2011. jún. 3.

Az eper nem mérgező kilónyi mennyiségben sem

Tegnap elszántam magam A próbára. Vagyis, hogy lehet-e epermérgezést kapni.

Reggel mindenki előtt keltem már negyed 7-kor, hogy megkajáljak, majd összepakoljam a bölcsibe igyekvőt, és a kocsi hátsó részén megkucorodva a piacra kivitessem magam apjukkal a reggeli csúcsban.

Így már a piacon kavartam reggel 7-kor és csupa kincsekkel tértem haza: főleg a fő céllal: az 500 Ft-os eperrel.
Abbéli próbálkozásom, hogy lehet-e epermérgezést kapni, sikeres volt. Vagyis hogy nem.
Viszont 70 deka eper egyben elfogyasztása után már rendesen 3* akkorára dagadt a hasam, mint előtte volt, és nem is nagyon kellett ennem még pár órán át. Amúgy meg király! Annyira, hogy ma már nem is szeretnék enni... :) A csúcson kell abbahagyni, na!

Esztivel van még annyi, hogy pont tegnap ecseteltem anyunak a telefonban, hogy olyan hirtelen, napok alatt lett pelusmentes a kölyök, hogy még nekem is szoknom kell a szitut.
Így hiába érzem a szárazpelust alvások után, én még azt annyira nem szívesen vállalnám, hogy éjszaka ágyneműhúzás meg lepedőcsere, meg nemalvás, mert bepisilt-e, szól-e stb... Laci is kivételesen egyetértett, szerinte se tegyük ki még egy pár napig/hétig annak, hogy bepisilt és ez negatív érzéseket húz majd magával.

Erre persze böliből úgy jöttek már haza délután, hogy Esztire nem adtak pelust alváshoz.
Még vigyorogtuk is Lacival, hogy kit érdekel, huggyantsa össze az ő ágyukat, nekünk aztán édesmindegy! :D

Persze a nagyvigyor leolvadt a fejemről, amikor ma délután Eszti felháborodottan közölte, hogy nem pelusban fekszik le... Kopp!
Így most izgulok, mert már megen premier van... És még nem volt alkalmam gumilepedőt felhúzni sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése