2015. jún. 15.

Évzáró, ballagás, balettgála, nincs menekvés: képek

Hogy is menekülhetne bárki is a fotóktól! Hát csak elballagott a nagyobb ded (már nagyon nem ded).  És olyan jó volt, mert volt ugye az évzáró műsor meg a ballagás, és rögtön egy körben két gyermek is szerepelt.
Pível kapcsolatosan komoly fenntartásaim voltak. Egyrészt asszem kb. 3 alkalommal volt ott délelőtt, amikor a műsort gyakorolták, másrészt meg ja, én is ott üldögélek, ammeg majd ott kint üldögél a széken meg műsort ad. Debiztoshogynem.
És de.

Valójában csak a legvégén jött oda beseggelni az ölembe (majd a mamáéba), de addig visszatartották simán odasúgva neki, hogy ne menjen.
Az nagy poén, hogy az összes, de az összes fotón valaki figyelemmel tartja. (Óvónéni, gyerekek.)

Szóval nagyon jó volt, mert eme jeles eseményre eljött Etumama meg Artúrkutyásmama is a Hajniékkal (meg persze mi is apjával), szóval tömegesen képviseltük a családot.

Eszti az remekelt persze. És Petikém is. Magához képest mindenképpen. :) Részt vett rendesen, énekelt, ment stb. És az a fekete ünneplősgatya rajta! Vááá.... Zabálnivalóvolt.


Azért a méreteket úgy érezzük.... 


És hát a szépségem. Az meg elballagott. Mondjuk sokat vigyorogtunk rajtuk, mert nagy sírás-rívással elváltak egymástól, hogy 6-an elballagtak, a többiek még maradnak, majd másnaptól kezdve ugyanúgy jártak még oviba. 


Azért elmondhatom, hogy nagyon elégedett voltam Peti első ovis évével. Kb. egyik parám sem jött be, szerencsére.
A legnagyobb félelmem ugyanis az volt, hogy nem fogják szeretni, mert ugye sokan nagyok és kicsiPí az meg 3 éves kiskolbász, az borogat, szétszed, nem hagyja játszani őket. De komolyan mondom, néha meghatódtam, amikor láttam, hogyan álltak hozzá... (Oké, ez nem nagy szám tényleg, mostanában kb. mindenen meghatódom, nyilván a korral jár. :D )
De ezek a nagyfiúk (pont a képen lévők pl.) mindig figyeltek rá, ha megérkezett azonnal futottak hozzá, meg simizgették, szóval hajjj..... Pont a ballagók voltak a nagy felvigyázói. A szülőktől is rendre megkaptam, hogy otthon ajnározták a gyerekek, hogy "decukiaPeti".

Egyik nap pl. befizettem valamit az óvónéninek a csoportszobában, amikor Peti kiszaladt a lépcső felé. Mire odaértem, 3-an voltak már ott a csoportból a gyerekek és kézen fogva hozták vissza, magyarázva neki a "Petike ezt nem szabad" szöveget. (Szemmel láthatóan nem először reagáltak azonnal. :) )
És a legszebb, amikor péntekenként 10 óra környékén vittem be  a csoportba a fejlesztés után, akkor általában foglalkozások voltak. Ezek azonnal megakadtak és a gyerekek Petire rohanva ölelgették úgy, hogy ő eltűnt a kör közepén.... Olyan szeretettel voltak iránta mindig.... Hát ne sírjak-e én ilyenkor? Brühühüüüü!

Különben meg volt az a bizonyos balettgála. Hát én igenis akkoris sírtam.
Hát az a kislány olyan kis édesbogyóka volt és szép és cuki és nyomta a kis balettcipőjében a balettot. (Jajj, mindjár sírok megint.)
És én annyira izgultam, hogy az a félig kiesőben lévő foga még ne essen már ki, amíg le nem fotózzuk a gálán. :D
(És még, hogy jajj, de félek, hogy nem úszom meg és el kell mennem vele egy balettelőadásra. Ezek tényleg ámulva nézik Petivel karöltve a Hattyúk tava youtube videóit...)


Szóval ez egy imádatos kislány. Kész.(Minnyásírok.)





2 megjegyzés:

  1. Most mit mondjak? Én is mindig sírok. Ez már így marad, sőt... ;-)
    Lulu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kezdem sejteni, hogy tartós... :)

      Törlés