Jakófagyi, ahova mondanom sem kell, Eszti tökéletes gyermek módjára, kézenfogva sétált el velünk, közben azt mesélte boldogan, szinte folyamatosan: Nagyon finom lesz Esztinek fagyi. Majd kimentünk a dombhoz.
Mármost még idilli családnak is nézhettünk volna ki, ha nem szívjuk be egy tavaly felépített -amúgy überkafa- játszótérrel, amely miatt a kirándulásnak játszóterezés lett a vége. Ez amúgy nem is lett volna baj, mert nekem mindegy, de Laci... Anyám, az egy hisztériagép, ha játszóterezésről van szó. Szal megpróbáltuk mi a játékok között boldogan futkosó gyermeket erdőben, partmentén sétálásra bírni, de ugyanmár. Én már az elejétől kezdve tudtam, hogy csírájában halott az ötlet, de Laci erőlködött nagyon.
Így az lett a vége, hogy 100 méteres és egy röpke 20 perces vakondtúrásokat feltúró séta után Eszti egyszerűen visszafordult, hogy akkor játszótér.
Én szeretem, amikor olyan kis boldog, Laci meg fél órát bírta a kispadon, aztán kötelezően elrángatott minket haza. Nem volt szép dolog tőle, de ilyen bekattant állapotában nem sokat lehet vele sem kezdeni. Mellesleg én Tőserdőt javasoltam, szal apucika csak a saját gödrébe esett.
De így is jó volt: Eszti azóta emlegeti, hogy kirándulni volt, és én csak reménykedni tudok, hogy nem úgy állt össze a kis agyában, hogy a kirándulás=játszótér...
Fagyis boldogság
Mászókás boldogság
Apucika csináljon botot!
Amivel aztán vakondtúrást lehet túrni...
A "nagy hátraarc" Go a játszótérre!
Vagyis hol a gyerek? Hát ezaz!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése