A 2-ra kerülés biztos módja

Biztos ismeritek azt a szöveget a kocsik hátuljából, hogy "siess, mert várják a vesédet!"
Na valahogy így. Tegnap Petisrácot sebtiben lepasszolták a második emeletre, meeeeert.... kellett az ágya.
Egyébként tényleg! Magyar eü... :)

Már tegnap délelőtt megkaptuk az ígéretet, miszerint pénteken lemehet, ha jó lesz a laborja, de a mentő csak hozta, hozta a betegeket, így mire felértem hozzá délután, már összecsomagolták popsikrémestől és Ottókutyástól.

Mivel:
1.) A buci lába eltűnt, így az infúziós Heparin beszüntetve. (És lecsekkoltam, hogy a lába mozog is. Minden ujja. Uhhh, mázli...)
2.) A kaja nem ügy, hiszen eszik valamennyit üvegből, és amúgy is hallottam én szondázásról a másodikon is. Mondjuk szükségtelen, mert azért eszeget cumisból rendesen (legalábbis annyit, hogy éhhaláltól nem kell tartani), így szonda kilőve.
3.) A laborértékei javultak szépen.

Szóval süllyedtünk egyet.

A hely szép és jó, de óriási feladatot igényel megszervezni, hogy akkor hogy is csinálok egy 24 órás napból legalább 36-osat, hogy napközben Peti, este Eszti és akkor még aludni is kéne...

De befogom, mert a 2. emelet előnyei:

Végre egész nap bent lehetek a kölykeccel és nem küldenek ki, mert beavatkozás, vagy vizit, vagy pusztán mert új beteget hoztak és azt rendezik.
Nem szívom meg azzal, hogy kimegyek fejni és mire visszaérek lepattintanak, hogy csendespihenő van.
A gyereket a karomba foghatom. Jaaa, eddig is volt a kezemben, node hogyan...
...csak fektetve úgy, hogy a jobb oldalára igazgattam a monitoros tappancsok zsinórjait, balra az infúziós csövet, majd megigazítottam az infúziós pumpa tartóját, hogy a lábamat rátehessem. És izgultam, hogy az említett zsinórok össze ne csavarodjanak, be ne ragadjanak és ki ne húzódjanak. (Na jóó, a tappancsokat rendszeresen letépkedtem, de már profi módon tudtam észrevétlenül visszacsippentgetni őket.)

Szóval most rettegek minden nap, nehogy felkavarodjon még egyszer a 3-ra... (Mert ma éppen pl. ketten kerültek vissza... Mittudoménmiért.)

Persze kicsit zavar, hogy nincs pittyenő hang, meg nincs monitor, amit ellenőrizhetek (és ugyan ne kérdezze már meg senki, mi a fittyfenét akarok nézni egy PM vitte 120-as stabil pulzuson, és egy másik számon, amiről meg sosem tudtam mit mér, a szaturációt mérő bigyóka meg amúgy sem volt bekapcsolva ezer éve.) Úgyhogy így egyelőre minden jó odalent.

Csakhogy a napom már így is káoszos volt, de ezután... Ahhh...

Most reggel 6-kor kelek fejni, 7-kor indulunk bölcsi/meló/busz.
9-re beérek a kórházba, délután 5-ig tudok maradni, mert akkor elindulok és hazaérek 7-re, itthon megnézem él-e még a család.
Fürdés-fekvés Esztinek, én 1/2 10-kor fejek uccsót, alszom 4 órát, majd felkelek fejni hajnali 2-kor, és 3-kor visszafeküdve alszom még egyszer 3 órát. Szóval már igazán nincs honnan elvenni...

Most azért vagyunk extra ráérősek, mert bár minden szülő álma egy kettesben töltött hétvége, én szívesen lemondanék róla. Peti kórházban, Eszti a dédinél. Eddig próbáltam kétszer zaklatni telefonon, mindkétszer sikítozva örömködött azon, hogy éppen mit csinált. Úgyhogy ez utóbbi legalább megnyugtató.