Karácsony

Nos a csoda megtörtént.
(Nálunk a Jézuska sztori él.)

Eszti sétában apjával, amíg feldíszítem a fát, meg aláteszem a motyót.
Gyerkőc kitalálja, hogy - ezen mindig behalok- ő pihenget babkocsi. Persze apja ennek módfelett örült, hiszen ott fokozatokkal jobban kezelhető a gyerek, mint séta közben. Elindulás.

15 perc (nem tévedés, lemértem) múlva telefon: "na kész vagy már"?
Anyám hol élsz, még éppenhogy vízszintben van a fa. Még menjetek.

Mennek.

Újabb 10 perc: "Na, mi van? Mehetünk már? Eszti már azt kiabálja, hogy: Jézsuskát akajoook!"
Oké, de mondd meg neki, hogy először is nem akarok, hanem szeretnék, másodszor meg csituljatok még 10 percig.

És aztán mindenoké, hazaérés, mindenkikész, és csengettyű.

Először is majd betojtam a röhögéstől, mert Eszti meg volt zavarodva, hogy majd csenget a Jézuska, és nem tudta, hova menjen. Egy ügyes lökéssel beindítottam a nappali felé, ahol aztán ámulva-bámulva nézett (közben persze 12* Miez? Miez?)
Szóval hatásos volt.



Ajándékok szétosztva: csomagolás.
Az első között jutott hozzá a krokodilhoz (megjegyzem annyira tipikus: egy 700 Ft-os, sziriszari, felhúzhatós kádas játékról van szó...), és onnantól kezdve nem érdekelte semmi.

Persze erőszakosan kibontattuk vele az ajándékait, majd jóvan, menjünk kádazni. Mostazonnal...



Apja mosdókagylós próbálkozása



Majd azt feladva: kád...



Így aztán simán elértük, hogy a kölyök csuromvizes szoknyában ment át a mamáékhoz.

A következő felvonás Pest (persze még előtte voltunk a kecskeméti mamáéknál is még aznap, Eszti össze is szedte a motyóját a fa alól, majd amikor a többi ajándékot is ki kellett volna osztani, akkor inkább rohant Artúrkutyát ölelgetni és persze már ott láttuk, hogy kezdődik az ajándékban úszás minősített esete).

Naszóval Pest is egy jó hely volt.
Ugyanis Esztire nem nagyon kellett felügyelnem.

Ó békés ünnepek!

Komolyan mondom ott heréltem egész nap azzal a boldog tudatban, hogy Eszti jó kezekben van, mert hol az egyik szobában sikoltozott a dédivel vagy a mamával, hol Csirke vitte el hintázni meg libikókázni. Önszántából...

Szóval én köszönöm szépen, jól elvoltam. A kölykec meg, ajajajj, egy szava, hisztije nem volt... Hála ezért a két napért a magasságosnak!

Külön posztot érdemelne: a gyermek tökéletes karácsonyi viselkedése, illetve az én ajándékom, amely tényleg az évtized ajándéka lett, és melyet kb. amerikai filmes módon sikítva vettem tudomásul.