2011. máj. 30.

És a kötelező képrengeteg

Ajándék-boldogság



Fűbeneltűnősök...







Anya meg a megahas

Annyimindenvan2

Nohát és a büszkeségem: pisibéka-bugyimanó.

Csütörtöki bölcsi óta ugye általában nem kap pelust.
És szép az élet bilibepisvel.

Node nem semmi módokon.

Egyik reggel Eszti felkelt, kicsattogott a nappaliba, mondom neki megyek hozom a tejet, jó?
Persze még eleve alig látok ki a fejemből, de két deci tej mikróban melegítése nem egy nagy feladat (mármint időben), és mire visszaértem a szobába: Eszti tökpucérra vetkőzve, pelenka a földön, ő meg a bilin csücsül és csorgat ezerrel.
Így akkor és ott rájöttem, hogy ezt is be kell vennem a reggeli programba.

Azóta is általában száraz pelussal ébred, illetve amikor anyuék elvitték játszóházba, hát nem nagyon pisilt bele a pelenkába, nagyját hazahozta.

Tegnap arborétum: szintén dobtunk rá pelust, azért biztosamifix, de szólt, hogy pisilek pelenkába. Mi meg: akkor gyere levesszük és majd pisilsz a fűbe.
Ennek örültem is -volna- mert jó, hogy Laci ott volt és így próbáljuk megtanítani a felkapós módszerrel pisiltetésre. (És nem nekem kell emelve tartani percekig, amíg még nem érti, mi ez az egész.)
De nem jött be, úgy nem pisil, majd egyedül. No ezen a kijelentésen meglepődni sem tudtunk.

Szóval akkor pisiljél! Először állva gondolta, de kértem, hogy a multidrága cipikét azért ne foltozzuk már össze cuki sárga hugyeszmugyesszel, ezt most guggolva kell. És kisebb várakozás után, sikerült is.
(Persze én guggolva drukkoltam, Laci meg azonnal fotózott. Hát igen, ez nekünk még nagy élmény. :) Meghát halál vicces a kis puciseggű a fűben, na! :D )



Ja, nem kell aggódni az őrületes pisisztorik miatt... a blogoldal képezi ugyanis a gyerek zsarolási alapját 16 éves korában. ("Dehogy mész a Szigetre, mert nyilvánossá teszem a facebookon a gyerekkori sztorijaidat!")

Annyiminden van

Szóval szombat.

Én mondtam, hogy káosz!

Anyumék... Jaaaj...
Szóval jöttek Eszternévnapozni. Ez oké is, de bakker kb. talicskával tolták be az ajándékhegyeket az ajtón. Hiába járatom a szám!

Mondtam, hogy király, király -mert tényleg jól jöttek a rucik meg minden- dehát nem karácsony vaaaan!! Valahogy ezeket lelőni sem lehet! :)

A délelőtti idillben véginéztem a lakáson: a fiatalok a hálóba szorulva (ahova ketten is alig férünk) és Laci számítógépszerelését asszisztálják, Misi bácsi lelkesen segít nekem a konyhában, a kölyök meg anyuval a nappali közepén sikítozva röhög folyamatosan. Meg is néztem mivanmár... Hát perszehogy okosság! Ropievés, ropidobálás, és mivel mindent lehet, óriásboldogság.

Na mindegy, délután mi jól beszívtuk, mert pont akkor esett az eső, amikor leléptünk ebéd után, és annyira hideg volt, hogy a kávézás után hazajöttünk már 3-kor. Mondjuk anyuék meg akkor léptek le a játszóházba (mert arról sem nagyon lehet lebeszélni őket).
A lényeg a lényeg, Eszti boldog volt, azóta is cígöli a kapott méhecskés megapárnát mindenhova magával.

Vasárnap meg...
Gyereknap alkalmából Eszti egy egész gombóc fagyit kapott tölcsérben. Háááát majdhogynem meg is ette. Persze némi segítséggel, hogy azért csak a fele landoljon a ruháján.
A Böbe fagyizóban voltunk, nem jártam arra vagy 10 éve... És mondjuk nem is ettem fagyit ugye.
Viszont tök poén volt: Eszti, ha kérdezik, milyen fagyit kér, mindig egyre bukik: csokisat.

Na a környéken volt még jó pár gyerek olyan 5 éves korig bezárólag.
És megszületett a nagy tapasztalatom: az összes gyerek kezében csokifagyi volt ééés előbb-utóbb mindegyik leette magát vele. Úgyhogy fagyizni csak játszósruciban.

Utána meg arborétumban voltunk, az jó volt nagyon, idő pont okés, Eszti is boldogan rúgta a labdáját, túrta a vakondtúrást, családi happy, minden a szokásos!

2011. máj. 27.

Csak gyors helyzetjelentés

Muszáj muszáj, mert van pár dolog, amit le kell írnom.

A legkorábbi:

Tegnap Eszti hazajött a bölcsiből. Ahova egyébként már nem úgy indítottuk útba, hogy szájbarágósan elemeztük, ki viszi, mi fog történni ott, és mivel fog aludni, hanem azzal, hogy lehetőleg ne visítva jöjjön már haza, mert akkor már a többieket is viszik el, nincs értelme maradni éjszakára.
Szóval ezt be is vette az agya, eszemszívét, állítólag apja első szavára nyakba mászott és pusziszórással távozott az intézményből.

Hanem a sztori, hogy mindezt egyszál nuniban tette. Vagyis úgy küldték haza a gondozónők, hogy Eszti olyan jól halad (vagyis majmol), hogy egész nap nem volt rajta pelus, csak alváskor. És így itthon se adjunk rá.
No nem is kap, és mint a kisangyal, nyomja a pisit a bilibe! Lenyűgöző!

Ma meg bevetettük Laci papát altatásra.
Anyám, már akkor látni kellett volna Laci fejét, amikor szombaton apukájának előadtam, hogy átugorhatna pénteken gyerekvigyázni, mert hülye UH időpontom van, pont alvásidős. Már mondtam Lacinak korábban is, és így ezzel megbeszéltnek is tekintettem az ügyet, de ő egy percig nem gondolta komolyan, hogy apukáját vetem be...

Mondtam neki, hogy apád nem zizzent, csak szeret úgy csinálni. És igen, igazam volt: Laci papa jött, látott és győzött, gyerkőt 5 perc alatt lefektette, elaltatta, amíg én elpályáztam UH-ra. Szerintem tiszta büszkeség!

Amúgy meg ójeee, magzatvizes kontroll UH volt, ahol Murphy törvénye szerint abban a pillanatban már behívtak, amikor odaértem (bezzeg, ha kölykeccel megyek, minimum 1/2 órát kell várni), éééés, a magzatvizem mennyisége: átlagos.
Így a diéta hatott, és tartom is most már végig.
A többi is rendben.

No ennyi az annyi, holnap jönnek anyuék teljes bandástól, úgyhogy totálkáosz, ezért muszájos volt még gyorsan ezt jegyzetelnem!

2011. máj. 26.

F-O-G

Óh igen! A drága, értékes, gyerekmentes szabadidőmet a Honvéd kórházban tölthettem! A Fül-Orr-Gégészeten
Jóvót, értelme mondjuk nem sok.

Odamentem 8-ra, kiderült hogy a fül-orr-gége már időpontos, így már az adminisztrációs nőci ki akart dobni, mondta, kérdezzem meg az asszisztenst, fogadnak-e. Felbattyogtam, megkérdeztem (látványosan haskidugva...), és szerintem csak emiatt nem mert elküldeni.

Bejutottam a homokórán tengernyi homok lepergése után, majd megállapítást nyert, hogy nincs semmi bajom. No, ez nem az első eset...

De nem szabadultam ám meg, menjek audiológiára. Először kavart nekem egy időpontot holnapra, de meg sem próbáltam kiábrándítani, hogy nem kell az nekem, mert minek. És amúgy sem érek rá.
Aztán addig csűrte, hogy elintézte, menjek át még ma. Király, még egy óra várakozás után megtudtam, hogy rohadt jó a hallásom, és próbáljak meg elsuhanni a füldugulásom felett. Lehet, a terhesség okozza. Szóval nesze semmi fog meg jól.
Sajna erősebb a gyanúm amúgy, hogy az allergiám áll a háttérben, de édesmindegy. Igazából el sem mentem volna, csak ha már lett szabadidőm, megnézettem. Így visszhangzok tovább...

2011. máj. 25.

Vendéges napok

Mostanában olyan vendégekkel teli napokat élünk. Mindig jön valaki, és ez jó is, mert Eszti... ahh, huhh, és amúgyis.

Szóval a bölcsi buli úgy néz ki eddig, hogy délután 4-kor hazarángatás (keserves sírás közepette), majd itthon bődületes őrültpörgés, de nem ám az a "decukiboldogbejbi" jobbik fajta. (Hanem a lepakolom, eldobom, nemhagyomabba stb.) És a legjobb, amikor ezt másnap is folytatja...

Node vasárnap Magdiék jöttek Marcival. Ez jó volt nagyon, főleg, hogy a fiúk eltűntek egy időre a szobába a kölykökkel, így legalább tudtunk pár szót beszélni.

Aztán tegnap Anett ugrott fel ebéd után, ez egyrészt külön öröm, mert ő egyszerűen pozitív, másrészt meg nagyon jól oldotta a délelőtti "kikészültem a saját kölykömtől" alaphangulatomat.
Sőőőt, büdösgyerök felkelt, látta, hogy vannak nálunk, és baromira előadta a "dejógyerek vagyok" oldalát. Jó, a végén már nyűglődött, hogy menjünk sétálni, de köze nem volt a délelőtti viselkedéséhez.

(Ami újfent abból állt, hogy anya ne csináljon ebédet, mert, ha igen akkor: leszedem a kést, belenyúlok a hagymába, szétdobálom a diót.
Amikor végre eltűnök a konyhából, akkor a szobában az ágyról egyensúlyozva lehúzom a redőnyt, majd leszedem a pelenkámat, úgy csinálok, mintha pisiltem volna a bilibe és egy adag lopott WCpapírral rohangálok a lakásban, amivel folyamatosan nuncit törölgetek... )
És ez kb. 15 perc a délelőttről... :) Ahhh, nem vicces ám, tényleg alig vártam, hogy lefeküdjön.

Persze ez is csak ezek után: szar a kaja, nem eszek egy falatot sem, "akkor húzzál Eszti az etetőszékből!", jó, akkor fáradt vagyok, aludok. "Nem alszol, ha lehiggadtál visszajössz és eszel két falatot!".
Aztán visszajött, evett és végre vége volt a délelőttnek.

Ma meg újabb vendég: dédimama. Ezért a kölök tündibogyó, dédi hozott vagy 5 killa cseresznyét és a piacon már csak 500ért vettük az eper kilóját, így ma éppen szép az élet.

Holnap bölcsi, mert a taknya megint pont úgy alakult, mint húsvétkor: egy nap víztakony, tegnap óta meg "csak" orrhangja van. Azt sajnos nem sikerült ellenőrizni, hogy ez az egész újabb fogakat eredményezett-e, mint ahogyan a múltkor történt, hiszen a felső kettő helyére nehezen látok be.
(És valljuk be, azt merészeltem gondolni, hogy az én nagy és okos lánykám majd tökéletesen felfogja az "anya beteszi az ujját a szádba, de ne csapd rá a meglévő 18 fogadat, jó?" kérést, és nem lila fognyommal az ujjamon szabadulok ki a fejéből... Na ez a része nem jött be!)

Szal holnap bölcsi, így végre foglalkozok egy kicsit magammal (vagyis csak elmegyek fül-orr-gégészetre a most már szinte folyamatosan bedugult fülemmel, hátha
a) bejutok aznap,
b) fogadnak egyáltalán,
c) és találnak valami megoldható dolgot mögötte. Ha macera, vagy visszajárós, vagy gyógyszerezős, vagy mégrosszabb, akkor meg maradok félsüket-visszhangzósban.)

2011. máj. 23.

És a képek

Mert azért az élmény megvolt, jól elvoltunk.

Mászva



Kifáradva- megéhezve- rántotthúsozva



Ugrálva



Dőlve-borulva-mindenhogy



És végül, ahogy egy igazi gyereknek ki kell néznie:
A hóttmocskos, csonttáizzadt kölyök fehér pólóján virít a piros szmötyifolt és a feje kicsit beleesett a csokifagyiba

Horror-Kaland-Park

Óriási ötlettől (by apa) vezérelve elmentünk szombaton a Kerekegyházi Kalandparkba.
Persze csak szimpla családi program keretében, nem pedig csúszómászópörgő alkalmatosságok kipróbálása céljából...

Jó is volt, Eszti méretében is volt pár dolog, meg homokozó, meg kisállatsimogató, meg ugrálóizéke (szerintünk trambulinnak hívják, de kissé bizonytalanok vagyunk az elnevezésében.)

Noszóval jó volt, király volt, kafa erdős rész, szép idő, boldogan ugráló gyerek emiatt boldog szülők...
Negyed óráig...
Amíg Laci el nem sütötte egy laza, taslásnak kinéző mozdulat közepette, hogy "áá, csak egy kulllancs". Hogy-a-micsodaaaa???
Naneeeee...

Én persze készültem Biogalaktívval, de annak csak a szúnyogriasztós verziója volt itthon. Azért jól körbefúttam a fél családot (azért csak a felét, mert Laci benyomta a férfi-rinyát, hogy rá abból a büdös (kellemesen citromillatú), ragadós (én kentem) és haszontalan (de legalább valami) szarral a közelébe ne merjek menni.

Persze nem is vettem még olyan komolyan a dolgot, amikoris megláttam, hogy vazze, ezek a kullancsok biza hemzsegtek. Főleg a WC környékén volt látványos, az ajtón ott tornyosultak 20-asával. És biza söpörtem le magunkról is egyet-kettőt. Brrr...

Aztán Laci is sokat segített a felfokozott idegállapotomon a "maradj nyugodtan ülve, az még 10 perc mire felér rád", és "jaj, mi az a hajadon?" típusú rettentően szellemes beszólásaival.

Na mindegy, ha már itt vagyunk, hát legyen. Erős vagyok, kemény vagyok. (És korántsem nyugodt...)

Aztán jött a horror második verziója. Büdösbeteg hurutosan köhögő kislányok a trambulinon.

Eszti már éppen megunva a dolgot mászott ki, amikor meglátta, hogy két 4-5 éves forma kislány érkezik. Hát persze, hogy akkor inkább maradt. Bár ne tette volna!

Ugyanis mindkettő taknyos volt és köhögött, ez persze még kutyapikula, de bakker Esztim az a lelkeskislány, aki a köhögőroham közepén odament a lányka fejéhez és mutogatta neki, hogy szája elé kéne tennnie a kezét, és különben is bátorítóan "kuci-kuci" felkiáltásokat veregette meg a vállát.
(Mondjuk zárójelben jegyzem meg, hogy rémálom, de ott volt 3 felnőtt a lányokkal, és frankón egy sem bírta odaböfögni, hogy "hálló, ne köhögj már rá másra!", valamint a nagy klasszikus sem hangzott el -miszerint: "tedd már a szád elé a kezed!"

Eredmény?
Tegnap minimális orrfolyás Esztinél. Most megint azon a szinten, amivel frankón nem lehet mit kezdeni, mert nem jön ki semmi, naponta 3* meg kell törölni, oszt ennyi.
Ma reggel fél óráig bámultuk, hogy vigyük-e bölcsibe, vagy sem, mert különben semmi baja.
Végül elvittük, mert igazából Lacival mennénk szülés előkészítőre délután (pont alvásidőben, szal kapóra jött most a bölcsizés), de direkt kértem a gondozónénit, hogy azonnnal szóljon ide, ha gázosabbra fordulna az állapota és veszélyeztetné a többi kölykec egészségét.

2011. máj. 20.

Ami még sztori

Esztit úgy kellett délután hazacibálni megint. De hehe, ezt most apja nyerte. Mondjuk ő nem szarozik, felkapja, aztán hozza. Így Eszti hüppögve, fejét a vállába fúrva nagy sértődve csak hazaindult.

Itthon aztán! Ahhh, mit rendezett! Teljesen fel volt pörögve, rohangált, visított, apa zenét, és sikítva táncolt. Mondjuk ez amúgy is vicces, mert kifejlesztett megint egy új tánctechnikát.

Szerintem break elemek vannak benne (vagyis hasra vágja magát és pörög a földön), Laci szerint viszont a fejrángatása kifejezetten pogózás. (Mondjuk a hétvégén arra érkeztem be a nappaliba, hogy "dehát a gyerek pogózik" alapon éppen Ironman szólt... Hát gondoltam, azért azt inkább nemár...)

Szóval Eszti felpörögve, őrültködött egész estig. Asszem boldog volt!

És a poén, mert a kölök büüüüdös szemtelen, mint tudjuk.
Tegnap 1/4 8-1/4 5-ig a bölcsiben volt ezerjáték-buli-meg minden között, és mindezek után még:

Este beszélek telefonon anyuval, erre persze jön, hogy megbeszélem Etumamával.
Aztán mit beszélsz meg vele?
Vigyen játszóházba!

Annyááám, hát ennek tényleg semmi nem elég!!! :D

Viszont bölcsihatás:

Este 6 körül leszedte a pelust magáról, így kapott bugyit. Aggódtam egy kicsit, mert azért a "néha ügyesen bilibe pisilek", meg a "szólok, ha kell" között van egy-két szőnyegre eresztésnyi különbség. Dehát, ha ő kéri, akkor az ez ügyben szent.

És este 8-ig vagy 5* pisilt bilibe, bugyiba meg egyszer sem, éééés a nap koronájaként a zuhanykabinban furcsán viselkedve csak kitököltük, hogy kakilnia kell, ééés lőőőn: beküldte az első kakit a bilibe! (És onnan fix, hogy bentről hozta, mert mondta utána, hogy a kislánynak is bilibe kellett kakilnia.) Szóval csodáááás!)

2011. máj. 19.

Apró bibi a luxusban

Tegnap már elkezdtem magam túráztatni az egész bölcsis információhiányomon.
Vagyis este 9 óra, TV-ben Nigella, TV előtt apa, aki egy ideig hajlandó is volt hallgatni az alábbiakat:

De mi van, ha nem is eszik Eszti a bölcsiben.
Vagy mondjuk péksütit kapnak reggelire, amit ő utál?
És ha nem fog tudni aludni?
És ha nem is iszik egész nap?
És ha nem szól, hogy kaki van?
És ha lenyeli a fogkrémet?

Laci persze hümmögött, válaszolgatott. (Vagyis nem érdekelte a téma, szerinte a gyerek jó eséllyel pályázik a túlélésre, így igazából a többi elhanyagolható szempont.)

Elmentem fél 10-kor feküdni. Laci is jött egy 10 perc múlva. Persze én nem aludtam, hanem folytattam a kattogást, hogy "de mi van akkor, ha..." Ööö, jaaaa... szóval nem magamban gondolkodtam. :)
Mondtam is Lacinak, hogy "na fasza, megint nem tudok majd aludni". Erre ő, azzal az óriási empátiájával: "Ha így folytatod, én sem..."

Szóval befogtam, de hajnali 4-kor felébredtem pisilni, és persze nem aludtam vissza, mert kölykecen aggódtam.

Majd már majdnem elszunnyadtam, amikor nagyon határozott ANYA kiáltás hallatszott...
3/4 6-kor... uff.

Bementem Esztihez, mondom babám, hát jó korán van. Erre a drágám: Megbeszéltük, korán kell kelni. Na igen, de én egész pontosan fél 7-es koránra gondoltam, nem 3/4 6-osra, de mindegy. Bebújtam mellé, ő is lepihent még, elmesélte melyik állat mit mond (kb. 6 percet tesz ki), és hol van apa? felkiáltással már el is pályázott a pihenőpozícióból.

Tanulság: legközelebb nem mondjuk neki, hogy holnap korán kelsz, mert ez tényleg nézi a nap állását a redőnyrésen keresztül.

Amúgy minden okés volt, elvittük reggel, és a nagy plázázásom közepette felhívtak a bölcsiből, az alábbi szöveggel:

"Tanakodtunk, hogy felhívjunk-e ezzel..."
Mondom azonnal mondd, mi a baj, megyek is, mindjárt indul egy busz, rohanok, uramég!

De csak annyit meséltek, hogy Eszti szépen elaludt. Nincs vele semmi gond, és továbbra is egy tündér.
Azért rákérdeztem, hogy na és evett-e. A válasz: igen, nagyon sokat. (Ekkor úgy gondoltam, hogy basszus, rossz anyukát hívtak fel!!! De állítólag ez tök jellemző, így most végre tényleg a boldogság kék madarát kergetem itthon. :D)

Luxus anyunak

Hogy mi van? Luxus ezerrel!

Hihetetlen élményeim vannak a mai napról.

Csodálatos, fantasztikus, és irigylésre méltó (na jó, ez csak az anyuka-köröknek...)

Ma is elkísértem a bandát a bölcsibe. Onnan buszvárás címszóval beugrottam a Lidl-be. Te jó ég, ami ott történt.
Kb. 1/2 órát nézelődtem, vásárolgattam, lassan a sorok között tologattam a kocsimat, szénhidrát adatokat számoltam (ami nagyon lassan megy ám!), sehol egy apa, aki lökdös, hogy unja már, "vegyél le valamit", "jólesz az menjünkmár".
Sehol egy gyerek, aki szét akarná tépni a tésztászacskót, leharapni a tömlőssajt tetejét, és úgy egyáltalán széltében-hosszában rohangálni a sorok közt. Mondom, az egész egy csoda volt!

Na és folytatódott...

(Nem akkor, amikor hazajövet kidzsuváztam a konyhaszekrényt és az egész fürdőszobát -csakhogy el tudjak már számolni az időmmel...)

Hanem ott folytatódott, hogy elmentem délben a Malomba (érted, déli 12-kor, semmi kajakészítés, egyélmár-azégáldjon meg, fekvésalvás, semmi sietnikellhaza.).
Persze a Malomba azért azzal a céllal mentem, hogy Eszti névnapjára megvegyem az első... khm... AnnaPetiGergőt. Hát ja, derekam beadtam.
Gyerkő rákapott a meseolvasásra mostanában sokkal inkább, mint korábban, és állítólag ma enélkül nem lehet felnőni. Így azt kap névnapjára.

Amúgy isteni érzés volt az 50%-os Jeans Club leértékelést elejétől a végéig végigtúrni! :P

2011. máj. 18.

A részletes első nap

Nohát senki nem ússza meg a részletes tájékoztatást a tegnapról.
Persze tudom, hogy némelyek meg alig várják!

Előszöris az egyik legnagyobb problámát a reggeli felkelés jelentette. Vagyis hogyan fogjuk a 8-ig alvót 1/2 7-kor felverni úgy, hogy még értelmes lény is legyen belőle.

Node zseniálisan alakítottunk, ugyanis péntek óta egyre korábban fektettük le, így tegnapra teljesen átállt az este 8-as fekvésre.
Gondoltam így is kelteni kell majd, de 1/2 7-kor kipattant a szeme (mindig ezt csinálja, ha valami izgalom készülődik), így hamar meg is oldódott a gond.

Elvittük reggel bölcsibe és délben mentem érte (mert persze nem hívtak fel, hogy gond lenne). Amikor meglátott, éppen tömeges fogmosásban voltak a gyerkők, és Esztinek az első szava hozzám: hol a fogkefém?
Noigen, nekem is hiányoztál... :)

Állítólag Eszti egy tündér volt egész nap, így gondoltam elviszem haza. Naja, vittem is, konkrétan fizikai erőszakot alkalmazva... Hát nem akart jönni.

Meg is beszéltük a gondozónőkkel, hogy csütörtökön akár már ott is alhatna. Ok.

Egészen hazáig próbáltam kiszedni Esztiből egy pár információ morzsát, hogy mégis mi történt vele a nap folyamán, de semmi. Eleinte azt mondogatta, hogy nem mondom el, majd otthon., majd aztán itthon sem. Mondom defrankó, otthagytam, aztán azt sem tudom, evett-e, ivott-e, játszott-e vagymivan...

Később kiderült, hogy a szótlanság nekem szól, a fene tudja miért volt besértődve, hogy otthagytam, vagy mert elhoztam, de mindegy is, szerencsére abszolút nem tud meghatni ez a viselkedése. Úgy vagyok vele, hogy úgyis megnyugszik előbb-utóbb, akkor meg nem túráztatom magam hülyeségeken.

Apa hazajött délután és most hogy személyének, vagy a déditől hozott bodzaszörpjének volt köszönhető, nem tudom, de szépen megeredt a lánya nyelve: evett levest, meg husit, meg krumpli, meg játszott a kék motorral, és nem homokozott, mert le volt fedve valami kékkel.
És hogy máskor is megy bölcsibe.

Szóval elértem, hogy velem undokbéka volt, a kezemet sem fogta meg az utcán, és pitypangfújást is csak apával lehetett megvalósítani, de mint mondtam, majd megunja. És lőn, ma már semmi baja velem.

Majd lesz holnap... :)

Amúgy ma reggel újra szemkipattanós fél 7-es kelés, és:
Apa hova megy?
Dolgozni a munkahelyére.
Akkor én is megyek bölcsibe.

Így azt gondolom, egyelőre jól áll a helyzet.

Tudom, tudom, ismerem a két hetes lélektani határt, de mivel Eszti egyelőre heti két napot megy csak, nem tudom, mikor jön el nálunk ez a visszaesés majd. Bár azért újabb körös rettegéem van a holnaptól, amikor ott is alszik majd. Vagy nem. Vagy fogalmam sincs, mi várható...

2011. máj. 17.

Első nap-első óra

Vajon mit keresek itt reggel 8-kor?
Hát bakker hazaküldtek! No erre nem számítottam...

Felkészültem, hogy végig Esztivel leszek az első napon, de amikor a kölykec végiszántotta a szobákat és nekiesett játszani, azt javasolták, hogy menjek el. Ha gáz van, felhívnak, ha nincs, akkor menjek vissza délre.

Nem vagyok az az érzelgős típus, vagy legalábbis azt hittem, egészen addig, amíg már a buszon bőgtem, hogy "jajajajj, a kicsicicámmal mi lesz?". (Szóval Hajnikám igen, kösd fel a gatyád szeptemberig, tényleg nem fehérembernek való már maga a tudat sem, hogy "ott van hagyva"...)

Közben meg folyamatosan azzal nyugtatgatom magam, hogy egyrészt nagy gáz esetére Laci 5 perc alatt odaér a reptérről, másrészt viszont Eszti a 1,5 éves szepszorongásos időszaka óta egyszer sem sírt utánam.
Meg amúgyis kiscsoport, figyelnek rá, mert ő az egyetlen új... Megamúgyis.
Deakkoriskivagyok.

Most itthon ülök, és még a WC-re is nyitott ajtóval mentem, nehogy ne halljam meg, ha csörög a telefon.

És kb. azt sem tudom, mit kezdjek magammal gyerkő nélkül.

2011. máj. 16.

Reggelimentes gyerek

Mikor kell vérvételre menni?
Amikor a legjobban zuhog az eső.
De muszáj volt, mert egyrészt reméltem, hogy összefutok ott Enikővel, másrészt meg a kedden és csütörtökön bölcsibe vonulunk, szerdán meg a fene tudja.
Így legalább újabb csapolás kipipálva, és a kórházban tényleg szembesültem azzal, hogy jövő héten már szülésfelkészítőre kéne mennünk. Mert a következő már későn van.

Asszem ma végképp bebizonyosodott, hogy Eszterkölyke apjakölyke.
Megint reggeli nélkül indultunk (illetve én ettem, mert pár perccel gyorsabban képes vagyok végrehajtani ezt a műveletet), de Esztivel megbeszéltük, hogy kap pogácsát útközben.
Kapott is, és mint annyiszor, megint nem ette meg.

Itthon a reggeli, az egy maximum 5 falatból álló tevékenység, az is csak úgy, hogy bedugom a szájába. Ha neki kéne megfogni a kenyeret, az tuti, hogy semmi nem lenne belőle.
Miután a pogácsát is újra csak szorongatta a buszmegállóban, kénytelen vagyok arra gondolni, hogy ezbiza tényleg nem éhes. (Bár meggyőződésem, hogy ez a reggeliztetés dolog csak szokás kérdése, de hiába gyűrjük már az 5falatos reggeleket hónapok óta.)

Aztán a kórházból kifelé jövet úgy 1/2 10 tájékában meg elkérte, vagyis megéhezett.

Ezt csak úgy leírtam magamnak, hátha jobban rögzül, hogy kevesebbet kéne dünnyögnöm miatta reggelente. (Ja, és persze mosolyogva, mert ha beszólogatnék neki, bosszúból tuti redukálná a maximális bevitt mennyiséget 3-ra falatra...)

2011. máj. 13.

Suli-böli

Az életem egy változás. Pont most.
Így ennek eredményeképpen kb. 4 órát aludtam az éjjel. Sosem voltam fent 2 óránál többet, most nem aludtam annyit egyben kb.

Szóval agyalás agyalás hátán, ez tette ki az iccakát, de megérte. Ma reggelre döntés született minden problémában.

A) A tanfolyam. Nem tudom befejezni. Abbahagyom. Ennyi.
Igazából még csak rosszul sem érzem magam miatta, így ez egy igazi jelzés a döntés helyességére.
Egyedül Lacitól tartottam, hogy nem fogja megsimogatni az okos buksimat, hogy ezt kiötöltem, de meglepően jól reagált, amikor előhozakodtam vele. Egyébként egy hete érlelgetem a gondolatot.

A legnagyobb gáz, hogy augusztus végén kezdődik újra és én nem fogok tudni ott ülni szombat délelőttönként a vizsgákra felkészülni. És bazi nehéz a tananyag, enélkül meg tanulás nélkül esélytelen lenne az egész. Ehhez képest viszont nagyon sok a vizsgadíj, márhogy csak úgy „hátha” alapon bevállaljam. Így nem vállalom be.

Amúgy is egyre nagyobb teher volt rajtam mostanában, hogy majd egy pár hónapos kismakit itt kell hagyjak napokra (mert egy nap van 2 vizsga egymás után, kb. du. 3-ig), úgy érzem ez most nem lehet az én önmegvalósításom ideje, a másik fontosabb.
Ennyi.
A legoptimálisabb az lenne, ha halasztásban megoldhatnám, ennek még utána kell érdeklődnöm (min. esélyt látok rá).

B) A másik pedig az én drágakincsem bölcsije. Bizabiza. Ide lyukadtunk ki.
Volt egy családi napközi, aminek elég kedvező feltételei voltak (vagyis legkedvezőbb árai), így szeptembertől szerettük volna, hogy legalább pár napra Eszti oda eljárjon.

Az ok pedig a legkevésbbé sem az, hogy megszabaduljak tőle, hanem az, hogy annyira, de annyira közösségi gyerek. Hihetetlen módon mászik a másik kölykökre, hozza-viszi őket, kiosztja (hát jó, ez cikis, de ezt csinálja).

A döntés akkor vált ezer %-ká, amikor a múltkor a 0 kmkőnél egy egész bandát verbuvált maga köré, akikkel aztán sikítozva játszottak. Szóval, ha ezt látja az ember, akkor félreteszi a „deállandóanbeteglesz” félelmét, és a pszichológusok abszolút tuti javaslatát is mellényzsebbe vágja (miszerint anyja majma maradjon a gyerek egészen 4 éves koráig – kb. amúgy minden téren.) Szóval érzésem szerint Esztinek kell a társaság.
Ugye állami elhelyezésre lehetőség sincs, így marad a magán.

Tegnap elemtünk megnézni a helyet. Szipi-szupi, kiscsoport meg minden, amit akarsz. Egyetlen egy nagy hátránya van: Szolnoki út.
Egyrészt király, mert Lacinak melóba pont útba esik, de nekem… Iszonyat messze van.

És a dilemma, amely nem hagyott aludni: mikor-hogyan kezdjünk. Javasolták ugyanis, hogy már hamarabb vigyük el, ne a testvér születése után nem sokkal indítsuk a projektet. Érthető tényállás persze, csak gondolkodtató.

No a 4 óra éjszakai fentlét meg is hozta az eredményét ennek is: Már kedden nekivágunk, és fél napot ott fog tölteni Eszti. Egyelőre heti kétszer, aztán meglátjuk, hogyan tovább.

Mesebeli izgalmak, mi?
Persze a bölcsi buli csupa kérdőjel, hogy "debiztosjólteszem-e", de valahogy azt kapom válasznak mindig, hogy igen. Így inkább iszom egy lájtos szmötyikávét, és legközelebb már alszom éjszaka.

2011. máj. 10.

Kakk

Tegnap történt meg az, amire nem számítottam. Mondjuk nem is értem, miért nem.

Eszti bedugva a zuhanykabinba apa által fürdetési célból, én meg gyorsan összepakoltam a cuccokat. Ránéztem egy perc múlva, de tökcukin állva tologatta a kisautót a kabin szélén és dumált mellé.
Pakoltam még egy adag cuccot, majd beállva a nappali ajtajába, beleestem a TV-be.
Laci szólt fél perc múlva, hogy ugyan nézzem már meg a kölyköt, megvan-e még, mert azért nem szoktuk egyedül hagyni a fürdőben.
Óóó, mondom tökcukin eljátszott az előbb, de most tényleg csend is van.

Bemegyek, Eszti még mindig tökcuki, de már üldögél a kabinban. "Mi van béka?" Szólok hozzá csak úgy, feleletet nem is várva.

De kaptam. Mármint feleletet. Tökcuki kislány rámnéz -valami fura van a tekintetében, már ekkor érzem- és megszólal: kaki.

Basszus, hooool?

De kár volt kérdezni, mert már látom is, ahogyan két tökcuki kakigolyó versenyt úszik a hajóval és a kisautóval a fürdővízben.

Huhh...

Hát lássuk be, én röhögőgörcsöt kaptam, de annyira, hogy nem mertem visszamenni a fürdőbe, mégse azt lássa már a gyerek, mekkkora poén ez.

Laci megőrizve hidegvérét berohant is elkezdte a nagy magyarázatot arról, hogy vajon miért is nem nagy buli vízbe kaki/pisit ereszteni (ettől persze én mégjobban röghögtem odakint.)
Noés persze azt sem tudtuk hirtelen, hogy mit mentsünk és hogyan. Ebben is Lacinak volt annyi esze, hogy mondjuk első körben a kölyköt szedjük ki a szaros vízből, majd sorban a többit.

A hejjdejókedvem úgyis csak addig tartott, amíg két körben ki nem takarítottam a zuhanykabint, az össze fürdősjátékot, és Esztit is.

Így rendelkezésre bocsátom az alábbi tapasztalatokat azoknak, akik még nem futottak bele ilyenbe:

- A mentési sorrend: gyerek, fürdősjátékok és a víz, ez utóbbi ahogyan sikerül.
- A mentést a kakilelés első percében szigorúan meg kell kezdeni, ugyanis a fekália a golyóformátumot a meleg víz hatására pillanatok alatt elveszti. (Vagyis osztódni kezd.)
- A kabint takaríthatod 3* is egymás után, úgysem leszel nyugodt, hogy kitisztítottad.
- Hasonló eset áll fenn a gyerek bőrével kapcsolatban.

Aki egyébként nagy lelkesen mesélte törölközés közben a történetet, hogy kijött a kaki, úszott a vízben ééés... megsimogattam. Vááá, de frankó vagy gyerek!

2011. máj. 9.

Vasárnapi szabadságos

Ógyönyörűszép vasárnap!
Igaz, hogy folyamatosan zuhogott az eső, de jöttek anyuék, mi meg mentünk Lacival. Amíg még tehetjük. Így csak szép lehetett!
A névnapi kajámhoz természetesen enyém volt a jog, hogy éttermet válasszak.
És a zuhogó eső miatt a Három Gúnárra böktem (amúgy a Csalánosi játszott még), de jajj, de jól tettem!!!

A felújítás óta nem voltunk, és ugye 4csillagossá avanzsált azóta a hely. Szóval ahh, olyan is volt, puccos, remek konyhával.
Libát ettem libával, és párolt kápival. Csodás volt!
Lacinak sikerült ugyan egyetlen kötekednivalót találnia a szárított narancs és cékla díszítés kapcsán, de egyéb semmi!

Aztán a romantikus kávézás utáni hangulatot nagyban befolyásolta Misi bácsi ajándékvásárlása, mely alkalmával erősen veszélyes volt, hogy Laci bevág a pláza szökőkútba.
Érthetetlenül és indokololatlanul természetesen... :)
Szerinte nekem semmi nem jó, főleg amit ő mond (szerinte állatjó dolgok- szerintem meg bendzsóságok), majd nagy nehezen kiválogattuk a Misbácsi közelgő műtétje utáni regenerálódásához egy adag bio-egészséges-és energiát adó cuccot.
Ezt átadtuk nagy büszkén délután, amikoris kiderült, hogy Misibácsinak frankón nem is most van a névnapja. :D No comment! Csak kicsit röhögtem.

Persze a helyzet a vásárolgatás után hamar fényes lett. Azért Lacit még egy romantikus Tescozásra is befűztem tudván, hogy Eszti baromira letojja, hol vagyunk és mit csinálunk. Így időnk, mint a tenger. És nekem azonnali életmentő elemeket kellett szereznem a lemerült mérlegembe.

Esztiről meg annyit, hogy viva játszóház! Anyám, vagy 2 órát tuti ott nyomultak anyuékkal... Szerintem azt is elfelejtette, hogy van anyja meg apja...

Pénteki orvosos

A cukorámokfutásom kezd a végéhez kezd közeledni.

Az eddig oly sikeresen elcsalt EKG miatt, a háziorvosomhoz elbattyogtam pénteken délben. Hát marha nagy élmény volt!
Az hagyján, hogy folyamatosan lelki támogatást nyújtottam az asszisztensnőnek, aki végig szidta a dokinőt. De...

Duma közben rámcsatolta a tappancsokat, és feküdjek hanyatt. Mondom ne vicceljen már, nem tudok hanyatt feküdni tartósan már 7 hónapja. Erre ő: miért? Bááázzzz... Há'nemtom, lehet bazinagy a hasam. Pl.
Amúgy a seggem miatt, de ebbe ne menjünk bele. Nojó, akkor csak addig legyek majd hanyatt, amíg beméri. Ok! Elkezdi, a szívem persze majd kiugrik, mert baszarok, úgy fáj, a pulzusom az egekben, mert alig bírok úgy feküdni, erre... Jajhoppá, elfogyott a papír. Mondom fasza!

Fekszem hanyatt továbbra is abban a boldog tudatban, hogy ez minnyá előkotor egy adag másik papírt, ahogyan az jobb helyeken lenni szokott. De nem. Nincs papír...

Ne szívasson már, rohangál fel s alá, mint a mérgezett egér, közben persze nem az én seggem állapotával törődik, hanem a dokinőt szidja. Mondom jóvan, keziccsókolom, akkor oldalra fordulok.

Jól is tettem, mert kiderült, hogy esze ágában sincs leszedni rólam a tappancsokat, "nem lesz attól semmi baja" címszóval. Egészen addig, amíg valakit elküld a boltba papírért, és amely valaki 15 perc múlvára ígéri magát. Ahhdekirály, de aztán mázli, mert 5 perc múlva sikerült előtúrnia egy adag nyavajás EKG papírt. Nem kérdés, hogy kipurcantam volna addigra hanyatt fekve.

Majd így, oldalt fekve megcsinálta az EKG-t.
Éssss, a "nemlesztőlesemmibaja" tappancsok min. 1 hétig maradandó nyomot hagytak az oldalamon. Tökre olyan, mintha kiszívták volna. Neeem, végülis bajom az tényleg nem lett. És legalább az eredményemet tankönyvinek minősítette a dokinő. Aki később jól megvizsgált belgyógyászatilag (vagyis belenézett a torkomba fapálcával. :) )

Mindegy, pecsét megszerezve és legalább rákérdeztem, hogy nem gáz-e a diéta alatt a vizeletben talált cukor. Szerinte tökre nem, simán bekerül. Kafa, kafa, de akkor miért is kell minden alkalommal ellenőriztetnem a védőnőnél? Sebaj! Ezen is túlteszem magam.
Azt javasolta, menjek el éhgyomros vérvételre, és ha gáz van, akkor azon úgyis látszik. Okézsoké, ez még belefér.
Hazafele azért rendesen meghívtam magam fél killa eperre. Hát ilyen trauma után...

Délután aztán konzultáltam az én dokimmal is, akinek a véleményét címszavakban írom le:
a) 7,5 a határ, tehát a 6,8 az simán bent van. Ha átmentem, akkor átmentem.
b) A védőnők hülyék.
c) Az uhus néni egy asszisztens.
d) És amúgyis diétázzak, ha nincs jobb dolgom.
(A magzatvizet egy icipicit találta többnek egy átlagos szintnél.)

Szóval köszönöm a mindenkinek, aki mindenki mást mond!

Így cukor-fronton egy hét alatt az alábbi szintre jutottam:

Ma elmentem levetetni az éhgyomros vért. Holnap meglesz az eredmény.
Ha gáz, akkor méregetős diéta, ha nem gáz, akkor simán szénhidrátszegény étrend.
(Ez utóbbit nem merem elhagyni, mert ez az egyetlen esélyem, hogy ne nőjön óriásira a hasam. Hátha mégis az UH-s néninek van igaza a 4-ből.)
Aztán 2 hét múlva úgyis vissza kell mennem kontroll UH-ra, oszt kész.

Megjegyzem maximálisan elégedett vagyok a helyzettel, mert a ma reggeli mérlegelésem ugyanazt a 60 kilót adta, amit a 3 héttel ezelőtti. Mivel nem éhezem és még jobban is érzem magam, nem bánom, hogy össze-vissza kavartak egy kört. Akárhogyan is van.

2011. máj. 5.

Cukrom cukrom mondd meg nékem...

Hádemertmajdnem nemtudtambelépni.
Bébi, valamit variáltál a gépen, mert tökönszúrtam magam, mire az összes jelszómat kitaláltam!

Node, a lényeg a lényeg. Ki vannak találva.

Előszöris, hazugság volt azt állítanom, hogy Eszti megáll a sarkon. Módosítom: csakis odafele. Hazafelé úgy pördül ki a sarokról, hogy minden alkalommal imára kulcsolom a kezem, nehogy valami vén mamikát gyapjon el, hanem hamár karambol, csak valami frissen földről felpattanni képes egyed legyen.

Aztán, ha sikerül megúszni az akciót, akkor teper tovább, mint a veszedelem, és ne mondjam, kb. 8 perccel hamarabb hazaér, mint én...

Nem való ez a motorhajtás már nekem...

Tegnap elmentem védőnőhöz is. Na az betette a kiskaput.
A péntek óta szigorúan betartott diétám után nagy szájjal toltam az orra alá egy adag frissmeleg vizeletet: pörfikt pisi, na ezt nézd meg!
És bakker úgy megnézte... Hogy lelt is benne cukrot. Hát az állam leesett.

Mondjuk ki, lehidaltam... Pláne, amikor elővezette, hogy emiatt vissza kéne mennem cukorellenőrzésre, meg lehet glükózterhelésre is, meg mittudomén, majd a dokim megmondja. Királyság!

Hazjövet elkezdtem azon gondolkodni, hogyha eddig se csaltam egy rohadt nyalatnyi fagyit sem az Angelós fagyiból, akkor ezután mégis hogyantovább?

Védőnéni szerint: a jövőre nézve teljes elkeseredéssel kell tudomásul vennem, hogy biza számolnom kell. A szénhidrátokat. Napi max 180, elosztva 5 kajára (nem vagyok képes 6* enni, amikor eddig csak 3* kajáltam, azt is délután három előtt...)

No csodálatos internet elő, szénhidráttáblázat elő, digitális konyhamérleg elő és ma már újra tökéletes formában vagyok.
Elfogyasztottam 28 gramm CH tartalmú teljes kiőrlésű kiflit reggelire, ízesítésmentes teával és egy szelet felvágottal, retekkel, tízóraira 14 g teljes kiőrlésű reggelizőpelyhet és 1,5 dl tejet (20g CH), valamint ebédre a grillezett sajthoz karfiolból és póréhagymából csináltam krumplipüréhelyettesítőt (tutinincsmeg az engedélyezett 50g CH).

Tudtam én, hogy leírva ijesztően néz ki... De ez van, és már ma azt mondom, hogy borzasztó lehet a cukorbetegeknek ezt a diétát nyomni egy életen át!

De most azért figyel egy kis drágaférjtől ajándékba kapott diétás Milka a szekrényen, majd beépítem a 25 grammonként 10 g CH tartalmát az uzsonnámban.

2011. máj. 3.

Helyzetjelentés a semmiről

Nézzükcsak, nézzükcsak. Mi van.

Semmi extra izgalom.
Esztinek eszébe jutott, hogy a nyuszi hozott valami csokoládérengeteget, szóval most követeli rendesen.
Persze megbeszéltük, hogy csak főétkezés után kap. Volt neki kétféle nyuszija egy Milka(lila), meg egy Kinder (kék). Hát ne mondjam, hogy a lila fülének elfogyasztása után visszacsomagolta, és kérte a kéket. Én először nem is értettem, emmeg milyen kékről beszél, de aztán odaküldött a szekrényhez (Anya állj fel, szekrénybe nézd meg, ott kék.) és tényleg volt ott kék is...

Na mindegy, most csokievés engedély, majd örömteli fogmosás (amúgyis napjában 8* veszi elő a fogkeféjét, most legalább van értelme.)

Még szerencse, hogy mostanában alakult a szófogadás is. Asszem egy hullámon újra túl vagyunk a dackorszakában.
Ma pl. legnagyobb meglepetésemre a 100Ft-os boltban sikerült visszatetetnem vele egy cukrosszmötyi Kubut, egy csomag felismerhetetlen állatokat ábrázoló matricát, két feneranda hajcsatot és egy kétfejű plüssdisznót. Csont nélkül öregem! (Najóóó, a Kubu kicsit könyörgős volt...)

Tegnap is már tette az Univerben a kosárba a KinderPinguit, de szóltam neki, hogy "hejj álljunkmármeg! Majd a mama hoz meglepibe!" Aztán visszatette. Hoppá!

Más kérdés, hogy amikor beszélem aznap anyuval, Eszti kikaparta a telefont a kezemből, és annyira udvariasan, amenyire csak tudta kikövetelte a beígért dolgot anyutól: Pingvint hozzál mama! Majd később még beleüvöltötte a Legó mellől, hogy sok pingvint...

Kicsit szemtelenre sikeredett a kölyök. Noés? :D

Amúgy meg alapvetően továbbra is jógyerek (a hisztiktől teljesen eltekintve), alig tudom már követni, ha motorozik, de ollan okosan megtanulta, hogy a saroknál elfordulva megvár, mire odaérek. Sosem megy tovább.

És hát szunyaság van újra. Ez is olyan hullámverés színvonalú. Egy-másfél hete megint fél 9-kor úgy kell felverni (amúgy 9-kor már általában alszik...), és a délutáni alvásoknál is ellejtett emellett még többször is 2 órákat.

Nem tudom hova ez a ráérősség, de nekem ez ügyben Hawaii.

2011. máj. 1.

Anyák napi "meglepetés"

Anya: Felveszed a farmert és elmentek apával virágot venni a mamának és a dédinek.
Eszti: Anyának veszek virágot.
Anya: Ezt ki mondta?
Eszti: Apa mondta. Pizsamában.

(Célozva gondolom arra, hogy még reggel mondta neki apja.)

Mondtam jó, majd akkor meglepődök, ha már ilyen jól tartasz titkot babám! :)