Ahhh, ma szerettem volna beszámolni a tökéletes nevelési módszereimről, vagyis, hogy a "véreskéz" elméletnek köszönhetően kicsit visszatértünk a régi kerékvágásba (legalábbis újra van tészta a táljában és nem ette meg, nomeg a sapkáját sem tépte le ezer éve útközben mérgében.) De mire a csodát leírtam volna, ma akkora patáliával érkeztünk haza a játszótérről, hogy arról jobb nem is mesélni.
Így érthető módon a gyerek kezelésének lehetőségeiről most nem állok neki értekezni...
Miután a játszón voltunk vagy másfél órát (nagytakarítás és miegymás mellett), úgy kellett hazarángatnom. Persze addigra már úgy bőgött, és piros foltos és taknyos volt a feje, majd hazaérve levetkőzött. Szigorúan egyedül (ez ugyanis az új kedvenc szavunk...).
No, beállt a konyha közepére és bejelentette: ebííííd.
Egyrészt büszke voltam rá, hogy eltalálta a megfelelő étkezés nevét, másrészt megmondtam, hogy jócskán megérdemli, hogy várnia kell vagy 20 percet, amíg tésztát főzök a ragulevesbe. (És akkor még óriásmák, hogy tegnap este megfőztem a levest.)
Még hüppögött egy kicsit, de aztán elvonult Duplózni...
jólvan, azért még mindig hasonlóan működnek a csajaink: Adri is "ededül", és ő is reggel vacsorázik, délben uzsonnázik, stb... pedig minden nap elmondjuk, most épp melyik étkezés következik :D
VálaszTörlésAzért az király, amikor lepakolja az edényeimet, szemeim villámokat szórnak, és ő büszkén-csillogó szemekkel bejelenti, hogy "egyedül". :))
VálaszTörlés