év magány" a besztof 3 kedvencem egyike. És talán a "Bánatos kurváim emlékezete" volt az egyetlen, ami nem jött be annyira. Rendre vettem ki a könyvtárból a könyveit, és oké, hallani lehetett róla, hogy demens meg minden, sok már nem várható, de azért na, szomorú vagyok.
R.I.P.

Még a hétvégéről meg a mai napról

Muszáj elmesélnem, hogy olyan jó volt, hogy összejött a Julcsiékkkal a találka (mert ugye jellemzően az történt, hogy ez az esküvő volt az egyetlen stabil elfoglaltságunk a hónapban, de anyuék is pont ezen a hétvégén jöttek, meg Julcsiék is. ) De vasárnapra azért simán összehoztuk.

Nemrég még babatalinak hívtuk a fórumos találkákat, csak úgy mondom. :)
Most meg már az egész fórumos dolognak vannak keményen nosztalgikus pillanatai. (Óó, amikor még csak egy-egy babánk volt. -És elhomályosuló szemek. :) ). Mostanra már kisgyerekek, nagygyerekek, egygyerek, kétgyerek, háromgyerek.

Szóval ezen a képen már szinte nagygyerekes a téma (főleg, hogy Petit nem sikerült abban a pillanatban a fotóra taszigálnom. ) De szépek így is. ;)
(Marcival és Grétivel.)

Olyan édesen elvoltak. Igen, sikítva rohangáltak. :) (Ebben a korban ez a legfőbb jelzője a bulinak. :D ) Szóval jó volt!

Ma meg elmentünk az immunológiára. Izé.. szóval egy éve voltunk.
Mentségemre legyen mondva, hogy valójában mindegy, mert a vért leveszik, aztán max. a vasat kell szedni továbbra is, meg a Tsejtről tudunk meg infókat. De ez ugye nem oszt, nem szoroz.

Na végre elindultunk reggel Pestre. 100ezres kérdés? Meddig jutottunk?

a) az ajtóig
b) Pestig
c) a Tescoig vazze...

Igen c) És ott mondom jéé, szinte hallom, ahogy Eszti a kedvenc Sabaton számát énekli a cd-re.... És hátranéztem. (Ugye Eszti oviban volt.) Hát Pepp éppen eregette a rókát hátul! (Laci szerint egyértelműen azért, mert Pí a 6-ost kérte, (mindig kérik a számokat) ő meg sutyiban a 4-est rakta be. Erre elhányta magát. :D )

Szóval aztarohadt! Az volt a mázlink, hogy nagyon hideg volt reggel és még a víztaszítós télikabátot adtuk rá. Így az ülés nem lett tropa (amikor egyszer anyuéknál a ház előtt dobta ki, akkor az egész ülést ki kellett tusolni).
Laci 180 fokos fordulat, irány haza. Közben én térdeltem az első ülésen hátranyúlkálva. Kiabáltam Lacinak: "Állj meg, még jön!" "De itt nem tudok megállni!"
Anyámborogassvót!

Aztán hazazúgtunk hányatott sorsúan, majd öltözés, öblítés, mosásindítás, dokifelhívás: megvár-e minket, ha csak most indulunk. Megvárt.
A gyereket nézegettük két oldalról, de ááá, semmi baja nem volt. Kocsiróka... Úgyhogy újra elmentünk Pestre (felpakolva egy szatyornyi váltásruhát és törcsit :) )

Laci nem nyüzsgött velünk a rendelésen, mert minek. Aztán hamar végeztünk is, és jött a vérvétel. Úúú, mondom na. Olyan régen voltunk, Peti meg lehet, jó erős....  Lehet Laci is nyüzsöghetett volna. De nem volt erős, simán fogtam egyedül is.
Viszont sírt persze, de viccelődtem, hogy ne érezze már szarul magát. És abba is hagyta félúton (vagy 3 fajta mintát levenni van vagy 1 perc, amíg folyik). Na mondom, most mondd, hogy "kemény vagy"! (Amúgy ezt szokta kiabálni. :) ) De most: Nem vagyok kemééééény! És sírt még egy kört.

De semmi gáz, itthon a személyes sztorija a mai napról: Széthánytam a kocsit. Így hánytam: boááááá. (És élénk vihogás hozzá.) Volt szuriszuriiii! Itt. Azt mondtam aúúúúú. (És élénk vihogás hozzá.)

Szóval jóvan, ezen is túl vagyunk. (Nem szeretem amúgy, mert nagyon tudatosan kell itatni, gyengén folyik a vére alapból, és a jobb kezén a hajlatban pl. nincs vénája, nem mondom meg miért, mert a kórházat nem látott gyerek szülei jujjognának, így kézfejből veszik le.) De legalább nyerünk az ügyön egy teljes vérképet évente.
És holnap megesszük a húsvéti sonkánkat! Juhéééj! (Ma ettük volna, jutalmul a pesti út fáradalmai után, de reggel jutott eszembe, hogy azt előző este be kő áztatni, hejj! :) )

Esküvős hétvége

Nem volt az a lazulós-láblógatós hétvége, az fix!
Anyuék megérkeztek péntek éjjel. Addig nem is volt gond, de nem kellett volna közölni a kölykökkel, hogy ezek már reggelre itt lesznek.
Mert Peti hajnal reggel 6-kor már kiabálta: Nem akarok aludni, nem! Mamaaaaa!

Aztán iszonyat szerencsém volt, mert bementem és annyira csúnyán néztem rá, hogy elhitte, hogy vissza kell aludnia. És még Esztit sem verte fel.
Így reggel 8-ig nyomták.
Most nem volt mindegy a téma, mert anyuék miatt tudtam, hogy esélytelen a délutáni altatás, és este meg esküvő. De így, hogy 8-kor keltek, így nem volt gáz (vagyis csak kisebb problémát jelentett a nemalvás.)

Mi délelőtt fodrásznál ültünk, anyuék meg Petivel nyomultak addig.
Majd ellógtunk Lacival egy órára kávézni ebéd után. Ha már anyuék vállalták a nemalvókat, akkor legalább élvezzük magunkat! Jellemzően. :)

Aztán elmentünk az esküvőre délután.

Az persze szép volt, jó volt, az a legjobb benne, hogy egy esküvőn mindenki boldog, én sírtam is, amikor a Szabina bevonult, olyan kis helyes volt. Szeretek sírni az esküvőkön (bár nem mindegyiken lehet, szóval ez jó volt!)

Peti meg hagyott is, mert pont olyan du. 4 körül elpilledt arra a fél órára, amíg a szertartás zajlott, így bambulva, tök nyugisan üldögélt a széken.

Én különben a fodrász után olllan szép lettem, hogy még! (Nem, ezt a fotóapparátunk nem így gondolta, egyetlen képet sem csinált rólam...).
Eszti meg csudahelyes koszorúslány volt, hát mégis milyen lett volna a kis rózsaszín rucikában?
(A szemcsi otthon maradt.)

És olyan ügyes is volt,  mert ugye ők elöl mentek Enikővel, a másik koszorúslánnyal, és mondtam neki, hogy semmivel se törődjön, csak ne hagyja el az Enikőt és a lépcsőn mindig emelje meg az abroncsot! :) És láttam, hogy rendszeresen megkeresett minket a szemével és ment tovább ügyesen (természetesen abroncsot emelve).

Képek, nézzétek! (Legszívesebben az összeset feltenném, olyan kis cukika, úgyhogy örüljetek, hogy csak ennyi... :P )

Ez csak vicces... olyan mint egy begyakorolt táncmozdulat. :)

Ez meg az ő haja. 5 órán keresztül ment a sztori, a fodrásztól az esküvőig: "Hátra ne dőlj! Ne szaladgálj! Ne dobáld a párnát! Vigyázz a hajadra! Akkor lehet: legózni, színezni -jajj, de hátra ne dőlj!" :D 

Aztán végül 1/2 10-kor kerültek este ágyba. Ahhoz képest, hogy egyik sem aludt délután, remekül bírták (Peti+Laci már a torta előtt egy fél órával eljöttek. Úgy volt, hogy megvárnak minket, de Peti eldőlt az ágyon és elaludt. :)

Most kicsit azért azt érzem, soha nem lesz vége...

Hamar kiderül, miért is érek rá annyira délelőtt 10-kor irogatni...

Peti múlt szerdán hagyta abba az antibiotikumot, az orvos le is csekkolta: hurrá, teljesen egészséges!

Az is volt kerek 3 napig! (Akárhogy nézem, ez új negatív rekord....)
Vasárnap nagyon elkezdett folyni az orra, de akkor még úgy felmerült bennem, hogy hátha megússzuk egy amolyan egyhetes náthával. Hát nem...

Tegnap elvittük dokihoz, akivel ment a diskurzus, hogy hát. Mi legyen az antibiotikummal?

Hát a háta nem tiszta. De a kedve kb. jó. (Megjegyzem nagyon határesetes volt: a nyűgösséges is, meg az, hogy a "semmit nem evett" ebéd utánra elkért csokijával csupán rajzolgatott a terítőre... )
Hát egy hete fejezte be az antibiót, még várhatnánk. De hétvége lesz (másnapig nem biztos, hogy látszik valami, de hétvégére meg nagyon kidőlhet.)
Ráadásul ezer a dolgunk, csak helyre kéne pakolni a kölyköt.

Ma éjszaka jönnek anyuék (meglepibulizni a barátnőjéhez, és nálunk alszanak és persze maradnak még szombaton), szombaton aztán Szabina esküvője... Eszti koszorúslány lesz. Aztán vasárnap meg talán összejön egy kedves, gyerekes randi (még nem biztos, de remélem).
Na, jól jött.

Abban maradtunk végül tegnap, hogy felírta az antibiót, és ha leromlik az állapota, akkor elkezdjük szedni. Ha meg már fel akarom javítani, akkor már tegnap este elindítom.
Úgy döntöttem, adjunk egy esélyt annak a szegénynek gyereknek (nem volt reális elképzelés egyébként), de basszus nagyon sok volt az elmúlt hónapban (1,5 hónapon belül ez a 3. adag), ennél jobbak is voltunk már. Sokkal.
Szóval nem tehetem meg, hogy kényelmi szempontok miatt nem próbáljuk meg kihúzni belőle antibiotikum nélkül.

És reggel már úgy kelt fel, hogy visszafeküdt. Azóta is alszik. Úgyhogy kalap-kabát. Antibió.
(Azzal nyugtatgatom magam, hogy az antibiotikumnál rosszabb dolgokat is szednek gyerekek rendszeresen, szóval fogjam be és kész!)
Holnap esküvő meg minden. Ha gáz van, itt lesz a mama. De szerencsére anyu nagyon profin kezel alvó és hörgő gyereket. (Bár orrszívásban iszonyat béna. :) )

A jogaim valahol elvesztek útközben

A tegnap reggel úgy indult, ahogy a Boribon... ("Boribon bánatosan nézte a felhős eget. Milyen szomorú nap van ma." . )
Aztán kisütött a nap, és terveim szerit marha jól alakult volna. DE.
Elterveztük, hogy Lacival futunk egyet együtt. (Holnap megy csak dolgozni.)
És az milyen ultraromantikus lesz. Na ebből az lett, hogy ő nyígott még egy kört, hogy inkább még inkább harmadnapos (Jótanácsom: Soha ne rúgj be 35 felett!! :D ), elsétál velünk, de nem fut. Így bementünk a nullkm kőhöz semmit tenni. Ott jó volt egygyerekesnek lenni, aztán hazajöttünk, összedobtam az ebédet és elmentem egyedül futni, amíg ezek ettek (Különben nem véletlen ez sem. Petinek adtam egy falat brassóit. Úgy köpte ki, mint a huzat, azonnal. Lacival leültek ketten enni... Nemhogy húst, krumplit, de még tzatzikit is evett hozzá.)

Az én hurráfutásom? Huhh, van olyan, amikor nagyon nem megy.
És ez a tegnapi nagyon olyan volt! Kiizzadtam magamból 6km-et, de nagyon nyögve, kínszenvedve, hogy is fokozzam még, de kellemetlen volt.
Aztán gondoltam, biztos túl gyorsan indultam, és hamar elfáradtam. (Mivel nem hallgattam zenét, nem volt bedugva a fülhallgatóm, nem tudtam út közben mennyi az annyi).
Aztán Laci ránézett itthon az eredményemre és felvilágosított, hogy nemhogy gyorsan indultam, de nem voltam mostanában ilyen lassú...
Mindegy no. Van ez így.

Aztán végig arra gondoltam a küzdelemben, hogy de fasza lesz, ha Peti lefekszik, akkor elmegyek szaunázni és már ezért megéri kitartanom.
Éééés, Peti nem feküdt le... És Laci sem mondta egy szóval sem, hogy sebaj drágám, menjél csak el nyugodtan. Helyette kiverte a balhét, hogy mit is gondolok már ezzel a szaunával!
(Zárójel: Nem voltam szaunázni január óta- emlékszem, mert akkor volt az a nagy ónosesős jeges út, emellett masszázson sem február óta, máshova meg nem járok. Bár a vita hevében az "elugrottam kávézni egyedül" alvásidőben és a könyvtár is fel lett emlegetve.) Szóval igenis zokon vettem, hogy csessze meg mindenki! Most tényleg! Ráadásul kb. úgy érzem, hogy nincs jogom szabadidő után pattogni, hiszen itthon seggelek GYES-en és ezzel még pénzt sem nagyon keresek. Úgyhogy csőd...

Überharagot tartottam Laci felé (aki ma Microsoft konferencián van, szal nemsokára hazaér, és békítő szándékkal reggel persze azt mondta, menjek nyugodtan szaunázni, majd ő koordinálja a kisebb/nagyobb gyerekeket. De inkább kitekerek a dombhoz, megnézem a futópályát... Hátha keményebb leszek ma...)

És most megyek is és összerakom az önéletrajzom. Mert jogokat akarok! És szétgürizni a belem, hogy én is azt mondhassam, hogy egész héten dolgoztam, pihenésre van szükségem! Úgy ám!

Választás

Laci éppen másnapos. Mondom neki, szavazás van, kötelező!
"Nincs olyan, hogy mozgóurna?" De különben van, vazze...

Aztán, hogy akkor ő éppen bizonytalan. Jó, akkor majd megmondom én, kire kell szavaznod. :)
De tényleg, az egész olyan egyszerű.
Ha nekem van egy kialakult értékrendem, és ő, a férjem, akivel 15 éve kapcsolatunk alapjaiban rendezetten zajlik, akkor az én értékrendemnek alapjaiban egyeznie kell az övével. Hát nem?
Emiatt- legalábbis irányában - egy felé kell tennünk az x-et.
És az nálam egy alapvetés, ha a Jobbikra szavaz, akkor azonnal elválok, így szóval... na....

Néhány dolog nagyon nem tetszett a kampányban. Pl. az ígéretek. De komolyan, én olvastam, hogy a választás napján verőfényes napsütés és 20 fok lesz. Na már bukta.

Némely dolgokat meg simán csak nem tudok bevenni.

Sérelmeztem pl., hogy a JESZ tök nagy (plakát méretű) matricákat csináltatott és bakker lenyomták a padokra meg parkolóautomatákra meg stb. Már csak ezért sem szavaznék rájuk, mert csúnya előítéletes vagyok és azt gondolom, hogy nem fogják letakarítani.

Ott van az LMP meg az almája. De tényleg! Most mi a szart csináljak az almával? Vagy nem, persze, oké: a kérdés az, mire gondoltak az almával? (Ezt tényleg elmesélhetné valaki... )

Ezt a baloldali "összefogtunk, aztán nevet változtattunk és kik is vagyunk most" téma meg.. Túl sok a kavarás. És érthetetlen is lett az egész (úgy értem másnak is, nem csak nekem.)

Így megyek, megkérdezem a mozgóurna igénylőt, hogy esetleg akkor talán teljesítjük-e közösen állampolgári kötelezettségünket a csöpögő esőben vagy inkább elmenjek futni...

Tapasztalatszerzés

Megint ránktelepedett az unalom. Tudjátok az a jófajta. Semmi extra nem történik, és ezt nálunk határozottan ki kell élvezni.

Mi meg ki is élvezzük.
Csütörtökön Esztinek nyílt nap volt az oviban, délelőtt lehetett ott lenni. Jó volt!
Hát ne is mondjam: Eszti a legszebb, legokosabb, legügyesebb. :) Így tömören. Az ovi meg egyszerűen jó! Játékok, szereplések, magültetés, éneklés minden.
Laci meg addig szabin volt itthon Petivel. Korábban már ráérő idejében kitalálta, hogy akkor már pénteken sem megy dolgozni és ha már itthon van, akkor Eszti se menjen oviba. Menjük el az Élményfürdőbe!

Mivel megjött a Kecskemét kártyám végre (ez ad a belépőre egy adag kedvezményt), a gyerekek nem betegek, mi meg amúgy is ráérünk, hát ja, menjünk!

Úgyhogy péntek délelőtt tök jó volt, elmentünk az uszodába négyesben.

Reggel azért elbizonytalanodtam egy pillanatra, amikor Pepp megyek úszni, pancsikolni rikoltások közepette a pizsamájára elkezdte húzni a bakancsát, miközben Eszti a háló ajtajában magyarázta az apjának- aki éppen akkor ébredt- hogy nehogymár csak itt feküdjél és semmit se csináljál! (Majd később kikészítette az alsógatyáját és a zokniját is, hogy megfelelő ütemben haladjanak.)
Szóval megérdeklődtem Lacitól, hogy biztos olyan remek ötletnek tartja-e még így is a dolgot, hogy a kávénkat kábé húzóra kellett legurítani a két lelkes szereplőtől.

De igen! Vitathatatlan, hogy április elején egy hétköznapi napon az Élményfürdőbe menni, tök poén! (Van azért egy feelingje annak, ha tök egyedül hullámzol a hullámmedencében. :D )

Laci egy fél óráig nézegethette Eszti úszóbemutatóját, egészen addig, amíg ez utóbbi magára nem aggatta a karúszóit.  A megszokás, na! :D
Petim meg, jajj! Csakis nyakig vízben szeret lenni. Ezért neki a 60-80 cm-es medence volt az etalon (ne nézzél), aztán elbambultam, nem is néztem egy pillanatra. És elmerült. Pár mp. múlva rántottam ki, megtörölte a szemét, és ment tovább. Te, még egy kis ijedelem sem látszott rajta. Köhintett kettőt, aztán: ne nézzél!. Ja, nem hát!

Aztán szerencsére rájött, hogy a pancsolóban, ha hason van, akkor a lábait fellöki a víz és kézen járva is nyakig van a vízben, így a továbbiakban beérte ezzel a medencével is. És majd megzabáltam, amikor így kiabálta: apucikaaaa, tudok úszni!
Azért Esztit is sikerült karúszók nélkül kihajítanom a sodrófolyosó vizéből úgy, hogy engem visszasodort a víz. Na, amikor elmerült, akkor egy pillanatra megijedtem, de szerencsére ott volt egy tanítónéni egy pár gyerekkel, és üvöltöttem, hogy "szedd ki!", és ő gondolom, abszolút erre volt felkészülve, már ki is rántotta. Én meg mentem egy kört, mert vitt a víz. De szar volt azért, na! Pedig annyira tudom, hogy a sodrófolyosó veszélyes.

Aztán ami még izgi! Hogy én mennyi tapasztalatot szereztem! Úúúú! Délután ugyanis szemencsípett egy méhecske/darázs! Na erre varrjatok gombot!
Éppen elugrottam a gyerekekkel a DM-be nagybevásárlást tartani, és ahogy kiléptem az ajtón, egyszerűen a szemembe csapódott valami és persze odakaptam és már meg is szúrt és láttam, hogy sárga.
Nagyon keményen bepánikoltam. Mert én vagyok az, akivel ugye nem történhet semmi!
Anyám, nagyon durva volt, de tényleg, ugyanis ott a két gyerek, a motor, a szatyrok lógtak a kezemben és én komolyan nem tudtam, hogy ez akkor most belecsípett a szemembe és örökre megvakulok vagy hogyisvan? Szóval hazarohantunk.
Tapasztalat 1. : ha gáz van, a gyerekek igenis kezelhetőek. Pepp felkapta a lábát a motoron, és hagyta, hogy őt tolva hazáig rohanjak vele, Eszti az persze helytállt, jött rendesen. Itthon a lakásajtón belépve azt mondta, hogy én mossam le a csípést és ő meg levetkőzteti a Petit. És tényleg.
Én meg sikítva-hisztizve bömbölve felhívtam az apjukat -aki természetesen az esetek 90 %-ban ilyenkor már otthon van, na most átment az anyjáékhoz.
Szal tapasztalat 2.: biztos nem vagyok annyira hisztis, amennyire most gondolom magamról, mert Laci simán komolyan vett és 2 percen belül hazaért. (Majd persze elment kálciumért, mert hiába állítom magamról, hogy a mi házipatikánk mindenre fel van készülve...)

Tapasztalat 3.: minden jó úgy, ahogy van. Ha nem csíp meg az állat, akkor én Laci után akartam menni a mamáékhoz a gyerkőkkel DM után. Esztit ott is hagytam volna, Peppel meg bevásároltam volna hétvégére a SzilCoopban bicajjal.
Erre, amikor hazajött Laci mondta, hogy jó, hogy nem jöttünk, mert a mama full takony. És a bevásárlás tekintetében este a Tesco katalógus hátuljában találtam egy 1500-as kupont, amit így ma fel tudtam használni. Úgyis terveztük a hó eleji nagybevásárlást, így nyertünk rajta 1500at.
Végülis ennyi tapasztalatért megérte (főleg, ha napokon belül felszívódik a csípés helye, mert egyelőre egy kisebb pukli belelóg a látóterembe).
És az az érdekes, hogy azt hittem, bedagad az egész és durva látvány lesz, de nem. Eszti pl. nem tudta megmondani, melyik szemem alatt történt az akció.
Szoktak röhögni rajtam, milyen hidegvérrel tudom kezelni a gyerekek néha előforduló mérgező növényevő, balesetes és fulladós állapotait ("úúúvazze, én már rég bevittem volna az ügyeletre" és társai) na tapasztalat 4.: van az a szitu, amin annyira be tudok pánikolni, hogy szinte elmennek otthonról. Ez olyan volt. Még én is meglepődtem magamon. :)

Petinek nincs már sála, avagy újabb részlet a kerékpáros életünkből

Tegnap.
Megyünk, tekerünk, Peti kiabálja hátul a járműveket, szép az élet!
Az Izsáki úti kh. környékén nem bírom tekerni a bringát, gurul, de lassul, váltok, váltok,  de semmi. Leáll. Hoppszi, mi van?

Lenéztem a hátsó kerékre, és a sokkhatás elképzelhetetlen volt. A Péter, ő, igen, ő a csoda! Nos ő letekerte a sálat a nyakáról és eldobta.
Nomost a sálat nem elhagytuk, hanem beesett a küllők közé, onnan rátekeredett a váltóra. Mire letekertem róla, persze leugrott a lánc. És már ettől könyékig olajos voltam, szóval...
Na? Milyen ideges voltam? Peti úúúgy elrúgta ezzel a pöttyöst, hogy huhh...

Ott álltam, gőzölt az agyam és na mondom, gondolkodjunk hideg fejjel. És felhívtam azt, akit erre tartok.
Üvöltöttem egyet Lacinak is a telefonban, hogy most akkor mit is tegyek, és hova tervezem kilőni a fiúgyermekünket, de legalább a biciklit hóttuti idekötözöm az első fához én meg hazamegyek busszal.
Ő ugye, az én "hideg fejem" inkább azt javasolta, hogy akkor már toljam el az egész hóbelebancot a Petőfivárosi szervízbe, hátha megcsinálja a fickó.

Szóval egyik szereplőt sem hagytam el, hanem kitoltam a bringát gyerekestől a Petőfivárosba (a fejem továbbra is lila volt). Közben mantráztam pár dolgot:

A) nyitva legyen a srác.
B) bevállalja, hogy azonnal megcsinálja.
C) ingyér', mert nálam ugye a szokásos -immár hagyományosnak mondható - hóvégi 215 forint volt. Vagyis vagy 215ért bevállalja vagy EMC-vel fizetek...

Oké, nem hisztizhetek, szerencsés vagyok: A) B) C) pontok kipipálva, így boldogan hazatekertünk.
Ráadásul a srác még molyolt is vele, mert az akcióban úgy kilazult a lánc, hogy nem volt elég visszatenni, meg is kellett húzni, és a váltó uccsó pontja is nehézkesen működik. De mondtam neki, ne idegesítsen már ilyenekkel! Lehet tekerni? Lehet tekerni! Akkor jó! :)

És aki azt gondolja, hogy ennyi egy napra pont elég, simán túlélhető. Hát ja...

Bár este még azért vidáman sivalkodva fürödtek együtt a kabinban, amikor mondom megfürdetem már őket.
És kettőből kettőnek kerülte el a figyelmét, hogy miközben ők lelkesen köpködik egymást a vízzel és pancsolnak, addig a fürdővízben óriás szardarabok úszkálnak.
Azonnal kikapkodtam őket, természetesen Peti pucér seggel rohangált fel-alá a lakásban lelkesen visongatva, hogy belekakiltam vízbe. Amin azért nem tudtam kurva jót röhögni, mert ezek tényleg mindig azzal szórakoznak, hogy beveszik a szájukba a vizet és azzal köpködik egymást (Eszti azért halkan megjegyezte, hogy ő észrevette volna, ha a meregetős poharakba kaki van, tehát van egy halvány remény, hogy talán frissiben csíptem el a dolgot.)
És akkor még ne is beszéljünk arról, mekkora mázli, hogy ugye óriásgolyókat tojt a vízbe, nem pedig fosinkát, amit a 6. napos antibiotikumos kezelés hatására még csak a szemére sem vethetnénk.
Az lett volna ám csak az aromaterápiás hatás!

És fúúú, kimeregettem a szargalacsinokat, kitakarítottam fertőtlenítős szappannal (gyereket, kádat, játékot mindent két körön), a kádat mostam még két pluszkörben súrolószerrel, kimostam a törcsiket, és ezek után tusoláskor még azért rámeredtem rémülten egy-egy kisebb sötét szöszdarabkára a kabinban...

Egyszóval (vagy kettővel) : szeretem a Péterem. :)