2010. dec. 8.

Még mindig a nagyszakállú

Majdnem elfelejtettem elújságolni (hát jóvan, minnyá karácsony, de én még Mikubánál tartok), szóval legnagyobb örömömre csak sikerült összefutnunk egy igazi Télapóval.
A történetnek szép körítése is van.

Apa, anya, kölyök megy a Malomba, mert apának új telefon kell. (Meghala vala a másik...)
Apa a Malom bejárati ajtajában rájön, hogy hoppá nincs munkáltatóija, mert otthonhagyta. (Bezzeg, ha anya hagyta volna otthon... Ihajj!)
Sebaj, önfeláldozó anya: "Menjél haza érte, majd elleszünk Esztivel addig, max fél óra alatt megjárod".
Eszti: be a játékboltba, nem jön ki a játékboltból, kirángatom a játékboltból, be a Brendonban, imád a Brendonban, nem jön ki a Brendonból, kirángatom a Brendonból...

No megoldom én az apavárós problémát!
"Gyere kölykec, ott ül lenn a Mikulás, megnézzük!" (Bevallom, baromira nem akartam odamenni, mert százezren tornyosultak körülötte, mondom ezt inkább ne válalljuk. De addigra kevesebben lettek. Na menjünk!

Eszti, nézi a Télapót, nézi a Télapót (Télapó szemmel láthatólag rohadtul unta már a 156. "Télapó itt van"-t, és inkább attól tartottam én is, hogy ádáz, gonosz fejjel nekiront valamelyik -amúgy tényleg idegesítő óvodásnak.) Na mi jövünk, gyere Eszti, megsimogathatod a Télapót.
Abban a pillanatban fogta menekülőre a gyerek, de ugye tudjuk, nem hülye, így a krampusztól még futtában beszerezte a szaloncukrot, és elrobogott.
A szaloncukrot persze- mire apát összekapartuk, már szétolvasztotta a kezében, és az ujjával nyalogatta ki a csokit belőle, de 5 perc múlva győzött a kíngörcs. Szaloncukor lepasszol: anya, piszok. És mehettünk kezet mosni...

Azóta széltében hosszában meséli, ha valami megkérdezi, hogy járt-e nála a Télapó, vagy egyáltalán mi van a Télapóval: megijedtem.

Mondom, szenyák ezek a Mikubák!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése