Kihalófében

Az a nem fasza, hogy már megint beteg mindenki.
Végülis nem baj, mert legalább azzal nyugtatgatom magam, hogy nem Eszti nyüzüge, hanem az egész család.
A legritkább esetben szokott ugyanis előfordulni, hogy Laci meg én egyszerre betegszünk meg, most azonban újra megtörtént (csak immár gyerekestül).
Laci már kimászott belőle, eléghamar, két nap orrfújás, oszt csá! Eszembe nem jutott, hogy elkapjuk mi is...

Node, így lett, ezért előkerült éjszaka az orrszívó újra! Nagyon jó, mert cukimaki nem aludt olyan éjjel 2-től 3/4 3-ig, amikoris gondoltam, nincs mit tenni, porszívó indítás!
Orrszívás... és ahelyett, hogy felébredt volna teljesen, jógyerek módjára visszafeküdt aludni. Szerencsére reggel 6-kor, szopi közben nem hallottam, hogy levegő után kapkodna, így 8-ig simán aludt.

Tegnap azonban borzasztó volt. Olyan nyűgöt vágott lett, hogy én az ablakon készültem kiugrani. Délelőtt ugyanis még semmi betegségtünete nem volt, azt hittem, csak ámokfutás van megint... Aztán délután elkezdett folyni az orra, de mint a víz. Persze mi pont most találtuk ki, hogy lelépünk Lacival, így a meganyűgi Esztikét megnyerték a mamáék másfél órára.
Estére meg hőemelkedése lett.

Mára én készülök halni, Eszti jól van - fogjuk rá. Hőemelkedése nincs, nem is nyűgös, reggelizett is. Csak a víztakony van meg. Az is izgi! Képzelhetitek, amikor azt hallom, hogy tüsszent a gyerek, bárhol is van a lakásban, rohannom kell, mert a takony abban a pillanatban beteríti az arcát! (Öööö, igenigen, tudom, az ilyen részletes megjegyzéseim vagy két évvel eltolják nemgyerekes barátnőim gyerekvállalását! )