2010. nov. 10.

Eső meg reszelt sajt meg ilyenek

Azért jó, ha esik az eső: mert Eszti simán babakocsival utazik akárhova. Még a fejét is behúzza, rá ne essen az eső...

Kikéredzkedett ma is persze a boltban, majd hazafele is egy kicsit sétált, mert azért az nem maradhat el, de kb. 15 perc után visszaszállt a kocsiba.
Igazán kényelmes így az élet (nekem is).

Persze a negyed órás séta alatt a szomorúság ért engem, hogy Eszti rájött, hogy valójában a tócsákat kikerülni egyedül anyának érdeke, a gyereknek ez überkirály buli, szóval tolta bele magát az összesbe bakancsostól, melegítőstől... Mindig bejelentette, hogy nemnem, kerül. Mondjuk vettem észre... Jól is nézett ki utána...

Ebédre spagettit csináltam. De ettől is kivagyok ám. Mert kapásból kétfélét.
A kölyök ugyanis darálthús-fóbiás.
Frankón imádja az összes-féle-fajta húst, de darálva?? Inkább az éhhalál... Szerintem nincs már olyan anya a világon, akinek a 21hós gyermekének pürésített főtt csirkemelladagok figyelnének a fagyasztójában (rajtam kívül). Dehát spagi nem megy darált hús nélkül, csak max így.

Amúgy is elvonult egy adag kukival, mondom de király, gyorsan sajtot reszelek.
Ez nálunk külön műsorszám: "hogyan reszeljünk sajtot ohne kölök" mert, ha ott van, azonnal tátogatja a száját, mint a kismadarak.
Csak Eszti nem olyan cuki ám ilyenkor, mert folyamatosan hamma-hamma felkiáltásokat is végez közben és ez a 2. perc után annyira idegesítő, hogy folyamatosan potyogtatni kell neki a sajtdarabkákat(különben megőrülsz).
Mondjuk pofátlanabb fázisaiban nem hammát mond, hanem harap-harap... és tényleg. A fél sajt eltűnik ilyenkor a fejében, szóval nálunk ez úgy működik, ha el van foglalva, akkor kell gyorsan lereszelni a kajába a sajtot, különben jön a kis éhenkórász haramia és bezsebeli.

No, le is reszeltem, már éppen az olívabogyót vágtam fel, mire visszaért a konyhába. És már jött is. Mondom ez olívabogyó... Jójó, olika, hamma-hamma...
Áááánemáááár...

És frankó beette az adagját.
Úgy érzem, ezt a részt nem lehet megkerülni, valamit muszáj már az előkészítéskor eltüntetnie a konyhapultról...

Úú, és kb egy hete kéne mesélnem a 13. fogról. Szinte már kinőtt, csak elfelejtettem mondani, hogy ójeee, 3. szemfog!

Noaztán még azt tettem tegnap, hogy vásártam egy csodacuki hajpántot.
Ugyanis nekem van egy, amivel több apró bibi van: fekete, ki van nyúlva (mert nagy a fejem), és rendszerint a vattapamacsokra van hajítva, így állandóan szöszös. De azt akár 1,5 órán át is hordja anélkül, hogy levenné. nem úgy, mint a max 10 percet bíró csatokat. Na akkor kap egy sajátot.

Direkt kértem, hogy válassza ki a csatosnál, melyiket szeretné, mert ha megveszem és nem hordja, akkor kirakom a hóra.
Természetesen egy pillanatig nem figyelt rám, mert be volt gőzölve a sok csattól és bizsutól, így megvettem, ami nekem tetszett. Lila, lepkés, extraédi, pont gyerekméret. Ééééés nem hordja... Mehetünk a hóra... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése