2010. nov. 3.

Ezmegaz

Az elmúlt napok arról szóltak, hogy gyerek az egyik nagyszülővel, majd gyerek a másik nagyszülővel, majd gyerek a családdal és tegnap újra gyerek az egyik nagyszülővel. (Két-két órákról van ám szó, csak így lazábban hangzik...)
Így mi Lacival békességben megkávéztuk életem kávéját a Freiben, de Lacié is nagy ász volt ám.

Tegnap csináltam sütit. Készült is róla fotó. A kép címe:

Amíg anya a sütőpapírral vacakol...




A történet arról szól, hogy lelkesen sütöttem egy adag sütit, ha már a mama meg a Hajni voltak olyan jók és átjöttek délután Esztire vigyázni alvásidőben. Majd elkezdtem a sütőpapírt vágni és mire visszafordultam... Már csak arra kellett kérnem kedvenc gyermekemet, hogy maradjon úgy, amíg hozom a fényképezőt.

Ami egyébként még látható:
a) a gyerek baromi kultúráltan, kanállal eszi a nyers tésztát az edényből.
b) éééés, hopppá, hol a rózsaszín pulcsi?? Nohát kimostam, mert az új lila is megfelelő számára. Ójjeeee! Már van kettő, amit szívesen hord. Igaz, hogy ez utóbbi 92-es? De nem lehet minden tökéletes!

Ha már ruhák: elkezdtem kajtatni a télikabátot meg overállt. Persze boltokban nulla sikerrel. Illetve inkább arról van szó, előjött belőlem a spúrabb énem, hogy a francokat fogok 10 rugóért overállt meg kabit venni. Így Teszveszen keresgélek. És nagyon boldog vagyok, mert 2000 körül már árulnak overálokat (az inkább az a bajom vele, hogy mi van, ha nem lesz igazi tél? Akkor ne legyen már egy potyakezeslábas a nyakunkon, nem?)

No ennyi...

Meg egy bónusz videó: Kirakós
Igaz uncsi, de olyan ügyes Esztim, hogy magam is meglepődtem, amikor egyszer azt vettem észre, hogy elkezdi kirakni a kirakókat és gyakorlatilag az egészet ki tudja tenni.
Amúgy meg azzal nem kell foglalkozni, hogy 3* a fejemhez vágja, mert idegbeteg lett, alapesetben nem csinálja, de most eléggé begurult... Hát ez ilyen.

6 megjegyzés:

  1. apáám! a Frei kávéról már akartam neked írni!(lehet írtam is?nézd el nekem gyesen vagyok!)NaagyBalázs melózik rendszeresen az Alle-ban(jól írom?)a Libri könyves boltban és ott van Frei kávézó,mindig mondja milyen isteni kávékat iszik és minden kávé után pecsét jár és mittudomén hány pecsét után kedvezményes áron finom kávécska szép dobozban.már hozott is haza belőle és én is imádom4pedig elég car a gépem hozzá,el tudom képzelni,hogy milyen isteni lehet rendesen megfőzve!úgyhogy most irgyirigy rendesen!Esztike meg csúcs képen!

    VálaszTörlés
  2. Nézem ezt a videót és ámuldozok!
    Esztergyerek = álomgyerek! Komolyan, imádom!

    VálaszTörlés
  3. És ez vajon milyen süti (lett volna) :D ? Cukorfalat az első lánykád! ;)

    VálaszTörlés
  4. Aztaaaa! nagyon-nagyon ügyes Esztike!

    VálaszTörlés
  5. Köszi lányok...

    Elif: no igen, asszem jól látszik, mi készült. Vagyis mondhatjuk úgy, hogy az egész a te hibád! :P

    Úú, Nóri, én valamiért nem komálom azt a Frei Tomibát, de olyan klafa kávékat csinálnak, hogy ihaj! És nem csak a minősége miatt, hanem amivel felgőzölik, meg amin lefőzik stb. Királyság nagyon!

    VálaszTörlés
  6. Na köszi! És ami lemaradt, hogy baromi ügyes ez a lány!!! :O

    VálaszTörlés