Amikor megfordul a világ...

Feldolgozhatatlan, ami történik velünk.
Pár napja még a szavakat ízlelgettem, amit egy jópofa posztba terveztem írni az egyórás szülésemről, de tegnap... megfordult a világ...

Képtelenek vagyunk róla egyesével értesíteni mindenkit és elmesélni mi történik velünk, így itt én megteszem.
Annál is inkább, mert hiszem, hogy minden pozitív gondolat és energia csak segíthet rajtunk.

Peti... Aki viccesen csúnya és girinyó kisfiúcska, még vigyorogtuk is, hogy milyen kis harci sebesült. Csak egy napig lehetett velem.

Tegnap délután délután észrevettem, hogy valami nem smakkol vele. Azonnal szóltam a csecsemősöknek, akik el is vitték azonnal. Átvitték a koraszülött osztályra, majd amikor áthívtak, az orvos már azt közölte, hogy jön érte a rohammentő, és viszik is Pestre. És jelenleg az életéért küzdenek...
Nem mondom milyen érzés volt. Bár inkább semmilyen. Sokk.

Még este el is vitték Pestre, én még tegnap este saját felelősségemre távoztam a kórházból (tényleg nagyon jól voltam, és amúgy sem volt értelme maradnom, és nagyon kedvesek voltak velem a nővérek, a csecsemős fődoki és mindenki, de lebeszélni nem tudtak.)

Este hazamentem taxival és ma jöttünk Pestre.

Petikénk a kardiológiai intézet gyermek intenzívjén van. Altatásban... csövekkel...

A második napon derült ki, hogy a szívének egy olyan veleszületett fejlődési rendellenessége van, ami az élettel összeegyeztethetetlen.
Az aortájából hiányzik egy rész, és nem keringeti a vérét. Jelenleg csak azért van életben, mert idejében elcsípték még a magzati életből visszamaradt kis részt, amit gyógyszerekkel újraindítottak a teljes visszafejlődése előtt.
De így értelemszerűen nem maradhat.

Ezért megműtik. Ha minden jól megy, akkor holnap reggel.
A műtét nagyon magas kockázatú, Peti nagyon alacsony súlyú, az aortájánál nagy a hiány, és emellett egy óriási lyuk van a két pitvar vagy kamra között.

Fel kell készülnünk arra, amire nem lehet felkészülni.

Az egész napot egy kórházi folyosón töltöttük 6féle orvossal konzultálva, mindenbe beleegyezve és Lacival egymás kezét szorítva, felváltva sírva.

A nap "fénypontja" volt, amikor bemehettünk Petihez, szigorúan csak egyszerre egyikünk. Borzalmas látvány volt.
Ennél már csak az volt borzalmasabb, hogy el is kellett búcsúznunk tőle. Mert nem tudhatjuk, mit hoz a holnap...