"Már csak egyet kell aludni"

És indul az advent!

A múlt héten vasárnap persze nálunk már előkerült a karácsonyi cucc fele.
Amikor apa kikönyörögte a Petitől, hogy ahelyett, hogy a földön fetrengve látványosan szenved, inkább menjen el vele savanyúságot venni, amíg mi Esztivel bepanírozzuk a husit. (Alapesetben levakarhatatlan a kölyök: Én is megyek apával, piros autóval.  De most ugye nem volt toppos formában.)
Így a rántott husi sütögetése közben el kellett szórakoztatnom a konyhaasztalnál ülő, lábát unatkozva lóbáló kislányt.
Gyorsan levettük a gyertyákat, mécseseket, díszeket, ablakmatricákat, ajtódíszeket, az adventi naptárat és az adventi "minden napra egy mese" könyvet. És elkezdtük a bulit.

Egyelőre ott tartunk, hogy  Mennyit kell még aludni, hogy kinyissuk az elsőt a naptárból?.
Nem érti, hogy édesmindegy, mert tényleg ám csak egy icinke-picinke apróság lesz benne, ő akkoris szétizgulja magát. Édi persze.
De tudom, hogy nemsokára  eljutunk a "Mennyit kell aludni, hogy jöjjön a Télapó?" és "Mikor lesz karácsony?" témakörökig (Nem említve a "Mikor lesz tél, amikor esik a hó?"  nagyon fontos kérdését - Itt az Alföldön? Soha! és a "Mikor megyünk nyaralni?"-t Amikor majd esik a hó.)

Az adventi naptár összeállításánál küzdöttem egy kört (pici is, és édesség is, de ne mindennap csoki legyen má'), de a végére jól megveregettem a vállam (meg a lila tehénét is. Hát láttátok, hogy milyen szuper táblás csokijai vannak a Milkának? Karácsonyfásat még nem sikerült beszereznem, de a LU kekszes is baromira tetszik. Olyat vettem is, pont adventi naptárba való. )

A vállveregtés folytatódik. Készen az adventi koszorú is.
Nem sokat molyoltam a témán, mert össze kellett hozni abszolút költséghatékony módon (már folyik a hónap utolsó hete vagyis- csórók vagyunk, egy fillérünk sincs- így decoupage-goltam egy fadobozt, festettem aranyszínűre diókat, leszárítottam egy szem narancsot, pici toboztermés volt itthon, a fahéjba beruháztam, de a csillagánizsba pl. már nem. Egyedül azokat a cukika piros golyókat vettem bele, de azok meg annyira megtetszettek, hogy muszáj volt.

Természetesen érzem én, hogy tűzvédelmi szempontból bukta az egész, de úgyis díszfunkciós (vagy akkor diszfunkciós, hahaha :D ), és majd max. egy kancsó víz mellett égetem a gyertyákat.

Önfényezésben nincs hiány (amúgy sem, de most azért jól összejött :D), úgyhogy aki esetleg facebookon kimarad volna a csodából. Ezt ma csináltam!

Annyira meg vagyok elégedve magammal, hogy ihajcsuhajj! (Mellesleg a szent alvásidőben jó? Mielőtt szó érné a házam elejét. :P)
És nem aggódni, még gondolkozom, hol is tehetném közzé a fantasztikus teljesítményeimet! De gondolom, a Petőfi Népét ez most annyira nem érdekli..

A csoda hamar ideért

Ma reggel Peti felegyenesedett!
Reggel nyávogott kettőt a biztonság kedvéért, majd kimászott az ágyunkból kizárólag azért, hogy Eszti kabátja mellett a kikészített reggeli kekszét marokra összeszorítsa.
Majd átdöcögött a mikróhoz, amelyen napok óta nincs gyerekzár (felesleges volt rátenni) és elindította.
Utána felmászott az etetőszékbe és gyors karvalymozdulattal kilopott egy fánkocskát a tálból. Gyorsan a szájába is tömte, mielőtt bármit is megakadályozhatnék.
Később direkt eldobta a fánkot, kiszórta a kakaóport, és kiöntötte a vizet a poharából.
De előtte még kikapcsolta a hosszabbítókat, bekapcsolta a mosogatógépet és kikapcsolta a működő mosógépet.
Ezt csak úgy fél 8-tól 8-ig...

Majd reggeli után betereltem a nappaliba, hogy megigyam a kávémat nyugalomban, ülve és netezgetve, ahogyan ez a negyed óra nekem minden reggel jár.
És így Petyuszkám is elfoglalta a szokásos helyét.
A radiátoron. (Jaaaaj, már vagy egy hete nem járt ilyen magasságokban!)

Ez nem mai kép, de mindennapos. Abszolút biztonságos persze, mi más lenne?
Mert általában addig integet/dumál/kalimpál, hogy észrevétlenül is végigsétálgat a radiátoron oda, ahol már nincs alatta a fotel. Kaptam már el éppen esés közben (és persze esett is már le, de valahogy lábra érkezett, mint a macska. Aztán visszamászott...)

Úgyhogy ja, az alapvető életjelenségei egy hét után rendeződni látszanak.

Egy nem sállállá meg egy sállállá

Van nekünk egy kis szottyosPéterünk.
Ez a drágakincs olyan beteg tud lenni!
Immár 6. napja hol lázas, hol hőemelkedéses, szóval 6. napja matricázódik valakire stabilan. llletve gyenge, nem nagyon járkál a lábán, mert eldől és emellett nem képes beszélni sem, kizárólag nyávogni. (Tényleg ám, így elnyúúúújtja a szavakat, úgy vonyítja az igényeit. Állat nagyon!)

Vasárnap már köhögni is kezdett, aztán éjjel már folyamatosan nyökögve aludt és nyomultam kb. előírásszerűen lázcsillapítani, mert folyamatosan gáz volt...
Hétfőn ezért bemutattam a gyerekorvosnak. Ő nagy örömmel fogadta, és megállapította, hogy "de jól néz ki ez a gyerek" és ennek megfelelően nem is adott neki semmit (vagyis tiszta volt a tüdeje). Hátha megbírja!

No, nem bírta. Köhög is, mint a kutya. Tegnap még éppen hagyján volt egy laza egésznapos hőemelkedése, de ma reggel aztán megint lázzal kelt, vagyis fel sem kelt egészen 10 óráig, akkor benyomtam egy adag csillapítót, hogy legalább a gyerekorvosig eljussunk.
Ott aztán már rágtam a doktornő küszöbét egy kis antibiotikumért. Tényleg jók vagyunk, az ő specialitásával is 3 hónapja kapott utoljára. És előtte is 3 hónapja. Szóval ezzel az évi 4 antibiókúrával tök megelégednék. A tavalyi statisztikához képest meg hajajjj!

És azért azt sem gondolom hűdefaszának, hogy már 6. napja hol kicsit, hol nagyon lázas, de az Algoflexes és az Ambroxolos üveg felét már kiitta. Úgyhogy ez most nagyon helyénvaló.
És most várjuk a csodát!
Ami reméljük, hamar jő, mert ami mostanra van... Hát ébren nem sokat volt ma... Azt is csak azért, mert köhögött...

Node van ám sálláláá is! Tegnap voltam CBA-ban, na mondom, ha már arra járok...
....rápróbálkozom én arra a pónira. Totál esélytelennek gondoltam, de visszavittem a Bambinibe (ez azért nem volt evidens, mert a blokkját elhajítottam).
És basszus, annyira rendesek voltak! De tényleg ám, mert először "hajajjj", aztán "meg kell kérdezni a főnököt", utána "lehet, hogy hetekbe fog telni, amíg engedélyezik a visszavételt". De, mivel kb. emlékeztem, melyik nap is vettem, és az árcetli rajta volt, így negyed óra alatt kibogarászták a gépükből. És volt póni, nincs póni! Tádááám!
Örültem hát!
Mondjuk sellőBarbie sincs, mert drágának találtam, így becseréltem két Lego alaplapra.

És Murphy alapvetéseinek újabb bizonyítéka: a sikeres akció után 2 óra múlva jelezte Hajnika, hogy nekik lehet, hogy kéne.... (Ha nem vették volna vissza, tuti nem kellett volna a kutyának sem, de ez már csak ilyen.)

Úgyhogy most van egy szétcsúszott gyerekünk, de legalább nincs pónink.

Péntek-szombat-pacemaker-láz

A világ működésének egyik alaptörvénye szerint, ha a gyerek nem volt beteg majdnem két, 2, azaz KETTŐ hónapja (igen tessék elájulni, hitetlenkedni és ámuldozni), akkor biztonfix, hogy egy nappal a fél éve tervezett pesti út előtt dől ki.
Hát így is volt ez.

De nem kell aggódni, mi azért elmentünk. Csütörtök délután Peti hőemelkedéseske, meg bágyadtka volt. Gondoltuk majd éjjel kiderül, hogy he.
Petivel amúgyis mindig olyan az élet, mint a korábbi GPS-ekben, amikor nem arra mentél, amerre a gép tervezte és minden kanyar után benyögte, hogy "Újratervezés".

Úgyhogy újraterveztük. Különben is, majd éjjel kiderül. Na aztán semmi se derült ki. Így nekivágtunk. Vártunk 2 órát a pacemaker ambulancián, szintén laza hőemelkedéseskében, megkaptuk az újabb fél évet a kövi kontrollig, aztán ennyi.

Marhára idegesített, mert akkor már legyen valami! Legyen magas láza, vagy köhögjön vagy taknyoljon, hogy lássam, merre tartunk, mert ez a semmi nélküli hőemelkedés. Ez gatyagáz!

Aztán én megpedzettem délután, hogy ne aludjunk Pesten, de Laci szerint nem mindegy hol lázas a gyerek? Így maradtunk. És tök jó volt, mert a nyonyóka klasszul rámatricázódott a mamára. Ahogy lenni szokott. Nekünk meg szabadság a köbön. Mamának kevésbé.... De ő úgyis mazochista.

Délután lefeküdt szépen, simán, a "nemotthonalszom" balhé nélkül. (A hőemelkedés egy naaaaagy előnye.)
Aludt is rendben nagyot. Mi meg addig átmentünk az Ázsia Centerbe. Mert ott vagy lopják a motyót a kínaiak, vagy adót csalnak, hát nem tudom... Mindenesetre  nagyon érdemes csokiügyben benézni. Meg mondjuk mi nem csak csokiügyben szoktunk...  Úgyhogy adventi naptárba minicsokik, picikekszek is kipipálva. Nagyon olcsón. Öröm!
Aztán anyu hívott, hogy délutáni alvás után Peti van olyan állapotban, hogy azt követeli, menjenek buszozni, úgyhogy ne is siessünk.

Így nem siettünk. Végigbámultuk a Galaxy játékáruházat.
Azért a 35ezres életnagyságú Chucky baba kemény.... (A horrorfilmből. És oké, később eldiskuráltunk az öcséimmel, hogy az valszeg még csak nem is életnagyságú.) De azért a vagy 5féle Freddy Krueger se volt kutya. Megveheted és a polcra kiteheted.... És nézheted. De el ne aludj! Muhahahaaaaa!
Szóval azért jól szórakoztunk.
Megvettük az utolsó 10%-nyi ajándékot is. Egyik sem elmstreeti.

Majd hazamentünk menőztünk ezerrel anyunak, hogy "hűű, nééézd miket vettünk!"
Majd anyu görbülő szája alapján hamar kiderült, hogy frankón-szépen ugyanazokat vásárolgattuk a kölyköknek.
A szirénázó autó Peppnek még csak hagyján, kocsiból sok kell... Meg örülök is, ha vesznek autókat. De hogy anyuék belenyúltak és vettek egy ugyanolyan méretű és színű plüss pónit, mint mi? Hát az már nemsemmi! :) Úgyhogy a miénket eladjuk és veszünk az árán sellőBarbie-t. (Anyu! Ne vegyél a gyereknek sellőBarbie-t jó? :P )
(Valaki? Cimkés, 25 cm-es lila (szerintem Twilight Sparkle... de Laci tudja a nevüket ) 3000-ért tök akciósan vettük, de 2500ért eladjuk. Senki? Nos? Nem viccelek, utazik a Vaterára pár nap múlva. :) )

Aztán a gyerekek szétszedték a nagyszülőket. Eszti olyan HelloKittys szívószálas üccsivel tért haza, amilyet én nem is láttam még, Peti meg.... na ő a főrafkós. Különben tök poénfej a gyerek (ha éppen nem a szüleit szivatja.)

Reggel úgy kelt fel, hogy kivettem az ágyából (hajnali 6 órakor... khmmm...), aztán kitépte magát a kezemből és kirontott megnézem mamát felkiáltással. Áttört két becsukott ajtón, a fénytől elvakultan beszédült a konyhába és így sikeresen megérkezett anyu kezébe.
Mire kivakartam magam az ágyból, addigra anyu kiöntötte a tejet egy kis bögrébe Petinek, aki már be is itta a felét. Ekkor értem ki a kakaóporral.
Mondom neki: "kérsz kakaót?" (ugyanis itthon NEM issza meg a tejet. Mondjuk a kakaót sem, de abból legalább úgy csinál, mintha inna. Néha. Akár 50 milit is...).
Azt mondja erre Péter:  Kérek kakaót!
Elkészítem, beleiszik, asszongya: Tejet kérek!
Anyám röhög, hogy "ugyeugye?" Mondom: "ne röhögj, ennek nincs még vége!".
Lehúzom a kakaót, kiöntjük neki a bögrébe a tejet újra. Gyerek nézi. Nézi. Mama, kérek kakaót!. Mama szigorú:  "Nem kapsz kakaót, mert az előbb sem ittad meg!"
Gyerek tovább nézi a tejet. Nézi. Majd körülnéz, a szeme megállapodik a papán. Papa, kérek kakaót!. 
Ugyeugye? :)
Délelőtt Misi papa is elvitte buszozni/villamosozni/egyébjárművezni. Marhára bírja a drágám. Tudjátok vidéki gyerök ha a fővárosba szabadul...

Aztán az útnak volt még pozitív hatása a vasárnap reggelre is, de már így is kottaunalmasan sokat írtam. Blablabla-blablabla. Jóéjt!

A majdnemsüket dalospacsirta

Heti történet, hogy Pepp rájött az éneklés művészetére. Vagyis inkább arra, hogy az egész versszakot meg lehet tanulni kívülről. Sőt célszerű is, mert akkor nem kell anyával/Esztivel visítva közölni a 16. Cickomcickom után is, hogy mégegyszeeeeer!

Eddig az énekek első két sorát eldünnyögte, aztán ennyi volt a dalolás.
Míg a minap egyik reggel- a reggeli készülődés közepén -, amíg Eszti a gatyáját húzta, én meg szendvicset kentem, folyamatosan ott lófrált valamelyikünknél a bekapcsolt "mégegyszeeer" gombbal. És ebből a 20 perces folyamatos énekeltetésnek az lett az eredménye, hogy már a reggelinél elénekelte az egészet. (Oké, apa mellé is beállt, de apa tényleg nagyon gyengén nyomja a "Cickom cickom"-ot... )

Petire viszont ódebüszke voltam! Nemcsak azért, mert megtanulta, hanem mert tőlem... (Eszti az első dalait a bölcsiből szedte. Később persze mindent megtanult, amit én énekeltem neki, de nem a kezeim között érzett rá erre. Viszont kb. ennyi idős volt ő is.)
Szóval fel is vettem videóra egyszer sutyiban hátulról, de a sajátos artikulációjának köszönhetően a szavak 9/10-e felismerhetetlen. 1/10:  a dallama, a "cickom-cickom", meg az "elkapom azt".

De azóta mindenféle dalt sokszor elénekeltet és meg is tanulja pikk-pakk. Most már tud vagy 4 éneket is. (Azért meg nem mutatja a tudományt, videózni pl. hátulról sikerült, amíg nem vett észre... :) ) Jelzem a múlt héten még nem, szóval szó szerint ez a heti tudomány.

A logopédián mondta Ildi néni, hogy már egy ideje aggasztja a susogó hangok hiánya. Mennyire használja vagy nem használja. Hát ja... Szerinte ez nagyon gyakori, ha nem hall jól a gyerek.
Váááháháááá, sikítani akartam, majd gyorsan venni a csokis kakaós csigát, de tök jó voltam, elhatároztam, hogy nem leszek stresszevő. Sikítani idegenek előtt meg csaknemár.

Úgyhogy a szokásos stersszoldás: felhívtam Lacit, aki mindig tudja mit kell mondani.
Most is konkrétan kiröhögött. Hogy most ezen tényleg csodálkozom-é, hiszen Petit kb. minden orvoshoz el kell vinni, mert minden baja van. Csak talán a  bőrgyógyászaton nem jártunk még vele.
Mondtam, hogy ezzel nem is lenne baj, de mindig el is csúszik. Tehát elvittük szemészetre, azonnal bebukta, most ezért nem látta mostanában audiológus sem.
"Nembajbébi, ez ilyen!"
Úgyhogy a végén már én is vihogtam egy kört, hogy ja, ez ilyen, aztán noproblém.

Én különben mindig figyeltem, aztán ezen a héten is, amikor ez szóba jött. De úgy voltam vele, hogy az a gyerek, aki a) a háta mögött elsuttogott "túró rudi" szóra felém fordul és felkiált, hogy kérek túrórudit, illetve b) a suttogva feltett kérdésre suttogva válaszol, azzal akkor nagy baj tán nincs.

De úgy volt a tuti, ahogy elintézte nekünk Ildi néni. Jó fej volt, mert megbeszéltük, hogy megnézetjük berkeken belül. Van valami hallásfejlesztő szakember (vagymicsoda a neve) náluk, majd ő megnézi. És komolyan is gondolta, mert a következő alkalomra tényleg bejött egy csaj a logopédiai foglalkozásra és tesztelte, meg figyelte.
És ő is megerősítette, hogy semmi gyanúsat nem észlel, ami arra utalna, hogy nem hall. Úgyhogy maradnak a beszédgyakorlatok.
Így legalább Petinek ezt a rettegett részét is kipipáltuk.

Már csak fogorvoshoz kéne eljutnunk, de esküszöm már az is közel van.
Nekem lenne bajom, de mire adott hónapban eljutnék a dokihoz, egyszerűen elköltöm a rá félretett pénzt. (Oda vinném a gyerekeket is. )
Sanyarú a GYES-es élet, de tényleg.  Ráadásul mennénk is wellnesselni, de má'mégilyet! Nincs rá píííííz.
Különben meg tényleg gáz, mert itt a karácsony, és nem esett jól, hogy ki kellett húzni pár dolgot, amit egyszerűen nincs keretünk megvenni a gyerekeknek. Jó, én nem is húztam volna ki őket, de Laci elvette a listámat, fogott egy tollat és "miaszarez?" meg "biztoshogynem!" és "mennyibekerüüülezavacak?" felkiáltásokkal egyszerűen a pénztárcánkhoz szabta az elképzeléseimet. :) Jó a férfi a háznál!

Viszont, amit kigondoltunk, azokat meg már 90% meg is vettük a kölyköknek. Hoppá! A maradék 10-et is szeretnénk beszerezni. Holnap. PM kontroll Pesten. Meg mama/papa/Gabi/Csirke. Meg játékbolt az Ázsiában. Meg IKEA. Talán még Meki is. Kettesben. Hololóóóó! :)

Kinehagyjammá' édesEszterem!

Különösen semmi izgalom. Vagy a francokat nem, de magánéleti, nem gyerekéleti, majd elmesélem később.
Szóval a drágakisfiú mellett a drágakislányról mit is mondhatnék?

Ő egy csoda, de frankón! Ilyen gyereket még nem láttam. Tökéletes.
Ez van, mit rondítsam a témát.

Csak nézz rá! És mondd, hogy nem adja a nevét! (Eszter- jelentése: csillag, bájos lányka)

Említettem már a lelkesedésem az új óvodai fotóssal kapcsolatban ugye? :)
Hát vagy 20 ilyen jellegű, természetesmosolyos, szuper képet csináltak Esztiről. El vagyok ragadtatva. (A képet én fotóztam az előhívott papírképről, mert ennyit tudok.)

Koránál fogva nála már nem olyan a fejlődés, hogy egyik napról a másikra változik valami. Hanem hogy egyszercsak feleszmélek, hogy jéééé....
Jééé, már semmiben nem igényel segítséget, megkeni a reggelijét, ruhát választ, felöltözik, elpakol, a gyerekbiztos kupakot simán kinyitja (csak a C vitamin önkiszolgálása miatt tanítottam meg neki), jön-megy, szerintem kb. az oviba is eljutna reggel magától. (Tetszene is neki, az már biztos!)

Rendszeresen összeveszünk ki-kit szeret jobban. Szeretlek, én jobban, én annális jobban, én 2* annyira, én meg 30* annyira. Szerintem ez így okés. :)

Petit imádja, na ez is nagyon okés. Akkor gurul be rá, ha rajzol és Peti belefirkál, vagy legózik és Peti megy rombolni játszani hozzá. Különben meg Peti se kutya. Vagyis, de, néha egészen erős hasonlóságot mutat. :D
Pl. tegnap levideóztam a babázós játékukat. Ez alapjáték... És jajj, de kell röhögnöm mindig! :D Ekkor már fél órája ezt játszották. És Peti még 25*-re is hagyta, hogy befektessék babaként az ágyba...És apám, mozdulatlanul tűri, hogy Eszti elrendezze. Annyira jópofák!


És Eszterem ennyire szépen színez (eddig is ügyes volt, de ezen a képen hátrahőköltem. Mert van változás a pár héttel ezelőttihez képest.) Különben nem is kéne feljegyeznem, hiszen 2,5 év múlva ezt fogom összehasonlítgatni Pepp színezésével.... de sebaj... Kell ez ide, mert itt tart Eszti most.)

Direkt jó közelről fotóztam. :)
Úgyhogy egy cseppet sem marad el Pepp imádnivalóságától, csak finomabb stílusban dicsértem, mielőtt megint az vád érne, hogy a poszt alá kellett tenni a felmosóvödröt. :P

Amikor annyira kell imádni!

Amikor megzizülve pörög maga körül, lóbálva és hajigálva a plüssöket és a röhögéstől pukkadozva kérdezgeti: Anya mit csinálok?

Amikor kétpofára tömi a karfiollevest, ömlik mindenfelé (én mégis roppant elégedetten nézem), és azt kiabálja, hogy nagyon finom, anyucika.

Amikor étkezés vége felé szó nélkül kinyújtja a kezét és meg kell simogatnom.

Amikor beüti a kezét és azt mondja: Bocsi Peti!

Amikor röhögőgörcsöt kap, mert Eszti szórakozik vele.

Amikor nem tudok beszaladni elég gyorsan a WC-re, mert ő kétszer is elcsúszik a kövön a rohanásban, de odaér és fejét  a két lábam közé bedugva kiabálja, hogy anya pisiiiil!

Amikor fürdés előtt meztelenül szaladgál és a fenekét csapkodja vidám, pucérseggű felkiáltásokkal. 

Amikor lefektettem és miután Esztinek elénekeltem a 3 altatódalát, és megyek el az ágya mellett még megsimizve a hátát JóéjtPeti!, és ő szorítja a bal keze alatt sorrendben a macit, Ottókutyát és a Tigrist, és rám se nézve visszaszól, hogy JóéjtAnya!.

Amikor néha éjjel felsír és úgy kiabál ki sírva, hogy anyucikaaaa, anyucikaaaa!
 
Ja, és ki ne hagyjuk, hogy amikor ezer éve nem tettem mérlegre és egy jól bevacsorált nap után este pucéran ráállítom, az 10,7-et mutat. :P

Óigen a fiam, az a fiam! Mindigszerelem. :)

Soha többet arcfestés!

Pénteken volt a "Tök jó nap!" vagy valami hasonló néven futott az ovis adománygyűjtés.
Jól megcsinálták, mert a kamerarendszerre nincs pénz (pedig ki akarják építeni, mert jééé, itt is lopják a ruhákat), így volt büfé a szülői felajánlásokból, meg lehetett játszani sokféle játékot, és a befolyt pénz megy a kamerákra. Nyáron is volt már ilyen, akkor csak az ovis játékokra ment a pénz, elég jó ötlet szerintem. Pont azért, mert nem agresszív. Ha akarod elmész és költesz pénzt, ha nem, akkor nem.
Mi persze lelkesek vagyunk. Odamentünk, elvertük a pénzt, amit rászántunk, és mindenki boldog volt.

Egészen az arcfestéses sorbanállásig.
Ugyanis Laci megérkezett, és rögtön beállt a sorba. Mi ettünk, játszottunk a gyerekekkel, és laza fél óra múlva a sor még mindig kb. ott állt.
Persze a kislánykánk rá volt izgulva, mert sosem volt még arcfestésen, így egy ideig tűrtünk. De annyira nem haladt a sor, és ráadásul az egész rendezvény az aulában volt: nyomor, büdös, ezerember, hogy lebeszéltük. Meglepően simán.

Olyan aranyos volt, ahogy nagy lemondóan belátta, hogy ez nem pálya így, és hazamentünk. Persze beígértük neki az atyaúristent is.
Aztán itthon lepakoltunk, szusszantunk, majd hallgattuk Eszti eszmefuttatását, hogy milyen klassz is lesz, ha legközelebb valahol lesz arcfestés, mert akkor biztos kap egy pillangót az arcára, hogy hááát ellágyultunk. Felöltöztünk, és visszamentünk.

Beültünk a kocsiba és közben elhangzottak a vélemények:
Szerintem: "Szerencséd van, hogy ilyen szüleid vannak Eszter."
Eszti szerint: Nektek arany szívetek van.
Hát az! :D

Laci elment Petivel a mamáékhoz, mi meg visszaálltunk a sorba arcot festetni. 

A durva az volt, hogy Eszti leült, a csaj ránézett, és azt mondta:
"Na, ez itt egy pillangó vagy póni lesz!"
Mondom bakker, ja, pillangóvágyakkal érkeztünk. (De a pónis verzió is simán mehetett volna.)
Tényleg ennyire kiskirálylány benyomást kelt? (Mert előtte az édesaranyos copfos kislányt pl. 3-an beszélték le a fekete denevérről a szeme körül. :D )

Eszti így nagggyon boldog volt, meg tényleg aranyos is lett a festés.
Aztán lemostuk este.

Noés, reggelre piros lett az egész feje! És ez a pirosság kb. egész nap megmaradt. 
Nem hóttdurván, de olyan látvány volt, mintha lázas lenne. Aztán vasárnap már csak a fél feje volt piros.
És estére lett egy pattanás a homlokán (soha nem láttam még rajta, hiszen ez egy gyerek!)

Úgyhogy meg is állapítottuk, hogy nagyon okos döntés volt visszamenni, és festéket tuningolni annak a gyereknek a fejére, akinek egyébként a paradicsomtól és a savanyúságtól is kipirosodik a bőre...

Természetesen ezután mi elterveztük: "Soha többet arcfestés!" (De mint tudjuk, ember tervez, gyerek végez, úgyhogy nem ez lesz a végszó a témában asszem. :D )

Ma közben nekiestem a lakásnak nagytakarítás címszóval. Egyszerűen nem válogathattam, mert ezek még mindig egészségesek (vagyis csak egy ded van itthon, annak sem kell napi 5* inhalálni) és amúgy az egészet advent előtt be akarom fejezni. Szóval kb. most vagy soha!
Kegyetlen nyögvenyelős lesz, mert Peti pont abban a korban van, amikor semmit nem lehet mellette/nélküle csinálni.
Meg ő a Peti amúgyis...
A könyvszekrény lepakolásával kezdtem a bulit 9.52-kor. És ő már 9.56-kor leesett a létráról. Én fent álltam, ő lejjebb... Így megy a dolog. :)

Szóval egyelőre nem haladtam oltári léptekben, de reményeim szerint a hét végére végzek az ablakpucolással és a függönymosással is.

Most több meló is lesz ezzel, pl. viszlát bébi a családban, ezért szelektálom a bébijátékokat, megmaradt ruhákat, felszereléseket, hogy majd jól a Hajniék fejére zúdíthassam őket, hiszen januárban ott is érkezik a hercegnő.
(Aki tudott a 3 gyerekes terveimről, azoknak jelzem, hogy mostanra maxra befuccsoltak. Laci egyértelműen ellenzi -mindig is ellenezte- az ötletet is, én meg mostanra eljutottam oda, hogy újra megcsapott a bébimentes szabadság szele, szóval erősen kezdek az ő álláspontja fel hajlani. Úgyhogy marad ez a 2. Vagyis szerintem 1,5, de ebbe ne menjünk bele. :) )

Ez rohadtul az én napom volt (és alapvetően azt akartam írni, hogy kuuurvára az volt, csak szolid leszek mégis)!

Reggel futni mentem.
Ez két dolog miatt érdekes: egyrészt, mert néha olyan flashélményem van közben, hogy beszarok. Nem szó szerint.

És nem is mindig jelentkezik, de sokszor igen (gondolom adrenalin + a zene hatása, vagy nemtom, de egyszerűen szinte elmegy a kép, és lenulláz az agyam és csak vagyok bele a világba. Szenzációs élmény!) És ma is volt ilyen több is.

Másrészt, ha tudom, hogy szauna közelében vagyok, akkor egyszerűen úgy érzem teljesnek a képet, hogy a sport meglegyen a lazulás előtt. Ezt sem tudom, miért van így. De így áll össze a fejemben egész tökéletessé a kép. Az idő meg pörfikt volt erre, már reggel is.

Futás után jellemző kicsattanó energiával tértem haza. Oké, reggelizni és kávézni pont a besamel és a darálthús kevergetése közben állva sikerült, de ez meg persze benne van a pakliban.

Szóval előkészítettem a lasagne-t és mire betoltam a sütőbe, mehettem is masszázsra. Néhanapján eljárok Korokan hátmasszázsra. Mert állat jó, asszem energiáramlást is segíti, meg az érzés is fasza (nem simogatós, hanem a nyomással masszírozós )
Kétezerért meg nem is a "luxus" kategóriája. És szerintem nem voltam már vagy két hónapja...
Pont így dobta a gép, hogy mára adott időpontot  a csaj, de így passzolt aztán rendesen a napomba!

Aztán ebédeltetés, fektetés, éééés már el is sétáltam a Fürdőbe szaunázni!
Ugyanis Laci, az a drága férj, akitől kb. mindig értelmes ajándékot kapok (mert annyira tudja, mi kellhet nekem, hogy az csoda!) szóval még a szülinapomra kaptam tőle utalványt a Fürdőbe (reflektálva a "hagyjatok békén egy napig" igényemre).
Megkaptam gavallérosan 5000 forint értékben, hogy amikor megyek, akkor mindenre be tudjam magam fizetni. Ideértve pl. az élménymedencét, meg a vénasszonyoklakta gyógyvizet, meg a szaunafelöntéseket is.
Nagy gálánsan hozzátette anno, hogy természetesen biztosítja  a szabadidőt is az utalvány igénybevételéhez.
Csakhogy eszemben sincs szottyos mamik között melegíteni a seggem a gyógyvízben és még a hullámmedence sem izgat, a felöntések viszont tök későn, csak 18.00-tól kezdődnek, így Laci kb. ma szembesült vele, hogy 5000ért nem egy, hanem öt (!!!) alkalommal el tudok menni szaunázni. :D (És ugye a szabadidőt beígérte erre, hát így járt.)

Úgyhogy ma jutottam oda először a szülinapom óta, marha jó volt, szaunáztam, olvastam órákig.  És ekkor már annyira jól éreztem magam, hogy hazaúton MP3-at hallgattam (amúgy kizárólag futáshoz használom), és az utcán hangosan énekelgettem, hogy:
"Itt nem vagyok idegen, fekszem a szíveden, és hallom, hogy dobog.
A fekhely mellett most is töltve áll, a hűs borospohár,
Itt érzem, otthon vagyok.
Nem is tudod, milyen nagy dolog." 

Igen, néztek furán, de már kevesen voltak az utcán. Meg tényleg nem tudott megrengetni. Egy élmény volt az egész!

Most értem haza, a kölyköket várom, ők a mamánál vagy a Hajninál randalíroznak. Ott tuti nem hiányzom nekik... :D

Majd most olvasom, hogy Magdi pedzette, van hír, hogy BTW újra visszajönne? Mondjuk nem tartom reálisnak (vagyis igazságtalan lenne a többi kiesővel szemben), de már maga a hír is örömet okozott.
És így ma, terveimmel ellentétben mégis megnézem az X-faktort és lehet, hogy még tüdőgyilkos mikrós pattogatott kukoricát is eszem mellé! Jippijjájéééé!

(Ui: Tuuuuudom, hogy visszarakták őket. Olvastam Origón. :D )

Az énkisfiúm

Hát én úgy szeretem.
Ez az egy szerencséje van amúgy.
A heti mérlegünket nem mesélem el minden részletre kiterjedően, de egyik nap leugrottam venni egy sóskiflit a pékségben. Mire visszaértem (össz-vissz 7 perc!), Laci mesélte, hogy a gyerek konkrétan szaltózott egyet a kanapéról. Ő már csak azt látta, hgy a lába a magasban és pördül egyet. A nyaka azért maradt meg, mert egy díszpárnán landolt.  Tegnap éppen eltörte a üveg sószórót a konyhakövön, és ma reggel meg csak ennyi.

Komolyan mondom, hogy éppen a fogamat mostam a fürdőszobában, azt is úgy, hogy meg-megállítottam a zizegő fogkefét, mert ugye 30 mp-enként ki kell hallgatózni ennél a gyereknél.
De olyan jól elvolt, hallottam, ahogy folyamatosan nyikorog a kisautója. Vagyis játszik szépen.
Ja, csak éppen a tejszín közepében nyikorgatta a kiskocsiját.

Roppant jópofa kissrác amúgy, mert elég annyinak elhangoznia, hogy "nemszabad", mitcsinááálsz", "jaaaaj Peti nemááár" és afféle pavlovi reflexként jön az ölembe lenyomni egy puszit.
Puszi lenyom, rámnéz, és ha csúnyán nézek, akkor lenyom még egyet. (El kell ismernem, hogy roppant hatásos különben... :D )

A "hűdesajnálom érzés"-t próbálja eljátszani (na igen, szerintem ez pont a letört 22-es kromoszómában lehetett) akkor is, amikor tép egyet függönyön (amióta fel tud állni, csinálja...), majd apja egy karlendítéssel elsuhintja onnan pont bele a babzsákfotel közepébe. És a kölyök kifelé vigyorogva a fotelből kiabálja, hogy bocsiapa-bocsiapa.
Hát, hogy ne essek már szét tőle, hmmm? :D

Anyu vírusairól annyit, hogy eltelt egy hét, tehát kijelenthetjük, hogy a gyerekek olyan szépen megúszták (érthetetlen tényleg, hogyan), és ki lett beteg? Laci.
Áá, vazze, ha már minden rendben, akkor is kell egy gócpont!

Most gyorsan főztem, végre kakaós csigát sütöttem (még nem tudom, ez végre beválik-e, de próbálkozom vele lelkesen), és megyünk Eszti ovis "Tök jó" bulijára.  Mert az ígérték, 20 fok lesz!

A régi kerékvágásban

Mindenki újra a helyén van.
Eszti oviban (csak szólok, hogy már több, mint egy hónapja egyfolytában hoppá), Pepp itthon randalírozik, és Laci is dolgozik.

Azt, hogy egy hónapja nem voltak betegek nem tekintem a helyzet elkiabálásának (vagyis mondjuk volt egy fél napos hányósvírus, de azt a mi esetünkben nulla problémaként tudom értékelni.)
Szóval szó sincs elkiabálásról, mert anyu jött csütörtök este és hozta magával a kezdődő tüdőgyulladását is. Csak azért nem küldtem haza, mert nem voltam meggyőződve, hogy kibírná a hazautat tömegközlekedéssel (és persze nagy a szám, mert elutaztak, így tudom, hogy egy hétig nem olvas. :D )
Szóval azért kapták az ívet a kölykök rendesen, de ahhoz képest még ma sincs semmi izgalom. (Azt, hogy mennyi C vitamin figyel bennük, le sem írom.)

És pont anyu miatt a hétvégénk... az maga volt a szabadság!
Én komolyan nem tudom, anyám hogy képes 3 napon keresztül folyamatosan játszani velük. De tény, hogy emiatt Peti elfelejtette a létezésemet is. Rám sem nézett, oda sem jött hozzám, a kezemet sem fogta meg az utcán, puszit kérésre sem adott (amúgy nagy puszigyáros és ki nem lehet  a seggemből rángatni, totális anyjamajma, de most?)
Az anya nézd helyett ment a folyamatos mamaaaaa kiabálás, és én kb. feleslegessé váltam a családban.
Brühühüüdekáááár.... :P

Igen sajátos fürdetés.

Szóval lazultunk Lacival.
Csütörtök este már kapásból elmentünk meginni egy sört.
Pénteken meg is mondtam neki, hogy soha többet nem megyek el vele meginni egy sört! (Sejthető az oka: mert nem is csak egy volt és nem is csak sör.) Szóval az este remek volt, és ennek megfelelően ébredtem pénteken reggel.
Aztán persze temetőzés meg minden, ami ilyenkor kell.

Anyu közben kivasalta az összes létező ruhát. (Kaptam tőlük egy vasalót a születésnapomra. Perverz ajándék, mert szerinte az én vasalóm nem elég jól vasal, ezért feltétlen le kellett cserélnie az amúgy egy éves gépemet. Vagyis kb. vett magának egy vasalót, mert azóta az hóttuti, hogy többet használta, mint én. Ráadásul őrült, tehát kivasalja még a pizsamákat meg a kistrikókat is. Hiába sulykolom ennek feleslegességét. Ááá...)

Úgyhogy sok munkám nem volt, szombaton elvitte Petit sétálni, már az is egy élmény volt, hogy álltam a konyhában és főztem ragulevest meg sztrapacskát. (Általában nem fektetek kétfogásos menübe időt. )
És most ugye.... nem ugráltam vízért, kekszért, pisilni, kakilni, búgócsigátpörgetni.

És ez utóbbiért már nem is fogok, mert a hétvége hozadéka, hogy Peti megtanulta bepörgetni és a megfelelő pillanatban elengedni. (Eddig ezt nekünk kellett csinálni.)
Boldogságom ez, mert Eszti azt mondta- ahogy nézte Pöpőt-, hogy ezt ő biztos nem tudja így megcsinálni. :)

Ami nem boldogság, hogy kiesett a ByTheWay, így többet nem nézek  X-faktort sem. A többiekről határozott (általában természetesen negatív) véleményem van (bár a nyertest borítékolom- tanúm van rá, hogy már megmondtam ezer éve.)
De azért alapvetően extrasemmittevős volt a hétvége. Ami nagy juhéjjjj és trallalallla! :)