Lekvár... vagy nem

Miután meguntam a vajaskenyér verziót (na jó, és lássuk be, nem volt itthon vaj...), úgy döntöttem, hogy kap lekváros kenyeret tízóraira.
Eléggé gondot okoz a kaja megint, mert a reggeli szopi mennyisége szerintem nem éri el az egy étkezés szintjét, így a tízórai hamar bekövetkezik. Viszont ez az az étkezése, amit mindenféleképpen darabos kajával akarok megoldani. Jöjjön csak bele, így is olyan ügyesen halad már. Kitépi a kenyér belsejét, nem csak elcsócsálja. És szépen be is illeszti a szájába.
Node, mi kerüljön a kenyérre...
A vajjal, bár egy éves korig tiltólistásként van kezelve, én ki vagyok békülve. Az jó. Néha kerül rá reszelt sajt. A túróval az a baj, hogy lepotyog a kenyérről, nem tudom rányomogatni, mint a sajtot. Felvágott.. Hmmmm... Nemtetszős... Tele van szutyokkal: tartósítószer meg alja húsmaradékok, ráadásul azzal a két kiálló fognak még nehezen nevezhető jelenséggel azért rágni... Háááát...
Ma kipróbáltuk a lekvárt. Bár Laci nagyon ellene volt a magas cukortartalom miatt, de részemrő inkább cukor, mint só, E és tartósítószer.
De ez sem volt annyira nyerő... Laci szerint Esztike nem komálja a túl édes ízeket, ebben lehet, hogy van valami igazság. Így marad a vajaskenyér-vajaskenyér-vajaskenyér...