2014. dec. 30.

Karácsonyi inkább fényképes, mint tartalmilag izgalmas

Akartam egy igazi giccses karácsonyos posztot, dehát elszálllt az ihletem (napok óta szálldogál elfelé....)

És mivel úgysem tettem már fotót ezer éve:


Mindegy volt ezeknek! Ajándék? Akkor boldogság! :) Kiélvezem, amíg még ez így történik, annyira édesek!

Szépek szépek ezek a gyermekek, de a legjobb képet akkoris rólam lőtte Laci:


 Most nem? Azóta is nézegettem, mit is csinált, de jól áll!

És akkor jött 24-e reggele, amikoris Esztire apja ágyában találtam rá (ááá, ezek néha egész éjjel kóricálnak, ki itt, ki ott alszik...), node hogyan volt ott?
Full taknyosan! Szóval idén sem cáfoltunk rá a tipikus kisgyerekesek karácsonyára.
Szerencsére Eszti azon túl, hogy a napokban elfújt 300 darab papírzsepit, különösebben nem esett szét.
Petim meg... Még szombaton voltunk Simontornyán, az volt az uccsó nap, amikor karácsonyi utazásba voltunk. És Pí vasárnap reggelre taknyozódott vissza. Hát ezért rém büszke voltam rá.
Úgyhogy szegényem az egész karácsonyt tökéletes állapotban megúszta, de 1,5 hét után újra beteg lett, ahogyan számítani lehetett rá.
Viszont pont emiatt reménykedem abban, hogy hátha pár antibiómolekula maradt még hátra benne a múltkoriból és nem csúszik szét teljesen.

Ami még csodás: holnap fogok először főzni karácsony óta (sállálááájuhuhúúú ).
De különben meg őrület, hogy itt már sosem lesz rend!
Én ugyanis nem voltam hajlandó rendet tenni, majd téli szünet végén (én következetesen pucolom a fát vízkeresztkor ahogy kell. )

Az esték addig így:


Hát ollan édespofák, amikor játszanak. Eszti persze, az mindig, de Peti is néha leragad egy-egy játéknál.
És hát este 8-kor garantáltan ebből a pozícióból vannak elrángatva az ágyba.

Ja, és Mártiéknak üzenem, oda többet nem megyünk! :D

A) gyerek aszongya nekem: Jajj de jó, akkor csak hogy tudd, mától 5 állattal alszom. (Igen, egy csodacuki pónigyerek lett az ötödik nyertes.....)
B) gyerek: Napi 12* vesszük elő azt, amit ő nem nyomdázásnak hív, hanem tintázásnak, és ezzel asszem elmondtam mindent  a dologról.

Szája-orra-feje-keze.

És már esténként mentateát iszunk, mert Laci, amint nyitottak a boltok hétfőn, már el is caplatott rózsavízért és narancsvirág vízért. (A Shirazban kínáltak ilyet, most meglett a recept és jajj.... Télleg olyan. Olyan, hogy elkapott a fíling és mennünk kéne a Shirazba. Mondjuk, amilyen pszichés elváltozásokat okoz a két hetes téli szünet, asszem ránk is férne. ;) )
De csak, majd ha lesz rá időnk... Ma éppen voltunk a könyvtárban, ahol kivettem egy könyvet, amiről a kölcsönzésnél közölték, hogy de tudom-e hogy két hetes határidejű. Hát pfff.... Kizárt! Bezzeg, amikor még két nap alatt kiolvastam egy könyvet! Hajj, tán igaz se volt.... :) (Mondjuk utálom Dan Brown-t, nem is tudom, mit akartam vele. A sors se akarta, hogy megküzdjem.)

Így zártam rekordközeli: 4 bejegyzéssel a hónapot. :)
Ha menő lennék, megfogadnám újévkor, hogy....  De nem fogom. :)



2014. dec. 23.

Éhéééés megvan a 3! Yesss!!!

Annyiminden van! Oké, főleg karácsony, ami nálunk MA indult.
Megvolt a faszerelés, díszítés, csengettyűszó, ajándékhegyek! (A hamarabb induló karácsony tovább  tart. :) )
És erről a csodálatos, könnyfakasztó "jajjdeszépakarácsony" életérzésről majd beszámolok máskor. Vagy ugye úgysem lesz rá időm. ;) (Különben meg nem dolgozik senki nálunk jan.5-ig, szóval jippiii van! )

És egyelőre úgy néz ki, hogy Pí életének első egészséges karácsonyának nézünk elébe. Hát ne kiabáljuk el, hogy "ezt is megértük". Így ezt a kijelentést hivatalosan jövő héten teszem meg.
Végülis 4. éve próbálkozunk már összehozni egy ilyet.

Múlt héten hétfőn még volt egy doki kontrollja (előtte héten lett ugye beteg és ahogy lenni szokott, 2 nap múlva már kezdődő tüdőgyula stádiumában volt. )
Szóval hétfő kontroll, ott megkérdezte a doktornénit, hogy akkor ő mehet-e már a szállodába, a doktornéni meg megengedte.
Úgyhogy nem volt mit tenni, tartoztunk is ezzel a gyermekeknek: aznap este gyorsan szállást foglaltunk, aztán a múlt héten dolgoztam/sütöttem egy pár elállós fajta (bedobozolós) sütit, szerda este megrendeltük neten az összesmindenféle hiányzó ajándékot. Csütörtökön kissé már vakaróztam azért, hogy a fenemá' ki találta el, hogy aranyvasárnap mi wellnesselgessünk? De mivel én voltam, így pénteken délután már Visegrádon lógattuk a lábunkat.
Igenis tök király volt, mert nem az kattogott az agyamban, hogy a) megcsináltam-e a dokumentációt és amúgy iktattam-e a leveleimet b) mi kell az x az n-ediken féle süteményhez és amúgyis hova tettem a receptjét c) kinek az ajándékát kell még becsomagolni és amit becsomagoltam azt vajon hova tettem.

Szóval a karácsonyi őrület közepében elutazni...
...megfizethetetlen.

Visegrádon aztán jó volt. Medence-boldoggyerekek-9korfekvés-szauna-kajahegyek.
Nomeg voltunk bobozni is. Ami után valóban csoda, hogy egészségesek a gyerekek. Ugyanis gyönyörű napsütés, 10 fok. Rajtuk se harisnya, se sál, se kesztyű. Csakhogy a száguldás alkalmával a verőfényes 10 fokos napsütés jegesmetsző hideggé válik.
Száguldani meg muszáj volt, mert Laci ment Esztivel. A kislány sikítozott.
Én mentem Petivel. A kisfiú a csúszások alkalmával meg se szólalt csak egyetlen egyszer: gyorsabban. :)
Meg is rendezte a balhét a végén, úgy kellett elrángatni a színhelyről. Hát ahogyan Pí az Pí.

Különben meg lecserélődött a kocsink. Most van egy nagy fehér hajónk a kicsiStella helyett. Valójában félve teszem közhírré, mert karácsony/újautó/wellness az már majdnem akkora polgárpukkasztás mint kb. egy valódi Habonyi Árpád. Node talán csak nem.Vagy igen, de kit érdekel.

Úgyhogy mi jól vagyunk: idén rendben szétszaunázva, kipihenten estünk bele a karácsonyba!
Ma Szenteste 1. Aztán Szenteste Artúrkutyásmamáékkal.
Holnap Pesten Szenteste 2. anyuéknál. És így tovább merülünk bele az ünnepekbe.
Mit is tehetnék még hozzá az ünnepi hangulathoz?
Hajráááá! Együk meg az összes sütit! Dzsingölbellsz és vájnáhtsbaum! Halellujahh! :)



2014. dec. 7.

Figyeljé' második bejegyzés!

Hubidubisubidubi!
Igenis december 7-e van és én már a 2. bejegyzést írom a hónapban!

Nahogyazúgyvolt.
Télapó volt mindenhol jeeeee!
Volt az oviban. Odáig fajultak a "tudjuk, hogy a Petire figyelni kell" dolgok, hogy a végén a  fotózáskor Petikém ült a télapó ölében. Úgyám!

Aztán itthon is volt. Az nem jeeee, hanem jaaaj! Ezek ugyanis gyorsan nekiestek a csomagnak és mindenbe beleettek. Nagyon lelkesek és elégedettek voltak a gyermekek, mert mindenki azt kapott, amit szeret. Arra nagyon figyelek, hogy ha már azt híresztelem nagy szájjal, hogy teljesen eltérő egyéniségek, akkor ennek megfelelően szóba sem jöhet mindenféle egyencucc. Mindenki azt kap, amit  szeret. Teljesen mást.
Persze ennek az lett az eredménye, hogy így pláne mindenki mindenbe beleevett. Úgyhogy értem én, hogy bizonyos helyzetekben nagyon jópofa liberális anya vagyok, de azért közöltem velük, hogy ultrakonzervatív leszek, ha ettől a sok vacaktól behánynak. (Náluk ugye ez egyiknél sem lenne túl kirívó esemény.)

Szombaton délelőtt a Honvédségi Mikuláspartyn múlattuk az időt, délután meg Artúrkutyás mamáéknál.

Úgyhogy most a tengernyi csoki és cukor ott hullámzik valahol a konyhaszekrény mélyén. 

Közben Peti a buli végére megbetegedett. Mondhatom, hogy végre. Már nagyon vártam.
Estére maximális mennyiségű taknya lett, úgyhogy egész éjjel nyifogott. Tök jó volt!
Azt ugyanis még nem meséltem -pedig mennyire akarom- hogy már hónapok óta MINDEN éjjel jön. Jön és betelepszik hozzám. Bekucorodik, és azonnal elalszik mellettem. Eltántoríthatatlanul. Demer'iszonyatédes, így marad. MINDEN éjjel. :)

Úgyhogy ő most persze nem megy oviba, Laci lesz vele, meg anyu is kisegít minket a héten. (Mert megy a kocsibiznisz a másik szálon...) És mivel olyan jó fej vagyok, nem akarom anyut maxon szívatni, így ma kivasaltam. Igen, ez posztolni való esemény. (Ugyanis most vasaltam ki Eszti fehér tornapólóját. És csak úgy mondom, hogy kettő hete elmaradt a tesi az ilyen-olyan rendezvények miatt.)

Hmmm.... már csak azon izgulok, hogy Petikém ne boruljon bele nagyon a betegségbe, mert ha beleborul, akkor pont csütörtökre lázasodik majd be. És nekem akkor megint ottalvós képzésre kell mennem. Amit alapból is hűű, de szeretek, nemhogy így.

Hát ígyen állunk valahogyan.
(Különben akkor lennék igazi sztár a saját szememben, ha végre eljutnék a blogheader cseréjéig. Amelyen Petinek pl. 6 hónapos fotója díszeleg. Nade, majd talán a következő vasalás után. :D )


2014. dec. 5.

Ez egy decemberi bejegyzés (gondolom a kettőből az egyik :) )

Megnéztem. Októberben 3 poszt, novemberben 2. Kőkemény vagyok az az igazság. Valójában a műtétről is azért írtam muszájból, mert ha már ezt sem említem meg, akkor itt az ideje becsuknom a boltot.
Szóval ma nekiebrudáltam magam, hogy elmeséljem, hogy én igenis kőkemény vagyok.
De ezt már említettem. :D

Én bírom ezt a nagy advent lázat! Híresen. Úgyhogy kőkeménységem első számú bizonyítéka:
Hazajöttünk a kórházból anno pénteken, szombaton pihentünk közösen, majd vasárnap reggel azzal a biztos tudattal ébredtem, hogy nekem azon nyomban meg kell csinálnom a nagytakarítást. Mert az tudott, hogy nagytakarítás nélkül nincs karácsony.
És megcsináltam puccra egy nap alatt.

Aztán Petikém még itthon nyaralt utána héten, majd most ment oviba. EGÉSZ héten.
Érthetetlen esemény, én naponta vártam a lerobbanást, ugyanis az ovi 50%-on ment. 13-an voltak a csoportban (volt, hogy reggel 8-ra bevittem őket, szerintem az tök későn van, és az én két gyerekemmel lettek összesen 5-en....). Ráadásul, aki ott van, azok is harákolnak, szóval csoda!
Ma aztán végleg buli lesz, mert az oviba is jön a télapó. (Értsd: az összes gyereket be fogják vinni, ha meggyógyult, ha nem.). Végülis  édesmindegy, ma már Peti többször mondta reggel, hogy fáj a torka.
Majdnem teljes 2 hónap egészségesen. Azért ez nagyon-nagyon.... kőkemény ő is, na. :)

Különben jajjnekem! Télapó!

Vásárolgatok, vásárolgatok, hogy mégis mi kerüljön a zsákba, és felismerem ímé, hogy nagyon durva a szitu. Hiszen alig tudtam mit megvenni!
Ezek a gyermekek ugyanis - tényleg létezik ilyen, ráadásul duplikáció van belőlük- szóvalhogy nem szeretik a csokit. Egyáltalán!
Illetve Eszti úgy nyilatkozott, hogy ő az étcsokival amúgy jó barátságban van (hát kap a nyilatkozat miatt, de vannak fenntartásaim).
Úgyhogy Maoam, Pez, zizi, magok és ropi. Hát, na... legalább olcsón megússzuk. :)

És ugye ma jön az oviba a Mikulás. Tegnap azért említettem H.néninek, ha esetleg Petikém ma is tiszteletét tenné az oviscsoportban egészségesen, akkor ott lesznek bajok.
Nagyon előtérbe került az utóbbi évben ez a para a hangoskodástól. Legyen az zenélés, síp, hangos beszéd (csak idegenek vonatkozásában, itthon én aztán fújhatom a sípot és kiabálhatok gyereket ijesztgetni, az nem jön be.)

De ezek az óvónénik! Hát csodák!

Most képzeljétek el, hogy tudják, hogy Petike az Petike. Kicsi kis ölbecica nyünyüszkusz. Mesélte tegnap pl. H. néni, hogy volt egy meselőadás, amelyben ő játszotta a rénszarvast (az egész ovi előtt).
És meg akarták kérni a többi csoportból É.nénit, hogy ő meg videózzon már. És azt mondták, hogy szó sem lehet róla, mert most csak É. néni van a Katica csoportban és neki a Petire kell vigyázni, nehogy megijedjen. :D Jajjanyám! Egyrészt. :)
Másrészt meg de baromi megnyugtató, hogy igen, É. néni ölében üldögélt végig, és csak neki megsúgták, hogy H. néni van beöltözve  a mesejátékban rénszarvasnak. És nem is volt semmi gond.

Ezek után, amikor említettem a Télapóveszélyt (Nagy dünnyögős, szőrös, piros bácsi krampuszokkal??? Áááá, hóttuti Petibeszaratós téma), akkor azt mondták, hogy igenigen, számítanak rá, hogy para lesz. :)
És akkor azért valószínű nem lesz para, ha valaki veszi a fáradtságot és előre megbeszéli vele.
(Ezek után nem is kell elmesélnem, milyen klassz volt, amikor a bohócdoktorok megjelentek a kórházban kiabálva és kereplővel.... Váááááá!)

Mivanmivan még?
Jaaaaaj, boldogság!
Pápá Stella!
Megvették! Jeeeee!
Úgyhogy tegnap el is kezdtük körbetelefonálni a családot, kinek mennyi pénze van, mert mi pont úgy számoltunk, hogy nyárig a családi autóvásárlásból úgysem lesz semmi! Azért egy sorsjegyet veszek erre az alkalomra, hátha nem kell annyit lejmolni... :D

2014. nov. 22.

Ez egy qrvára elcseszett hét volt

Ez a legfinomabb megfogalmazása a dolognak.
De legalább vége a nagyja sztorinak. És emiatt véletlenül sem karácsony környékén kellett befeküdnünk a kórházba.
Tádááám:


Most mi van? Egy csomóan nem láttak még pacemakert....

Én ki akartam tenni a falra egy képkeretbe, de Laci lecsapott rá, mert szerinte az kegyetlen menő lesz, ha ebből csinál egy cirka 1,5 milliós kulcstartót. (Nem, tényleg, a használt pacemaker nyilván nem ér már 1,5 milliót.) Ráadásul van rajta egy pici lyuk, pont a kulcskarikának. Ő nyert.

A múlt szombat óta idegámokfutás volt itthon, mert szépen elterveztük, hogy a gyermek majd beteg lesz az oviban az őszi szünet után és így szépen meggyógyul majd a múlt héten. És nem.
Nem lett beteg az oviban, majd a múlt hetet itthon töltötte karanténban, és ekkor sem lett beteg. Majd szombat reggel mintha hallottunk volna valamit (bizony, többes szám, nem paranoidMónika újabb akciója volt, hanem Laci is egyértelműen alátámasztotta, hogy szörcsög, vagy köhög, vagy harákol vagy valami van.) És innen aztán kezdődött az őrület!
Konkrét napokig tartó gyomorideg, ha emiatt most el kell halasztani a műtétet, akkor az olyan béna. Mert előző héten anyu is bevállalt napokat gyerekvigyázni, én is szabadságot vettem ki keddtől, Laci is leszervezett mindent.
Aztán semmi extra, semmi extra, semmi extra. Hétfőn már maxon szét voltam esve, mert Laci vitte fel a GOKIba, ő feküdt be vele, aznap én még dolgoztam, így fingom nem volt, beteg-e, köhög-e, folyik-e az orra, hazaküldik-e. Mindenesetre ezekben a napokban rendesen túladagoltuk a C vitaminját (és mi ugye alapból csak 1000 mg-ossal dolgozunk...). És anyám megúszta. Nemtom hogy, de műtét előtt ugye kb. minden lyukából mintát vettek, és minden negatív lett.

Hétfőn este aztán leváltottam Lacit a kórházban, Petikémet kedden reggel megműtötték, tegnap meg hazajöttünk. Egyéb részletekkel nem szolgálok, higgyétek el, olyan szinten borzalmas volt az egész, hogy az emlékeimet éppen csomagolom be egy nagy dobozba és ásom el a pszichém legeslegeslegeslegmélyére. Hogy elő ne kerülhessen onnan soha! A rohadtéletbe!

Most így azért mindenki boldogabb, mint egy hete volt.
Oké, Petinek még határozottan fáj a műtéti sebe. De nagyon jól áll a témához, mert én alapvetően ugranék neki mindenben segíteni (pl. nem tud még felülni, meg tegnap még nem tudott a székre sem felmászni meg ilyenek), de ő ragaszkodik hozzá, hogy mindent egyedül csináljon. És csak akkor szól, ha fáj és nem megy a dolog. Ma már felhúzta magát a székre is fájdalom nélkül, szóval alakul szépen.
Egyébként 7-10 nap kórházat igényelt volna a műtét, de a pacemakeres doktorbácsi, aki műtötte marha rendes és azt mondta, biztonságosabb neki itthon. Ráadásul, ha valaki vállalja a varratkiszedést, akkor vissza sem kell utaznunk jövő héten sem. És hát ugye a mi gyerekorvosunk szuperkirály: persze kiveszi neki szerdán.

Egyetlen egy dolog van, ami nagyon nem tetszik nekem: hogy így jelenleg Pí pacemaker dependens. Valahol elveszett a saját szívműködése, ami állítólag simán lehet normális, és visszaállhat a korábbi 45-50-es saját. De na, ezen azért izgulok.
És a bemérés szerint egyébként 7-9 év között fogja bírni ez a telep, ami meg nem rossz.

Most már csak előre kell tekintenünk! És amivel mondjuk nem számoltam, hogy azt mondja a kedves doktornéni a kórházban, hogy ha lehet, ne legyen már beteg. Főleg ne felsőlégúti, mert ugye a köhögés...
Öööö... izé. "Oké, alsólégúti ér?" Hát nem röhögött. :D
De értette a lényeget, hogy ez az immunhiányos, közösségbe járós ded már 5 hete nem volt beteg, akkor azért kb. ezzel a csodában bízunk.
Jövő héten még oviba nem megy, de utána talán már igen. (Ha nem kapja ki addig a felsőlégúti. ;) )

Esztikém is egy hős volt, ők apjával vígan fulladoztak az olívabogyós-kecskesajtos vacsorákban, jól éltek, na! :)
És minden nap elmondta, hogy mennyire hiányzunk neki, ezért be is ígértem egyrészt a csajos délutánokat (majd elviszem korizni, ha már lesz jégpálya stb.), meg ugye hát a "ha ezen túl leszünk, akkor úgy elmegyünk wellnesselni, mint a huzat!". Na azóta ezen tépem a számat, hogy oké, megígértem, így lesz, de csak akkor lehet menni, ha Petike mondjuk már ázhat a vízben. :)

Szóval így valahogy van ez most.

2014. nov. 5.

Mostanság kocsisztorijaim vannak

Meg amúgyis kimaradt a csodálatosdrágaság fotó.
Hát íme ő, mösziőYáriská! Ugyehogyugye?


Velem utazás közben mindig is történtek a dolgok. Diák koromban rengeteget utaztam (dédi, fősuli, később anyuékhoz is), és én már a tömegközlekedéses sztorijaimmal is általános humorforrást szolgáltattam a családomnak. Nagy utazó vagyok ajajjj! :D (Lemaradás, nincs csatlakozás, késés, nincs busz, lezárt híd, baleset stb.)
Na de ez az autózgatás! Ez még jobb... ;)

Tegnap mentem, mentem, mentem. Úgy már kb. érzem a dolgot, így mostanában már a nagyobb hangerőn rádiózás is megy. Eddig zavart a hang. (Ja, mert nincs itthon audioCD, értitek? Így kénytelen vagyok rádiót hallgatni.)
Na pont nagyon hallgattam és énekelgettem, amikor egyszer csak jött valami sípolás. Mondom mifene?
Gyorsan elnémítottam a rádiót, de nem ismétlődött. A kocsi is szépen gurult. Hát szóljon az ének tovább!

Na így énekelgetve ráfordultam az 52-esre, hogy én biza mindjárt hazaérek (a 30 km nekem már mindjárt.) És akkor elmentem egy Lukoil kút mellett. És abban a pillanatban összeállt a kép!
Ránéztem a benzinállásra, villogott az utolsó cikk! Sebaj, vannak esélyeim, megnéztem a "benzinnel még hátralévő kilométer" óráját. 0 volt rajta banyek!

Hát ez sípolt akkorát egy órája!
Gyorsan fejszámoltam, melyik a nagyobb buli, egy ívben megfordulni az 52-esen, vagy leállni útközben a semmi közepén, mert kifogyott a benzin. Hát megfordultam. Khmm....

A benzinkútnál aztán nagyon elégedett voltam magammal, hogy huhh, ezt megúsztam, Laci nem fogja az agysejtjeimet pusztítani a "pedig mondtam reggel, hogy tankolnod kell!" szövegével.
No szépen bekanyartam a kútra, ahol....
....áramszünet. Ööööö.....

Odamentem a sráchoz, mondom nekem akkor is benzin kell, nem lehet valahogy?
Hülyén nézett, oké, de azt nem tudta, hogy én eddig egyetlen alkalommal mentem el egyedül tankolni, akkor is izgalmamban (nehogy ne érjen el a cső a tankomig), olyan közel álltam a kúthoz, hogy egyáltalán nem tudtam kiszállni. Majd amikor hasbehúzva szélesmosollyal kikecmeregtem, szóltam a kutasnak, hogy tudom ám fokozni, ne aggódjon, mert egyébként nem találom a gombot, ami kinyitja a tanksapkát. Így ő a kocsiba bekúszott és kinyitotta. :D

Szóval most ezzel a kutas sráccal is  megegyeztünk, hogy ő tuti nem tud kiszívni a kútból benzint, így várnom kell, amíg visszajön az áram, az kb. fél óra. Így felhívtam Lacit, hogy nem érek haza, és végighallgattam a "pedig mondtam reggel, hogy tankolnod kell!" szöveget.
Aztán ha már itt üldögélek, gondoltam, kérek már egy kávét: Erre a srác: "DE NINCS ÁRAM."
Öööö... ja. :D

Na visszajött az áram, és ha már így úgyis bemutatkoztam a srácnak, ezek után már szívesen megtanított egyedül tankolni. Szóval csak volt valami értelme a sztorinak.

2014. okt. 28.

Merthogy élünkvirulunk

Csak nyugalom nyugalom. Naná, hogy már nincs időm írni. Hűű, pedig lenne mit!

Mondjuk a legizgibb, hogy vezetek öregem! Oké, full bénán, dehát 500 km-et már csak levezettem az elmúlt héten és szerintem meglesz az 1000 is még hétvégéig (izé, mondtam, hogy jövős-menős a meló, ugye? )
Szóvalhogy nagyon durva, de volt egy péntek, amikor megvettük Yariskát (jesszus, mondtam, hogy van egy autóm? Fene tudja. Szóval van. Tűűűűzpiros Yariska! Csodálatosságos! :) Most cseréltük le a gumikat és ha feltettük rá a dísztárcsákat, akkor olyan fotót kaptok, hogy tömegesen elájultok! :D Jóvanna, végre nekem is van gépszerelmem! )

Szóval, amikor akkor pénteken elkezdtünk parkolózni vele, hát konkrétan siralmas volt a helyzet. Mit tudtam én, mit kell a pedálokkal csinálni. Meg úgy egyáltalán, miatököm ez?
Aztán akkor vasárnap képzeljétek, már hazajöttem vele Pestről (Nekem jó kis para volt. Ráadásul hátul aludtak a gyerekek. Illetve Eszti nem, ő folyamatosan előreszólogatott, hogy ha így fékezek, akkor ő nem tud aludni. Én meg még most sem tűrőm jól a beledumát, így visszasziszegtem, hogy akkor menjél busszal!) És azóta sem vagyok barátságban a vezetés közben hátul visító gyerekekkel. Meghogy vettem jó pár órát egy oktatótól, és banyek. Vezetek. Hihhhettettlen!

Azért persze Laci még nem nagyon engedte teljesen egyedül a messzebb utakat (mondjuk 30 km-en túl), így az életünk az úgy alakul, hogy Laci pont szabin van ugye a gyerekekkel (hogy-amelyik-kitalálta-az-őszi-szünetet!), és így aztán egyszerűen eljönnek velem dolgozni. Ahol beszélek az intézményekben, azon a településen ők játszótereznek.
Remekül elvannak egyébként. És Laci egy hős, ő mostanra már úgy érzi, hogy pont kettővel van több gyereke, mint elképzelte, de éppen törődik bele a sorsába. :D (Jó, tényleg nem szokta meg, hogy tartósan rá van passzolva egy vagy most pl. két gyerek.)

Meg voltunk pacemaker kontrollon, ami azért izgi még. Megbeszéltük, hogy akkor nov. 17. a műtét időpontja. Természetesen minimális takonykája sem lehet a gyereknek, szóval egyáltalán nem izgulok még a dolgon. Meg annyi helyen be lehet szívni a dolgot (pl. előtte héten már Laci meg anyu felváltva vannak itthon szabin Petivel, hogy oviba ne menjen, oszt, ha akkor betegszik le, akkor szívás). Új kör meg minden. Emiatt ezzel a Petiműtét problémával nem nagyon számolunk még.
Különben sem érek rá. Na. :)

Ja, futni sem. Most megideologizáltam magamnak, hogy nyilván lábpihentetésről beszéltünk az elmúlt hetekben, így már egy hete és két napja nem futottam. De most már úgy összekapom magam, hogy csak úgy hussanok majd! Vagy valami ilyesmi... ;)

Aztán ilyenkor klasszikusan minden egyszerre történik. A kocsik hol egyik, hol másik szervízben, kerékcserén. Aztán Tobi meghalt megint (megint a csat), úgyhogy 2 nap alatt szervált Laci egy új ülést a Teszveszről. Jó bolt volt. :)
Volt egy 15 éves osztálytalálkozónk is, amit kvázi leszerveztem (tuti öröklődik, mert anyu is most szervezi a sajátját. :) ), na az nagyon vicces volt! Annyit röhögtem, mint amúgy egy hét alatt. :)
És a lakásba mostantól csak az jöjjön be, aki legalább kivasal egy adag ruhát, vagy felmos. Értjük, hogy ez nem az a helyzet, amikor rá kell kérdezni az őszi nagytakarításra... ;)
Néha ja, teljes a káosz, és azt sem tudom, hogy hívnak, viszont a tököt megvettük Pipikémmel Halloweenra. Meg is veregettem a vállam, hogy végülis még abszolút képben vagyok!


2014. okt. 12.

Apa egy hős, avagy a gyerek már szobatiszta

Mondjuk apa hősiessége nem csak ebben rejlik.
Peti az Peti. Így ő attól a napól kezdve, hogy én először munkába indultam (napra pontosan!), na azóta ő egyetlen napot sem töltött az óvodában.
Azóta folyamatosan kezdődő tüdőgyulladása van... Most eszi a második kör antibiotikumot... Nesze neked 4,5 hónap antibigyótisztaság!

Apa ráadásul mindenre rácáfolt, amit vártam tőle, mert pl. ő vitte be dokihoz pénteken (ahova elvileg már csak a táppénzes papírért mentek), de mivel nem volt éppen senki, így kérte a doktornőt, hogy hallgasson már rá a kölyökre, mert szerinte vacakul köhög. És ehhez egy hullámhosszon kell lenni a gyerekkel, hogy ezt így jól megérezd. És Laci jól megérezte: kezdődő tüdőgyuszi.

Úgyhogy Peti szerdáig még mindig itthon ül apjával.

És hát nagy nagy pozitív csalódás ez az egész. Laci ugye nem az "a gyerekkel a játszótéren boldogan csúszdázó" apuka stílus. Gondoltam is, hogy tuti befonja a szemöldökét egy hétig, amíg a Peti meg nem gyógyul. Ahhoz képest viszont immár 2. hete ül itthon vele és azt kell mondjam, nagyon kiegyensúlyozottan elvannak ők ketten.
Sőt! Hárman is, mert kivételesen -képzés miatt- tegnap sem voltam itthon.
Mondjuk főzést-mosást-takarítást természetesen nem várok el tőle, örülök így is, ha túléli. :)

Az életünk azért továbbra is maxra felforgatva. A mindennapi logisztika ugyanis nem csak arról szól, hogy egyiket oviba dobni, másikat meg itthon szórakoztatni, és mindezt egy szülőnek. (Mert nekem meg kell csinálnom egy 120 órás képzést, persze Pesten és 8.30-16.45ig tartó tanfolyamon. ) Vagyis hol itt vagyok, hol ott. De ha ott, akkor az utazás miatt ugye már reggel sem vagyok, így nem rakom össze őket, meg este is csak 6-ra érkezem.
Már előre izgalom lesz az őszi szünet és a tervezett pacemaker csere, és ugye előtte sem kéne oviba mennie, hogy egészséges maradjon. Mindezt novemberben. Hááát, nem tudjuk hogyan, majd valahogy lesz.

Ezen kívül fut a Yariska projekt. Szintén Pesten.

És, ha ez nem elég, akkor meg képzeljétek, leborultam a székről majdnem, amikor a múlt héten felhívott egy konduktor, aki bejelentette, hogy ő foglalkozik majd a Petivel, de nem fog tudni az oviba kijárni hozzá. Vagyis választhatok az 5 felajánlott hétköznap délelőtti időpont közül, amelyikre nekünk kell elhordani.
Ööööö.... Mondtam jóvan.
Értem én.... ekkora hiány van gyógypedből. Csakhát basszus.
Úgyhogy finoman megérdeklődtem, hogy ezt hogyan is szokák megoldani két dolgozó szülővel? Azt mondta, hogy ja, úgy. Vagy megoldják valahogy, vagy elmaradnak az órák...

Így most a pénteket beszéltük meg, hogy majd ha úgy alakul akkor visszük a gyereket mozgásfejlesztésre. Most pénteken pl. beteg volt, itthon volt vele apukája, így elvitte. Gondolom majd így néha eljut... Gáz egy kicsit.
Viszont ide már szülő nélkül megy be (korai fejlesztésen én mindig bent lehettem vele), és állítólag szuperügyes és együttműködő volt (az nem a Peti volt! :D ), és a konduktort is a kisujja köré csavarta a szeretlek szöveggel.
Ezek után azért megérdeklődtem a logopédiát az oviban, de szerencsére mondta az óvónéni, hogy már kereste is a Petit a logopédus, szóval azt helyben biztosítják.

Az a legnagyobb jóság, hogy annyira egyetértés van közöttünk Lacival ebben a munka témában (vagyis mindketten örülünk, hogy dolgozni kezdtem), hogy maximálisan a megoldásokon pörgünk (nekem pl. eszembe sem jut, hogy ezek miatt GYES-en kellett volna maradnom, és Laci is áldoz erre a türelméből és a munkájából rendesen.)
És ráadásul hamar ki is estem a GYES-es anyuka szerepből. Ma délelőtt Laci vádló tekintettel elkezdte felrázni az antibiotikumos üvegcsét (amit Pínek minden nap kb. ugyanabban az időpontban kell bevennie), hogy " ha én nem vagyok, elfelejted neki beadni a gyógyszert?". Ijesztő, de el....

Különben van borzalom is. Jaaahaaaaj! Hát fájogat a térdem. Már most jó pár hete.
Nem futáskor, hanem úgy alapból. Ki vagyok borulva, mert Laci azzal fenyeget, hogy pár hetet pihentetnem kéne, nem kéne futnom. Próbáltam most lassabban futni, meg kevesebbet és azt is lassabban, de semmi.
Még bepróbálkozom egy adag proenzivel, és ha az sem... akkor mondom: borzalom lesz!
(A hetekig futásmentességnek ugyanis leépülés az ára, vagyis a 6-os pace-szel 8 km-nek búcsút inthetek. Az ugye milyen brühühü lenne.)

Jó tudom, kinemszarja le. De baromira bírom, hogy kevesebb kiló vagyok, mint fősulis koromban. Enni meg azért szeretek. (Meg mondjuk futni is.)

És okéoké, végére, a lényeg: apa vasszigorának köszönhetően Petikém önállóan gatyaletolva huppan a bilire kakilni. És ezzel párhuzamosan a délutáni alvások is pisimentesek.
Így most remegő kezekkel, hitetlenkedve, de megteszem a kijelentést: Peti mostantól szobatiszta. :)



2014. okt. 4.

Tipikus elsőnapos

Szerdán kezdtem el dolgozni.
Mivel pesti a központ, oda mentem fel. De mivel ki akartam kérni még az erkölcsimet előtte a központi okmányirodában, így hajnalban mentem.
Este szépen elrendeztem mindent, kb. egy órán keresztül pakolgattam a gyerekek cuccait, amit Esztizsákjába/Petizsákjába/óvónéniknek/tornaórára/papírgyűjtésre vinni kell Lacinak a gyerekekkel együtt reggel az oviba.
Aztán hajnali 3-kor megjelent Pí, hogy folyik a orrom. Jeeee! Ovinak lőttek. Újratervezés.

Úgyhogy ennyit aludtam aznap éjjel. Újraterveztem, a "ki-mikor-mit csinál" terveket.
Reggel 6-kor dobtam Lacira egy sms-t, hogy ne kelljen fel, mert valójában tök ráérnek. És hátradőltem a vonatülésben.

Egészen 8-ig elégedetten hátradőlve is maradtam, amikor kiderült, hogy nagy hiba van a rendszerben. Mert az szép és jó, hogy Laci bevállalta az első időszak betegségeit, lebeszélte a munkahelyén is.
Úgyhogy ezt rendben levőnek hittük, hogy ilyenkor ő marad gyermekkápolási táppénzen. De a gyerekorvos asszisztensnője gyorsan kiábrándított, hogy azúgytöknemjó.
Mert, ha én GYES-en vagyok és mellette dolgozom, akkor csak én vehetem igénybe a GYÁP-ot Peti után. Bááááám! Újratervezés.

Élénk gondolkozás, ki dolgozik még GYES mellett és ez hogy van és hogy lehet és telefonálgatást indítottunk Lacival párhuzamosan, mire Timi egy huszárvágással megoldotta a problémát: apára kell íratni a GYES-t. Jéééé! Tényleg.
Újabb telefonkör a MÁK-nak, majd a gyerekorvosnak, hogy reggel 8 óta már apa van GYES-en, csinálhatja a papírokat.
Szerintem az egész okmányiroda tisztában volt a problémánkkal, mivel a várakozás egy óráját ezzel az ide-oda telefonálgatással töltöttem.

Úgyhogy ezek után a "és milyen a meló?" kérdés, hirtelen nem is fontos. :)

Különben jó, meg klassz, az egészet vágom, hogy mit kell csinálnom, de nagyon-nagyon el vagyok még veszve, hogy hogyan is kell elindulnom ezen. Mert ez teljesen önálló munkavégzés.
Mindenesetre még keresik a befogadó intézményt, ahova adminisztrálni betelepülhetek, addig meg itthonról bogarásztam a jogszabályokat meg a protokollt. (Mondjuk 6 éve nem láttam szoc. törvényt, szóval volt mit nézegetnem.)

Ez az egész hirtelen munkábaállás fenekestől forgatta fel az életünket egyébként.
Pl. sajátautós. Megnéztem a területemet, hát ijesztően sokatmenős.
Vagyis csak annak fényében ijesztő, hogy ugye én akkor láttam a jogosítványomat, amikor kiadták az okmányirodában 7 éve.
És egészen eddig egyetlen alkalommal vezettem, amikoris majdnem elvittem egy építőmunkást Előszálláson, azóta Laci jobbnak látta, ha a jobb egyesen ülök. (Ő rántotta át a kormányt a másik sávba.)

Már veszem az órákat egy oktatótól. Akivel azt hittem, kerengünk majd boldogan min. 3 alkalomig a rutinpályán, de szerinte nem olyan vészes a helyzet, mint gondolta, úgyhogy már simán forgalomba kivitt. Azóta még Stellát sem sikerült lefullasztanom egyszer sem, úgyhogy kezdem azt érezni -mint még soha- hogy lehet tényleg fogok vezetni!

Laci azóta már nem családi autót néz, hanem nekem kisautót. Úgyhogy az autóvásárlós terveket is megborítottam rendesen. Stellát áruljuk, nekem nézünk egy kisautót, mert az kell a munkámhoz (ha valakinek van egy cuki ToyotaYariskája zsebből kikapva eladó, az szóljon nekem!), családi autócsere meg akkor lesz, ha Stellára rábukik valaki. Vagy nyerünk sorsjegyen.
Ugye? Ebből sem lesz melanómaszűrés....

Van izgalom.
Közben Pí most tök beteg lett.
A bejegyzett új rekordunk: 4,5 hónap antibió nélkül.Jippiiii!
Laci egyelőre lelkesen gyűri itthon a gyerekápolásos feladatokat. Gondolom, szigor és vasfegyelem uralkodik, mert Peti azóta nem pisilt és nem kakilt be.
A magam részéről finoman sem érdeklődöm az "ezt mégis hogyan csináltad" részletekről. :)



2014. szept. 29.

Keresztelő és ovibanalvás

a) Jaj, de jó is nekünk!
Tegnap volt Szilvike keresztelője és bibibiii, mi lettünk a keresztszülők!
Hát ez olyan jó!

A templomi szertartás a 3 éves saját gyerek nyakba csimpaszkodásával nem volt egy élmény. Hát komolyan, az a kis mégnincs9hónapos is jobban bírta, mint Pí.
Aki nem, éppen nem az orgona zenéjétől tojt be (ezzel számoltam ugyanis), hanem már a pap mély, öblös hangjától... Matricabéka volt.
Amikor ki kellett mennünk konkrétan a szertartásra, benyomtuk Lacipapa kezébe, de azonnal sírógörcsöt készült kapni, úgyhogy én izé... hát kivittem őt is magammal. Gondoltam, ha "engedjétek hozzám a gyermekeket", akkor csak nem muszáj a templom közepén megkínoznom szegénykémet azáltal, hogy nem engedem magamhoz.

Azért amíg a keresztvíz alá tartottuk Szilvit, addig hajlandó volt a földre leállni. :)

De a lényeg, hogy van egy édes keresztlányunk. Jejejeeee! :)

Meg a b) téma.
Hirtelen jött ez az egész, de jajj. Itt siránkozok már egész nap, hogy kicsi PíPí-met ott kellett hagynom az oviban. Brühühühü!

Eddig direkt én vittem őket, mert így reggel 1/2 8-kor keltek, szépen megreggeliztek és 1/2 9-re beérkeztünk. Utána hamar elment a nap neki ebéd utánig. Annyit azért simán kibír, gondolom.
Ma már viszont reggel mentünk, kb. Laci indulási idejében, és már ott is alszik.

Én nem is tudom, min parázok jobban, hogy degáz, ha bepisil (ez du. alvás közben 95% valószínűséggel), drága H. néni szerint, ne aggódjak, megoldják.
Vagy azon, hogy bekakil? (Igen, ezt is 85%-osan fogja művelni, egyszerűen nem megy még neki.) Tök látszik amúgy, hogy erőszakkal lett szobatisztítva. Küzdelem is az egész....
Vagy azon, hogy nem alszik el? (Az, hogy szórakozni fog, az olyan 80%... )
Vagy azon, hogy olyan sokáig ő nem nagyon játszik el? 

Különben sem volt oda az ötlettől, hogy ő ezen túl az oviban alszik.
Úgyhogy örülök, hogy legalább az első hónapot ilyen kényelmes félnapos tempóban szokhatta meg. Aztán majd lesz valahogy.

2014. szept. 26.

Hát akkor igyunk!


Mire is?

Arra, hogy tegnap reggel futottam hivatalosan először 5:59-es pace-szel 8 km-en? (Pace= min/km, ez 10 km/h-s átlagsebesség emberi nyelven. :)  )
Nem, nem erre iszunk.

Arra, hogy Peti megint egy teljes hetet az óvodában töltött (ezt is bepisilés nélkül? - A bekakilás nélküliség csak mázli egyelőre.)
Nem, nem erre iszunk.

Arra, hogy az óvónéni azt mondta, hogy persze, a tesók szeretik egymást, de olyat nagyon ritkán lát, amikor ennyire? Hogy Eszti néha csak úgy ül Peti mellett és tiszta szeretetből megöleli.
Nem, nem erre iszunk.

Arra, hogy október 1-től dolgozom egy olyan munkahelyen, ahova minden diplomám passzol (ritka, hogy egy állásra mind a szoc.munka, mind a szociológia megfelelő legyen) és ahova pont az én szakmai tapasztalatom az előírás (5 év szoc. szféra). És mindezt kormánytisztviselőként és megfelelő bérért és szakmai kihívást jelentő munkával (és protekció/hátszél nélkül)?
Na erre iszunk! :)

2014. szept. 23.

Hosszú, mert már rég nem írtam

Na nem kell azt gondolni, hogy annyira ráérek.
Merthogy Eszti úgy volt a múlt héten, hogy két nap takony, aztán mehet is oviba, csakhogy csütörtökön nem én indítottam őket reggel.
Pesten voltam (hivatalos ügyben), és Laci szerintem egyszerűen lusta volt mindkét gyereket felpakolni reggel, az egyiket az oviba leadni, a másikat meg visszahozni. :)
Fel is hívott először Laci, hogy Eszti nem mehet oviba, mert reggel kifújta az orrát és köhögött is. "Údedurva!"
Majd Eszti, hogy úú anya úgy köhögtem, mint a Peti  ( a hurutos köhögésre célozva). "Oké, de csak egyszer, szóval nemár". De már mindegy volt...
Így ő is itthon nyaralt még pénteken is, úgyhogy kvázi semmit nem tudtam elintézni, amit kellett volna (osztálytalálkozót is szervezek közben), ráadásul a két gyerek felpakolásával dokihoz menni az igazolásokért, na az már önmagában is kitett egy délelőttöt.
Tegnap már mindketten mehettek oviba, és azért megvan a varázsa ugye, hogy Peti megint antibiotikumos végkifejlet nélkül volt egy hétig náthás. Nem, nem hiszem el, de tényleg....

Azon izgultam hűdenagyon, hogy ma jusson el mindkettő, mert ma van a fotózás. És hát egyelőre ott vannak. :)

Úgyhogy tegnap beírattam gyorsan Esztit  a sulielőkészítőbe (az Ének-Zenei suliba tervezzük járatni, és ők indítanak nagycsoportosoknak előkészítőt, ún. Zeneovit). Ez heti egy alkalom, és a felvételire készítik fel a gyerekeket.
Tök egyértelmű volt, hogy Esztit szeretnénk, ha ide járna, mert alapból dalospacsirta, akkor meg miért ne aknázzuk ki ezt egy olyan sulival, ahol a zenét jobban nyomják.
Szóval azt gondolom, tetszeni fog neki, ráadásul az szerintem nagy előny minden szempontból az életben, ha az ember rendelkezik zenei alapokkal.

Aztán megy a harc itthon, mert Laci már meg is hirdette Stellát. Az oké, de ő a család gépjárműfelelőse, én viszont a...
...hát én vagyok a család költségvetési szerve. Na. :)
Szóval sejthető, megy a háború. Értem én, hogy új kocsi kell, de Laci nem érti meg, hogy az nem kompromisszum, hogy "márpedig ezt a kocsit néztem ki, kell a pénz rá!".
Egyelőre ott tartunk, hogy úgy néz ki fegyverszünet van. Megadom a kért összeget, ha elmegy bőrgyógyászhoz melanómaszűrésre.
Higgyétek el, nekem megér ez ennyi pénzt. Évek óta képtelenség rávenni...

Addig meg Családi Nap volt a honvédségnél szombaton. Jó volt!
Az legalább stabilan kedves történet. :)

Amikor megláttuk ezt a képet itthon, az egész család felkiáltott (Eszti, apa, én), hogy decukiiiii .
Jó, perverz dolog élvezni a lógótaknyos, síró kisfiú képét, dehát tényleg olyan édi. :)

Megérkeztünk és Peti végigbőgte az első fél órát. Első körben a túl hangos katonai bemutató miatt (ott csak zene szólt, meg lőttek néha), második körben a vadászrepcsis bemutatót miatt (az mondjuk durva is volt, nem csak a mi gyerekünk kapaszkodott ilyen mértékben az anyja nyakába...) Aztán megsajnálták hamar a mellettünk állók és kapott egy zajvédőt a fejére. (Nem, mintha segített volna  a helyzeten.) Szóval igazán kapaszkodósan indult a buli. Nagyon nem szereti szegényem az erős zajokat.


Node vége lett a hangzavarnak, és utána bulivót!
A cseppet sem műanyag vattacukor. (Szerintem sötét szobában világított is volna.)


Annyira akarta a tűzoltóautót, de az volt az első, hogy letisztázta az ajtóban ugye nem szirénázik? :)
Nem.


 "Eszti, vágjál már bérgyilkos fejet!" 
Peti meg természetesen addig rángatta, amíg szétesett az egész. Akkor odaugrott a katonabácsi aggódva, hogy "jajj, nem ütött meg?". Én csak néztem, mert bennem ez fel sem merült, hanem csak arra gondoltam: "vazze, ezt is szétszedte..." :D


És a megacukiság a végére. Hát nem? :)


2014. szept. 15.

Sorjában

Petikém végigürizte múlt héten az ovit. Semmi extra izgi nem volt, hacsak annyi nem, hogy kéretik hullámozva ünnepelni, hiszen egy teljes hetet járt oviba betegség nélkül. Mint valami normálimmunos gyerek! :)
Amúgy szerda, csütörtök már fél napot ott volt (egyelőre úgy beszéltük meg, így is marad, nem fog bent aludni, mert van ezeregy oka ennek.)
Kicsit tartottam tőle, hogy szénné fogja magát unni, hiszen még az udvarra sem tudtak kimenni egész nap. De állítólag jól elvolt.
Csütörtökön kapott egy kisebb "anya-anya" stílusú bőgőrohamot, de mesélte az óvónéni, hogy Peti rácsimpaszkodott és le sem tudta tenni egy ideig (én meg ennek örültem, hogy megszeretgették, amikor sírt.) Hédi néni amúgy ráérzett, mert pont szerdán említette délután, hogy "még tök jól elvan, de fog sírni, ne aggódj! Az a normális! Ha nem most, majd később!"  Mondtam nem aggódok, tudom. :) És másnap tényleg. Meg érzésem szerint fog is még.

De nem most, mert vasárnapra elővette a nátha. Úgyhogy itthon nyaral. (Holnaptól meg már Eszti is. Végülis ő csak ma lett taknyos, de akkor már maradjon ő is, ha lehet.)

Pénteken meg voltunk a GOKIban PM kontrollon. Úgy egyeztünk meg az orvossal, hogy novemberben megműtik.
Az az igaz, hogy szerinte bírná még egy ideig az elem (ráadásul azt én sem tudtam, hogy van benne egy pót-telep is, amely az elem teljes lemerülése esetén bekapcsol és még további kb. 3 hónapot bír), szóval semmi akut helyzettel nem kell számolni.
De első körben két hónap múlva akart még egy kontrollt, novemberben, és utána kiírni műtétre, de kértem, hogy nemár. Karácsony közelében se legyen műtét lehetséges időpontja!
Úgyhogy azt mondta, akkor legyünk túl rajta novemberben, és kész! Egyetértettem.

Így a hétvégét Pesten töltöttük, jó volt, ahogy az lenni szokott. Lacival lófráltunk rengeteget kettesben. :)
Aztán történt még valami, így döntés született a ribanc kérdésben.
Ki-ki? Hát Stella! Nem jött velünk haza!
Bepakoltunk vasárnap, puszi integetés ééééés nem indul a kocsi!
Úgyhogy Laciék próbálkoztak Misipapával meg Csirkével, de semmi, így Misi papa hozott haza minket, a kocsi meg Pesten maradt. Majd valahogy lesz vele valami, férfidolog ez ugye, nemtom.
De az biztos, hogy túlmentünk a tűréshatáron, mert ezt a "nem indulok el néha" dolgot már eljátszotta párszor és a szerelő nem talál rajta semmit. Úgyhogy vége.
Valahogyan kocsicsere lesz! Csókolom!

2014. szept. 9.

Direkt kihagyva az "első nap az óvodában" klasszikus posztot

Meg nincs is még mit mesélni. Mert az ovis beszoktatás itt úgy néz ki, hogy hétfő-kedd 9-11-ig (szigorúan anyamentesen. Mondjuk erről a dologról nem vagyok túl jó véleménnyel, de egyelőre kettőből kettőnél nem okozott gondot, szóval evvan). Szerda-csütörtök-péntek már rendesen 8-ebéd utánig, félnaposban, és kövi héten mehetne is az ottalvás.

Így egyelőre annyi történt, hogy roppant megelégedésemre Peppkirálynak sikerült 2*2 órát eltöltenie az oviban anélkül, hogy bepisilt/bekakilt és bármely gyermeket lecsapott volna. Kezdetnek nem rossz.

Laci szokta megnyugtatásul mondogatni nekem, hogy "ne aggódj, ebben a gyerekben csak pozitívan lehet csalódni!". Ettől mindig mosolyognom kell. Mert így van. :)

Nélkülem ott maradt simán, ezt így is vártam. Mert szegény 2 éve sóvárogva néz be abba a csoportszobába, ahova végre bebocsátást nyert. Szóval első nap konkrétan vissza se nézett.
Ma azért már ellőtte, hogy rámugrott, hogy nem maradok itt.
De aztán vicces volt, mert Esztit kerestem a szememmel, hogy segítsen be, de két nagycsopis fiúcska jött oda, megfogták a kezét és egy kedves "gyere Petike velünk!" felszólítással elvitték.

Az óvónénik mesélték, hogy szó sincs arról, hogy a Peti Esztin lógna, hanem pont fordítva: Eszti jár a nyomában, segíti, anyáskodik felette (ahogy amúgy mindig). Pedig direkt nem akartam rátaksálni ezt a feladatot, mégis magától, szeretetből csinálja. (Mert Eszti ilyen.)
Úgyhogy ez a leválós rész bennem sokkal kisebb stresszt okoz emiatt. Mert tudom, hogy ha nem vagyok ott, akkor is van valaki, akivel szoros a kapcsolata. És ez annyira megnyugtató! (Persze első nap, amikor otthagytam, elbőgtem a kötelező kört, de szerintem ezt kb. mindenki megteszi.:) )

Noés aztán! Úúúú!
Hazajöttem tegnap. És rendesen arcul csapott a felismerés, hogy gyerek nélkül a lakás 1 óra 15 perc alatt lazán puccra takarítható (ágyneműhúzás, portörlés, porszívózás, felmosás).
Ma meg. Úúúú! Kitekertem a futós játszótérre. Begyűjtöttem össz-vissz:10 km bicajozást és 8 km futást. Majd ezek után immár Pível megfőztem az ebédet. Pusztán maradékból, de olyan jót csináltam, hogy elájultam magamtól. Rendesen jó volt ez a nap is!

Szóval én kb. úgy számoltam, hogy "papírunk van róla", így Petikém két nap ovi után már ki fog dőlni (tök jogos felvetés, nemár, hogy nega vagyok. :) A normál gyerek egy hétig szokta bírni az ovikezdést...). Így nekem most ez a 2*2 óra is nagy ajándéka volt már a hétnek! 
Boldog vagyok!

(Egyelőre lassú, megfontolt munkahelykeresésben vagyok. (Lesz egy nyugdíjas mamánk márciustól.) Addig meg, ha van valami klassz, amit tényleg szívesen csinálnék, azt azonnal megpályázom, hátha... de különben irtó szerencsés vagyok, hogy itthon lóghatok még GYES-en egy ideig. Bár nemtom meddig, mert Laci kocsit akar cserélni... Pedig az elmúlt két nap után is már kezdem úgy érezni, hogy mégiscsak élvezném én ezt! )

2014. szept. 7.

Szabadulás a rácsok mögül

Jajjj, mit tettünk!

Amikor a múlt hét végét nem töltöttük itthon, azért volt, aki dolgozott a lakásban.
Laci nagy örömmel hívott fel péntek este, hogy ő bizony leszerelte Peti kiságyának a rácsait!

"Óóóó" - mondom "a legjobbkor, mert pont ma anyuéknál Petikénk életében először átugrotta  az utazóágy szélét, és azóta este 1/2 10-kor is még volt kint röhögcsélni egy kört..."

Tény, hogy beszéltünk róla, node döntést nem voltam hajlandó hozni az ügyben. Vagyis felőlem akár 10 éves koráig is alhatott volna a rácsosban (pusztán az én kényelmi szempontjaim miatt).
Persze így adott volt a téma: lesz, ami lesz!

Természetesen vasárnap este óta aztán semmi kényelem nincs az altatásban. Peti az Peti. És nincs, ami megállítsa többé!
Este a mese- altatóéneklés- varázsgömbfújás-simi,szia,szeretlek után folyamatosan kirohangál, villanyt kapcsolgat, bemászik Esztihez és -személyes kedvencem: kinyitogatja a szekrényajtót és kihajigálja a ruhákat a szoba közepére. Ollláréé, bulivaaaaan!!!

Első napokban esténként olyan 132* kísértem vissza, de abban a pillanatban már pattant is ki ismét az ágyból. Tegyük hozzá, hogy készültem lelkileg, jól teleszívtam magam empátiával és elfogadással, és ez elég is volt khmmm... a buli elejére... :)
Szóval ezt úgy kb. az első 15 percben lehet türelemmel bírni, aztán a többi már a "kivanámatököm" felkiáltásokkal tarkítva zajlott. Mígnem tegnap már annyira elgurult  a gyógyszerem, hogy előkaptam egy olyan módszert, amitől Vekerdy bácsi lazán kiszaladna a világból. És így csak 3* jött ki. (Nem gyerekbarát, úgyhogy hagyjuk is.)
Mivel 8-kor fektetünk, így 9-re azért általában már csend van. Nem is panaszkodom nagyon, és Eszti is hetekig csinálta a műsort, amikor rájött, hogy ki lehet mászni a "nagylányágyból". Mondjuk ő 2 éves volt.... ;) Szóval majd izéé.... bízom benne, hogy 10 évesen csaktán nem így lesz ez. :)

Éjjel nem mindig gáz, mert nem ébred fel minden nap annyira, hogy kicsászkáljon.
Amikor megtörténik, akkor is max. 2* jön ki egymás után, szerencsére utána visszaalszik. De azért, amikor asszem a 3. rácsnélküli éjjelen vagy óránként felkelt és kiszaladt (persze vakegérben, egyik alkalommal pl. felkenődött a csukott ajtóra), na akkor abban biztos voltam, hogy reggel visszatesszük az ágyrácsokat. (Valójában már éjszaka neki akartam állni a szerelésnek, de aztán valahogy letettem róla. ) És hát tegnap volt lomtalanítás, úgyhogy tettünk róla, hogy egyik éjszaka se kívánjam meg az ágyszerelést. :)

A legnagyobb félelmem amúgy a délutáni altatás volt. Konkrétan, hogy ezt a kölyköt az atyaúristen sem fekteti majd le ezentúl.
De az ágya mellett strázsálva 1/2-3/4 óra alatt eddig mindig sikeresen megoldottam. El vagyok ájulva csodás képességeimtől. Úgyhogy, ha ez kell, akkor strázsálok még két évig.... (Eszti is ebben a korban már csak úgy aludt el, ha melléfeküdtem délutánonként. Kétségtelen, hogy az egy fokkal kényelmesebb megoldás volt. :) )

Szóval igen, csak jelen van valami nagyfiúsodási tendencia. És holnap elindul az ovis életbe. (Jáhááháááj!!!!)

Ui: Gyököt vonni a fentiekből. Ma 21.47-ig zajlott a buli. Már minden volt itt kéremszépen. Borzalomborzalomborzalom! Holnap felhívom a kukásokat, hova vitték el két napja a lomokat! (Hogy mi a véleményem így este negyed 11 tájban? Hogy a f@szért dobtuk ki a rácsokat!)

2014. szept. 3.

A hétvége

Elég nyomoroncnak nézett ki még egy hónapja. Laci szolgálatot vállalt szombatra (egyébként olyan 2-3 havonta 1* van ilyen, szóval semmi extra amúgy).
Na aztán a csajok kitalálták, hogy legyen már végre fórumos tali. Na és akkor lett és a legjobbkor!
Így mivel totál ráérősek voltunk, meg amúgyis nagyon szerettem volna menni én is, hát felmentünk Pestre a gyerekekkel.

Két hete direkt otthagytuk az utazóágyat anyuéknál, meg pár ruhát is, hogy csak hátizsákos turistaként menjek én a két gyerekkel. Vonattal.

Hát olyan menő voltam! Oké, tudom, hogy már nagyok. És oké, Laci kivitt az állomásra péntek délután anyu meg Csirkével várt minket Zuglóban. Dehát akkoris! Tök menő vagyok! Még sosem mentünk tömegközlekedve.

A legnagyobb félelmem természetesen az volt, hogy valamelyik gyerek benyögi a vonatút közepén, hogy pisilnie kell (abba meg bele sem mertem gondolni, hogy Píre esetleg rájön a kakilás. :D ).
De persze bejött a para. Eszti még hagyján, ő már kibírja azt az időt, ha muszáj. De Peti... na ő benyögte, hogy pisilnie kell. Kimentünk a WC-re, ráállt a klóra, lenézett a zakatoló lyukra a mélyben és bejelentette, hogy inkább nem jön több pisi. Tehát értsük ki a lényeget: a vonat wc-jének látványa már a 3 éves gyerek vizelési ingerét is minimálisra csökkenti. :)

Aztán aznap este őrület volt, anyu egyedül volt otthon velünk, a gyerekek pedig -nem volt se a papa, sem az öcséim, akiket zaklassanak, így - szétszedték, fúú, keményen őrület volt (anyu mondjuk nem átall a hátán a két! visítozó gyerekkel rohangálni a lakásban. Ijesztő, de tényleg. :D )

Másnap aztán fenomenális volt a fórumos tali (ez még a babás fórumunk, azoké, akik 2009. februárjában szültek. Petivel terhesen már semmi igényem nem volt más (2011júniusban szülők) fórumban taggá válni).
Biztos, mert a miénk jól működött. :)

Valójában mindig is áldás volt ez a fórum, annyit segített a kezdeti nehézségekben. Azóta is azt gondolom, hogy nagyon megerősítette az önbizalmamat a gyereknevelési kérdésekben, és így sokkal, de sokkal könnyebb az élet. Mostanra meg már életem egy részévé vált. Főleg, amikor néha összejövünk a fb-on este és hülyeségeken röhögcsélünk.

És már tudom, hogy szerencsénk volt, mert olyan embereket kapcsolt össze ez az egész, akik képesek voltak csapattá kovácsolódni.
És olyan vicces volt, mert sokakkal van már régóta személyes kapcsolatom persze, de még mindig volt, akivel nem is találkoztunk a 6 év alatt, csak neten keresztül. Mégis azt éreztem, hogy ismerem.
És 26 aktív tagból 10-en eljöttünk. Meg az a rengeteg gyerek (ööö... asszem összesen 19).
És, ha belegondolok, hogy sokunk az első gyerekét várta, amikor csatlakozott, mostanra meg van, aki a negyediket. Úúú, hihetetlen! Sok ideje traccsolgatunk mi már együtt, na! :)

Szóval nagyon-nagyon jó volt találkozni a csapat egy részével, és az idő is egyszerűen tökély volt.

Aztán meg egyéni szerencsénk, hogy Julcsinak rejlett a kocsijában egy háti hordozó, és bár Peti már évek óta nem aludt olyanban, most mégis rá tudtam beszélni. És olyan jó volt, mert aludt a hátamon egy 3/4 órát, és így végül késő délutánig maradhattunk a Hajógyári szigeten. Tudjátok, a faszacsúszdáknál (APG). Mindig meg akartuk nézni amúgy is. Hát jó volt úgy az egész!

A gyerekek ugye maxon élvezték (nem, én egyet sem fotóztam, ellenben engedély nélkül elloptam 3 képet. :) )
Sajna olyat nem találtam, amikor a nagy csúszdából csak úgy potyogtak ki a gyerekek, mert volt, hogy hatan kapaszkodtak egymásba, és úgy csúsztak le. Sikítva. :) Édibédikcukorkirályok voltak! :)


Ez meg annyira jellegzetes kép. Tudom is mit kérdez Peti. Megyünk csúszdázni, Eszti? :)
Szegénykémet visszafogtam rendesen, mert az óriáscsúszdán csak Esztivel mehetett le.


Az első képen látható legkisebb csúszdáról ugyanis rögtön leborult kb. a 3. csúszásánál, szóval "jobb a békesség" alapon Eszti mindig ölbe fogta az óriáscsúszdákban. Imádták mindketten, de amikor Eszti el volt merülve a többiekkel való rohangálásban és közös csúszdázásban, akkor nyilván nem rángattam ki a közegéből, hogy "csússz az öcséddel, hejj!" :)


De összességében asszem mindenki boldog volt aznap. :)

Így lehetett az, hogy nagy kényelmesen vasárnap délután jöttünk csak haza. Ezért Laci még ki is pihenhette vasárnap a szolgálatot nélkülünk (nem nagyon aludt éjjel).
Én meg este 6-kor a vonatozásból hazaérkezve elkezdhettem azon gondolkozni, hogy izé.... mit is kell Esztinek holnap az óvodába vinni? :)

2014. aug. 29.

Hasznos -15. fajta - vélemény a bedőlő bokáról és a W ülésről. Mert sosem tudhatunk elég verziót...

Annyi minden történik csak, hogy pl. voltak családlátogatni az óvónénik.
Említettem már mennyire be vagyok szarva az ovikezdéstől? Nem? Ja, de. :D
Ááá, le sem írom, mennyi bajom van!

De tegnap itt voltak az óvónénik, és eleinte gondolkodtam, hogy mi is legyen. Elmondjam, hogy a Peti fullonfull kisfiú, ihajcsuhajj de mekkora büdöskölök? Vagy sunnyogjam el, aztán majd észreveszik?
Node semmi szükség nem volt erre, ugyanis Píkirály korrekt kis bemutatót tartott. Olyan igazit! Minden tudnak (éppen hogy csak a szőnyegrepisilés mutatványát hagyta ki a buliból...).
Szóval ez a rész végülis kipipálva. Még csak sokkot sem kaptak. Azt mondták decuki. Hááát, különben tényleg az. :)

Hédi nénit nagyon szeretjük. Ő Eszti óvónénije már két éve és olyan igazi óvónéni. Óriási mákunk van vele. És ahogy beszél a gyerekekről, abból is érezni, hogy ő olyan elfogadó.
Hogy mindenféle fajta gyerek van és kész.
És azt mondta, hogy az lenne a furcsább, ha Peti fiúként rendezetten ülne az asztalnál.
És nem láttam nagyon betojva... Még a szobatisztasági problémát is jól vette (bár nagy probléma nincs, egyelőre arról van szó, hogy ha játszik, akkor nem szól, hogy pisilni kell. Így azért 2-3 naponta egyszer még balesetes.) (A másik óvónéni tök új, szóval őt még nem ismerjük.)

Ja és tök jó, mert Hédi néni kérdésem nélkül is hangsúlyozta, hogy 9 éve dolgozik vegyes csoportokkal, és ő ennek az egésznek csak előnyét látja a homogén csoportokkal szemben. Úgyhogy azért ez is jó hír (bennem is volt egy kis félsz, hogy hát csak vegyes csopi, de ez ügyben max-ra megnyugodtam. )

És akkor Eszti megy jövő héten, ahogy mindenki. Egy hét alatt visszaszokik a régi banda, és a 3 új kiscsoportos (köztük Pí) pedig 8-án kezdenek.

Aztán voltunk tegnap ortopéd dokinál.
Az az igaz, hogy Petinek is mindig szupis cipője volt. Most először kapott egy szandit nyárra, ami nem az volt. És ijesztő módon látszott, ahogy bedől a bokája. Emellett a Szakértőin hangsúlyozta a nő, hogy jajj, és nézessük meg és a térde tönkremehet stb.
Szóval ő adta meg a végső lökést, mert mégis jajj! Ortopéd cipő kell a gyereknek, de legalábbis ortopéd doki. 

És puff. Az orvos nagyon lelkesen elmagyarázott mindent, hogy ez nem probléma. Azt mondta 10-ből 9 gyereknek manapság bedől a bokája. Akkor kell lépni, ha fájdalom jelentkezne, különben meg ez van. És hogy kb. így marad, mert ezzel nem lehet mit tenni. Szuppinált cipő végig, és kész.
De hangsúlyozta, tök általános dolog.
Már ezen is forgattam a szemem. Hogy ez a 6. vélemény kb, amit hallani bedőlő bokáról, de közben meg persze, örülök, hogy legalább szerinte ez nem probléma.
Szupis cipőt meg szerencsére egészségpénztárra vesszük, úgyhogy kvázi jól is járunk ezzel a javaslattal.
Noés akkor Peti megunta, leült a földre. W ülésben, ahogy gyakran szokott. Na ez is! Komolyan, az összes fejlesztőnk azt mondta, nem szabad úgy ülni, "úgy marad", szar, kilazul a csípőízülete stb. Úgyhogy mi is rendre kijavítattuk Petivel, hogy üljön szépen, és ilyenkor behúzta előre a lábát.
Na mit mondott az ortopéd doki? Hogy ez marhaság. Majd leszokik róla. És hogy azért így ül, mert a combcsont kerek végződése így érintkezik legnagyobb felületen a nemtomilyen csonttal, és az így a jó. Majd elhagyja. Jéééé....
De értitek, hát szénné idegesített mindenki ez ügyben (komolyan, tuti így oktatják, mert még a logopédus is szóvá tette), szóval gondolom, nekem kéne eldöntenem megint, hol az igazság.
Mivel a kölyök rendre így ül, szóval voltaképpen mindegy.
Csak érdekességképpen osztottam meg az infókat, hogy ez megint az a téma, hogy egy adott dologról szöges ellentétes vélemények élnek.

Juujj, majdnem elfelejtettem, de még utólagos bibibiii-nek elfér ide:

Hát nem egy gyönyörűség?
(Nem kell válaszolni. Tudom, hogy az.)

2014. aug. 23.

Csodák csodái

Előszöris emmegPéter meggyógyult, de tényleg. Ez egy csoda, de tényleg. Simán, egy hét alatt, antibió nélkül. De tényleg.

Aztán itt van az a bizonyos Nokia. Említettem vala, hogy csakis Nokiát vegyetek! Fenntartom!
Ez a Misipapa-féle teló -miután évekig gyötörték a gyerekek, majd halálát lelte az esővizes hordóban- harmadnapon feltámada.
Méghozzá úgy, hogy valójában 2 alkalommal is bedobta Pí a dédinél abba a hordóba, és már az első alkalom után sem működött, de Eszti nem engedte kidobni, mondván, jó lesz a póniknak telefonnak (jó, hagyjuk... :D ). És Laci a minap töltőre tette és tádáááám: most újra teljes pompájában működik. Csakis Nokiát!

Amúgy meg a főcsoda:
Nekem bezzeg olyan férjem van! Ohohóóóó!
Szóval ültünk még a múlt hétvégén Pesten egy kávé mellett, amikoris Laci jelentőségteljesen rám nézett, és bejelentette, hogy akkor most megvesszük a szülinapi ajándékomat, amit nekem szán. Hát izé, mondtam az nem jó, mert csak egy hónap múlva van, és ha most megvesszük, nem lesz semmi meglepi vagy valami.

De aztán elém tette mutatóba a saját pénzéből összespórolt összeget (már ettől lágyul egyébként a szívem, amikor új telefon vagy laptop helyett nekem teszi félre a pénzét....), de különben összegileg is sok volt és elmagyarázta, hogy mivel most vagyunk Pesten, most kell körülnéznünk.
És, mert szerinte én annyit futok, hogy megérdemlem (nem igaz ám, de a "megérdemlem" rész azért tetszett).
Szóval megérdemlem, hogy legyen egy igazán jó futócipőm!
A legszebb, hogy mindezt azért, mert tudja, hogy sosem költenék el ennyi pénzt a közös pénzünkből magamra (legalábbis, amíg egy laza GYES összegével járulok hozzá a családi kasszához, addig biztos nem.)

Ó igen! A 7 órás plázás után (Lacival, aki ezen a tényen egyszer sem nyivákolt! 5. számú csoda... ;) )  sikerült egy varázslatos új futócipővel gazdagodnom, ami egyrészt annyiba került, hogy jogos a kérdés: vajon magától fut-e (hát különben majdnem), de mindent tud, amit csak kell, sőt! És még ráadásul egy csodálatos, sötétrózsaszín álom.

Ésakkor az én férjem, de tényleg bibibiiii, még itthon induláskor elpakolta a futós szerkókat, és kikereste a legjobb futóútvonalat a környéken, számítva rá, hogy sikerül vasárnap vennünk nekem lábbelit. Így nagy romantikusan hétfőn reggel egy közös futással fel is avattuk az új cipőmet Pesten. A reggeli napfényben, kettesben, a Szilas patak partján.
Hát mi ez a történet, ha nem egy csoda???

Különben az arborétumban is voltunk valamelyik nap, és bár nem vagyok egy nagy fotóművész (finoman fogalmazok :D ), de azért asszem érthető okokból most indulnom kéne és venni egy sorsjegyet! ;)



2014. aug. 20.

Jön az ősz

Higgyetek nekem! Hóttuti! Ma gondolkozás nélkül levettem a barna körömlakkomat és azzal festettem ki a körmömet. Ez kifejezetten prognózis értékű. :)
Nem is vagyok túl elégedett a nyárral, mert ahogy ma tettem-vettem a lakásban látom ám, hogy a nyári ruháim felét elő sem vettem a szekrényből. Hát idén már asszem nem is fogom...

Na és, ilyen körülmények között született meg Péterem vadiúj, extra rekordja: 3 egész teljes hónapig nem volt beteg. Semmisevolt! Születése óta nem volt ennyi ideig "tiszta" egy huzamban, ezt úgy érezzük azért! Hát szép!

Pénteken aztán letaknyosodott, majd vasárnap már lázaska is volt délután/estére, meg éreztem a beragadt takony által okozott nehézkes köhögést, aztán hétfő óta köszöni jól van, tegnap még az orvoshoz is elcitáltam, de szerinte sincs a kölyöknek semmi baja, akár megúszható a dolog. Az lenne mondjuk a kettes számú csoda (talán egyszer ha kijött a náthából AB nélkül).

Különben pörög az élet.

Csütörtök óta ma van megállás csak.
Csütörtökön voltunk a Viki szülinapi buliján. Hát már nagyon kellett egy kis gyerekzsivaj Esztinek. Király is volt, sikítoztak a csajok órákig. :) Ráadásul jól is jött ki a dolog, mert aznap délután akkora vihar volt, hogy csak úgy zengett! Tökéletes időzítése egy szülinapi partynak.

Pénteken eltettem a paradicsomot. Egyelőre csak 10 litert, de kinek elég a 10 liter, ahol a két kedvenc étel a paradicsomleves, meg a paradicsomos húsgombóc?
Asszem holnap még teszek el 5-öt. (És nem kell azt gondolni, hogy egy hős vagyok, a zöldségkutatóból lehet paradicsomlevet venni, így semmi hámozás, passzírozás ezmegaz, csak a lé eltevése.)

Szombatra aztán végképp káosz jött. Aznap volt Lacipapa 60. szülinapja. Én sütöttem a tortát is. Még reggel be kellett vásárolnom, meg csomagoltatni az ajándékot, amikor feleszméltem Magdi sms-ére, hogy ők nem vasárnap jönnek, hanem aznap, szombat dél körül.
Így aztán félig összedobtam a tortát, majd valami ebédet, Magdiék jöttek, elvoltunk délutánig (sajnos, hogy így összejött, mert ahogy Marcival elvolt Eszti, az valami tündibündiség volt. Általában lányokkal szokott így összejönni, de nagyon édik voltak, ahogy rögtön egymásra hangolódtak. :) ).

Utána gyorsan még Laci papa tortája, aztán mentünk a szülinapra, aztán gyerekek vacsoráztatása/ágybapaterolása után elrohantam inni egyet este a Timivel a borutcába. Na ezt nem részletezem. :)
Viszont azóta azon agyalok, hogy vajon voltam-e az elmúlt 5 évben barátnős ESTÉN. Mert szerintem nem. Persze délelőtt-délután-játszótéren-játszóházban igen, meg Lacival ketten igen, de hogy elmentem volna lazulni.... Most is csak azért jött össze, mert Timi két gyerkője is nyaralásban voltak... Különben meg szinte az összes mindenkim kisgyerekes. Öregszem na!
Szóval oké, lazultunk egyet. Jó volt!
Ezért ma este is lazulunk. Csak mert még nyár van. Egy kicsit.. :D

Vasárnap így már délelőtt elmentünk Pestre anyuékhoz, és 3 napig juhuhúúú volt. Peti esküszöm azért lett jobban, mert boldog volt! Pesten az megtett vagy 100 km-et buszon/villamoson/vonaton, Eszti az megette az összes létező pattogatott kukoricát és szivatta a létező összes öcsémet, mi meg Lacival éjjel-nappal plázáztunk. :) Jobbára kettesben.

Szó szerint plázáztunk, mert pl. vasárnap elmentünk du. 2-kor és este 7-kor értünk haza. A kölykök meg elindultak az állatkertbe, és aztán -ahogyan az a mamáékkal lenni szokott- haza már a "Vidámparkból" jöttek (nem tudom, mi van a helyén, de tetszett nekik. :) )
Mi amúgy célirányosan mentünk, megvettünk mindent az ovikezdésre (most tényleg, Petinek pl. még egy rövidgatyát sem tudtam előkaparni tornaórára, mert egyáltalán nem hord olyat. Szóval sok minden kellett.), illetve hát az én szülinapi ajándékom megvásárlása vitte el az idő másik felét. Amiről igen, mindenki tudomást fog szerezni egy következő, dicsekvőposzt alkalmával! :P


2014. aug. 11.

De. Mégis.

Háhááá! Feltámadtam halottaimból!
Nemtom hogyhogy, de most kösz, jól vagyok. (Szerintem köze lehet a dolognak ahhoz, hogy Pí éppen mostanában már nem huggyant poénból a szőnyegre...)

Különben persze rögtön mániás depresszióra gyanakodtam, de ahogy körülnéztem a lakásban, hamar rájöttem, hogy ez valószínűleg nem a depit követő tevékeny szakasz. :)

Szóval voltunk a dédinél. Egy egész hétig. Jó volt, még úgy is, hogy 1,5 napig zuhogott. Ez oké, gáz volt. De ennek meg az lett a következménye, hogy megszüntettük Pepp digitalizálódását.
Ugyanis elvittem a táblagépüket, csakis azért, mert mondtak esőt a hétre.
Mamához amúgy nem vittem volna, de ezen kívül egyáltalán nem vagyok ellensége a dolognak.

Mert Peti pl. ilyen puzzle típusú játékkal játszott, amiben a helyére kellett húzogatni a formákat. Kvázi formafelismerésnek és párosításnak gondoltam, simán fejlesztőnek. Csak a gépezés közben felvett testtartás volt nekem nemtetsző. Így naponta meghatározott időt a táblagéppel játszhattak (ez max. 2* fél óra volt).

Node Pí bezizült. Uhh. Azt képzeljétek el, hogy letelte az időkerete, akkor kisebb balhéval elvettem tőle és onnantól kezdve csak ezt kérdezgette. (Mikor játszhatok babaetetőssel? Megengeded anya? Fel van töltve a táblagép?)
És akkor megérkezett az 5 napja nem látott apja, akinek boldog mosollyal rohant a karjaiba, és felröppenve a nyakába azonnal megkérdezte: Apa, táblagépezhetek?
Na itt rúgta el a pöttyöst véglegesen.

Azóta nem kapja meg egyáltalán. Majd, ha kicsit érettebb lesz. Asszem. Talán.

A másik. A telefon. Ez még az a telefonja volt Petinek, amit anno Misipapa adott oda Esztinek (valamikor Peti születése körüli időben, vagyis már 3 éve). Azóta nyúzta Eszti, nyúzta Peti. Videókat csináltak és néztek, nyomogatták, fotóztak, zenét hallgattak rajta. Szóval dolgozott a teló rendesen.
Csakis Nokiát vegyetek! Mert mi lett a halála? Hogy Peti egy jól irányzott hajítással beledobta az esővizes hordóba.... :)

Úgyhogy ezentúl kénytelen lesz autókkal játszani.

Ennyi volt az esős napok hozománya, a többi napon sütött a nap, úgyhogy eldolgozgattak az udvaron. (Megússza mindenki, ugyanis egyetlen fotót csináltam: hazaúton, amikor megálltunk Dföldváron fagyizni...)

Ami még hír!
Megkérdeztem már a Hédi nénit, vajon mi lesz Peti jele. (Pont a másik Eszti megy el  csoportból, aki énEsztim mellett öltözött, és neki csillag volt a jele. Biztos voltam benne, hogy azt kapjuk meg. )
De meg akartam rendelni a matricákat meg vasalóscimkéket a neten, így tudni szerettem volna tutira. (Esztinek is rendeltem anno egy-egy ív tulipánt még kiscsopi előtt és simán elég az ovi végéig.)
Na és azt mondta a Hédi néni, hogy választhatunk! Lehet a csillag is, de amúgy akármi, ami még nincs másnak. (Én azt hittem, csak meghatározott kb. 30 jelből lehet gazdálkodni)
És nem, olyannyira, hogy azt mondja: "pl. kisautó nincs". Én meg: "Hát akkor az keeeeeelllll!!!!"
És az lett!
Mennyire örülök, hogy igazi kisfiús jelet szereztünk? Nem kérdés! :) Úgyhogy boldogan meg is rendeltem a kisautós matricákat.

2014. aug. 3.

Nem, marhára nem...

Még jó, hogy a dédi nagyon akar minket látni, így megkapja. Holnap elutazunk a kölykökkel a mameszkámékhoz.
Egy csak a szépséghiba. Mondjuk hogy 3 napja néztem utoljára az időképet, amikoris esőmentes hetet ígértek. Az az előrejelzés mára tökzivataros hét lett... Na hagyjuk. Megyünk és nem őrülünk meg. Pá

2014. júl. 31.

Lehet, mégis én vagyok az anyák gyöngye?

Laci elutazott. A -nála már hagyományosnak mondható- 3 napos Szelidi-tavi partyra.
Így én elindítottam a "3 napig egyedül a gyerekekkel" élménycsomagot. Úgyis olyan jól bírom az ilyet mostanában.

Délután még elugrottunk Esztivel csajosban, kettesben, hogy feltöltődjön. (Nohát ez is. Édes, cuki aranyfalat. És persze ilyenkor fagyi az alap. És ő minden alkalommal citromos fagyit kér színes tölcsérben, cukorgolyókkal és macis ostyával. Klassz! :) Érthető okokból eddig eltitkoltam előtte, hogy van belülről csokival bevont tölcsér is. :) )

Aztán Laci elment, én pedig 4-kor elindultam velük a nullkm kőhöz. Az messze is van, szórakoztató is, jó lesz! Aztán vagy két órát ide oda rohangáltak a szökőkút és a kmkő között. Jól elvoltak.

Majd jól kitaláltam, hogy ha már "bulivan", akkor együnk egy pizzát vacsira. És olyan simán ettünk egy pizzát a Labirintus kinti részében, hogy meg is voltam lepődve. Tetszett nekem mégiscsak ez a két gyerekes felállás.

Aztán persze este 7-kor már szó szerint hajtani kellett őket, hogy "ha-lad-junk-mááááár'", és már majdnem csak pozitív élményekkel gazdagodtunk a délután folyamán, amikor az Univer előtt mindketten beleborultak egy oltári nagy pocsolyába.

Ahh, anyám!
Már amúgy akartam mesélni. Mit mesélni, dicsekedni! Hogy Peti maximálisan felülmúlta a várakozásaimat, és egy pár nap alatt átfejlődött műanyag motorosból futóbiciklistává.
Node eszméletlen ügyes, komolyan mondom, amilyen nyominger az egyensúlyérzéke, hát hihetetlen, ahogy kavar vele. Eleinte úgy ment, mint Eszti anno: hajtotta magát állva, alig ült a nyeregre. És kb. 5 nap alatt ott tartunk, hogy már azt a haszontalan, ámde kétségkívül szórakoztató dolgot is csinálja, hogy álló helyzetben is megpróbálja két keréken egyensúlyozni magát. (Én is ezt szoktam piros lámpánál a bicajon.) Mi ez, ha nem folyamatos fejlesztés? :)

Szóval a két csimota jelen időjárási viszonyok között naponta azzal szórakoztatja magát, hogy keresztülgurulnak a tócsákon. Ez Esztinek elvileg nem nagy cucc pedálos bringával, de Pí.... Az nekiszalad, felkapja a lábát és a két keréken egyensúlyozva gurul (hogy ne kelljen belelépnie), ameddig bírja tartani a kormányt egyenesben. Na ezt a fajta mozgást nem néztem ki belőle, úgyhogy el vagyok ájulva tőle rendszeresen, ahogy csinálja.

Na és most is csinálták. Találtak egy óriási pocsolyát, és körbe-körbe zúgattak át rajta. Azt egyszercsak Eszti beleborult. A jó közepibe', hogy érezzük a feelinget!
Meg is lepődtem. Ő is.
Mondtam neki, "uhh, Babám, ez béndzsa volt". Azt mondta ja. :) És amíg ezt megbeszéltük -magam sem hittem el- de 30 másodperc sem telt el és Peti is elesett benne. Hát az emberek konkrétan röhögtek mellettünk. :D (Egyik gyerek sem vette zokon, bár Eszti bepróbálkozott, egy akkor ezt most lemosod a lábamról?- lal, de inkább villogó szemekkel hazaűztem őket. :) )

Szóval jól eltöltöttük a délután, örültem is magamnak, milyen sokáig boldogan elvoltunk, így este már nem volt itthon semmittevés, csak fürdés-fekvés-alvás.

De azért lássuk be, a "puszi-sziasztok-szeretlek" után a hűtőhöz vánszorogtam abban a reményben, hogy Laci hagyott itt nekem sört. És hagyott. (Sajnos ő 0,33-ast iszik csak. De megteszi. ;) )

2014. júl. 28.

Csak a rinyarinyarinya

Jó tudom tiszta sor, de nem érdekel.
Nem érdekel, hogy örüljek, hogy nem az Ebola járvány közepében ülök, meg hogy nem 100 éve éltem Mo-on, meg ki tudja, mit nem olvastam ma Origon.
Értem, hogy ezer más problémám lehetne, de ez a Peti nekem éppen elég súlyosnak tűnt a múlt héten.
Hát az azért már az érzések alja, amikor akörül kerengtek a gondolataim, hogy a francért vállaltam még egy gyereket? Milyen remekül ellennénk az egyszemkislánnyal. Most tényleg kellett ez nekem?

Mostanra talán jobb a helyzet.
Vagy lehet, én vagyok jobban.
Mondjuk ez egyértelműen azért (büszkeségtől dagadó kebles, erőteljes sajátvállveregetésem következik 5 sorban), mert teljes az extázisom tegnap délután óta, amikoris zuhogó esőben lefutottam 12 km-et.
És a boldogöröm végig ott volt, mert amikor a legjobban zuhogott, akkor döntöttem úgy, hogy 6 km után nem folytatom a nagykört (ami még laza 1,5 km hazáig), hanem egyszerűen visszafordulok az úton, amin jöttem. (Nem, nincs esővédő felszerelésem. :) )
Úgyhogy a "de állat jó csaj vagyok" feeling még ma is csapkodja a hátam, szóval akkor már csak kibírom, míg megnő ez a gyerek, nem? :)

Az van, hogy KicsiPí... hmmm...
...nem az a klasszik jógyerek, na. Ez a kiindulópont.
Erre jön rá, hogy szétveti már itthon az unalom. Ez természetes is, és jó ideje érezhető, meséltem is már. Ez rendben is van, így minden nap van program, ahova kimozdulunk. Az oké is.
De a lakásban?
Ááááá! Az a kölök meg nem fogna egy vacak játékot sem játszás céljából! Semmit!
A hülye mobiljával hajlandó csak ellenni, amivel videót készít, majd ezeket sorban megnézegeti. Én viszont nem vagyok hajlandó a mobilját játéknak tekinteni....
Ez a "semmivelsemjátszom" amúgy sem frankó sajnos az ő szempontjából sem, de különösen idegőrlő nekem. Ugye.
Mert ez most ott tart, hogy a lakásban pl. nem mozoghat egyedül. Mert mindenhol csak a gubancot csinálja. Direkt.
Minden szabályt megszeg, minden kérésnek az ellenkezőjét csinálja, minden olyat pakol, bont, szétszed, kapcsol, teker, amit nem lehet. És nem hagyja abba, csak ha odamegyek, és fizikailag leszedem róla. Konkrétan szarik minden tiltásra, kérésre, szóbeli felszólításra. Csak vihogva csinálja tovább. (Állandóan lehúzza a WC-t, az erkélyen kidobál mindent, a mikrót bekapcsolja, a mosógépet meg ki, beindítja a mosogatógépet és most nem sorolom tovább.)

Oké, nem vagyok totál nyomorék, ezt még megoldottam volna pozitív életszemlélettel és ép ésszel.
De ezt tetézi az überbónusz: a szobatisztulásának rétestésztára emlékeztető folyamata. (Igenigen, nagyon szeretném elmesélni külön posztban, hogyan alakult ez június eleje óta, amióta hanyagoljuk a pelust. Roppant tanulságos ez a büdöskölök típusú "bepisilek az alsógatyába, odapisilek a szőnyegre, 3percenként kinyomok egy cseppet az alsógatyába, bekakilok, földrekakilok, kakiba csakazértis érdeklődve belenyúlok" gyereknél.
Ő az én tanítómesterem. Ő tanít engem, biza! Főleg a türelem és az "akkor-sem-lógatom-ki-az-ablakon" életérzés elsajátításában. Fú, nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire elegem volt már belőle. És mennyire úúú....
....dühös voltam rá.

(Volt egy délelőtt, amikor leszámoltam: 8 alsógatyát mostam ki. Nem baleset miatt, áááá. Direkt, korrekt gatyába belehugyozás.
Nyilván, ha sokat iszik sem kell neki 8* pisilnie 2 óra alatt. Ráadásul ha beáll a tükör elé szétterpesztett lábbal és nézi, hogy csorog le, az egyértelművé teszi a helyzetet.  Ennél jobban már csak a kakitaperolástól száll el az agyam. Oké, valameddig természetes kíváncsiság, de a picsábamá' ! Undorító, na.)
Különben meg már csak alváshoz van pelusa, itt tartunk -a délutánialvásos pedig rendszeresen száraz is marad- tök nincs vész, csak ne tekintené hullanagy poénnak.

Az a szerencse (vagyis gondolom ez nem szerencse, hanem jól ki van ez találva így ösztönileg), hogy közben meg annyira szeretnivaló és édesfickó és olyan őrült jópofa, amikor beszél, meg magyarázza a dolgait, hogy szét kell zabálni. Így minden este, ahogyan néztem az ágyikójukban őket, ahogyan alszanak (csodálatos nyugalomban, elterülve, édesdeden), arra a következtetésre jutok, hogy jó, mégis maradhat.

És akkor még ugye nem is csak ő van a világon, hiszen Eszti is megérdemli, hogy foglalkozzanak vele.
Ő meg ugye a másik véglet. Szerintem ellenne egész napokat pusztán pónizással, legózással és babaházazással. És szót fogad. Jajj, áldás ez a tulajdonság!
Ráadásul általában még rá tudom venni, hogy aludjon délután egyet. Szóval ő pont tökéletes. Dehát csak nyári szünetes, szórakoztatnivaló gyerek ő is. Plusz a kötelezők (minthogy legalább ebéd legyen már dél körül).
Így érthető vagy sem, kikészültem és hullára unom a nagy boldog kétgyerekes nyári szünetet.

Petin ráadásul sokat aggódom, egyáltalán nem gondolom, hogy az ovi bármiféle problémát is megoldana, inkább felvet majd még 100 másikat. Erről majd máskor (vagy akkor sem. )
Tehát még az sem vigasz, hogy csak egy hónapot kell okosan eltölteni.
Nem. Ó. Jajj! És indul az újabb hét...(De legalább tegnap 12 km-et lefutottam. 1:16 alatt. Szinte elfelejtem a sírásrívás végére. Hejjjna! :)  )

2014. júl. 22.

"Jaj, úgy élvezem én!"

Ááá, egy francokat!
Kivagyok. Unom az egészet. Unom a mindent.

"Unom a pincért a sarki bárban,
unom a tévét a hálószobában,
unom a gitárt, mer' annyira hamis,
unom e dalt s benne magamat is."

Ezt napok óta dúdolgatom. És pont így is érzem magam. A nagy kétgyerekes nyári szünetben.

Úgyhogy majd írok bejegyzést. Ha már nem unom.

2014. júl. 15.

Jajj, ajjj, ahhh, uhhh! Olyan jó volt, hogy na!

Nem. Különben még ma sem vagyok teljesen jól.
Minden gondolatom akörül forog, hogy is kéne nekem multimilliomosnak lennem. (Minimum.)
Hogy minden hónapban egy hétvégét a Shirazban tölthessünk. (Vagy kettőt. Vagy akkor oda is költöznék mondjuk. :D )

Nem szoktam nagyon reklámozni, hol is vagyunk, ha megyünk. Sok fasza helyen voltunk már. Node eeeeeez!
Azt kell mondjam, mindenki menjen el ide (oké, először a malacperselyt kell fullra tölteni aztán kiötölni, hova varázsoljuk el a gyerekeket a hétvégére, mert kettesben van meg az igazi hangulata), nade értsétek! Tavaly már imádtuk (ritkán megyünk vissza ugyanarra a helyre, ez is jelzés értékű), mostanra rajongók lettünk.

Valami csodálatos, romantikus, rózsaszirmos volt a nyári kettesben hétvégénk Lacival. Most nem menőzök, hogy nagyon kellett már! Mert ja persze, kinek nem kell?
De valójában hétfő óta nem is értem, mit keres itt ennyi gyerek? Jól kizökkentem 3 nap alatt, mi? :)

Jó. Első körben úgy zuhogott az eső az autópályán, hogy konkrétan nem láttunk semmit. Aztán megkaptuk a világ legkisebb szobáját, de én tántoríthatatlanul csini papucsban mentem (nyaralok vazze) és a felújított wellness rész látványa után a szobát is azonnal megbocsátottuk.

Így aztán a hétvégén sokat ültünk, és pihentünk, és feküdtünk és kb. el is ment ezzel a sok mindennel a 3 nap. Dejóvoltnekünk!

Voltunk borozgatni, nézegettük a szuperholdat, nyugalomban étkeztünk és kiolvastam a Millenium trilógia 2. kötetét. (Először azt gondoltam ám, mik ezek? Hülyebéna krimik, de valójában  tök lekötnek és habzsolva olvasom őket. Így nincs mit tenni, hálásan köszönjük a skandináv krimik ötletét! ;) )

Szóval eszméletlen jó volt, még ma is azon tépelődtem, "dejóvolt", így asszem tényleg jóvolt.


Áá, a gyerekek. Hát persze!

Eszti nagy és okos. Ő ezt ésszel kezeli már. (Azt mondta nekem múlt héten, hogy - idézem: Ne aggódj anya, holnap elmentek apával, nem kell a gyerekekkel foglalkozni, hogy mit csináljon, hanem azt csinálsz amit akarsz. Pl. futkározhatsz, amikor akarsz, meg szexelhetsz apával.
Ó igen, alakul a szexualitás iránti érdeklődése, azám! Viszont így meg marhajó poén volt tőle. :)

Peti esetében viszont még mindig a "mamasegge" effektus a jellemző, úgyhogy őt Etumama megpillantása után egy pillanatig nem érdekeltük többé.

Hüttyögtem kettőt a kocsiban indulás után, hogy "jaj dehát szegény gyerekek", de Laci ezt rezignáltan vette tudomásul, mert szerinte ezt mindig eljátszom, úgyhogy inkább menjünk enni.

És tényleg. Voltam olyan gáz, hogy vacsora után, 20.15-kor jutott eszembe legközelebb, hogy "úristen, mi van a gyerekekkel?" (Kár volt aggódnom, természetesen este 1/4 9-kor még senki nem ért haza a játszóházból... )

Ettek rendesen, aludtak kb. rendesen, játszóházaztak, Petivel még egyet léptek is előre a szobatisztulás terén (így tegnap először nem kapott pelust akkor sem, amikor a Malomba mentünk el), bábszínházaztak (ahol Píkirály úgy megijedt, hogy bömbölve távozott).

Anyuék hozzáállásáról annyit, hogy egyik nap már gyanús volt, hogy Eszti a telefonban a csicsergése közben mintha elénekelte volna a pálinka dalt.
Aztán vasárnap már Peti is lelkesen kiabálva énekelte:
"Álmaim kéklő egén,
Gyümölcsfáim tetején,
Pálinka, szerelmem, légy az enyém!
"

Misipapa azt mondta: "Nyugodj meg! Jöttünk haza a játszóházból, Peti ült a nyakamban és ezt énekeltük az utcán. Jó hangosan!" És én már meg is nyugodtam. :)

Úgyhogy ezzel is rendben voltunk.

Aztán maradtunk még Pesten anyuéknál vasárnap, mert pont hétfőre kaptunk időpontot oltásra.
Így hétfőn Petikémnek MMR benyomva, bárányhimlő kettes oltás benyomva és vége is. Állítólag nincs több para oltás, ha kap is még, az már sima gyerekorvos általi lesz. De szerintem csak 6 évesen jön a kövi.

Így jöttünk haza végül hétfőn.
Most egy ideig nincs mit várni, úgyhogy én spec. a visszazökkenést várom az itthoni mindennapokba. Mert az még nem ért el...

2014. júl. 7.

Ha nyár, akkor déééédiiii!

Jó, már uncsi poén szerintem is.... :)

Viszont tényleg nyaraltunk egy jóízű falusit a héten. (Illetve a múlt héten.) Szerdán mentünk a dédiékhez Stornyára a gyerekekkel és tegnap este hozott haza minket a sofőrünk.
Ma már persze érzem, mekkora jóság volt, hogy reggel a gyerekeket a juhokkal együtt kihajtottam, majd este alvásra lettek csak behajtva. (Nem, nincsenek juhok, csak amolyan hasonlatnak szántam.)

Ma ugyanis újra azzal a teljesen megszokott felkiáltással keltek fel, hogy ma mit foguk csinálni?

Dédiéknél meg tök jó volt, egész nap az udvaron ügyködtek, lebarnultak, és délután mindenki lelkesen aludta a délutánikat. :) És még a dédik is boldogok voltak. Jó volt, remélem, még megyünk a nyáron.

Tényleg olyan jó, hogy már lehet velük rendesen nyaralni. Bár hozzátenném, Petikirályt még több alkalommal is a letaposós módszerrel altattam el délután, de ennyi belefért (este viszont tök cuki volt, kérte, hogy úgy tegyük az ágyát, hogy lásson minket alvás közben). Így Eszti mellettem aludt a nagyágyon, Peti meg minket nézett és úgy aludt el, miközben én még olvastam.

Nomeg ki ne hagyjam már: jól is jött az egész utazás!

Még Zalakaros előtt indulás előtt egy nappal kitekertem a piacra 5 kg meggyért. Mert bontott meggy eltevése nélkül nem megyek nyaralni, és az érdi bőtermő fajtát néztem ki magamnak, amely viszont pár nap múlva már leérett.
Na el is tettem a bőröndpakolás és lakásrendbetétel idején 10 üveggel. Meg is veregettem a vállam, hogy defaszacsaj vagyok. Úgy megoldottam, de úúúúgy!

Természetesen maximálisan elspóroltam a tartósítószert (régen ez tipikusan szaliciles cucc volt, végtelenül egyszerű is volt azzal eltenni, dehát annak befellegzett...)
Szóval kitaláltam egy remek módszert, hogy fogom eltenni tartósítószer nélkül. El is tettem a 10 üveget. Csodásak voltak!

És micsoda időzítés!
Én tényleg meg vagyok győzödve róla, mekkora mázlista vagyok! :)

Stornyára indulás délelőttjén, szerdán lazán benyitottam a spájzba, ahol ejjj, mi fogadott?
Megforrt az összes! Hogy honnan vettem észre? Hát onnan, hogy annyira megforrtak, hogy némelyik egyszerűen felnyomta a kupakot, és szétspriccelt, így a lé szép meggyvörös csíkban lefolyt a fehér festésen a 4. emeleti polcról a padlóra.
Ejjboldogság!

Gyorsan gyereknek tv bekapcsolás( "csöndbelegyélnezavarjál" :) ),  takarítás, kidobálás, üvegelmosás, falmosás stb. Majd pörögtem egyet magam körül, hogy akkor most vajon téli boldogtalanságra leszek-e kárhoztatva emiatt, vagy mi? (A bolti meggy nem meggy. Se ízre, se kinézetre, az áráról ne is beszéljünk. Ez elvi kérdés, nem veszek meg bolti meggybefőttet.)

De aztán pánikszerűen felhívtam keresztanyuékat, hogy van-e még meggyük a fán. És volt. :)
Úgyhogy rendben elutaztunk, másnap leszedtem a meggyüket, és a mamánál szépen hőkezelve (recept szerint :P ) eltettem. És a dunsztból kiszedve vasárnap hazahoztuk őket. Most nagyon esélyes, hogy ebből meggyes-mákos muffin hegyeket fogok sütni a télen. :) )

Meg volt a dédinek szülinapja is, úgyhogy szombaton aztán mindenki ott volt (EtumamaMisipapaGabiCsirkeNiki), végképp buli volt!

Megint maradunk pár napot itthon, de annyi dolog van, hogy fel sem bírom sorolni. (Másik dédi is szülinapos, el kell menni hozzá, meg úszni is kéne, mert van még a bérletből pár alkalom és július végéig van csak, meg én még be sem vásároltam a hónapban, csak azért nem kong a hűtőnk, mert a dédi felpakolt, babanézőbe is el kéne menni, amíg el nem repül az a baba- szó szerint: Franciaországba, könyvtár, mert csütörtökre kelve kiolvastam az uccsó könyvemet is stbstbstb.) Úgyhogy még mindig nem punnyadunk, elpörgünk. :)






Képes

Noigen. A nyaralás, az nyaralás! :)
(Jaja, szar a dátum a fotókon. Béb' csináld meg elfelejtettem mindig mondani, már a múltkor is láttam.)



Dédi kinyírna a fotóért, de ő úgyse látja. Ellenben remekül látszik a szandi talpán a fél centis csirkeszar réteg. :)
Viszont megtanított egy régesrégi hintázós éneket a Petinek (ja, persze, Eszti is megtanulta, de Peti szívatta igazán azzal órákig, hogy mégegyszer.)


Itt csak úgy édesek. :)


Hát ez meg...ha azt mondja bárki is, hogy nem iszonyatcukizabálnivaló, akkor az hazudik! :P


(A kisgatya megtévesztő. Higgyétek el nekem... naaaa-gyooon megtévesztő. ;) )


2014. jún. 30.

Ha nyár, akkor nyaralááááás!

Most az olyan, mintha már 2 hete nyaralnék, de nem. Viszont annyi minden történt, hogy hűha!
Egy pillanat unalom nincs. :)

Merthogy voltunk nyaralni a múlt héten. Zalakaroson. Direkt utólag mesélem...

Jajjj, anyám de jó volt! Most komolyan, ez volt az eddigi legjobb nyaralásunk. A kölykök már akkorák, hogy lehetett velük mindenféle jóságokat csinálni. Félpanziónk volt, tehát én is csak lógattam a lábam. És még az alvásidőket is simán megnyertem.
Mert minden nap aludtak, így én addig becsülettel bepótoltam a szaunahiányomat. És még egy pár felöntésre is eljutottam.

Délelőttönként voltunk programozni (béreltünk bringát meg állatsimogató meg ilyenek), délután meg ugye nem lehetett másként: medence, pancsolás, mindegy, de a vízben legyen.
Nagyon jó volt a játszószoba is, és volt animáció is. Egyszerűen minden percben remekül elvoltunk.

Petire azért nagyon készültem! Ugyanis előző héten eljöttek Laci+Peti értünk az usziba Eszti edzésére, és Píkirály sikeresen berókázott a 3 perces kocsiúton. Mondom eeeez nagyonfasza!

Úgyhogy nem akartam már gyógyszerelni, de vettem neki direkt utazási rosszulétre való homeós vackot. Hátha....
Na szépen be is adagoltam, és így indulás után egészen a kecskeméti kisTescoig bírta. Bááááz.... ott hányt egyet....
Aztán többet mondjuk nem, de azért izgultam végig. Zalakaros keményen messze van.
(Stornya felé mentünk odaúton, így ott megálltunk, ebédeltünk, és csak alvásidőben indultunk tovább. Visszafelé meg szerencsére Pepp 2 órát aludt. Eszti meg ugye nem gáz. Nyugis gyerek. :) )

És érezze mindenki: 5 napig úgy elvoltunk, hogy az útirókán kívül senkinek semmi baja nem lett (pedig volt ám nálunk minden: porszívó a kocsiban, inhalátorkészülék, felírva az ügyelet telefonszáma és címe stb. ) Csoda, hogy úgy érzem, szép az élet? :)

Aztán hazajöttünk pénteken.
Du. 4-kor értünk haza, akkor elszaladtam a tortáért, ééééés kezdődött a juhéjj Peppszülinap: torta- pezsgő- konfetti!
Aztán egy óra múlva már jöttek is anyuék, és innentől végképp hawaiidizsi. Mert itt is aludtak.

Ezért mi Lacival elmentünk este a borutcába. Na ott mondjuk nagyon csúnyán megcsúsztam.
Olyannyira sikerült egy -természetesen vírusos :P - másnaposságot benyalnom, hogy szombaton majdnem bevégeztem.
Anyuék elmentek reggeli után, majd Laci magában vígan kuncorászva elintézte, hogy alhassak egyet. (Vagyis szórakoztatta a kölyköket.)
Muszáj is volt, mert ebéd után újra programunk volt. Szerencsére addigra nagyjából összeszedtem magam.

Laciéknál van egy pár Laci (összesen 5.... ), így névnapi (+2 szülinapi) bulit tartottak egy lovastanyán.. Hát az is huhh, de jó volt. A gyerekek végig játszottak az udvaron, lovat simogattak, meg Esztinek végre teljesült a nagy vágya: lovagolt is egyet.

Aztán este kidőltek 1/2 9 után. És másnap délelőtt 10-kor egyszerűen felzörgettem őket. Csodálatos élmény volt, mert én is simán aludtam negyed 9-ig. Ejjjj, varázslatos volt!

Jaaa, igen, anyuék meg visszajöttek még vasárnapra (Misi papával ők is névnapozni voltak szombaton), és csak szinte este mentek el. Addig mi... délután csak sétálgattunk, és limonádézgattunk. Magunkban. (Mert persze a gyerekek addig nyúzták a mamáékat, amíg a játszóházban nem kötöttek ki.)

Ugye? Kicsit sok a "csodás" és "fantasztikus", és "huhh, de jó volt" szóhasználat? :)
Pedig még a hetet is elmesélhetném, de sok lesz a jóból. Höhöhö. :D


Fotós kiegészítés

Eszti minden szervezett kézműves buliban benne volt.


Petinek meg mindegy volt, csak zenéljen. Bár elmesélném, hogy végre igazán keményen (mint egy igazi gyerek) csúszdázni kezdett. Tiszta fejlesztő hatású egy nyaralás, nem? (A vízicsúszdát is nyomta, meg a játszóházast is.)


Ez az állatsimogató amúgy marha jó volt. Peti sikítva röhögött, amikor etette az állatokat. Majd kiabálta, hogy csacsi megette a kezem. Mondtam anyám vazze, oké, de azért húzzuk már ki a szájából.. grrr... Hát imádta!


Itt aztán meggondoltam magam, ezt talán mégse simogasd már meg! Pedig nagyon meg akarta...De úgy jött felénk, mint egy mini fekete törpemalac-tank.Eszti persze berezelt. De Petiből ez a funkció valahogy kimaradt.


És ugye ki kivel van jóban:
Eszti velem...


Peti meg vele. :D


És persze ment a Beszállok a traktorba szöveg is.(De nem, nem szállt.)


Ezeket ugye Laci fényképezte. És csak hogy ő se maradjon már le a képdömpingben.
Hihihi. :D