2010. nov. 22.

MondókaBéla

Ugye mindenki ismeri Esztert, aki heves fejcsóválással jelzi, hogy azonnal hagyjak abba mindenféle mondóka és éneklés jellegű tevékenységet! Mert ő azt nem szereti.

No ez egyik napról a másikra egyszerűen megváltozott.

Most - a ló túlsó oldalán-, naponta 3* hozza a Füzesi Zsuzsa mondókáskönyvet, hogy énekel, énekel. Jó sok van benne, de amit csak ismerek, azt mindent végignyomjuk! És imádja!

De a legjobb, hogy suttyomban megtanulgatja őket. Ma közel álltam hozzá, hogy szerteszéjjel puszilgassam, még az is megbocsátást nyert, hogy cseszett rendesen reggelizni (vagyis 3 falat aztán köszönöm...)

Ugyanis:
Etetőszék. Nem eszik. Köszönöm. Mondtam neki, hogy na ez nagyon nem frankó, éhes leszel... Erre Eszti?: Perec. He?

Gyerekek, perec, sósat, ropog, éhes lesz.

Ááá becarok kiskomám, igenigen, ugye mindenki által felismerhető volt? Szóval szeressük az okos fejét!

Amit annyira nem szeretünk, hogy eljött az idő. Tegnap kimondta az első enyém szót. Azóta pedig már többször is elhangzott. Ma konkrétan pl. akkor, amikor mosnék fel, ő egy ideje már szórakozhatott a felmosóval, mikor kértem, hogy most már adja oda. Erre szorongatva a felmosót: Enyém. Enyém. Enyém. Így asszem kijelenthetem, hogy a mi vonatunk is befutott az "enyém" pályaudvarra...

1 megjegyzés: