2010. márc. 9.

Okos és ügyes és zseni és stb

Hihetetlen, hogy egyszercsak azon kapom magam, hogy Eszti tiszta okos kislány lett. Megérti, amit mondok, idehozza, amit kérek, a kezembe visszaadja, amit elvett, elhúzza a függönyt, hogy kinézhessünk az ablakon, tudja hogyan történnek a dolgok, minek hol a helye stb. Nemrég még nem volt ilyen ügyes. Aztán hirtelen minden megy.

Beszélni azért még luxus. Az apa az egyetlen beazonosítható szava, de az sem pont így hangzik (hehe, hogy finoman fogalmazzak). Szóval az apa: páp. Node, mi tudjuk, hogy az, és kész!

Már hetek óta szépen megáll kapaszkodás nélkül, és pár lépést megtesz, ha elengedjük.
Ez jól is van.
Na de az, hogy tegnap elengedtem a szoba egyik sarkában és nem állt meg a másikig, az már valami! Hihetetlenül stabilan végigszánkázott a szobán, megtéve (számoltam!) 19 lépést! Hmmm... Ez is jól van.
Amúgy szemmel láthatólag nem érdekli az egész, ő továbbra is a jól bevált térdensétálós módon közlekedik, mert az jóóóó! (Ja, meg a térdeinek is, amelyek már frankón bőrkeményedésesek az ilyen jellegű mozgástól. Viszont halál vicces, ahogy a térdein sétálva, kitolt hassal, mint egy Döbrögi, döcög a lakásban.)

Jaaaa, hogy a kacsa... Na azt továbbra sem mutatja meg... Bakker a kis fikarcnyi nyuszi az megy, de a dromedár méretű sárga car, az neeem... Már azon gondolkodtam, hogy milyen ciki lesz, ha érettségin nem attól fog félni, hogy "úúú, csak ne József Attilát húzzam...", hanem "úúú, csak nehogy megkérdezzék, melyik a kacsa..."

4 megjegyzés:

  1. Legfeljebb nem bioszból fog érettségizni (maximum ott kerülhet elő a kacsa), hanem mondjuk pszichológiából (anyám és az ő fóbiái hogyan hatottak a nevelésemre tétel címmel)!

    VálaszTörlés
  2. Ne tessék már telhetetlennek lenni kérem szépen! A kacsa amúgyis valami babatabu szerintem, fiam egyszer megmutatta, azóta soha többet rá se néz a képre.
    Andi: ez nagyon jó! :D

    VálaszTörlés
  3. A kacsa-sztorihoz minden egyéb nélkül. :-) :-) :-)

    VálaszTörlés
  4. Hagyd mán azt a kacsát! Figyeld meg, egy hétig felé se néztek, aztán egyszercsak majd nem is érdekli a háp-hápon kívül semmi más ;-)

    VálaszTörlés