2010. jan. 27.

Étkek

Tegnap vettem normál joghurtot (miután a gyümölccsel kevert natúr joghurtba bele sem kóstol két napja - ránéz és elfordul...). Na egyáltalán nem tetszett... Már a boltban sem tudtam elszakadni az állományjavítók, színezékek és 6% gyümölcstartalom (melynek szintén csak 6%-a gyümölcs) kérdésétől. Amúgy is viszketek az olyan cuccoktól, amiknek az összetétele 8 sort foglal el a készítmény oldalán. (Nem vagyok sem biomán, sem a "csaktermészetest" híve, persze megeszem azért lelkesen a cuccokat, csak attól még viszketek tőle, na!)
(Húúú, az má' milyen, hogy ebben a pillanatban kaptam száz levelet a levrendszer szerint? Biztos megint leduplázta a meglévőket. )
Szóval továbbra sem komálom az ilyen étkeket, így nem bírtam ki, és dobtam bele meggyet még úgy pluszba...
Mai ebéd amúgy 80 gramm (az is széttapicskolva), meg vagy 5 szem kölesgolyó, de itt a vége, fuss el véle. Ha nem eszik, nincs más. Nyilván én szívom meg, ha majd az éhségproblémái miatt felkel a délutáni alvásából 40 perc után, de ez már nem állapot. Így most azt eszi (vagy nem), amit csináltam. Két napja ugyanis még jó volt ugyanaz a kaja, amit ma főztem neki, akkor bezabbantotta rendesen, most meg hirtelen ehetetlen? Persze...

Tej ügyben is megszületett a döntés. Igazából már korábban, mert a védőnőm azt javasolta, hogy 15 hós koráig ne kapjon tehéntejet, utána meg szépen óvatosan vezessem be. Addig meg barátságot kötöttem egy Junior ital elnevezésű készítménnyel, amely tej állagú és lehet vele főzni, így az lesz a megoldás, ha már ott tartunk...

2 megjegyzés:

  1. ÁÁÁÁÁÁÁ,apa szerint Bazsinak nem ízlik főztöm,de tegnap jó volt,meg előtte is.akkor apa szerint a foga jön....de hol,mert az ő szájában ugyan nem!szóval,már csak azért sem bontok üveges kaját,ha éhes lesz megeszi az enyémet is!punktum!tehát veled vagyok,de remélem Eszti azért fog aludni,mert Bazsi tuti fog,12órát képes 0korty tápszerrel aludni....

    VálaszTörlés
  2. Régen nálunk is ez volt, de most... Amint már látod, minden más! :)

    VálaszTörlés