2015. márc. 29.

Legyen valami!

Különben néha eszembe jut, hogy húú, ezt vagy azt elmesélhetném, de nem kell aggódni: a következő 10 percben már máson kattog az agyam.
Értem én teljesen. Végre kiszabadultam a rácsok mögül és rendszeres kapcsolatokat tartok fenn 100 cm felettiekkel. Így megszűnt az internetes közléskényszerem. :) De azért néha elnézek a blogom felé.

Az az igazság hogy sosem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de dolgozni jó. Oké, hogy természetesen soha, semmire nincs időm, a valahavolt barátaimnak már csak a monogramjára emlékszem és a porcicák száma a lakásban csak azért nem éri el a 15 éves statisztikai maximumát (nem, asszem ilyen szóösszetétel valójában nincs), szóval csak azért nem, mert Eszti imád spriccelni a portaszító spray-vel (nem hatásos.... ne vegyetek), és törölgetni.
De ezen kívül azonban teljesen elvagyunk.

Levizsgáztam (vagymicsináltam) jelnyelvből, nagy élmény volt, de tényleg. Én értem el a csoportban a legmagasabb %-ot (csak úgy bibibiiiiként mesélem), és úgy jöttem ki a vizsgáról, hogy ha kell, akár az "Anyám tyúkját" is eljelelem annak, aki kéri. :D

Na jó, persze annyira, de annyira elegem volt már az állandó pénteki Szegedre utazgatásokkal, hogy örömmámor volt, amikor most 3 hónapja az első pénteken végre nem utaztam sehova.
És naná, hogy gyorsan kihasználtuk a lehetőségeket: Lacival nagyon cselesek voltunk: ő szabit vett ki (mert amúgy 4-ig dolgozna), én viszont ugye csak 2-ig, így már együtt ebédeltünk és utána elmentünk szaunázni kettesben. Meg is állapítottuk, hogy szép az élet. Majd elrohantunk összeszedni a gyermekeinket....

Akik:

KicsiPí az egy őrület-ringlispíl, az a gyanúm, hogy ez már így is marad. Amikor meghúzódva megyek érte az oviba és H. néni rám se néz. Meglepődöm ezen, de aztán csak megkérdezem, hogy "Ma semmit nem akarsz mondani?" Ő vigyorogva azt mondja, nem, ma nem vesztünk össze. :)
Merthogy Petike néha nem alszik. És ez hagyján, de olyan szinten nyomja a műsort, hogy senkit nem hagy aludni, mert ő szórakoztatja a többieket. Nem kispályásan ám, ágyon ugrál, énekel és egyéb tevékenységeket végez, amelyeken az egész csoport gyerek remekül szórakozik, és amelyeket én aztán irulva-pirulva hallgatok végig, amikor elhozom őket az oviból. De mondom, ezt valószínűleg örökre meg kell szoknom. (Márhogy vár a pedagógus az ajtóban, hogy mit csinált aznap a gyerek. :) )

Itthon se kutya, meg kell hagyni: napi 3 posztot írhatnék róla. De lusta is vagyok erre, meg kit érdekel, hogy pl. napi rendszerességgel elkéri fogmosás után a kádban a fogkeféjét (elektromos), hogy ő egyedül is szeretné csinálni, majd 10 mp. múlva már nagy röhögés közepette a kukiját mossa vele. És egyebek. (Ez éppen fél órás történet megint, onnan jutott eszembe.)

Különben egy kis tapadókorongos ragacsgéza, hát nem nagyon lehet rá sokáig haragudni, az a nagy igazság. Annyira imádnivaló, hogy valahol elfelejti neki az ember az állandó kópéságát.

Esztikém meg egy nagylány. Nagyon nagy. Az hagyján, hogy két hét múlva íratjuk a suliba (természetesen "jól megfelelt" lett az eredménye, nem tud csalódást okozni.....), szóval elballag az oviból, amikor "dehiszen csak most született!"
Most éli a kaki-puki-nuni korszakát, és ha a lakás bármely pontján kiejtjük azt a szót, hogy szex, ő akárhol is van, kikiabálja, hogy hallottam ám!.
És ennek megfelelően felvilágosult is. Hát vért izzadtam, mire a sejtekig visszamenőleg elmagyaráztam egy 6 éves szintjének megfelelően a "hogyanleszakisbaba?" témát. (Még jó, hogy tök okos.)
Meg szerencse, hogy van egy öccse, aki igazán lelkesen megmutogatta neki a heregolyóit. Persze az említett öccs is ekkor szembesült a heregolyósággal, és utána napokig azt kiabálta mindenhol (értsd: a pékségbe belépve nem csókolom, hanem heregolyó és utána vad vihogás. Na mindegy, ő ugye ezzel jár. :D ).

Egyebekben Pí az elmúlt időszakban nyomott asszem 3 kör "egy hét ovi-egy hét betegség"-et, annyira gáz, de már apatikus a hozzáállásunk. Viszont Lacinak elfogyott a 42 nap igénybe vehető GYÁP-ja. Hát izé, kértünk méltányosságot, de passz, hogy mi lesz belőle.
Viszont én viszem a tavaszi szünetet, ami tök jó lesz remélem és elutazunk a dédihez.

Ja és lesz nyílt nap az oviban kedden. Hát biztos olyan jó lesz, hogy beborulok a pad alá.... (De nem, amúgy valószínű Peti még korából adódóan az ölemben fog ücsörögni, úgyhogy lehet, megúszom a  szembesülést. ;) )

Ennyi van most. (Úúúú, és a fejlécet sem cseréltem ki. Na majd talán áprilisban. ;) )

2015. márc. 7.

15/8, farsang, felvételi meg egyéb nyalánkságok

15/8 Óóó, ez is óóóó! 100 éve volt már de elmaradhatatlan történet a mi mindenféle évfordulónk. (15. sima és 8. házassági)
Aminek okán mi 2 hete kettesben töltöttük a hétvégét. Mondhatnám fellengzősen, hogy ahogy szoktuk. Meg hogy bibibiiii.
Hááát, az olyan jó volt, hogy hétfő reggel, mikor mentem valahova messzibe, a kocsiban szinte még hallottam a fülemben a szaunakályha kattogását!
Elemezhetném tovább, de sejthető: áááállatjjjóóvóóót! Kettesbenség, könyv, szauna, szerelem, szauna, jókaja, szauna és nyugalom. :) (Nem, futni nem jutottam el, mert valami béna módon a fitnesstermet nem lehetett 9 előtt kinyitni. )

Aztán vasárnap szedjük fel a gyerekeket Etumamától, aki megjelent az ajtóban: 40 fokos lázzal. Na innentől kezdve összekapkodtuk a cuccaikat és visszavonulót fújtunk, mert ez vazze tuti influenzás. Hát az volt.
Hogy az milyen módon történhetett meg, hogy az a kisfiú, aki úgy él, hogy egyszercsak azt veszed észre, hogy valahogyan már megint az öledben, karodban, hátadon van, és magad sem tudod hogy került oda, na ez a kisfiú megúszta. Pedig az influenza ugye fertőz már napokkal korábban is, de valami óriási mák és csoda folytán senki nem kapta el. (Anyu mondjuk mindenki helyett kidőlt.)
És azért a professzionális gyerekszórakoztatást megint űzték rendesen. Voltak pl. egy előadáson, a "Szépség és a Szörnyeteg"-et nézték meg. Petikém azóta, ha menyasszonyi ruhakölcsönzőt lát, kiabálja már, hogy "ott a Szépséééég!" . Valami legalább megragadt. :)

Noaztán. Volt a farsang is. (Lehet, hogy ez még előtte???)
Muszáj említeni, mert annyira cukik voltak. Persze Pí csak a farsangra ment be, mert pont beteg volt, de szerencsére éppen már abban a stádiumban, amikor már csak köhintése sem volt, csak amolyan "biztosamifix" alapon itthon üldögélt.

Nem voltunk túl fantáziadúsak. Eszti angyalka, Pí meg bandita volt. Csak amolyan mindennapos dolgok. :)


Jó, ez előző napi ruhapróba volt, mindenki megnyugtatásául közlöm, Petire adtunk zoknit, és Eszti is fehérben nyomta.


Kifejezetten büszke voltam magamra, hogy minimális kiegészítőkkel megoldottam a legényt, mert ő egyébként semmit nem visel el magán (kalap, álarc stb. ááá, kilőve...)

Aztán Esztikém elment felvételizni izé képességvizsgálatra. Annyira izgultam, pedig nagy a magabiztosságom. De ahogy néztem a gyerkőket (egy körben 6-an voltak bent), hát szerintem mindegyik tök ügyes volt. Kíváncsi leszek az eredményre izé javaslatra. Azt hiszem 3 kategória van: "nem megfelelt", "megfelelt", és "jól megfelelt". Vagy valahogy így, és a "megfelelt" azt gondolom meglesz stabilan.
Nagyon nem gondolkoztunk más suliban, szóval beütne, ha nem jönne akármi miatt is.

El is felejtettem, mit akartam még, de nem is baj, mert megyek és végre Stephen Kinget olvasok. Mert a múltkor is kivettem a könyvtárból 8 (!) könyvet. Ne kérdezze senki mireföl, de a wellness alatt elolvastam egy hosszút, meg az Adjátok vissza a hegyeimet! (De az rövid. És amúgyis mekkora szar ötlet volt, hát nem boldog órák könyve az! De csodás különben.). Azóta meg (igen, 2 hete!) majdnem minden este dolgoztam itthon, mert ez ilyen helyzet volt.
Hajajjjajj, nehéz az élet, bár érdekes módon annyira nem izgat, megtalálom benne, hol kompenzálom. Csak a könyvek miatt hát na, mert így nem tudok olvasni. De pénteken úgy döntöttem, hogy a hétvégén egy betűt sem fogok a munkára áldozni. Így marad King.Végre!