A tegnapi naphoz még hozzá tartozik az éjjele.
Újra nyertem egy óránkéntkelő babát... De miért! Hohohooo, mert ez a gyermek oly csodálatos... Képes volt 3 nap alatt visszaszokni a ringatásba!
Valamelyik nap felkelt éjjel, azt meséltem. (Jajszegény, brühühü... a fogacskája kínozza...): kicsi ringatás, de minden ébredés alkalmával felállt, így kivettem a kiságyból. Vááá: hibahibahiba!!
Másnap reggel korán ébredt sírva: megpróbáltam visszaaltatni, sikertelenül ugyan, de ugyanúgy ágyból kivettem azonnal, amint sírt. Vááá: hibahibahiba!
Harmadik nap újra koránkelős, visszaaltatni sikertelenül próbálós, de közben gyerekölelgetős. Vááá: naigen, ezt már ismerjük...
És negyedik nap (vagyis tegnap) éjszaka óránként kelős, nem visszaalvós, anya fejében világossággyúlós!
Szóval elszaladt a paripa Eszterciccel! Ugyanis éjszakaébredés és felállva bőgés után az ágyból kivéve nem lehetett letenni. Ő aztat úúgy gondolta, hogy a vállalmon szundít vissza minden alkalommal, és ha ebben galád módon megakadályozni készültem, akkor nem volt hajlandó lehasalni, hanem négykézláb bőgött.
Pár perc bőgéssel, nyugtatgatással odébb aztán elaludt.
A következő órában felállt, sírt, majd mikor bementem a szobájába meglátott és spurizott hasra feküdni és aludni.
A következő órában már ülve sírt (azért nyilván ő is spórol az enerdzsivel), meglátott hasravágta magát és aludt.
Még egy órával odébb pedig csak felsírt és visszaaludt.
Hát nem varázslatos, csodálatos? Tényleg képes ezt a jót, miszerint valaki rázza a popóját altatás címszóval, hipergyorsan újra úgy megszokni, hogy az alvásába teljesen bekavarjon.
De még szerencse, hogy visszafordítható a folyamat.
Betonkeverő még mindig nem megy, én meg kezdek kicsit elszállni az írással...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése