2013. dec. 10.

Heti örömforrásaim címszavakban

Szaunaszombat.
Boldogság volt, mert egyáltalán eljutottam. Már a múlt héten összepakolva vártam, hogy délután Eszti is elaludjon. Há' büdöskölke nem aludt el. Ellenben az apja már igen, így hoppon otthon maradtam. Dünnyögtem. Most szombaton viszont már nem. :)

Csajos délután vasárnap.
Végre sokáig aludtak hétvégén, így Esztit meg sem próbáltam délutáni alvásra bírni. Helyette elmentünk csajosban a karácsonyi vásárba. Olyan jó is volt! Bár a drágakislány addig volt atom lelkes, amíg bele nem seggelt az Alföldben a pénzbedobósokba (ez nálam elvi kérdés, de... az Alföldben az emeleten 20 forintossal mennek a gépek. Érted? Egy huszassal! Úgyhogy akár 3 körre is befizetem őket, ha arra járunk. :D ) Szóval pénzbedobósok, a vásárban körhinta (Ez is tabu. Nyilván nem vagyok idióta, hogy egyszer ellágyulva Petit is befizessem egy körre. A büdös életben nem mennénk el többet a környéken visítás nélkül.) Aztán evett édes pattogatott kukoricát, ivott egy teát, majd bejelentette, hogy akkor ő fázik, fogjam a teáját és a kukoricáját is. Mivel Peti is felkelt közben otthon, így hazamentünk. Tényleg jó élmény volt!

Nincsállásom.
Ja, mert nekem volt ám hova visszamennem. Már nincs. Nagyon boldog vagyok. Erről majd később (vagy nem, majd meglátjuk. ) Mindenesetre egy nagyon nehéz döntésen vagyok túl és semmit nem találok azon a részén a dolognak, hogy esetleg rosszul döntöttem volna. Egyszerűen megkönnyebbültem. Öröm a köbön! (A döntést már hetekkel ezelőtt meghoztam, de nem akartam addig hírét adni, amíg nem hivatalos.)

Fagyasztott pizza.
Szuperkirályság! Találtunk egy gyorsfagyasztott pizzát, ami finom! (Dr Oetker - Guseppe.)
Mi is csak egy kóstoltatós buli után vettük meg, de kifejezetten rendben van (amúgy élből nem veszek fagyós pizzát, mert szar, inkább sütök én. Az se pont százas, de legalább tudom, mi van benne).
Úgyhogy én ennek nagyon örülök. (Kell a fagyasztóba "végszükségre" ilyen étel, amikor esetleg nem tudok főzni, de mégsem ártana délben megetetni a gyerekeket.)

Wellness.
Jaaa, a jipijjájé wellness! Ez nagyon hűdeszuper, nagyon nagyon olcsón szereztem (gyakorlatilag naponta átnyálazom a kuponos/akciós/lastminute ajánlatokat. Szóval kvázi meg is érdemeltem.) Ezresével kapartam rá össze a pénzt, külön büszke vagyok rá. Úgyhogy megyünk.
Egyelőre a gyerekek nem százasak (Peti kifejezetten arra hajlik, hogy a köhögése durvul, nemhogy javulna), Stella meg éppen a szerelőnél. Mindig mondtam, hogy Stella egy ribanc, állandóan van valami nyűgje. Apám, de komolyan! Egyik este beszéltük Lacival 10-kor az ágyban, hogy lehet ki kéne gondolni, hogyan cseréljük le, hiszen koros már, és reggel a bébi nem indult el! Biztos megsértődött. Azóta elindult már, de valami nem stimmelt. Most megnézik. De attól még nyaralni készülünk. :)

Adventi játékok.
Na ez a másik napi rendszeres netezésem dec.1-24-ig (de legalább még mindig Pepp alvásidejéről beszélünk), szóval minden évben nyerek valamit, de ténylegám!
Nem nagy kunszt, már csak azért sem, mert ezeken a játékokon napi sorsolás van, ráadásul sok esetben naponta több kisebb értékű dolgot is lehet nyerni. És ne feledjük, hogy Mo. kicsi, szóval statisztikailag is tök esélyes nyerni.
December elején kikeresek egy csomó aventi nyereményjátékot, bekönyvejelzőzöm és dec. 24-ig napi rendszerességgel tippelek-játszok. Őrült vagyok, nem tagadom, de az akcióvadász ösztönöm az ilyet sem bírja kihagyni.
És sálálllááá! Már eredményes is vagyok, ugyanis pár napja nyertem egy 5000 forintos Deichmann vásárlási utalványt (vagy ha lefordítjuk, akkor egy gyerekcipőt). Úgyhogy lelkesen kattintgatok és válaszolgatok tovább, tökre megéri a ráfordított 20 perc. (Oké, tavaly egy ceruzaelem csomagot nyertem csak, de annak is örültem.)
Laci azért megjegyezte, hogy lassan újra felmutathatnék egy Caramell szintű nyereményt (még a gyerekek előtt nyertem egy wellnesshétvégét a Hotel Caramellbe), de én jelenleg éppen nagyon nagyon örülök a cipőutalványomnak is. :)
(És ha már itt tartunk: Kati játékán is játszom. ITT Körömlakkos cuccokért. Jóvan? :)

A lakkom.
Ahhh... az abszolút felszín... Ha látnátok milyen eszméletlen jó színű (egész pontosan olyan piros, mint a karácsonyfadíszek) körömlakkot leltem. Miss Sporty amúgy, amit imádok, mert ultratartós. És ezt megfejeltem gyűrűsujjon karácsonyi matricával is. Kábulatjólvagyok! Na!
 

2 megjegyzés:

  1. Ez a válaszolok-nyerek most engem is lázba hoz(na, ha több időm lenne... ...de lehet, megpróbálom, mert pl amikor még az előző évezredben a nők lapja oldalán játszottam, rögtön nyertem 3 dolgot. ...hátha megint. Az általad említett Mo.-i méretek miatti esély meggyőzőnek hangzik. De még meggyőzőbb az általad nyert utalvány).
    No, de mi ez a volt-munka-nincs-munka-sztori?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi, az NLCafé én is nyomom. De csak a Spirit Hotel miatt. Mert az olyan drága, hogy azt meg kell nyerni. :D
      Különben igenigen, akartam is ezzel játékra buzdítani mindenkit, mert nyerni olyan jóóó! Még ha tényleg csak egy adag cerkaelemet is kapsz. :)
      (Bejelentettem hivatalosan is, hogy nem megyek vissza dolgozni a munkahelyemre. Szerintem írok róla később. )

      Törlés