2012. jún. 11.

Jelentés

Elsősorban iszonyat éhes vagyok, mert este 9-kor jutottam el a bringámig. (Teli hassal meg nem éppen kellemes, így nem ragozom.) Kész borzalom, hogy annyi időm nincsen, hogy felseggeljek rá hetente 3*...  (Heti 3 a terv, amiből heti 2 teljesül és ami a múlt héten heti 1-re redukálódott.)
Szóval kénytelen voltam este nekiesni, és amúgyis éhes vagyok.

A másik nagy hír, hogy vasárnap elmentem pihenőt fújni a gyerkők alvásidejében (persze a Malomba, tengeni-lengeni a legjobb hely), aztán a CBA-ban fel akartak szedni. (Pedig még a szilikonjaim is itthon maradtak. Biztos a pink lábkörmöm...) Nade, ennek is nagyon örültem. Akkoris, ha Laci csúúúnyán nézett miatta... :) (Inkább örülne mellesleg.... :P)

Aztán szombaton eljött a mameszom. Úgy gondolta, hoz egy kis borsót, de én meg úgy gondoltam, igencsak menjünk el a szemész dokinőhoz is, ha már pont akkor rendel.
Azt meg mindenkinek a képzeletére bízom milyen jópofa szórakozás volt hazabotorkálni tűző napsütésben egy pupillatágítózott, napfénytől alapból ordító majd'évessel, egy pulpillatág majd' 3,5 évessel és egy szintén becsöppentett majd' 80 évessel. (Megjegyzem a mamesz bírta a legjobban, ő legalább nyitott szemmel jött végig az utcán.)

Szóval elmentünk szemészetre, Esztinek is esedékes volt a kontroll, mameszt is megnézettük, aztán rákérdeztem Petyuszra, hogy mikor lenne érdemes. "Most." Így ő is kipipálva.

Az eredmények: Esztinél lencse-csere (valamit variálnak a dioptriával), mameszomnak műteni kell a másik szemét is, Petyusz viszont rendben van. (Laci boldog reakciója a hírre: "Dejóó, legalább valami rendben van vele!"  Mondtam neki, hogy ennyi erővel a gyerek csontsűrűségét is megnézethetnénk, ha az ilyen hírektől ennyire boldog lesz! De megbeszéltük, hogy inkább nem kockáztatunk.)

Úgyhogy megnyugodtam, legalábbis Petivel kapcsolatban biztosan, hogy megvolt az éves szemészet.

Ja, és ma jött egy levél az önkormányzattól, hogy két óvodai csoport indítását tervezik a belvárosban. (Vajon mekkora balhé lehetett, ha ezt csak úgy hirtelen eldöntötték?) Az apró bibi csak az, hogy a Mátis Kálmán utcaiban.... Hmm... Hmm...
Persze beadjuk, nem vacakolunk protkóval sem, aztán lesz, ami lesz.

Holnap van izgalom, megyünk immunológiára. Persze még csak vérvétel lesz, de az Igg pótláson rezeg a léc. (Állítólag más is a csökkent T-sejtre kapja, nem feltétlen Igg csökkenésre.) Na mindegy, izgi.
Meg legalább Lacival eltöltött félcsaládi program. (És a hátizsák az ajtóba van készítve.)


3 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy Pepi szeme okés!!!! mennek a drukkok az ovihoz!!!!

    VálaszTörlés
  2. Igazán előrelátó vagy! (...szóval jó helyen van a hátizsák...) :-)

    Anna

    VálaszTörlés
  3. az én Tomim tavaly nyáron büszke volt rám, mikor fel akartak szedni :D azt mondta, hogy ez igazából neki is bók ;)

    VálaszTörlés