- Felállt a hátamba kapaszkodva, ahogyan az lenni szokott, és én mögélendítettem a kezemet. Majd elengedett, de nem dőlt hátra, hanem hosszú másodpercekig megállt.
Ez remek volt, tetszett is neki, mert azóta is lelkesen gyakorolja, akkor is, amikor a fene sincs a környéken. Ilyenkor két lehetőség adódik:
a) mázli és előredől, ahol eddig is kapaszkodott,
b) pech és hátra dől, ahol senki nem menti meg. Mivel nem a hagyományos módon ül, így nem popóra csüccsen, hanem a rég bevált liszteszsák formátumban nyomja. Remek...
- A másik akciója még jobb.
Nem akart hagyni ebédelni, mert szerintem már álmos volt (jójó, de én meg éhes), és amúgy is alvásidőt akartam húzni. A telefonomat már kétszer földhöz vágta, így az kilőve. Ledobtam neki egy bezacsizott zsömlét, gondoltam afféle ördöglakatként kifog rajta. No, természetesen nem fogott... És az is természetes, hogy mindezt két órával a porszívózás után (ilyenkor még a pelenkájából is potyognak ki a morzsák).
Jaaaa, hogy miért van széttépve a zsömle? Mert a lelkem akkor raplit csapott, hogy nem jut bele, hogy kellett rajta tépnem egyet, hogy ő az ebédje után pontosan 10 perccel boldogan kifoszthassa a a belsejét.
- Nomeg a tegnap...
Laci fotelből gyerek le a földre, én a földön ülök kicsit távolabb, és babedli átlépett hozzám. Nekem vannak kétségeim, hogy tényleg így történt, de Laci bizton állítja, hogy jól láttuk... Akkójóóóó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése