Hétvégi alvásparty

Hát azolyan Murphy, de a csudiba, nagyon keményen: ha valamit eltervezek, hogy persze így és így lesz, az sokszor annyira nem. Így szívattam meg magam szombaton is.
Békésen lefeküdtünk este 10-kor, majd én nem tudtam elaludni (ebben már biztosan szerepe volt King bának, ugyanis eléggé be volt sózva a seggem, hogy az uccsó 150 oldal van már csak hátra...), így kitaláltam, hogy kimegyek a nappaliba olvasni, és legkésőbb éjfélkor lefekszem. Akkor is még alszom legalább 8 órát, mert Eszti úgysem kel 8-nál hamarabb... Nem is kelt, na de éjjel... Áááá...
Felsírt vagy 4* (minden alkalommal be kellett mennem), én meg szidtam magam minden egyes alkalommal, hogy minek is maradtam fent olyan sokáig, mert a könyvet nem tudtam kiolvasni ám... Grrr... És reggel:
a) találtam egy szúnyogot a szobájában (ez már nyáron is képes volt felébreszten)
b) találtam egy alsó szemfogat. Na ez is valami.

Anyuék jöttek vasárnap, és Eszterem persze boldog volt, meg hallelujah, hogy csak vele foglalkozik a fél lakás, és akkora felpörgést rendezett, hogy úgy gondolta a party az party, ő már többet ne fekszik le délután. Na én nem pont így gondoltam.
De annyira be volt őrülve (bőgött, az hagyján, de nem feküdt le, hanem azonnal felállt a kiságyban), hogy még a szobából sem tudtam kijönni 20 percig. És még mindig bőgött.
Na akkor megvilágosodtam: szóltam anyunak, hogy menjen be, csitítsa le (mondja meg neki, hogy egyet alszik, és utána játszanak meg blablabla), ezt anyu jócskán félreértette és 20 perces hátsimivel altatta el a kölyköt. Végülis nekem mindegy, de azért ma megtárgyaltam Esztivel, hogy nincsen ám mama, aki majd kedvesen hátat fog neki simizgetni (na el is aludt pikkpakk... :) ).