2016. jún. 26.

Hortobágy

Ki nem hagynám az alábbi dicsekvős posztot. Sohaaaaa!

Mert akkora királylány vagyok, kőkemény királylány!

Mert elkezdtem megcsinálni a félmaratonmániát (ez minden évszakban egy lefutott félmaratont jelent, de mivel BSI-s, így csak BSI által szervezett verseny számít.)

A tavaszi megvolt, de egy sérülés miatt kihagytam 2,5 hetet, és nem mertem a pár héttel ezelőtti K&H-s versenyen elindulni 21 km-es távon. (De tök jó volt, mert céggel elmentünk maratonváltót futni).
Így a nyári események közül kizárásos alapon csak a Hortobágyi terepfutóverseny maradt.

A sérülésem amúgy nagyon durva volt, hónapokig szenvedtem vele (masszázs, kinez tapasz, sportorvos, gyulladáscsökkentő minden!) és most nagyon úgy néz ki, hogy a 45ezres futócipőm kukába reptetése oldotta meg a problémát. Ennyit arról, hogy a futás olcsó sport...

Nadehogy a lényeg.
Nagyon remegtünk már az utolsó napokban! I-vel mentünk (aki ffi és sokkal jobb futó nálam), 160 km-et utaztunk, hogy kb. tudatosan kinyírjuk magunkat.

És tényleg.

Délután 3-kor indult a félmaraton, 38 fok volt ott, és pusztaság (szó szerint... sehol nem volt árnyék).

Hát küzdelem volt. Bátran állítom, végig. Ugyanis már 2 km után éreztem, hogy lüktet az agyam, mert átforrósodott a fejem.
Az nagy büszkeségem, hogy 14 km-ig képes voltam egyáltalán futásban haladni. A 3. körben már nem.
Hihetetlen volt az egész, mindenki küzdött, de nagyon. Az én környékemen nem futott már senki folyamatosan...
Emiatt sokkal emberibb is volt az egész, nagyon sok emberrel beszéltem pl. út közben, bíztattak, amikor már csak vonszoltam magam, aztán én, amikor beértem, mert ő vonszolta magát. 16 km környékén beértem I-t, aki konkrétan nem bírt tovább futni, és begyalogolt (rá is vertem 3 percet).

Nem is tudom, leírni mennyire volt kemény. Nagyon. (A sapkámat pl. a 3 km-enkénti frissítésekkor a hordóban vízbe mártva tettem a fejemre, és csontra megszáradt, mire a következő ponthoz értem.)
Hiába láttam, hogy már 19 km-nél vagyok, 2 van csak hátra, már csak gyalogolni bírtam. Aztán valaki megint beért, és egy vizes törölközőt tett a nyakamra, hogy "menjél, már nincs sok hátra", akkor megint futottam (vagy izé, vonszolódtam futómozdulatokkal). Aztán összefutottam a bácsikkal, akik mesélték, hogy ők biza 2 órára tették ezt a versenyt. Hát röhögtem (volna, ha bírok), szóval velem érkeztek be: 2:30-cal. (Én 2:15-re gondoltam, hogy azon belül tuti meglesz... Képtelenség volt.)
Életem első félmaratonja is beljebb volt 2:30-nál. Mostanában olyan 2 óra körül futottam meg őket én is. És az a durva, hogy kiderült:
a) ez a szint ott az erős középmezőnyt jelentette (nők között a 42. helyen estem be.)
b) a verseny női 3. helyezettjének ideje 2:00:32 volt.

Higgyétek el, ez az egy vállalható képem lett... ;)

Szeretem magamat azért, hogy magam alá gyűrtem egy ilyen eseményt, ami valóban embert próbáló volt. (Sokan kiálltak belőle, volt, akit a mentő vitt el. Nem ragozom. )
Érti-e mindenki, hogy mostanában nem kell hozzánk jönni, mert ha bekopogna valaki az ajtón, csakis az arcommal találná szembe magát? Mert akkkkkora lett! :)

2016. jún. 20.

Ó az a csodás játszótér!

Hétvége szerintem Petinek maga a Kánaán volt.

Valahogy a jóidő beköszöntével maxra erősödött benne a játszótér mánia. Hát én bevallom azt hittem, hogy lassan ez már kihalóban van, de úgy látszik, még van egy nagy felszállóág...

Már kisbab' korukban is utáltam menni a játszótérre. Ott ülni a játszótéren. Minő rettenet: homokozni a játszótéren!

Ahhoz képest már rinyálnom sem kéne, mert voltaképpen csak ott kell ülnöm a kispadon és győzködni magam, hogy "ó, ez igenis jó nekem!" Barnul pl. a lábam, meg ilyenek.

Viszont amíg így lustán ültem, és az anya löksz a hintán? kérdésre nyögve rendre azt a választ adtam, hogy "ahhh, tanuld már meg lökni magad édes fiam!"
Így már alakul az is. Úgy megmotiváltam, mi? :D
(Jó, persze koránál fogva is már illik azért lassacskán eljutni ide, de az ő esetében azért örülünk ám.)

Szóval elérte a szinteket: fel tud mászni a mászókára (tavaly a méretei miatt volt, ami necces volt), le tud csúszni a tűzoltócsúszdán, és tudja magát lökni a hintán. Más nem is kell!

