Nagyon megijedtem, amikor éjfélkor gyanús köhögést, majd egyértelmű hányáshangokat hallottam. Berohantam szegény ciccmicchez, és ami fogadott, az több volt, mint sokkoló.
Nem csak icipici hányáska, hanem frankón tele az egész ágy. Én fejben azonnal a túlélési esélyeket kezdtem latolgatni, majd toporogtam egy ideig, azt sem tudván, mihez kapjak. Majd a legjobb ötletnek azt tűnt, ha első körben felverem Lacit is, mentsen már meg minket.Szépen kipucoltuk Esztikét a cuccból: ágyneműhúzás, matracfordítás, még a rácsvédőt is le kellett szedni. Mindezt persze felfokozott idegállapotban, hogy mi a tököm lett szegény gyerekkel.
Aki persze inni nem akart, viszont, amikor letakarítottam a fürdőszobában megállapíthattam, hogy rám ütött -vagyis ő is hány az orrán keresztül. (Számomra az hihetelen, hogy van, aki nem... Node ez a téma is megérne egy posztot... )
Viszont Esztin nem látszott semmi, már az öltöztetésnél aludt vissza, de végül mikor én a cuccokat áztattam be, Laci csont nélkül visszaaltatta.
Aztán semmi... Én persze azt hallgattam az éjjel felében, történik-e még valami, majd azon kezdtem el drukkolni, hogy ébredjen már fel, hogy legalább egy szopit beiktathassunk, ha már nem ivott szinte semmit (meg mondjuk szerintem a komplett vacsora landolt az ágyában)
Azóta sem volt semmi, nem tűnt betegnek már akkor sem, szépen elaludt, azóta sincs baja. Nem is jöttünk rá, mitől lehetett.
Legalább már ilyet is láttunk (és szagoltunk... brrr...).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése