2010. dec. 31.

Hiányposzt

Nem kell azt hinni, hogy anno nem írtam meg ezt a posztot a koraterheségi problémáimról (vagy hát nekem nem okozott nagy problémákat, de Lacinak... ajajj... :) )

Az iméni eset csak egy példa lesz a legzűrösebb időkről.
Hozzá kell tennem, egy panasz szavam nincs, mert az első 12 hétben egyszer sem hánytam viszont keményen utálkoztam úgy kb. a 8-tól a 10. hétig (abszolut nem gáz intervallum szerintem). Szóval mondhatnánk, hogy olcsón megúsztam, nem úgy a drágaférjem, aki biza sok mindenen elgondolkozott ezekben a hetekben... :)

Egyik hétvégén anyuék jöttek, Lacival mentünk. Ahogyan az lenni szokott.
Már előző nap a TVPaprikán valami kagylós borzalmat nézve eltaláltam, hogy nekem biza másnap hal kell.
Laci még el is gondolkodott, hova menjünk, ki is tökölve a Sasfészket, dehát úgy voltam vele, hogy azért nehogymár a legújabb hoppom miatt étterembe loholjunk (mert ezt asszem hallgathatnám még évekig...), menjünk fel a Malomban a kajázókhoz, ott csak lesz valahol.

Így is lett: másnap alvásidőben Malom. Kb. 10 féle kajázó. Sétálom őket körbe jobbról balra, majd balról jobbra. És óriási a meglepetés, amikor kinyögöm: Hát minden szar.
Laci szeme keresztbe. Megijedek, mondom, huhh, talán egy görög saláta jó lesz. És el is viharzok megvenni. No drágaférj is csak a Mcdóig jut, visszatér 3 sajtburgerrel.
Megeszem a salátát, Laci is 2,5 burgert: meghagy egy felet: "csak, mert ismerlek" alapon. Be is nyomom. Kólával. Jaa, hogy hal, na olyat nem látott a gyomrom. Sebaj.

Következő napirendi pont: kávézó.
Jaaa, hogy attól pont hánynom kell 3 hete. Sebaj, tökös csaj vagyok (ekkor még azt hiszem...)
Beülünk, nekem a változatosság kedvéért nem tetszik semmi.
Laci kikéri a kávét és egy csokis mousse-t, amelyet pofátlanul nagy étvággyal lapátol. Majd persze kínálgat, hogyezmilyenfrankó.
Én már nehezen viselem:

-Béb, amúgy ha már ilyen jól érzed magad, nem ülnél át egy másik asztalhoz a büdös vackaiddal?
- Nem, de tényleg nem kérsz?
- Fúúúj, neeem, nekem más tetszik. (És ekkor már élénken szemezek a szembenlévő mozi pattogatott kukoricásával - márminthogy nem az árussal... a kukival. Márminthogy a pattogatottal...) Béb, én pattogatott kukit szeretnék enni!
- Mooost? És be akarod ide hozni?
- Nem, tényleg. Akkor veszel?
- Nem bakker nem kapsz 1000ért patt. kukit, hogy aztán 3 szem után kiköpdösd!
- De nem fogooom, naaaa... Eskübecsszó... Léccci!
- Akkor lemegyünk a CBA-ba és kapsz zacsisat. Ha nem kell, azt legalább becsomagolhatjuk.
- Jó.

Büdi kávé/mousse eltüntetve, lemegyünk a CBA-ba, ahol természetesen nyoma sincs zacsis kukinak. Így boldogtalanul elmajszolok egy csökkentett zsírtartalmú és mesterséges ízfokozó mentes Verdás Chipset. Jószar. Természetesen ezt közlöm is több soron Lacival.

Este fekszünk az ágyban. Drágaférj óvatosan tudakolja, hogy akkor mégis meddig tarthat ez az időszak pontosan? Mert ő biza már a szeneslapáton gondolkodik.
Tájékoztatom, hogy kisebb mázlival 3 hét, és amúgy sem szénnel fűtünk, így inkább aludjon.

És ez csak egy sztori a sok közül. És amúgy is már vége. Köszi jól vagyok. És a így már a házasságunk is... :)

Macikávé

Ezám a mi gyerekünk!
Biztonfix, hogy az!
Mámeg kávézik.

Laci már 2. hete itthon van, így új szokásos alakultak ki reggel (szigorúan a nagyágyban a fejünkön ugrálás után): apával kávézás.

Hát apa szív, na, hiszen a dolog eleinte abból állt, hogy Eszti megállapította a konyha közepén, hogy: apa kábézik.

Aztán pár nap múlva: keberem apa kábéját. Jó, keverd.

Később: Megitatom apát. Jó, gyere itass. (Roppant "kényelmes" módja a kávézásnak: a habtapin ülve fél ujjal segítve a kölyköt, nehogy a nyakadba borítsa és még élvezd is a feelinget.) Na mindegy, én a háttérben röhögök rajtuk.

Aztán tegnap jött a végkifejlet: megkóstolom apa kábéját. Apa próbálkozik egy: "ne kóstold meg, nem jó, ez felnőtteknek való" szöveggel. Okoskölyke meg lepattintja: Esztike felnőtt. No neméppen, de egye kutya, igyál bele, majd meglátod, hogy nem finom.

És megkóstolta, elvigyorodott és: kérsz még! Apa azóta a kávéjával menekül a majdkétévese elől, mert azért csak nem kéne elkávézgatnia annak is reggelente.

Aztán röpke problémamegoldásként elviharozunk Esztivel az Univerbe és vettünk neki Macikávét.

Gyerek boldog, hazaérünk: kábét akarok. Jóó, kóstold meg. Zsupsz az etetőszékbe. Elkészítettem egy pohárral csak lazán vízben oldva. Behörpintette. Kérsz még!

Oké, de akkor most tejeskávét kóstolj. Elkészítettem egy bögrével. Azt is lezúzta. Mondom egészségedre, mehetsz dolgodra.

És akkor elkezdődött a visítás: Neeem, majadok. Kábét akaroook.
Valószínűleg nem voltam jó idegállapotban, mert erre rögtön kiabáltam, hogy én meg Lacit akarooom, mert ő sokszor gyorsabban megoldja ezeket a helyzeteket.
Ki is jött és elmagyarázta a kis hisztériagépnek, hogy ő is csak 1 vagy 2 kávét iszik egy nap, mert annyi jár, és Esztibébi már benyomott 2-t is, holnap majd együtt nyomhatják reggel. És lőőn csoda, gyerek megnyugodva kiszállt a székből és elcsattogott a nappaliba. Azóta együtt kávéznak.

2010. dec. 29.

Az évtized ajándéka

Látom, megint nem a gyermek karácsonyi tündérviselkedése került leginkább a közérdeklődés középpontjába.
Mondjuk jó is ez így...

Elöljáróban közölnöm kell, hogy bár nem vagyok az az igazi lédi, de hülyepicsa tulajdonságokkal igenis rendelkezem. (Na csak óvatosan, annyira nem markánsan -Béb, nem kérek commentet.)

Először is vannak heppjeim márka ügyileg, másszor meg letojom a márkákat.
Ilyen a fürdőrruhám Calzedonia, de a farmerom leszarom, csak jól álljon. Mesélhetnék még a Rómában vett Vogue napszemcsimről, és az extraakciós 3000-es télikabátomról (ami rohadt jó...) No így ezen bevezető, csak hogy érthető legyen a boldogságom.

Laci nyomás alatt áll már régóta, megmondtam neki még ezer éve, nincs olyan, hogy megbeszélt ajándék. Meglepetéstakaroook!
Nem is vagyok túl bonyolult eset, mert ötlet híján engem nagy örömmel tölt el a 125. pár fülbevaló vagy karkötő is, szóval azért nagyokat nem lehet velem bukni.

És így, ezek után ajajj, demitkaptam, demitkaptam!

Egy csodálatos, varázslatos, fantasztikus.... nyakláncot. Miért évtized ajándéka? Mondjuk az ára miatt... Ugyanis igazi certifikált Swarovski-t (mert, ahogy Laci mondaná: ő "nem szarral hajigálózik").

És neeeem, ne merje senki azt álítani, hogy büdösdrága ajándékot kapni nem baromi jó (bár 3 napig szenvedtem rajta, hogy szegény embör megvette nekem a multidrága nyakláncot valamely számítógépes kültyüje helyett- de aztán rájöttem, hogy innentől kezdve még értékesebb az egész).

Én amúgy mindig szerettem volna a nagy, csillogó Swarovski boltból, és igen, csak mert Sw.(Csirke szerint a papagájos boltból, mert a kirakatban mindig van nagy kristálypapagáj...), de aztán annyira drága egy rohadt kis fikusznyi lánc is, iszonyaaaat drága, hogy letettem róla.

És most, óóójeee boldogság. Ráadásul olyan amerikaifilmes kattanós ékszerdobozban volt, hogy úgy nyithassam ki, mint akinek éppen megkérik a kezét... (Mondjuk én már a doboztól bőgni akartam- kit érdekel mi van benne, rajta van, hogy Swarovski... :) Mondom HP...)

Biztos azzal érdemeltem ki, hogy valószínűleg ez az uccsó karácsony drága ajándékkal.
Végülis két gyereket eltartani gáz, nem? (És igen, ez volt a hivatalos tájékoztatás... :) )

2010. dec. 27.

Karácsony

Nos a csoda megtörtént.
(Nálunk a Jézuska sztori él.)

Eszti sétában apjával, amíg feldíszítem a fát, meg aláteszem a motyót.
Gyerkőc kitalálja, hogy - ezen mindig behalok- ő pihenget babkocsi. Persze apja ennek módfelett örült, hiszen ott fokozatokkal jobban kezelhető a gyerek, mint séta közben. Elindulás.

15 perc (nem tévedés, lemértem) múlva telefon: "na kész vagy már"?
Anyám hol élsz, még éppenhogy vízszintben van a fa. Még menjetek.

Mennek.

Újabb 10 perc: "Na, mi van? Mehetünk már? Eszti már azt kiabálja, hogy: Jézsuskát akajoook!"
Oké, de mondd meg neki, hogy először is nem akarok, hanem szeretnék, másodszor meg csituljatok még 10 percig.

És aztán mindenoké, hazaérés, mindenkikész, és csengettyű.

Először is majd betojtam a röhögéstől, mert Eszti meg volt zavarodva, hogy majd csenget a Jézuska, és nem tudta, hova menjen. Egy ügyes lökéssel beindítottam a nappali felé, ahol aztán ámulva-bámulva nézett (közben persze 12* Miez? Miez?)
Szóval hatásos volt.



Ajándékok szétosztva: csomagolás.
Az első között jutott hozzá a krokodilhoz (megjegyzem annyira tipikus: egy 700 Ft-os, sziriszari, felhúzhatós kádas játékról van szó...), és onnantól kezdve nem érdekelte semmi.

Persze erőszakosan kibontattuk vele az ajándékait, majd jóvan, menjünk kádazni. Mostazonnal...



Apja mosdókagylós próbálkozása



Majd azt feladva: kád...



Így aztán simán elértük, hogy a kölyök csuromvizes szoknyában ment át a mamáékhoz.

A következő felvonás Pest (persze még előtte voltunk a kecskeméti mamáéknál is még aznap, Eszti össze is szedte a motyóját a fa alól, majd amikor a többi ajándékot is ki kellett volna osztani, akkor inkább rohant Artúrkutyát ölelgetni és persze már ott láttuk, hogy kezdődik az ajándékban úszás minősített esete).

Naszóval Pest is egy jó hely volt.
Ugyanis Esztire nem nagyon kellett felügyelnem.

Ó békés ünnepek!

Komolyan mondom ott heréltem egész nap azzal a boldog tudatban, hogy Eszti jó kezekben van, mert hol az egyik szobában sikoltozott a dédivel vagy a mamával, hol Csirke vitte el hintázni meg libikókázni. Önszántából...

Szóval én köszönöm szépen, jól elvoltam. A kölykec meg, ajajajj, egy szava, hisztije nem volt... Hála ezért a két napért a magasságosnak!

Külön posztot érdemelne: a gyermek tökéletes karácsonyi viselkedése, illetve az én ajándékom, amely tényleg az évtized ajándéka lett, és melyet kb. amerikai filmes módon sikítva vettem tudomásul.

2010. dec. 23.

Hova (ne) dugjuk az ajándékot

Nohát nohát, nálunk ma már őrült rohanás, fa és ajándékdugdosás...

Kölyök újra hajnalban kel (7 óra), emberfia ki sem nyitja olyankor még a szemét.
Na sebaj, gyerekbe tej betölt, aztán megyek visszafeküdni Laci mellé, aki viszont továbbra sem tudja kinyitni a szemét.
Kölyök ugrál (mikor kinek a fején, hasán és egyéb testrészein), mert ő valahogy tökéletesen éber állapotba kerül ébredés után. Majd inaktivitásunkat megunva lemászik az ágyról a telefonért. Azt eldugjuk. Nem szabad.

Akkor elkezdi pakolni az éjjeliszekrényt. Végülis pakolja csak, kit zavar. Mi pihenünk tovább, csukott szemmel.
Fél perc múlva azonban élénk csörgés kíséretében felkiált: ajándék, ajándék. Na ez volt az a pillanat, amikor Laci szeme is kinyílt, és elpenderítette az ágy alá rejtett becsomagolt ajándékok között lelkesen turkáló Esztert a szoba másik végébe... :)
Naszóval, ágy alá ne dugd a becsomagolt ajándékokat!

Egyébként én balra el, nálunk már ma jön egy Jézuska (voltaképpen kettő is), így most kívánok mindenkinek békés, boldog karácsonyi ünnepeket!
Hisztimenteset és jógyerek szindrómásat (ezt főleg magunknak és korosztályos barátaink családjainak)!

2010. dec. 21.

A fánkom meg a hintapalintás bébim

Életem egy rohanás.
No sebaj, majd elmúlik.

Tegnap még az alvásidőt is pár apróság beszerzésére kellett fordítanom (megvenni, kölykec hiányzó kb. 112. ajándékát, elfogyott a csomagoló meg egyebek).
Szép idő volt vagy 8 fok, mondom meg is érdemlem a kürtös kalácsomat a karácsonyi vásárban. (Mivel egész délelőtt takarítottam és főztem.)
Aztán megláttam a minifánkokat. Úúú, na nekem az kell. Elcseszett ötlet volt, mert 10 fánk volt felhalmozva egy mini tálcára és én eltökéltem, hogy menet közben fogom enni.
Miközben a szembeszél az összes porcukrot a kabátomra és a gatyámra fújta (az nem jön ám csak úgy le söprögetéssel) és a baracklekvárt lecsöpögtettem a cipőmre (höhö, mi az nekem, éppen előtte impregnáltam...) Noszóval kinézek, mint egy félidióta, de nem adom fel, benyomom a fánkokat.
Közben látok vagy 3 hajléktalant, amitől külön rosszul érzem magam, hogy én 500 Ft-ot dobtam ki az ablakon, miközben más a kukából étkezik. Viszont egyik sem jött oda pénzt lejmolni, így nem tudtam enyhíteni a lelkiismeretfurdalásomon.

Mindenesetre megettem mindent, megvettem mindent és aztán szépen hazaballagtam és nyűttük tovább a napot (Metró-dédi-Tesco). Szóval nem éppen ráérősben.

Jaaa, de hogy ez senkit sem?
No és hát.... ez volt a hinta-palinta bevezetőm. Sikeres, mi?

Szóval Esztim a világcukorkám.
Hinta palintát tudja a legügyesebben elénekelni.
Mielőtt bárkinek is a tökéletesség illúziója támadna, bevezetésként elmondanám, a dolog szó szerint így hangzik:

Inta-palinta
Jégi du
Kiskatu
Ugonyányú (igenigen kedveskéim: ez az "Ugorj a Dunába..." :) )
Zsupsz


És iszonyat nehéz levideózni, mert felszólításra nem énekli el, csak úgy magában dudorászva. Illetve most nagy és erős apa luxus szolgáltatásait kihasználva...

hinta palinta 1.

hinta palinta 2.

2010. dec. 18.

Semmi extraság

Teljesen fel vagyok dobva, hogy ma egész nap esik a hó, végre megint valamirevaló mennyiség.
Persze Eszti csak szív, mert apja a "zord időjárásra" tekintettel nem vitte ki délelőtt, amíg suliban voltam. (Szerintem csak cefetlusta volt overállba rázni a kölyköt, de ez csak magánvélemény...)
Kiscukorka neki egész nap jól viselkedett, bezzeg tegnap nekem rendesen lefalta az idegsejteimet.

Node a lényeg, igazából csak képpel jöttem.

És fantasztikus hírekkel, miszerint igenigen, már ki is bújt az az alsó kettes (legalábis bal oldalon), azt hittem távolabb van ez még, de olyan hirtelen kijött.
Laci viszont hüppögve vette tudomásul, hogy frankón szarul áll. Szerinte olyan béna, mint az ő fogsora. Így is van, igazából 45 fokos szöget ír le a többihez képest.

Megsimogattam Laci fejét is, ne legyen szomorú. Ez csak tejfog... Amúgy meg tőlünk sok jóra nem számíthat fog ügyben, majd gyűjtögetünk fogszabályzóra!

És, ami még király, végrevégre sikerült felvenni, ahogy kölykec a "Hinta palintát" énekli. Immáron végig. Majd jutúbra tolás után teszem ide is.

Apa 41,5-ös hadibakancsában. Még boldogan...



És most nézd a fejét milyen ideges, hogy kiszedjük belőle! :D

2010. dec. 16.

Anya kaja meg a szenzációs fog

Kezdem azt gondolni, hogy a kölyök kihasznál minket.
Az én kajámat rendszeresen beeszi.
Kapásból beette ma is. (Az meg, hogy az apját rendszeresen hátaslónak használja, na az meg megint más kérdés. :) )

Csak sajtos tésztát csináltam a tegnapi spagettis maradék tésztából. Ez jó is, annyira nem komálja, de megeszi.
Most eszi, eszi. Kérszmég, tészta.
Egy nagyon keveset hagytam, így azt is megkapta. Eszi, eszi. Kérszmég, tészta.
Én már cseles voltam, láttam, hogy igencsak nagy a lapátolás. így hagytam az enyémből.
Beette azt is. Kérszmég, tejfűűl. Hát egyed. Gondoltam ettől aztán már igazán lakjon jól.

Majd miután csupasz üresre zabbantotta a tejfölösdobozt, nem akart kiszállni az etetőszékből.

No sebaj, csinálok tejbegrízt magamnak, majd abból eszik, ha annyira éhes (egyébként egyáltalán nem szereti.) Na poén, addig ott üldögélt, amíg el nem készült, majd az adagjáról módszeresen lelapátolta a kakaóport, és ekkor már el tudtam távolítani a seggéhez tapadt etetőszékből... (Legalább teszteltük, hogy a tejbegrízt továbbra sem eszi meg.)

Amúgy meg halk zárójeles megegyzés, hogy ma reggel 1/2 9-kor kelt fel, tenap 1/2 8-kor, előtte meg 8-kor, szóval ez úgy tűnik, alakulgat.

Noésnoés a világszenzáció (amellett, hogy elfelejtettem elújságolni a talán a múlt héten a világunkba érkezett 4. szemfogat)... Az izgalomtól remegek, de ma a kakaóporos fogsuvickolás közben nagyon úgy néztem, hogy mégiscsak lesz alul 2-es foga. Merthogy ennek még biza a 2 alapfog virít csak odalennt (meg persze odébb az összes többi, node kettesekkel már nem is számoltunk... Gondoltam majd azt mondom pár év múlva, hogy áá, már kiestek neki... :) )

2010. dec. 15.

Csendélet...



Egyébként nem mindig borul az összes láda, de ha egy elindul, megy a többi is utána.
Rendet tenni? Azt meg minek? Majd este 8-kor...

Egyébként most már tuti, hogy van benne valami kódolt rendrakás.

Valamelyik nap pl. az esti rutinját megszakítva pakolni kezdett.

Este, amikor megfürdik, pizsi, aztán rohan a nappaliba bekapcsolni a TV-t, majd ül az ágyra, szigorúan a jobb oldalra, mert a másikra apját várja, és amíg elpakolok, addig tv-znek együtt, majd megyünk aludni (helyesbítek: kézenfogva elrángatom aludni.)

No tegnapelőtt meglátta, hogy a csatok nincsenek visszapakolva a helyükre, és leült a földre rendet tenni, majd amikor ezzel végzett, még a hajgumimat is visszateszem felkiáltással kivitte a fürdőszobába, és csak így állt neki az esti rutinnak.
Megzabálom, na!

Mondjuk egyetlen tized fokkal tudnám jobban szeretni, az akkor lenne, ha nem zabbantaná ki az olívabogyót a spagettimből. (Melyet egyébként halál viccesen olika-babócának hívott ma -az a gyanúm, hogy a Bogyó és Babóca meséből kavarta meg az olívabogyót babócára...)

Egyébként még bömbibéka nem múlt el, bár ritkább azért, de mit is akarok, veszélyes korhoz közeledünk, hát hadd legyen már gáz egy kicsit a kölök.

És ööö izémizé, nem jut eszembe egyéb érdekesség.

2010. dec. 13.

Végre előkerült a szánkó

Óboldogság a köbön! Szombaton lelkes palacsintasütögetés közben elkezdett esni a hó. Gondoltam unottan: csak a szokásos, mindjárt átvált esőbe.
De nem! És amikor Eszti felébredt, mondom menjünk is gyorsangyorsan. Kell joghurt? Neeem. Jóvan, akkor legalább hamarabb elindulunk.

Hó zuhog ezerrel, Eszti első igazi hóélménye.
Mondom király, mi? Hóóóó.
Eszti: óóóó.
Mondom baba: hhhhhóóóó.
Eszti: óóóó.
Mondom esik a... Áhagyjuk... :)

Elmentünk az Univerbe, ez volt az alap (mert továbbra is úgy gondoltam, mindjárt eláll.). Gyönyörű nagy pelyhek, Eszti élvezte nagyon, csakis a hóban volt hajlandó jönni, kivéve egy alkalmat a bolt előtt, ahol annak rendje s módja szerint eltaknyolt a sárban. Ezért jó a fehér kabát...

No bemegyünk, bevásárolunk, eltúlozzuk. (10 %-os akció: vettem egy rakat cuccot, megszakadok, menjünk haza, muszáj letenni a motyót.)
Hazafele kölök még egyszer elcsúszott, naná, hogy nem a hóban, friss hó nem csúszik. Most már a fehér sapka is kampec...)

Hazaérünk, még mindig zuhog a hó. Laci nagy nyugalomban pihent itthon a hátaközepére kívánt szombati meló után. Azt hitte, ez így is marad. De csalódnia kellett.

Ugyanis hazaesett a család 4 szatyorral, és egy szakadt, sáros gyerekkel.
Béb azonnalöltözzél,anyukádékhozmenjél a szánkóért. Siesssiess, amígesik a hó... Érted a hhhhó (ja, te ki tudod mondani.)

Szegényem meg sem tudott szólalni, jóférjként kocsiba pattant és elviharzott szánkóért.

Én addig olyan fontos dolgokkal töltöttem az időt, mint:

a) gyerek kitakarítása a sárból,
b) gyerek uzsonnapozícióba ültetése az asztalnál,
c) drága cipők impregnálása,
d) uzsonnázott gyerek overállba zsuppolása,
e) apa lépcsőházajtóban történő lelkes várása.

Apa megjött a szánkóval. nekivágtunk össznépileg és juhéjj! Végre az én kölyköm is szánkózott. Abszolút élvezte, minden pozícióban kipróbálta (húzta- kizárólag egyedül, tolta, ülte) király volt na!

No és kérdés, hogy mennyiben érte meg a buli.

Egy óra múlva hazajöttünk, Eszti a lépcsőházajtóban, ohne kesztyű és már 10 perce gyűri a havat. Mondtam neki, ha nem vesz kesztyűt, felmegyünk. Nem vett, és felvittem a sivító, lefagyottkezűt, aki még kb. 3/4 órán keresztül verte itthon a hoppot.
Ógolyóóóó, nemveszemleazoveállt, fetrengek- a-földön, nemveszemleasapkát, Micitakarok számítógépen... hát valahogy így...

És másnapra elolvadt.

2010. dec. 10.

Tescobusz

A poén viszont.
A megint öngyilkos merénylet: Tesco.
Egyrészt a buszra mindig vagy negyed órát kell várni. -20 fokban amúgy is gáz, meg Eszti sem a türelem mintaképe a buszváróban.
Arról meg, hogy egyedül megyünk egy ekkkkkkora bóóótba, na arról ne is meséljek.

Szóval ülünk a buszon, és csak szállnak fel, csak szállnak fel, apám 100ezer ember volt, nem is értettem, hogyhogy (mi mindig délután megyünk, akkor nincsenek sokan), na mindegy.

Mellettünk egy mamesz, természetesen a "jajdeédes, és milyenszép, és dekedves kislány" szöveggel. Hát mit mondjak, már ismerem, de azért kedvesen mosolygok, majd csak megérkezünk.
Majd nénike: "jaj, de szép fogai vannak!" És közelebb hajol titokzatoskodva: "Ezt csak magának mondom, de nagyon nagyok elöl a fogai".
Nagyon, nagyon közel voltam ahhoz, hogy elröhögjem magam.

Nagyok a fogai? És mit csináljak vele? Üssem ki őket elölről?
Ráadásul szegény gyerekben szerintem a felső fogacskái a legszebbek. Szépen állnak, szabályosak... Még most is röhögnöm kell.

Persze nyomi nénike beleültette a fülembe a bogarat és nézem itthon: "mutasd Eszti a fogadat! Ááá, semmmi! Hülye volt a néni". Mire a kölyök: hülye, hülye... Na klafa, még eredményes is volt a kaland: gyerekre is ragadt valami.

Amúgy meg eredményes is volt, mert ezzel az úttal szereztem be az utolsó karácsonyi ajándékot is. Ójeee, még 2 apróság van hátra, de azokat akármikor megvehetem. Szóval király vagyok!

Alvászűrös

Már több, mint egy hete alapvető alvásprobémáink támadtak.
Az elalvás hagyján, bár az is horrorisztikus tud lenni (konkrétan ma hörgéssel szórakoztatta magát lefekvés után, majd elröhögcsélt magában. Titta ketty...), de amúgy az hagyján, 20 perc az átlag, addig zenél, kiabál, beszélget, rosszabb napjain zsarol (anyuka, anyucika segíts, beszorultam... haha, természetesen szó sincs ilyesmiről, csak rájött, hogy ez a szöveg nagyon bejön.)
Hanem a gond, hogy nem alszik.
Felkel 6-7 között, aztán persze halál fáradt meg szenvedős (korábban sosem viselte meg, ha egy-egy nap nem sikerült annyit aludni, amennyit kell, később pótolt, de bakker, egy hét után már látszanak rajta a fáradtnyűgök.) Valamelyik nap délután aludt 3 órát, örültem is neki, mint majom... És utána boldog is volt két napig.
Szóval érthetetlen az új szokása, miszerint hajnalban kel. De egyelőre menthetetlennek bizonyul. És sajna kevésnek is az alvása (délután sem pótolja, a szokásos 1,5 órát aluszkálja.)
No ennyi a nyűg.

2010. dec. 8.

Még mindig a nagyszakállú

Majdnem elfelejtettem elújságolni (hát jóvan, minnyá karácsony, de én még Mikubánál tartok), szóval legnagyobb örömömre csak sikerült összefutnunk egy igazi Télapóval.
A történetnek szép körítése is van.

Apa, anya, kölyök megy a Malomba, mert apának új telefon kell. (Meghala vala a másik...)
Apa a Malom bejárati ajtajában rájön, hogy hoppá nincs munkáltatóija, mert otthonhagyta. (Bezzeg, ha anya hagyta volna otthon... Ihajj!)
Sebaj, önfeláldozó anya: "Menjél haza érte, majd elleszünk Esztivel addig, max fél óra alatt megjárod".
Eszti: be a játékboltba, nem jön ki a játékboltból, kirángatom a játékboltból, be a Brendonban, imád a Brendonban, nem jön ki a Brendonból, kirángatom a Brendonból...

No megoldom én az apavárós problémát!
"Gyere kölykec, ott ül lenn a Mikulás, megnézzük!" (Bevallom, baromira nem akartam odamenni, mert százezren tornyosultak körülötte, mondom ezt inkább ne válalljuk. De addigra kevesebben lettek. Na menjünk!

Eszti, nézi a Télapót, nézi a Télapót (Télapó szemmel láthatólag rohadtul unta már a 156. "Télapó itt van"-t, és inkább attól tartottam én is, hogy ádáz, gonosz fejjel nekiront valamelyik -amúgy tényleg idegesítő óvodásnak.) Na mi jövünk, gyere Eszti, megsimogathatod a Télapót.
Abban a pillanatban fogta menekülőre a gyerek, de ugye tudjuk, nem hülye, így a krampusztól még futtában beszerezte a szaloncukrot, és elrobogott.
A szaloncukrot persze- mire apát összekapartuk, már szétolvasztotta a kezében, és az ujjával nyalogatta ki a csokit belőle, de 5 perc múlva győzött a kíngörcs. Szaloncukor lepasszol: anya, piszok. És mehettünk kezet mosni...

Azóta széltében hosszában meséli, ha valami megkérdezi, hogy járt-e nála a Télapó, vagy egyáltalán mi van a Télapóval: megijedtem.

Mondom, szenyák ezek a Mikubák!

2010. dec. 6.

Mikukép

Mivaaan? Bazári majmot a gyerekből? Ugyanmáár! :)



Pucold babám, pucold!



Keine Panik, azért a Kinder Pingui bejött...

Újcipi

Ugye Mikulás előtt bakancspucolás.
Olyan boldogan takarította (ma is mesélte anyunak, hogy takarította a bakancsát), ami nem is baj, úgy is el akarom tenni. Ugyanis vettünk egy másikat, szőrös belsejűt, rendesen télit. Leót.
No gyereknek illyen randa cipője még nem volt. Konkrétan ortopéd cipő benyomását kelti (oké, hogy gyógycipi, de ezért muszáj randának lenni?)
Sajna Salusban nem volt téli, így nem volt más lehetőség: Dr. Leó. Pár hete kinéztem a cipőt, egy padlizsánszínű 21-est. Nem vészes.

Pénteken elmentünk családilag megvenni, erre bakker pont ott volt egy kislány, aki fél évvel volt fiatalabb Esztinél, és éppen akkor vették meg a kinézett padlizsánszínű 21-est (csúnya, nagylábú kislány...)
Amikor Laci meglátta feketében a bakancsot, konkrétan ki akart vonulni a boltból gyereketől, asszonyostól, hogy na ezt nem!

Aztán finoman elmagyaráztam, hogy az a nagyon nem buli, hogy elmegyünk Pestre egy hülye spéci cipőért (mondjuk bakker Béb, most jutott eszembe a Szil-Coop feletti cipőbolt, na mindegy).
Szóval a spéci cipő elszámolható egészségpénztárra, így gyakorlatilag ingyen vesszük a gyerek cipőt. Már ez is luxus, szóval kussoljunk, lesz egy bűnranda cipője, oszt mivan? Csak minket érdekel, Kölyköt garantáltan nem...
Amúgy felvéve nem vészes, és a rálógó gatya eltakarja a nagyját. Ruhácskához meg használjuk a régit. 20-as, de igazából simán jó még... (Csak ohne béléses volt.)

Mikulás

Mamáéknál már csütörtökön érkezett a Télapó. Miután éles fenyegetettséget éltek át általunk, így neeem, Eszti semmiféle csokoládéval nem gazdagott. Ez így nagyon helyes!

Nekünk azért csurrant-cseppent egy-két csoki. (Neeem, ettől továbbra sem érzem rosszul magam...)

Hazaértünk, lehajigáltuk az ágyra a motyót...

Eszti azzal kezdte, hogy kapott egy bögrét. Szorongatta, majd bejelentette, hogy szomjas, víz. Hülyeanyja persze lusta volt kimenni a konyhába hozni bele vizet, átöntöttem a gyerek szem láttára a szobai pohárból a bögrébe. Hadd szórakozzon. Iszogatott is.
Térülök-fordulok, mire visszanézek, Eszti kezében a vizespohara, a földön a bögre és próbálja a látottak alapján reprodukálni az eseményeket. Mondanom sem kell, hogy bármilyen "ajajaajjj, azt nem kéne" hatástalannak bizonyult, ahogyan maga a művelet is sikertelennek... A víz mind egy cseppig mellément...
Jól van sebaj, hát úszik a lakás, mindegy, felitatjuk a nagyját.

Újabb térülök-fordulok: Laci kiabál (halkan jegyzem meg, ő végig Esztivel volt egy szobában): úúú, megette a csokit! Megyek be vigyorogva, hogy így jártunk...
Erre Laci: ...de papírostól!

Hát itt már annyira nem vigyorogtam. Leguggoltunk két oldalról a gyerek mellé, és egymás szavába vágva könyörgőre vettük a figurát.
Végül zsarolásra: "ha kinyitod a szádat, akkor csak a papírt vesszüki ki, és megkapod a maradék csokit is, csomagolás nélkül, jó?" No gyerek nem hülye: száj kinyit, papír kihalász és várja, hogy kibontsam a maradékot... Persze ezek után megkapta... Természetesen mindezen történet a vacsora előtti 10 percben.

Kiscsaládba tegnap érkezett meg a Télapó a délutáni alvás alatt. Szigorúan csak a bakancs pucolása után.
Be az ablakba, aztán ébredés után "jéé, mi van ott!" feeling.
Kapott két könyvet (Boribont és Bogyó és babócát, amelyek közül Boribont ma már 6* elolvastam egymás után, Bogyóékkal meg nem nagyon van kibékülve egyelőre. De szegény olyan boldogan mondogatta, hogy saját -vagyis nem kell visszavinni a könyvtárba, hogy öröm volt nézni)
Noés nem vagyok nagyon genya: Eszti kapott egész részletesen: egy Dörmi kismackó szeletet, egy Kinder tejszeletet és egy Kinder Pinguit. Óóó, az a lágy szívem...

Gyümölcs után meg is kapta őket uzsira.
Ma ha kérdezik töle, mit hozott a Télapó? Ajándékot.
És mi lett az ajándékkal?
Kiköptem.

No igen, tényleg... Ennyit a lágy szívemről.
Egyelőre a Dörmi és a tejszelet bukott meg, de a Pingui még hátravan...
Jófasza Mikulás, mi? :)

Mondjuk az egész buliba én nyertem a legtöbbet: Laci saját készítésű aszaltgyümölcskosarával Mikulásra. Hát a "mentenelsírommagam-deszeretlek" kategória, persze Béb, az atom romantikus lelkületével a könnycsordulós ajnározásomra érkezett büszkeségtől dagadó keblű válasza: "Hmm... mi lesz, majd ha meglátod a karácsonyi ajándékodat!"

2010. dec. 2.

Karácsony kész

Valamelyik nap elmentem alvásidőben megvenni Eszti ajándékait.
Már apránként beszereztük, amit akartunk, de volt még egy hátra: Duplo.

A dolog egy büdösnagy lehúzás (ez szimpla magánvélemény), dehát mint tudjuk, a Lego, az csak Lego, ráadásul már van egy adag ajándékba kapott építőelemünk. Emiatt értelemszerűen mi már csak Duplóban utazunk.

Hihetetlen, amit tudok művelni...

Elmentem az Alföldbe a játékboltba megvenni. Persze a kinézett akciónak vége lett, mire odaértem, így nem vettem meg. Büdös drága, átmegyek a Bambinibe, megnézem ott.

Ott volt egy másik fajta, amelyik jobban tetszett. Az alapelemes doboz, abban még figura is van. Juhéjj... Node nem veszem meg, mert az Alföldbe van egy 10%-os kuponom. Visszamegyek oda. Persze még útközben benézek az Óperenciás játékboltba. (mert annyira nem esik útba...)

Aztán lábam lejárva, éhes vagyok, szomjas vagyok, idióta vagyok! "Valaki adjon azonnal egy adag Duplót" hangulatban 1,5 óra elteltével beestem az Alföldbe, ahol... Nem volt alapelemes doboz.

Begurultam és vettem egy adag építőelemet (csak úgy szimplán ám, hol voltam én már annak a számolgatásától, hogy hány ablak van benne, van-e kiskocsi benne, meg figura...) és mérgemben vettem két állat+ ember figurát is hozzá.
Oszt jóvan.
Majd miután kb. 5-600 Ft különbségért szórakoztam ennyit, mindenféle tudatosság nélkül- mint aki jól végezte dolgát bebattyogtam a Malomban a kézzel készített Bonbonoshoz és vettem 6 szem kakaóbabot. 350-ért. De az finom volt...

Ekkor már telefonált a család. Eszt felkelt. Hív, mondom neki: Helló babám, tépek haza, jó?
Eszti: Télapó! Zenél, táncol, énekel!
Naja, te is hiányoztál... :)

És persze utána elmentünk táncoló télapót nézni.

Nomeg a bónuszpoén.
A csomagot bedobtam a szekrényébe a bodykhoz, majd jól ott is felejtettem. Nem tudom drágaEszter mikor leste ki, de egyik este fürdés után mondja: Könyv, ott van, olvas.
Hol van könyv? Mi van?
Szekrény. Ott van. Olvas.

Ahh! Már akkor említette apja, hogy van egy 20-asa, hogy Eszti meglátta a bepakolt cuccot a szekrényében és valamiért könyvnek gondolja. (Zacskóban van amúgy.)

És ma megkapta, amit lehetett kihozni a szituból.
Ugyanis tényleg volt egy könyv bedugva, még hónapokkal ezelőtt kapta a mamáéktól, csak mivel kisablakos, így nem akartuk, hogy eltépje. Noés, most odaadtuk neki, hadd örüljön. Meghát mit kamuzzak, hogy nincs ott semmi, amikor látta...
(És aprópici megjegyzés, hogy hülyeanyja azóta sem tüntette el a dobozt a bodyk tetejéről. -Csak legyen elég könyvünk menteni a helyzetet...)

Süsü, az éjszaka réme

Beszüntettük az állatkerttel alvást. Igaz, már hetekkel ezelőtt. Kipakoltam a kiságyból a plüssök nagy részét mindenféle probléma nélkül.
Maradtak: Micike (Micimackó), majom és a tentebárány. Meg néha Süsü. Ha eszébe jutott...

Na valamelyik este vitte magával. Ok.

Éjjel 2 óra. Megyek ki pisilni, erre nyöszörgést hallok. Uhh, sokkosan megálltam a folyósó közepén.
Pár másodperc múlva erősödő nyöszörgés, majd egy anya. Majd még egy, de az már sírásba hajló...

Kész. Meghűlt bennem a vér. Gondoltam: beteg. Beteg és folyik az orra. Edugult az orra. Köhög. Hányt. Vagy hányi fog. (Ezzel az éjszakai repertoirral rendelkezünk ugyanis.)
Be is romboltam hozzá. És mit látok?? Szegény gyerek ott vergődik a hálózsákban, hasra akar fordulni, de a hasába beleáll egy Süsü. Így nem sikerül és nyávog hozzá.

Vigyorogtam egy jót rajta, majd megmentettem az ádáz, hasába beleálló sárkánytól. És aludt is tovább azonnal...

2010. dec. 1.

Az első hóélmény

Miután napok óta az egész országban havazik, azért nálunk biztosamituti esik az eső.
Node ma reggel!

Felhúzom Eszti redőnyét, és ójeee! Esik a hó!
Esztit kicsomagolom a hálószákból, és beállítom az ablakba.

Nézd babám, minden milyen szép fehér! Látod? Esik a hó!

Eszti néz, néz, majd az utcára nézve boldogan elmosolyodik:

Ott van. Apa kocsija.

Kinek mi a fontos... :)