Ráadásul a mozgásfejlődési zizik miatt a fejlesztésen kifejezetten javasolták nyárra a játszózást. Hajajjj... nem menekülök én már sosem!

(Eszti neccesebb, őt már mindez kevéssé érdekli. Neki csak akkor kafa a játszó, ha összebeszélünk ismerősökkel, és van játszópajtás. Nagylányos.)


Na. Hétvégén volt fórumtali. Mert biza, mi már 7,5 éve tényleg csoportot alkotunk. Margitszigeten a nagy játszón találkoztunk. Király volt!
Peti 5 órán át nyomta. Általában teljesen egyedül persze.... Egyszer húztam el lángost (és az ilyenkor megkerülhetetlen kék vattacukrot) enni. Eszti inkább társasozott.

Aztán Pesten aludtunk, hogy vasárnap programozzunk valamerre. (Ezekkel már képtelenség otthon ülni hétvégén, így valahova mindig megyünk.) Laci, hogy bebizonyítsa, hogy ő igen kemény legény, vasárnap délelőttre egy kafa játszózásba egyezett bele. ("Tudod, hogy úgy utálom. Bárhova máshova elmegyek, csak a játszótérre ne!" Akkor gyere strandra! "Na jó, oda se... " :D )

Úgyhogy nagy esemény volt ez minálunk: Laci a játszótéren!
Hát kb. térben ott volt. Na. Azért nem ült le homokozni. :D

Délután meg Tabajdra mentünk el, mert a mezítlábas park Eszti nagy vágya volt. Még tavaly beígértük neki egy ilyenben kirándulás után, és most tudtuk betartani az ígéretet. Jópofa dolog ez amúgy! Ráadásul a piknikezéssel is szívja a vérünket az első napsugarak megjelenése óta, úgyhogy azt is kipipáltuk neki.

Én azért sikítoztam aprókat útközben... ;)

És a patak iszapjában tapicskolást már hősiesen nem vállaltam be. 

Mondhatnánk, hogy olcsón megúsztuk, de mivel Laci este lefehéredve jött be a hálóba közölni, hogy átgondolta, és szerinte rossz helyen mentünk le az autópályáról, egyel később, mint a matricánk engedi, így ezt nem mondom.
Mondtam neki, nem baj, kérünk részletfizetést, méltányosságot, kiköhögjük majd azt a 15-öt vagy mennyiaz.
Majd ment egy kört a konyhában, és visszatérve bejelentette, hogy oké, de visszafele ugyanúgy hamarabb mentünk fel a pályára... Hátizé. Affenébe!

De ez persze nem ront a hétvége megítélésén. Majd kérünk részletfizetés, méltányosságot és kiköhögjük azt. (Tudom ám, hogy ott pont szarnak a méltányosságra. ;) )


2016. jún. 15.

Évzárás

Nade most tényleg, hát nem irtó cuki?


Szerencsére csak évzáróra szokták kérni a kifejezetten fehér ing/fekete gatya párost, mert Pínek ez is a tavalyi szerkója, de decit nem nőtt benne, és a kis termete miatt így 15 cm-es a felhajtás (mindig félek, hogy egyszer leesik az alja.)

Az évzárón annyira nem égetett be, mint mondjuk az anyák apján. Bár már harcedzettnek számítok, az anyák napi műsort is mosolyogva tűrtem. (Ott ugyanis egy sorban álltak, ő egy ideig mondta, amit kell, majd elkezdett mutogatni rám, majd a sorból óvatos, apró léptekkel kiosonni- feltűnésmentes volt valóban... ;) , majd az utolsó éneket -amelyen egy átlag anyuka már a könnyeit törölgeti,- ő végig brümmögte. Megjegyzem, tök jól, pont az ütemre csinálta. :)
Szóval annyira nem érzékenyültem el, miután az egész anyuka sor ott röhögött mellettem.
Végül átadta az ajándékot nagy vidáman: anya, három szemet rajzoltam neked.

És nem viccelt. :D


(Erről jut eszembe, a minap kaptuk meg a behívót 5 éves státuszra. Mondja a védőnő az időpontkéréskor, hogy "meg hozzatok már légyszi egy családrajzot". Először kikerekedett a szemem, mert rájöttem, hogy Esztinél is kellett ilyen.
Aztán megkérdeztem, hogy az úgy jó lesz-e, hogy az egész család egy mentőautóban ül és senki nem látszik ki belőle. Merthogy a mentőautón kívül kb. semmit nem tud rajzolni.
Nem egy finommotorika fenomén, na.)

Szóval az évzáró egy irtó hosszú műsor volt (vagy fél óra), nem semmi, hogy ezt így betanították az óvó nénik a csoportnak (vegyes csopi még mindig, és most több, mint fele már nagycsoportos volt). Petikém azon kívül, hogy egyszer összeverekedett a mellette álló kisfiúval, meg kb. egész végig H. nénire próbált rámászni, végülis ügyes volt. (Végignyomta a fél órás műsort, énekelt, körtáncolt, és még a 4 soros szövegét is elmondta. )
Emberek, 6 sorban csorgott a hátamon végig a víz, mire véget ért a műsor.

De kapott érte fagyit, csakis csokisat, hát persze! (Ez azért különösen jó, mert már előre látom, hogy idén nyáron csak és kizárólag csokifagyit lesz hajlandó enni. És így én is, aki rendre nyalom körbe, hogy ne folyjon. Már most utálom a csokifagyit... ;) )