Végre egy kis izgalom

Vagyis végre történik valami!
Tegnap óta ugyanis vendégeink voltak Léna és Zsuzsi személyében. Ma délután mentek el, és komolyan mondom felüdülés volt ez a két nap. Merthogy végre történt valami!
Léna és Eszti tökre egy idősek, igazából régóta hasonlóan is működnek, meg hasonló jellemzőik vannak szép számmal.
És most is olyan szépen összhangban feküdtek pl. délután, összhangban keltek, majd este-reggel szintén, hogy az csoda.
Amúgy Léna önállósága varázslatos. Persze Zsuzsinak sok munkája akadt vele, de ahogy eszik, öltözik egyedül hát kész voltam!

Egyébként meg jó volt látni, hogy Zsuzsi is úgy rángatta haza a kavicsozgató, pocsolyázgató, lépcsőzgető kislányát egy laza délutáni séta után, mint én.
(Mondjuk ő egy finomabb stílust képviselt, amolyan felveszlek gyengéden "Gyere ide, ne sírjál, megvígasztallak!" -szerűen szemben az én vehemensebb- sivalkodó kölyök a hónomalácsapva "Ajóégbe haladjunk már! A fene és még be is kakiltál? Nanemááár" -szerű gyerekhazacígőlésemhez képest.)

Ma a délutáni buszhoz kikísérős séta szinte brutálisra sikeredett, amikor Eszterem letojva, hogy a busz nemsokára indul és egyébként is haladjunk már, nemes egyszerűséggel elterült a betonon és visítva, kapálózva a hónom alatt kellett vinnem. Mondjuk ebben a pillanatban majdnem Zsuzsinak adtam (hehe, finoman felajánlottam, hogy vigye el magával, mert én kihajítom. De nem vitte- szerintem neki sem kellett... :D)
Aztán persze lehiggadtam, gyerek is, és az este szép csendesen telt: Eszti eljátszott magában a játékaival, míg én hajat mostam, pakoltam, blabla... (Mert még Laci sem volt itthon.)

Egyébként meg olyan csodacukik voltak, rendszeresen ölelkeztek össze Léna meg Eszti és puszipuszi, meg simisimi, hát zabálnivalóak voltak na (egye kutya, még akkor is, amikor több alkalommal összeverekedtek a motorért és a hintalóért.)

Egyszóval jó volt, ójee! Zsuzsiéknak hálahála, hogy ilyen hosszú útra keltek, ráadásul 20 hetes pocaklakóval (úgy vélem Flórával.. :))!