2010. jan. 12.

Tej kontra tápszer

Na, megvan a következő sarkalatos pont az étkezésben.
Amitől már egészen ki van a tököm! De most télleg!!
Szóval az emberfia szoptat, mint az állat, tejet serkent, bogyókat szed rá, hogy 6 hónapos korig megvalósítsa a kizárólagos szoptatást. No, ha ez megvan, akkor fellélegzik, de nem ám hónapokra. Két napra, amikor is szembesül a ténnyel, hogy a kölyöknek naponta 4-500 mili tejalapú táplálékra van szüksége még egy éves koráig.
Na a bibi csak ott van, hogy az én gyerkőcöm mindig is 500 mili anyatejen élt, ebből az következik, hogy egy éves koráig ugyanolyan ütemben kéne szoptatnom, mint eddig. Hát nem ez jött elő vágyálmaimban, hogy naponta 5*, minden étkezés előtt szopival induljon a buli.
Na nem is lett így, de ez nem direkt, csak szerintem az a normális, ha szépen fokozatosan csökken a szopik száma.
Most ott tartunk, hogy reggel-délben-este. És ez így is több, mint az átlag.
No és akkor, amikor már azt hiszed, hogy megúsztad az egészet, lévén, hogy a kölyökmaci nemsokára egy éves lesz. Hát a lószart!

Ma olyan ellenállás van a gyerek tehéntejes táplálásával kapcsolatban, hogy már én is megrettenek a borzasztó tehéntejtől a reggelim mellett.

Szóval a gyerek egy éves kora után se igyon tehéntejet, mert az borzasztó (vazzeg nem túlzok, a mai propaganda szerint a hét főbűn mellé bevehetnénk nyolcadiknak). Szóval újra és újra kilyukadunk a tápszer vagy a tápszerszerű képződmények (mint babatej, tejpép) szintjére.

A tejpéppel gyengén beszívtuk már korábban, amikor a rendszeres fogyasztása után Esztike 700 grammot hízott egy hónap alatt.

Nem teljesen világos, hogy akkor ma azt a világot éljük, hogy a gyerek nem úszhatja meg tápszer vagy valamely összeállított por alakú cucc nélkül?

Így tegnap előkerült a rég nem látott mérlegünk, hogy megnézzem, amúgy mennyi az a tejalapú táplálék, ami tutira bejut Esztikébe anyatejként. Aztán meg ott van a johurt, amit naponta eszik, az olyan 50-60 gramm pluszban.
Aztán szüttyögök még a témán, hogy akkor mégis mit egyen.

5 megjegyzés:

  1. Ajjajajaj, akkor Kata mennyit fog hízni, ha Esztike 700-at szedett fel!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Basszus, gondolokdoztam, hogy meséljem el neked, ha nem emlékeznél rá... :(

    VálaszTörlés
  3. Figyi, én nem görcsölnék rá a "kötelezően előírt mennyiségre". Ki mondja ezt? Kapjon és pont. Nekem a védőnénim iszonyat jófej és nagyon helyeselt ma, mikor erről beszéltünk. Nem lehet mérni és az igény is más mindenkinél. A lényeg h legyen. A kiegészítő lehetőségekből legalább Ti simán jobban álltok, mint mi, mert nálunk ugye nem lehet, se joghurt se semmi.

    VálaszTörlés
  4. Ja, de nekem marha kevés tejem van ám. Örülök, ha 2 deci tejalapú összejön a joghurttal együtt. És akkor én már örökre maradjak így?? Napi min. 3 szopival 2-3 éves koráig? Na ez a nem frankó számomra, érted? Vagy gáz vagyok?

    VálaszTörlés
  5. Na kitöröltem a válaszom, mert post hosszúságúra sikerült ;-) emilen dobom, jó? Donvöri má emiatt.

    VálaszTörlés