Leírhatnám, hogy a kölykec egész éjjel óránként szórakoztatott ilyen apróságokkal, mint:
Sírdogálás-sírdogálás, bemegyek: "Mi a baj Eszti?" Nem tudom.
Meg sírdogálás-sírdogálás, bemegyek: "Nu, mi van megen?" (Jóvanna, addigra már meguntam az óránkénti "extra szaftos" problémákat.) Hol van a majom? Majd kiderült, hogy mellette... Szóval hú de el volt veszve.
Na mindegy, nyűgösen aludt és kész.
De egy ébredésről be kell számolnom. A 1/4 11-esről.
Kiabál. Anya valami van benne! Uramatyám, miben?
Berontok: Kakilni kell!
Szemem felcsillan, ez csodás (ugyanis még mindig egyéni heppem, hogy pelusban altatom éjjel.)
Rombolok biliért, Eszti szépen ráül.
Én meg nézem csodálattal adózva, hogy jaj de ügyes, és okos, és konkrétan majd'elsírom magam csak azon a tényen, hogy a gyerek éjjel a bilin kakkant... No mindegy!
Eszti hamar kirángatott a varázshelyzetből:
Anyaaa, hozzad már a popsitörlőt, Eszti pospiját törölni kell. Kakiltam!
Én meg, mint jó lakáj, azonnal kirohantam érte (talán meg nem hajoltam...)
Mire minden kész, Laci is megjelent az ajtóban félig csukott szemmel, hogy "Namivan?" Mondom mi lenne? Királyság! Az van! :)
Így mire én elintéztem a bilit, apja már vissza is fektette a -minden bizonnyal teljesen szobatiszta- kismanót.
Úgyhogy emiatt a kedves kis történet miatt elbúcsúzunk az éjszakai pelustól is.
(Betegség front kiábrándító, ma még csak összvissz egy 1,5 órás ébrenléte volt meg. Emellett 1,5 szem Győri édes Jó reggelt keksz van benne... :S )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése