2014. ápr. 25.

Zarándokolni volna jó!

Visszagondoltam a régi életemre, amikor még se gyerek, se semmise nem volt. És basszus, nemhogy az érzés nincs meg, de arra sem emlékszem, mi a szart csináltam, amikor hazajöttem a melóból? He?
Leültem és nyugtom volt? Volt pofám itthon unatkozni? Vagy mi történt?

Tegnap csak egy fél órás sétát tettünk motorral a két gyerkőccel. A "nem is emlékszem milyen volt" életemért sikítottam!
A séta utolsó harmadában már Eszti is azt mondta, hogy na most már húzzunk haza!. Sejthetitek...

Peti az egy konkrét agyrém.... Száguld a motorral, nem figyel, száguld ki az útra, nem hallgat a felszólításaimra, tolatva gurul ki az útra, ha szólok visít, ha nem szólok a szobanövényeim sorsára jut (erről később). Vagyis vagy a gyerek visít, mert megállítom, és kitépem a segge alól a motort, vagy én visítok, hogy azonnal álljon meg, és különbenis hogy gondolta?

És apám, még vásárolni sem tudtam a pékségben, mert a két nyitott ajtó között rohangált, és egy "fél kiló kenyeret kérek szeletelve"-t  tudtam odabökni mindössze (az, hogy még mit akartam, marhára nem jutott eszembe). Hát eszméletlen! Semmi gáz, de tényleg! De, ha ezután valakinek pusztán az anyai szerelem okán fiú gyermeket kívánnék, akkor az tekintse rosszindulatú megjegyzésnek.

És egyébként most csoda, hogy amikor tegnap olvastam, hogy Orbán Viktor magánzarándokként megy Rómába, hááááát.... nagyon szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy nekem is kurvára Rómába kéne magánzarándokolnom?

Aztán ma reggel Peti megörvendeztetett azzal, hogy fél 9-ig aludt, ezért én tök nyugiban megreggeliztem, megkávéztam és netezgettem vagy egy órát magamban. Mindig kompenzál. :)

Tudtam, hogy emiatt nem lesz délutáni alvás, de miután valami tévedés folytán pl. remekül beebédelt, ezért akkor is boldog voltam. És egy fél órára betettem az ágyába pihenni. (Igazából meg tudom ideologizálni, miért is fektettem le, valójában meg bevallom, hogy körmöt lakkoztam... :) Ő meg lelkesen énekelte a "Mennyből az angyalt", úgyhogy megbékélt a sorsával.)

Különben meg ma mindketten bebizonyították, hogy tesók. Peti addig hajtotta a hintalovat, amíg az előrefelé felborult. (Anno Eszti is elnyomta ezt a poént. Persze ő felállt, sírt, továbbment, mösziő Nyonyó meg nem sírt, de estében ráharapott a szájára. Igen, folyt a vér, mint szokott (aszonta rá a gyerek: nem ízlik. Hátbasszus...)

Esztit meg törölgetem, nézem milyen szép gyerek, aztán látom közelről, hogy csempe a jobb kettes foga.  Egyáltalán nem látszik, csak ha direktbe nézem, de bakker, csak letörte valahogy (ma volt az oviban a Szent György napi vásár, Laci szerint az ott vásárolt grillázs műve... ) Tényleg nem látszik, de a tény, az tény. Ez is töröttfogas.

Ja, igen... régi életem: valaha voltak szobanövényeim, na erre emlékszem Még anyu hagyta itt nekem őket... Fél éven belül mind meghaltak. Na nem ám, egyetlen egy megmaradt. Azt akkor ajándékoztuk el, amikor Eszti jópár hónaposan odacsattogott hozzá és megette a levelét. Ami mérgező volt....
Állatom? Az nem volt. Egyszer ugyan egy teknős legyűrt pár évet mellettünk, de ő is elhalálozott.
Szokták mondani, hogy először legyenek növényeid, majd ha azok túlélik, akkor vállalj gyereket! Hát én bátor voltam.

Ez onnan jutott eszembe, hogy pár hete ültettünk magocskákat, ki is keltek (paradicsom, bazsalikom, metélőhagyma és metélőpetrezselyem), kikelt kb.12 palántám. Na mostanra kijelenthetjük, hogy kampec mindnek... Komolyan elszomorított... Pedig simogattuk is őket (hálátlan dögök)....

Ezek után örülök, hogy kölykök tekintetében megálltunk a csempefogaknál...

3 megjegyzés:

  1. Szobanövény kinyírásban én is első helyen állok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És ennyi gyereket vállaltál? Bátor. :D

      Törlés
    2. :D Néha én is csodálkozom magamon!

      Törlés