Szóval szombat.
Én mondtam, hogy káosz!
Anyumék... Jaaaj...
Szóval jöttek Eszternévnapozni. Ez oké is, de bakker kb. talicskával tolták be az ajándékhegyeket az ajtón. Hiába járatom a szám!
Mondtam, hogy király, király -mert tényleg jól jöttek a rucik meg minden- dehát nem karácsony vaaaan!! Valahogy ezeket lelőni sem lehet! :)
A délelőtti idillben véginéztem a lakáson: a fiatalok a hálóba szorulva (ahova ketten is alig férünk) és Laci számítógépszerelését asszisztálják, Misi bácsi lelkesen segít nekem a konyhában, a kölyök meg anyuval a nappali közepén sikítozva röhög folyamatosan. Meg is néztem mivanmár... Hát perszehogy okosság! Ropievés, ropidobálás, és mivel mindent lehet, óriásboldogság.
Na mindegy, délután mi jól beszívtuk, mert pont akkor esett az eső, amikor leléptünk ebéd után, és annyira hideg volt, hogy a kávézás után hazajöttünk már 3-kor. Mondjuk anyuék meg akkor léptek le a játszóházba (mert arról sem nagyon lehet lebeszélni őket).
A lényeg a lényeg, Eszti boldog volt, azóta is cígöli a kapott méhecskés megapárnát mindenhova magával.
Vasárnap meg...
Gyereknap alkalmából Eszti egy egész gombóc fagyit kapott tölcsérben. Háááát majdhogynem meg is ette. Persze némi segítséggel, hogy azért csak a fele landoljon a ruháján.
A Böbe fagyizóban voltunk, nem jártam arra vagy 10 éve... És mondjuk nem is ettem fagyit ugye.
Viszont tök poén volt: Eszti, ha kérdezik, milyen fagyit kér, mindig egyre bukik: csokisat.
Na a környéken volt még jó pár gyerek olyan 5 éves korig bezárólag.
És megszületett a nagy tapasztalatom: az összes gyerek kezében csokifagyi volt ééés előbb-utóbb mindegyik leette magát vele. Úgyhogy fagyizni csak játszósruciban.
Utána meg arborétumban voltunk, az jó volt nagyon, idő pont okés, Eszti is boldogan rúgta a labdáját, túrta a vakondtúrást, családi happy, minden a szokásos!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése